Egy realista halálára

BékésMárton I 2008.12.30. 01:05

Meghalt Samuel P. Huntington. 81 évesen, Szenteste napján, karácsony előtt hunyt el a Massachusetts állambeli Martha's Vineyard-ban. Kortársai közül elsősorban hosszú-hosszú egyetemi praxisával, állásfoglaló, vitára ingerlő könyveivel, korszak-meghatározó elméleteivel tűnt ki.

Teljes nevén Samuel Phillips Huntington 1927. április 18-án született New Yorkban, WASP családban. Angolszász, protestáns gyökereire büszke volt, amelyek őrzését utolsó könyvében, az amerikai identitás változásairól szóló Kik vagyunk mi? kötetében országának is melegen ajánlotta. 1945-ben a Yale-en végzett, mindössze 18 évesen. A hadseregben töltött szolgálat után a Chicagói Egyetemen diplomázott, majd PhD-fokozatot szerzett a Harvardon. Ekkor 23 éves volt. A Harvardon marasztalt Huntington 1950-ben kezdett oktatni, az egyetem kormányzati tanszékén (Department of Government), amelynek később tanszékvezetője is lett. Egészen 2007-es visszavonulásáig, azaz összesen 57 évig tanított a Harvardon. A cambridge-i campuson hivatalos címe, az európai – vagyis humboldti – egyetemi modellhez képest hosszú megnevezéssel, így szólt: Albert J. Weatherhead III University Professor. Hivatalos Harvard-i CV-jében megemlítik, hogy 1959 és 1962 között a Columbia University kormányzati kérdésekkel foglalkozó meghívott professzora is volt. Nevéhez fűződik a Foreign Policy című lap alapítása, amelyet hét évig szerkesztett. 

Huntington a Washington-i nagypolitikába is belekóstolt, amikor először Hubert H. Humpreyt, a Demokrata Párt ’60-as évekbeli jobbszárnyának reménységét és többszörös elnökjelölt-aspiránsát segítette tanácsadóként, majd 1977–78-ban a legkonzervatívabb demokrata adminisztrációban, Jimmy Carter alatt a National Security Council biztonság-tervezési koordinátora volt.        

Több mint fél évszázados oktatói-kutató pályafutása során tizenhét könyvet és közel száz tudományos tanulmányt tett közzé. Fontosabb kutatási területei a világ nagy szerkezeti átalakulásainak politikai, társadalmi, gazdasági jelenségeihez kapcsolódtak. Így először a katonai és civil kapcsolatok természetével foglalkozott, majd pedig átfogóan a kormányzati politikával (köztük a demokratizációval, az intézményes struktúrák modernizációjával és ezek kihívásaival), mindeközben különösen érdeklődött a fejlődő és posztdekoloniális országok gazdasági, társadalmi, politikai kérdései iránt. Huntington politikai stratégiát, az amerikai politikai rendszert és kultúrát vizsgáló munkái megírásai közben nem az elfogulatlan elméletgyártó illúzióját kergette, hanem az elkötelezett tudós felelősségét gyakorolta. Helyesen írja Böszörményi Nagy Gergely, hogy „felelős és profi értelmiségi volt”, aki „gondolatait, félelmeit korán és konstruktívan osztotta meg a nyilvánossággal.” Így tett akkor is, amikor tanszéke tudományos és kutatói bázisát felhasználva közzé tette két nagy vihart kavart kötetét. A civilizációk összecsapása (1996) és a Kik vagyunk mi? (2004) vitákat kiváltó, nem csak továbbgondolásra, hanem alapmegállapításainak megszívlelésére is okot adó kötetei bizonyították, hogy a tudomány nem holt betű, hanem az életre – akár az egész világrendszer szerkezetének módosulásaira! – is hatást gyakorló ismeretterület. A New York Times politikai blogján írott nekrológban jegyezték meg róla: „Mr. Huntington leghíresebb tézise – hogy a világ konfliktusai hét »civilizáció« kulturális identitásai mentén fognak zajlani – a hidegháború utáni külügyi elméletalkotás alapvető, noha vitatható premisszája lett.” Hasonlóan alakult az amerikai nemzetről írott nagyhatású kötetének recepciója is, amelyet – annak ellenére, hogy csupán négy éve jelent meg – máris figyelmeztető szövegként, vagy éppen gyűlölt „nativista” írásként olvasnak, de nem tudnak elmenni mellette szó nélkül. 

Huntington soha sem tagadta antikommunista, jobboldali konzervatív elkötelezettségét. A ’60-as évek közepén táborrá formálódó neokonzervatív értelmiségi csoport tagja volt. Kor- és „eszmetársai” – mint Irving Kristol, Nathan Glazer, Seymour Martin Lipset, Daniel Bell, Martin Diamond, Aaron Wildavsky, Robert Nisbet, James Q. Wilson, Daniel P. Moynihan – mellett ő is írt a neokon mozgalom amerikai örökséget méltató és megújító kötetébe, a The American Commonwealht-be (1976). Huntington a neokon mozgalom kulturális konzervativizmusát erősítette és többször is az amerikai intézményi berendezkedés fékekkel-ellensúlyokkal ellátott – A föderalista íróihoz és John Adams-hez visszatérő –, azaz a demokráciát biztonságossá tevő rendszere mellett nyilatkozott. Az 1976-os neokon kötetbe írott szövege (The Democratic Distemper) is arra futott ki, hogy a ’60-as évek káoszára és az Alapító Atyák által létrehozott rendszer modernkori eróziójára konzervatív ellenhatással kell válaszolni, vagyis meg kell erősíteni a kormányzati bizalmat és hitelességet, valamint a tekintély legitimitását. A demokrácia realista megközelítését így olvassuk az esszében: „A demokrácia ereje a hatvanas évek Amerikájában hozzájárult a demokratikus zavarodottsághoz, ami egyfelől az állam aktivitásában, másfelől a kormányzati tekintély hanyatlásában mutatkozott meg. […] A politikai demokrácia kiterjesztésének kívánatos volna korlátokat szabnunk. A demokrácia ugyanis – figyeljünk! – annál tovább él, minél kiegyensúlyozottabban működtetjük.” Az itt közölt esszé tudományos megfogalmazására majd az év során társszerzőként a Trilaterális Bizottság elé terjesztett kötetben (The Crisis of Democracy: On the Governability of Democracies. 1976) került sor. Huntington a Public Interest és a Commentary állandó szerzője volt a hidegháború alatt. Az újabb neokonzervativizmussal vitatkozó Huntingtont az „ifjak” rangidőse, Joshua Muravchik és Robert Kagan „igazi konzervatív realistának” nevezték.

Huntington első kötete 1957-ben jelent meg. A katona és az állam. A civil és a katonai szféra viszonyának elmélete és politikája című munka nem csak az Államokban, hanem világszerte a katonapolitikai diszciplína alapszövege lett. Az 1968-as Political Order in Changing Societies-ben igen korán reflektált arra a problémára, hogy a modern viszonyok közé kerülő volt gyarmati államok és fejlődő országok miként oldhatják meg e folyamat komoly problémáit? Huntington ekkor annak a kételyének adott hangot, hogy a gyors gazdasági és társadalmi modernizáció vajon együtt járhat-e a stabil demokráciák kialakulásával. E kérdést vitte tovább idézett 1976-os tanulmánya a nyugati demokráciákat instabilizáló tekintélyválság és kormányozhatatlanság kérdésének vizsgálatával. A demokratizáció folyamatának újabb, immár hidegháború utáni kérdéseivel, politikai és társadalmi problémáival foglalkozott a The Third Wave: Democratization in the Late Twentieth Century (1991) című könyvében.

A hidegháború stabil viszonyát felbontó és állandó konfliktusforrását megszüntető világtörténeti változások a ’90-es évek elején kihívásként érték a realista iskolát, amelyhez Huntington is tartozott. A realizmus erőegyensúly-tételét és nemzetállami érdekvédelmet diktáló megállapításait teljesítő hidegháborús viszonyok után ugyanis olyan képlékeny korszak következett, amelyben sokan úgy hitték, hogy mindezek korszerűtlen elvárásokká váltak. Az illúziókat megszólaltató leghíresebb munkát Fukuyama írta, amikor a Történelem vége (1992) című könyvében megállapította, hogy a liberális demokrácia rivális nélkül maradva az emberiség küzdelmeit beteljesítő álomból hamarosan valósággá válik. Kant és Hegel történetfilozófiai rendszerének megfelelően tehát véget érnek a háborúk és politikai konfliktusok, mivel a demokráciák nem háborúznak egymás ellen, a gazdasági problémákat pedig megoldja az univerzális piac. Huntington mindebben nem hitt. 1993-ban a Foreign Affairs lapjain közzé tett cikkében (The Clash of Civilisations?) úgy érvelt, hogy az ideológia mint konfliktusmező helyére a kulturális identitás nagy tereit jelentő civilizációk feszültésége fog lépni. Mindez azt jelentette, hogy a történelem nem ér véget, a politika konfliktusos éle (Carl Schmitt) továbbra is éles marad, a háborúk pedig kis túlzással ott folytatódnak kicsivel odébb és más okból, ahol korábban abbamaradtak. A könyvből idézve ugyanis: „A hidegháború befejezésének pillanatában az euforikus hangulat a harmónia érzetét keltette, de hamarosan kiderült, hogy ez nem egyéb illúziónál. A kilencvenes évek elején a világ megváltozott, de nem lett feltétlenül békésebb. A változás elkerülhetetlen volt, a haladás azonban nem.” A cikkből tehát könyv lett, az 1996-ban megjelent A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. A könyv metodológiai szemléletváltása – amely visszanyúlt Spengler, Frobenius és Toynbee munkásságához – melletti legfontosabb erénye az volt, hogy a világ szerkezetének alapvető átalakulását regisztrálta, amikor rámutatott arra, hogy „ebben az új világban a konfliktusok nem elsősorban eszmeiek vagy gazdaságiak lesznek, hanem kulturális okokból alakulnak ki. A nemzetállamok továbbra is a nemzetközi színtér legerősebb aktorai lesznek, de a globális politika konfliktusai a különböző civilizációk nemzetei és csoportjai között törnek ki.” Huntington itt, minden téves olvasattal ellentétben, nem azt állította, hogy „az iszlám véres határai” minden körülmények között az iszlám és a Nyugat háborújához fognak vezetni, csupán regisztrált egy tényt. Emellett megállapította azt is, hogy a Nyugat – s ennek két atlanti parti része: Európa és az USA – már nem egyetemes érvényű és csupán egy a többi hét civilizáció között. Ugyanakkor már akkor világosan látta az is, hogy a nyugati civilizációnak Oroszország többé-kevésbé természetes geopolitikai és hatalmi restaurációját tiszteletben kell tartania, az eurázsiai egyensúly érdekében. A könyv elsősorban azért váltott ki vitát, mert a realizmus Hobbes, Schmitt és Morgenthau által megfogalmazott tételeit újította fel és látta el ismét érvénnyel a hidegháború utáni korszakban. 

Huntington utolsó kötetében az amerikai nemzeti öntudat változását elemezte. A 2004-ben megjelent Kik vagyunk mi? Az amerikai nemzeti identitás dilemmái vaskos könyvében azt állította, hogy az amerikai köztársaság eredeti hagyományát jelentő WASP „magkultúra” veszélyesen megbomlott, és etnikai, nyelvi, felekezeti, mentális kihívásokkal kénytelen szembenézni. A legfontosabb megállapítás így szólt: „eredendően tehát [az USA] angolszász–protestáns telepestársadalom volt, s ez alakította a legmélyrehatóbban és legtartósabban az amerikai kultúrát”, így „identitásunk magva az a kultúra, amelyet a telepesek hoztak létre, amelyet bevándorlók nemzedékei olvasztottak magukba, és amely megszülte az Amerikai Hitvallást”. Az ezt feloldó legnagyobb kihívást Huntington a délről érkező, elsősorban illegális tömeges bevándorlásban (Illegal Mass Immigration) azonosította, mondván, hogy az USA délnyugati államaiban dinamikusan növekvő, egy tömbben élő, nem asszimilálódó spanyolajkúak olyan blokkot alkotnak már most is, amely Mexikó egykori területén (Aztlan) formálódva kulturális sokkal fenyeget. Ezért írta a sok (indokolatlan) méltatlankodást kiváltó sorokat: „amennyiben ez a tendencia folytatódik, az amerikai társadalom legkomolyabb törésvonala a feketék és a fehérek közötti faji különbség helyett a hispanók és anglók közötti kulturális különbség lesz”, mivel egy „kettéágazó, kétnyelvű és kétkultúrájú Amerika” jön létre.    

A nekrológ a személynek, a tudósnak, az embernek szól, s nem az életműnek, amely után még sokáig nem íródik ilyesmi, hiszen érvényessége nem változik. Most Huntingtontól búcsúzunk, de a könyvek és a tanulságok velünk maradnak. 

 
Kapcsolódó írások:

Felfordulásból ellenforradalom
"A neokonzervativizmus megértéséhez nem elegendő egy kétflekkes cikk" - interjú Békés Mártonnal


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr6847981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Czelder Orbán 2008.12.30. 15:34:23

De mortuis nil nisi bene.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.31. 00:03:29

De legalább jó élete volt. RIP.

Fogadott Prókátor 2009.01.03. 21:40:47

Az elmúlt 8-10 év eseményei egyértelműen Huntingtont igazolták. (Fukuyamáról most inkább nem mondok semmit, mert nem lenne szép. Csodálkozom, hogy egyáltalán még fogadják az írásait bárhol is, úgy mellényúlt a történelem vége tétellel. Ugyanis tudhatná, hogy a történelemnek nincs vége.)

Fontos dolog az is, hogy Huntington számára világos volt, ami itthon nem mindenkinek az: hazánk a nyugati civilizáció keleti határvidékén elhelyezkedve a legkeletibb nyugati ország s nem a legnyugatibb keleti. S ez nem mindegy! Nagyon nem az.

mr. pharmacist1 2009.01.03. 23:13:14

FP,

Fukuyama mán visszavonta azt a tézisét.
(somolyg)

sabog 2009.01.06. 16:07:29

Egy nagyszerű elmétől váltunk meg

Dominicus 2009.01.07. 11:26:43

Érdekessége Huntington szemléletének, hogy ún. „nyugati civilizációról” beszél a „Civlizációk összecsapásá”-ban. Nem különbözteti meg az európait és az észak-amerikait (vagy angolszászt, ide értve akár az Egyesült Királyságot is). Ez érthető az ő nézőpontjából, és hibának sem rovom föl.

Elgondolkodtató, hogy miért van ez így. Világos, „Európa” az egyetlen olyan civilizáció, mely önazonosságát az öngyilkosságban találja meg: Európa 1968-ban kezdődik. Minden egyéb kultúrkör a saját gyökérzetét – mégha heterogén is – tiszteli.

Itt nem arról van szó, hogy mindenki hitbuzgó, azaz a kultuszt is követi, hanem kultúrálisan a külső héjhoz kapcsolódik.

Példákkal illusztrálnám:

1.
Például lehet, hogy egy „muszlim” drogot árul, és lopott telefonokkal kereskedik a Keletinél, de ha valaki az ő huntington-i értelemben vett civilizációját fenyegeti, kérdés nélkül kiáll mellette.

2.
Ugyanez áll egy észak-amerikai puritánra, egy dél-amerikai latinra. (N.B. ott a kommunizmus és az oriens nagypáholy => elszakadás a katolikus Spanyol Királyságtól függetlenségi alapon erősb mint a népi vallásosságban kimerülő, politikából kiszorított, nem valódi katolicizmus)

3.
Ugyanez áll egy kínai, egy oroszra (akár szovjet, akár pánszláv, akár orthodox keresztény, vagy ezek amalgám olvadékában álló identitás képezi alapját) is.

4.
Korábbi katolikus példát is fölhozhatok. Antióchia hercege, Chatillon-i Rajnald. Utolsó korrupt, rabló, erőszakoskodó, karavánfosztó bűnöző volt. Azonban mikor fogságba esése után Szaladdin fölajánlotta neki, hogy életben hagyja, ha megtagadja Krisztust, azt mondta soha. Rögtön lefejezték. Ma ilyet mikor tapasztalhatunk az ún. katolikus társadalomban? Mecsetre gyűjtenek perselypénzt, ökumániáznak stb.

Mi a legjobban hagyományellenes kontinens? Európa.

Számomra ez egy kihívás.

Világos, hogy Európa politikai keretének gyökere az „Imperium” eszméje, a romanitás, amely végső alakját a katolikus kereszténységgel szimbiózisban érte el. Ill. archétípusa az „északot és délt” egységesítő (a liturgiában pl. a gallo-román rítust létrehozó) Nagy Károly.

Egyedül ez nincs megfogalmazva. Mondhatják, hogy nem is lesz, bukott stb. Hányszor mondtak ilyet a történelemben! Sok probléma van, de ezek sztem nem reménytelenül orvosolhatatlan problémák.

Ideológiától függetlenül, rengeteg példa van erre:

1. példa:

USA. Ki gondolta volna, hogy a nemrég még gyarmat USA, a prémsapkás pionírok országából a világ vezető hatalma lesz? Az alapító atyák „hittek” ebben. Akkor mindenki kiröhögte volna őket. (statisztikai stb. szempontból) Európából, főleg a prosperáló Angliából nézve.

2. példa:

100 éve Kína félgyarmati sorban élt, hadurak igazgatták, ki gondolta volna, hogy a világ egyik vezető, identitására büszke szuperhatalom lesz 100 év múlva?

3. példa:

Ez áll pl. a hitleri Németországra, mely Európa szegényháza volt, és mégis a németeket újra nagyhatalommá tette Hitler 5 év alatt. (Mondom, az ideológiától függetlenül.)

4. példa:

Itt van akár a cionizmus is. 100 éve Herzl-t a legtöbb zsidó kiröhögte, hogy lesz önálló zsidó állam, sőt baromságnak tartották, mi szükség van reá.

A politikatudomány, és a politikai gyakorlat nem matematika. Pl. a „bölcs” Kissinger azt mondta 1988-ban, hogy a SZU-val mint nagyhatalommal még legalább 100 évig számolni kell. 1991-ben fölbomlott. Vajon ki gondolt 1995-ben a putyin-i fordulatra?

Ez szerintem Columbus tojása, meg kell próbálni. Nem az a történelemformáló ember, aki divatot követ, hanem aki divatot diktál.

Jellemző, hogy az edzőterembe, ahová járok, jár két politológus hallgató. Intelligens, nem megszállott srácok, mégis mi van? Mind a kettő a kisebb ellenállás irányába mozdul el:

Az egyik muszlim lett, és arabul tanul, mert ez a jövő, a másik meg a spanyolját csiszolja, ill. kínaiul akar tanulni, mert vagy Kína, vagy a dél-amerikai „új szocializmus” a jövő útja.

Egy harmadik barátom Észak-Amerikát tartja mintának, ill. kitörési lehetőségnek.

Mondom, teljesen normális, jó képességű, jó szándékú, gondolkodó emberek. Látnak egy lehetőséget, szerintem még hisznek is benne, ezért támogatják azokat.

Azt mondom, én nem „tudok”, de „hiszek” az Egyházban és Európában. Nem mondom, hogy sikerülni fog, de meg kell próbálni. Meglátjuk.

Elvégre a történelem nem „szükségszerű tényezők törvényszerű láncolata”, hanem – mérsékelten indeterministán – a kihívásokra adott szabad döntések folyamata.

Európát vagy a katolicizmust mindenki „cikinek” tartja… Eszembe jut Jézus szomorú kérdése: „Hát ti is elhagytok engem?” Péterrel válaszolhatok: „Hová mennénk, hisz az örök élet igéi nálad vannak.”

Meglátjuk, mi sül ki belőle, azért én látok itt mozgásteret…


N.B. geopolitikai szempontból én is valóban jó gondolkodónak tartom, jó gondolkodó volt. Nyugodjék békében!

___________________________ (törölt) 2009.01.07. 11:32:22

"Az egyik muszlim lett, és arabul tanul, mert ez a jövő, a másik meg a spanyolját csiszolja, ill. kínaiul akar tanulni, mert vagy Kína, vagy a dél-amerikai „új szocializmus” a jövő útja."

Nem baj, majd ők is rájönnek, hogy az új lingua franca a "globish" (lebutított angol), amit megértenek Kínától Jemenig mindenhol.

Dominicus 2009.01.07. 11:48:41

@Shenpen:

Látom, te is a lényegét fogtad meg a mondanivalómnak. (Angolul tudnak...)

Az egyszerűbbek kedvéért:

+ egy prosperáló, huntington-i értelemben vett civilizációhoz "dörgölőznek", a sajátjukat pedig leírják.

___________________________ (törölt) 2009.01.07. 12:52:40

Jó, azt értem én, persze, de szerintem ne törődj vele, tipikus szobaértelmiségi baromság.

A valóság kb. úgy néz ki, hogy Kína, India nevezhetőek tényleg feltörekvő civilizációknak, leginkább azért, mert sokáig nagy civilizációk voltak, csak az utóbbi 500 évben zuhantak meg, ideiglenesen.

Európa tényleg stagnál, de mintha lassacskán kezdene magához térni, Amerika egy kicsit összetöpörödőben van, de utána is elég erős marad, Latin-Amerika és a muszlim világ továbbra is működésképtelenek (korrupció stb.)

Tőlem ez a "radikális katolikus" hozzállás erősen idegen, de azt elfogadom, hogy a lényeg ott van, hogy Európának végre magához kellene térnie a Bordieau - Habermaas -stílusú értelmiségi attitűdből és valami másba fogni, kicsit visszatérni a saját gyökereihez - én alapvetően görög-római fan vagyok politikai téren, én azt szeretném, ha újra elkezdenénk komolyan venni a klasszikusokat.

Dominicus 2009.01.07. 13:22:29

@Shenpen:

Mielőtt félreértenél, nem 1500-ra akarom visszatekerni az idő kerekét.

Van biz. értelemben organikus fejlődés a politikumban is. (Mártonnak is itt volt jogos a kritikája annyiban, amennyiben félreértett.)

Pl. világos, hogy a természetjog alapján is valakit hitéért megölni tilos stb., nem ezt értem én mondjuk az alatt, hogy az állam hivatalosan a katolikus vallást támogatná.

(Ez azonban hosszabb kifejtést igényelne, így is megkaptam a "monomániás" jelzőt egy másik témában.)

Az is természetes, ha Európa így magára talál, talán híd szerepet is betölthetne az USA és Oroszország dominálta Észak-Amerika és Észak-Ázsia között.

De ez más kérdés, erről majd akkor, ha egyáltalán lesz ennek valami realistása.

(Mielőtt valaki félreértett volna, egy protestáns Észak-Amerika, katolikus kisebbséggel - elsődlegesen ír, lengyel stb. - egy katolikus Európának inkább a szövetségese, mint Dél-Amerika.)

N.B. sztem lesz valamiféle egységesülés Nyugat-Európában, ennek előszele a porvoo-i communio (a hagyományosabb anglikán és északi lutheránus egyházak egységesülése, külsődlegesen is megnyilvánuló "katolizálódása").

Persze ezeken belül is igen nagy a törés, főleg az anglikánoknál. Pl. egész anglikán egyházmegyék kérték nemrégiben a felvételüket a Katolikus Egyházba, nők pappá szentelése stb. miatt.

Ki is dolgoztak egy, a középkori Angliában működső, és az anglikán liturgiára épülő rítust, az anglikán papokat fölszentelték katolikus rítus szerint stb. (A papok házasodhatnak stb.)

Pl. valaki elolvassa Luther kiskátéját, abban benne van a keresztvetés rítusa, térdelés stb. Sőt, ő még a szentgyónást (bűnbánat) is a kátéjában szentségnek tartotta.

www.anglicanuse.org/

sabog 2009.01.07. 21:40:00

Az én meglátásom szerint
Túlságosan is többközpontú globális uralom van. Rengeteg multinacionális vállalat, nemzetközi szervezet, de egyik se tud olyan hatalmi pozícióba kerülni mint USA -Kína-Oroszország. Bár azt látjuk, hogy folyamatosan elveszti a gazdasági potenciálját az USA, de ne felejtsük el azért miért van ez. Kína felülemelkedik gazdaságilag azt hogy katonailag milyen lesz azt még nem tudjuk megmondani de gazdaságilag kb olyan hatalom lesz mint XVI. században az Oszmán. A mérlegnyelve most Kelet felé libben de semmi esetre se írnám le az Usát vagy a Nyugatot, érdekes szituációkat hozhat még a jövő. no ennyit szerettem volna írni első kommentem az oldalalon és bocsi ha még nem ismerek mindenkit. egyenlőre ennyi

Dominicus 2009.01.10. 09:09:36

@sabog:

Az USA-t, vagy "en bloc" a Nyugatot (Európa, Észak-Amerika, Dél-Afrika - ennek már vége-, Ausztrália, Új-Zéland) nem kell leírni.

A demográfiai folyamatok irreverzibilitásától még elég messze állunk. Az bizonyos, hogyh a természetesen nem fog megtörténni, akkor mesterségesen fog (háború, népírtás), ezt borítékolom, függetlenül az erkölcsi megítélésétől.

sabog 2009.01.10. 18:41:56

@Szász Péter:

Milyen valószínű a 21. században egy olyan háború ahol reális alapok mellett, jelen vannak az etikai fundamentumok is?

Dominicus 2009.01.11. 09:32:52

@sabog:

Ez szerintem nem korkérdés.

Minden időben, minden háborúban voltak bűnök, a középkorban is, az ókorban is. A "bellum iustum et pium"-ra törekedni kell. Voltak olyan katonák, hadvezérek, akik erkölcsi okokból nem engedtek meg erkölcstelenségeket. Eszmei okokból a győzelem utilitarista nézőpontján túlmutattak, a háborút így erkölcsi (szakrális) kérdséként kezelték. Nem a győzelem volt a fontos. Ahogy Clairvaux-i Szent Bernát mondta az Új Lovagság dícséretében: "A keresztény számára a győzelem vagy bukás nem a harc eredményétől, hanem a szív szándékától függ."

Így bár valaki galád módon időleges földi hasznot szerez, de galádsága miatt elkárhozik, valaki pedig nemes szándékkal küzd, elbukik, de ezzel az örök élet koronáját szerzi meg. Azaz csatát veszthet a keresztény, de a háborút biztosan megnyerjük!

Az erkölcstan sohasem azt mondja meg, mit cselekszik az ember (ez a lélektan kérdésköre), hanem hogy mit kell tennie, Isten mit vár tőle, és Isten nem kér olyat, amit ne tudnánk megtenni. (Ebben már a protestánsokkal más véleményen vagyunk.) A két terület (erkölcstan, lélektan) van átfedés természetesen.

Ugye itt két szélsőséges álláspont van az újkori gondolkodásban:

+ Az újkori gondolkodás kvázi konzervatív szárnya (protestantizmus) eredeti emberképe szerint hiábavaló mindez, mert az ember az ősbűn következtében totálisan sérült, így földi életében csak rosszat képes tenni az ember, az ösztöke csak önzésre sarkallja, az embert külsőleg igaznak tudja be Isten. Így jutunk el Hobbes álláspontjához, vagy ahhoz, a piacot engedjük szabadjára, minden megkötés illúzió. Ez egy skizoid lelkiállapothoz, és viselkedésmódhoz vezet. "Vétkezz bátran, de higgy még erősebben!" (Luther)

+ Az újkori gondolkodás kvázi liberális szárnya szerint az ember alapvetően jó, hülyeség az ősbűn, és totális paradicsomot építhetünk föl a földön, halad a társadalom a földi paradicsom felé, minden bűn csupán a helyzeteln társadalmi viszonyokból, nevelésből adódik, azokat, a "körülményeket" kell megváltoztatni.

Látható, hogy a katolikus álláspont realista, és elveti mind a protestantizmus borongós pesszimizmusát e világ tekintetében, mind pedig az aufkléristák (modern totalitarizmusok) naív optimizmusát.

Itt, e világban minden cselekdetünkkel nem egy "hajdanvolt dicső múltat", vagy "egy eljövendő dicső jövőt" kell tükröztetni.

Nem a kronosz lineáris horizontján kell keresni a mintát, hanem a kairoszi idő (üdvrend) vertikális síkját kell tükröztetni, jelenbe hozni a szentséget, Istent, mindent Isten nagyobb dicsőségére, erkölcsösen tennünk, arra törekednünk. S ha el is bukunk emberi gyengeségből, erőt meríteni a Krisztus adta szentségekből. Igenis van erejük, képesek az embert megváltoztatni.

Hogy is mondjam...

A protestáns álláspont szerint lényegi különbség nincs a bukott és a megváltott természet között. Az aufklérista fölfogás szerint az ember természete mintegy csíraszerűen megváltott, csak társaadalmi megváltásra vár, hogy megnyilvánuljon, míg a katolikus tanítás szerint "helyreállított" természetről beszélünk. Bizonyos dolgokat visszanyertünk, bizonyos dolgokat nem a megváltással, lehetőségünk van másként élni, mégha ez az élet mégis halállal, bukással fejeződik be, de immár nem ezért élünk, nem ezért tesszük a legkisebb cselekedetünket is, ami múló dolog. A parasztember is keresztvetéssel kezdi a szántást, az orvos is a műtést, ha hívő katolikus. Ebben is Isten nyilvánuljon meg, járja át szentsége az evilági valóságot.

Ez a misztikus szemléletmód, ahol Isten és ember különállósága megmarad, de mégis egyesül. A protestáns álláspontnál nincs reális egyesülés, a felvilágosodásnál egybefolyás van.

Szóval lehet etikusan harcolni, sőt kötelesség is. Ha nem lehet, akkor bűn sincs, háborús bűnök sincsenek.

A halálbüntetés és a "bellum iustum et pium"-ról van egy hosszab tanulmány a birtokomban, ha érdekli, el tudom küldeni.

sabog 2009.01.11. 15:39:12

@Szász Péter:

Nagyon szépen köszönöm a választ. Szívesen elolvasom a tanulmányt.Igyekszem válaszolni erre a kommentjére.

Dominicus 2009.01.11. 22:09:22

Egy körkérdésem lenne a konzi szerzőihez (márha olvassa valaki a kérdésemet)!

Milyen az Európa-képük? Föderális, konföderális? Atlantista, eurázsianista, vagy önálló?

Köszönöm a válaszokat előre is.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.11. 22:22:18

@Szász Péter,


Jómagam föderális (ha ojrópai és nem amcsi értelemben értjük), és atlantista. Asszem. Az "önálló" címszót nem feltétlenül értem, hacsak nem az "autarkiás gazdaságpolitikát!" jelszavával operáló pánmagyar nackók felfogásáról van szó, és akkor egyértelműen_nem.

Dominicus 2009.01.12. 09:14:10

@Gabrilo:

Az önállóság alatt elsődlegesen azt értem, amitől az minden más huntington-i értelmeben vett civilizáció tart, egy önálló, egységes Birodalom jön létre.

A gazdasági autarkia abszolút értelemben véve illúzió a mai, globális gazdasági szisztémában, ám az orosz-ukrán gázvita jól megvilágítja a helyzetet, hogy törekedni kell reá, bizonyos források tekintetében. N.B. a leginkább "athéni", maritin-jellegű világhatalom (USA) is a gazdasági nyomás mellett katonaiakat is alkalmaz, ha kell. Semmivel sem humánusabbak, mint a "spártai" (SZU, Oroszország) világhatalmak. (Lásd CIA emberkísérleteit, hozzájuk képest Dr. Mengele egy Albert Schweitzer volt.)

Az angolok, amerikaiak, oroszok ennek mindig a kerékkötői voltak.

Elég megnézni az újkort:

+ V. Károly;
+ Bourbon-ház törekvései;
+ Habsburg-ház törekvései;
+ Napóleon;
+ Bismarck;
+ Hitler;
+ De Gaulle.

Én ezért az atlantizmust (katolikusként is) kontinensárulásnak tekintem, akárcsak bármilyen más, kontinensen kívüli hatalomhoz való dörgölőzést.

Nem véletlenül a francia és a német társadalom van a legjobban lerohasztva (kultúrális szempontból) mesterségesen, törvényekkel is szankcionálva, nehogy fölébredjenek, és egy erős "európai" európai (nem 68-as, anglomán, russzofil, vagy iszlamofil, vagy kínabarát) egységet hozzanak létre.

___________________________ (törölt) 2009.01.12. 12:56:44

"Milyen az Európa-képük? Föderális, konföderális? Atlantista, eurázsianista, vagy önálló?"

Mittudomén. Első körben normális. Első körben azzal beérném, ha a francia-német '68-as ködevésből felébredve legalább gyakorlatias, realista Európa lenne, ami végül is nagyjából amerikai stílus, ezért legalábbis addig jó az atlantizmus. Arra mindenképpen jó, hogy hátha a jenkik némi common sense-t vernek az elintellektüelesedett európai elitekbe.

Aztán utána majd lehetne további lépéseken gondolkozni. Vélhetőleg laza konföderáció, nemzetek Európája, kb. az lehetne talán jó, erős regionalizmussal, az amúgy is kulturálisan szoros szálakkal egymáshoz kapcsolódó pl. német-osztrák-lengyel-magyar vagy spanyol-portugál-andorra, francia-belga, svéd-norvég-dán, országok külön kis klubjaival.

Dominicus 2009.01.12. 13:00:47

A 68-as annyira német-francia ködevés, amennyire germán nyelv a jiddis.

Dominicus 2009.01.12. 13:01:31

Azaz valahol az, de mégsem az, hisz szakítás a francia és német történelmi hagyományokkal...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.12. 13:25:00

@Szász Péter,


Felhívnám a figyelmedet, hogy nincs már európai birodalom. Ez szerintem is sz@rügy, de ez van. Én az Ojrópai Unió jószándékú szocdem nemzetek feletti bürokráciáját nem tekintem birodalomnak (és nem is rendelkezik a birodalom tulajdonságaival - ez egy gazdasági-politikai vállalkozás, szerintem nem túl nagy sikerekkel). Hogy a CIA milyen, aztat nem tudom. A baller harcosok szokták mindig fikázni, hogy minden a CIA hibája, meg kell őket kérdezni. Vagy meg kell kérdezni prof. Molnár Tamást, aki dolgozott nekik:)))

Arra azért figyelmeztetnélek hogy nem az "amerikaiak" vagy az "angolok" en bloc voltak kerékkötői az európai birodalmaknak, hanem az amerikai és az angol_baloldal (pl. Wilson). Nagyon nem mindegy.

Az atlantizmus pedig nem "kontinensárulás", kedves Péter. Bocsánat, de a kontinensen pl. hol erős a katolikus vallás? A déli országokon kívül mondjuk? Nyugat-és Kelet-Európában a leggyengébb, az USA-ban jelentősen erősebb katolikus közösségek vannak. Akkor katolikusként mi ez a "kontinensárulás"-os duma? L. Strauss, Eric Voegelin "kontienensárulók" voltak? Pedig utóbbi expressis verbis leírta, hogy a Jó Rendből az UK és az US őrzi a legtöbbet (The New Science of Politics befejező bekezdése).

"Nem véletlenül a francia és a német társadalom van a legjobban lerohasztva (kultúrális szempontból) mesterségesen, törvényekkel is szankcionálva, nehogy fölébredjenek, és egy erős "európai" európai (nem 68-as, anglomán, russzofil, vagy iszlamofil, vagy kínabarát) egységet hozzanak létre."

Hát, ez viszont már zavaros konspirációs teória. Mintha Amerika dróton rángatná Németországot és Franciao-t. Ezt hadd ne vegyem komolyan. A 68-as baromságot senki sem "generálta", azt német és francia baller fiatalok indították el. Amerikában is volt 68, csak ott volt megfelelő reakció rá és meg tudták fordítani a dolgot:)))
Itt inkább a kontinens árulta el a gyökereit, és nem az US vagy UK.

Tailor · http://polihistor.blog.hu/ 2009.01.12. 17:30:42

@Gabrilo:

Szerintem szó sincs semmi féle kontinensárulásról. Viszont amennyiben egyetértek a komment első felével annyira nem értek egyet az 1968 ról alkotott teóriájával.
1968. saját magát generálta és nem lehet két nemzetre ráhárítani a felelősséget.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.12. 21:59:07

@Tailor:


Oszt én hol hárítottam bármiféle felelősséget is két nemzetre??

Dominicus 2009.01.13. 00:20:32

@Gabrilo:

Kedves Gabrillo,

1. Az antlantizmus az antikatolikus (protestáns + skót rítusú szabadkőműves alapok) "birodalom"-hoz kapcsolódik.

Ami alapjaiban rossz, az mindig is rossz lesz.

2. Európai "birodalom" nincs, hogy lesz, ez sokakon múlik.

Dominicus 2009.01.13. 00:35:39

Hogy nem "en bloc" voltak kerékkötői az angolok és amerikaiak?

Nem tudom mennyire volt liberális VIII. Henrik, vagy mások... Marci egy cikkében épp most magasztalta az egekig azt a konzervatív Morgenthau-t, aki javallotta, hogy Németországot bontsák mezőgazdasági államokra, leszerelt iparral... (A németek tömeges sterilizálási tervéről nem is beszélve.)

Ez reálpolitikai kérdés, nem ideológiai.

(Ezért soroltam föl eszmeileg, világképileg heterogén, európai kontinentális birodalmat teremtő személyiségeket.)

Hol említettem mellesleg, hogy dróton rángatja Amerika Franciaországot és Németországot?

Én nem mondtam, hogy minden a CIA hibája, minden titkosszolgálat ugyanolyan, ennyit állítottam, ő sem különbözik a módszereiben. Hol állítottam olyat, hogy "minden a CIA hibája"?

Másrészt ez a ballerezés, jobberezés számomra indifferens, belső nézetkülönbségek egyazon táboron (modernizmus => újkor) belül. Én katolikusként az egésszel szemben állok.

Voegelin, L. Strauss nem voltak kifejezetten katolikus gondolkodók.

Én a probléma gyökerét már a protestantizmusban látom. Alanyilag senki jó szándékát nem tagadom.

Az európai felvilágosodás (ha tetszik francia modell) és az angolszász (ha tetszik, amerikai modell) között annyi a különbség számomra, mint a Rákosi-rendszer és a Kádár-rendszer között.

Gyökerükben azonosak, antikatolikusok.

Tudtad, hogy van olyan eretnekség, hogy "amerikanizmus" (XIII. Leó)?

Az "amerikanizmus" az angolszász (pl. Hume) és kantiánus ismeretelméleti tévedésen alapuló "állam és egyház" kapcsolatot tükrözi többek között.

A "birodalom" kérdéséhez...

Demográfiailag valószínűsíthető egy muszlim Európa, és egy erőteljesen vallásos keresztény kisebbség.

Európa katolikus gyökereinek megtagadásában szerepet játszó ideológiák létrehozásában és elterjesztésében szignifikáns szerepet játszottak protestánsok és zsidók. Akár 68' esetében.

Ez sem véletlen kultúrtörténetileg. (Itt nem arról van szó természetesen, hogy egy sötét szobában összeesküdtek...)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.13. 01:19:51

@Szász Péter,


Engem ez a szabadkőműves-narratíva sem hat meg annyira. Ilyenkor mindig az a katkó válasz jut eszembe, amikor érkezik a vád, hogy bírálják a protestánsokat, és gyön a kérdés: "melyikeket"?

Straussra direkt nem hivatkoztam, Voegelinre apelláltam csak. Hogy ő nem volt kifejezetten "katolikus" gondolkodó, azt aláírom. De az ő politikaelmélete inkább alátámasztja a középkori-katolikus Európa helyességét, mint bármi mást. (Amúgy Straussé is, asszem) Emellett viszont nem volt nehéz az USA és az UK védelmét leírnia. Oka lehet ennek is talán.

A Te gondolkodásod - bár sok mindenben egyetértek - kissé vonalasnak tűnik nekem. (Tényleg, Molnár T. CIA-biznicéhez mit szólsz?:))
De jobbat mondok: Erik v. K-L-t talán nehéz lenne nem katolikus gondolkodónak nevezni. És az ő "kiállása" Amerika és az "atlantizmus" mellett? Állandó szerzősége a National Review-ba? (Még a Buckley-érában) Azt hova tesszük? (Katolikusként egyébként jelentősen "javította" a nézeteit pl. Lutherrel kapcsolatban - a későbbi írásaiban már sokkal kedvesebbeket ír róla)

Amit '68-cal kapcsolatban írsz, az szvsz. badarság, bocs (zsidó és protestáns gyökerek? Hol? Az ateista-szekularista baloldal hol a bánatban volt protestáns vagy zsidó?)
Itt bizony a kérdés az, hogy Voegelinnek igaza volt-e abban, hogy miközben Európa nagy része aláfeküdt az immanentizmusnak és a totalitarizmusnak, az US és az UK jobban őrizte-e közben az antik és keresztény gyökereket? Voegelin válasza "affirmatív". (G. Fodor Gábor írt erről a Kommentárban)

Lehet, hogy te hardliner katolikusként elutasítod az Us és az UK "protestáns" "zsidó" meg "szabadkőműves" gyökereit, meg működését, azonban valami tény marad: Európa nagy részén a vallásosság a lehető leggyengébb, míg a két említett vidéken sokkal erősebb (különösen az US-ban, és a katolicizmus is!). Tehát sikeresebbnek bizonyultak a modernizmussal szemben végső soron. Ráadásul a történelem alakulása korántsem írható le tudatos folyamatok összességével, rengeteg nem szándékolt következmény is van benne - náluk valamiért jobban alakult.

Azt is érdemes lenne megfigyelni, hogy vajon az angolszász konzervativizmus miért "győzte le" a kontinentálist. Én ugyan az utóbbit is szeretem, de ez utóbbi azért megbukott - és ezt nem is csak én mondom, Tölgy is mondta.

Az US-ban legalább nem röhögnek ki, ha vallásos vagy (sőt, ha nem vagy az, akkor valószínűleg komcsinak néznek:))). Itthon mi is a helyzet ezzel?
Szép dolog egy elméleti-romantikus pozíció és a jelen onnan való bírálata, néha én is elmélázom benne, de a valós lehetőségekkel kell operálni (ugye, Kirk bácsi: politics is the art of the possible, vagy valami ilyesmi). A valóság pedig az, hogy itt jelentős erőfeszítések kellenek ahhoz, hogy egyáltalán mondjuk a lakosság 20%-a gyakorolja is a vallását. A "szabadkőműves, protestáns, zsidó" USA-ban lényegesen jobb a helyzet e téren. Is.

Dominicus 2009.01.13. 09:10:20

@Gabrilo:

„Engem ez a szabadkőműves-narratíva sem hat meg annyira. Ilyenkor mindig az a katkó válasz jut eszembe, amikor érkezik a vád, hogy bírálják a protestánsokat, és gyön a kérdés: "melyikeket"?”

Nem is kell, hogy meghasson. Melyiket? Mindegyiket. Ui. gyökerében rossz az individualista szentírásértelmezés miatt, ami elvezet 1968. beteges autonómia-értelmezéseihez. Hisz pontosan a hierarchia-ellensség a lényeg. Katolikusság => episzkopalizmus => presbitarianizmus => independesség. Bomlik le minden, demokratizálódik.

N.B. itt nem gonosz emberek összeesküvését kell elképzelni. A világban van olyan hogy milliő, koreszme, amely akarva akaratlanul (akár reflektív módon) kihat. (Azt, hogy ezt most angyalok közvetítik, az egy más kérdés, de ezt nem boncolgatom, mert így is már kihívtátok az orvost reám.) Pl. a protestantizmus nélkül nem lett volna katolikus megújulás, hisz a Trentói Zsinat dogmái tkp. a protestantizmus fölvetéseire válaszoltak, mint kihívásra. (No az angolszász jellemben pont ezt a „kihívás-válasz” gondolkodást tartom egyetemes értéknek, többek között.) Azaz nekem, katolikusnak kihívás minden úgymond koreszme, a neokonzervativizmus is. Ui. minden dolog, mégha rossz gyógyszert, vagy félig ható gyógyszert is ad (helyes meglátásokkal), alapvetően egy problémára ad választ. A protestantizmus is valós problémára reagált, az más kérdés, hogy katolikus szempontból kiöntötte a fürdővízzel együtt a gyereket is. (A történelem már csak ilyen, ebben a létállapotban.)

Azaz az OK-ot is mindig föl kell tárni, nemcsak az OKOZAT-ot püfölni. (Pl. a zsidóság jelentős részének antiszemitizmus mániájával is ez a baj, hogy abba még bele sem gondolnak, hogy ennek kialakulásában milyen valós problémák játszottak szerepet, és nem esnek az „isteni ártatlanságú zsidóság” hibás szempontjába, ezt erősítik a filmek is. Nemcsak a többségi társadalom a hibás. Hangsúlyozom, NEM CSAK. Az antiszemiták szerint csak a zsidók, a szűklátókörű zsidók szerint az antiszemiták. Én sem mondom, hogy az Egyház embereiben tökéletes, hisz mindannyian készülünk még, és nem kész vagyunk. Nem arról volt szó, hogy jött a gonosz Luther ördögi sugallatra, és az Egyházat el akarta pusztítani.)

Egyébként a nyugati társadalom atomizálódása, anorganikussá válása is ide vezethető vissza. A középkori Európában családokra épült a társadalom, nem bürokráciára. A család fölbomlása a kapitalizmusban gyökerezik, (amin ebben az értelemben nem a magántulajdont, vagy a piacot értem. Ilyen értelemben az iszlám, vagy japán nem kapitalista, bár japán már azzá változott). Az embernek a saját személyességén túl korporatív személyisége is volt (család, eredeti értelemben vett rend, kávzi „hivatásrend” stb.), amibe tartozott. Sok ilyen kis hálózat alkotta a társadalmat, ami szétesett.

„Straussra direkt nem hivatkoztam, Voegelinre apelláltam csak. Hogy ő nem volt kifejezetten "katolikus" gondolkodó, azt aláírom. De az ő politikaelmélete inkább alátámasztja a középkori-katolikus Európa helyességét, mint bármi mást. (Amúgy Straussé is, asszem) Emellett viszont nem volt nehéz az USA és az UK védelmét leírnia. Oka lehet ennek is talán.”

Nézd, Marx is írt le igazságokat, vagy Lenin, pl. helyeselték az antik műveltség oktatását. Ettől még gyökerében az egész rossz.

„A Te gondolkodásod - bár sok mindenben egyetértek - kissé vonalasnak tűnik nekem. (Tényleg, Molnár T. CIA-biznicéhez mit szólsz?:))”

Mit értesz vonalasságon? Egyébként ha azt, hogy a hagyományos katolikus bölcselethez és valláshoz ragaszkodom, akkor igen. De mindenki volanalas, ahogy szokták mondani. Mindenki egyoldalú, de attól még lehet széleslátókörű. Én nem „abszolút rossz”-ként definiálom akár a protestantizmust sem, benne is ott van „logoi spermatikoi”, ahogy minden eszmében. De a katolikusságban a tiszta Logoszt kapja az ember, utána nem vágyik már az ember „igazságmagvakra”, amelyek minden más emberi gondolkodást meghatároznak. Molnárral kapcsolatban tisztán eszmei alapon (ide értve a gyakorlati javallatait is) sok mindenben nem értek egyet. N.B. nem azért mert amerikai, vagy azért mert esetleg CIA ágens volt. Ez sohasem érdekelt engem. Aquinói Szent Tamás is mondotta: „Nem az a lényeg, hogy ki mondja, hanem, hogy mit mond!” neki sem az volt az érve az egyébként általa is tisztelt Maimonidész ellen, hogy „zsidó”. Bocsánat, ez minden, de nem érv. Nekem sem az a bajom az USA-val, hogy ilyen vagy olyan alapú. Azaz nem „etikai” (jó-rossz) kérdése ez számomra, hanem eszmei, amely eszmeiség meghatározza a cselekvési modellt részben (hogy még mi határozza meg még, arról kicsit lejjebb).

„De jobbat mondok: Erik v. K-L-t talán nehéz lenne nem katolikus gondolkodónak nevezni. És az ő "kiállása" Amerika és az "atlantizmus" mellett? Állandó szerzősége a National Review-ba? (Még a Buckley-érában) Azt hova tesszük? (Katolikusként egyébként jelentősen "javította" a nézeteit pl. Lutherrel kapcsolatban - a későbbi írásaiban már sokkal kedvesebbeket ír róla.)”

E. v. K-L a szememben nem katolikus gondolkodó. „Arch-liberal” nézetei kimerítik a XIII. Leó által elítélt amerikanista eretnekséget, ő egyszer azt a böszmeséget is megengedte magának, mikor nekiszegezte egy tomista, hogy kérem az ön nézetei amerikanisták, nem tudott mit válaszolni. (A szabadságeszménye, az állam-egyház viszonyának fölfogása stb.)

A “Liberty or Equality”-ben (99. old.) így ír erről: "America is built on a voluntaristic basis. To be an American is frequently not an accident but a matter of choice and free decision. It means conscious assimilation and amalgamation. The word Americanism is not without real significance."

Ez minden, csak nem-katolikus álláspont. Nézd, ma Rahnert, és több más, korábban indexen lévő embert annak tekintenek. Latin-Amerikában papok is mondják hogy ők katolikusok és marxisták. A voluntarista alapvetés (szabadság az igazság előtt) tipikus eretnekség, amely a protestantizmus hit-fölfogásán alapszik, mondom, katolikus szempontból.

Ettől alanyilag akár Kühnelt-Leddihn jó szándékát, akár azokét, akik ebbe szocializálódtak, kétségbe nem vonom.

„Amit '68-cal kapcsolatban írsz, az szvsz. badarság, bocs (zsidó és protestáns gyökerek? Hol? Az ateista-szekularista baloldal hol a bánatban volt protestáns vagy zsidó?)

Nézd, maga Marx protestánsnak megkeresztelt volt, Engels német protestáns volt. A modernizmus gyökere a protestantizmus, innét indult ki az egész. Európában pedig minden antikatolikus eszmeiség hordközegében szignifikáns volt mindig a zsidók részvétele. Term. „dialektikusan meghaladták” már azt, amit az originál protestantizmus és zsidó vallás antikatolikussága hirdetett. Egy aufklérista, vagy szabadkőműves katolikusnak el kellett hagynia a hitét. Egy protestánsnak vagy zsidónak nem.

„Itt bizony a kérdés az, hogy Voegelinnek igaza volt-e abban, hogy miközben Európa nagy része aláfeküdt az immanentizmusnak és a totalitarizmusnak, az US és az UK jobban őrizte-e közben az antik és keresztény gyökereket? Voegelin válasza "affirmatív". (G. Fodor Gábor írt erről a Kommentárban)”

Az US és UK nem őrizte jobban. A protestantizmus és minden újkori eszmeiség ennek tagadása, ill. ellen-pólus állítás. Példával illusztrálom: Isten megteremti a méhet, erre az Ördög mismásolni akarja, és átformálja léggyé, Isten megteremti az almát, az Ördög átalakítja vackorrá, Isten megteremti az embert, az ördög majmot csinál belőle.
Hasonlóan:

Isten Fia megtestesül, beteljesíti az Ószövetséget, az Ördög létrehozza a farizeuspártot, ami ÓSZ-i értelemben csak vérségileg, de nem szellemileg örökös már. (Lásd amikor a gazdag embert „fiának” ismeri el Ábrahám, de óriási szakadékot lát közöttük. Jézus egyéb kitételei.)

Van az Egyház, erre Luther fölépít egy másikat. Van Európa, erre pár szektás menekült és aufklérista maszon fölépít egy másikat „Capitoliummal” stb.

Ilyen értelemben persze, hogy gyökerében valahol az, hisz minden tagadás az identitását abban leli meg, amit tagad.

„Lehet, hogy te hardliner katolikusként elutasítod az US és az UK "protestáns" "zsidó" meg "szabadkőműves" gyökereit, meg működését, azonban valami tény marad: Európa nagy részén a vallásosság a lehető leggyengébb, míg a két említett vidéken sokkal erősebb (különösen az US-ban, és a katolicizmus is!). Tehát sikeresebbnek bizonyultak a modernizmussal szemben végső soron. Ráadásul a történelem alakulása korántsem írható le tudatos folyamatok összességével, rengeteg nem szándékolt következmény is van benne - náluk valamiért jobban alakult.”

Való igaz, és ez nem véletlen. Ott a legerősebb a nyomás, ahol a legnagyobb a világosság. Jézusnak hol volt a legkisebb sikere? Saját népe körében. Hogy a vallásosság mennyire erős az US-ban, és az milyen vallásosság. Ilyen alapon az iszlám is sikeresebb. Egyébként az, hogy egyfajta modernizmus sikeresebb egy másfajta modernizmussal szemben, ez katolikus szempontból csak annyi különbséget jelent, minthogy Alzheimer-kórban bomlik föl lassan az ember, vagy az Ebola vírus 12 óra alatt végez vele. A végeredmény ugyanaz.

Amiket leírtam, azok nem emberi szinten tudatos folyamatok. A történelem végső elemzésében tudatos, mivel „minden őbenne és őáltala lett”, aki maga a Logosz. Persze ezt nem „racionalista” értelemben kell érteni, ez nem emberi Tudat, és emberileg ki nem meríthető.

„Azt is érdemes lenne megfigyelni, hogy vajon az angolszász konzervativizmus miért "győzte le" a kontinentálist. Én ugyan az utóbbit is szeretem, de ez utóbbi azért megbukott - és ezt nem is csak én mondom, Tölgy is mondta.”

Legyőzte? Megbukott? A történelem végére ért? Nem ti vagytok (nagyon helyesen) antifukuyamisták. Ha ez így van, én tévedtem, az én meggyőződésem, vallásom hamis vallás. Emberből vagyok.


„Az US-ban legalább nem röhögnek ki, ha vallásos vagy (sőt, ha nem vagy az, akkor valószínűleg komcsinak néznek:))). Itthon mi is a helyzet ezzel?”

Attól függ, hol vagy. Azért az USA nagyon megosztott társadalom. Erről Buchanan is ír. Az USA katolicizmus is a hippi-„katolicizmustól” kezdve a spanyolok népi vallásosságán át terjed a tradicionalistákig. N.B. egy kisebbségi társadalomban a „teher alatt nő a pálma”-elv szerint is világosan radikálisnak kell lenni. Mo-n a legkeményebb tradicionalista katolikus csoport (családok és papok) Debrecenben van. Az iszlámban is a keresztények nagyon jól szervezettek és nem liberálisak.

„Szép dolog egy elméleti-romantikus pozíció és a jelen onnan való bírálata, néha én is elmélázom benne, de a valós lehetőségekkel kell operálni (ugye, Kirk bácsi: politics is the art of the possible, vagy valami ilyesmi). A valóság pedig az, hogy itt jelentős erőfeszítések kellenek ahhoz, hogy egyáltalán mondjuk a lakosság 20%-a gyakorolja is a vallását. A "szabadkőműves, protestáns, zsidó" USA-ban lényegesen jobb a helyzet e téren. Is.”

Én nem Kirk-re hivatkoznék (ami igazat mondtak, már régen leírták katolikus bölcselők), a politikai gyakorlat – tomista értelemben – az ontológiai értelemben vett létrendek sorában a tapasztalati létrendbe tartozik, nem az metafizikai, az eszmei (ideális), vagy az értéklétrendbe. Ezt szerintem mindig tudta minden józan ember, különben gyorsan orvost kell hívni. Ez a természetes ész fényénél belátható igazság. Term. nem „elméleti-romantikus” oldalról bíráltam a dolgokat. Mint kifejtettem lejjebb, a történeti folyamatokban nem csupán eszmeiségek vesznek részt, nem „az abszolút Szellem megtestesülése” (Hegel) zajlik. Politikai, gazdasági, stb. értelemben is a „mérsékelt indeterminizmus” metafizikai álláspontján vagyok, vagy angolszász kifejezéssel élve a „posszibilizmus” álláspontján. Az embernek szabad akarata van, de rengeteg egyéb tényező befolyásolja a döntéseit, meghatározza viselkedését, kultúráját. Családi, nemzeti, nyelvi, öröklött, klímabeli, földrajzi helyzete. Az ember képes ezektől elvonatkoztatni (ennyivel több az állatnál), de alapvetően nem „outsider” a részben anyagi, de mindenképpen mennyiségi (téridő-korláttal bíró) automatizmusoktól (akár piaciakról legyen szó, mielőtt valaki „commutarizmussal” címkézett volna meg.) Hú, de ez már a történetbölcselethez vezet el! :-)

Mielőtt félreértenél. Nem a „jelent” bíráltam, hanem a gyengébb ellenállás irányában való elmozdulást. Megértelek akár téged, akár másokat, ahogy megértem a kínabarátokat, oroszbarátokat stb.

(N.B. titeket, vagy a russzofileket jobban megértelek, mert mondjuk világosan a katolikus Európából alakult ki mind a kettő.)

Az USA nem „szabadkőműves, protestáns, zsidó”. Azt állítottam, hogy gyökerében eszmeiségében. Még egyszer hangsúlyozom, ezt nem dualistán fogtam föl (jó vs rossz). Minden létezőben, sőt minden eszmeiségben van jó is.

Egyébként megjegyezném, s szerintem meg is érted, mivel antiideologikus vagy, hogy az US és UK kialakulását (ezt BM barátom is hangsúlyozta) nem lehet csupán eszmei alapon megérteni. Történetileg hatott a folyamatokra a földrajzi fekvés, a klíma, a népek temperamentuma, vagy akár a nyelv is. (Ahogy föntebb hangsúlyoztam.)

Egy Chesterton-t olvasva mindig az angol empírikus gondolkodás („The proof of the pudding is in the eating.”) jut eszembe. Ez Isten gondviselése, az emberek közötti akcidentális különbségek, tónusok (nem mechanikusan vett különbségek!) egymás kiegészítésére vannak rendelve. Ilyen szempontból a katolikusság sem „vonalas”, vagy „egyveretű”.

Az biztos, hogy Európa szegényebb lett az angol ember nélkül, ahogy az orosz ember nélkül. (Itt bizonyos szignifikánsan megjelenő mechanizmusokról – viselkedés, jellem, helyi sajátosság – beszéltem, amelyek nem determinisztikusan automatikusak!)

A legjobb lenne egy teljes „Északi Arcvonal” (USA – Európa – Oroszország) ami megint maximum egy nemes cél lehet.

N.B. tisztelem erőfeszítéseteket, és megértem.

Számomra az a kihívás, hogy megtaláljam ezt az autonóm európai-katolikus modell lehetőségét, a politikum szintjén is. Az európai iszlám erősödése elő fogja ezt hozni. Lehet, hogy mint kisebbségi modell fog megjelenni, de ez úgymond jogos büntetés lett azért, mert Európa önmagát tagadta meg szellemileg, és így fizikailag is elérte öngyilkosságát.

Vannak erre realizációs lehetőségek, közegek, de hozzátenném (amit rólam való előismereteidből feltételezek, hogy feltételezel rólam :-) ) ezt nem nosztalgiázás (pl. formális monarchia-restauráció, nem ez most a legfontosabb dolog sztem, ezért pár jó barátom meg is haragudott reám anno), vagy „mindent vissza!” alapon képzelem el. A középkori Európa is messze nem volt tökéletes (ahogy semmi sem a földön), s ahogy az emberiség élete is hasonlít (analóg értelemben) egy emberéhez, az ember is tanul a hibáiból, anélkül, hogy megtagadná lényegét. Ez az organikus fejlődés alapja.

hcrules 2009.01.13. 10:20:11

@Szász Péter:

Melyik debreceni közösségre gondoltál, melyik templomban?

Debrecenben nem nagyon érzek ellentétet a katolikusok és a reformátusok között - és szerintem jól van ez így. Sok nagyon jó prédikációt hallottam már istentiszteleten is. Te valószinüleg nem így látod, de szerintem sok szempontból lehet tanulni a reformátusoktól, az alapvető különbségeket nem szem elől tévesztve. Sok olyan történeti alakja van a városnak, akiket akár példaként is lehetne állítani bárki elé. A két püspök között is nagyon jó a viszony. Igazából az volt a tapasztalatom, hogy általában kívülállók, nem ebből a közegből származók voltak azok, akiknél egyáltalán felmerült a két felekezet közti ellentét (pl. lengyel pap). Na jó, nem teljesen, azért a Kollégiumban azért akad egy-két ember, aki úgy viselkedik mintha őt magát is elvitték volna gályarabságra :)

Dominicus 2009.01.13. 11:27:09

@hcrules:

Papp Laci atyát ismered pl.?
Bökő Péter?

A múltkori tridenti szentmisén (és keresztelőn) 50-60 ember volt, és ez gyarapszik.

Most már Szegeden is lesz hagyományhű közösség...

Alanyilag lehet tanulni egy reformátustól mint embertől, de mivel téves vallás, mely az igazság-vallás ellenében jött létre, így sokat nincs mit tanulni teológialag.

Olvastam pl. retorikailag jó buzdító beszédet, pl. Kossuth Lajostól, ettől még nem leszek kossuthista.

A püspök, ahol lehet, keresztbe tesz a tradicionalistáknak. A feszületét a zsebébe csúsztatja a zsinagógában stb, ez is sokat elárul, de a láncot kintt hagyj, hogy azért lássák, hogy ő a püspök. ("Mi nagyobb az oltár, vagy amit az oltárra teszel?" - Jézus Krisztus)

Sőt mikor Bp-en a tradicionalista konferencián ő, mint a Liturgikus Bizottság elnöke szentmisét mutatott be NOM-ban, a sekrestye után, már a Bazilikában a zsebébe csúsztatta korpuszt...

Agnosztikus emberek között, mivel az agnoszticizimusban egy a világnézetük, persze, hogy jó a viszony világnézetileg is. (Emberileg másvallásúval lehet jó viszonyban lenni, sőt kötelesség is.) De az agnosztikus ember már nem katolikus, maximum naív és tudatlan saját hite felől is.

Pár gondolat a püspök atya kijelentéseihez (összevetve Schütz Antal Dogmatikájával), amiből kitetszik, hogy mennyire modernista szellemben nevelkedett már ő maga is (nem tehet róla, nem "rossz szándékból" tett ilyen antikatolikus kijelentéseket, a modernista szemináriumokban, továbbképzések során már ezt a levegőt szívta magába):

I. „Ha a régi bérmálási formát használjuk, akkor a bérmálás érvénytelen lehet, mert az Egyház már megváltoztatta a formát.”

Minősítés:
propsitio captiosa (téves tétel helyes kifejezésekbe burkolva)
sententia iniuriosa (igazságtalan kijelentés)

Magyarázat:

A tévedés mögött az az önmagában helyes tétel áll, hogy egyrészt a forma önkényes megváltoztatása bűn, másrészt, hogy a forma lényege sérül, akkor a szentség is érvénytelen lesz. De a szentség formájának a lényege az, hogy kifejezze, amit a szentség közvetíteni akar. (Ez természetesen nem áll meg ott, ahol az Üdvözítő közvetlenül meghatározta a formát: Keresztség, Oltáriszentség) Tehát ha valaki önkényesen megváltoztatná is a formát, de az új forma kifejezné az Egyház hitét a szentségről, a szentség érvényes lenne, bár a kiszolgáltató súlyos bűn terhét vonná magára.

Bizonyítás:

1. XIII. Leó pápa az Apostolicæ curæ et caritatis levelében sem azért jelenti ki az anglikán papszenteléseket érvénytelennek, mert azok megváltoztatták a szentségalkotó formát, hanem azért mert úgy változtatták meg, hogy az már nem fejezte ki az Egyház szentségről vallott hitét és ezáltal nemcsak a forma, de a szándék is sérül. De a forma mássága önmagában soha nem jelentett problémát az Egyházon belül, sőt egy rítuson belül sem, csakis akkor, ha a forma önmagában hibás volt. (DH 3316)

2. XII. Piusz pápa a Sacramentum ordinis apostoli rendelkezésében is megerősíti, hogy a szentségek formája az, ami egyértelműen jelzi a szentségi hatásokat. Ez a rendelkezés tehát benne foglaltan tanítja, hogy a forma bizonyos esetekben (papszentelés, bérmálás, betegek kenete) annyiban kötetlen, hogy a forma változása ill. mássága önmagában nem hordja magában az érvénytelenség kockázatát. (DH 3859)

II. „Nem csak a Katolikus Egyház üdvözít.”

Minősítés:

Propositio hæresi proxima (eretnekséggel határos, majdnem eretnek tétel)
Haeresi suspecta (eretnekgyanús tétel)

Magyarázat:

A tévedés mögött az az önmagában helyes és tűrhető hipotézis áll, hogy nem feltétlenül csak a katolikusok üdvözülhetnek, hanem más felekezetek illetve vallások hívei is. Abból azonban, hogy nem csak a katolikusok üdvözülnek, még nem következik, hogy nem csak a Katolikus Egyház üdvözít. Ugyanis azok az nem katolikus keresztények illetve pogányok, akik nyílván nem tagjai az Egyháznak, üdvözülhetnek ugyan, de nem a saját vallásuk vagy felekezetük által, hanem a Katolikus Egyház által. Nem saját vallásuk által üdvözülnek tehát, hanem saját vallásuk ellenére. Hiszen csak Krisztus által van üdvösség, és Ő Krisztus Egyháza által van jelen a földön. A tétel tehát lényegében eretnekség, hiszen közvetlenül szemben áll az extra Ecclesiam nulla salus dogmával, de mert megfelelő kontextusban helyes értelmezést is tűrhet, ezért a kijelentés megbélyegzése egy fokozattal enyhébb.

Bizonyítás:

1. Alapvetően hirdeti a tant a Szt. Atanáz féle hitvallás. (DH 75-76)

2. Kifejti ezt a IV. Lateráni zsinat is, amikor dogmatizálja, hogy az Egyházon kívül nincs üdvösség (DH 802).

3. Igaz ugyan, hogy a tan szélsőséges értelmezőivel szemben, akik szerint senki sem üdvözülhet, aki nem katolikus, az Egyház meghatározta a fenti helyes értelmezést, amikor a St. Benedict’s center és Boston College-el szemben tanítja az Egyház abszolút szükségességét az üdvösségre, de a jóhiszemű tévedőt lelki értelemben az Egyházhoz kapcsolja. (DH 3866)

4. Ugyanígy tanít XII. Piusz is a Mystici corporis kezdetű körlevelében (DH 3821).

III. „Az ortodox egyház is Egyház”

Minősítés:

Sententia hæretica (tévtanítás, eretnekség)

Magyarázat:

A tévedés mögött az az önmagában helyes vélemény áll, hogy az különböző Rómával nem egyesült keleti keresztények egyházi jellegű közösségei a nem katolikusok közül teológiai és liturgikus szempontból a legközelebb állnak hozzánk. És mert „ezen egyházak a szakadás ellenére az igaz szentségeket bírják, mégpedig mindenekelőtt az apostoli utódlásnál fogva a papság és az eucharisztia szentségét, miáltal mai napig szoros közösségben állnak velünk, megérdemlik a „rész- vagy helyi egyházak elnevezést.” (Az Egyház lényege – a Hittani Kongregáció dokumentum). Ez azonban csak kegyeletből és megszokásból jár ki neki, hogy megkülönböztessük őket a tévedésben még inkább megrekedt, az egyházi jellegétől még inkább megfosztott protestáns közösségtől. Tehát csak kisbetűs értelemben egyház, de semmiképpen sem a szó tulajdonképpeni értelmében. Hiszen az Anyaszentegyház kezdetektől vallja és hitvallásaiban rögzíti, hogy csak egyetlen Egyház létezik, ti. amelyet Krisztus alapított és Péterre épített. Túl azon, hogy ezek a feltételek csak a Katolikus Egyházban állnak fenn, az idézet mondat már önmagában téves, hiszen a mondatban szereplő „is” kizárja az egyetlenségbe vetett hitet. Ugyanis ha valljuk egy felekezetről, amely nincs közösségben Róma püspökével, hogy a szó valódi értelmében Egyház, akkor ez csak három dologhoz vezethet, melynek mindegyike eretnekség: vagy két Egyházat vallunk; vagy Katolikus Egyházat, csak egy nagyobb, egyetemesebb és valódibb értelemben felfogott Egyház részének, hisszük, mely mellé más, tőle idegen tagok is beférnek, és azáltal a Katolikus Egyházat nem tekintjük azonosnak Krisztus Egyházával; vagy a Római Egyházat nem tekintjük Egyháznak. Az ilyen mondatok sem segítenek: „Csak egy hajszál választja el az ortodox egyházat attól, hogy Egyház legyen, ui. megvannak benne azok az alkatrészek, amik az Egyházat Egyházzá teszik.”, ui. egyrészt a mondat ellentmondásos, hiszen maga is elismeri, hogy az ortodox egyház nem Egyház, másrészt ez ugyanolyan abszurd, mind azt állítani, hogy valakit egy hajszál választ el attól, hogy éljen.

Bizonyítás:

1. A Szentmisében imádkozott Nicao-Konstantinápolyi Hitvallás alapdogmaként rögzíti, hogy az Egyház egyetlen. (Ezt egyébként maga az ortodox egyház is tanítja.) (DS 86).

2. A II. Vatikáni Zsinat kifejezetten is tanítja a tételt (LG. 8. fejezet – DH 4119)

3. Az újonnan megjelent római dokumentumok is megerősítik a dogmát. Pl. Dominus Iesus.


IV. „A pápaság nem olyan lényeges.” (ti. az Egyház lényege szempontjából)


Minősítés:

Sententia notorie hæretica (Nyilvánvaló eretnek tanítás, melynek már a megfogalmazásáról lerí, hogy ünnepélyesen kimondott dogmával áll szemben.)
Propositio piarum aurium offensiva (jámbor füleket sértő állítás)
Propositio temerata et scandalosa (vakmerő és botrányos kijelentés)

Magyarázat:

Az Üdvözítő világosan kifejtette, hogy az Egyházát Péterre építi. Vagyis a Péteri elem nemhogy lényeges, hanem egyenesen elengedhetetlen alkatrésze az Egyháznak. Amely egyház tehát nincs a péteri alapon, ami maga a pápaság, az nem Egyház, ezért a pápaság abszolút lényeges az Egyház lényege szempontjából.

Bizonyítás:

1. Az I. Vatikáni Zsinat Pastor æternus fejezetének mind a kánonjai (DH 3050 - 3074), mind azok magyarázatai ellentétesek az idézet állítással.
2. A II. Vatikáni Zsinat is, ugyan nem a tévedhetetlenség igényével, de mégis apostoli tekintéllyel fogalmazta meg a katolikus tanítást. (DH 4119)
3. Ha valaki azt vetné közbe, hogy az Egyház Péterre való építése nem azonos a pápaságra való építéssel ill. annak abszolút szükségességével, mert elegendő ha egy egyház apostoli eredetű és Szt. Péter személyes főségét elismeri, akkor újabb dogmába ütközik (DH 3058).

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.13. 12:46:28

@Szász Péter,


Egy kicsit túl eccerűnek tűnik nekem ez a levezetés. Mintha te látnád a "tiszta folyamatokat". Ott föntebb levezeted, 68 hogy következett a protestantizmusból meg egyebekből, majd lejjebb azt mondod, hogy nem ilyen egyszerűen megfejthető folyamatokról van szó. Most akkor hogy?
Én eléggé katolikus-párti vagyok, de ennél lényegesen szkeptikusabb:(((

hcrules 2009.01.13. 12:49:44

@Szász Péter:

Igen, ismerem! Írtam neked egy emailt.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.13. 14:01:07

ps. máshol amellett érveltél, hogy egy pápai enciklika nem jelent dogmát (talán II. JP-vel kapcsolatban). Nos, akkor XIII. Leó "amerikanizmusa" sem az. Nu?

Dominicus 2009.01.13. 14:33:42

@Gabrilo:

Várj!

Önmagában egy pápai enciklika nem bír a tévedhetetlenség karizmájával. Az más kérdés, hogy egy pápai enciklika tartalmazhat tévedhetetlen aktust.

A katolikus hitszabályról részletesen olvashatsz a www.depositum.hu oldalon.

N.B. a teológiában egy levezetés - mivel a teológia tekintélyelvű tudomány, bizonyos dolgokban hiszel, akkor vagy katolikus - relatíve egyszerűbb.

Még valami. Önmagában az "amerikanizmus" a vallásszabadság értelmezésre vonatkozik. Nem a politkai rendszerre egészében. (Pláne nem közgazdasági kérdésekben.)

Az Egyház társadalmi kérdésekben annyiban tévedhetetlen, amennyiben etikai kérdéseket érint a dolog.

Pl. igazságosság stb.

N.B. az én véleményem az, hogy maga a gazdasági rendszer (akár lokális, akár globális értelemben) sem állandó, hanem egyfajta ciklikusság szerint változik. Hol az állami beavatkozás erősödik, hol pedig visszaszorul. Ez az USA-ban is mindig így volt, függetlenül attól, hogy alapjában véve mi a meghatározó jelleg.

A gazdasági szisztéma (ahogy a politikai) alapvetően nem etikai kérdés.

A rendszerben részt vevő emberek etikai magatartásán múlik gyakorlatilag minden.

Minden ember alkotta rendszert ki lehet játszani, a tételes jogban meg lehet találni a kiskapukat.

Két példát hozok.

Mózes egyik törvénye szerint a frissen fejt tejet, ha marad, még aznap ki kell önteni, méghozzá az istálló kövére.

Ennek pragmatikus okai is voltak.

Mit találtak ki, ma, a tartósítás korában?

Totál sterilizált istállókövet beraknak egy tárolóedénybe, abba öntik a tejet, és beteszik a hűtőbe.

(A Talmud tanulmányozása közbeni dohányzás dilemmája...)

Így te betartod Isten törvényét, és megigazulsz.

Hasonlóan ehhez a középkor legnagyobb muszlim egyházjogásza évente átiratta a vagyonát az egyik feleségére, a másikéra a harmadikéra (vagy fiára, nem tudom), és így az nem számított egy éve birtokolt jövedelemnek, tehát a muszlim jog szerint nem kellett belőle adózni a szegényeknek.

A törvényt betartotta, igaz ember Allah előtt.

A szúnyog megszűrése ez, és a teve lenyelése. (Jézus Krisztus) A kereszténységben a természettörvény és a kinyilatkoztatott isteni törvény a tételes jog felett áll.

Ezért nem a bizonyos szempontból képzetes struktúrák, hanem a valós emberi viszonyok alakítják a társadalmat, s a szív szándékától függ az ember igaz volta. Mert magának is, a gyóntatójának is tud hazudni az ember, Istennek nem.

Ezért "a körülmények megváltoztatásával" nem lesz dialektikus ugrás a társadalomban, nem lesz minőségi változás.

De ez megint egy más téma.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc