- A bankok szerepe a gazdaságban, hogy azok megtakarítását gyűjtsék össze és hitelezzék ki, akik ehhez nem értenek különösebben. Éppen ezért a betétesekkel szemben nem igazán reális elvárás, hogy jól megnézzék, jól végzi-e a tevékenységét a bank, ahová a pénzüket befektették.
- Bár a magyar bankrendszer alapjai stabilak, ha a betétesek nagy tömegei hirtelen ki akarják venni a pénzüket, a legjobban működő bank is fizetésképtelenné válhat: a hiteleket ugyanis nem lehet azonnal visszakérni. És mivel ők általában nem a hozzáértők körül kerülnek ki, egy ilyen roham esélye nem elhanyagolható. Mindezekért fontos, hogy az állam megnyugtassa a kedélyeket a betétesek pénzének garantálásával. Szerencsére ez - némi bizonytalankodás után - meg is történt: az egész Unióban 50 ezer euróra (13 millió forintra) emelték bankonként azt az összeget, amit a csőd esetén az állam visszafizet, és a magyar kormány ígéretet tett arra, hogy szükség esetén a betétek teljes összegét megtéríti.
- Hogy honnan lesz minderre pénz, ha esetleg mégiscsak kitör a pánik és megrohanják a bankokat? Végső soron nyom a jegybank, amennyi csak kell. Megteheti. Általában azért nem teszi meg, mert a túl sok pénz csak inflációhoz vezet. Az inflációt ugyanis hosszabb távon az határozza meg, hogy elég pénz van-e a jelenlegi árak mellett a gazdaságban pénz segítségével lebonyolítani kívánt tevékenységekhez (árucsere, vagyontartás…). Ha túl kevés pénz van, és mégis el akarok adni valamit, kénytelen leszek csökkenteni az árakat, míg ha túl sok, nyugodtan emelhetem. Bankválság esetén, a betétesek kisegítésére nyomott pénz esetében viszont nem igazán az utóbbi a helyzet – nem lesz túl sok pénz a gazdaságban.
- Annak az oka, hogy a betétesek kisegítésére nyomott pénz nem okoz inflációt, a bankrendszer úgynevezett pénzmultiplikáló hatásában keresendő. Röviden és egyszerűsítve: ha bankba teszem a pénzemet, és a bank tovább hitelezi azt, egyszerre több ügylet is lebonyolítható az eredeti pénzzel: én fizethetek banki átutalással, illetve az, aki a pénzemet kölcsön kapta, készpénzzel. Ha viszont a hitelezés megszűnik, megszűnik ez a multiplikátor-hatás is. Vagyis ahhoz, hogy ugyanannyi ügyletet ugyanolyan áron lebonyolíthassunk, több "eredeti" pénzre lesz szükség. A jegybank tehát vagy kipótolja a hiányzó mennyiséget, vagy nem lesz elég pénz a korábbi cserék régi áron való lebonyolításához, így kevesebb csere valósul meg, és leesnek az árak – azaz recesszió lesz és defláció.
- Ennyit a betétesek kisegítéséről. Ahhoz viszont, hogy a bankok legalább megpróbáljanak jól működni, kell valaki, aki hozzáértő, és akinek húsbavágóan fontos, hogy elzavarja a menedzsmentet, ha az valamit rosszul csinál: ez pedig a tulajdonos, azaz a részvényes. Mindent meg kell tehát tenni, hogy ha a bank csődbe megy és állami segítségre szorul, ők azért csak veszítsék el a pénzüket. Vagyis a bank soha nem kaphat ingyen pénzt a jegybanktól. Nincs ez egyébként másképp akkor sem, amikor a jegybank nagy pénzeknek a rendszerbe nyomásával igyekszik elkerülni az újabb csődöket: a bankok ilyenkor hitelt kapnak, amiért ráadásul lényegében zálogba kell csapniuk a legbiztonságosabb eszközeiket: az államkötvényeiket. Ha viszont a bank már csak bizonytalan értékű követeléseket tud felajánlani a kapott pénz biztosítékaként, úgy csak ezek átvétele és értékesítése – azaz a teljes banknak a részvényesek kártalanítása nélkül történő államosítása, majd alkalomadtán újbóli eladása – fejében juttathat pénzt az állam a betétesek kártalanítására. Különben nem csak az államot érheti az elkerülhetetlennél is nagyobb kár, de az előrelátó tulajdonosokat sem fogja annyira zavarni, ha a menedzsment esetleg túlzott kockázatokat vállal.
