A Konzervatórium körkérdése az amerikai elnökválasztásról, 3. rész - FRISSÍTVE

Konzervatorium I 2008.11.02. 20:51

usaflagKözeleg a november 4-i amerikai elnökválasztás. A Konzervatórium szakértőket, egyetemi oktatókat, politikusokat, újságírókat kérdez: mit gondolnak az elnökválasztási kampányról, az esélyekről, arról, hogy az új elnök milyen változást hozhat, valamint hogy mi lesz a republikánusok és az amerikai jobboldal jövője.

Lánczi András filozófus, politológus és Magyarics Tamás Amerika-szakértő válaszol. Update: Valamint Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke.

Lánczi András: [A]z utóbbi hetekben a kultúrharc mellett hagyományosan erős republikánus érvelés a szabadság intézményei, elsősorban az állam korlátozása mellett még mindig az amerikai identitás és gondolkodásmód leglényegesebb eleme. Ez még akkor is igaz, ha az amerikai állam ma már összehasonlíthatatlanul nagyobb szerepet játszik a gazdasági életben, mint az 1929-33-as válság idején. Akkoriban az államnak a gazdaság kb. 10 százaléka felett volt közvetlen beleszólási lehetősége, ez ma 40 százalék. Vagyis az állami elosztása és befolyásolás mértéke így is, úgy is nagy. Nem véletlen, hogy a republikánusok a szocializmus bevezetésével vádolják Obamát.

Ha ez talán nem is következik be, de egy sokkal egalitariánusabb társadalompolitikát fog folytatni. Vagyis a tét a szabadság-elvűség kontra egalitariánus világ közti harc kimenetele.

Magyarics Tamás: Obama győzelme valószínűsíthető.

A külpolitikában drasztikus változás nem várható, hiszen az USA érdekei változatlanok maradnak. A változás a terrorizmus elleni harcban lehet: Irakból Afganisztánba kerülhet át a súlypont. Barack Obama több együttműködést vár a szövetségesektől, ami nagyobb európai hozzájárulást jelenthet a NATO missziókhoz. Ha sikerül az ígéretét beváltani és az USA-t nagy mértékben függetleníteni a közel-keleti és a venezuelai olajimporttól, akkor az USA külpolitikai mozgástere nő, és ezzel párhuzamosan több ellenfeléé csökken.

Fodor Gábor: Bár napról napra változó közvéleménykutatási adatokkal szembesülünk, Obama győzelmére tippelnék.

A magyar-amerikai kapcsolatokat illetően mindkét jelölt részéről nyitottságot tapasztalok. Ezt bizonyítja Obama október 23-i üzenete, valamint az is, hogy a republikánusok színeiben Marylandben egy magyar származású képviselő győzelmi esélyekkel indul a kongresszusi tagságért. Tom Lantos halálával komoly űr keletkezett, hiszen évtizedes washingtoni kapcsolatrendszerét nehéz lesz pótolni. Amennyiben ez sikerül, a magyar-amerikai kapcsolatok új lendületet kaphatnak.

 

A körkérdés és a válaszok teljes terjedelmükben a Konzervatórium.hu-n olvashatóak.

 

Kapcsolódó írások:

A Konzervatórium körkérdése az amerikai elnökválasztásról, 1.rész (Jeszenszky Géza, Navracsics Tibor, Szent-Iványi István válaszol)

A Konzervatórium körkérdése az amerikai elnökválasztásról, 2.rész (Csillag Gábor, Király András, Németh Zsolt válaszol)


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr73746258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2008.11.02. 22:33:13

Magyarics Tamáshoz írnám: ha a nagymamának meg kereke lenne, akkor ő lenne a miskolci gyors. Ennél konkrétabb meglátások jobbak lettek volna.

gramercy (törölt) 2008.11.03. 00:26:49

LOL "republikánus érvelés a szabadság intézményei, elsősorban az állam korlátozása mellett"

- 10.000 milliárd dolláros adósság
- patriot act
- fogolykínzás
- törvénytelen lehallgatás
- "free speech zone"-s
- valerie plame

--

"a szocializmus bevezetésével vádolják Obamát.

Ha ez talán nem is következik be, de egy sokkal egalitariánusabb társadalompolitikát fog folytatni."

- a 200.000 dollár feletti jövedelem adóját 3 (!) százalékponttal megemeli
- ugyanakkor NEM támogatja sem a universal health carets, sem a single payer systemet, vagyis továbbra is lesz 20-40 millió amerikai, akinek nincs biztosítása

tessék mondani, anglia cocialista ország? fennáll a veszélye hogy ha a jenkik bevezetik a svájci egészségbiztosítási rendszert akkor cocialisták lesznek?


konzik, ne etessétek már a népet, magatokat se..., nem kell mindent elhinni Rovenak vagy O'Reillynek, pláne nem a vietnámi gyerekbombázónak vagy the 'ho from wasilla-nak...

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.11.03. 09:57:52

A LA-maszlagot végig sem tudtam olvasni.
MT viszont profi (szokás szerint). Valahogy így kell ezt. Feleannyit írt, mint a másik, mégis háromszor annyit mondott. Respect neki! :)

___________________________ (törölt) 2008.11.03. 10:53:42

Egy elég jó és érdekes cikk, szerintem:

www.zombietime.com/lefts_big_blunder/

Röviden: a pollok túlmérhetik Obamát, különféle pszichológiai okok miatt.

Lehet itt még akármi is.

___________________________ (törölt) 2008.11.03. 10:55:53

"tessék mondani, anglia cocialista ország?"

Hát, eléggé :) Bár a rosseb tudja, kevesebb adót fizetek, mint Magyarországon. Jóval kevesebbet. Ugyanakkor röhej, hogy a világ legnagyobb munkaadói úgy néznek ki, hogy 1. kínai néphadsereg 2. brit állami egészségügy :)

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.11.03. 11:53:44

updateltük Fodor Gábor válaszával.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.11.03. 13:57:08

Q: Mire tippel, ki lesz a befutó?

A1: "A demokrata propagandahenger és a példátlan nagyságú politikaihirdetés-dömping által támogatott Obama győzelme valószínűsíthető, bár meg kell jegyezni, hogy a jelölt faji hovatartozásából fakadó választói bizonytalansági faktor, Obama tapasztalatlansága és a hagyományos amerikai szabadság melletti elkötelezettség akár az utolsó pillanatban is váratlan eredményt hozhat."
[Személyes sértésként fogom fel, ha Obama nyer. Nyitva hagyom a kiskaput, hogy ha esetleg McCain nyerne, akkor felvehessem a "naugyeénmegmondtam"-pózt.]

A2: "Obama győzelme valószínűsíthető."
[Egyenes kérdésre egyenes válasz.]

A3: "Bár napról napra változó közvéleménykutatási adatokkal szembesülünk, Obama győzelmére tippelnék."
[Nem tudom. Mindenki Obamát mondja, hát én is.]

Szóval: a fenti 3 válasz közül 1 származik szakértőtől, 1 származik politikustól. És a harmadik? Az én tippem "ideológus". :/

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2008.11.03. 15:34:17

shenpen,

asszem az indiai vasút az első, bár nem derült ki miben "legnagyobb" munkaadóra gondolsz.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

  • Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

  • Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása