Meghal a cselszövő, dúl a rút viszály: Gyurcsánynak annyi

Hadrian VII. I 2009.03.28. 12:33

Egy langyos-kellemes tavaszi szombaton miért is menne ki az ember kirándulni a természetbe, kit érdekelnek a bagzó nyulak, amikor nincs is annál szórakoztatóbb, mint ami zárt ajtók mögött, telefüstölt, fülledt pártirodákban történik.

Minden európai értelemben vett modern baloldali cselszövők legzseniálisabbikának, Magyarország már lemondott, de még mindig nem eléggé lemondott miniszterelnökének hátában tegnap este Suchmann Tamás, ma délelőtt pedig a Magyar Szocialista Párt elnöksége forgatta meg egy kicsit a bökőt, miután Gyurcsánynak sikerült egy igen rossz komédiává alakítania utódkeresését. Pedig pár napja még úgy tűnt, minden megy a maga útján. Ahogy szerzőnk fogalmazott:

A nyilvánosságra került, finoman fogalmazva is egészen döbbenetesen infantilis szocialista kampányvideók után lehetett azért sejteni, hogy az emberanyagból, amiből ez a párt áll, tényleg bármit, akár Totó kutya elnökségi jelölését is ki lehet gyúrni, de Gyurcsány Ferenc 85%-os pártelnöki újraválasztása még így is teljesen elképzelhetetlennek tűnt. A lázongó és leharcolt, végtelenül népszerűtlen és rosszkedvű szocialista párt számára ebben a rendkívül nyomorult helyzetükben Gyurcsány minden - részben valóban saját maga által okozott - sikertelenségért úgy vállalta a felelősséget, hogy gyakorlatilag kibújt alóla, ráadásul közben saját magából még mártírt is csinált. Ilyen, már-már mágusi politikai hatalmat ritkán látni.

Hát eddig tartott a mágia, még egy hétig, de a varázspálcát nem csak hogy kicsavarták Gyurcsány kezéből, még a kezét is jól eltörték. A túltaktikázó és önhitt Gyurcsány végül, úgy tűnik, politikailag is öngyilkos helyzetbe hajszolta magát. Megbukott és közröhej tárgyává vált az Európai Unióban csináld magad!-válságtervével, utódkereséséből valóságshow-t csinált, és itt a vég. Most azok, akik egykor a kongresszusokon a arconcsókolták és a kezét szorongatták, kicsit meg is rúgdossák, megköpdösik - nem mintha nem érdemelné meg, no de hogy ez volna az európai politizálás, nem hiszem. Ez Bizánc. Úgy tűnik, azért mindent mégsem lehet megcsinálni a szocialista párttal.

Már csak a sárkány-és Medgyessyölő Kovács László hiányozna a képből, hogy esetleg még kilőjenek egy-két szocialista mamutot, de a show nélküle is hihetetlenül szórakoztató, vér, gyilok, árulás, már senkiben nem lehet bízni, legfeljebb a hűtőszekrénygyárosokban és az Amway-ügynökökben. Pár nap alatt minden felbomlott, a forintárfolyamot és a kormányt mesterségesen tartják már csak életben, és közben egy ország röhög a vezetőin.

Az oldschool, a konspirációt a moszkvai iskolában kitanuló szocik pedig osztozkodnak a koncon, az SZDSZ meg a sarokban remeg, és már csak két dolog között választhat: hűen eddigi tevékenységéhez megszavazza még akár az említett Totó kutyát is új miniszterelnöknek, hogy aztán a párt pár hónap múlva teljes közöny vagy éppen hogy öröm által kísérve elpusztuljon, vagy pedig történetének utolsó tisztességes lépéseként kinyírja magát és feloszlatja a parlamentet... Az ajtók a baloldalon bezáródtak, a modern, progresszív európai baloldalt leselejtezik, Demosszal, Progresszív Intézettel és az összes, irritáló gyurcsányistával együtt. S a sírt, hol Progresszív Platform süllyed el, kék meg zöld, nagybajszú kispártok veszik körül, majd követik a Nagy Testvért. Gráf, Szekers, Szili Katalin és Suchmann közben oldalt befigyel...

 

Kapcsolódó írások:

Hatalom és Mágia hősei

Az ajtók a jobboldalon nyílnak (első rész, második rész)


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr691031004

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: SZENZOR 2009.03.28. 22:22:33

Wind of Change Ma végig gyönyörűen sütött a nap. Mintha megérzett volna valamit abból a sarkallatos változásból, ami történni fog. Egy zavaros jellemű és személyiségű ember, egy Cipollába oltott Pinokkió ámokfutását, és vele együtt egy ország - keseréde…

Trackback: dolgok 2009.03.28. 18:56:20

Ha én leszek az elnökJelentkezek, hogy én legyek az elnök, mer momentán éppen nincs munkám.A programot pontokba szettem, és most közreadom, hogy olvassátok el. Céjja, hogy mindenki boldog legyen, és sokkal könnyebben elboldogujjunk az életbe, éshogy az el…

Trackback: e-Cafe light 2009.03.28. 14:48:30

PCNézzük, hogy áll a kormányválság jelenleg, szombat délután.Suchman Tamás már tegnap bejelentette, le kellene mondatni Gyurcsányt az mszp elnökségéről. Szerkeres Imre venné át a párt irányítását. A jelenlegi állás szerint a miniszterelnök Kiss Péter len.…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CrL 2009.03.28. 12:28:59

[He had it coming]

Gyurcsánynak vége

Úgy tudjuk, hogy az elnökségi ülésen Gyurcsány Ferenc azt javasolta, hogy Gráf József vegye át a kormány és a párt vezetését is. Az elnökség most azon vitzázik, hogy jó megoldás-e, ha ugyanaz a személy vezeti a kormányt és a pártot.

házipálesz 2009.03.28. 12:47:51

Mindössze három szóval szeretném kiegészíteni az SZDSZ-re vonatkozó részt:

vagy pedig történetének ELSŐ ÉS EGYBEN utolsó tiszetességes lépéseként...

mr. pharmacist1 2009.03.28. 12:53:04

@házipálesz:
az elsőként elismerhetné Pozsgay megpuccsolását. Igaz, utána több nem nagyon volt.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.03.28. 12:53:54

Remélem kibújik valahogy a dolog alól.
Most már menjünk végig a szellemvasúton.
(a csajok meg sikoltozzanak. )

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.28. 13:49:06

legújabb szerint szekeres elnök, bajnai kormányfő... de mintha ez a variáció már fölmerült volna (vagy csak külön-külön?)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.03.28. 13:51:58

vége az apró klánnak! innentől a rendőrségé és az ügyészségé a család dolga! :))))

CrL 2009.03.28. 14:48:33

index: "Az elnökség még tartaná Gyurcsányt" lol

2009.03.28. 14:50:14

Szóval azért ez nagyon keserű. Felébredtek a szocik, mert amit akartak hallani (fideszé az ügyészség) a kongresszuson, a melegben, ülve és egymást lapolgatva 85 %-ban beszopták Ferlint...Ám most már annyi kakába verik az orrukat a politikai-casting sikertelensége miatt, hogy Ferlin nélkül kezdik érezni a bűzt maguk körül....

_andris 2009.03.28. 14:55:36

Egész jól megszoktam már, hogy nincs GyF. Gyorsan, rengetegen hozzászoktak. Nincs visszaútja.

Jelenleg az országnak nincs működő kormánya. Interregnum van, ami nem tartható sokáig, a magyar társadalom intézményei valószínűleg nem működőképesek a csápjait mindenhová eljuttató, korrumpáló, kézivezérlő kormányzat nélkül. Az anarchisták most biztos örömködnek.

Ilyen böszmeséget! A szocialisták bemutatják milyen a totális politikai csőd, mi történik, ha egy impotens politikus nem távozik időben (jelen esetben 2006-ban) .

Remélem valami értelmes kibontakozás következik, remélem a fidesz kormányzóképes állapotban van. De mi lesz addig a pár hónapig, amíg feláll az új kormány?

osborne 2009.03.28. 15:14:20

eszméletlen mi folyik a kommereknél.

Feri lemond de nem mond le - lemond de nem engedik. Nem elég, hogy politikailag kompletten megbukott a kormány de még lemondani se tudnak teljes káosz nélkül. őrület, komolyan.

ezek után akarnak még 1 évig balekoskodni? de az előrehozott választás a veszélyes nem ez! ;]]

DeMarco 2009.03.28. 15:20:08

A kutyát nem érdekelné a szenvedésük, ha közben kiírták volna az előrehozott választásokat. De foggal-körömmel ragaszkodnak a székükhöz. Inkább megválasszák az első csövest a sarokról miniszterelnöknek, csak nehogy a polgárok is beleszólhassanak a dolgok menetébe. Követeljük az előrehozott választások kiírását, emelett mivel csütörtökön nem szavazták meg és emiatt nem lehet egy időpontban megtartani az EP-választással, a szavazás plusz költségét kötelezően vonják le a maszop-szadesz költségvetéséből, pártkasszájából, ne megint a mi pénzükkel játszadozzanak. Ne a mi adónk menjen el erre, holott mi akartuk időben. Adják fel a tragikomédiát és adják az emberek kezébe a döntést !!!

osborne 2009.03.28. 15:34:09

A szadesz Bokros projektjének is bukta. Erre gyors reagáltak is egy mókásat most:

Az SZDSZ egyelőre nem kívánja kommentálni a Bokros Lajos döntése nyomán kialakult helyzetet - közölte a párt sajtóosztálya. Csak később nyilatkoznak a helyzetről - tették hozzá.

hvg.hu/itthon/20090328_szdsz_bokros_miniszterelnok.aspx

Kopiás Attila Steve 2009.03.28. 16:57:35

Tudnék örülni neki, ha ez (maszop népszerűtlenség) tartós állapot lenne, de ennyire még én se vagyok idealista. Tök jó lenne megszámolni, hányan vannak, akik annó bármit megtettek volna, hogy a Fidesz eltűnjön a porondról, ma meg visszasírják. Ez az effektus fog működni a szociéknál is váltás után. Beindul Mikola, Kövér és társaik, két év után meredeken emelkedni fog a szocik népszerűsége, mi meg hiába állunk ott, hogy "de hát komolyan nem emlékeztek?", nem fognak. Valahogy az embereknek az aktuális kormány baromságai borzasztóan gyorsan kitörlik a fejéből az előző kormány baromságait (marad a szőlőbányás szint oszt szevasz). Ha csak annyira következetesek lennének az emberek, hogy ha egyszer eldöntik, hogy "erre többet soha", akkor azt be is tartanánk, az egész féltudású elitünk évekkel ezelőtt eltűnt volna a süllyesztőben...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.03.28. 18:28:49

@KA_Steve:

meredeken emelkedni fog az emeszpé népszerűsége? az akkori börtönválogatottra gondolsz? :))))

tripanek (törölt) 2009.03.28. 18:30:26

lemondatták szegényt a hirek szerint...há most mi leszen?

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2009.03.28. 18:47:31

A lenyugvó Nappal együtt tűnik el a politika egéről a Miniszterelnök Úr.

lo_pici_gaspar 2009.03.28. 18:51:47

remelem orban fel evnel nem huzza tovabb es elsopri a nepharag a megszoritasok utan. :DDD

states 2009.03.28. 18:52:49

Szerintem megint Sólyom Lászlón lenne a sor, a mentőket kellene riassza, és az egész társaságot valami hermetikusan lezárt helységbe zárni. Már érthető, miért záratták be a Lipótot...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.03.28. 18:55:59

Hát, az vicces lesz, ha az MSZP visszatér a régi sólymokhoz. Suchmann és társai már a Horn kormány után leharcoltak és vállalhatatlanok voltak, egy Szilivel, egy Kis Péterrel, pláne egy Szekeressel talán még a kopogtatócédulákat is nehezen gyűjtenék össze.

Egy normális, fiatal politikus lehetett volna a baloldal esélye a megújulásra. Ezt Gyurcsánnyal elpackázták. Nincs második vonal, nincsenek új arcok.

Nagyon úgy tűnik, hogy az MSZP teljesen összeomlott. Engem kísértetiesen emlékeztet a helyzet a 1988-89-es időkre.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.03.28. 18:59:26

Látványos politikai tüzijáték, az biztos.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.03.28. 19:00:16

Föllélegeztem.

De láttátok az Indexen a rövid záró akkord címszót? Először más volt kint. Egy videó. Nagyon jó nagyon odaillő, nagyon hatásos. Ezt hamar lecserélték arra ami most kint van. Lehet MSZP reklámnak tekinteni, akkor is, ha most ennek gúnyos az íze. Miért kellett egy REMEK videót visszavonni? Ilyen hamar beszartak? Most egy kicsit olyan, mintha az MSZP-t ünnepelnék, hogy megszabadult Gy-tól.

states 2009.03.28. 19:01:41

És ezek kormányoznak 7 éve... Ugye, így már érthető, hogy miért tartunk itt...

Netuddki. 2009.03.28. 19:03:15

Hát igen a Fidesz csinált belőle igazán bohócot az öszödi után. Sikerült megúszni bal és jobboldalon egyaránt a dolgot, azóta sem derült ki ki mit lopott!

Netuddki. 2009.03.28. 19:04:57

@dolgok: "elboldogujjunk"
Látogató for president!

Netuddki. 2009.03.28. 19:05:50

@kovi1970: Visszavontam! Aki ennyiszer elküld egy hozzászólást az nem alkalmas!

intermouse 2009.03.28. 19:13:11

"...és közben egy ország röhög a vezetőin."

miről beszélsz? én speciel sírok és ég a pofám, hogy ilyen politikusaink vannak. arról nem beszélve, hogy a gyomrom összeszorul arra a gondolatra, hogy vajon egy ilyen huzavona után ki lenne az a hiteles személyiség aki majd "kivezet" minket a fényre.
mielött még nekemesne valaki, ugyanez a véleményem a másik oldalról is, ott se nagyon találnék hiteles személyt...

Szűcslaci 2009.03.28. 19:23:34

@kovi1970: A utóbbi két hetet nézve nem nagyon kellett a Fidesz hozzá hogy bohócot csináljanak magukból(meg az egész országból).Megúszhatták volna ha öszöd után lemond ahogy ez egy normális országban szokás.

S. Annyi 2009.03.28. 19:24:54

gyurcsány.... bajnai 5000 családot tett tönkre, itt az esély egy egész országra. Igen, igen, igen.

karakter 2009.03.28. 19:25:05

valami vonzerő csak lehet ebben a "hatalomban" hogy így ragaszkodnak érte....talán csak nem az hogynemkell dolgozniésmégisjólélek..???
4napos munkahét?? reakció... nem lehet megfelelni a rengeteg feladatnak...kérdezem... orvosoknál sorban állni műtétre várni lehet??
én kipróbálnám...lehet a négy napon le kéne dolgozni a napi nyolc órát...eszméletlen szar lehet ...se kávé , se pletyi...csak munka...
lehet megoldottam....?????????????????????????

törppapa 2009.03.28. 19:25:37

Kár!
Mármint, hogy nem évekkel ezelőtt tette meg...

S. Annyi 2009.03.28. 19:26:14

röhejes
szánalmas
undorító
vicces
elszomorító
stb.

tallian.miklos 2009.03.28. 19:28:05

@mr. pharmacist1: meg azért kezdetekkor komolyan antikommerek voltak. És a szükséges pillanatban Tölgyessy tudott racionálisan tárgyalni Antallal. Utána persze balliberális ellenzékké váltak, ami lehet ellenszenves / hülye / stb. dolog, de nem _olyasfajta_ öngyilkos elvtelenség, mint Horn Gyulával szövetségre lépni.

@KA_Steve: És akkor ki jönne helyette, ti? Na az lenne csak a szép. _Nálatok_ _bármelyik_ jelenlegi parlamenti párt legrosszabb embere is legalább három nagyságrenddel jobb. Tóth Károly is, pedig hát képzeld csak magad elé. Egyszerűen a rendszer tehetetlensége miatt korlátozott mértékű károkozásra képesek csak. A jelenleg parlamenten kívüli agilis balos pártok hatalomra jutva a 2002-2009-ig tartó zuhanást fél év alatt elő tudnák idézni.

Borítékolható volt, hogy Surányi kiesése után ez lesz.

És a másik sarokban meg készül Orbán, Matolcsyval (brrr), rosszabb esetben Bogár Lászlóval (brrr). Ha legalább nem Hegyi Gyula-szintű klánt hozna.

karakter 2009.03.28. 19:32:23

Szerintetek melyik a JOBBIK?

tallian.miklos 2009.03.28. 19:33:06

@the-real-tika: Orbán taktikailag sem normális, nyerő pozícióban előhúzza azt a témát, amivel kapcsolatban egy Medgyessy - Kovács team is bele tudta vágni a nagykést, ez simán megtörténhet most is.

De ami rosszabb, hogy borítékolható, hogy erre mi fog történni, semmi olyan, amitől a kárpátaljai (vagy általában a határon túli) magyarok jól járnának, "csupán" az anyaország és "csupán" az otthonuk többségi nemzetének egy jelentős része fog belegázolni a méltóságukba, megint.

józan' 2009.03.28. 19:38:36

@kovi1970:

Tévedés. Ez az ember önmagából csinált bohócot, ilyen a jelleme szegénynek. Tudom, hogy baromi nehéz, de barátkozz meg a gondolattal. ;(

Emlékeztetőül:

www.youtube.com/watch?v=0ay23coqpQg

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.28. 19:39:11

@tallian.miklos:

Miki. A Viktorka választásokat akar nyerni. Akár hiszed, akár nem, azzal nem lehet választást nyerni, hogy "idehozom a Bokrost, és szánt." Tényleg_nem.
Az a program szerintem elég eklektikus, Matolcsyval kapcs. is lehetnek kétségeid (nekem is vannak), de ott elég vegyes a névsor: kapásból ketten jegyzik Cséfalvayval, ami már nem ugyanaz a kategória. (Bogárt meg egyetlen épeszű ember sem engedi átalakításokat végrehajtani, akinek nagyobb agya van egy diónál, tényleg nem: meg lehet tartani ekótévés eszmefuttatásokra, annyi)

Mik a valós lehetőségek? Az, hogy egy technokrata végigver valamit, nem igazán. Az MSZP már mozogni sem képes, összeroskadt (hál'Istennek, remélem így is marad). Marad a Patás. (Abban egyetértünk, hogy még jó, hogy nem a humák viszik a kormányrudat, na abból lenne az igazi katasztrófa, de ennek az esélye meglehetősen kicsi)
Akkor a Patáson végig kell verni néhány dolgot. Szerintem is megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy ne mondjanak túl nagyot. De most egy Matolcsy et. al. dolgozatból én nem vonnék le ilyen messzemenő következtetéseket.

osborne 2009.03.28. 19:48:32

@Gabrilo: get ready for Bajnai 'Flash' Gordon. válságkezelni fog 1 évig Szekeressel a hátában ;]

scsaba1 2009.03.28. 19:49:57

@Gabrilo:

Pont ezért nem kellene ilyeneket igérgetni, illetve nem most. Az MSZP ilyen apró elszólásra is összezár, a Heteihetesben már hegyezik a ceruzákat...

Igaza van Mikinek, taktikai szempontból oltári baklövés ilyeneket mondani. (Ahelyett, hogy az MSZP-t ekézné... :) Tényleg, nem ismertek valakit, aki miniszterelnök szeretne lenni? Én már iwiw-en is megkérdeztem... )

scsaba1 2009.03.28. 19:53:19

@tallian.miklos:

Bogár László, ááááá. Szerintem nincs ember, aki komolyan veszi (kivéve az antiglob-alterglob holdkórosokat).

petes 2009.03.28. 19:54:39

Szépen elpazaroltunk 7-évet, de aki kisztitkár volt az biztos nembánja

tallian.miklos 2009.03.28. 19:55:03

@Gabrilo: a reálisan elképzelhető legoptimistább forgatókönyv a totális csőd elkerüléséhez épp szükséges mérvű szanálás, utána az 1996-2006 szakasz megismétlése, azaz szanálás - kis elkúrás - szanálás titokban - növekedés - kis elkúrás - nagy elkúrás. Az eleje nem feltétlenül pontosan ezt a mintát fogja követni, de nagy léptékekben (először növekedő, majd elkúró szakasz) ugyanez lesz. Bárki is lesz a miniszterelnök.

pecz 2009.03.28. 20:05:51

Bajnai az jó választás, telitalálat. Eddig is olyan jó volt, hogy van völgyhídunk, meg epülnek az M6-oson az alagutak, ott ahol hegy sincs. Digitális táblákra is sok EU-s pénzt el lehet költeni.
Bajnaival még több pénzt lehet betonba önteni és az eddigi sikereket fokozni.

tlac 2009.03.28. 20:06:37

DebreczeniJózsinak újabb nagy formátumú után kell néznie..
mer azér ne varrjunk mindet Fletó nyakába! SzocialistaIldikó , DJ, Bolgár, Gálvölgyi, HKovácsLac, Kuncze, Horn és valahány név van a szocialista naprtárban mind tartották maguk elé ezt a szerencsétlent, no és akik rá is szavaztak..
Nyárra az Apró klán is kiadja az utját..

manager2008 2009.03.28. 20:07:25

Nem tudna szólni valaki egy jóképű tábornoknak (hogy a csajoknak is tetszen mert az fontos) hogy zavarja már el a francba ezt a sok hülyét legalább 5 évre. Aztán majd lehet szórakozni a választgatással tovább.
Addig meg tegye rendbe valaki ezt a kuplerájt.

Bruno 2009.03.28. 20:07:46

Kíváncsi leszek, hogy a bősz fideszeseknek mi lesz a véleményük szeretett Viktorukról a 2010-es költségvetés benyújtása után, vagy akkor amikor még az ifdén újabb és újabb megszorító intézkedések jönnek majd.

Arra is kiváncsi leszek, hogy Tömjén Zsolt kitart-e majd a vasárnapi zárvatartásmellett, mert ez legalább 20-30 ezer újabb munkanélkülit generál.

Öszintén szólva nem örülök a szocik bukásának (annak ellenére, hogy nagyban maguknak köszönhetik), de legalább a válságot nem nekik kell "megoldaniuk", ésnem mondhatják, hogy a szocik miatt kell 2013-ban veszteniük

tlac 2009.03.28. 20:08:16

marad az Opel és a pápai panellakás, lehet nézni a gázórát

osborne 2009.03.28. 20:08:40

@pecz: "de olyan helyes!"

egyébként mostmár értem miért volt ma olyan szuperchill Fodor és Horn. Bajnaiban már megegyeztek a szocikkal akik megpuccsolták Ferit. Suchman kezdte tegnap a processzust ;]

Bruno 2009.03.28. 20:09:37

Tlac!

Gond van. Gyurcsány nem a szoci éában szerezte a vagyonát, hanem Antall és Orbán alatt...

Bruno 2009.03.28. 20:10:53

Ugyanis kihasználta a balf..szságukat... Egyébiránt a nagyobb baj az, hogy szerintem a modernizációs gondolat kapott léket most,és jön az 1930-as országmodell....

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.28. 20:11:32

@tallian.miklos:

Te is, én is tudjuk, hogy a politika nem így működik. Ezt lehet szeretni, meg lehet leszarni kb. De egy kormánypártnak politikai döntéseket kell hoznia, azokat valamivel indokolnia kell stb. Ne érts félre, én is szeretném, ha lennének kemény vágások, meg átalakítások (na pont nem Bokros Lajossal, de ezt most hagyjuk).

tlac 2009.03.28. 20:12:09

@Bruno: "Kíváncsi leszek, hogy a bősz fideszeseknek mi lesz a véleményük szeretett Viktorukról a 2010-es költségvetés benyújtása után, vagy akkor amikor még az ifdén újabb és újabb megszorító intézkedések jönnek majd."
így van! fellendül a hetihetes, saskabaré, lehet szórakozni megin!

Bruno 2009.03.28. 20:12:50

Gabrilo

Mr. Ricardon kivül más nem hajlandó rá,

tlac 2009.03.28. 20:14:19

@Bruno: most a 19-es "modernizációnál" tartunk..

mrs. white 2009.03.28. 20:14:25

@lo_pici_gaspar: Lehet hogy nem vetted volna észre hogy a blog nem erről szólt.? Melyik bolygón élsz ember?

tlac 2009.03.28. 20:15:28

@Bruno: tok róla és tom nagyjából h szerezte..

Bruno 2009.03.28. 20:16:12

@tlac:

Nem,nem. Ez eredetileg a 2000 körüli Schrőder, Blair vonal lett volna, csak magyarosra sikeredett... Lhete, hogy a népet kellene leváltani :-))

Bruno 2009.03.28. 20:18:01

@tlac:

Értem én, hogy nem tetszik a vagyonosodás magyarországi módja. Tetszett volna okosabb első kormányt választani (én ártatlan vagyon: nem Antallra szavaztam,).

tlac 2009.03.28. 20:18:39

@Bruno: ezt benézted.. ezt a szerencsétlent tartották maguk elé.
ezt a Blair féle blődlit más csak a Dessewfy nyomatja. Meg Nemzeti közép és egyéb hülyeségek

Bruno 2009.03.28. 20:19:43

Ki tartotta őt maga elé?

tlac 2009.03.28. 20:20:05

a vagyonosodás most nem téma, van akinek még az?
jóslat: Apróék is ejtik fél éven belül. tessék számonkérni

tlac 2009.03.28. 20:22:06

@Bruno: hosszú a névsor. Szocialista Ildikó és csipet csapata. nekik jó lett volna Kis Péter is. de addigra megvette Fletó a megyei elnököket kilóra. Akik most dobták is. a baloldali értékek mentén.. feljöttek gyors gépkocsikon.. Szekeres most már direktben átveszi a Pártot. Dicsőséges 133 nap.

Bruno 2009.03.28. 20:23:00

Nem hiszem, hogy ejtik. Piri mama másképp van összerakva, mint ahogy azt sokan elképzelik....

karakter 2009.03.28. 20:23:29

@Bruno: Ja, igazad lehet...meg mindenkit...le kéne váltani...

tlac 2009.03.28. 20:24:25

jóslat. meglátjuk. nem lepődnék meg. ennyire kellett/tellett Fletó. Azt hitte ő palizta be Apóékat holott ŐK láttak át a szitán..

tlac 2009.03.28. 20:26:00

Apróékat
biztos van pár bianco szerződés még az elejéről..

Bruno 2009.03.28. 20:26:45

Lehet, hogy jön Szekeres, de majd megy is. Előb-utóbb jönnie kell valami ifjoncnak, aki majdcsak gyárt egy modern szocdem pártot. Vagy nem. Nekem végülis mindegy. Sose éltem politikából, és nem is tervezek abból élni.

Viktoréban is csak az árvalányhaj, meg "szép vagy gyönyörű vagy Magyarország", meg a magyar népnek magyar árut című ordas baromságok zavarnak

moncayo 2009.03.28. 20:27:22

Gyurcsány (+ Kapolyi és tsi.) mozditható vagyona már külföldön. Fogadjunk, hogy napokon belül Audik serege (megpakolva nagymamával, Katussal, Totóval, stb.) lépi át az Ukrán határt s irány Moszkva.

tlac 2009.03.28. 20:27:51

de aki paprikajancsinak szegődik..
ja, mindenki megy.
gondolod Újhülye gyárt majd szocdem pártot?

Szűcslaci 2009.03.28. 20:28:55

@pecz: Ne feledkezzünk meg arról a kb 4-5000 emberről akit a Hajdú-BÉT-tel tönkretett.De sebaj most lesz neki még 10 millió ember akit tönkre lehet tenni.

tlac 2009.03.28. 20:29:46

akik végig csinálták Fletóval mindezt azoknak se jár kegyelem. egy idiótát toltak maguk előtt. bmikor leszedhették volna. ja, most hogy GDP -10%??
Gyurcsány szerint elkezdődik „egy nagyon tempós, jó időszak. Remélem, hogy sikeres is lesz”.
vannak reménytelen esetek..

tlac 2009.03.28. 20:30:26

@Szűcslaci: most 5 000 000-val tud elbánni fél év alatt :)

Bruno 2009.03.28. 20:30:45

@moncayo:

Jajj istenem.... Te sem gondolhatod komolyan amit írtál. Btw: kivánci lennék, hogy hogy próbálnád Kapolyit megfogni. Nehéz ügy lenne...

tallian.miklos 2009.03.28. 20:32:18

@Gabrilo: nade akkor mi lesz most.

Mondom, a _legjobb_ eset az, amit leírtam, hogy megismétlődik 1996-2006. Ennél csak rosszabbat tudok elképzelni, pl. hogy újra hagyják elszállni az államadósságot, és az így nyert forrásokból megint belső kereslet által élénkített gazdaságnövesztéssel próbálkoznak.

Pont azért, mert a politika úgy működik, ahogy. Pedig szabad mandátum van, amennyire az elkerülhetetlen szanálás fájni fog, ugyanannyi szívással lehetne valami hosszú távon is produktívat csinálni. De nem fognak. Se Bajnai, se Orbán, se Gráf József, se Bagoly, se Nyuszi, se Micimackó, se Róbert Gida.

tlac 2009.03.28. 20:32:38

Kapolyit ránézésre meg lehet fogni. Az aki nem csinál, hanem szerez.
na nyitom a söröm, további jó szórakozást!

Bruno 2009.03.28. 20:34:15

@tlac:

Ránézésre igen. Csak van egy apróbb probléma: a jog....

Szűcslaci 2009.03.28. 20:35:36

@tlac: Na ja .De állítólag egy éve lesz rá.Vagy mégsem?

tallian.miklos 2009.03.28. 20:36:36

@Gabrilo:

index.hu/gazdasag/magyar/2009/03/28/ez_bajnai_csomagja/ - nos, a kommentem beírása után láttam. Ez pontosan az, amiről beszéltem. Lélegzetvételnyi lehetőség a növekedésre, amit pár éven belül megint elkúr a soron következő.

Alf (törölt) 2009.03.28. 20:41:12

előbb rohadnak szét, mint hogy eltakarodnának. pardon

Pajtás 2009.03.28. 20:43:35

Lassan körvonalazódik a kép. A fidesz egy valamiben nagyon jó, a bomlasztásban. Nagyon jó úton haladunk az egypártrendszer felé. Se Miép, se Mdf, se Szdsz, se Kdnp, se Mszp...csak a Fidesz.

lanyi 2009.03.28. 20:49:24

@Bruno:
Te egy hülye vagy...

lanyi 2009.03.28. 20:52:37

@Pajtás:

Te is egy hülye vagy!

ben2 2009.03.28. 20:56:26

@the-real-tika:

Nekem nem kerülte el a figyelmemet és maximálisan egyetértek Orbánnal. Lehetőleg az új országgyűlés megalakulásának első napján azonnal meg kell adni a kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak. Az a legminimálisabb elvárás az új kormánnyal szemben, hogy legalább azokat a szocialisták által - aljas, pitiáner szándékból elkövetett - bűnöket igyekezzen jóvátenni, amiket a költségvetés anyagi terhelése nélkül, pusztán törvényalkotással meg lehet oldani.

ben2 2009.03.28. 21:05:43

@Pajtás:

Tévedésben vagy. Nem a Fidesz jó a bomlasztásban, hanem a többi párt zseniális az önsorsrontásban.

1. Nem a Fidesz jelölte Bokrost az MDF EP listavezetőjének.
2. Nem a Fidesz csinált bohózatot a miniszterelnök jelölésből.
3. Nem a Fidesz kúrta el a gazdaságot.
4. Nem a Fidesz csalt az SZDSZ elnökválasztásán.
5. Nem a Fideszen múlott, hogy egy pszichopata bűnözőt válaszott az MSZP előbb kormányfőnek, majd pártelnökének, aki hazudozásaival, hagymázas hadoválásaival, hozzánemértésével magával rántotta a mélybe előbb az ország gazdaságát majd a pártja népszerűségét.
És lehet folytatni a végtelenségig.
Ha a következő választásokon a Fidesz túlnyeri magát, az messze nem a Fidesz zsenialitásának lesz köszönhető, hanem a többi parlamenti párt abszurd hülyeségének.

tevevanegypupu 2009.03.28. 21:07:32

Bajnai..hanyan lettek ongyilkosok miatta? Most meg ez alatt az egy ev alatt jol ki..szurnak a valasztoikkal is, ahogy a csomagot nezem, nagyszeru, de tulajdonkeppen ezt erdemlik. Csak legyen reform. Eszem agaban sincs sajnalkozni szegeny "kisembereken" akik megszavaztak oket es tapsoltak eveken keresztul a hulyeseget, megtetezve a fasisztaveszellyel valo riogatassal. Kar, hogy nem tunnek el rogton az szdsz-el egyutt, de talan majd a kovetkezo valasztasnal vegre sikerul.

sorokinV 2009.03.28. 21:18:58

@tevevanegypupu:
Hogy öngyilkosok hányan lettek miatta azt nem tudom, de engem felbosszantott rendesen, mikor ok nélkül visszavontak egy pályázatot, pont mikor minden szir-szar felesleges igazolást beszereztem :)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.03.28. 21:19:24

@tallian.miklos: hajrá Bajnai 'Bokros' Gordon:)

nekünk Mohács kell...

osborne 2009.03.28. 21:23:33

@tevevanegypupu: saját szavazóikat kell majd megvágni - miután többszörösen átvágták őket. ez lenne az a bizonyos igazság pillanata?

tevevanegypupu 2009.03.28. 21:29:56

@osborne:
attol tartok igen..Mikor vagtak at sajat szavazoikat? Segelyek, nyugdijemeles, kuzdelem kez a kezben a fasizmus ellen..

tevevanegypupu 2009.03.28. 21:31:41

@sorokinV:
biztosan masra kellett a penz.(:

sorokinV 2009.03.28. 21:37:24

@tevevanegypupu:

Á, dehogy!
Bajnai az a fószer a kormányból, aki büszkén beszámol a sajtónak, hogy ebben a hónapban is 790 uniós pályázatot érintő döntést hoztak. Gondolom, amit én akartam, az kellett, hogy meglegyen a megfelelő döntésszám.
Hogy értelme és célja legyen a tevékenységüknek, az nem fontos, csak lássuk, hogy mennyit döntöttek :D

tevevanegypupu 2009.03.28. 21:43:43

@sorokinV:
ebben az esetben el lehet kepzelni, hogy milyen intezkedesek sorozata kovetkezik majd..Gondolom bejelentik, hogy ezt meg azt majd bevezetik, de elobb megtargyaljak. Hosszasan.

élő szövet a belső mészvázon 2009.03.28. 21:52:34

@Pajtás: egy rendszernek sem jó, ha túlnyomó többsége van egy pártnak. Márpedig a baloldal volt ennyire hülye, hogy ezt elintézze. S ehhez nem kellett senkinek sem az asszisztálása. Elég volt hozzá az önelt, hatalmuktól eltelt apparatcsikok mérhetetlen kapzsisága, rövidlátása és felelőtlensége. Jött hozzá a magadfajta korlátolt és elvakult támogatók hada, akik minden rothadó gyümölcsért a kerítésen kívűl állókat okolják.

Bergeroth 2009.03.28. 22:01:39

Tényleg nehéz felfogni, hogy az előrehozott választás csak a szdsz-nek nem lenne jó?
Csak nekik nem lenne jó, mert valószínúleg nem kerülnének be.
Ha most lenne előrehozott választás, akkor szerintem bent lenne egy mszp, egy fidesz, egy mdf, és (nagyon remélem hogy nem) egy jobbik, ennyi szerintem.
Az szdsz-nek annyi, hacsak valamelyik nagyobb párt fel nem karolja, de nagyon remélem hogy nem, és kihullanak örökre.
Mert megérdemlik.

reality 2009.03.28. 22:03:11

@osborne: Majd csak 2010-től! Addig mi lesz?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.28. 22:10:54

@tallian.miklos:

És BL mit is csinálna? Tudom, hogy mekkora hülyeség a "Münchausen báró" stb., de mi mutat ezen_túl? Most érted, jönne a Lala, és lőn, üdvösség? Őt is futtatták egy ideig (ja, tudom, kihátráltak mögüle a szociális érzékenyek, ezért nem tudta végigcsinálni stb-stb.), annak mi lett a vége? S nem virágozának föl.

Én konkrétan attól a látásmódtól fázom, hogy jöjjön egy technokrata szoci szakember és verje végig az országon azt, amit gondol. És persze akkor sem választásokra, sem közbizalomra, meg semmire sincs szükség. Nem csak most, máskor_sem.
Na ez a baloldal egyik legidegesítőbb "hagyománya". Ez ellen kelek ki, és nem most először.

Hisztizni a Fityisz miatt korai. Majd ráérsz, ha majd ott lesznek.

moncayo 2009.03.28. 22:14:29

Bruno, mindenkit meg lehet fogni. Te, meg én biztos nem tudnánk. De egy államapparátus, beleértve ügyészséget, titkosszolgálatokat, diplomáciát, nos ehhez azért Kapolyi mester kispályás. Mindennek van ára. Őneki is.

És miután a nagy PÉNZELVONÁS elkerülhetetlen, a népnek egy kis cirkusz kell, ha áttételesen is, véráldozat kell. Persze Kapolyi csak példa, jó hosszú a sor a kispályás Zuschlag féléktől a nagyvadakig.

lanyi 2009.03.28. 22:23:00

@ben2:

Teljesen igazad van, de elmebetegeket nem tudsz meggyőzni, az igazadről.

De legalább eltakarodott innen ez a két hülye.

Biztos a tévét nézik, mert azt hiszik ma lesz a hetihetes:)
Most jut eszembe szólni kellene nekik, hogy óraállítás lesz, nehogy lemaradjanak, gálvölgyi és szánalmas társai seggnyalásáról:)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.28. 22:26:38

Mehet ferkó kiba..tt jó könyveket írni a magyar baloldalról...

"Az ajtók a baloldalon bezáródtak, a modern, progresszív európai baloldalt leselejtezik, Demosszal, Progresszív Intézettel és az összes, irritáló gyurcsányistával együtt."

Tudjátok, ez az ember nem vihette volna végig ezt a többéves ámokfutását, ha nem támasztja meg egy erőszakos gyurcsányista értelmiségi réteg, akik azt hitték, ismét létrehoztak egy élcsapatot, egy olyan vezérrel, amit a jobboldal is megirigyelhet.

Valójában Gyurcsány a baloldal Orbánja akart lenni, ebbe bukott bele...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.28. 22:27:52

@lanyi:

"gálvölgyi és szánalmas társai seggnyalásáról:)"

Hát ezt a heti7-est nem lehet kihagyni!

VIKUNYA 2009.03.28. 22:34:48

sajnos valszeg bajnait behúzzák a szadesszel, mert kell még nekik egy év apanázs. bajnai elkezd félkeményen nyírbálni, időleges eredményeket elérve, de aztán kezdődik az osztoszkodás. ez az egész csak elodázza a helyzet megoldását.

peca1000 2009.03.28. 22:42:01

Egyik párt sem érdemelné meg, hogy bekerüljön a parlamentbe. A Jobbikot kivéve, mert hiába radikálisak, egyedül nekik van elfogadható programjuk. Az MSZP leszerepelt, a FIDESZ csak fikázni tud, de érdemi javaslatai nincsenek, az SZDSZ, és az MDF meg csak csalással tudtak eddig is fennmaradni, a KDNP-t a kutyát se érdekli.
De az emberek többsége birka mód megválasszák a FIDESZT, mert az jól megaszondta, mert majd ŐK! meghozzák a megváltás, Viktor, a Messiás eljön közénk, és rendet, jólétet, biztonságot hoz. Aztán le se szarnak minket, mert nekik is csak a hatalom kellett. Ez megy már 20 éve, és ez fog ismétlődni, amig az egész bagázst el nem zavarják.

szotyirapénzt 2009.03.28. 22:44:04

Egy humoristától hallottam, hogy Ő szereti meghallgatni Orbán Viktor beszédeinek ismétlését is, hogy ugyan azt mondja-e, hát az elmúlt hét MSZP-SZDSZ kommunikációjára ez hatványozottan igaz lenne.

Mélységesen szégyelhetik a Hölgyek és Urak magukat.

MasterMason 2009.03.28. 22:51:59

Akkorát fognak az emberek csalódni a Viktorban.
Én már úgy utálom mindegyiket mint a szart, mondjuk soha nem is rajongtam egyik ért sem. Akasztani kell mindet, mind a 386-ot.
Mondjuk én már 2002-ben 2006-ban sem szavaztam, most sem fogok nincs kire! A kerekasztalnál lett elbaszva.
Én kiborultam ettől az egésztől:
www.indavideo.hu/video/Amikor_a_valaszto_kiborul__Magyarorszag

HgGina 2009.03.28. 22:53:38

A próféta szóljon belőled, és dögöljön meg ez a mocskos szemétláda. Meg lehetőleg az egész sleppje is.

Szeretném látni őket kötélen himbálózvani.

peca1000 2009.03.28. 23:00:10

1 jó dolog van, amit az MSZP csinált: kb. 500 km autópályát. Azt már ne firtassuk hogyan (botrányoktól hangosan), hanem azt, hogy készen van.
Azért szavaztam rájuk, mert anno ők igérték meg egyedül az M6-ost, amit részben meg is csináltak. Pécsi lévén, ez városunknak az egyetlen kiút a nyomorból, és remélem, hogy be is fejezik, bárki is kerülne majd hatalomra. Közel 40 éve várunk már rá..

Parajka 2009.03.28. 23:01:24

@malacka69 megélhetési dolgozó:

Bizony, holnap este (kivételesen) érdemes lesz megnézni a nyal--ókás műsort.

S. Annyi 2009.03.28. 23:09:56

@peca1000: Az már melléke, hogy átadás után egy héttel már javítják....
és a völgyhíd, ahol nincs völgy...
és az alagút, ahol nincs hegy.... Ez az az egy jó dolog?

S. Annyi 2009.03.28. 23:10:54

Legalább lecsulázták a gy-t. Istenem, jutalmazd meg, aki tette!!!!!

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.28. 23:33:44

Már megint Magyarországon a világ szeme.De a rossz reklám is reklám,legalább megtudja a világ hogy hol van Budapest!

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.28. 23:34:43

@S. Annyi: És még nagyon olcsón megúszta és örülhet.Képzeld ha a rendőrök félrenéznek véletlen és a tüntetők hozzáfértek volna gyurcsányhoz.Na az hír lett volna,az biztos.

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.28. 23:37:26

@peca1000: Miért nem dobtátok össze rá a pénzt?Jó sok kőgazdag színész és művész él Pécsen,igazán megtehettétek volna hogy összedobjátok rá a pénzt.Apropó!Aztán hogyan rántotta ki Pécset egy autópálya a nyomorból áruld már el?Talán felfutsz rajta Budapestig a munkahelyedre?10 percel elébb ér fel a busz mint a régi 6-oson.Mesélj.

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.28. 23:39:53

Különben sem volt értelme az m6-osra költeni mikor azzal párhuzamosan újították fel a régi 6-os utat uniós segítséggel és pénzből.De már megint az átgondolatlan szórjuk a pénzt politikája az mszp-nek.Barmok.

A nép fia 2009.03.28. 23:49:24

Ismét megbizonyosodtam arról, hogy hazám a 10.000.000 politikai szakértő országa.

tallian.miklos 2009.03.28. 23:54:50

@Gabrilo: Magyarországon jelenleg az országot finanszírozó hitelezők bizalma kábé három nagyságrenddel érdekesebb, mint az úgynevezett közé. Pont azért, mert a köz baszik kifizetni, amit felzabál, hogy ilyen szépen mondjam. Ebben a helyzetben három lehetőség van.

Egy. Szarunk a hitelezőkre, jöjjön az államcsőd, sírva vígad a magyar. Akarjuk ezt? Én speciel nem, mert nagyobbat szívnék, mint azok, akik okozták (nem, nem az úgynevezett politikusok, hanem a támogatott improduktívak).

Kettő. Megpróbálunk legalább annyit levésni ezekből a megkövesedett szar szociális rendszerekből, hogy ne legyen prompt finanszírozhatatlan. Ehhez az úgynevezett köznek valóban nem program kell. Ellenben annak, aki fizeti a számlát, annak igen. Mindegy, hogy Bokros, vagy Reformszövetség, vagy Oriens, vagy CEMI, csak stimmeljen. A köznek meg lehet azt mondani, hogy rendben, akkor vagy azt csináljuk, amit az mond, aki fizeti a számlát, vagy nem 13., de jövő havi nyugdíj sem lesz, tessék választani.

Három, kapitalizmust csinálunk.

A harmadik nem reális, az első kerülendő, marad a második. Erre a felsoroltak közül bármelyik alkalmas lenne. Erre, és nem többre, de _jelenleg_ ez is pozitívum volna. Hogy ezek a programok durván megszorítanak, és esetleg áldozatul esik nekik egy-pár jó dolog is? Igen, de hát korábban kellett volna ébredni, most már nincs idő átvilágítgatni, hogy na akkor mit is tartsunk meg, meg mit is ne.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.28. 23:55:07

@HgGina:

"Szeretném látni őket kötélen himbálózvani."

Én nem szeretem ezt a hangnemet.

Amit OV mond, az jó: törvényes és nyilvános számonkérést. ... és nem azzal kezdeni. Előbb fektessék kétvállra a válságot, aztán lehet az igazságot szolgáltatni a független bíróságokkal...
szóval semmi heveskedés, de ne is úszhassák meg, akik loptak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.28. 23:57:17

Miért nem lehet kérni adósság átütemezést? Hmmm?


Ott akkora lóvé megtakaríthatódna, amivel be lehetne indítani a gazdaságot, anélkül, h nyomorba döntenék a középréteg felét.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.29. 00:27:58

@tallian.miklos: Szerintem ebben nagyjából egyetértünk - legfeljebb a részletekben nem.
Azonban még a leg-leg-legfelvilágosultabb technokrata uralomnak is el kell kerülnie a polgárháborút, támogatást kell szereznie.
A szociknak erre egyetlen módszerük van - úgy látom - az eljövendő Aranykor ígérete. Azt meg mán a kutya sem hiszi el. A morális politikát mint idealizmust kiröhögik, pedig ha pusztán rational choice logikából indulnának ki, akkor is beláthatnák, hogy kell valami trade off az anyagi lemondásokért cserébe.
Ha Feri valóban igazi machiavellista lenne, akkor elővette volna 2004-ben a nemzeti kártyát és keményen használja: OV ma a fasorban sem lenne, és a 2005-6-os elkúrásra sem lett volna szüksége.

Páneurópai Harci Kos 2009.03.29. 00:36:27

"de ne is úszhassák meg, akik loptak. "
ezen az alapon a Magyar társadalom 85% át hátsófélbe kellene rugni:)

reality 2009.03.29. 00:44:58

@tölgy: Maga ezzel egyet ért: "a köz baszik kifizetni, amit felzabál". Én rühelem, amikor valaki ilyeneket egyszerűen kijelent. Mert ügyebár sokkal könnyebb ezt így leírni, mint bonyolultabb dolgokat megoldani.
Komolyan mondom, ez mindig fölidegesít. Ezért nem bírom Bokrost sem.

CrL 2009.03.29. 00:53:16

@tölgy: teakrácia ante portas?

Vasárnap megnyílhat az út az előrehozott választásokhoz

index.hu/belfold/2009/03/29/vasarnap_megnyilhat_az_ut_az_elorehozott_valasztasokhoz/

Bergeroth 2009.03.29. 01:00:25

@CrL:
Csak azt nem értem, hogy az szdsz miért utasít el minden jelöltet.
a: Vagy nem veszik észre, hogy egy előrehozott választásnál ők 1000% hogynem kerülnek be.

b: Megegyeztek valakivel, hogy beviszi őket egy közös listával.

Hamár minden jelöltet elutasítottak, én a B-re szavazok. Pedig ők az egyetlen párt, akiknek aztán tényleg örökre el kellene tünniük a politikai életből.

Bergeroth 2009.03.29. 01:02:16

"Pedig ők az egyetlen párt, akiknek aztán tényleg örökre el kellene tünniük a politikai életből. "

Mármint most ebben a közegben.

osborne 2009.03.29. 03:10:36

at the end of the day, its about high time for a snap election!

mr. pharmacist1 2009.03.29. 03:23:20

@tallian.miklos:
Az egy elég vegyes párt volt, amiben egyszerre volt tag Kis János, meg Tölgyessy. Ha legalább saját magukkal konzekvensek maradtak volna, nem lett volna baj, kérdés, ilyen vegyes tagsággal lehetett volna-é.

Végülis mindegy, most már mehetnek a süllyesztőbe, keményen dolgoztak rajta, megérdemlik.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.29. 04:29:37

Egyébként nemtudom felfigyeltek-e rá, hogy Bajnai mennyire jól hozza a válságkezelő topmenedszeres és a nem régi, hanem fiatal, de azért jóelvtárs közti karaktert.
Másrészt pedig a szociknak az egyik legjobb lehetősége a gordon. Ahogyan a Kispéter felmerül már egy ideje, és ott is lesz még egy ideig, úgy a gordon is egy még sokáig kijátszható kártya, legalább tíz év. A különbség csak az, hogy nem csak az Orbán, de nála három klasszissal gyengébb fideszes jelöltek is simán feltörlik a padlót lustadickkel, de a gordon egy elég ügyes gyerek.

osborne 2009.03.29. 04:36:35

@Krokodil: a szociknál fel-fel bukkanak ügyesnek tűnő elemek de idővel kiderül róluk mindig, hogy vagy balekok vagy menace to society. ez van, ezzel kell szembenézniük.

alkalmatlanok, na.

netsrot 2009.03.29. 06:40:32

Az Orsós Orbán már állampolgárságot ígért a határon túliaknak, (hogy rohadna meg), gyűjti a seggnyaló szavazatokat ..20 évre). Bandájával Kilopja majd a szemünk elől az EU-s pénzeket, Orbánimázs, Ezüsthajó, Tokaj szőlő, Kaja Ibrahim,.. trükökkel. Demokráciának annyi!
Parlamenti ülés egy egy hónapban,...vizsgáló bizottság nukú,.....csak a Hataloma Programja! Az ország le van szarva.
Válaszd a Jobbikot majd okos Magyar, ha nem akarsz cigány Miniszterelnök kezébe kerülni. ( még a végén Győzike lesz a közt elnök:))))

törppapa 2009.03.29. 07:36:25

"netsrot"
Orvos látott már?

tallian.miklos 2009.03.29. 08:36:27

@reality: pedig lényegében erről van szó. Igénybe vesz egy halom olyan juttatást és szolgáltatást, amire nincs fedezet a befizetésekből. Ennyi.

Pistike100 2009.03.29. 08:53:18

Hihetetlen az MSZP.... Ez az öngyilkos vergődés igazi megakomédia... (kár hogy rámegyünk mi is)

Másrészt, ha OV (nem önmagában a FIDESZ hanem OV!) 2/3-al nyer akkor ez lesz az utolsó demokratikus szabad választás!!!!

Jó lenne ha lenne valamilyen 3. alternatíva, de még csak nem is látszik :(

lanyi 2009.03.29. 09:01:29

@netsrot:

Te például nagyon hülye vagy!
Abból az igazi sudribunkó fajtából.

tlac 2009.03.29. 09:14:57

@peca1000: a másik kiút: SziliKati :) Pécs hogy van cirilül?

peca1000 2009.03.29. 09:29:30

@tlac: Isten ments, utálom az összes helyi vezetőt, ők tették padlóra Pécset, rájuk sohasem szavaznék. És nem az itteni MSZP-seknek köszönhetem, hogy autópálya épül.

Martian (törölt) 2009.03.29. 09:37:24

@Pistike100: "Jó lenne ha lenne valamilyen 3. alternatíva, de még csak nem is látszik :( "

Sok csalódott MSZP szavazó fog szerintem a Jobbikra szavazni.

peca1000 2009.03.29. 09:37:40

@S. Annyi: "Az már melléke, hogy átadás után egy héttel már javítják....
és a völgyhíd, ahol nincs völgy...
és az alagút, ahol nincs hegy.... Ez az az egy jó dolog? "

Nem, nagyon sok hibát, és baromságot követtek el szándékosan a pénz miatt. De nem mindegy hogy fél óráig követ egy kamiont, traktort, buszt 50-el a kocsisor, mert előzni nem lehet a rossz, kanyargós úton ahol a szembejövő forgalom is folyamatos. Az autópálya kell és kész, hogy normálisan lehessen haladni.
Autópályán kb 1,5-2 óra alatt lehetne Pesten lenni, a régi 6-oson 3,5-4 óra.

oldspieler 2009.03.29. 09:46:35

Fellobbant a tisztítótűz .
Végre megszabadul a baloldal a kommunizált vagyonok kisajátítóitól.Sajnos sok ártatlan ember esik áldozatául ennek a lángnak. A hiteles igazi érdekképviseletet, érdekérvényesítést, hogy is várhattuk el az elmúlt húsz évben ezektől?

Martian (törölt) 2009.03.29. 09:48:33

@Krokodil: "Egyébként nemtudom felfigyeltek-e rá, hogy Bajnai mennyire jól hozza a válságkezelő topmenedszeres"

Csak ezektől a nagyarcú "fűnyíróemberektől" mentsen meg minket az a magasságos... akik azt hiszik, hogy a párt képviselői a részvényesek a Magyarország Rt-ben.
Országirányítás és cégirányítás között nagy különbségek vannak... arról nem is beszélve, hogy a topmenedzserek jórésze olyan hajóskapitány, aki meg van győződve arról, hogy a szelet is ő fújja a vitorlába... pedig örülhetne, ha viharban egyáltalán meg tud kapaszkodni a kormánykerékben.

peca1000 2009.03.29. 09:50:21

@Kis Hableány: "Miért nem dobtátok össze rá a pénzt?Jó sok kőgazdag színész és művész él Pécsen,igazán megtehettétek volna hogy összedobjátok rá a pénzt.Apropó!Aztán hogyan rántotta ki Pécset egy autópálya a nyomorból áruld már el?Talán felfutsz rajta Budapestig a munkahelyedre?10 percel elébb ér fel a busz mint a régi 6-oson.Mesélj."

Látszik, hogy nem közlekedsz autóval, és talán még nem is utaztál fel a 6-oson Pestre. Ha te gyalog mennél, akkor egészségedre :)

Ha már annyi adót befizettetnek velünk autósokkal az út használatára vonatkozóan, akkor lássunk is valamit belőle.
Úgy rántana ki minket a nyomorból, hogy talán le mernének jönni azok a cégek, vállalatok, akik befektetnének Pécsett, és munkahelyet adnának.

Nem egy olyan esetről tudok, hogy amikor látták, hogy mennyire szarul lehet minket megközelíteni (út életveszélyes állapota, kegyetlen lassú haladás), egész egyszerűen elment a kedvük a gyár, üzem telepítéstől. (Pl: Renault gyár, és még sorolhatnám).

Autópályán kb 1,5-2 óra alatt lehetne Pesten lenni, illetve onnan Pécsre, a régi 6-oson kb. 3,5-4 óra.

Martian (törölt) 2009.03.29. 09:53:41

@netsrot: "Orbánimázs, Ezüsthajó, Tokaj szőlő, Kaja Ibrahim"

Na most képzeld el, hogy a szocik ennek hányszorosát síbolták-szórták el, ha Orbán alatt 2001-ig nem volt probléma a költségvetéssel, utána meg egyre inkább... jórészt nem is Fletónak, hanem a Megyónak köszönhetően.

states 2009.03.29. 09:59:20

Azért a tegnapi napban az volt a csúcs, amikor Nyakó délben kiállt szót vinni: Gyurcsány lemondott, de az nem aktuális...

S. Annyi 2009.03.29. 10:07:50

---Múlt szombaton még 85 százalékos többséggel választották meg a kormányfői poszttól váratlanul elköszönő Gyurcsányt a meghatott, felállva tapsoló küldöttek a szocialisták kongresszusán.
--- Nyugdíjas gyurcsánynak: Követünk Téged, bármi is lesz.
---Szóval attól, hogy gyurcsány bukott, a szoci még szoci marad, s ennyi.

S. Annyi 2009.03.29. 10:09:00

Legyen a miniszterelnök földönkívüli!!!!!!!!!

InkalSecur ET.

lenoardo999 2009.03.29. 10:29:47

Azért most legalább sok minden bizonyítást nyert, amit egyébként sokan tudni véltünk, mondtunk is, de csak közvetett bizonyítékok léteztek. Igen, pontosan ilyen komikusan, kisstílűen, semmihez sem értő módon döntöttek mindenről az átkosban is és az utóbbi hét évben is, mint most. Pontosan erre hangzott el az ominózus orbáni szocialista restaurációs kísérlet kitétel, amit nyilván mindenki jól értett, aki nem volt lefizetve azért, hogy hülyének tettesse magát, vagy tényleg agymosottá vált.
Igen, azokról a tízezrekről van szó, akik Szekerestől, Lampert Mónikáig, Kiss Péteren át ebből a hálózatból élnek: itt osztályvezetőcskék, polgármesterek, képviselők és családtagjaik sok ezréről van szó. Mindezt magam is az utóbbi időben az Apeh, a gazdasági, a pénzügyminisztérium vezetésével történt tárgyalásaim során megtapasztaltam. Az első kérdésem az lett volna: maguk mégis mit keresnek itt? Még beszélni sem tudnak. Hogy kerülnek maguk ide? Nem szégyellik magukat?
A tárgyalások úgy zajlanak, hogy ott ülünk néhányan több nyelven beszélő, több diplomás, sikeres vállalkozók és hasonló képességű szakembereink, és velünk szemben a semmihez sem értő, semmittevő, semmiről sem tudó, de kapcsolati tőkével rendelkező szocpárti nagy befolyású hivatalnokok. A több mint egy hónapja leadott 20-30 oldalas anyag részleteiről kérdeznek, és kérik azokat az információkat, amik már régóta náluk vannak.
Ha nem süllyesztjük el ezt a hálózatot a pokol fenekére, a világon semmi esélyünk nincs. Nem várhatjuk tétlenül, hogy kihaljanak, mert szaporodnak (mondjak példát?).
Mára bizonyossá vált: a nyolcadik utas az MSZP.

S. Annyi 2009.03.29. 10:38:50

@lenoardo999: Korrekt.

Javaslom:
Magyar Szélütöttek Pártja,
Magyar Szarháziak Pártja,
Magyar Szenilis Párt,

További ötleteket várok.

maciBp 2009.03.29. 10:43:26

TÁNCOLJ FERI BÚCSÚ BULI!!!
S.Annyi: MaSzoP mindenki azt hisz amit akar.

is 2009.03.29. 11:12:20

"Hisztizni a Fityisz miatt korai. Majd ráérsz, ha majd ott lesznek."

Már itt vannak 1995 óta, amióta először támogatták a tandíj elleni tüntetést, miközben előtte még ők is azt mondták, hogy kell. Azóta a FIDESZ csak és kizárólag népszerűségnövelő, illetve tartó lépéseket, kijelentéseket tesz, bízva az emberi feledékenységben és hülyeségben. és bejön nekik. hivatalos FIDESZ sajtótájékoztató, 2008 november: "a kormány ne merjen a 13. havi nyugdíjhoz nyúlni!". és erre senki nem emlékszik, senki nem kéri számon. a népszavazás szlogenje 2008: megnyomorítják a nyugdíjasokat a vizitdíjjal. vezető szlogen 2009: túl sokat kapnak a nyugdíjasok. és ezt így, ugyanazok, egy évvel később. vidáman, büszkén köpik szembe saját érveiket sokan, sok posztoló, még több kommentelő.

az országot az vinné előre, ha kicsit több emlékezet, gondolati koherencia lenne, nem pedig havonkénti idegroham összevissza.

is 2009.03.29. 11:12:57

még a poszt címéhez: Országunk élni fog, mert Viktor nagy király!

is 2009.03.29. 11:20:22

@lenoardo999: korrekt. láthatóan a FIDESZ idején nem tárgyaltál. én igen. ugyanez volt detto, megsúgom. ha azt hiszed, hogy a FIDESZ-től jobb lesz ez a helyzet, hát nagyot fogsz csalódni. én szóltam előre (neked előre, nekem már utólag, mert konkrét tapasztalatom is van).

Martian (törölt) 2009.03.29. 12:41:41

...Gyurcsány blogjának kommentjeiből szedte össze a hasonló javaslatokat.
„Tisztelt Miniszterelnök Úr! Elég volt ebből az MSZP -ből! Maradjanak magukra Ön nélkül. Ezt a pártot nem lehet tovább támogatni. Csatlakozom ahhoz, ÚJ BALOLOLDALI PÁRTRA VAN SZÜKSÉG! Nagyon sokan vagyunk ,akik csak Ön miatt szavazott az MSZP-re és a továbbiakban nem fog. Merjen nagyot tenni, alakítson új pártot.”

Jaa... a komprádor-burzsoázia tagjait felkérik baloldali párt alapítására... tulajdonképpen miért is nem kérték fel anno a német zsidók Hitlert, hogy Németország főrabbija legyen..???
:)))

Bruno 2009.03.29. 14:05:26

@Martian:

Istenkém... Milyen régen is hallottam ezt a szót, hogy komprádor-burzsoázia... És tesség mondani jelent is ez valamit, vagy csak betük egymás melletti halmaza?

Kmolyabban: ne operáljunk olyan fogalmakkal amelyek akkor sem voltak igazak, amikor komolyan gondolták őket.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.29. 14:13:21

@reality: Sajnos egyetértek :(


@CrL: Á, dolog sokkal rosszabb. A teakraták már a spájzban vannak.

Bruno 2009.03.29. 14:15:51

@reality: Kivel értesz egyet?

@CrL: miért is baj ez?

osborne 2009.03.29. 15:22:35

index: Demszkyn múlhat Bajnai és a kormány sorsa

nos akkor biztos jön még 1 év elszúrás és balfaszkodás

(bravissimo szadesz)

Karcolt lendület 2009.03.29. 18:03:52

"...bízva az emberi feledékenységben..."

Abban szemmel láthatólag bízhatnak, mert nem igazán tűnik fel, hogy emlékeznél a kormányzásukra, csak a ballib polmarketing bullshitet nyomod róla, és inkább azzal foglalkozol, hogy mit beszélnek ellenzékben összevissza. (Ami miatt vszeg nem szavazok rájuk, de meglehetősen nevetséges és irreleváns az egész heti bohózat és óránként-naponta gyökeresen változó álláspontok kapcsán erről beszélni.)

Gondolom olyan konfliktuskerülő népszerűségnövelő dolgokról semmit nem tudsz, mint a TB-önkormányzatok megszüntetése, státusztörvény, Mikola-féle kórháztörvény (gyakorlatilag az EÜ teljes reformjáról szólt, csak a baloldal inkább azt hazudja, hogy Orbánék nem is akartak hozzányúlni semelyik alaprendszerhez). Kritizálható dolgok - bár a kórháztv. messze jobb volt, mint amit a Molnár-Horváth duó összeütött és a státusztv. is hasznos volt -, de hogy nem mentek volna bele csínba a kormányzásuk alatt az hazugság.

Látszik, hogy elkezdődött a kampány, mert egy hete rendszeresen ilyen szimpla egyenszövegeket írsz...

Bergeroth 2009.03.29. 18:06:09

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy az szdsz érdeke a folyamatos bizonytalanság fenntartása.
Az mszp jelöltjei közül egyik sem jó, de ne legyenek előrehozott választások se, mert akkor ők (valószínű, legalábbis remélem), nem kerülnek be.
Húzzák, halasztják. Próbálják úgy beállítani a dolgokat, hogy az mszp-nek sehogy se jöjjön össze. Csak azt nem veszik észre, hogy a szavazók (remélhetőleg) emlékezni fognak majd erre akkor is, amikor az X-et kell a megfelelő helyre behúzni.
Mellesleg mióta mérvadó egy olyan párt, amelyiknek gyakorlatilag esélye sincs arra, hogy eljusson az 5%-ig?

lanyi 2009.03.29. 18:14:44

@is:

Te seggfej!

Kivel tárgyaltál te idióta?:)

akak 2009.03.29. 22:18:52

@Karcolt lendület: nem is akartak, amikor Mikola kht-síteni akart, a teljes Fityisz felhorkant és leállították. Orbánék semmilyen szerkezetátalakításba nem kezdtek.

osborne 2009.03.29. 22:26:24

na már puhul a Bajnai csomag:

'A program nagyságrendjére vonatkozó találgatásokra azt válaszolta, ez 300 és 500 milliárd forint között van.'

index.hu

újabb 1 év elkúrálás jön, a zország érdekében természetesen ;]

CrL 2009.03.30. 04:35:47

A 'BalKon' új miniszterelnöke: Bajnai, a rendes srác

www.origo.hu/itthon/20060726bajnaiportre.html

érdemes elolvasni ;]

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.03.30. 12:01:30

@tölgy:

"akkor is beláthatnák, hogy kell valami trade off az anyagi lemondásokért cserébe."

Konkrétabban esetleg?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.31. 08:12:30

@Úlfhéðinn: Én nem vagyok valami nagy híve a rational choice-nak.
De ha valami ilyesmiből indul ki valaki, szerintem akkor is beláthat, hogy nem lehet folytonosan növelni a jólétet mindenki számára, nem lehet mindenkit lefizetni hosszú távon. Pusztán hatalomtechnikai szempontból kell valami kegyes hazugság akkor, legyen az Isten, Haza, akármi, amit ugyan a hatalom birtokosa nem gondol komolyan, de a mogyi helyett kiváltja a szükséges lojalitást.
Ez egy cinikus érvelés (pl. Strauss is), de egy realista - ahogy _én_ értem a kifejezést - számára elfogadható.

(A "Mi a realizmus és hogyan harcoljunk mellette/ellene" vitát ne kezdjük újra.)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.03.31. 09:41:23

@tölgy:

"Pusztán hatalomtechnikai szempontból kell valami kegyes hazugság akkor, legyen az Isten, Haza, akármi, amit ugyan a hatalom birtokosa nem gondol komolyan, de a mogyi helyett kiváltja a szükséges lojalitást."

Igen, csakhogy ezek sincsenek ingyen.
És sokan úgy vannak vele, hogy köszi, a maszlagot tedd takarékra, engem a számok érdekelnek.
A többit megoldom családi, meg baráti társaságban, te, az állam, NEM arra vagy, hogy bulikat szervezz nekem.

Röviden: nekem ezekre a kegyes hazugságokra semmi szükségem. Innentől pedig ez már az "én adómból..." kezdetű szöveg.
Az anyagi lemondás egy befektetés, aminek az osztalékát később élvezni akarom. És nem fogadok el kegyes hazugságokat természetbeni juttatásként.

Persze ettől függetlenül abban igazad van, hogy ez így működik. A Zemberek birkák, nem újdonság.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.31. 10:56:44

@Úlfhéðinn: Bocs, de nem azt mondom, hogy "ez így működik"-
A politikai társulást egyáltalán nem tekintem "gazdasági társulásnak", Ha az lenne, akkor úgy hívnánk: "Magyarország RT".
Én csak azt mondtam, hogy ha Feriék annyira komolyan vették volna a realizmusukat, akkor használják pl. a nemzeti kártyát.

De.
Szerintem az a nézet, mely szerint csak a gazdasági nyereség/érdek alapján döntenek az emberek, tévedés - még a gazdaságban is tévedés, nem beszélve a politikáról. De ez ügyben meg - tudom - nem értünk egyet.

___________________________ (törölt) 2009.03.31. 10:58:36

@Úlfhéðinn: még csak nem is kimondottan birkaság ez, ld. csapatépítő tréningek a munkahelyeken, meg minden.

Persze van egy bizonyos típus, általában intelligens és eléggé cinikus és bizalmatlan, aki azt is utálni szokta :)

(Nekem az a tapasztalatom, hogy ha egy-két sörrel kikapcsolom az elmém analitikus felét (amelyik folyton azt ordítja, hogy micsoda baromság b*zmeg kötélhúzóversenyt rendezni a réten a sales és IT között, miért dolgozna ettől jobban bárki is), akkor valóban segít az ilyemi jobban kapcsolódni az emberekkel, bekapcsol bizonyos tudatalatti nyomógombokat v. valami.

Nem valószínű, hogy minden célra ez a legjobb modell, de például ebből a szemszögből érdemes úgy tekinteni magunkat, mint egy alig pár százezer éves, szinte tinédzser embert, ami egy sokmillió éves főemlős fején ül, ami meg egy félmilliárd éves hüllő fején ül. Lehet, hogy ezeket a csapatépítő tréningeket majomból v. békából nyomjuk, nem tudom. )

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.03.31. 11:16:27

@Shenpen:

"Persze van egy bizonyos típus, általában intelligens és eléggé cinikus és bizalmatlan, aki azt is utálni szokta :)"

Nagyképűség lenne, ha ezt most magamra venném? ;)

Egyébként ennek ellenére egyáltalán nem vagyok "közösség-ellenes", csak a közösséget, aminek tagja vagyok, én akarom "megválogatni", valamiféle Thoreau-i értelemben. És ez a közösség nem valami fiktív dolog, hanem van neve: család, baráti kör, valamiféle hobbihoz kötődő társulás, ilyesmi.
Jó kis down-to-earth munka utáni sörözés a jobb arc kollégákkal: OK.
A management ködös elképzelései és "víziói" (utálom ezt a szót :DDD) mentén szerveződött csapatépítő tréning: nem OK.

@tölgy:

"Szerintem az a nézet, mely szerint csak a gazdasági nyereség/érdek alapján döntenek az emberek, tévedés - még a gazdaságban is tévedés, nem beszélve a politikáról. De ez ügyben meg - tudom - nem értünk egyet."

Pedig egyetértünk, legalábbis ha szó szerint veszem, (és jól értem) amit mondasz. Az "emberek" a politikában sztem_aktívan keresik_az érzelmi elemeket. Abban valószínűleg tényleg nem értünk egyet, hogy ez jó-e, vagy nem...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.03.31. 14:50:56

@Úlfhéðinn: "csak a közösséget, aminek tagja vagyok, én akarom "megválogatni""

Szerintem ez naivitás. Minden társaságra (közösségre) véletlenül találunk rá. Pont ezért olyan erős összetartó kapocs egy közösségben az érzelem. Hiszen minden közösség alapjában "értelmetlenül" jön létre.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.03.31. 15:05:34

@Csöncsön:

"Szerintem ez naivitás. Minden társaságra (közösségre) véletlenül találunk rá."

Sztem nem naivitás, legalábbis az én tapasztalatom szerint lehetséges. BTW, milyen "társaság"-ról beszélünk? Mert lehet, h nem egyre gondolunk.

"Hiszen minden közösség alapjában "értelmetlenül" jön létre."

Ezt nem igazán értem...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.03.31. 16:32:26

@Úlfhéðinn:

Kosztolányi írja valahol: micsoda különös véletlen, hogy a legtöbb budapesti férfi felesége budapesti nő.

Pedig a szerelmét aztán igazán "maga választja" az ember...

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.04.01. 12:04:32

@Csöncsön:

"Kosztolányi írja valahol: micsoda különös véletlen, hogy a legtöbb budapesti férfi felesége budapesti nő."

Hát, lehet, de azért sztem nem ez a legfontosabb "kritérium" egy ilyen választásnal. Finoman szólva.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.01. 12:33:14

@Úlfhéðinn:

Pont ez az. Hogy "és mégis". Vagyis az ember választását mindig befolyásolják a körülmények is, sohasem teljesen szabadon dönt.

Ezzel magyarázhatóak az érzelmi alapú döntések minden közösségben.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.04.01. 13:31:08

@Csöncsön:

Előre szólok, hogy ez nekem nagyon kezd elmenni túl elméleti irányba. :)

Te "minden közösséget" említesz, sztem meg az ilyen általánosításoknak nincs értelme, vagy legalábbis én nem látom hasznukat.

Én tkp. ennyit mondtam:

"ennek ellenére egyáltalán nem vagyok "közösség-ellenes", csak a közösséget, aminek tagja vagyok, én akarom "megválogatni", valamiféle Thoreau-i értelemben."

Minél több tagját ismerem egy csoportnak, annál biztosabban tudhatom, hogy milyen is az a csoport. Egy bizonyos szint után ez lehetetlen, tehát előnyben részesítem a kisebb csoportokat. Azt meg nem szeretem, ha önkényesen "hozzácsapnak" egy csoporthoz.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása