Mérsékelt-realista koalíció

BékésMárton I 2009.08.26. 11:00

Az egymáshoz közeledő „nemzeti radikális” párt és a szélsőjobboldal szervezetei nem jobboldaliak a szó semmilyen értelmében sem és a konzervativizmussal semmilyen szinten nem állnak kapcsolatban. A szélsőjobboldallal, a „jobboldali” Marat-kkal szembeni jobbközép hozzáállás hasonlóképpen nézhet ki, mint amiről Huszár Károly, az ellenforradalom első hivatalos kormányfője a következőképpen szólt 1920-ban: „Nem akarok ellen-Szamuelyket látni és nem fogjuk eltűrni, hogy olyan emberek, akiknek keresztény morálról, tisztességről, jogról és törvényről nincs fogalmuk, a keresztény jelszavak ürügye alatt hasonló dolgokat kövessenek el, mint azok, akik az országot hónapok[kal ez]előtt rettegésben tartották.

 

Békés Márton írása

 

Elsősorban szellemi, de ebből kifolyólag kulturális és társadalmi változások zajlanak le napjaink Magyarországán. E változás, vagy erősebben szólva, a fordulat, amelyet bizonyos szinteken, eltérő mértékben, de mindannyian érzünk, olyan kettős lehetőséget nyit meg a politika – mint elsődleges életszféra – területén, amelyhez hasonló eseményre aligha emlékezhetünk az elmúlt évtizedekből. A mai, két nagyobb korszak között kialakult és lassacskán feloldódóban lévő válság ugyanis kulturális, szociológiai és szellemi szempontból először is konzervatív korszakváltást generált; másodszor politikai szempontból – az előbbitől nyilván nem függetlenül – a jobboldal számára kedvező feltételeket alakított ki. A válságon túlra tekintve, és az eljövendő korszak alapvonalait kutatva, feladatunk – nekünk, a konzervatív jobboldal képviselőinek, a jobbközép programjával egyetértőknek – az, hogy a korszakváltással harmonizáló kulturális és politikai üzeneteket a leghitelesebben megfogalmazzuk. Többet talán nem tehetünk, kevesebbet pedig nem lenne szabad.

Széchenyi 1842-es akadémiai beszédében úgy szólt társaihoz, hogy „vegyük a dolgokat mint azok vannak, és nem mint azoknak lenniök kellene.” Ez az intelem minden konzervatív gondolkodás alapja, így megfogadása a mai belpolitikai helyzet jobboldali szempontú elemzéséhez is rendkívül ajánlatos. Induljunk ki rögtön abból, hogy a rendszerváltáskor szilárdnak hitt pártrendszer szereplőiben és értékhordozó alakzataiban is több ízben módosult. Mára ezek eredményeként azt látjuk, hogy a radikálliberális Fidesz, ha nem is maradéktalanul konzervatív frakcióvá, de polgári néppárttá változott a ’90-es évek első harmadának végén, míg a kezdetekkor népi–nemzeti/kereszténydemokrata–konzervatív MDF teljesen elveszítette arcát, s felismerhetetlen, de egyre jobban a „progresszív blokkhoz” gravitáló politizálást folytat. A képbe bejövő Jobbik a jobbközép establishmentet érő kritikájában lassan a baloldalon is túlmenve ún. radikális irányba megy, amelynek se nem jobb-, se nem baloldali karaktere többek között abból is fakad, hogy a nemzeti retorika felfokozott használatán kívül nincs igazán programja. Sokan leírták már, de erősítsük meg: a Jobbik a társadalomban jelen lévő égető problémákra ad olyan válaszokat, amelyek valóra váltásához sem nem elég erős, sem nem képes, s egyáltalán nem biztos az sem, hogy ezek mind jó válaszok.
 
A Jobbik-jelenség feltűnésének oka leginkább a jó kormányzás hiányának elemi kritikájából származik, azaz mérséklése is a helyes elvek szerint, kielégítően működő, legitim rezsim megvalósulásával érhető el. Ezen túl természetesen valóságosan kialakult egy korántsem homogén Jobbik-tábor, ám egyúttal az is bebizonyosodott, hogy ennek keménymagja nélkül is tudnak győzni a jobbközép erők. Ami viszont a Fidesz számára nem elhanyagolható, és a jó kormányzás gyakorlása mellett alapvető jelentőségű feladat – ezen kívül komoly választ igénylő választási stratégiai kérdés – lesz, az az, hogy egy felmérés szerint a legfiatalabb választóképes korosztályban már 16%-on áll a jobbikos szimpátiaindex.    
 
A jobbratolódás túlzói (értsd jobbikos „nemzeti radikálisok”), sőt veszettjei (értsd szélsőjobb) velünk élnek, és jelenlétükkel leginkább a mérsékelt jobbközép s a konzervatív közélet dolgát nehezítik meg. Nyugtalanító például, hogy a Jobbik és pártmilíciája 2009 kora nyarán Szegeden szövetségre lépett a HVIM-mel és a nem olyan régen Domokos Endre János Vér és Becsület Mozgalmában tevékenykedő Tyirityán Zsolt vezette Betyársereggel. Toroczkai Lászlónak (HVIM) sikerült a szélsőjobboldalról kiszorítania riválisait (ld. Tomcat esetét) és mivel Budaházy is elfogásra került, a szélsőjobboldali komplexum potenciálisan vezetése alatt áll. Ez a komplexum számos honlap, fórum, orgánum (pl. Szent Korona Rádió, Magyar Jelen, kuruc.info, HunHír) hálózatából fonódott és egy szubkulturális kvázi-egység talaján áll. A Jobbik ezen erőkkel kötött szövetsége a széljobbos erőeloszlást eldöntő meccsek paktumának megszületésén túl azt jelzi, hogy Vona Gábor ténylegesen hisz abban, hogy a „nemzeti oldalt” egyedül pártja és az abban hívők, vagy az azzal szövetségre lépők alkotják.
 
A Jobbik és a szélsőjobb közötti átfedés több személyen, fórumon keresztül mára valósággá vált, de sajnos meg kell jegyeznünk, hogy a Jobbik és az elvileg ellenséges jobbközéphez tartozónak gondolt fórumok között is több esetben jelöletlen a határ, és a zöldhatáron (Demokrata, Kárpátia, barikad.hu) naponta többen kelnek át, köztük publicisták, újságírók. Szögezzük azonban le: az egymáshoz közeledő „nemzeti radikális” párt és a szélsőjobboldal szervezetei nem jobboldaliak a szó semmilyen értelmében sem és a konzervativizmussal semmilyen szinten nem állnak kapcsolatban. Ennek oka nem (csak) az, hogy erejük nagy részét a jobbközép elleni támadásokra fordítják, hanem az is, hogy sem kiindulási pontjaik, sem eszközeik, sem pedig céljaik nem jellemezhetőek a jobboldal és a konzervativizmus közismert szerkezeti jellemzőivel. A szélsőjobboldallal, a „jobboldali” Marat-kkal szembeni jobbközép hozzáállás hasonlóképpen nézhet ki, mint amiről Huszár Károly, az ellenforradalom első hivatalos kormányfője a következőképpen szólt 1920-ban: „Nem akarok ellen-Szamuelyket látni és nem fogjuk eltűrni, hogy olyan emberek, akiknek keresztény morálról, tisztességről, jogról és törvényről nincs fogalmuk, a keresztény jelszavak ürügye alatt hasonló dolgokat kövessenek el, mint azok, akik az országot hónapok[kal ez]előtt rettegésben tartották.
 
Noha a tulajdonképpen tét nélküli EP-választásokon szavazó „jobbikosok” közül nem biztos, hogy 2010-ben is mindenki a párt mellett teszi majd le a voksát, a Jobbik előreláthatólag be fog kerülni a parlamentbe. Ha így lesz, 2010-től identitása felépítésében bizonyosan nagy része lesz annak, hogy önmagát – feltehetően a Vona-féle kapkodó, hebehurgya ki- és beszólásokkal – megkülönböztesse a jobboldali kormánytól, azaz nem azt a magatartást fogja tanúsítani, mint amit 1998–2002 között a MIÉP. További differencia a két frakció között, hogy a MIÉP a választóinak nem ígért olyasmit, amit nem tudott teljesíteni, de ha tett is ilyet, az akkori „nemzeti radikális” tábor nem kívánta felelősségre vonni pártját országgyűlési tevékenységéért. (Ebben nagy része volt a MIÉP tekintélyelvűségét elfogadó, idősebbekből álló szavazóbázisnak és a net-használat akkori alacsonyabb fokának.)
 
A Jobbik elnöke ezzel szemben folyton-folyvást erejéhez nem mérhető – hiszen csak kormányzati cselekvéssel elvégezhető – feladatok megoldását ígéri, és az „új erő” legitimitását parlamenten kívüliségéből meríti. Ám mi lesz akkor, ha a Jobbik többé nem párperces beszédekkel csigázza fel szavazóit (ld. Iráni Gárda behívása, kereskedelmi tévék elpusztítása, izraeli kivándorlás ajánlgatása stb.), hanem képviselői a házbizottságokban fognak unalmas szakmai üléseken részt venni és ezt kell majd kifelé kommunikálniuk? Mi lesz akkor, ha a falvainkat elöntő bűnözést a kormány szünteti majd meg a rendőri erők visszatelepítésével, és nem lesz szükség a Magyar Gárdára? Mit fog tenni Vona Gábor, ha ugyanolyan képviselői fizetést fog kapni, mint aminek felvételéért a jelenlegi mandátumbirtokosokat kárhoztatja? Könnyen lehet, hogy a Jobbik parlamentbe kerülése a protesztpárt végét fogja jelenteni.
 
Annál is inkább, mert már jelenleg vannak jelei a Vonán túlmenők éledezésének – ez minden szektavezetőt elér egyszer, hiszen a radikálisabbak ilyen körökben mindig népszerűbbek. A több irányból érkező szavazóbázisnak való megfelelés is igen nehéznek ígérkezik, amint a nem túl érdekfeszítő – és a leendő jobbikos képviselők számára ismeretlen területet rejtegető – országgyűlési munka felmutatása lesz az egyetlen jobbikos „eredmény”.
 
Mindezek után a konzervatív korszakváltásban érdekeltek számára tehát az eredmény az, hogy a jobboldali térfélen egyetlen egy olyan párt(szövetség) jöhet számításba, amelyik képes lehet a politikai hatalom megszerzésére, megtartására és a konzervatívoknak tetsző reális programot készíthet az eljövendőre. Ez pedig a Fidesz. A Fidesz számára viszont az tűnik politikai realitásnak, hogy a választásokig eltelő szűk egy évben gyorsan meg kellene sokszorozni a társadalomnak szóló üzeneteket, felkészülni a kormányzás és a korszakváltás feladatára és nagyon sürgősen szoros kapcsolatot kellene kialakítani azzal az értelmiséggel, amely potenciálisan a „barát” és nem az „ellenség” kategóriájába tartozik majd. Hiszen nem csak a kormányzási dominancia helyének, de a szellemi–kulturális élet normájának is meg kell változnia, mégpedig egyszerre, egymással párhuzamosan. Molnár Tamás nagyszerű meglátása szerint a jobboldal még akkor is látványosan hanyagolja a kultúra területét, amikor hatalmon van. Utazásai alatt látott példákból kiindulva írja, hogy „a színvonalas jobboldal általában elhanyagolja nemcsak […] a propagandát, hanem általában az eszmék világát is”, így nem változik az a helyzet, hogy „korunk kultúráját a baloldaliság jegyzi, de ehhez a tényhez egy bizonyos jobboldali paralízis erősen, talán döntően hozzájárul.”
 
E helyzet megváltoztatása legalább felét teszi ki annak a nagy paradigmaváltásnak, amit a baloldali dominancia hatvan évének magunk mögött hagyása jelent. Nincs okunk kételkedni abban, hogy az önmagát paralizáló és a változó széljárástól meghűlő balliberális kultúrfelelősök abból fognak megújulni 2010-től, hogy a rájuk amúgy is jellemző féloldalas kriticizmust a jobboldali kormányzat felé fordítják. A kormányzat tehát védekezésre fog szorulni, mivel a korábbi rendszer haszonélvezőjének számító balliberális értelmiség egyetlen lehetősége a támadás lesz, amely reménytelen és vesztes helyzetének okán hisztérikus dühvel fog párosulni. A jobbközép kormányzást előreláthatóan defenzívába szorító másik akció kiindulási pontját a „nemzeti radikális” és szélsőjobboldali fórumok oldalán gyanítom. Egy pragmatikus, mérsékelt, konzervatív karakterű rezsim azonban nem szabad, hogy elbizonytalanodjon egy ehhez hasonló helyzetben: először is a legjobb védekezés módjáról szóló közkeletű bölcsesség érvénye rá is kiterjed, ráadásul nem nehéz bizonyítani a régi balos kurzus és a túlzók, illetve a veszettek közötti érdekegység meglétét azzal, hogy mindkettő ellensége a konzervatív elvek és a jobbközép kormányzati gyakorlat érvényre jutásának.   
 
Az ország politikai–szellemi klímájának megváltoztatása, a dominanciacsere, megint más szavakkal a paradigmaváltás akkor lesz teljes, ha a kormányzás gyakorlata hosszú távra jobbra kerül, a kulturális standard pedig hagyományelvű(bb) lesz. Emiatt úgy vélem, hogy a korszakváltásban tökéletesen egymás természetes szövetségesének tekinthető mérsékelt jobbközép politikai erő(k) és a realista konzervatívok érdekközössége végre értékközöséggé is válhat. Egedy Gergely idézetével (Konzervativizmus kontra fasizmus. Magyar Nemzet, 2009. augusztus 1.) zárnám ezt az írást, jelezve, hogy egy ilyen korszakváltás problémái sem nem előzmény nélküliek, sem nem megoldhatatlanok: „Eljött a konzervatív korszakváltás ideje, megoldást – a politikai szélsőségesekre is – csak a konzervatív jobboldal kínálhat, politikai közösséget formálva társadalmunkból és a nemzetnek visszaadva államát. […] A két világháború között a bethleni konszolidáció fogta ki a szelet a jobboldali radikálisok vitorláiból – most is a polgári jobbközépre hárul ennek végrehajtása. A baloldal nyelvét pedig egyre kevesebben fogják használni, mert az egyszerűen alkalmatlan a valóság leírására.”    
 
 
Békés Márton
 

 

Kapcsolódó írások:

Átigazolók és otthonmaradók. A pártok szavazótáborainak változásai 2006-2009

Konzervatív korszak közeleg

Konzervatív korszak jöhet – de milyen?

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr351339222

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Érdekek vagy értékek? 2009.08.27. 12:22:25

Tomcat barátunk átment politikacsinálóból politológusba. Nem is olyan rossz az érvelése, de valahogy mégis másként látom az alapkérdést, az érdek- vagy értékalapú politizálást. (Persze, nem is úgy, mint a Konzervatórium  vonatkozó szerzője.) A bal...

Trackback: Orbán és Perez; Izrael; Nemzetgazdaság 2009.08.27. 11:32:27

Míg az egész "jobbos médiának", Reakciónak és a Konzervatóriumnak az orosz befolyás fáj leginkább (érdekes módon csak ez); addig minekünk beszélnünk kell egy olyanról, amit csak a náczik emlegetnek. Ugye mindannyian emlékszünk simon perez, li...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.08.26. 17:13:54

@evil overlord:

Ezek hülye kérdések, de a legtöbb kérdőíven előfordul ilyesmi.

Roppant érdekes téma egyébként, és a nem abból a szempontból, hogy jók-e ezek a kérdőívek, mert egy-két ilyen hiba nem teszi őket teljesen működésképtelenné, hanem inkább abból a szempontból, hogy jól példázza a pszichológus és szociológus szakmában gyakori bizonyos szokásokat.

Ennek lényege, hogy a pszichológusnál a páciens, a szociológusnál pedig a "nép egyszerű fia", az "utca embere" nem jó, hogy mondjuk elkezd logikusan gondolkodni, túl sokat használja az eszét. Az észhasználat a Tudós privilégiuma, a Páciens és a Nép Egyszerű Fia az csak szívből, spontán "működjön", egyszerűen, hogy a doktorbácsi/szociológusbácsi jegyzőkönyvezni tudja a viselkedését. A pszichológusok nem szeretik, ha a páciens intellektualizál. "Ne intellektualizáljon, azt mondja, amit érez!". A szociológus is azt várja, hogy bökjön már egy ikszet a kérdőívre, ne akadékosokodjon a formális logikával. Sok antropológiai, néprajzi és szociológiai kutatás siklik ki azon, hogy valaki azt hiszi, hogy ő a Tudós, a túloldalon pedig a Nép Egyszerű Spontán Fiai állnak. A valós felállás rossz esetben pont fordított: a nép egyszerű fiai alaposan átkúrják a "nadrágos embert", aki pedig elég spontán módon adja közben a tudósallűröket.

Pl. az "az emberek erősekre és gyengékre oszthatók" egy olyan kérdés, amire a logikus válasz az egyetértő. Valamilyen okból a kérdőívkészítők képzelnek valamit arról, hogy a Nép Egyszerű Fia, aki nem tud logikusan gondolkodni, mert arról csak a Tudósnak van papírja, hogyan értelmezi ezt a mondatot, és ez alapján kiértékelik. Noha nyilvánvalóan egyenesen és értelmesen is lehetett volna fogalmazni.

borzzz 2009.08.26. 17:15:39

@dannyrose: Igen, de ezeket a dolgokat külön kell választani. Valóban hátborzongató volt, hogy még azután is, hogy egy ötéves gyereket az apja karjában lőttek agyon, a fórumokon ment tovább a "visszaszámlálás" (hány cigánnyal van kevesebb) meg egymást érték a legvadabb konteók, elég ocsmány volt a mainstream sajtó is, de még a legvéresebb náci szövegek sem moshatók össze azzal, hogy egy bomlott agyú csoport elkezd emberekre vadászni.
Tán még csoportról is túlzás beszélni: úgy tűnik egy eszelős ragadt magával néhány embert, akik aztán visszahőköltek (sőt az egyik segített kézre keríteni őket, ebben szinte biztos vagyok), s végül csak a testvére maradt vele.
Abban igazad van, hogy a "ne ölj" gátlás átlépéséig több lépcsőfok vezet, és a verbális erőszak, az uszítás már jó ideje elszabadult.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.26. 17:20:15

konzervatívként fel nem foghatom, hogyan képes a szerző ennyire vakon hinni a magát annyiszor, de annyiszor lejárató, megújulásra bizonyítottan képtelen Fideszben..

vizipipa 2009.08.26. 17:29:56

Én a magam részéről nem vagyok biztos abban, hogy a Jobbik egyre jobban jobbra(?) csúszik. Inkább úgy érzem, a konzi egyre inkább balra(?) csúszik. Mindenesetre a kettő közötti távolság valóban nő.
S bár nem biztos, hogy mindenki aki az EP választáson a Jobbikra szavazott legközelebb is arra fog, azért ez a FIDESZ-re is igaz. Sőt. Nagyon úgy tűnik a FIDESZ most van a csúcson. Pedig hol van még a választás?
A mi bármire is nemet mondunk jellegű irányvonal nem feltétlenül nyerő. Egyre többen, egyre türelmetlenebbül szeretnének válaszokat kapni, legalább néhány fontos kérdésre, de nem kapnak.
Kapnak a Jobbiktól. Olyat amilyet. A semminél az is több!

Dezsőjóska 2009.08.26. 17:31:14

@Bukowszky: Csatlakozom hozzád.
Az égvilágon semmilyen kritikát nem fogalmazott meg a fidesszel kapcsolatban, holott a legutóbbi ténykedései nemhogy nem jobboldaliak, de balosabbak az MSZP-nél!
Nem azt vártam ettől a blogtól, hogy bértollnokok játszóterévé váljon!

A polgári értékek követőjeként elhatárolódom ettől a cikktől, és az írójától. Persze ez fingot sem jelent.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.08.26. 17:31:19

@elemes2: "neked nyilván az rémlik, amit te éreztél abban az időszakban, a cuciológusok felmérései meg azt mutatják, hogy a társadalmi kohézió erősödött. nem csak téged kérdeztek meg."
én azért arra a felmérésre pontosan kíváncsi lennék.

bizonyos értelemben most is számíthatunk majd a "kohézió" erősödésére, ha másért nem, hát azért, mert hazafiatlan (ciki, veszélyes) lesz nem jobboldalinak lenni, ezért engem és még néhány hülyét leszámítva egy darabig mindenki zsír jobbos lesz... :-)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.08.26. 17:34:56

@elemes2: "a társadalmi tőkét nem a gazdasági ígéretek teljesítése építi, hanem sokkal inkább az, ha nincsenek kivételezettek, nincsenek látványosan törvények felettiek, akik minden stiklit megúsznak vagy mindent el tudnak intézni."

mondana erre valaki egy példát, mondjuk egy év hosszúságút...nem, nem jó, egy hónap...hosszú...egy hét...egy napot, amikor megvalósult, hogy nem voltak kivételezettek?

a ballib kormányok a KISZ-re épültek, a Fidesz-kormány a kollégiumi folyosóra. 1100 éve így élünk, miben reménykednek egyesek???

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.08.26. 17:36:03

@Bukowszky: "konzervatívként fel nem foghatom, hogyan képes a szerző ennyire vakon hinni a magát annyiszor, de annyiszor lejárató, megújulásra bizonyítottan képtelen Fideszben.."

várja a pénzespostást, netán???

G...G... 2009.08.26. 17:38:05

Jól végezte a munkáját az MSZP-SZDSZ kormány?

Nem.

Akkor nem szabad újból rájuk voksolni.
Nem túl nehéz megérteni, remélem.

Csakén (törölt) 2009.08.26. 17:38:54

@idelle: "a ballib kormányok a KISZ-re épültek, a Fidesz-kormány a kollégiumi folyosóra".Igaz.
De vannak átfedések is : pl.Stump volt KISZ vezér is...

Csúfy 2009.08.26. 17:50:21

Menjünk egy picit visszább. Az olasz szélsőjobboldalit úgy hivták, hogy fasiszta. A németet nácinak nevezték, ami a nemzeti szocialistából jött. A magyar a nyilas volt - méltán lehetünk büszkék nagy elődjeinkre. A konzervatiezekben az időkben az olyan törpék voltak mint Victor Emánuel(I), Hindenburg(D) vagy Horthy(H).

evil overlord (törölt) 2009.08.26. 17:52:47

@TaTa86.: A demokratikus országok nagy részében (most nem a darabszámra gondolok, hanem az összlakosságra) köztársaság az államforma, mégis egész jól működnek (legalábbis Mo-gal összevetve). Nem hiszem amúgy, hogy a konzervatív német CDU/CSU vissza akarná állítani a császárságot :). Ugyanez mondható el a legtöbb köztársaság konzervatív pártjairól.
Az alkotmányos monarchiáknál az államfő jogkörét tekintve olyan, mint egy gyenge hatalmú KE (Németo., hazánk). Innentől kezdve igazából csak ízlés kérdése az egész dolog. Ahol meg tényleges hatalma van az elnöknek (pl. USA, Fro) ott közvetlenül választják, így a szoci rettegés attól, hogy Orbán (állítólag) KE akar lenni - kibővített jogkörrel - oltári nagy marhaság.

@Gemajel: Egy szót sem szóltam bal- vagy jobboldalról. Azonban egy királyi családban felnőtt személy általában tud viselkedni, a választott plotikusokról ez ritkábban mondható el.

Megfigyelo 2009.08.26. 18:02:53

A jobboldalisag nagyon szeles mezo, termeszetesen az MDF-tol a Fideszen at a nyilasokig mind jobboldali. A magyar jobboldal sajatossaga, mint azt a poszt is tkp. helyesen megallapitja, hogy nincs erzekelheto hatar a civilizalt jobboldal es a fasisztak kozott. mint altalaban van a boldogabb orszagokban. Ennek oka pedig az, hogy a magyar jobboldal jelentos tobbsege kb. 100 eve szegyenletes modon rasszista. (Nem veletlen, hogy a modern Europa elso antiszemita torvenyet - a numerus clausust - Magyarorszagon vezettek be. A "kereszteny magyar uri kozeposztaly" gondolkodasat azota se sokat valtozott, vagy ha igen, nem a javara.)
Ezert az alapvetoen kozepjobb beallitottsagu, de rasszizmusellenes SZDSZ Magyarorszagon "baloldalinak" szamit...

Megfigyelo 2009.08.26. 18:08:16

@evil overlord: Orban nem "KE akar lenni - kibővített jogkörrel", hanem diktator abszolut hatalommal. Az mar mellekes, hogy egyes pletykak szerint ezt meg a kiralyi cimmel is kiegeszitve akarja.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.26. 18:28:28

Emberek százezrei, milliói támogatnának egy olyan baloldali pártot, amelyik hitelt érdemlően, következetesen el tudna határolódni a mostani gazemberektől a baloldalon, és persze ha semmi köze nem lenne a kommunista diktatúrához, és a borzalmas kádári örökséghez... egy ilyen hiteles, komoly baloldali párt pillanatok alatt szippantaná el a felét azoknak, akik ma - jobb híján - a Fidesz-t támogatják. Nagyon, nagyon kevés "klasszikus" jobboldali gondolkodású ember van ebben az országban. Az pedig nem megoldás, hogy a Fidesz balosabb dumát nyom, mint a Munkáspárt.. Az embereknek végletesen elegük van az EGÉSZ mai politikai garnitúrából és retorikából. JOBB HÍJÁN meg fogják szavazni a Fideszt, de tartok tőle, hogy ezekkel az arcokkal pünkösdi királyság lesz ez, és ugyanott leszünk 4-5 év múlva, ahol a part szakad..

evil overlord (törölt) 2009.08.26. 18:28:49

@szusi úr: Nem vagyok felháborodva, csak az valaki elmagyarázhatná nekem, hogy:
- a tekintélyelvűség miért azonos a konzervativizmussal (emlékeim szerint a reakciósok ki is voltak akadva, jogosan!). Ez nem vall túl nagy hozzáértésre.
- mi a bánatnak kell először (kissé) negatívan nyilatozni a PCompass-ról, majd sok hasonló kérdést feltenni
Igazából az a bajom, hogy a www.politikaiterkep.hu/modszertan/ oldalon leírtak alapján úgy tűnik, mintha ők dolgozták volna ki a kérdéseket, közben arról van szó, hogy nemzetközi "szabványt" adaptáltak a magyar viszonyokra. Ez természetesen nem baj, de sosem bírtam azokat, akik más tollaival ékeskednek.

Van olyan kérdés, melynek nem sikerült a lényegét megfogni :
There are no savage and civilised peoples; there are only different cultures. - ebbe belefér az, hogy a koi sanok is ugyanolyan emberek, mint mi
Vannak népek, melyekre joggal mondjuk, hogy primitívek. - tényleg primitívebb társadalomban élnek (ha elfogadjuk a társadalmi progresszió fogalmát).

Nem tudom, hogy gazdasági kérdésekről van-e olyan nemzetközi "szabványos" kérdéskör, mint az F scale, mert itt is nagy a hasonlóság. Elég furcsa azonban, hogy (majdnem) teljesen kimaradtak a környezet- és fogyasztóvédelmi kérdések. Ha tényleg azért hagyták ki ezeket mert itthon nem relevánsak, az elég szomorú hazánkra nézve, bár inkább arra hajlok, hogy dzsucseharcosnak van igaza (nemcsak a jelen ügyben, hanem általában a szociológusokról és a pszichológusokról).

Az világos, hogy nincs értelme univerzális skálákat használni az összes országra, de azért elég furcsa, ha az ember (az x tengelyen) egy fél tengelynyit odébbcsúszik (PCompass - PTérkép). Ezt elvileg meg lehetne magyarázni úgy, hogy a magyarok tényleg ennyire baloldaliak, de szerintem nem ennyire rossz a helyzet.

cserenkov 2009.08.26. 18:54:47

@idelle:
várja a pénzespostást, netán???
Mármint a szerző?

Azért egyenlőre ne vetítsük ki a ballerek tulajdonságait a konzervatívokra. Várjuk ki tisztességesen, hogy mit csinálnak majd.

A korrupció mindig is kéz a kézben járt a nagypolitikával, de "pénzespostás" ügyben az elmúlt 7 év kormányai, szervilista újságírói "pár ezer kilométerrel" verik a jobbereket!

evil overlord (törölt) 2009.08.26. 19:04:46

@Megfigyelo: Vagy nem. Ki tudja? A szardobálásból (oldalfüggetlenül) meg már nagyon elegem van.

bjh gugzgvtv gzgvzlvkv bbbbz (törölt) 2009.08.26. 19:27:29

@Blackrock: amennyiben a normális azt jelenti aki két hétre sem tervez előre és örül ha újraelosztja a vagyonkáját pár indiából is elkergetett deviáns :)

bjh gugzgvtv gzgvzlvkv bbbbz (törölt) 2009.08.26. 19:33:16

@Megfigyelo: "Orban nem "KE akar lenni - kibővített jogkörrel", hanem diktator abszolut hatalommal. Az mar mellekes, hogy egyes pletykak szerint ezt meg a kiralyi cimmel is kiegeszitve akarja."

sőt, az mszp-s suttogó propaganda szerint cigány is! bezárt a lipót? Orbán nem kishitler, ő egy langyi ballib

ettől függetlenül sokszor kapott tőlem szavazatot EDDIG

BékésMárton 2009.08.26. 20:29:48

A pozitív és a vitát továbbvivő hozzászólásokat köszönöm, amit mondtok, az bennem is meg-megfogalmazódik, a kritikák egyike-másika helyén is való, de ez nem politikai elemzés, hanem egy statement, azaz véleménycikk, ami felhasznál bizonyos tényeket is, illetve irányt is ad, önmagának. A kritikát mégis nagyon köszönöm.

Az Index-címlapot meglátó, dühös balosok kiváló hozzászólásait köszönjük, sokra nem megyünk velük, amint a jobbikos fórumozókkal sem, akik tk. minden lehetőséget kihasználnak arra, hogy a vonizmust propagálják. Kössz nekik is, a semminél ez is kevesebb.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.08.26. 21:44:26

@cserenkov: "Azért egyenlőre ne vetítsük ki a ballerek tulajdonságait a konzervatívokra. Várjuk ki tisztességesen, hogy mit csinálnak majd."
ó-ó-ó, kis naiv. szerinted 70 milliárdos Kőröshegyi völgyhidakból nem jut az ellenzéknek? szerinted Simicska nem pártpénztárnok, aki rendszeresen egyeztet Puch elvtárssal. viccelsz, ugye?

"A korrupció mindig is kéz a kézben járt a nagypolitikával, de "pénzespostás" ügyben az elmúlt 7 év kormányai, szervilista újságírói "pár ezer kilométerrel" verik a jobbereket!"
ha megpróbálnád "kvázi" objektíven nézni, olvasni a politikai médiát, láthatnád, hogy a jobber média CSAK és KIZÁRÓLAG seggnyaló. nincs kétség, nincs kritika, feltétel nélküli szerelem van. komcsibbak a komcsiknál...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.08.26. 21:46:23

@BékésMárton: azért annyira nem (sem) volt jó a cikk, hogy két számmal nagyobb lóra szállj, ami még így is póni...

persze, hogy nem politika elemzés volt, a tartalom miatt eszünkbe sem jutottt..

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.08.26. 21:47:10

@G...G...: "Jól végezte a munkáját az MSZP-SZDSZ kormány?

Nem.

Akkor nem szabad újból rájuk voksolni.
Nem túl nehéz megérteni, remélem."

Jól végezte a munkáját a Fidesz kormány?

Nem.

Akkor nem szabad újból rájuk voksolni.
Nem túl nehéz megérteni, remélem.

Zsoo 2009.08.26. 23:10:50

Nincs időm végig elolvasni ezt a kis irományt...
Jobbik jelenség=titkosszolgálatok által szervezett becsapása a választópolgároknak..egy üres párt felfújása!
kéne olvasni Magyar Fórumot.. Aműgy a Jobbik bizony szélsőséges, a hülyeségben, és a primitívségben!

"jól végezte a munkáját a Fidesz kormány?"

Határozottan Igen a válasz, Jól végezte, pedig meg akarták buktatni az első perctől kezdve, de a túlerő ellenére is vitte valamire! De most más a helyzet, megbukott a liberális rendszer, most rendszerváltás

Zsoo 2009.08.26. 23:11:54

következik, nagytakarítás!
Kezdve a médiával, beleértve a netes oldalakat is!

Zsoo 2009.08.26. 23:16:37

Molnár Tamásra hivatkozni, meg ki az a Vona?
Kreált emberekkel dobálóznak, háttérből irányított átlátszó bábukkal! Zagyváltok rendesen, ne lásson tisztán a honpolgár, ne értsen semmit az egészből!

www.magyarforum.hu
www.fuggetlenseg.hu

___________________________ (törölt) 2009.08.26. 23:24:18

@Zsoo: azt vedd figyelembe, hogy két Molnár Tamás van, és érdemes tisztázni, hogy mikor melyikről van szó. (Ja, jut eszebe, Marci, Te is vedd figyelembe lécci! Ez könnyen zavart okozhat.)

Az egyik, az Inconnu tagja, aki Gondolán publikál, legutolsó hírem szerint, amik nem frissek, mindegy: Inconnu, arról mindenki felismeri.

A másik, az Amerikában élő magyar katolikus történész-filozófus.

Ez gyönyörű félreértésekhez tud vezetni, mert nagyon más karakter a két ember.

max_headroom 2009.08.26. 23:43:10

"Az egymáshoz közeledő „nemzeti radikális” párt és a szélsőjobboldal szervezetei nem jobboldaliak a szó semmilyen értelmében sem és a konzervativizmussal semmilyen szinten nem állnak kapcsolatban."

Ezt nagyon fontos minél többször hangsúlyozni. A hazug névválasztás és a baloldal propagandája egyaránt azt sugallja, hogy a Jobbik jobboldali párt lenne - ami egészen egyszerűen nem igaz.

"... a kezdetekkor népi–nemzeti/kereszténydemokrata–konzervatív MDF teljesen elveszítette arcát, s felismerhetetlen, de egyre jobban a „progresszív blokkhoz” gravitáló politizálást folytat."

Ezzel vitatkoznék. Az MDF-ben évek óta zajlik egy - ha úgy tetszik ideológiai alapú - profiltisztítás. Folyamatosan szorul a háttérbe (vagy inkább ki) a népi vonal, a keresztényszocialista gazdaságszemlélet, és egyre inkább veszi át a helyét egy modernebb, angolszász típusú, konzervatív-libertárius gazdaságpolitika.

Nem volt időm elolvasni a kommenteket, ha ismétlés, akkor elnézést.

Bell & Sebastian 2009.08.26. 23:45:49

Molnár 1:
hu.wikipedia.org/wiki/Inconnu_Csoport

Molnár 2:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Molnár_Tamás_(filozófus)

Bell & Sebastian 2009.08.26. 23:52:42

"angolszász-konzervatív-libertárius"?

Ott mindig van egy Rothschild a háttérben.
Végülis így is lehet mondani (kicsit feljebb), jó meglátás :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.08.26. 23:53:28

@Zsoo: " következik, nagytakarítás!
Kezdve a médiával, beleértve a netes oldalakat is!"

komcsiellenesek vagytok és diktatúrát akartok. hogy fogjátok ezt valaha is feloldani...???

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.08.27. 00:59:24

@max_headroom:


Na ölég a csacsiságbul :)))

"Ezzel vitatkoznék. Az MDF-ben évek óta zajlik egy - ha úgy tetszik ideológiai alapú - profiltisztítás. Folyamatosan szorul a háttérbe (vagy inkább ki) a népi vonal, a keresztényszocialista gazdaságszemlélet, és egyre inkább veszi át a helyét egy modernebb, angolszász típusú, konzervatív-libertárius gazdaságpolitika."

Igen, persze. Ez a Madöf egy régi projekt része, az európaiértelembenvettnyugatikonzervativizmus honi fényesen világító fáklyája, szemben ezzel a hüjje populista-kádári fidoxszal.
Mink ugye jóban vagyunk:
konzervatorium.blog.hu/2008/02/08/konzervativista_manifeszto_csapody_megmongya_a_frankot

Az összes jobbos cimborám vonyítva röhögött, amikor meglátta egy plakáton Ibolyt a technokrata Bokrossal és e mellé meghallgatta az ojrópéerkonzervativizmus-szöveget. Bohózatnak éppen jó.
Ez annyira gyönge volt, hogy szükség volt a Jobbikra, hogy valódi fesztültségből is legyen egy kicsi :))))

A következő projekt meg majd nyilván az lesz - ha addig a titkosszolgás meg egyéb ügyekbe nem fulladnak bele - hogy lenyúlják majd Cameronék "progressive conservatism" cuccát, esetleg körülnéznek a republikánusoknál.
Van itt még polkomm recept, a krejatívoknak csak hasnyálni kell ugye, és máris angolszász gyep fog teremni a pusztában :))))

/úgy röhög, hogy kipörög alóla a székláb/

borzzz 2009.08.27. 01:43:40

@TaTa86.: Bocsáss meg, elsiklottam a kommented felett, pedig nagyon durva (gondolom, ezt elismerésnek veszed, hiszen ez volt a célod:-))
"Egy magát konzervatívnak és magyarnak mondó párt sosem fogadhatja el a köztársaságot, a posztkomcsi gyilkosok hatalmát, és nemzetellenes koalíciós partnerük ténykedését.
Egy pillanatig sem szabadott volna elfogadnia, a ballib dogmákat, a "felvilágosodás" "értékeit", és a PC-t" - írod a Fideszről.
Sejtelmem sincs, milyen államforma való a magyarnak, szvsz a köztársaság sok helyen bevált. Még ennél is kevésbé tudom értelmezni a továbbiakat, nem tudom, kik a posztkomcsi gyilkosok, akiknek a hatalmát a Fidesz elfogadta, és rejtély előttem, ki lehet a nemzetellenes koalíciós partnerük. Csak nem a KDNP-re gondolsz? Tény, hogy nem a legbölcsebben szolgálják a haza üdvét, de hogy nemzetellenesek, ez kissé erős.
A "felvilágosodás" alatt vajon a XVIII. sz-i eszmerendszert érted, amelyre a modern demokráciák épülnek (többé-kevésbé)? A PC az olyan nyugatias, európaias izé, annyira nem ártalmas, vannak ugyan vadhajtásai, de még sehol nem okozott nemzethalált.
Ha mindezeket megpróbálom összerakni, akkor te vagy királyságot szeretnél (de nem ám olyat, mint a holland vagy az angol, hanem középkorit) államegyházzal, vagy még inkább törzsközösséget vérszerződéssel, rovásírással és jó sok hátranyilazással, szigorúan a vérszerződés talaján. Ez esetben összeállna a kép, értelmetlen nyerne a köztársaság, a Fidesz, a felvilágosodás, a PC és hasonló modern huncutságok elutasítása, de ehhez több mint 1000 évet kéne visszamennünk az időben és nem biztos, hogy a szomszédaink megvárnák, amíg az alapoktól újraépítjük a történelmünket a te eszményeid szerint.

józan' 2009.08.27. 03:23:05

@max_headroom:

"Ezzel vitatkoznék. Az MDF-ben évek óta zajlik egy - ha úgy tetszik ideológiai alapú - profiltisztítás. Folyamatosan szorul a háttérbe (vagy inkább ki) a népi vonal, a keresztényszocialista gazdaságszemlélet, és egyre inkább veszi át a helyét egy modernebb, angolszász típusú, konzervatív-libertárius gazdaságpolitika."

:D

max_headroom 2009.08.27. 03:36:39

@Gabrilo: "Na ölég a csacsiságbul :)))"

Isten hozott, Címkefőnök! :-)

"Ez a Madöf egy régi projekt része, az európaiértelembenvettnyugatikonzervativizmus honi fényesen világító fáklyája, szemben ezzel a hüjje populista-kádári fidoxszal."

Sejtettem, hogy erre ugrani fogsz. Most nem megyek bele mélyebben, tervezek róla egy írást. Majd megvitatjuk ott, mert nem kétmondatos téma.

"Az összes jobbos cimborám vonyítva röhögött, amikor meglátta egy plakáton Ibolyt a technokrata Bokrossal és e mellé meghallgatta az ojrópéerkonzervativizmus-szöveget. Bohózatnak éppen jó."

A barátaid érzelmi megnyilvánulásai e szempontból irrelevánsak. Működött? Igen. Reálpolitika, evvan.

"Ez annyira gyönge volt, hogy szükség volt a Jobbikra, hogy valódi fesztültségből is legyen egy kicsi"

Ahhoz éppen elég volt, hogy legyen EP képviselőjük. Másoknak - mint tudjuk - ennyi sem sikerült. A politikai küzdelem meg elsősorban erről szól.

"A következő projekt meg majd nyilván az lesz - ha addig a titkosszolgás meg egyéb ügyekbe nem fulladnak bele - hogy lenyúlják majd Cameronék "progressive conservatism" cuccát, esetleg körülnéznek a republikánusoknál."

Egyáltalán nem kizárt. Nézd, végső soron mindenki nyúl valahonnan. Erősen kétlem, hogy bárki elő tudna állni egy olyan épkézláb világnézettel, politikai gondolatrendszerrel, melynek ne lenne valamilyen nyugati mintája. Egyszerűen azért, mert mi csak tanulgatjuk azt a demokráciát, amit ők esetleg több száz éve gyakorolnak.

"Van itt még polkomm recept, a krejatívoknak csak hasnyálni kell ugye, és máris angolszász gyep fog teremni a pusztában"

Gyep attól még nem, viszont mandátumot szerezni elég jó húzás volt.

"úgy röhög, hogy kipörög alóla a székláb"

Nem értem, miért beszélsz folyton az emócióidról. Maradjunk a témánál.

Sutty 2009.08.27. 06:17:39

"az izraelbe lehet menni"-nek volt egy olyan Gyurcsány által osztott előzménye "akinek nem tetszik el lehet menni" - ha párhuzamot húzok, Vona csak korrigált. Vona a tettek embere, nem csak dumál. Úgy érzem, érdekvédelemből teszi (vagy nagyon jó színész) nekem is tetszett a cikk

Sutty 2009.08.27. 06:20:03

remélem Gy. Ferenc bácsi nem gondolja, hogy háttérbevonulással meg tud lógni a politikai bűnökért járó igazságszolgáltatás elől. Egyébként, ha fidesz kerül kormányra, - már most előzetesbe lehetne tenni az öreget, ugyanis le fog lépni... van is miért...

Sutty 2009.08.27. 06:21:31

"Solymit kitiltották szlovákiából" - szerintem csak féltek, hogy ellopja a lovasszobrot is, illetve asszisztálna benne :D

Sutty 2009.08.27. 06:23:32

A politikai hazugságot, a megtévesztő piaci magatartást melyik szervünk kontrollálja? (csakmert ilyenre lenne szükség legfőképp) Nemzetbiztonsági hivatal hogy lép fel a politikusok ellen? (csikicsuki csak feljelentésre?)

Sutty 2009.08.27. 06:31:09

Ha jól értem, Orbán Viktor az új rend vezetője. Két lehetőség van: 1., remény 2., elmegyünk más országba

BékésMárton 2009.08.27. 09:48:31

@z666: nagyon kell a bombagyáros náci szar, tényleg!!!!

z666 2009.08.27. 09:55:13

Ennyi baromságot - azaz az eltévedt blogger "elemez"
Blog - Tomcat
2009 augusztus 27. 05:06:00

Ritkán szólok hozzá más blogokon megjelent szövegekhez, már csak azért is, mert más blogokat a kutya sem olvas. Ez kissé nagyképűen hangzik, de tény, hogy a Bombagyáron rémülten nézünk össze, ha napi 12 ezer alá süllyed a látogatottságunk (csendes nyári hétvégéken előfordul ilyen rettenet), addig más blogok napi ezres látogatószámmal már egekbe ünnepelhetik magukat, és még különdíjat is kapnak, amitől aztán úgy elszáll az agyuk, hogy a következő évi belterjes verseny idejére már nem is emlékeznek rájuk. Ezekre a kis blogocskákra és közönségükre az is jellemző, hogy ha szerzőjük valami észbontóan vaskos ökörséget hord össze, de megfelelően hosszúra nyújtja, akkor az olvasói ámulattal gratulálnak a "remek íráshoz", és bízvást el is hiszik, ahelyett, hogy kinéznének a buta fejükből. Van mit tanulni a szcientológusoktól: Ron Hubbard rendszeresen tartott több órás előadásokat tömény halandzsából, majd megkérdezte, elhitték-e, és aki igen, azt kiröhögte. Nem volt hülye az öreg.

Dobjuk meg egy kicsit az olvasottságát a kolléga úrnak: a Konzervatórium című hej de nagyon okos blog közölt ma egy cikkecskét az úgynevezett "jobboldal" és "szélsőségesek" kapcsolatáról, elemezve az ún. "radikális szélsőjobboldal" viszonyait is, ahogy ő bírni látja. Én is írhatnék hasonló elemzést a szomszédom családi viszonyairól az átszűrődő hangok alapján, s valószínűleg az lenne az eredménye, hogy a szomszédban maga Kronos lakik, aki reggelente ledarálja és felfalja gyermekeit, a sivalkodás ugyanis erre utal, este pedig újból megszületnek. A rendelkezésemre álló információk alapján biztosan helytállónak hihetném hipotézisemet, csak semmi köze nem lenne a valósághoz. A Konzervatóriumnak sincs.

A tehetséges BékésMárton (így, egybe) mindjárt az elején RPG-vel lövi a bakot, merthogy aszongya:

"Az egymáshoz közeledő „nemzeti radikális” párt és a szélsőjobboldal szervezetei nem jobboldaliak a szó semmilyen értelmében sem és a konzervativizmussal semmilyen szinten nem állnak kapcsolatban."

Ezzel megvan az alaphang is, mégpedig az újbaloldaliság azon tézise, hogy a jobboldal az, amire ők azt mondják, és ha a jobboldal nem viselkedik megfelelően (baloldaliként), akkor irgumburgum, kitagadjuk őket a politikai palettáról, és nem veszünk róluk tudomást, lehet pályázni a betöltetlen helyükre. Szomorú, drága BékésMárton, hogy itt minden tele lett a fent említett bak beleivel és egyéb véres cafatjaival, sőt, még a darabokat is egyenként felaprítottad géppisztollyal.

Az általad idézőjelbe tett "nemzeti radikális" párt - nyilvánvalóan a Jobbik, más nemzeti radikális pártról nem tudok, amely tényező lenne - nem érdemel idézőjelet, ugyanis az, ami: nemzeti, radikális. Mely jelzőt vitatnád el? BékésMárton egy "hülye fasz", mondhatom, ugye? A jobboldaliságról valóban vitatkozhatunk a Jobbik esetében, szerintem sem azok, de esetükben ez a kifejezés nem is értelmezhető, mert a Jobbik, csakúgy mint a nemzeti radikalizmus - figyelj, lassan írom, hogy megértsd, hátha politológus vagy - nem a nagy francia forradalom politikai talaján áll.

Húha, durva, mi? Tagadják ezt az egész Bastille-rombolósdit, felvilágosulósdit, szabadkőművesesdit, köztársaságosdit. Mi több, az egész nemzetiradikál társaság így gondolkodik. Sötét középkoriak, azok, persze. Akkor biztosan buták is. Nem baj, ha így folytatod, lehetsz te még prominens antifasiszta.

Egy Horthy Miklóst eszményképül állító pártról és a mögötte álló szubkultúráról pedig azt kijelenteni, hogy "a konzervativizmussal semmilyen szinten nem állnak kapcsolatban", megint csak akkora elégtelen a politológia rovatban, hogy megszúr az indexed, ha kinyitod. Mert a konzervativizmust is te mondod meg, micsoda, mi? És ki lehet konzervatív, kedves BékésMárton? Hovatovább, érdekes: a Jobbik ezek szerint határozottan nem jobboldali, de nem is konzervatív, tehát akkor micsoda, reformer baloldali? Az lenne, ha reform lenne az a pár ezer éve működő rendszer, amit vissza akar hozni, és baloldaliságnak nevezhetünk mindent, ami nem jobboldaliság. De sajnos ehhez még tanulnod kell.

Huszár Károlyt nyugodtan emlegetheted, biztos nagyszerű ember volt, mint három hónapig regnáló ideiglenes ügyvezető miniszterelnök. De emlékezz meg Horthy Miklós azon mondásáról is, miszerint "a földre szabadult poklot nem lehet angyalszárnyak legyezésével eloltani." A nemzeti radikalizmusnak ez a jelmondata, nem holmi idealista álhumanizmus.

Na, de lapozzunk tovább, és megtudjuk, kik az igazi "konzervatív jobboldaliak": hát persze, hogy a szerző úr, és senki más, mégpedig azért, mert bír idézni Széchenyitől, ó, de fain, s tessék mondani, a zsidókról alkotott véleményét is ismerni tetszik, vagy az nem számít? Persze hogy nem, hiszen egy igazi konzervatív jobboldali felvilágosult bölcsességgel válogat nemzeti nagyjaink mondatai közt, és nem ám csak úgy meghonosít egy Széchenyit a XXI. században. Hogyisne! Hogy ki a Széchenyi, azt mi mondjuk meg. Mármint mi, konzervatív jobboldaliak. Igazi konzervatív jobboldaliak.

Szerkesztő úr drága! A jobboldaliság nem más, mint a francia forradalom után kialakult burzsoázia érdekrendszere. Annak pedig nincsenek értékei, következésképpen konzervatív irányzata sincs. Ha ezt cáfolná, kérem, írjon le 1, azaz egy darab polgári értéket a Fidesz által sokat emlegetettből. A színházba járás nem számít. Értéket, nem külsőséget. A jobboldalisággal szemben pedig az úgynevezett baloldaliság áll, amely a burzsoáziával szemben ugyanazon társadalmi rendszerben a néptömegek érdekeit képviseli, így például a munkásokét. Nincsenek további oldalak, mert a francia forradalom talaján nincs létjogosultsága másnak! A jobb- és baloldal tehát valójában nem oldal, hanem frakció. Aztán lehet magunkat konzervatívnak, nemzetinek, újnak vagy reformernek titulálni, de a helyzet az, hogy 1789 óta ezek a szavak értelmetlenek, mert van az egyik értéknélküliség, és van a másik, amelyek közt a párbeszéd kizárólag anyagi érdekekről folyik, magasról leszarva a szellemi, erkölcsi és társadalmi értékek őrzését, illetve azokat eme anyagi érdekeknek alárendelik. És itt a teljes kép: mind a bal-, mind a jobboldal a liberalizmus egy-egy szárnyát képviselik. Bingó? Na, így tessék jobboldalinak lenni.

Hopp, de észbe kap Márton kolléga, mert azt írja, hogy:

"A képbe bejövő Jobbik a jobbközép establishmentet érő kritikájában lassan a baloldalon is túlmenve ún. radikális irányba megy, amelynek se nem jobb-, se nem baloldali karaktere többek között abból is fakad, hogy a nemzeti retorika felfokozott használatán kívül nincs igazán programja. Sokan leírták már, de erősítsük meg: a Jobbik a társadalomban jelen lévő égető problémákra ad olyan válaszokat, amelyek valóra váltásához sem nem elég erős, sem nem képes, s egyáltalán nem biztos az sem, hogy ezek mind jó válaszok."

Ebben igaza van a kollégának: a Jobbik fordítva közelíti a dolgokat, nem a programjához választ arculatot, hanem az arculathoz programot. Ezt így mondanák modern korunkban, holott ennél egyszerűbb a képlet. A Jobbik a nemzeti érdek képviseletét tűzte ki, csak egészen mostanáig fingja sem volt, hogyan kezdjen hozzá. Az EP-siker óta azonban muszáj, így gyorsan hegesztettek egy programot. Aztán vagy jó lesz, vagy nem, de nemlétezőnek tekinteni elementáris hiba. Megint fröcsögnek a bakbelek.

Azért az alapvető politikai folyamatok felismerése megyeget a művész úrnak: helyesen állapítja meg, hogy a Jobbik azért népszerű, mert a kormányzás egy rakás szar. Igen. És még egy csomó más miatt is. A Jobbik egyébként addig nem fog bukni, amíg kormányra nem kerül, de akkor baromi nagyot.

Na figyi, most jön az, amikor Márton mester elemzi a "szélsőjobboldalt".

"A jobbratolódás túlzói (értsd jobbikos „nemzeti radikálisok”), sőt veszettjei (értsd szélsőjobb) velünk élnek, és jelenlétükkel leginkább a mérsékelt jobbközép s a konzervatív közélet dolgát nehezítik meg."

Ez lesz a kedvenc körmondatom.

"Nyugtalanító például, hogy a Jobbik és pártmilíciája 2009 kora nyarán Szegeden szövetségre lépett a HVIM-mel és a nem olyan régen Domokos Endre János Vér és Becsület Mozgalmában tevékenykedő Tyirityán Zsolt vezette Betyársereggel."

Az. Ez ugyanis olyan politikai amatörizmus, amit egy 16%-os párt nem engedhetne meg magának. De hát ők tudják, kire van szükségük. Domokos Endre János mozgalma egyébként nagyjából negyven főt számlál, talán kétszázat, ha minden nyilast összetrombitálunk, és egytől egyig kultúremberek, ami nem mondható el például a Szigeten fetrengő vadliberális csürhéről. Tyirityán Zsolttól félni tetszik? Miért, hangosan pattogtat a karikás ostorával? Édes Istenem, hát ki az a Tyirityán Zsolt, hogy így be kell tőle szarni?

"Toroczkai Lászlónak (HVIM) sikerült a szélsőjobboldalról kiszorítania riválisait (ld. Tomcat esetét) és mivel Budaházy is elfogásra került, a szélsőjobboldali komplexum potenciálisan vezetése alatt áll."

Háttezhülyebazmeg...
Toroczkai Lászlónak az életben nem voltak "riválisai". Én pláne nem. Toroczkai a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítója, tiszteletbeli elnöke, és csinál X dolgokat. Én meg egy blogger, aki Y dolgokat, időnként egyetértésben és nagyjából - de nem egészen - közös ideológiai alapon ezzel a szervezettel. Olyan meg nincs, hogy "szélsőjobboldali komplexum", amit egy ember vagy akárki irányítana. Körök vannak és klikkek, akik egyébként rendszeresen összerúgják a port, így például én is Toroczkaival, de ennek tessék mögénézni, és észrevenni, milyen zsarolási potenciálok húzódnak a háttérben, nem nehéz, segítek, egy hírportál az.

"Ez a komplexum számos honlap, fórum, orgánum (pl. Szent Korona Rádió, Magyar Jelen, kuruc.info, HunHír) hálózatából fonódott és egy szubkulturális kvázi-egység talaján áll. A Jobbik ezen erőkkel kötött szövetsége a széljobbos erőeloszlást eldöntő meccsek paktumának megszületésén túl azt jelzi, hogy Vona Gábor ténylegesen hisz abban, hogy a „nemzeti oldalt” egyedül pártja és az abban hívők, vagy az azzal szövetségre lépők alkotják."

Aha, hát ha ezeket mind egységes "komplexumnak" tekinted, akkor tényleg nem vagy képben, például ami a HunHír és a Kuruc "kapcsolatát" illeti. Az viszont igaz, hogy a Jobbik a TMRSZ kivételével csak ebben a körben érzi jól magát, és keres szövetségeseket, ami elégtelen és megint csak amatőr hozzáállást tükröz.

"A Jobbik és a szélsőjobb közötti átfedés több személyen, fórumon keresztül mára valósággá vált, de sajnos meg kell jegyeznünk, hogy a Jobbik és az elvileg ellenséges jobbközéphez tartozónak gondolt fórumok között is több esetben jelöletlen a határ, és a zöldhatáron (Demokrata, Kárpátia, barikad.hu) naponta többen kelnek át, köztük publicisták, újságírók."

Mivel ezek a lapok nem is tartoznak az általad "komplexumnak" titulált körhöz. A Kárpátia magazinnak például annyi köze van a Kuruchoz, mint a Népszabadsághoz. Igen, egyes szerzői a Demokratába is írnak, de Szentmihályi Szabó Péter például helyre kis dadaista verseket faragott egykor a Párt nagyságáról a Szabad Népnek is, tessék elemezni ezt az átjárást is.

Történelmi pillanathoz érkezünk, amikor a vak tyúk szemet talál, nem is akármekkorát. Idézzük ide.

"Noha a tulajdonképpen tét nélküli EP-választásokon szavazó „jobbikosok” közül nem biztos, hogy 2010-ben is mindenki a párt mellett teszi majd le a voksát, a Jobbik előreláthatólag be fog kerülni a parlamentbe. Ha így lesz, 2010-től identitása felépítésében bizonyosan nagy része lesz annak, hogy önmagát – feltehetően a Vona-féle kapkodó, hebehurgya ki- és beszólásokkal – megkülönböztesse a jobboldali kormánytól, azaz nem azt a magatartást fogja tanúsítani, mint amit 1998–2002 között a MIÉP. További differencia a két frakció között, hogy a MIÉP a választóinak nem ígért olyasmit, amit nem tudott teljesíteni, de ha tett is ilyet, az akkori „nemzeti radikális” tábor nem kívánta felelősségre vonni pártját országgyűlési tevékenységéért. (Ebben nagy része volt a MIÉP tekintélyelvűségét elfogadó, idősebbekből álló szavazóbázisnak és a net-használat akkori alacsonyabb fokának.)"

Jó. Helyes. Ez valószínűleg csakugyan így lesz. Erről szólt a Miért lufi a Jobbik? című írásom is. Na de figyuzzátok, a Mester megoldást is javasol ám!

"Mindezek után a konzervatív korszakváltásban érdekeltek számára tehát az eredmény az, hogy a jobboldali térfélen egyetlen egy olyan párt(szövetség) jöhet számításba, amelyik képes lehet a politikai hatalom megszerzésére, megtartására és a konzervatívoknak tetsző reális programot készíthet az eljövendőre. Ez pedig a Fidesz."

Apukám, még egyszer: a Fidesz jobboldali párt, nem képes és nem is szándékozik nemzeti értékeket megjeleníteni, sem semmiféle értéket! Jelenleg egyetlen párt van az országban, amely értéket és nem érdeket képvisel, ez pedig a Jobbik! Éppen azért nem lehet értelmezni a programjukat, mert nem érdekeket képvisel, legalábbis nagyrészt nem azt, hanem értékrendet. Ami természetesen pukkasztott nulla érdekek nélkül. A Fidesz programja azonban ha meggebedünk, sem fog értéket alkotni vagy védeni, hiába nyomtatnak szolid nemzetiszín szalagocskákat a borítóra, a marketingstratégiai szempontok szerint mosolygó család fölé. Érték és érdek csak együtt ér valamit, de míg az érdek nem szül értéket, fordítva viszont megtörténik ez. Ezért ér többet a Jobbik, mint bármely bal- vagy jobboldali párt, hiába az agymosott birkák millióinak szart sem érő véleménye.

"Molnár Tamás nagyszerű meglátása szerint a jobboldal még akkor is látványosan hanyagolja a kultúra területét, amikor hatalmon van. Utazásai alatt látott példákból kiindulva írja, hogy „a színvonalas jobboldal általában elhanyagolja nemcsak […] a propagandát, hanem általában az eszmék világát is”, így nem változik az a helyzet, hogy „korunk kultúráját a baloldaliság jegyzi, de ehhez a tényhez egy bizonyos jobboldali paralízis erősen, talán döntően hozzájárul.”"

A kultúra szó jelentése viszont ez esetben nem az, hogy mit nézünk, ha elmegyünk a színházba. Így van, a jobboldaliság hanyagolja a kultúrát, vagyis a tömeg közvélekedését, s tudod, miért? Mert a burzsoázia érdekei nem kívánják meg sem a tömeg jólétét, sem érdeklődését, csak a pénztőke támogatását. A kultúra, a propaganda és hasonló dolgok nem érdekesek. A baloldalnak azonban elemi érdeke a kultúra felfuttatása, maga mellé állítása, mert azzal tud tömegeket megszólítani. Lásd: munkáskirándulások, televízió, továbbá "Számunkra a legfontosabb művészet a film", ezt Lenin mondta, találd ki, miért. A jelenlegi "baloldal" - a gyurcsányizmus - fából vaskarika, ugyanis valójában szélsőséges jobboldal - egy burzsoá elit elefántcsonttornya - amely azonban a párt korábbi baloldaliságából fakadóan örökölte annak kulturális intézményeit. Jól nézzük meg, ilyen csak egyszer van minden száz évben.

Szóval az a helyzet, Márton úr, hogy az a szeretett Fidesz, amitől Ön konzervatív értékeket és kulturális paradigmaváltást bír várni, mindössze egy burzsoá fekáliát fog az Ön fejebúbján elhelyezni, amitől Ön megkeseredett és kiábrándult lesz, mert az itt leírt összefüggéseket soha nem érti meg, és el is utasítja, mint szélsőjobboldali mételyt. Már csak azért is, mert minden szélsőjobboldal, ami nem bal- vagy jobboldal. Egyeseknek. Az iszlám fundamentalizmus például micsoda? Nem lesz semmilyen állandósult összecsapás a egyfelől a balliberális, másfelől a "szélsőjobboldali" sajtó és a "konzervatív jobboldal" között. Bár az első kettő valóban torka szakadtából hörögni fog, de ez is olyan lesz, mint a viccbeli juhászbojtár és a sas közötti összefüggés, nevezetesen, hogy a sas kurva magasan repül, a juhászbojtár meg kurvára leszarja.

"Eljött a konzervatív korszakváltás ideje, megoldást – a politikai szélsőségesekre is – csak a konzervatív jobboldal kínálhat, politikai közösséget formálva társadalmunkból és a nemzetnek visszaadva államát. […] A két világháború között a bethleni konszolidáció fogta ki a szelet a jobboldali radikálisok vitorláiból – most is a polgári jobbközépre hárul ennek végrehajtása. A baloldal nyelvét pedig egyre kevesebben fogják használni, mert az egyszerűen alkalmatlan a valóság leírására."

Ha már Egedy Gergely fenti sorai zárják a cikket, hadd vegyem kölcsön én is. Így igaz, a baloldali nyelvezet alkalmatlan a valóság leírására. Mint ahogy a jobboldali is. Mivel mindkettő a természetes világrenden erőszakot tevő, az erőszakos egyenlősítésen, a népirtáson és a hitelrabszolgaságon alapuló forradalmi rend gyermeke. A BékésMártonhoz hasonló "konzervatív jobboldaliak" húsz év múlva hüledezve fognak ülni egy csésze kávé fölött, ha még lesz rá pénzük, és nem értik, miért van most pont olyan, mint Gyurcsány alatt, holott azt legyőztük, és a "szélsőségeseknek" sem engedtük át a hatalmat. Kedves Márton, amíg az általad szélsőségesnek nevezett kört nem ismered mélységében, és csak a falon átszűrődő zajok alapján próbálod elképzelni a szomszéd családot, sosem leszel képben. Nem szégyen az, vannak ezzel így pár milliárdnyian. Éppen azért képezik idestova háromszáz éve a hozzád hasonló okostojásokat, hogy a merengéseikkel még vastagabbra húzzák a hályogot a nyugati világ szemén, és még távolabb vigyék az anyagi boldogság pillanatnyi illúzióját. Ahogy a rendszer csak külsőségeiben ismer értékeket, úgy ti magatok is. Semmi baj, hiszen megmondta egyszer egy okos ember, hogy mi a teendő. Tanulni, tanulni, tanulni. A kommunizmust, természetesen. De nem csak a vörös fajtáját, mert az már csak a végkifejlet. Tessék még egyszer nekirugaszkodni annak a fránya történelemkönyvnek.

BékésMárton 2009.08.27. 10:01:26

jól értem, hogy Tomcat kommunista lett, ez a rengeteg burzsoázás, meg Lenin-idézet most akkor komoly, vagy ez egy újabb fake?

Bevallom egyébként, hogy úgy 2-3 éve még nagyon bírtam Tomcat vicces akcióit, villámcsődületeit, provokációit és fantáziadús dolgot láttam az egészben. De ez a vörösbarna szar, amit ideürített, hát ez már túlságosan komoly...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.08.27. 10:09:02

@max_headroom:

Eccerű a képlet. Maga komolyan vett egy viccet. Lehet komolyan venni a rádiókabarét, de szerintem nem éri meg. Ennyi.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.08.27. 10:10:29

Ahogy elnézem, nem csak én röhögtem jót :)))))))))

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2009.08.27. 10:32:36

@Gabrilo: van jobb poén: cseréld le a barátaidat vagy világosítsd fel őket, ha jobbos alapokon szeretnétek "vonyítani" mondjuk a CDU példája alapján, és hasonló okokból ki lehetne dobni végre ezt a "keresztény szociális" maszkírozást is, amivel újabban a Fideszt próbálják elsózni néhányan

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.08.27. 10:35:29

Javaslatom a Nemdéef-hívőknek: csinálják meg az mdf.blog.hu-t, oda lehet írni az okosságokat.
Ingyen van, teljesen nyugatias konzerv-libertárius alapon.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2009.08.27. 10:39:58

és, ha már a cikkben említésre került, ami viszont minimálisan is kötelező és szükséges:
A Jobbik NAGYON NEM KERESZTÉNY, bármennyire is lóbálják úton-útfélen a hozzávalókat:
index.hu/belfold/2009/06/14/osszefognak_a_nemzeti_radikalisok/

Szerintem ez a cím simán adna a számlálónak, pedig csak ténymegállapítás ;)

cserenkov 2009.08.27. 10:48:58

@idelle:
Népszabadság, Népszava, Klubrádió, 168 óra, ATV, Heti Hetes! Ezek a médiumok, műsorok éveken óta elő az aktuális kormányprogramot, mintha a saját gondolatuk volna.( ja és vezető orgánumok mai napig is).
Az egy másik dolog, hogy a Gyurcsány korszak vége felé - de csak akkor - jó néhány balosnak mondható médiaszemélyiség látványosan nem értett egyet. Ez viszont annak tudható be, hogy már a maradék hitelük forgott volna kockán a szervilizmussal szemben. Ezt pedig azért már ők sem engedhetik meg maguknak, mert a jövőben is szeretnék a véleményformáló értelmiség szerepét adni.
Nem jó dolog Lengyel Laci bácsi sorsára jutni!

cserenkov 2009.08.27. 10:51:38

@cserenkov:
A 2. mondat helyesen:
Ezek a médiumok, műsorok éveken óta adják elő az aktuális kormányprogramot, mintha a saját gondolatuk volna ( ja és vezető orgánumok mai napig is).

Sutty 2009.08.27. 11:02:04

Konzervatív =
A haladással való szembenállás, elvszerű ragaszkodás a fennálló v. a régi állapotokhoz. TÉNYLEG EZT AKARJUK?

cserenkov 2009.08.27. 11:12:55

@Sutty:
Szerintem a konzervatív az, aki nem hisz az emberek megváltoztathatóságában, hanem abban, hogy az emberek maguktól változnak, változhatnak csak meg.

cserenkov 2009.08.27. 11:14:29

@cserenkov:
Éppen ezért a törvények tekintélyét akarja elsősorban létrehozni, javítani, helyreállítani.

cserenkov 2009.08.27. 11:19:08

Off:
Kiváncsi lennék arra, ha előfordulna, hogy jövőre a a választások második fordulójában vagy az MSZP-s jelölt, vagy a Fideszes jelölt egy Jobbikossal kerülne szembe. Ki vizsgázna jobban demokráciából.
Vajon a ballerek - ebben az esetben elmennének-e a Fideszre szavazni, és persze a jobberek leadnák-e ilyen helyzetben a voksukat egy MSZP-s-re?

Sutty 2009.08.27. 11:35:31

cserenkov: szerintem pedig a konzervatív pontosan annak a francia vígjátékírónak homofób fejéből pattant ki, mint pl a sovinizmus. Mi birkák pedig ezt követjük, zsákutcában. Ha a wikipedia hihető, nekem lesz igazam.

Sutty 2009.08.27. 11:45:23

ezekkel a hülye fogalmakkal van óriási probléma, csak vitába kevernek bennünket, az értelmüket nem értjük vagy mindenki a maga módján, és használjuk, használjuk, használjuk. Lenne pár szó, amit töröltetnék a magyarból, pontosan úgy ahogy most az angoloknál is áll emiatt a bál...

Sutty 2009.08.27. 11:47:07

a jobbik nagyon nagyon Fidesz oldali, szerintem most ők viszik a balhét Fidesz helyett, de egyesülni fognak. Hogy miből gondolom? Tanulmányozzátok át Vona Gábor önéletrajzát, hogyan is került képbe az ember. (megsúgom: Orbán Viktor szárnyai alatt. chk wikipedia)

Sutty 2009.08.27. 11:53:00

úgy gondolom, az emberek maguktól sosem változnak meg, mindig kell külső behatás. A kommunizmus erőset változtatott rajtuk, alig tudunk kikecmeregni belőle. Ha konzervatívizmusba menekülünk, az azt jelenti, félünk a változástól, rögzítjük magunkat a bevett módszerekhez. A radikalizmus pedig brutálisan hangzik, mert elpozicionálták a fejünkben, nehogy véletlenül gyökeres változást érhessünk el. El kell felejtenünk az itmusokat, gyökeresen meg kell változatnunk az ország működését, ha élni akarunk az európai únióban.

cserenkov 2009.08.27. 11:55:01

@Sutty:
Ha a wikipédia hihető! Az is csak egy forrás.
Szerintem kérdezzük meg a konzervatórium publicistáit.
Viszont, ha a konzervativizmus haladásellenes erő lenne, akkor vele szemben mindenki progresszív?
Mi az, hogy progresszív?
Van Mo.-n ilyen csoportosulás?

Sutty 2009.08.27. 11:58:28

progresszív? van! az éppen most elszálló kormány azt adja elő brüsszelben, hogy ők bizony progresszívek! nézd meg pl: Göncz Kinga titulusát az eu parlament honlapján... nevetséges. ez egy újonnan használt fogalom, eddig csak művészeti ágként értelmeztem. amivel most próbálnak etetni Téged. a progresszív az én fejemben előremutatót jelent, de ezt nem fogadom el egy olyan társaság szájából, akik tönkrevágtak mindent körülöttünk, gondatlanságból.

Sutty 2009.08.27. 12:00:40

szerintem nem lehetséges az, hogy egy összetett, élő politikai eszmét amely egy adott probléma megoldásaként kelne életre, hipp-hopp elmeszeljünk egyetlen szóval: pl: soviniszta, radikáális, liberális, meg a tökömtudja többi hülyeség...

Sutty 2009.08.27. 12:06:35

pl: magyarországon ha elhull az a szó "radikális", nagyrészt (átlag) mindannyiunk fejében skinheadek, és tv-gyújtogató focidrukkerek kopasz, martensbakancsos, bomberdzsekis image jut eszünkbe. - az én fejemben a radikális az, aki gyökerestől megváltoztatja - kizárólag jó irányba, a konzervatív elvárásoknak is megfelelő módon az ország működését. Radikális (gyökeresen, pozitív irányba változó) politikát szeretnék, erőszakmenteset.

Sutty 2009.08.27. 12:08:45

A Californiai THC törvény jut példaként eszembe. Ott is tilos, illegális. (kenyér a konzervatívoknak) viszont, 80 dollárért bárki legalizálhatja magát egy évre, orvosi engedéllyel. Úgy látom, a konzervatívokat csak ámítják. Viszont, haladni kell a korral.

Sutty 2009.08.27. 12:29:26

Ha a wikipedia nem hihető, bekopizom Vona saját Önéletrajzát a jobbik.hu -ról: 2002 után pedig Orbán Viktor meghívására tagja lettem a Szövetség a Nemzetért Polgári Körnek. 1999-ben részt vettem a Jobboldali Ifjúsági Közösség megalapításában. Az ifjúsági szervezetből párttá vált Jobbik alakuló kongresszusán, 2003 őszén a párt egyik alelnökévé, a 2006 novembere óta – immáron másodjára is – elnökké választottak. Nagyon büszke vagyok arra, hogy csupa nagyszerű emberrel közösen életre hívtuk a Magyar Gárdát, az Atilla Király Népfőiskolát és a Nemzeti Egyleteket.

Sutty 2009.08.27. 12:30:43

úgy gondolom, Vona mesterséges távoltartási jelenetei a Fidesztől egyszerűen csak kenyérmorzsa a konzervatívoknak, mert ezt nem nyelné be egyik sem!

Sutty 2009.08.27. 12:43:40

Morvai Krisztina angol nyelvű nyilatkozata az Európai Parlamentben, (2:00-tól érdekes)www.youtube.com/v/dFQV4XOTRDQ(KIMONDOTTAN PÁRTSEMLEGES VAGYOK!) - a könnyeket facsarta belőlem és angolul szintén beszélő barátnőmből!! Szívünkből beszél a nő!! (függetlenül attól, hogy bizonyítania kell - imádjuk őt, mert a kezében tartja reményünk sugarát, - szellemileg, magyarságunknak, a szüleinkét - ettől függetlenül, elhagyjuk az országot, mert ez még évekbe fog tellni, mire radikálisan jó irányba megváltozhat az ország)

cserenkov 2009.08.27. 12:45:51

Nem hiszem, hogy egyesülnének vagy akár koalícióra lépnének egymással. Egész egyszerűen túl sok értékes embert veszítene el ezzel a Fidesz. Olyanokat, akik egyértelműen jelezték, hogy amennyiben ez megtörténne, akkor kihátrálnak a Fidesz mögül.
Tény, hogy Vona egy polgári körben volt Orbánnal, de azóta a politikai nézetei olyan irányba "mentek", hogy már régóta vállalhatatlan a Fidesz számára. Elég csak beleolvasni a kurucinfo (amelyik többek között a Jobbik szócsöve is) pár cikkébe, és nyilvánvaló a teljes összeférhetetlenség az ún. mértéktartó jobboldali publicisztikákkal.
Nem értem, hogy ezt a különbséget mér nem látkák azok, akik még mindig össze akarják mosni a fideszt a szélsőjobbal.

Sutty 2009.08.27. 12:50:42

pontosan, a Fidesz egyelőre kenyeret szór a "konzervatív" (sok-sok idősebb ember, akikkel szinapszisban élünk) népnek, hogy tuti legyen a támogatottság.

Sutty 2009.08.27. 12:53:02

a kurucinfo kimondottan egy tahó ember kreálmánya, nem vonára vall. még az elején kaptak tőlem egy őszinte részvétet, azóta szépen lektorálják magukat.

Sutty 2009.08.27. 12:55:03

Figyi apa, Vonának semmi oka útálni Orbánt. Egyszer-kétszer elvetették a súlykot, de egész jól belejöttek a konzervativoknak való megfelelésbe. Orbánnak nincs szüksége a számokra, de higyjétek el, Vonáék ott vannak a tarsolyában, bármikor előveheti. Vona Orván mellett nőtt fel. Ezt nincs mit szépíteni.

cserenkov 2009.08.27. 13:09:32

A feltehetően nem jobbos Magyar Narancs írta (az EP választások előtt, 2 részes cikksorozatban, hogy Vonáéknál még szó sem volt antijudaizmusról amikor kiléptek a MIÉP-ből.
Ez pár hónapja volt. Azóta is sok minden változott.

Kyuzo 2009.08.27. 13:29:08

@BékésMárton:
Most őszintén! TC írására ennyi a reakciód? Ja várj csak, tudom már mi ilyenkor a szöveg. Odáig nem alacsonyodunk le, hogy a tartalomra érdemben válaszoljunk, TC úgyis csak egy hülye náczi.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.08.27. 13:53:45

@Kyuzo:

TC írását reggelig lehetne ütni a tárgyi-történeti tévedései miatt. Annyi van belőlük ebben az egy cikkben, mind égen a csillag (a marxista nézőpontról nem is beszélve).
A kérdés inkább csak az, hogy BM szán-e rá időt, hogy mindezt megtegye? (Feladatnak nem nagy.)
Én megértem, ha nem.

Tiborr · http://1solumipsum.tumblr.com/ 2009.08.27. 14:30:10

@BékésMárton: Viszont ezzel a hozzáállással, nem értem, miért nem a népszavában publikál? Nem értem.

Sutty 2009.08.27. 15:12:26

a 2002 állás szerint "nem lesz FIDESZ+MIÉP" koalíció, mert nem kellenek nekik a skinheadek, mert senki nem akar közösködni velük. DE JA VU-m VAN!! kíváncsi lennék hány skinhead van magyarországon, de szerintem kevesebb mint roma, úgyhogy nem rájuk kéne építeni, vagy velük rombolni. Ők csak a szükségtelen plusz, akármelyik pártot is követhetik, attól függ ki fogadja be őket.

huncsongor 2009.08.27. 15:37:38

Békés Márton attól, hogy valaki lenint idézi baloldali lesz? Te teljesen hülye vagy? Akkor minden lenin idézet után kell egyet idézzek hitlertől és akkor fügetlen vagyok?
A fidesz, na az bal oldali. A jobbik értékeket képvisel, az mszp fidesz érdekeket. Ha olyan sok Tc cikkében a tévedés valaki cáfolja már meg, és cáfolja, és ne tagadja, bár nem tudom értitek-e a különbséget..


Lehet hogy vissza kéne vegyetek az arcotokból, amikor olvasnak durvább napok 1000en, míg a Bombagyárat szarnapokon is 12000en.

Sutty 2009.08.27. 15:41:18

azért ne felejtsétek azt sem bombagyár, hogy látogatottságból még nem lehet tisztán szimpátiát mérni és arra verni magatokat. ugyanis a látogatottság termelődhet szimpátiából és felháborodásból is!

Sutty 2009.08.27. 15:42:32

(ésha ennyire látogatottság-centrikusak vagytok, jogosan feltételezzük hogy provokációs bizniszről van szó)

Sutty 2009.08.27. 15:45:16

már a bombagyár, mint név maga, agresszív.. számomra végképp nem szimpatikus.. kövezzetek meg tezsvíreim, decsak tisztán érvekkel éri ;-)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.08.27. 16:29:59

@huncsongor: csak nekem tűnik enyhén szórakoztatónak, hogy bár már többen kijelentettétek hogy a Jobbik értéket képvisel, miközben a Fidesz mindössze érdeket, addig a Jobbik kapcsán az általuk képviselt legfontosabb politikai értékként a nemzeti _érdek_ védelmét (amit persze maga a Jobbik határoz meg szerintetek, így könnyű lehet magabiztosnak lenni...) hoztátok fel?

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2009.08.27. 16:59:49

@BékésMárton: Gondoltam nem szólok hozzá, elég barmot kaptok most a bombagyárról idecsődülőktől, de amikor ezt leírtad. Szóval a wikipédia jutott eszembe. Ott is nácinak nyakra-főre, és ott sem tudják mit jelent a náci, pont mint te. Hogy kéne komolyan venni politikai írásod, ha ennyire nyílvánvalóan fingod nincs a politikai ideológiákról?

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.08.27. 17:02:30

némileg ironikus, de azt hiszem semmi sem igazolja jobban BM ebben a cikkben kifejtett alapvetésének legitimitását és min. részleges igazát, azaz a mérsékelt/realista politikai kultúrának a szélsőjobbtól (terminológiai vitákból ezúttal tartózkodnék, fogadjátok el nyilvánvaló utalásként) való különbözőségét, mint az, ahogyan itt sokan reagáltak - néhol durván, határozottan intoleránsan, egyértelműen elhatárolódva a fidesztől is.

úgy látom nem véletlenül írta BM, hogy éppen e jobbközép fórumok kerülhetnek bajba, ha elözönlik őket az ilyen nézeteket vallók - íme, nézzétek csak végig ezt a fentebbi "vitát."

akinek nem inge, nem vegye magára.

CrL 2009.08.27. 17:21:18

@francesco lorenzo:

sztem ez az elözönlés már megtörtént sok 'mainstream' blogon. talán még a konzi a legradimentesebb. és hol van még a durva 2010-es kampányidőszak.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.08.27. 17:34:59

@CrL: szerintem is így van. Máskülönben BM se tudta volna megállapítani, max. ha próféta lenne ;)

thedealer (törölt) 2009.08.28. 00:20:47

Márton... te tényleg írsz egy cikket a radijobbosokrol és meg sem említed benne a Polgár urat? Pedig Ő annyit tett az Őshazáért, hogy lexikonokat írtunk már tele hősies harcával...

skandallumbaszod

Bell & Sebastian 2009.08.28. 02:14:09

Elolvastam a hozzászólásokat.
Késő bánat - eb gondolat!

max_headroom 2009.08.28. 02:48:10

@Gabrilo: "Eccerű a képlet. Maga komolyan vett egy viccet."

Ha megfigyeled, a beírásom ténymegállapítás volt, nem pedig értékítélet. Sosem voltam MDF szavazó vagy "hívő", azért írtam, amit, mert én így látom. Ugyanott tartunk, mint az előző vitánknál:
neked nem szimpatikus ≠ nincs

petibatya 2009.08.28. 22:41:01

Kedves Márton!

Írásod a laikusok, és a veled azonos oldalon állók számára bizonyára rendkívül meggyőző, és „szakmailag” nehezen cáfolható érveket sorakoztat fel.

Én, mint „mezítlábas”, pártokhoz nem kötődő olvasó, csak három gondolatra reagálok, a látszat ellenére, nem bántó szándékkal.

1.- „nekünk, a konzervatív jobboldal képviselőinek, a jobbközép programjával egyetértőknek”
Még nem tudhatod, hogy mi a program, de már tudod, hogy az a jó. Azért jó, amit még nem ismersz, mert úgy gondolod, hogy ha azt mondod, hogy az jó, az majd (ha másnak nem is) neked most jó?

2.- „a paradigmaváltás akkor lesz teljes, ha a kormányzás gyakorlata hosszú távra jobbra kerül”
A paradigmaváltás helyes értelmezése szerintem nem az, hogy a járdákat ezek után nem a kutyaszar, hanem a macskaszar fogja beborítani, hanem az hogy tiszták lesznek.

3,- Tárgyismereted minden bizonnyal kiváló, meglátásaid egy „csőlátó” horizontját figyelembe véve szinte teljesnek is tekinthetők. Ha letennéd ezt a bizonyos „csövet”, ambícióid kiteljesedéseként, akár még a közösség javát is szolgálhatnád.
Javaslom, próbáld meg.
Nagy örömed fogod benne lelni, bár talán kisebb lehet majd a „haszon”.

Barátsággal: petibatya

schnippchen 2009.08.30. 04:06:00

Nekem csak az a fura, hogy BékésMárton elfelejti, hogy honnan jött és kiknek köszönhet rengeteg mindent... De hát majd ő számot vet a lelkiismeretével.

Sutty 2009.08.30. 11:26:58

ha a poszthoz szeretnétek hozzászólni mert van használható érvetek, ne a posztíró lenullázásával kezdjétek.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.08.30. 13:49:07

@max_headroom:


Én olyat nem mondtam, hogy nincsenek viccek! A Nemdéef egy ilyen vicc, létező.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.08.31. 10:12:01

A Fidesz jobbközép? A jobboldaliságot nem a gazdaságpolitikai irányvonalnak tekintjük? Részemről nem vagyok az erős állam ellenzője, de ezt az erősséget nem a központi visszaosztás szerepének növelésében látom.

Jó lenne végre azt látni, hogy (pl.) milyen adórendszert képzel el a Fidesz, mert az döntő lesz abban, hogy jobb vagy baloldali pártként tekinthetünk-e rá. Minden kérdés nyitott: semmit nem tudunk arról, hogy mekkora mértékben képzelik el az öngondoskodást a nyugdíjas évekről, az egészségügyi ellátásban, a szociális segélyezést a dolgozni nem akarók esetében... pontosabban amit eddig hallottunk, az sokkal inkább baloldali nézeteket tükröz, mint jobboldaliakat.

ubi904 (törölt) 2009.08.31. 20:44:01

@RAMBO:
Nem látom, hogy akár itt, akár a fórumon üvöltenél a Gyurcsány-Bajnai rezsim központosító terve ellen: az APEH lenyúlja az iparűzési adót is. Ezért hiteltelen így a szokásos liberális fideszfikázásod (foglalkozz inkább a szőlőddel, nem túl bíztató).

A Fidesz programja meg a magatokfajtának elég egyszerű: BÖRTÖN, életfogytiglan kőtéréssel az orbánszőlőbányákokban!!.
(teszem hozzá: ha már egyszer halálbüntetés - sajnos még - nincs).

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.09.03. 11:23:12

@ubi904: Nem baj, hogy nincs agyad, ugye?

Mindenesetre egyáltalán nem baj, hogy lepattansz végre a blogomról, amit rendre telefikázol minden baromsággal, és végre egy politikával foglalkozó topicban csillogtatod meg nem mindennapi ostobaságodat. Itt legalább nyoma marad, nem úgy mint nálam, ahol nincs ilyen kommenteknek helye. :P

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

  • Hibás feed URL.

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc