Sólyom László és a jóakaratú emberek

Hadrian VII. I 2009.01.01. 18:24

Először is: Sólyom László újévi köszöntője nagyon rendben volt. Másodszor: Éppen ezért kevés embernek tetszett/fog tetszeni, amit mondott.

"Mindenkihez, a jóakaratú emberekhez szeretnék szólni ma." - így szólította meg hallgatóságát, és bár valószínűleg nagyrészt tényleg jóakaratú emberek figyeltek rá, borítékolható, hogy a médiában a rosszindulatú emberek reflexiói lesznek többségben.

Miért volt jó Sólyom beszéde? Ugyan jónéhány közhelyet és frázist sikerült belegyömöszölnie, azért mégiscsak egy tartalmas beszéd volt, szólt valamiről, és a nép egyszerű fiainak és lyányainak nem azt mondta, amit azok hallani akarnak. A kétségtelenül meglévő antipolitikus közhelyeket ("Én azonban most nem a politikusokhoz, hanem Önökhöz szólok. Önökön legalább annyi múlik, mint a politikusokon, sőt, szerintem több.") nem a pártpolitika-ellenességgel, hanem az egyéni és állampolgári felelősség hangsúlyozásával párosította. Mindenki szereti azt hallani, hogy a politikusok azok, akik elkúrták - azt már kevésbé, hogy mi, az istenadta nép vagyunk azok, akik az elkúrókat újra meg újra megszavazzuk. Sólyom kicsit indulatosan beszélt, ami jó, hiszen az alapvetően sótlan figurájából pont ez szokott hiányozni, és hát van is miért indulatosnak lenni.

Nem kell szépíteni a dolgot, 2008 egy pocsék év volt. Akiknek nem tetszik majd a beszéd, azért nem fog tetszeni, mert 1. nem eléggé hangsúlyozta ki a kormány felelősségét Sólyom, 2. túlzottan kihangsúlyozta a kormány felelősségét Sólyom. Pedig alapvetően egy mérsékelt, visszafogott beszéd volt: egy ilyen év egy egy ilyen kormányzati teljesítmény után különösen:

"Arra kérem tehát Önöket, gondoljunk arra is, ami a mostani helyzetben rajtunk, és csakis rajtunk múlik. Azt hiszem, Önök is egyetértenek velem abban, hogy rajtunk múlik, ki milyen választ ad saját életében a válságra.

S biztos vagyok benne, egyetértenek abban is, hogy ilyen válaszra szükség lesz. Hiszen a magunk és családunk számára ki kell alakítanunk a felszínen maradás stratégiáját. Ez pedig nem megy a régi módon. Nemcsak a korábbi gazdaságpolitika miatt, hanem azért sincsenek az országnak tartalékai, mert nincsenek lakossági megtakarítások. Elköltöttük a pénzünket, sőt jóval többet. Az embereknek pedig a válságban még súlyosabb teher a hitelek törlesztése."

Sólyom utolsó mondata, a "tisztesség hosszú távon megéri", ugyan szintén valami olyasmi, amit a "Bölcs mondások ballagóknak" c. és hasonló kiadványokban bőven megtalálhatunk, ám ennek ellenére egy fontos és érvényes gondolat. És valószínűleg ez Sólyom elnöki hitvallását is jelenti, és azt, amit ez a mondat implikál: rövid távon a népszerűség és a konfliktusok vállalását.

Az Index "rendhagyónak" nevezi a beszédet, és azt emeli ki, hogy az államfő "tanácsokat adott a nehéz időkre". A Hírszerző is az egyéni felelősségvállalásra, az öngondoskodásra vonatkozó gondolatokat hangsúlyozza. Ez pedig tényleg unikum a magyar politikában. Ismét csak a népszerűtlen gondolatok felvállalásáról van szó: nektek kell okosabbnak lenni, nem számíthattok az államra és a politikára, a ti bajaitokat magatoknak kell megoldani. Hiszen mennyivel egyszerűbb lenne egy, vagy az összes parlamenti párt ellen hergelni a közvéleményt!

És ha valakinek nem tetszik Sólyom beszéde, állítsa mellé tetszőleges párt vezetőjének újévi beszédét: mindegyik arról fog szólni, hogy az a bizonyos másik párt/politikus tehet mindenről. Azonban, általános tapasztalat, hogy még a jóakaratú emberek is inkább az ilyen magyarázatokra vevőek, és ezért olyan donquijotei Sólyom figurája.

Neki itt sok babér nem terem.

 

Kapcsolódó írások:

A politika védelmében

Válság és kiút: az új kompromisszum


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr92851947

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Republikon BLOG 2009.01.07. 12:12:55

Lángoszlop, mely népét vezetiA 2009. év első napján rögvest kiviláglott, hogy a köztársaság elnöke még mindig tudatában van a felelősségnek, mely pozíciójából, és főleg az újévi elnöki köszöntő műfajából adódik.Évek óta tudtuk, hogy eljön majd ez a pillan…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fogadott Prókátor 2009.01.01. 18:50:17

Szerintem is jó volt az elnök újévi beszéde. A távolságtartó, rideg, kicsit professzoros stílusa, meg az éles hangja nyilvánbalóan nem teszi "populáris" politikussá, de bizonyosan több méltóságot ad az elnöki hivatalnak, mint Göncz, aki 10 év elnökség után sem tudodd egyenesen végigmenni a díszzázad előtt, vagy Mádl, aki pedig túlságosan is Orbán embere volt (vagy csak annak látszott, ami a jelen esetben mindegy).

Sólyom független személyiség, s bizonyos húzásaival nem értek egyet (pl. a Tubes körüli cirkuszok, ugyanis szerintem az ország NATO-tagság fontosabb, mint a tavaszi kökörcsin), de egészében véve nagyon is rendben van a működése, nem véletlenül gyűlölik úgy a balosok.

Lehet, hogy a beszédében voltak közhelyek, de hát a közhelyek azért közhelyek, mert többnyire igazak. A mai magyar viszonyok között pedig a "tisztesség hosszú távon megéri" felkiáltás szabályosan forradalmi tett!

cerasus s. · http://spektator.blog.hu/ 2009.01.01. 18:52:41

Hát igen. Kíváncsi leszek a beszéd visszhangjára.

ricardo 2009.01.01. 19:17:27


Szerintem ez a beszéd kifejezetten drámai. És fölötte kritikus. Mondhatni, Sólyom ennél jobban már nem is küldhette volna el Gyurcsányt, khm, oda ahol a madár se jár (ámbár picsája válogatja). Nyilván egy köztársasági elnök nem toporzékol, nem hazaárulózik, nem komcsizik (csak a sajtótájékoztatón 'véletlenül' megbotlik a nyelve, és nem MSZP-t mond, hanem MSZMP-t), azt sem mondja, hogy Gyurcsány takarodja. Hanem azt: 'Vajon felrázta-e az egész társadalmat, hogy néhány év alatt mintaországból sereghajtók lettünk? (...) A válság ugyanis már súlyosan legyengült állapotban találta az országot. (...) Hiszen a magunk és családunk számára ki kell alakítanunk a felszínen maradás stratégiáját. Ez pedig nem megy a régi módon.' Sólyom expressis verbis úgy szólt az emberekhez, mint választópolgárokhoz, és az sem kérdés, hogy mit mondott nekik: takarítsátok már el végre ezeket a görényeket.

molaris 2009.01.01. 19:25:54

Sólyom László kibontotta Horn Gábornak a népszavazás estélyén tett velős kijelentésének megvalósítási lehetőségét, és igazságtartalmát. Szóval kultúráltan modta azt amit sokan csak trágárul szoktak; lehet, hogy sokan nem is értették meg. Na majd év közben megvilágosodnak.

osborne 2009.01.01. 19:32:20

ráaduásul igen kiábrándító volt Szlovákia friss euromámoráról szóló hírt nézni Sólyom újévi beszédének hiradós összefoglalása után.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.01. 19:35:09

Amikor itt valaki utoljára öngondoskodást emlegetett, úgy elhajtották egy szociális népszavazáson, hogy vissza se talált. :-) De azért lehet próbálkozni.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.01.01. 19:38:24

Kemény beszéd volt, de pontos. Értékeljük, amíg lehet, mert holnaptól a közíró csürhe kétharmada fel fog ellene vonulni.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2009.01.01. 19:42:58

"Nem kell szépíteni a dolgot, 2008 egy pocsék év volt. Akiknek nem tetszik majd a beszéd, azért nem fog tetszeni, mert 1. nem eléggé hangsúlyozta ki a kormány felelősségét Sólyom, 2. túlzottan kihangsúlyozta a kormány felelősségét Sólyom."

Az a baj, hogy te sem látsz ki ebből a "baloldali"-"jobboldali" hülyeségből. Nekem azért nem tetszett, mert nem küldte el kellőképpen mindkettőt a pélóba. Na, erre varrjál gombot.
A másik pedig az, hogy én ezeket nem szavaztam vissza. Egyiket sem, innentől kezdve pedig nem én kúrtam el.

1953 2009.01.01. 19:47:33

Nagyon rendben volt ez a beszéd.Azokhoz szólt,akik megértik mondanivalóját.A többihez beszélhetett volna itéletnapig.Azért olyan donquijotei Sólyom figurája,mert jogai nem teszik lehetővé,hogy szétzavarja ezt a politikai csürhét.Boldog Új Évet.

Eagle14 2009.01.01. 19:49:03

Ezek az állat politikusok elintézték az országot rendesen. Elsőkből utolsók lettünk és még van bőr a pofájukon odaállni az emberek elé!

cerasus s. · http://spektator.blog.hu/ 2009.01.01. 19:51:45

Sólyom éppen arról beszélt, hogy nem a Gyurcsányt meg az Orbánt kell hibáztatni azért, ami van, hanem a magunk házában kell körülnéznünk, meg azon kell elgondolkoznunk, mire szavazunk, mikor szavazunk. Nem a Gyurcsány, meg nem az Orbán veszi fel a devizahitelt, hanem mi. Meg nem is ők szavazzák meg a nyugdíjemelést, hanem mi (négyévente). Hát ez van.

Eagle14 2009.01.01. 19:59:48

Persze, mi szavazzuk meg a parlamentben a kölcsönök felvételét, hogy az unokáinknak se legyen jobb élete, mint nekünk!

Közöd?? (törölt) 2009.01.01. 20:00:48

Valóban nagyon tisztességes beszéd volt, így igaza is van az Indexnek: rendhagyó a hazudozás tengerében.:-)

Attila64 · www.sagaontour.ca 2009.01.01. 20:07:04

Amikor beszélnie kellett volna, hallgatott. Most hallgatnia kellett volna, most beszélt.

"jogai nem teszik lehetővé" írta valaki. Ez nem így van. Pl. akár le is mondhatna. Vagy ehhez sincs joga?

Beren 2009.01.01. 20:08:52

Szerintem is nagyon rendben volt a beszéd. Egy részét sajnos nem értettem:
Azt kérte, hogy az emberek lépjenek fel a politikusok ellen és érvényesítsék az érdekeiket akár választások között is, mert meg vannak hozzá az eszközeink.. Erre tud valaki használható és demokratikus eszközt mondani? Mintha szeretett volna valamire utalni a jónépnek, de nem mondhatta ki, csak ilyen virágnyelven.
Szerintetek mire gondolhatott?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.01. 20:20:40

Beren 2009.01.01. 20:08:52

Tüntetés, sztrájk, népszavazás stb. demokratikus és használható eszközök, melyek egyébként sohasem álltak messze Sólyomtól. Viszont kiegyensúlyozott a beszéd, hiszen a lakosság által elkövetett hibákat is megemlíti, és akciózás helyett inkább túlélésre "buzdít". Persze most is van, aki efölött elsiklik, mint ahogy olyan is, aki azt olvassa/hallja bele a Sólyom-beszédbe, hogy "mi adósítottuk el az országot, nem a politikusok" a fő mondanivaló. Proust szerint hadijelentést úgy olvasunk, mint szerelmes levelet - és ez nyilván igaz az elnöki beszédekre is.

Fogadott Prókátor 2009.01.01. 20:21:26

Nem akarom kisebbíteni a politikusok felelősségét, de azért ők csak azt mondják, amit a választók hallani akarnak. A dolog 1992-ben kezdődött, amikor Hornék elkezdték terjeszteni - na nem nyilvánosan, hanem lakossági, meg nyugdíjas fórumokon - a háromhatvanas kenyeret, meg a bezzeg Kádár alatt jobb volt szövegeket. Ebben kiváló partner volt az akkori Fidesz, amelyik alátámasztotta a szakértelem mitoszát. Persze Horn egy évi hezitálás után meglépte a szokásos MSZMP-s válság menedzselő lépéseket (áremelés, inflációkeltés, stb.), de amint a közvetlen veszély elmúlt, kiengedte a fékeket. Persze csak a féket nyomva még egy autó sem jutott sehová, de mondjuk szakadék előtt autóvezetés közben sem célszerű a gázpedálba taposni (lásd gazdaságélénkítés).

Orbán még 1999-ben megcsinált egy mini-Bokros csomagot, anélkül, hogy sokat beszélt volna róla, s végig keményen kézben tartotta a költségvetési egyensúlyt. Amikor azonban veszített, azt a téves következtetést vonta le, hogy az MSZP-t balról kell előzni, tehát ezért folyt a folyamatos "töpörödünk" szöveg, meg hogy most rosszabbul élünk, ami szimplán nem volt igaz. Erre épült a 2006-os választási kampány is, ami az ismert eredményhez vezetett. A Fidesz azóta is elosztásin nyomás alatt tartja a kormányt, s hát az MSZP is mindig inkább osztogatni szeretett, s a saját legfőbb támogató csoportjával meg nem mer szembe menetelni. A tavalyi fideszes népszavazás sikere pedig csak megerősítette ezeket az elosztogatós reflexeket. Pedig ebből így tényleg nem lesz működőképes, következésképpen élhető ország.

Sólyomnak igaza van, a változtatást mindenkinek a saját házat táján kellene elkezdenie, s rögtön ott folytatnia, hogy nemcsak a politikai ellentábor hibáit látja meg, hanem a saját tábor bűneit is!

Ahogy a nyitó hozzászólásban már írtam, a Sólyom beszéd lényege pedig az az üzenet volt, amit mindenkinek végre el kellene fogadnia: "a tisztesség hosszú távon megéri".

Proszektura · http://proszektura.blog.hu 2009.01.01. 20:22:32

Szerintem Sólyom semmit sem bontott ki ezzel a beszédével, sőt. Az kifejezetten irritáló volt, amikor azt fejtegette, hogy mi beleszólhatunk a sorsunkba. Hatalmas médiatámogatású pártgépezetek állnak egymással szemben, akik felmorzsolnak bennünket. Nekünk meg marad a krisztusi szöveg Sólyom szájából, boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Mármint hosszú távon.

osborne 2009.01.01. 20:24:12

@Fogadott Prókátor: fontos mondat de kár. hogy épp ezen a mondaton hacarásznak legjobban a politikusaink ;] ;[

lolperec 2009.01.01. 20:27:21

Sólyom egy szégyen..
mégcsak meg sem próbál pártatlan maradni..

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.01.01. 20:28:57

fene tudja, szerintem ez eddig a legnormálisabb beszéde.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.01. 20:30:49

A tisztesség semmilyen távon nem éri meg, de Sólyom olyan pozícióban van, ahonnan már mondhat ilyeneket :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.01. 20:36:44

Most aztán kibukott belőle a kirekesztő! Micsoda antidemokratikus kezdés az, hogy "a jóakaratú emberekhez szeretnék szólni ma".
És a semlegesség az smafu?

Spéter46 2009.01.01. 20:37:47

Értékes jó beszéd volt!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.01. 20:38:57

tölgy · konzervativok.blogspot.com 2009.01.01. 20:36:44

Nem beszélve arról, hogy az igazság mindig pártatlan, ezért mindig pártatlanul kell beszélni. De a méltatlanul megválasztott elnök csak azt adta, ami a lényege: pozíciójához méltatlan szöveget.

Erdőtársulás 2009.01.01. 20:50:46

Nem szeretem Sólyom urat, a tudálékos és általában szűklátókörű, szemellenzős és gyakran öntörvényű egyetemi tanár sztereotípiáját túlzottan is hozó figura rossz emlékeket hoz elő a múltamból (és mondjuk Portugáliáéból is). De ez a beszéd szerintem mégis egyenes volt, korrekt és igen kivételesen: tájékozott ember felelősségteljes üzenete. Az egyik leglényegesebb eleme az volt, ami szerintem keveseknek fog leesni: erre a válságra a "hagyományos" állami eszköztár nem tud már választ adni. E mellett be kell látnunk (nekem is), hogy körültekintőbben kell gazdálkodnunk, a családi költségvetést szigorúra fogni, hiteleket nem szaporítani, amit lehet, azt sürgősen visszafizetni. Ahol lehet, segíteni egymáson, nem pénzben, hanem mondjuk kölcsönös szolgáltatásban (kifúrom a szomszéd falát cserébe kalácsért, stb). A közteherviselés alól pedig nem kibújni, abban részt kell vállalni. Sajnos a kapitalizmus "fejlett pénzpiaci" gazdaságának rendszere megbukott, és ez drága lecke lesz mindannyiunk számára. Hovatovább, nem tudunk egyenlőre újat kitalálni, nem tudjuk mi következik. Talán jobb lesz, talán nem, de mindenképpen más, mint az eddigi receptek (beleértve mindenféle bukott közgazdasági irányzatot, mint a kommunizmust, merkantilizmust, autarkiás gazdálkodást, bármit).
Emberek! Ne aktuálpolitika mentén értelmezzétek mire szólít fel a köztársasági elnök, hanem gondoljatok saját családotok jelenére és jövőjére!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.01. 21:05:00

@Erdőtársulás: "sajnos a kapitalizmus "fejlett pénzpiaci" gazdaságának rendszere megbukott" Bukott a fenét, hál'istennek.

tallian.miklos 2009.01.01. 21:18:04

Én is csodálkoztam ezen a beszéden, egyébként, kellemes meglepetés volt.

@Erdőtársulás: szerintem a válságokra eleve nem az államnak kell válaszokat adni, ennek hirdetését mondjuk nem várom Sólyomtól, de az korrekt hozzáállás, hogy mindenki felelősségéről és feladatairól is beszélt.

moonclown 2009.01.01. 21:19:02

Könyörgöm van olyan ember még a földön aki 209-ben elnöki beszédeket hallgat?Jaj nekem...ne csodálkozzunk hogy itt tart az ország...

Persze 2009.01.01. 21:20:17

És most megy a TVben hatodszorra!

Persze 2009.01.01. 21:21:14

És most megy a TVben hatodszorra!

phaidros 2009.01.01. 21:25:41

@Persze: Tényleg? Az tök jó. Talán eljut ahova kell.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.01. 21:26:15

grandmaster flash a birodalom szívébűl (usa), valamikor a '80-as évek eleje...

the message

It's like a jungle sometimes
It makes me wonder how I keep from goin' under
It's like a jungle sometimes
It makes me wonder how I keep from goin' under

Broken glass everywhere
People pissin' on the stairs, you know they just don't care
I can't take the smell, can't take the noise
Got no money to move out, I guess I got no choice
Rats in the front room, roaches in the back
Junkies in the alley with a baseball bat
I tried to get away but I couldn't get far
'cuz a man with a tow truck repossessed my car

Don't push me 'cuz I'm close to the edge
I'm trying not to lose my head
Uh huh ha ha ha
It's like a jungle sometimes
It makes me wonder how I keep from goin' under

Standin' on the front stoop hangin' out the window
Watchin' all the cars go by, roarin' as the breezes blow
Crazy lady, livin' in a bag
Eatin' outta garbage pails, used to be a fag hag
Said she'll dance the tango, skip the light fandango
A Zircon princess seemed to lost her senses
Down at the peep show watchin' all the creeps
So she can tell her stories to the girls back home
She went to the city and got social security
She had to get a pimp, she couldn't make it on her own

Don't push me 'cuz I'm close to the edge
I'm trying not to lose my head
Uh huh ha ha ha

It's like a jungle sometimes
It makes me wonder how I keep from goin' under
It's like a jungle sometimes
It makes me wonder how I keep from goin' under

My brother's doin' fast, on my mother's TV
Says she watches too much, it's just not healthy
"All My Children" in the daytime, "Dallas" at night
Can't even see the game or the Sugar Ray fight
The bill collectors, they ring my phone
and scare my wife when I'm not home
Got a bum education, double-digit inflation
Can't take the train to the job, there's a strike at the station
Neon King Kong standin' on my back
Can't stop to turn around, broke my sacroiliac
A mid-range migraine, cancered membrane
Sometimes I think I'm goin' insane
I swear I might hijack a plane!

Don't push me 'cuz I'm close to the edge
I'm trying not to lose my head
It's like a jungle sometimes
It makes me wonder how I keep from goin' under
It's like a jungle sometimes
It makes me wonder how I keep from goin' under

My son said, Daddy, I don't wanna go to school
'cuz the teacher's a jerk, he must think I'm a fool
And all the kids smoke reefer, I think it'd be cheaper
if I just got a job, learned to be a street sweeper
Or dance to the beat, shuffle my feet
Wear a shirt and tie and run with the creeps
'cuz it's all about money, ain't a damn thing funny
You got to have a con in this land of milk and honey
They pushed that girl in front of the train
Took her to the doctor, sewed her arm on again
Stabbed that man right in his heart
Gave him a transplant for a brand new start
I can't walk through the park 'cuz it's crazy after dark
Keep my hand on my gun 'cuz they got me on the run
I feel like a outlaw, broke my last glass jaw
Hear them say "You want some more?"
Livin' on a see-saw

Don't push me 'cuz I'm close to the edge
I'm trying not to lose my head
Say what?

It's like a jungle sometimes
It makes me wonder how I keep from goin' under
It's like a jungle sometimes
It makes me wonder how I keep from goin' under

It's like a jungle sometimes
It makes me wonder how I keep from goin' under

It's like a jungle sometimes
It makes me wonder how I keep from goin' under

A child is born with no state of mind
Blind to the ways of mankind
God is smilin' on you but he's frownin' too
Because only God knows what you'll go through
You'll grow in the ghetto livin' second-rate
And your eyes will sing a song of deep hate
The places you play and where you stay
Looks like one great big alleyway
You'll admire all the number-book takers
Thugs, pimps and pushers and the big money-makers
Drivin' big cars, spendin' twenties and tens
And you'll wanna grow up to be just like them, huh
Smugglers, scramblers, burglars, gamblers
Pickpockets, peddlers, even panhandlers
You say I'm cool, huh, I'm no fool
But then you wind up droppin' outta high school
Now you're unemployed, all non-void
Walkin' round like you're Pretty Boy Floyd
Turned stick-up kid, but look what you done did
Got sent up for a eight-year bid
Now your manhood is took and you're a Maytag
Spend the next two years as a undercover fag
Bein' used and abused to serve like hell
'til one day, you was found hung dead in the cell
It was plain to see that your life was lost
You was cold and your body swung back and forth
But now your eyes sing the sad, sad song
Of how you lived so fast and died so young so...

Don't push me 'cuz I'm close to the edge
I'm trying not to lose my head
Uh huh huh huh huh

It's like a jungle sometimes
It makes me wonder how I keep from goin' under
Huh, uh huh huh huh huh
It's like a jungle sometimes
It makes me wonder how I keep from goin' under
Huh, uh huh huh huh huh...

amize 2009.01.01. 21:27:43

Elnökhöz méltó beszéd volt.
Hálás vagyok neki érte. Pedig sokszor voltam már mérges rá korábban.
Igyekezett egyértelműen fogalmazni amennyire csak lehetett.
Többet nem tehetett az ünnepi alkalom és a hivatali protokoll miat.
Akinek van füle igenis jól értette mi az üzenet.
Lesz is hörgés a balosoknál.

Megfigyelo 2009.01.01. 21:31:19

Ketsegtelen, hogy Solyom szinvonalahoz kepest jo beszed volt: felhivta a figyelmet arra, hogy peldatlan vilagvalsag van. (Ezt meg sokan nem ertik.) De ne papopljon nekem tisztessegrol olyanvalaki, aki elfogadta, hogy tisztessegtelen modon valasszak meg.

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.01. 21:36:52

Nem ez az a Sólyom, aki '89-ben ott sündörgött az alkotmányozásnál? Akkor meg most mit krákog?

Akkor lett volna jó a beszéd, ha azt mondja, hogy "igen, én is elkúrtam"! Majd kézen fogja a többi "rendszerválót", és szépen, csöndben elhúznak a kurva anyjukba.
Egyébként meg tényleg ...ki az a barom, aki sólyom szájrángására kíváncsi? Pláne szilveszterkor.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.01. 21:39:48

@Megfigyelo:

mi volt a ' tisztessegtelen modon valasszak meg. '...?

gravi_t 2009.01.01. 21:40:31

szerintem a kilométer hosszó hozzászólásokat nyugodtan kiszedhetnék a tulajok.

"e ne papopljon nekem tisztessegrol olyanvalaki, aki elfogadta, hogy tisztessegtelen modon valasszak meg."
Bocs, de ilyen alapon te nem vagy politikus, úgyhogy ne papolj itt nekünk a politikáról.

"ki az a barom, aki sólyom szájrángására kíváncsi?"
Ha jól látom, hozzászóltál a témához...

gravi_t 2009.01.01. 21:43:33

úgy értem, itt senkit nem választott meg senki sehogyan, hogy nyilatkozzon, még tisztességesen sem, úgyhogy nincs mit sólyom szemére vetnünk. őt legalább valahogyan megválasztották. bár nem értem, mi abban a tisztességtelen, hogy a kormánypártok képtelenek voltak saját jelöltet megválasztani.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.01. 21:45:08

@Fogadott Prókátor: "A dolog 1992-ben kezdődött, amikor Hornék elkezdték terjeszteni - na nem nyilvánosan, hanem lakossági, meg nyugdíjas fórumokon - a háromhatvanas kenyeret, meg a bezzeg Kádár alatt jobb volt szövegeket."

úgy hívják, hogy 'suttogó propaganda'...

Megfigyelo 2009.01.01. 21:45:26

@ufó: Az Alkotmany szerint a koztarsasagi elnokot titkosan kell megvalasztani. A Fidesz azonban megkovetelte, hogy kepviseloi bedobas elott mutassak meg egymasnak a szavazalapot, es igy legyen vilagos, hogy kire szavaznak. (Vagyis nem szavazhattak a lelkiismeretuk szerint, ahogy ezt az Alkotmany eloirja.)

Bambano 2009.01.01. 21:46:52

Ez a poszt elég kapkodósra sikerült... "rövid távon a népszerűség és a konfliktusok vállalását." én ebből hiányolok egy igét, mondjuk így: rövid távon a népszerűség *csökkenését*

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.01. 21:53:53

@Megfigyelo:

hát ez kömény, igen-igen kömény...

de nem csoda, hogy nincs 'lelkiismereti szavazás'...

nekem az egész úgy gyött le, hogy az mszp v. maszop nem akarta 'silly' katalint..., vagy az szdsz...? mindegy is...

mert még ami legyött, hogy kxrvára itt egyik kommentelőnek se volt beleszólása...

kommentelők!!! nektek lő ttek...

Átvitel honvéd 2009.01.01. 21:57:11

Sólyom évek óta az egyetlen épelméjű ember a hazai politikában. Nem lepett meg, legfeljebb a beszéd korábbiakhoz képest keményebb hangvétele.

Pár órával ezelőtt érdekes volt a trollok tisztásán (Origo kommentek) olvasni ugyanehhez a témához az úri közönség hozzászólásait.

...Önmagában nagy fegyvertény, hogy Sólyomon ennyi idő óta egyetlen hűbéri sajtó sem talált fogást, legfejlebb az olyan baromságokat próbálják a megfelelő körökben terjeszteni a megfelelők, mint amilyeneket ez a dzsucseharcos gyerek is visszaböffent... De nyíltan, nyilvánosan, senki, semmivel nem tudta befeketíteni (ami, mint tudjuk, a sajtó segítségével, ha valami minimálisat már sikerül összekaparni, elég könnyű feladat). Hogy miért? Mert vigyáz magára? Vagy, mert szokatlan módon -- amit mond, véletlenül egybeesik azzal, amit tesz?...

KiNG 2009.01.01. 21:57:17

Nos, igen értelmes figura Sólyom. Az MSZP-t szívesen látná a parlamenten kívül, de érdekes módon nem nyal a Fidesznek sem (nem úgy, mint Mádl), hanem próbál autonóm módon eljárni az ügyekben. Csodálom, a gusztustalan Fidesz miért éppen egy ilyen, erkölcsileg majdnem feddhetetlen embert talált közt. elnöknek, hiszen lett volna más emberük, akit jobban is lehetne irányítani...

A beszéd tetszett, kifejezetten európai volt, hazai politikai mocskolódástól mentes.

amize 2009.01.01. 22:03:11

"a gusztustalan Fidesz "
Hát izlés kérdése.
Csókolgassad azt, aki neked tetszik. Hátulról, ruha nélkül.
Vagy a talpát jobban szereted?

mesa 2009.01.01. 22:03:46

A Sólyom: nulla. Az összes ténykedése az, hogy keresztbe tesz a jelenlegi hatalomnak. Persze, ezt pártszimpátiától függően lehet akár pozitívmak is értékelni, de szerintem egy közt. elnök legyen a közjó érdekében tevékenykedő közhivatalnok. Ki is a jóakaratú, akihez a beszédét intézte? Az,aki eltakarítaná ezt a bagázst, aki előrehozott választásokat kezdeményezne, aki népszavazásokkal lehetetlenítené el a kormány működését. Ez EGY látásmód. Lehet, hogy ez az igazi, lehet, hogy nem.

gravi_t 2009.01.01. 22:10:46

"Az összes ténykedése az, hogy keresztbe tesz a jelenlegi hatalomnak."

Mit kellene tennie, hogy azt mondd rá, jó köztársasági elnök?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.01. 22:13:15

ufó 2009.01.01. 21:39:48
>mi volt a ' tisztessegtelen modon valasszak meg. '...?

Hát hogy őt választották meg. Ezt nem tartja már helyből tisztességtelennek? Amikor lehetett volna helyette egy nagyformátumú, európaiértelembenvett Szili katalin.

mesa 2009.01.01. 22:03:46
>keresztbe tesz a jelenlegi hatalomnak.

Hogyan? Csúnyán néz?

mesa 2009.01.01. 22:21:12

@gravi_t: Példul az, hogy egyeztet. Hogy középen állónak mutatja magát. Hogy megnyilvánulásaiban kerüli a pártszimpátiáját. Hogy az ország népéhez szól. Hogy nem sugall. Meg ilyesmi....

Lambotze 2009.01.01. 22:22:20

Mintha bármit is számítana, h mit mond. Megy a szarrágás megint a nagy büdös semmin.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.01.01. 22:26:22

én inkább a buzdító beszédeket szeretem újévkor, nem a visszatekintést
de ez jutott

Aprika 2009.01.01. 22:27:27

Bocsánat, lehet egy off kérdésem? Biztos sokan tudják. Már régóta foglalkoztat, csak nem nagyon van időm (na jó, persze lenne, csak lusta vagyok) utánanézni, hogy jövő tavasszal az új (vagy régi-új) köztársasasági elnököt még ez a parlament választja vagy már az új összetételű. Valahogy még nem olvasni találgatásokat az egyes pártok hozzáállásáról, stb. Őedig a parlamenti választások közelében, főleg ha előtte lesz, kulcsfontosságú kampánytéma lehet.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.01.01. 22:28:59

Az elnöki besszéd ok, tartalmilag a poszt is, de debugolni kellene, mert helyenként értelmetlen.

Pl.:
"egy ilyen év egy egy ilyen kormányzati teljesítmény után különösen"

"amit ez a mondat implikál: rövid távon a népszerűség és a konfliktusok vállalását"

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.01. 22:29:59

Aprika 2009.01.01. 22:27:27

A következő parl. választja, ezért nincsenek találgatások.

is 2009.01.01. 22:32:39

ugyan, ugyan. tegyük fel magunknak a kérdést, mindenféle párt, kormány sallang nélkül: kell-e vizitdíj, kell-e tandíj? kell-e takarékosabb egészségügy? kell-e takarékosabb állam (megyék helyett régiókkal, egyszintű Budapesttel stb.)?

csak ha már megvannak a válaszok, akkor menjünk vissza, és nézzük meg, hogy ki szavazta le őket. Mo-n, a kétharmados törvények dzsungelében (hála néked alkotmány) nincs közjogi lehetősége a kormánynak cselekedni. a NÉP maga pedig ott tesz keresztbe a fentieknek, ahol tud. majd miután leszavazta a vizitdíjat, ami mégiscsak leginkább a nyugdíjasok költsége lett volna obégat, hogy sok a nyugdíj. a vizitdíj visszavette volna, aki leszavazta az nyugodtan üljön le egy csendes sarokba gondolkodni.

Sólyomnak is tudnia kell, hogy a kétharmados törvények miatt nincs felelős kormányzás Mo-n. az alkotmánybíróság pedig már teljesen elszakadt a realitásoktól, vesszőkből és grammatikából építi határozatait. Egyetlen jó ötletet hallottam: mivel a kétharmad miatt a kormány hiába is terjeszt elő bármit (Te meg beveszed, hog ők nem tesznek semmit, miközben a FIDESZ söpör le minden kezdeményezést), ezért pont Sólyomnak kellene az ilyen törvényeket (közigazgatási reform, egészségügyi reform, sztrájktörvény, rendőrségi törvény) előterjeszteni. Nem ez lenne általában a feladata, de ebben a közjogi helyzetben ez lenne az egyetlen kiút. nem teszi. miért nem teszi.

XSun (törölt) 2009.01.01. 22:32:41

Ezzel a beszéddel csupán egy aprócska gond van.
Én sajnos nem látok olyan politkai erőt vagy pártot akire azt tudnám mondani hogy iiiiigen ezeket szeretném.
Én csak azt látom hogy van két NAGY rablóbanda és most az a különbség hogy kinek melyik szín tetszik jobban a vörös vagy a narancs.
Legnagyobb bánatomra szemernyi kétségem sincs afelől hogy a Viktorék is ugyanúgy tömik (mint ahogy tömték is, illetve az önkormányzatoknál is megy a nyúlás) a zsebüket.

Ne legyen senkinek sem illúziója.

parttalan 2009.01.01. 22:32:48

@Fogadott Prókátor:

"...de egészében véve nagyon is rendben van a működése, nem véletlenül gyűlölik úgy a balosok."

Hmm. Ha az egyik oldal szavazóinak okot ad az úgymond gyűlöleletre, akkor talán mégsincs oly' rendben a működése a Lacinak...
Vagy talán ha a balosok ellen tesz itt valaki az országban - legalábbis a szavazók így érzik- akkor az helyesen cselekszik, jól végzi a dolgát?
Nem. Persze, nem is az ő kedvükben kell járni. Senkinek sem szabad kedveznie. És azt is lefogadom, hogy a jobbosok által gyűlölt ( jobb esetben elutasított) személyek esetében nem merül föl ez a hozzáállás, tudniillik, ha a jobboldal minél jobban elutasít egy közszereplőt akkor az valszeg annál jobban végzi a munkáját.

Hát nincs igazam?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.01. 22:34:36

különben a grandmaster flash szöveg '82-ből legyütt valakinek?

amikor asszonggya, hogy 'próbálom nem elveszíteni a fejem, csak a felszínen maradni...'

leírjam oroszul is? kápítalizm...

mostcsakmondom 2009.01.01. 22:38:24

Sólyom kicsit indulatosan beszélt, ami jó, hiszen az alapvetően sótlan figurájából pont ez szokott hiányozni, és hát van is miért indulatosnak lenni.
Ja. Emléxel még, hanyadszorra lett az, ami lett? És beleugatta a világba az illegitim kományt. Meg bazsarózsát védett, mint hadsereg főparancsnok a NATO ellenében! De amikor fölöslegesen meghalt 2 katona tűzszerész, nem igazán halottam szavát, hogy mit keresünk ily agyament missziókban, amikor a hadsereget az elmúlt 18 év alatt a röhej szintjére vitte a politika. Amiben ő is benne volt, mint alkotmánybíróság elnöke....

mesa 2009.01.01. 22:39:46

@dzsucseharcos: De mennyire! És kezet se fog...! Vannak még illúzóid?

lenoardo999 2009.01.01. 22:41:10

Sólyomot van szerencsém régebbről ismerni. A helyzet az, hogy ő valóban tisztességes, szemben bármelyik oldal politikusaival. Hogy egyébként a _fidesz támogatásával lett elnök, az éppen a fideszt és az őt ellenzőket minősíti leginkább. A módszer is. És akik a pártoktól való függetlenségét rátartiságnak értelemzik: hát vagy huszonegynéhány évvel vannak elmaradva. Butuskák, csupa Sólyomot kéne megszavaznotok, nem gátlástalan tolvajokat. Aztán csodálkoztok, ha üres a spájz! Ti adtok kulcsot négyévente a gazembereknek.

vajdasagi 2009.01.01. 22:43:52

Minden hozzászólást végigolvastam. És NAGYON AGGASZTÓNAK tartom azt,
hogy senki sem szól egy szót sem a beszédben elhangzó számokra: 2009-ben min. 70.000 max. 200.000 ember veszíti majd el az állását. Az a helyzet, hogy ezt én is így látom. Sőt: én a fenti két szám közül a pesszimistább számot tartom valószínűnek. Szóval: szarban vagyunk nyakig. Ideje lenne elfelejteni a hülye és bűnös pártjainkat. Dolgozzunk és kapaszkodjunk, mert nagy baj jön. És az egész nyugati világban nagy a baj, de nálunk az átlagnál nagyobb. Persze azért majd szavazunk is egyszer, de addig is: DOLGOZZUNK KEMÉNYEN.

vajdasagi 2009.01.01. 22:47:55

lenoardo999: Sólyomot nem ismerem, és nem is szimpatikus nekem. De nekem is az a benyomásom, hogy a politikusaink jobbról/balról szinte mind önző és felelőtlen gazemberek, míg Sólyom csupán nem szimpatikus, de viszont valószínűleg nem tolvaj. És ez nekem elég is.

vénólánzsahleF 2009.01.01. 22:55:04

"az egyéni és állampolgári felelősség hangsúlyozása"

ühümm azért remélem rémlenek mindenkinek azok a derék népszavazási kezdemények amik az eü reformot kísérték. és akkor most ugye elszégyenli magát mindenki aki akkor szépen hazavágta az egyetlen olyan kezdeményezést ami az öngondoskodást célozta meg ebben a nyamvadt országban. akkor nem rémlik semmi sólyomtól.

igazából nem volt semmi gond a beszéddel, azzal volt gond aki ezt elmondta evvan.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.01.01. 22:55:33

"Sólyom független személyiség"
"nem véletlenül gyűlölik úgy a balosok"

háháháhá :D Én ugyan nem vagyok balos, de nem gondolod azt, hogy azért "gyűlölik a balosok", mert ponthogy nem független, a legkevésbé sem ? :))

Egy köztársasági elnöknek olyannak kell lennie, mint Mádl, meg Göncz. Két mosolygós vénember, nem akartak uralkodni és valóban távoltartották magukat a pártpolitizálástól, értsd: nem csinálta a feszültséget. Sólyom, ez a szerencsétlen, hatalommániás szerencsétlen meg csinálja.

"És ha valakinek nem tetszik Sólyom beszéde, állítsa mellé tetszőleges párt vezetőjének újévi beszédét" lol megint :D
Szóval akkor más alternatíva nincs? Vagy ez a marhára független madár, vagy a két nagypárt. Ennyi? Viccös, nem kicsit. Nekem a szilveszterből valahogy kimaradt mind a három lehetőség..érdekes..varázsló vagyok.

Egyébként az ilyen bölcsességek után, mikor azt mondják, hogy Sólyom, milyen jó ember, meg a tisztességet említik mellette.. Szeretném a kiskalapáccsal összetörni a lelkivilágokat: Sólyom az NDK egyik jogiegyetemén volt meghívott professzor anno. Normális esetben nem kéne magyarázni,hogy ez mit jelent, de ki tudja, kik olvassák ezt; az akori NDK olyan volt, mint akkor Magyarország, csak ötvenszer keményebb és gusztustalanabb. Jogi egyetemre nem olyan embert hívtak, akiben a liberalizmus, az emberszeretet és a tisztesség eszméje a legcsekélyebb mértékben is meglenne.
Biztos azóta változott :) Ja, mindezt mondja... Ennyit Sólyom tisztességéről.

És annyit tennék hozzá, hogy az ország egyik nagy problémája(a sok közül) a pesszimizmus. A pesszimizmus sosem van egyenes arányban a tényleges (gazdasági és egyéb) helyzettel. Picit más utakon járnak. Ha sokan pesszimisták, ez átragad másra. Egy hazug, csaló köztársasági elnök beszéde semmit nem ér azzal, ha keménykedik. Mondja azt, hogy Boldog újévet, egytek, viruljatok, szaporodjatok és jobb évetek lesz. Ennyi. És akkor lehet, hogy okozott egy-két hívének egy kis jóérzést.

is: ott a pont.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.01. 22:57:21

"is" felmondta a leckét, végre nincs hiányérzetem :) Remélem, a grafikonos cikkben is megismételte a rendszerbengondolkodás, a kiragadottadatok és ez egyszeriéskülönleges hatásokátmenetilegrontják astatisztikákat fogalomkörben mozgó szokásos reklámblokkját, vagy ha még nem, kérem, sürgősen pótolja.

lenoardo999 2009.01.01. 23:06:50

vajdasagi
Igazad van. Nem kell hogy szimpatikusak legyenek. Jól és tisztességgel végezzék a dolgukat! Nem kell mindig egyetérteni velük. De bíznom kéne abban hogy általában jól döntenek: ez a jó vezető alaptulajdonsága.
Tízen vagyunk a cégnél. A mostani állás szerint a felét el kell bocsátanom. Arra is fel vagyok készülve, hogy egy-két ember kivételével mindenkit el kell küldenem, és majdnem mindent nekem kell majd csinálni, hogy túl éljem a következő évet. És egyáltalán nem bízom az ország megválasztott vezetőiben.

sanche: Göncz és Mádl lenne az ideális köztársasági elnök? Valóban hozzájuk kéne hasonlítani minden újabbat. De hiszen mindkettő tipikus pártjelölt volt. Beszéltél erdélyi akadémikusokkal, akik Gönczöt csak mint vén faszt emllítették, aki szép csendben a tönkrevágta ez erdélyi magyar kapcsolatokat. Azt hiszed, hogy a semmit tevés az ideális? Hogy az nem okoz hatalmas károkat?

porthosz 2009.01.01. 23:11:43

vénólánzsahleF:
"azok a derék népszavazási kezdemények amik az eü reformot kísérték. és akkor most ugye elszégyenli magát mindenki aki akkor szépen hazavágta az egyetlen olyan kezdeményezést ami az öngondoskodást célozta meg ebben a nyamvadt országban"

Meg a lóf@szt a seggedbe. Milyen öngondoskodást? Az én teljes jövedelmből 70% az összadóelvonás. Magyarán 10 forintból elvesz tőlem az állam 7-et (cserébe gyak semmit nem kapok, de amit kapok is kb. 50 fillér értékü nem 7 ft) majd azt mondja hogy öngondoskodjak. Csak ismételni tudom magam, lófaszt a seggetekbe. Olyan ez mintha egy futónak eltörnék az egyik lábát meg 3 bordáját majd azt mondanák neki hogy fussál bazzeg mit képzelsz te magadról....

Egyébként meg nem az a kérdés hogy kell-e eü reform (igen kell), hanem hogy milyen formában. Na most az hogy énrám mint hülye magyarra (ti: bejelentett munkahelyem van) rámraknak mégegy adót miközben a befizetett tb járulékom egy fillérrel sem csökkent nem müködik. Ha azt csinálták volna hogy lesz vizitdij, cserébe csökkentjük a tb járulék összegét, akkor igennel szavaztam volna rá. Hisz az egésznek az lett volna a lényege, hogy az fizessen érte aki tényleg igénybe veszi, és nem az fizessen 2x aki egyébként nem is veszi igénybe.

mostcsakmondom 2009.01.01. 23:12:19

vénólánzsahleF-
hogy meghítvák annó NDK-ba előadni, nem baj. Legalább is szerintem. Amúgy jogi témában nagy koponya. Hanem baj a viselkedése, az allűrjei, és azt hiszi, hogy ő tévedhetetlen. (nem fogok kezet, nem beszélek senkivel, én eldöntöm mic legyen) A palotában nem hallja a gárda vonulását, utána meg dumál? Nem ment ki az erkélyre?

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.01.01. 23:12:55

@is:

"Sólyomnak is tudnia kell, hogy a kétharmados törvények miatt nincs felelős kormányzás Mo-n"

Ja, tényleg. Hogy erre eddig nem gondoltam... Töröljük el a kétharmados törvényeket, és máris minden jóra fordul, szegény kormány máris fog tudni kormányozni. (Már ha az 50%-os többséget éppen sikerül összehoznia :-))

(Csak zárójelben: Hornék az SZDSZ segedelmével anno kiiktatták ezt a problémát. Kihasználva a nagy lehetőséget, senkitől nem zavartatva frankón le is vezényelték pl. a nagy állami elosztórendszerek reformját...)

"kell-e vizitdíj, kell-e tandíj?"

Sokadjára is visszaköszönnek, mint minden problémánk eredendő forrásai.... Bezzeg ha lenne vizitdíj, most hol tartanánk!

clownfish 2009.01.01. 23:13:42

Ez mind szép és jó, de nem úgy látom, mintha hosszú (és rövid?) távon jó lenne nekem becsületesnek maradnom. Maradok. De nem azért, mert nekem annyira jó lesz, vagy ha jó is lesz valaha, én leszek az az egy csepp a tengerben.
Amikor a ma reggeli híradóban beszámoltak az operai "babazsúrról" pár képsorral, hogy is mondjam... szeretetreméltó. A bevonuló urak és hölgyek ki sem látszottak a bundákból és ékszerekből. A szarvas és a pácolt birkakaraj meg nagyon finom. Én viszont jobban szeretem a lencsefőzeléket főtt tojással.

mostcsakmondom 2009.01.01. 23:17:22

"Sólyomnak is tudnia kell, hogy a kétharmados törvények miatt nincs felelős kormányzás Mo-n"
jaja! 18 éve! De azért mindig, 18 éve a parlament 2/3-os törvényben elfogadja a saját javadalmazását, függetlenül attól, hogy ki a kormányzópárt!

lenoardo999 2009.01.01. 23:22:52

Biztosak lehettek abban, hogy mint minden normális ember, Sólyom sem képzeli magát tévedhetetlennek. Milyen hülye elképzelés ez? Azért nem egyeztet a pártokkal, mert illegitim. A Tescoval és a Auchannal sem egyeztet basszus. Minek tenné? Jelölni az ő dolga. Értitek? A jelöltet már a jelölés előtt elfogadtatni csalás. Értitek? Ellenkezik a jelölés alapelvével. Akkor minek jelölhetné? Azt viszont értem, hogy az MSZP miért nem érti. Hát olyan még nem volt, hogy ne a Lampert Mónika meg a Szekeres mondja meg, hogy kit jelöljenek. Nahát bazd meg a rátarti fasz.

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2009.01.01. 23:25:24

A "tisztesség hosszú távon megéri" gondolatnak terjednie kellene a közéletben. Csak a végrehajtó hatalmat gyakorlók is így gondolnák végre...
Az év értékeléshez Magyarország számokban 2008-ban: emberitisztesseg.blog.hu/2009/01/01/magyarorszag_szamokban_2008
Kommentárok nélkül, csak az adatok.

mostcsakmondom 2009.01.01. 23:26:51

de másikban kellene gondolkodni, mert pillanatnyilag a parlament képviselőink (most is van 34 parlamenti képviselő már 18 éve a parlamentben, akit soha senki sem választott be oda. A pártlista volt eddig a szerncséjük.)Meg minimum felezni kellene a bandát

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.01. 23:28:15

Nekem Sólyom viselkedése és allűrjei, enyhén polgárpukkasztó stílusa külön tetszik.

mostcsakmondom 2009.01.01. 23:32:10

@lenoardo999:
kik kegyéből van ott? Ha népszavazás adta volna neki a hivatalt, rendben lenne, amit írsz. De nem a népszavazás, hanem pártok adták a hivatalt. És így illegitim neki a népre hivatkozni

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.01. 23:33:39


"A tisztesség hosszú távon megéri." (Sólyom László)

"In the long run we are all dead." (Keynes)

:))

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.01. 23:42:54

@jotunder:
A halál az igazán hosszú táv.

Ez a Keynes valószínűleg sem a lélek halhatatlanságában nem hitt, sem sztoikus nem volt.
Töröm a fejem, mi is lehetett...

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.01.01. 23:51:46

@mostcsakmondom:

"kik kegyéből van ott?"

A nép által megválasztott képviselők többségi szavazatával, az mszp és az szdsz kegyéből :-)

Egyeztetnie a pártokkal azokban az esetekben kell, amiket az alkotmány meghatároz. Azt meg elég jól ismeri...

lenoardo999 2009.01.01. 23:52:49

mostcsakmondom
A hivatal nem kegy. Kemény harc. Ugye tudod, hogy pl. kivel szemben? Nincs szükség a népre hivatkozni. Vannak törvények és az alkotmány. Mindenki tartsa be. Akkor nem lehetne talicskában hazahordani a pénzünket.
Még szeretnétek két évet? Legalább addig legyen mit az aranyba aprítani.

mostcsakmondom 2009.01.01. 23:56:24

Ez mind idézet:
"Sólyom László és a banán-demokrácia:
Sokan és régóta elemzik, hogy a magyar államfő szereptévesztésben van, királynak, császárnak képzeli magát, úgy is nyilatkozik, miközben a hivatalos megnevezése köztársasági elnök. Eddig azt mondtam, mindenki úgy fogalmaz, úgy beszéli az anyanyelvét, ahogy akarja, és ezzel nem kell foglalkozni, de ez már nekem is sok volt. Nem is az alkalomadás kifejezés, mert ez, legyünk őszinték olyan tanítós volt, aki hajlandó a rossztanulókat még egyszer feleltetni, elkerülendő a bukást, szigorúan az ő érdekükben. Ám a kioktatós hangsúlyban volt valami felsőbbrendű, kissé uralkodói felhang is. Csakúgy, mint a parlamenti döntés minősítésében, nevezetesen, hogy megmagyarázhatatlan, felelőtlen és kártékony. Szerintem egyáltalán nem megmagyarázhatatlan, nagyon is felelős, és nem is kártékony.
Miért ne fontolhatnák meg, miért ne írhatnák felül a képviselők az államfő jelölését? A köztársasági elnöknek joga és kötelessége, hogy jelöljön főbírát, a képviselőknek pedig az, hogy legjobb tudásuk, lelkiismeretük szerint szavazzanak. Kettőszázhárman támogatták, százhetvenöten viszont nem. Mi itt a baj?
Azzal is bajom van, hogy az államfő szerint nincsenek jobboldali és baloldali bírók. Hát, dehogy is nincsenek. Ha nem lennének, nem lenne ilyen siralmas állapotban a bírói kar, nem születtek volna téves, vagy elfogult döntések. Valószínűleg Sólyom László ezúttal is távolabbra lát a Sándor Palota erkélyéről, csakúgy, mint amikor a magyar gárdisták masíroztak az ablaka alatt.
A köztársasági elnök sértve érzi magát, hogy jelöltjei sorra elbuknak. Ha nem változtat gyakorlatán, még jó néhány kudarcélménye lesz. Az, hogy ő milyen módon jutott ebbe a székbe, soha nem jut eszébe? Az számára nem volt szégyenletes? És az, hogy az öntörvényűsége, hogy nem hajlandó konzultálni a pártokkal, milyen károkat okoz?
Végül, azért az MSZP-s képviselőknek is feltenném a kérdést: hányszor jutott már eszükbe, ha nem ringatják magukat illúziókban, hogy meglesz a kellő számú szavazat, vagy ha a sarkukra állnak és nem engedik, hogy az eleve vesztésre álló Szili Katalin legyen a jelöltjük az államfői posztra, akkor most kicsit másként állnának a dolgok? Persze, most már késő ezen mélázni, és itt az eredmény."

mostcsakmondom 2009.01.01. 23:58:40

@dark future:

most is van a parlamentben 34 képviselő, akikre soha nem adott le a nép egyetlen szavazatot sem.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.02. 00:00:19

IS

Én valamiért birka türelmű vagyok, nem szoktam kötözködni csak egészen kirívó esetekben, de a te érvelésed már-már Bakurai szinten stimulálja a homloklebenyem.

Mivel nagyjából sokikszedik alkalommal futok bele, összefoglalnám IS felelősségmegmaradás törvényét:

Ha holnap Ferenc több hordó kén-dioxidot önt bele a fővárosi ivóvízrendszerbe, hogy elpusztítson egy szélsőséges baktériumkultúrát és ebbe pár száz ember belehal, nyilvánvaló hogy a Fidesz a hibás, hiszen nem szavazta meg (2/3) a ciánt.

Boldog új évet mindenkinek! Neked is!

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.01.02. 00:07:42

@mostcsakmondom:

Ha már idézel, jelöld meg a forrást, vagy legalább azt írd oda, hogy ez Forró Evelyntől (aki a pártállami tévéhiradó, majd a Népszava és a Klubrádió tudósítója, a Horn-kormány szóvivője) idézted.

lenoardo999 2009.01.02. 00:09:30

mostcsakmondom
Az, hogy ezek a faszok azért támogatnak vagy szavaznak meg bármit, hogy nekik abból hány forint hasznuk lesz vagy nem lesz. Leszarják azt, hogy nekünk mennyi millliárd forint kárunk származik, a lényeg az ő néhány millió forint hasznuk. Ezért és nem másért tartunk most ott ahol tartunk. Azért mert ők, minden néhány milliós haszonért tönkrevágnak mintket százmilliárdokra.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.01.02. 00:11:55

@mostcsakmondom:

Tetszettek volna Hornék (a 2/3 birtokában) úgy módosítani az alkotmányt, hogy ne legyenek pártlisták. Egyébként meg ez hogy jön ide?

mostcsakmondom 2009.01.02. 00:13:07

@dark future:
bocs, valóban nem ítram forrást. De nem értem, hogy mi a baj azzal, hogy ki hol dolgozott, milyen újság tudósítója volt?

VIKUNYA 2009.01.02. 00:18:18

SÓLYOM FOR PRESIDENT!!!

VIKUNYA 2009.01.02. 00:19:36

Ja, hogy már az :). És messze a leg.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.01.02. 00:19:43

@mostcsakmondom:

Nem baj az, ha valaki egész életében balos médiánál (meg közvetlenül balos kormányalkalmazásban) dolgozott, csak az elfogulatlansági indexét némileg lerontja.

mostcsakmondom 2009.01.02. 00:20:16

@lenoardo999:
hát kb. én is íg gondolám. Ebben egyetértünk.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.01.02. 00:26:10

mostcsakmondom 2009.01.01. 23:56:24
Hű, ezt benéztem, elsőre arra tippeltem, hogy Debreczenit idézel. Úgy tűnik, mélyebbről jött a cikk. :)

mostcsakmondom 2009.01.02. 00:28:36

@dark future:
Hát, lehet. nem tudom. Én eddig még nem úgy olvasok híreket, hogy megnézem alul, kinek a neve van, és ha szimpi, olvasom. HM. Én annak idején video műsorkészítési szerkesztést, meg operatőrséget tanultam BBC módra.

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.02. 00:30:03

Valószínű, hogy nem csak egy sólyom szerepel a magyar politikában. Itt valami bátor, jólmegaszonó emberről beszéltek, és meg csak egy citromba harapott vén szart létok mindig a tv-ben.
Talán a legbátrabb lépése az volt, amikor egy katonai radar építése miatt azon vinnyogott, hogy ki kell vágni tíz darab fát. Persze az nem zavarja, hogy Ózd környékén tízezerszámra írtják a fát a fatolvajok. Meghát arról beszélni olyan ciki, meg nem is PC.
Én csak ezt a faszjancsit látom mindig szerepelni, de a hűdebátor alteregóját, akiről ti beszéltek, még egyszer sem láttam.

VIKUNYA 2009.01.02. 00:35:15

Azért nem láttad, mert nem látsz már semmit te nyomorult!

Golem 2009.01.02. 00:37:58

"Több mint 65 millió forint kárt okoztak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak azok a szentesi orvosok, akinek jogerős börtönbüntetését most enyhítette Sólyom László."

Teljes cikk:

index.hu/politika/bulvar/szentesi1113/

Ez még 2006-ban történt. Azóta az én szememben S. László nem köztársasági elnök. Ez egyszerű bűnpártolás. Úgyhogy ne akarja most megmondani a frankót többek közt az én személyes felelősségemről.

lenoardo999 2009.01.02. 00:44:23

tavaris

húha: Világ vége. Szavazz az MSZP-re akkor is, amikor elárverzik a házad.

golem: ha minden igaz: tudod mennyi 65 millió? Köd a szemedbe.: istenem: ezer milliárdokat talicskáznak haza.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.01.02. 00:59:23

Ez a beszéd maga volt Sólyom László: "történjen már valami, különben megőrülök". Amikor Gyurcsány öszödön bejelentette, hogy meghamisították a Parlament, EU elé kerülő adatokat Sólyom ezért sima polgári pert akaszthatott volna a nyakukba. Nem tette. Pártok felett álló dolog lehetett volna.

Most a "jóakaratú emberektől" várja, hogy mindenki oldja meg a válságban az életét, de nem az "eddigi módon". Ha egy cseppet a földön járna, tudná, hogy a "zemberek" eddig is megoldották. És azt is, hogy de bizony, az eddigi módon is menni fog: adócsalással, táppénzcsalással, rokkant nyugdíj csalással. Mert nincs ellenpólus, nincs olyan másik erő, akire meggondolás után érdemes lenne szavazni.

Az értelmiségi válasz az, hogy egyik köcsög társaságot se legitimálja az ember a szavazatával. Így hát hiába ajánlja Sólyom, hogy az emberek kérjék számon a politikusaikat.

clownfish 2009.01.02. 01:00:33

"Egyeztetnie a pártokkal azokban az esetekben kell, amiket az alkotmány meghatároz. Azt meg elég jól ismeri..."

Igen, ez a baj az alkotmányjogászokkal. Mind nagyon jól ismeri az alkotmányt. A probléma csak annyi, hogy mind másképpen értelmezi. A mai magyar alkotmányjogászok AB-tagok, Paczolay, Sólyom, stb... nagyrészt (hál' Istennek, van kivétel!) rém konzervatívak. Ami ezt tetézi, az a magyarságért érzett küldetéstudat. En nagyon káros. Nekik nem a népet kell a saját képükre formálni aszerint, hogy szerintük mi a jó, hanem a demokrácia kereteit kijelölni. Aztán majd az istenadta nép eldönti, merre halad. Jelenleg ahol tágítani kéne a keretet, ott szűkítik, és ahol szűkíteni kéne, ott tágítják a mi Jedi-lovagjaink. Szerintem ezen már csak a rotáció segíthet. Remélem, ez minél gyorsabb lesz.

hebab 2009.01.02. 01:00:34

@Golem:
azt ugye tudod, hogy a kegyelem kormányzati előterjesztésre történik, és ellenjegyzéshez kötött elnöki hatáskör? ez magyarul azt jelenti, hogy érte a Kormány vállalja a politikai felelősséget.

clownfish 2009.01.02. 01:04:54

De aláírta, és az egy határozott álláspont. Nincs ezen mit szépíteni.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2009.01.02. 01:12:45

Sólymot klónozni kellene, mert nagyban hiányzik mindaz, amit képvisel jó pár helyről.
Egyetlen hülyesége volt, a Fekete Jánosos kézfogás balhé, mert nem a nyilvánosság előtt, kellett volna alázni, ha amúgy jelezhette volna aggályait korábban.
Szilihez képest meg összetehetjük a kezünket, hogy nem ő lett, aki csak összszarni tudta magát eddig, amikor csak szóba került, hogy esetleg elítélésre kerül Kína Tibet miatt.

Golem 2009.01.02. 01:12:57

lenoardo999:
tudom, hogy ezermilliárdok, de 1. ez nem legitimizálja pártíz miller elsíbolását, 2. az a 65 miller nekem kurvasok pénz. Valószínűleg egész életemben nem látok majd annyit. Ha ez Neked csak köd a szemedbe, akkor igazán átdobhatnád nekem. Többet sose kommentelné, ígérem.:)

hebab:
Az, hogy a kormány vállalja a politikai felelősséget nem mentesíti S. Lászlót a saját felelőssége alól. Úgyhogy most ne papoljon az öreg. Könnyű más f...val verni a csalánt.

mostcsakmondom 2009.01.02. 01:13:40

@hebab:
és a kitüntetés? kormány előterjesztés, elnök ellenjegyzés. Hm?

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2009.01.02. 01:25:07

ja, azért a 65 milliósért is kár volt, pont, hogy a bünti szigorítását kellet volna kezdeményezni az orsok társadalmon belüli nagyobb státusza és ezért közvéleményformáló ereje miatt.
Mint a rendőröknél, ha csak egy kekszet lop is, ki kell rúgni
De ez a beszéd, meg az eddigiek messze Szili elé, fölé kalibrálják

rockjano 2009.01.02. 01:28:01

Na itt egy liberális hozzászóló...

Én alapvetôen nem szeretem az elnök urat, ez a kicsit furcsa ideges figurája nevetésre ingerel és kicsit most is így volt DE alapvetôen elismerést érdemlô jó beszéd volt, majdnem pártatlan és ez nagy dolog manapság.

Volt zászló, a nagymagyarok is megnyugodhatnak és az is okos hogy másnap mondja el, éjfélkor félrészegen nincs sok értelme az egésznek igaz.

Az hogy mindenki saját felelôsségérôl beszélt az nagyon renben volt, pont ezt utálom a legjobban hogy mindenki másban látja a hibát magában soha. Pedig van jócskán felelôssége minden oldalnak.

Nekem mint vizuális dolgokkal foglalkozónak egy probémám volt a feje mögött volt egy vízszintessen átmenô képkeret, NA ilyet nem kéne csinálni, tessék levenni onnan vagy csinálni neki egy erre megfelelô helyet.

Az amertikai elnöki vagy elnökjelölti beszédekben ilyet soha nem látni.

jano

molaris 2009.01.02. 02:31:39

@sanche:
Egy jogászprofesszornak miért kellene liberálisnak lennie??

borzzz 2009.01.02. 03:46:17

Én nem csodálkoztam a beszéden. Sólyom ilyen. Első AB elnökként - mint a "láthatatlan alkotmány" nevű kreatív és expanzív jogértelmezés kiötlője sem hagyott kétséget afelől, hogy ki ő és mit képvisel. Szabadelvű magyarként ezért láttam jónak, hogy azon civilek közt legyek, akik KE-nek ajánlották. És ezt a lépésemet azóta sem bántam meg, noha több dologban nem osztom a nézeteit és voltak/vannak húzásai, amikkel nem értek egyet. De a véleménykülönbség tök természetes egy szabad országban, melynek szabad polgárai nem aszerint ítélik meg embertársaikat, hogy jobb- vagy baloldaliak, hívők vagy ateisták, konzervatív vagy liberális demokraták. Részemről az volt a szempont, hogy szuverén és (erkölcsi, intellektuális értelemben) tiszteletre méltó legyen a köztársasági elnökünk. Falcon az.
Göncz is az volt (röhejes és szánalmas őt azzal bírálnia egy illiterátus nicknek, hogy "Göncz, aki 10 év elnökség után sem tudodd egyenesen végigmenni a díszzázad előtt"). Amúgy én Mádl Ferencet sem tartom pártkatonának; benne nem volt "akarat és képzet", más nézőpontból nem volt "önjáró" (ugye ez az, amit Göncz és Sólyom szemére vetnek az "oldalasok"), vagyis akik őt elnökké emeléke, azok szégyenletesen tutira mentek: az lebegett előttük fő célként, hogy minél kevesebb gondot okozzon a végrehajtó hatalomnak.
Kéretik ebből a nézőpontból megítélni Sólyom megválasztását. Meggyőződésem, hogy egy párt sem nyert vele, az ország annál inkább.

odamondok 2009.01.02. 04:40:09

Nagyon erős beszéd volt. Az elnök úr kitett magáért.

Na lássuk, min lehet felháborodni!
"Nekem egy madár ne szóljon be! Igenis kellett a harmadik 437%-os gyorskölcsön!"
"Miért piszkálja folyton Gyurcsányt?"
"Miért nem zavarja el Gyurcsányt?"
Lehet választani tetszés szerint, ahányat csak akarsz.
Szembenézni is lehet, de az ennél nehezebb lesz.

A jelenlegi helyzetben, mikor morálisan és gazdaságilag az összeomlás szélén állunk, nagyon gyors cselekvésre van szükség. Először is, új választás azonnal: a munka legitimitással történjék. Meg kellene azonban akadályozni a két maffia szabadrablását. Valamint azt, hogy az egyetlen ellenük levőket, a szélsőjobbot találja meg az elégedetlenek hallatlanul nagy tábora.
Nagyon nagy a gáz: egy teljesen új erő kéne...

Ez az elit megnyitotta a lefolyót, és mi tehetetlenül sodródunk lefelé. Csak hogy mi engedtük őket a mosogatóhoz. Kéretik nem elfelejteni.

Szalahadin 2009.01.02. 04:59:16

mesa!
"Az összes ténykedése az, hogy keresztbe tesz a jelenlegi hatalomnak."
Leülhetsz, egyes. Hol van az megírva, hogy a köztársasági elnök feladata a kormány kritika nélküli támogatása? Ez már nem az MSZMP/Hazafias Népfront időszaka, csak szólok, ha eddig nem tűnt volna fel.

Hefe 2009.01.02. 06:24:50

"tisztesség hosszú távon megéri"
Fura szavak ezek Solyom Laszlotol.

Rá Dios 2009.01.02. 06:56:10

Bocs, tudom, családnévvel viccelni nem illik, de magas a labda:
Szárnyaszegett madár ez a mi Sólymunk...

Off: UFO, köszönet a dalszövegért. Remek.

molaris 2009.01.02. 07:29:03

Csak érdekesség képpen: a Népszavának sikerült párhuzamot vonni az állam- és a miniszterelnök gondolatai között. Szép teljesítmény. Csak az a bibi, hogy az utóbbi a teljes bizalmi tőkéjét eljátszotta már. Most, hogy megérdemelt pihenését tölti, gondolom igen magvas és történelmi léptékű gondolatokkal tér meg a munkás hétköznapokba. Nem lehetne végleg szabadságolni? Teljes fizuval, csak menjen. Szerintem még így is jól járnánk.

grigorij (törölt) 2009.01.02. 07:37:04

@lenoardo999: Nem akartam beleszólni ebbe a emelkedett vitába, mert én ezt a madarat semmivel sem tartom többnek, jobbnak, mint az összes rohadék megélhetési politikusunkat!
De kérded, hogy miért egyetetne, hiszen nek kell...
Dehogynem!!!
A magyar intézményrendszer legnevetségesebb része, ez a kamu független köztelnök poszt!
A lakosság - rosszul vagy sem - választja a képviselőit, azért, hogy a számára megfelelő irányba vigye az országot.
Erre tesznek felülről egy olyan posztot, ami egyszerűen minden kontroll nélkül felülbírálhatja a lakosság képviselőit??!
Baromság!
Akkor válasszuk ezt az embert is közvetlenül.
Ha meg nem, akkor ne menjen szembe folyamatosan a országgaL..
Én egyébként, megláttam, kiugrottam az ágyból és elrohantam a kocsmába!
Engem ne ijesztgessenek...

grigorij (törölt) 2009.01.02. 07:40:33

elnézést...
De kérded, hogy miért egyetetne, hiszen nek kell...
úgy lenne, hogy
De kérded, hogy miért egyeztetne, hiszen nem kell...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.01.02. 08:38:15

sólyom? ugyan! erkölcsi alap nélkül moralizáló gyávaság...

Dr Kangörény 2009.01.02. 08:52:12

Ez a beszéd egy kalap szar volt. Pont most kel a válságról papolni? Ez volt a legjobb pillanat? Elnök úr, az állam nem így működik.

Ez az ember egyes szám harmadik személyben beszél magáról, vastagon benne volt a keze a jelenlegi hatalmi rendszer kialakításában és most úgy tesz, mintha valamilyen erkölcsi felsőbbrendűséggel bíró mindentől független államférfi lenne.

Pedig csak egy jogászból lett senkiházi politikus. Semmivel nem több és jobb, mint orbán, vagy gyurcsány.

states 2009.01.02. 09:27:59

Hiányoznak itt egyeseknek a régi szép idők, amikor Árpi bácsi elmondta a jó kis közhelyeit, semmitmondó újévi köszöntőit, elpuffogtatta a frázisait. Igen, szembe kell nézni ennek a retardált miniszterelnöknek és főleg köztörvényesekből álló kormányának hat és fél éves kormányzásának következményeivel. Persze lehet vele nem szembenézni, de majd a hétköznapok szembesítenek, ahogy Fleto mondaná: január elseje után, másodika jön...

Independent 2009.01.02. 09:37:51

"legyünk öntudatosak, s felelős emberként utasítsuk vissza, ha akár gazdaságilag, akár politikailag ki akarnak használni"

Aha, mintha ő lett volna az, akinek AB elnök időszakában szava sem volt ahhoz hogy az OTP lakáskamatokat harminc-valahány százalékra emelték egyik napról a másikra. Akkor nem említette a "nyomásgyakorlás" lehetőségét.... :-(

Ő volt az aki "értelmezte" anno a k.e-i hatáskört - meg ugyanezt megtette k.e.-ként, csak a kettő nemigen fedi egymást....

Meg a vándorbot, és környezetvédők.... A zengői bazsarózsának az lett volna a legjobb védelem, ha megépül a hegytetőn a radar, és a népek elől lezárják a hegy egy részét, mint honvédelmi területet.

Mielőtt az Ab-től távozott, a fiának ajándékozta lakásukat. Majd követelte, hogy az állam adjon neki lakást, mert neki nincs, s nincs hová mennie. 70 millióért kapott egyet az államtól.

Ő tényleg egy Don QUIJOTE....
:-(

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.02. 09:38:44

Nekem személy szerint Gyurcsány nyomott pisztolyt a fejemhez, hogy vegyek fel svájci frank alapon húszmillió forintot tizenöt évre. Köcsög! Akkor most fizesse vissza ő, ha már ránkszabadította ezt a válságot.

Szúrófény 2009.01.02. 09:48:47

Kangörény, igazad van, az alkotmánybíróság elnökeként ő tiltotta meg a privatizációs ügyek felülvizsgálatát.

Egyébként az elcseszett szociális- és adórendszerért hiba az emberekre hárítani a felelősséget.

states 2009.01.02. 09:49:18

Independent
Sólyom lakása foglalkoztat, nem az, hogy az egész ország romokban hever, hogy a szoci-szabaddemokrata kormányok szétloptak mindent, a felvett hiteleket, a privatizációs bevételeket, az ezermilliárdokat. Ráadásul tehetségtelenek, a lopáson kívül semmihez nem értenek. Az a legnagyobb gondod, hogy hol lakik Sólyom? Na az ilyenek miatt tartunk ott, ahol...

Szúrófény 2009.01.02. 09:50:49

Kettes, neked személyszerint Gyurcsány nem vezette be az eurót.

redriot77 2009.01.02. 09:56:21

"Sólyom évek óta az egyetlen épelméjű ember a hazai politikában."


?????
Tubesi tavaszi kökörcsin > Dél-Magyarország légvédelme

Ez nem vall egészséges agyfunkcióra. Mielőtt jönne az a lemez, hogy ússe lesssz háború, minek ide lokátor, az gondoljon bele abba, hogy egy Cessnat meg lehet venni egy bálna-Merci árából, egy másik árából lehet bele venni heroint, kézigránátokat, akármit, és észrevétlenül be lehet repülni Magyarországra.

A beszédről: a válság miatti tanácsai mindenfelől nézve rendben voltak. A hitelből nyaralók és a 120 havi részletre vett Suzukik országának valóban szüksége van felvilágosításra.

A "politizáljatok emberek, és küldjétek el a kormányt ahová való" sugallat viszont semmire sem jó.
1. Hiába választunk másik pártot, ugyanaz a politikai elit fog uralkodni felettünk. Évek alatt annyit sem sikerült elérni, hogy ne 386 hanem mondjuk feleannyi semmirekellő szarházi lebzseljen állami pénzből a cifraházban a Duna partján.

2. Az ilyen "az egyszerű ember is felelős, politizálnia kell, és nem csak a választások idején" kijelentések veszélyesek egy olyan helyen, ahol minden nemzeti ünnepen autókat gyújtogatnak, kukákat borogatnak, focihuligánok mini-népfelkelésekkel próbálkoznak.
Még vagy két ilyen megnyilvánulás, aztán a szélsőségesek elmennek Sólyom házához egy petícióval, hogy akasztassa fel Gyurcsányt.

zotya72-ből 2009.01.02. 09:57:58

normális az az ember aki egyes szám harmadik személyben beszél önmagáról?

jozicsenko 2009.01.02. 10:03:10

reggelt!

Is és a többi balliberális számára:

a legtöbb döntéséhez a kormánynak elég az 50%+1 fő, pl a költségvetés
ezzel nagyon-nagyon sok minden el lehet intézni

meglett? meglett!
akkor lehet csöndben maradni vagy agyalni más hülyeségeken
(mit nem szavazott meg a fidesz? pl a parlament csökkentését
miért? mert MÉG kisebb parlamentet akart mint az mszp)

konkrét példa: mind tudjuk (a balliberálisok, csak becsukják a szemüket: nem jön a szakadék, nem jön a szakadék, csak a képzeletem játszik velem, sok volt a vodka/fű, azért képzelem oda), hogy az ország hogy áll

itt a válság, a menedzseretek oda állhatott volna a kamerák elé és ahogy a vasúti katasztrófa után, most is elsírhatta volna a bánatát: bocs, nincs pénz, spórolunk a nyugdíjasokon, a segélyeken és a Strabagon

megtette? nem - pedig a költségvetésen keresztül lehetősége lett volna rá

más: az egyéni megtakarítás:

hogy a fenébe takarítsak meg, ha a rámszánt bérkeret 60%át az állam elviszi adóba? marad a 40%

fordítsák meg az arányt, ha 40Ft helyett 60 Ft maradna nálam, az a nettómban most 110e helyett 165 lenne, többet költenék, de megtakarításom is lenne!

és nem állnánk így, mert valszeg:
1. nem 4 millió ember dolgozna, hanem lehet 5 millió (igen, a sok kamunyugdíjast és a segélyezetteket vissza lehet zavarni dolgozni, pont mint Szlovákiában)ű
2. nem csak én takarítanák meg, hanem még másik pár millió ember is

hogy a szeretett MSZMP örökre (vagy csak egy választási ciklusra) bukja a nyugdíjasokat?

naés? (by HornGyufa)

Independent 2009.01.02. 10:04:10

tovaris Stalin:
Bocs, amiket leírtam, arra számtalan forrás található, az hogy a kurucinfo is, ahhoz semmi közöm.
-----------------
Kettes: kötelező volt devizahitelt felvenni ?....
Mo és a tényleges kapitalizmus között az a különbség, hogy az USÁ-ban az ENRON-osok (befektető cég, amely 30 %-os hozamokat igért, aztán egyszer csak bedőlt) nem az államot szídják és követelik a kárpótlásukat, hanem csakis magukat.

Egyébként OTP lakáskölcsön: az AB döntése alapján, az addigi 3,5 %-s OTP hiteleket 30-35 %-ra emelték úgy, hogy pl. a legrosszabbul a berhidai, úrkuti 1985-ös földrengés áldozatai jártak! Nem adtak nekik a vis maior alapból, hanem csak az OTP hitelt kínálták, amelynek a kamatait aztán a bölcs Sólyom vezette csapat az egekig emelte! Pár éve, hogy az OTP elárverezte a fizetni nem tudók lakásait.
Aztán a dolog legszebbik része, amikor feltaláltuk ÚJRA a spanyolviaszt és elindultak a kedvezményes lakáshitelek.....
-----
states: Nem az ő lakása fáj, de aki vizet prédikál, az ne borozzon ! És ha egy kicsit is úriember, akkor a megválasztásakor feláll, és azt mondja, hogy kösz uraim, így nem !
És beszélhet ő a kádári időkben szocializálódott politikusokról, de szerintem ez rá pontosan ugyanúgy igaz, és nem túl valószínű hogy anno az NDK egyetemén az emberi jogok témakörében tartott volna előadásokat...

2009.01.02. 10:13:08

azt ígérte más beszédet fog mondani, mint amit ilyenkor szokás, végül mégis a szokásos lett: idealista, a valóságot csak biztonságos távolról, bottal bökdöső

"kérjük számon a politikusainkat?" mintha nem ő tudná a legjobban, hogy a "politikusaink" milyen kvalitású emberek. általában leszarják mi van a választóikkal, sokkal fontosabb "egyéb" ügyeik vannak

"rajtunk múlik milyen választ adunk?" köszi, ezt nem is gondoltam volna

"ne engedjük magunkat kihasználni?" az általam ismert anyagilag tönk szélére jutott emberek nem a 120 havi suzuki, vagy a hitelből a karib szigeteken nyaralunk típusú emberekből került ki, hanem akik azért adósodtak el, mert kellett a pénz lakásra, ételre, gyógyszerre

"keserűségünkben ne forduljunk egymás ellen" én meg azt kérem, ne ha igazán őszinte beszédet akar mondani, akkor ne idealista f.szságokkal traktáljon bennünket. nem vagyunk hülyék.

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.02. 10:27:41

Az az újévi halandzsa tökéletesen megfelet a többségnek.
Az mszp-sek höröghetnek, "hogy már megint a gyurcsányt bántja", a fideszesek meg újra elkönyvelhetik, hogy megint jólmegaszonta valaki.

Egyedül azoknak van hiányérzetük, akik szerint a politika a tettekről szól, nem a végtelenbe nyúló pofázásról.

eino. 2009.01.02. 10:29:33

,,Ismét csak a népszerűtlen gondolatok felvállalásáról van szó: nektek kell okosabbnak lenni, nem számíthattok az államra és a politikára, a ti bajaitokat magatoknak kell megoldani. Hiszen mennyivel egyszerűbb lenne egy, vagy az összes parlamenti párt ellen hergelni a közvéleményt!"
----------------
Herényi megtette, vagy legalábbis próbálkozott vele. Gyorsreagálású hadtestként azonnal lőtt, elvileg két irányba, de ezt ismerjük a mai MDF-től, elsősorban Dávid Ibolyától. Nézzük, mit is szólt a jóember az ő szájával:

(A Magyar Rádió honlapjáról idézek)
,,Herényi Károly frakcióvezető abban bízik, nagy hatása lesz Sólyom László beszédének. Szerinte az államfő nem az MDF-re, hanem a két nagy pártra gondolt, amikor azt mondta: az emberek utasítsák vissza, ha politikailag vagy gazdaságilag ki akarják őket használni.

- A két nagy párt volt az, a Fidesz és az MSZP, amely a választási kampányok során végig félrevezette és becsapta az embereket, olyan ígéretekkel ámította őket, amelyek megvalósítása rendre kudarcba fulladt."

-----
Az a vicc az egészben, hogy a Tisztelet Társasággal lepaktáló madöf prédikál a politikai kihasználásról. Hehe :/

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.02. 10:30:50

zotya72-ből 2009.01.02. 09:57:58

>normális az az ember aki egyes szám harmadik személyben beszél önmagáról?

Igen, és vicces nézni, ahogy ezzel és más manírjaival pukkadoztatja az Önhöz hasonló lényeglátó nyárspolgárokat.

redriot77 2009.01.02. 09:56:21

>A "politizáljatok emberek, és küldjétek el a kormányt ahová való" sugallat viszont semmire sem jó.

Miért? NE politizáljanak és NE küldjék el a kormányt, az jobb lenne? Aha, értem.

Kettes 2009.01.02. 09:38:44
>vegyek fel svájci frank alapon húszmillió forintot tizenöt évre.

Az állam eladósodása és a gyenge gazdasági növekedés stb. az mind az Ön frankhitelének köszönhető? Minden nap tanulok valamit.

Independent 2009.01.02. 10:39:02

Hát erről van itt szó, kedves tovaris Stalin. Ballib vagy, vagy fideszes vagy jobboska ? Mert a disznóságot emitt megrüheskutyázod, amottan meg megkérdezed hogy pont az fáj ?
Hol van itt a civil szféra ? Neten másfél hónapja kőrözik a népszavazásos kérdést, számoljanak-e el a képviselők a költségeikkel. Nem egy nagy pluszpénz, az EU-választásokkor lehetne erről is szavaztatni.
És nemcsak erről a konkrét kérdésről van szó, hanem arról is, hogy képesek vagyunk-e 200.000-en beinteni a politikus uraknak, hogy na most már ebből elég, és megmutatjuk hogy kierőszakoljuk a változást. Ha már olajszőkítés, Grippen-ügy, megfigyelési ügy, vecsési számlagyár, stb. ügyekben nem sikerült. Szóval meg kellene mutatni, hogy mit akarunk. Nemcsak a 300 Ft-os vizitdíjnál, ahol az volt a kérdés, hogy a jobb zsebünkből fizessünk vagy a balból, hanem itt és most arról, hogy a politikai elit sem kisisten, akikre más szabályok vonatkozhatnak !
Lásd: www.seresmaria.hu
Én letöltöttem az ívwet, családi és baráti körben aláírattattam, neten továbbküldtem - a lehetőségeimhez képest legalább megmoccantam (nem kaptam sérvet azért).
De mi a szomorú valóság ? A legtöbben még erre sem képesek.
EDDIG CSAK 84.000 ALÁÍRÁS GYŰLT ÖSSZE.
Bezzeg ha pártok kampányolnának mögötte !

URAIM, HÖLGYEIM - MI VAGYUNK A HÜLYÉK HA MÉG ERRE SEM VAGYUNK KÉPESEK !

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.02. 10:47:19

"Mert a disznóságot emitt megrüheskutyázod, amottan meg megkérdezed hogy pont az fáj ?"

Hát öööö...mi van?

eino. 2009.01.02. 10:47:59

Kangörény_ 2009.01.02. 08:52:12
Ez a beszéd egy kalap szar volt. Pont most kel a válságról papolni? Ez volt a legjobb pillanat?

----

Kangörény, számodra mikor van itt a legjobb pillanat? Mert a D-209-es kormány 100 napos herdálása óta folyamatosan menetelünk a válságba. Aztán valamikor 2006-ban már alaposan benne is voltunk (elqrtuk, vallotta Ferencünk a maga belterjes kis körében), és most ősszel Gyurcsány szerencséjére a világgazdasági válság is robbant. Azóta állandóan válságkezelési ötletezések zajlanak, pezseg, forr minden, de csak a felszínen, mélyebb rétegekben meg nem történik más, mint készülődés 2010-re. Ami ennyit jelent: úgy legatyásítani az embereket, hogy legalább a szavazásig elhiggyék, még jól is jártak . Szinte már művészet, de komenyisták jók benne.

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.02. 10:57:48

@eino.: Te is jólodamondtál acsúnyagyurcsánynak mint sólyom. Nem szeretnék most a helyében lenni...hehehe

szakállasbácsi 2009.01.02. 10:58:18

A háta mögött lila selyemtapéta - a dekadens jómód és a sznob újgazdagság szimbóluma: ahogyan Móricka képzeli az előkelő életet (Gott, wie nobel!). Mellette ugyancsak a háttérben két üres szék jelképezi a középen állást, jóllehet nem látni, inkább érezni, hogy áll. A kép bal oldalán ernyedten lógó nemzeti lobogó. Mimikai izmai feszültek, ezért mimikája szegényes, nem tűnik fel, hogy őszintem vagy kimért, esetleg egyik sem. Érződik, hogy a visszafogottság mögött indulatok dolgoznak, innen a feszültség. Szürke ember mond szürke dolgokat, üvegszínű gondolatokon víz színű lepedék.
Amit mond kiszámítottan közhelyes, belekötni nem érdemes, nincsenek rajta sorják, élek. Gömbölyű. Igen, ez van, ezt tudtuk. Ezt mindenki tudja. Így nincs rossz érzés a beszéd végén - slusszpoénnak a mega frázis puffan nagyot. Egyszerre bólintunk a feleségemmel és Bogi vizslával.
Itt fenn a hegyen, ahol a lakom, a fél hegyoldal az ukrán maffiáé. Ez jó, mert nincsenek betörések, biztonság van. Rendes, kedves cigányok kéregetnek és ajánlanak lopott hólapátot. Hát igen "hosszú távon", ugye...kifizetődik. Persze. Ebben hinnünk kell, különben mi marad.

Nézek a szürke ködbe, a város felolvad benne, az árnyalatok elvesznek, a lényeg látható. Szmognak hívjuk.
És felsóhajtok: jogászok erkölcsi válságról beszélnek, nyilván a filozófusok meg alkotmány módosítást sürgetnek, a papok pedig a sliccemben kotorásznak. Brave new world.

Independent 2009.01.02. 10:58:53

Tovaris Stalin,

költői kép volt, nem személyeskedés. Annak érzékeltetése, hogy az emberek többsége aszerint mér, hogy az illető ügyet hol követték el, és nem aszerint, hogy mit követtek el.
Bocs, ha félreérthető voltam.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.02. 11:05:11

Independent 2009.01.02. 10:39:02

>számoljanak-e el a képviselők a költségeikkel...

Tehát hogy ugyanezekből a politikusokból felálljon-e egy bizottság, amely megszabja, hogy hogyan kell kinéznie ezeknek az elszámolásoknak, aztán ugyanezek a politikusok elszámolnak, és ugyanezek a politikusok majd ellenőrzik (alkalmasint egy másik bizottság keretében), hogy az elszámolások érvényesek-e? Majd pedig a teljesen, tökéletesen, száz százalékig független és megbízható sajtó (amelynek ráadásul hisz a lakosság) balhézik, ha nem megy minden simán? Aki 2008-ban azt hiszi, hogy mindennek van értelme, az annyira naiv, mintha tegnap érkezett volna az országba a 6:20-assal. Bár nem hiszem, hogy van a világon ország, ahol az ilyen szintű naivitás jogosult lenne.

>képesek vagyunk-e 200.000-en beinteni a politikus uraknak, hogy na most már ebből elég,

Beintés a politikus uraknak, ha az általuk működtetett politikai infrastruktúra keretein belül történik egy szavazás arról, hogy ők a saját szabályaik szerint ellenőrizzék-e magukat? Ne vicceskedjen már. Pontosan tudja, hogy létezik beintés a politikus uraknak, és azt Ön mégsem akarja, mert pontosan tudja, hogy az milyen rút és elítélendőmertnemdemokratikus.

>Nemcsak a 300 Ft-os vizitdíjnál, ahol az volt a kérdés, hogy a jobb zsebünkből fizessünk vagy a balból

Pontosan tudja, hogy nem az volt a kérdés. Az emberek pártpolitikailag szavaztak, mégpedig Gy. F. ellen, azért volt nagy a részvételi arány. Ha civilek írták volna ki és tényleg tisztán gazdasági kérdésben, akkor 10% nem ment volna el. A civilkedésre kb. fütyül mindenki.

>A legtöbben még erre sem képesek.... EDDIG CSAK 84.000 ALÁÍRÁS GYŰLT ÖSSZE....MI VAGYUNK A HÜLYÉK ...

Nem "nem vagyunk képesek", csak a legtöbb ember nem olyan naiv, mint Ön, és nem hisz sem a "civil szférában", sem a vizsgálóbizottságokban, mégpedig tapasztalatból kifolyólag. Ez nem hülyeség, hanem tapasztalat. Maga az elképesztően naiv, nem a többség a hülye.

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.02. 11:07:17

@Independent: Csak annyi történt, hogy tényleg nem értettem, mire gondolsz. Talán nincs érzékem a költői képekhez.)
A személyeskedés meg simán belefér egy politikai vitába, ezért senkinek sem kell elnézést kérnie. Elvégre személyek vitáznak egymással.

Megfigyelo 2009.01.02. 11:10:38

Solyom jogaszi teljesitmenye erosen vitathato: vezetese alatt az AB tobbhelyutt felulirta az Alkotmanyt, amire termeszetesen nem volt felhatalmazasa. (Feltalaltak a "lathatatlan alkotmanyt"...) Emberileg megalomaniasnak tartom, s a megvalasztasanak korulmenyei miatt elnoknek nem igazan hiteles figura.

Mindazonaltal helyes, hogy megprobalta tudatositani az emberekben, hogy peldatlan vilagvalsag van, amit meg sokan nem fogtak fel. (Mar csak azert sem, mert a Fidesz megprobalja a Gyurcsany-kormanyra kenni a felelosseget az amerikai ingatlanpiac osszeoomlasaert es annak kovetkezmenyeiert is.

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.02. 11:11:48

@dzsucseharcos: "Maga az elképesztően naiv, nem a többség a hülye. "

Sajnos nem így van. A többség bizony hülye. Mi több, nagyon hülye.

eino. 2009.01.02. 11:12:32

Sztálin elvti, nem odamondtam Gyurcsánynak , csak leírtam a véleményemet, ami nyilván nem számít - de a morgás joga azért még megmarad nekünk, pór népségnek, ugye? Azért az megtisztelő, hogy Sólyommal egy sorba teszel, aki viszont nem a pór népség egy átlagos tagja.*
----
*ó, persze átlagos emberek nincsenek: ,,mi mind egyéniségek vagyunk- én nem!" (Brian élete)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.02. 11:14:19

@dzsucseharcos: A "mindenért Gyurcsány a hibás" ugyanúgy faßág, mint a "mindenért a lakosság a hibás". Az egyik tézis faßág volta azért még nem igazolja a másikat. Gyurcsány felelős az állam adósságáért, a gyenge növekedésért és az euró elkúrásáért, te meg mint lakosság felelős vagy azért, hogy eszement módon eladósodtál és most fogalmad sincs hogy mássz ki belőle (általános alany).

Ami engem illet, forintban adósodtam el még Orbán alatt és most fog lejárni a hitelem, ami annyi plusz szabad cash flow-t fog adni a háztartásunknak, amire már pont semmi szükségünk nem lesz. Nem reklamáltam, amikor drágább volt, mint a frankhitel, így most nem hat meg mások panaszkodása. Évek óta mondom, hogy ha nincs pénzed lakásra, ne vegyél lakást, ökör (ez is általános alany), de ezeknek beszélhetek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.02. 11:30:30


az a kleriko-feudális Széchenyi hozta a nyakunkra a hitelt. Azt nyögi a magyar nép. A költségvetés eladósításának 2005-6-ban, hogy a "szarból visszahozzák a kormányzást", semmi szerepe a mostani gebaszban.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.02. 11:30:51

Kettes 2009.01.02. 11:14:19

Csak az a baj, hogy számomra, aki nem vett fel hitelt, sőt, komoly tartalékaim vannak, pontosan ugyanolyan káros az ország leszakadása, gazdasági gyengesége, mint az ország többi lakosa számára. Aki ügyetlenül vesz fel hitelt, az elsősorban magának árt, másoknak sokkal kevésbé, ha éppen nem használ (pl. mert elárverezik a tárgyait stb.) Az elmúlt években sem azért kezdtek elhúzni a környező országok Mo. mellett gazdasági fejlődésben, mert más, felsőbbrendű, hitelt nem felvevő népek élnek bennük. És az sem független a gazdaságpolitika sikereitől, hogy mennyien kényszerülnek átmenetinek gondolt megélhetési zavarok miatt hitelt felvenni. Ezért egy kicsit maszatolásnak érzem, amikor azt sugallják, hogy a lakossági hitelfelvétel ugyanolyan súlyú vagy éppen fontosabb tényezője az ország rossz gazd. helyzetének, mint a hibás állami gazdaságpolitika.

eino. 2009.01.02. 11:44:01

,,rockjano 2009.01.02. 01:28:01
Na itt egy liberális hozzászóló...

Én alapvetôen nem szeretem az elnök urat, ez a kicsit furcsa ideges figurája nevetésre ingerel és kicsit most is így volt DE alapvetôen elismerést érdemlô jó beszéd volt, majdnem pártatlan és ez nagy dolog manapság.

Volt zászló, a nagymagyarok is megnyugodhatnak..."

Rockjano, nincs olyan szó, hogy ,,nagymagyar", de azért az is furcsa, hogy szerinted ,,nekik" szól a köztársasági elnök(!) mögött a zászló, miközben a magyar nemzethez intézi a szavait.
Nem Eurázsia lakóihoz, hanem azokhoz, akik értik a magyar nyelvet, ismerik valamelyest a történelmet, hagyományokat, és próbálják nem élősködőként leélni azt a pár évtizedet, ami adatott. Természetesen ideális esetben.
Minden nemzet esetében a hozzá szóló fejesei mögött/mellett van a nemzetet jelképező zászló, így nyomatékosítva az illető mondandóját, többek között.

Sőt, amikor Amerika a nagyvilág felé kinyilatkoztat :)), akkor is ott az elnök mögött a ,,csillagos -csíkos anyag" :)))

Independent 2009.01.02. 11:56:24

T: dzsucseharcos -

-Az elszámolásokat nem parlamenti bizottságoknál kell(ene) megejteni, mint hogy adózásunkat sem a Parlamentben számoljuk el. Erre van pl. az APEH, de ha ez valamiért nem felel meg, tehetné pl. a Számvevőszék is. Aki úgyszintén hiába szólal meg pártfinanszírozás ügyben, ezzel egyetértek, csak hát az én álláspontom az, hogy bizony egyforma szankciót kell alkalmazni egy gazdálkodó magáncég és egy politikai párt esetében is, ha lop, csal és hazudik, zum Beispiel.
-Ha a vizitdíjas politikai kérdés volt, akkor azzal kormányt nem lehet leváltani, másrészt meg hova tegyem a Fidesz kampányát, ami arra volt kihegyezve, hogy miért fizessünk még egyszer azért, amiért egyszer már fizettünk.
-Hát igen, lehet hogy én naív vagyok, csak akkor fölösleges a szájtépés kétszázzal pl a vitafórumokon (is), ha még abban sem akarunk hinni, hogy ellopott gengszterváltásunkat egyszer még korrigálhatjuk. Akkor minden szép, minden jó, minden fasza, politikusaink meg játszhatják velünk az "itt a piros, hol a piros"-t, velünk, bólogató birkákkal, úgy látszik igény még bőven van rá. Aztán majd jól leváltjuk ezt a kormányt, és jön a másik, amitől pontosan ennyit várhatunk:

"Riporter: Mi az a más út, amivel – ezek szerint minden megszorítás nélkül - ki tudná vezetni az országot egy párt a válságból?

O..V.: Ez egy jó válasz, ez egy jó válasz, egy jó kormányzati válasz első számú feltétele, az embernek jól kell feltennie a kérdést. Rosszul feltett kérdésre csak véletlenszerűen lehet.jó választ adni

Riporter: Ez a kérdés rosszul lett feltéve?

O..V.:Hát én másként tenném fel…, megengedi nem minősítem a riportert…az mégis csak, egy vendégrészéről elég udvariatlan magatartás lenne …

Riporter: Hogy helyes?:

O..V.: Végülis méltányolom, hogy ön sem minősíti az én válaszaimat, ezért nem minősítem ka kérdéseit azt akarnám inkább mondani , hogy azt a kérdést tegyük fel…
(MR1, 2008. december 20.)

szakállasbácsi 2009.01.02. 12:01:32

Sólyom piarista paptanár, erkölcsökkel, elvekkel. No ez nem kéne ebbe a pozícióba. Kompromisszumkészség, valamilyen stratégia, ahogy a pártok vezetőivel és másokkal tárgyal, rugalmasság és az érdekek egyeztetésének képessége, na, ez meg kéne. Sólyom kiváló ember, nagy megtiszteltetés volna őt ismerhetni, esetleg a barátomnak tudhatni, de tökéletesen és abszolut alkalmatlan - majdnem azt írtam kártékony - a jelnlegi posztjára.
Azért alkalmatlan, mert képtelen a feszültségeket feldolgozni és elaboráltan levezetni (ami a lényegi szerepe lenne), viszont erkölcsiségével (ami jogászhoz méltatlanul szubjektív és alanyi) megoldhatatlan csomókat bogoz és indulatokat, érzelmeket kelt (mivel az erkölcs érzelem).
Monnyonle.

hebab 2009.01.02. 12:20:52

@mostcsakmondom:
a kitüntetés is kormányzati előterjesztésre és kormányzati ellenjegyzéssel megy. a köztársasági elnök kizárólag akkor tagadhatja meg a kitüntetés aláírását, ha valami formai hiba van, vagy ha a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjébe ütközne az illető kitüntetése (ez utóbbi a Horn-féle dolog). minden egyéb esetben az elnöknek nincs lehetősége mérlegelni.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.02. 12:38:38

Independent 2009.01.02. 11:56:24

>Erre van pl. az APEH, de ha ez valamiért nem felel meg, tehetné pl. a Számvevőszék is.

APEH és számvevőszék eddig is volt. Sőt, némelyik olajügy bírósági szakaszba is került. Rendszerint vagy nincs bűncselekmény, vagy nincs felelős, vagy minden elévült. APEH-hel, rendőrséggel, bírósággal stb. lehet szivatni feketemunkásokat alkalmazó építtetőket, meg ajándékozási illeték fizetését elmulasztókat stb. Erre alkalmas. A többit felejtsük el. Egyébként a korrupciós ügyek nem a legfontosabb probléma, korrupcióval a költségvetésnek csak néhány százaléka vész el.

>hova tegyem a Fidesz kampányát, ami arra volt kihegyezve, hogy miért fizessünk még egyszer azért, amiért egyszer már fizettünk.

Ez egy érv volt a vizitdíj ellen. Sok mindennel lehet érvelni mellette és ellene. De ha a lakosság nem akarta volna megbüntetni a kormányt, akkor nem özönlött volna szavazni.

>abban sem akarunk hinni, hogy ellopott gengszterváltásunkat egyszer még korrigálhatjuk

Szerintem teljesen téves koncepció, hogy a rendszerváltást korrigálni lehet, hiszen ami nem hibás, azt nem lehet korrigálni. A rendszerváltás nem volt hibás, sem ellopott, hiszen jól szolgálta a levezénylői érdekeit. Nem volt sikertelen.

>velünk, bólogató birkákkal

Senki sem bólogat. Belenyugszunk, ami nem beleegyezés, csak tehetetlenség. Az pedig nem jellemhiba, hanem a realitás számbavétele.

>Aztán majd jól leváltjuk ezt a kormányt, és jön a másik, amitől pontosan ennyit várhatunk

Én annyit várok tőle, amennyit 98-02-ben mutatott. Nem csodát, de nem is gyurcsányi teljesítményt, ld. "Lenne egy kérdésem" cikk a Konzervatóriumon.

szakállasbácsi 2009.01.02. 12:01:32

Konkrétan mi történne, ha Sólyom "levezetné a feszültségeket" és "egyeztetné az érdekeket"?

parttalan 2009.01.02. 12:51:29

@Independent:

A riportidézet jó.
A Minimussolini még a meztelencsiga alákérdezésbe is képes belekötni. :))))

clownfish 2009.01.02. 14:23:30

Bocs, hogy hazabeszélek, de azért boldogsággal tölt el, hogy a fehér házas társaság tagjai fogalmazzák meg a legötletesebb hozzászólásokat, az élcelődős hangulat tetszik. Amúgy elismerésem az itteni jobbos társaságnak is, megmutatják, hogy lehet másképp is ezt...

"Az az újévi halandzsa tökéletesen megfelet a többségnek.
Az mszp-sek höröghetnek, "hogy már megint a gyurcsányt bántja", a fideszesek meg újra elkönyvelhetik, hogy megint jólmegaszonta valaki.

Egyedül azoknak van hiányérzetük, akik szerint a politika a tettekről szól, nem a végtelenbe nyúló pofázásról."

Ezzel én mélységesen egyetértek!

KARDAL 2009.01.02. 19:49:25

A KÉTSÉGEK ELOSZLATÁSÁRA:
...sereghajtók lettünk...
...általános rossz hangulat...
...a kormány felelőssége...
...Önöknek felelősek...
...nyomásgyakorlás...
Van, aki egyetért, van, aki nem. De ami vitathatatlan:
A TISZTESSÉG HOSSZÚ TÁVON MEGÉRI

clownfish 2009.01.02. 20:09:59

hangzatos... húúú
:D

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.02. 20:43:26

@KARDAL: Sólyom már csak egy dolgot felejtett el elemezni. Azt, hogy őt tulajdonképpen mi a szomorú faszért tartja a nép. Azért-e, hogy cselekedjen, vagy azért, hogy minden év szilveszterén megmondja, hogy rajta kívül ki miben hibázott.
Ha meg nem tud cselekedni, akkor húzzon a picsába valamelyik nyugdíjasotthonba, mert ezért kár tartani.

Fogadott Prókátor 2009.01.02. 21:13:06

Rendszeresen visszatérő téma Sólyom elnökké választásának története, s ezt mint az elnöki tisztségének deficitjét szeretik emlegetni. Pedig nincs igazuk. Sólyom egy törvényes parlamenti párt törvényes jelöltje volt, akár szeretjük Orbán Viktort, akár nem. Az elnököt a harmadik fordulóban egyszerű többséggel meg lehet választani, s Mádl megválasztása is így történt, a kormánytöbbség szavazataival, s ettől még legitim államelnök volt. Azt, hogy MSZP-SZDSZ többség mellett az MSZP jelöltje alul maradt, azt az MSZP egyedül a saját hülyeségének, illetve arroganciájának köszönheti, hiszen az SZDSZ világosan közölte, hogy Szili Katalint nem választják meg. Mivel Sólyom az SZDSZ számára elfogadható volt, tudatosan húzták meg azt a lépést, aminek eredményeképpen az ellenzék jelöltje kapott többséget.

Sólyom egyébként elnöki tisztségében egyáltalán nem működik a jobboldal embereként, pl. nagyon határozottan fellépett a parlamenti ülések fideszes bojkottja ellen. Magyar Gárda ügyben talán nem lépett elég korán vagy elég határozottan, de persze kérdés, hogy mi a jobb, azokat a hülyéket komolyan venni, mint ahogy ők maguk szeretnék, vagy a helyi értékükön kezelni az egész társaságot Bencsik Andrástól Usztics Mátyásig ...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.02. 21:31:13

Sokan felvetették, hogy Sólyom "csak beszél, nem cselekszik", de nem árulják el, hogy konkrétan milyen cselekvési lehetőségei vannak, amikkel nem él.

clownfish 2009.01.02. 21:39:40

"Sólyom egy törvényes parlamenti párt törvényes jelöltje volt, akár szeretjük Orbán Viktort, akár nem."

Az első jelölő az MDF volt. A Fidesz betársult.

Buga_Jakab 2009.01.02. 23:16:34

T. Fogadott Prókátor!

Érdekesen érvelsz. Az elnökválasztásnál nem volt hiba a szavazatok számával, összejött az egyszerű többség - ezt a kutya sem vitatja.
Azt azonban többen kérdezték meg, hogy egy titkos szavazás előtt megnézheti-e egy párt-katona, hogy a saját mandátummal rendelkező képviselő jól szavazott-e. Elfelejtetted volna ezt a körülményt?

Sólyom morálisan magas mércét szokott alkalmazni, a megválasztásának ezt a körülményét viszont pragmatikusan fogta föl. Mint politikustól, én megértem, hogy ragaszkodik a tisztségéhez. De akik morális alapon követelik politikusok lemondádát, azok neki is szólhatnának.

Üdv: Jakab

reichenberg kenéz 2009.01.02. 23:21:24

Gyakorlatilag akkor józanodtam amikor a Solyom bácsi beszélt. Az egészből csak annyit fogtam fel amit a végén mondott. "hosszútávon megéri becsületesnek lenni". Viszont mivel nekünk itt ebben az átokverte Közép - Nirvániában nagyon nincs sok időnk, arra jutottam h. elmegyek politikusnak. Arra a kis időre legalább éljek már jól, hát nem?

eino. 2009.01.03. 00:49:32

Sztálin elvtárs, jelen helyzetben pontosan mit tehet egy közt. elnök azon kívül, hogy felhívja az istenadta figyelmét: van ám más alternatíva a ,,hülyének és mocsadéknak lenni" állapoton kívül is? (Amúgy ez egyáltalán nem kevés, a miniszterelnöktől ilyet sajnos nem hallhatunk) Sólyom ezt megtette, de a hatásköre túl sok lehetőséget nem ad a kezébe.
Tegyük fel: kezdeményez tv-eket. Végül is megteheti. Kap-e elegendő szavazatot? Ugye, hogy nem. Esetleg mozgósíthatja a hadsereget, de egyrészt az azért nem olyan egyszerű - behatárolt, mikor teheti - másrészt nem akarjuk mi azt olyan nagyon. Dobott már az Alkotmánybíróságnak kontrollra tv-eket, tehát nem csak ül a nagy jóban. Valamennyire azért próbálkozik a kormány vadhajtásaival szemben, de persze azért ez nagyjából szélmalomharc. Nem nagyon látom, melyek az ennél konkrétabb lépések - tőle - a nagy kilábaláshoz. Esetleg társadalmi munkában a bölcsis gyerekek orrát törölgetné?
--------------------
Azért arra kíváncsi vagyok, hányan zabálták túl magukat az új LCD-képernyő előtt az ünnepek alatt azok közül, akik 2 hónap múlva kétségbeesnek azon, hogy fűtés vagy parizer.

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.03. 01:23:22

@eino.:
Nem az a kérdés, hogy mit tehet, hanem az, hogy miért vállal valaki olyan pozíciót, ami gyakorlatilag formalitás. Mert semmit sem tud befolyásolni.
A válasz erre nagyon egyszerű: szereplési vágyból, az elnöki fizetésért, luxusrezidenciáért, meg sofőrös merdzsóért.
Márpedig akkor ne nyavajogjon erkölcsről meg egyebekről. Áztassa inkább a picsáját a vadiúj márvány úszómedencéjében, meg tömje a pofájába a kaviáros szendvicset, amíg teheti.

eino. 2009.01.03. 01:39:10

Sztálin et., már demokrácia van :) Tudod, létezik ez a poszt, és valakinek be kell töltenie. Ami a látszat ellenére nem hiábavaló. Mert igenis, legyen, aki odaáll, és legalább próbál hárítani, ha kell; és legyen az emberek előtt valaki, aki beszél olyanról, hogy tisztesség. És nem csak a templomban vagy etika szemináriumon.

Mellesleg: feltetted-e ugyanezt a kérdést ugyanebben a hangnemben, amikor Göncz papa tevékenykedett-mégpedig nem kicsit kártékonyan?

Independent 2009.01.03. 10:21:48

dzsucseharcos · songun.blog.hu 2009.01.02. 12:38:38
Independent 2009.01.02. 11:56:24

>Erre van pl. az APEH, de ha ez valamiért nem felel meg, tehetné pl. a Számvevőszék is.

APEH és számvevőszék eddig is volt. Sőt, némelyik olajügy bírósági szakaszba is került. Rendszerint vagy nincs bűncselekmény, vagy nincs felelős, vagy minden elévült. APEH-hel, rendőrséggel, bírósággal stb. lehet szivatni feketemunkásokat alkalmazó építtetőket, meg ajándékozási illeték fizetését elmulasztókat stb. Erre alkalmas. A többit felejtsük el. Egyébként a korrupciós ügyek nem a legfontosabb probléma, korrupcióval a költségvetésnek csak néhány százaléka vész el.
-----------------
A kérdés egész pontosan az volt, hogy ki ellenőrizze a képviselők költségelszámolását.
De tényleg ne zavarjon... :-)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.03. 10:51:46

@dzsucseharcos: Egyetértek, hangsúlybeli nézetkülönbségeink vannak. Én speciel attól látok vöröset, amikor Gyurcsány elkúrása mindenkinek mentség mindenre. Ha nem lehet egy vitában úgy felvetni valakinek a felelősségét, hogy ne az legyen a kontra, hogy nem is, mert a Gyurcsány meg az egész országot. Jó, akkor kúrjuk el mi is az értelmes beszélgetést a posztgyurcsányi lehetőségeinkről.

Amikor az ország sebezhetőségről beszélünk, bizony ott vannak a háztartások felelőtlen életstratégiai döntései is és az MNB elhibázott devizatartalékolása is. És azt rühellem, hogy egy ilyen mondat után mindig oda kell tenni, hogy természetesen Gy.... is, különben elbeszélünk egymás mellett. :-(

Independent 2009.01.03. 11:02:12

eino,

ha már Gönczzel állítottad szembe a tisztességről papoló Sólyomot....
Tudod, miközben Göncz amnesztiával szabadult az életfogytilglanból (56), még csak az egyetemet sem engedték befejeznie, nem publikálhatott, és fordításból élt, addig Sólyom szépen araszolgatott a Kádár-rendszer szamárlétráján, Jenában volt tanársegéd, 1969-83 között az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében, 1970-75 között az Országgyűlés Könyvtárában tudományos kutató , 1983-tól az ELTE-ÁJK polgári jogi tanszékének egyetemi tanára. Aztán a a rendszerváltáskor hirtelen nagyon ellenzéki lett: Ellenzéki Kerekasztal, Duna-kör, MDF....

Tudod, nekem az a hiteles, ha valaki a ténykedésével teszi magát azzá, és nem a dumájával próbálja meg.

Talán nem véletlen hogy kit tartottak inkább elfogadhatónak az emberek, Göncz éveken át tartó 80 %-ban bőven benne voltak az ellenoldal szavazói is....
Na, ennyit erről.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.03. 12:14:12

Independent 2009.01.03. 10:21:48

Én meg arról beszéltem, hogy mi történik, ha találnak valami gyanúsat. Semmi.

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2009.01.03. 12:25:12

@Independent: azert tegyuk hozza, hogy a korabeli media nyalta tisztara arpi bacsi vastagon buzos segget. valszeg ti baloldalon meg most is azt szeretnetek, ha most is hasonlo sajtoviszonyok uralkodnanak. ha igazmondo ferenc kolumnas ujevi interjut adhatna a hazafias nepfront napilapjaba, a magyar nemzetbe.

clownfish 2009.01.03. 15:04:06

Mitől is volt "vastagon buzos"?

Fogadott Prókátor 2009.01.03. 21:45:33

Emlékezetem szerint, SL a Védegylet jelöltje volt, s mint "civil" jelöltre kaptak rá a parlamenti pártok, akiknek a jelölésre végül is joguk van.

Nekem sem tetszett, hogy ellenőrizgették a szavazatokat, de attól még a választás érvényes, s SL-nek semmi oka nincs lemondania, sem jogi, sem morális. A szavazat-ellenőrzésnek az előzménye pedig az MSZP szavazatvásárlási akciója volt!

clownfish 2009.01.04. 11:03:37

Csakhogy a Védegylet aztán jelölgethet bárkit is, Parlamentben elég nehézkesen terjesztenék fel egy párt nélkül. A Fidesz már jóval később támogatta Sólyomot, mint az MDF eredetileg, keresgéltek még ugyanis...

Egyébként a titkos szavazás az titkos zavazás, maradjunk ebben. Szavazatvásárlásról kérek szépen bármi felvételt, vallomást, stb... ilyen mindenhol a világban történik (persze ettől én ezt nem helyeslem, sőt!), de a titkos szavazást ellenőrizni... NYILVÁNOSAN... éljen a demokrácia! Egyébként szokásos demagóg duma egy antidemokratikus lépést egy korábbi antidemokratikus lépéssel magyarázni (ami ráadásul bizonyított státuszban sincs). Mint Kovács a kihallgatószobán: "De hát biztos úr, a Jani ütött előbb!"

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása