Hová tűnt Bayer Zsolt?

Hadrian VII. I 2008.04.12. 10:24

Teljesen ledöbbentünk, amikor a mai demonstrációkon készült képeket átböngészve az egyiken felfedeztük BAYER ZSOLTOT. Igen, jól hallották/olvasták, AZT a Bayer Zsoltot!

Nemrégiben még azt írta, hogy a zsidók léte indokolja az antiszemitizmust, de nagy visszhangot és botrányt kiváltó véleményét egy hosszú, önmarcangoló lelki tusa után a mai napon gyökeresen megváltoztatta. Ennek első állomása az volt, hogy "meggondolta" magát: mármint nem teljesen, csak egy picit. Létük helyett tetteik és szavaik...Khm. De hagyjuk ezt, hiszen ez már a múlté!

Bayer Zsolt részt vett az antifasiszta tüntetésen, és nem is akárhogy! A megdöbbentő fotók - melyek a Judapest celebspotting fotópályázatára ("Bayer Zsolt fotó bármelyik oldalon Jackpot, mindent visz") is természetesen be lettek küldve - a hajtás után láthatóak! Hihetetlen! Hi-he-tet-len! Talán nem is igaz!

Ha figyelmesebben nézzük a képet, jól kivehető, hogy az ellene indított médiahadjárat alaposan megviselte Bayert - az erős, hirtelen kopaszodás legalábbis erre utalhat. A teljes és szívből jövő bűnbánatot pedig nem is lehetne annál jobban kifejezni, mint ahogy Zsolt teszi: egy Herzl Tivadar arcképével díszített pólóban elmenni egy antifasiszta tüntetésre - hűha! Le a kalappal!

Update: Időközben olvasónktól beérkezett egy fotó, mely szintén Bayer Zsoltot ábrázolja, ám ezúttal a Kossuth tér eseményein. Teljesen összezavarodtunk, és nem tudjuk hová tenni ezt a hirtelen pálfordulást! De úgy tűnik, hogy a képen a fejét és állát vakargató Zsolt sem, és csak tanácstalanul néz maga elé a kurucosok gyűrűjében ...


Update 2: Infromatikai szakértők időközben felhívták a figyelmünket, lehetséges, hogy a képeket photoshoppal manipulálták, a durva pixelek legalábbis utalhatnak erre. Mi azonban nem hiszünk azoknak, akik így próbálják meg kétségbe vonni Zsolt bocsánatkéréssel felérő nagyszerű, nyílt kiállását! Szerintetek?

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr67421988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

limonade joe 2008.04.12. 11:25:35

Csak nehogy bayer beperelje.
A másik: csak hogy azantszemitizmussal kapcsolatos műveltségi hézagot kitöltsem: az antiszemita ideológiák mindig a zsidók tetteire hivatkoznak, mint indokra, ezt összekapcsolva a származással, úgyhogy Bayer semmit nem revideált, hanem mondjuk úgy, hogy pontosított.
Az igazán súlyos az, ha valaki azt gondolja, hogy ez unsere zsoltit akármennyire is felmenti a felelősség alól. Mondhatnánk úgy is, hogy ezzel a megjegyzésével lépett a judeofóbiából az antiszemitizmusba.

limonade joe 2008.04.12. 11:27:08

Ez iménti megjegyzésem szigorúan a szabadság szemszögéből.

states 2008.04.12. 11:30:43

Érdekes, én meg Gyurcsányt láttam Tomcaték között. Ki tud itt már kiigazodni, még jó, hogy Horn Gábor nem tévedt el, igaz ő lipótvárosi...

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.04.12. 11:33:55

Joe, köszönjük a hozzászólást, ezt mi sem gondoljuk másként - ld. a kommentem itt: www.judapest.org/jp-palyazat-celebspotting/ - de hát mit számít ez most már?:) Itt a bizonyíték:).

Miért perelne be egyébként? Te is úgygGondolod, hogy a képek nem erdetiek?:D

Esetleg közzéteszünk majd egy helyreigazítást, hogy "tévesen állítottuk, hogy BZS már nem antiszemita, és bocsánatot kért a zsidóságtól, valamint valótlanul állítottuk, hogy Herzl Tivadart ábrázoló pólóban vett részt az antifasiszta tüntetésen":D

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.04.12. 11:37:07

Azért megvastagítottam az iróniamétert, hogy ne legyen félreértés...:)

gergely 2008.04.12. 11:45:25

Egy antiszemita számára antiszemitának lenni:
becsület és dicsőség dolga.

acetofive 2008.04.12. 11:55:41

bayer "mediageci" zsoltinak is zsido baratnoje van?
gondolom o is minden evben fogadja izraeli baratjat mint minden rendes antiszemita :DDD

states 2008.04.12. 12:05:51

Ime egy idézet azoktól, akikről Bayer beszélt, mert azért tisztázzuk, Bayer nem általánosságban mondott véleményt az ominózus cikkben a zsidóságról, bármennyire csúsztatnak itt is egyesek:
„A zsidók… kitüntetett szerepet vállaltak a világ kommunikációs összekapcsolásában, a hírközlésben, a kereskedelemben, az intellektuális dialógusban, a Föld és a rajta élők világgá változtatásában… Ez az egyetlen világnép, és ebből fakad a rendeltetése is… A zsidók nem lesznek utcaseprők, mert a sok évezred alatt felhalmozódott intellektuális tőke tovább öröklődik az utódokra. Az érzékenységet, az alkatot és valószínűleg az intelligenciánk természetét is összeadjuk abban a génkoktélban, amik a gyermekeink.”
/Konrád György/
Különösen a zsidók nem lesznek utcaseprők, a génkoktél meg a Föld világgá változtatása tetszik. Én naiv idáig úgy tudtam az Ószövetségből, hogy Isten 6 nap alatt teremtette a Földet, most kellett megtudnom K.GY.-től, hogy az azt bizony K.GY. elődei receptje szerint készült génkoktélnak köszönhetjük...

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.04.12. 12:14:42

States, én értem, hogy mit akarsz ezzel, csak annyi a gond, hogy akárhány, és akár ennél jóval "durvább(nak gondolt)" szöveget idézel zsidó származásúaktól, ezek nem indokolhatnak semmi olyasmit, amit BZS szerint igen. Ezt kellene megérteni.

a doktor ur · egyetlen1.blogspot.com 2008.04.12. 12:23:14

A "médiageci" "nicknevet" már lestipistopizta magának Csiszár Jenô úgy 6-8 évvel ezelôtt, úgyhogy az már foglalt, kéretik másikat találni...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.04.12. 12:26:29

Érdekes ez a Conzervatórium, de főleg a Qratóriumi tagok h.szólásai.

gravy_t 2008.04.12. 12:31:00

fú, itt is lehet zsidózni? akkor jövök!

természetesen lehet jó durva és szélsőséges nézeteket idézni minden nemzettől, szerintem nem is az a baj. ha valaki nagy baromságot mond, hát jól kiröhögjük.

az lehet a gond inkább, hogy míg vannak, akik úgymond szabadon hangoztathatják a faszságaikat - pl. amcsik ugye, addig ha mások tesznek gyakorlatilag egy az egyben ugyanolyan kijelentéseket, akkor azok meg alja népség, söpredék, ki kell űzni a közéletből stb.

tehát ha valaki azt mondhatja, hogy az amerikaiak jobbak mindenki másnál, akkor mások miért nem mondhatják, hogy az amerikaiak rosszabbak mindenki másnál?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.04.12. 12:31:23

Ez a Conrád Györgyös idézet meg pláne érdekes. És akkor még nem is beszéltünk a könnyű drogok legalizálásáról. Na, az az igazán muris.
Apropó, Izraelben legálisak a könnyű drogok? Van ott Nyílt Társadalom Alapítvány, a palesztinokat felrákóztatandó?
Mert gondolom fiatal palesztinok bűnbandái gyakran törik rá az ajtót idős, nyugdíjas zsidókra.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.04.12. 12:34:20

el ne felejtsem: a palesztinok gondolom ott is díjbeszedőknek adják ki magukat, és úgy járnak zsidó házról-házra.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.04.12. 12:41:40

Na, a zindex levette a blogot a címlapról. Kellett nekem ide beírni...

states 2008.04.12. 12:42:37

Hadrian VII: Én meg azt értem meg, hogy sokaknak elege van a kettős mércéből: majd ha a zsidó rasszizmus is elemi felháborodást fog kiváltani a balos hazai véleményformálók között, akkor ítékezhetnek Bayer fölött, addig nem...

gravy_t 2008.04.12. 12:43:36

Epikurosz

nem lesz gond Izraelben, ne aggódj, miután a zsidók felvásárolják magyarországot meg lengyelországot, majd idetelepítik a palesztinokat.

[iróniaméter]

states 2008.04.12. 14:50:32

mavo: honnan van ez az idézet, érdekelne, köszi...

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.04.12. 15:09:05

Badinyival és Marschlakóval meg egyebekkel tessék máshol kopogtatni.

Tt1 2008.04.12. 15:47:36

"Ha röviden értékelnénk, Bayer a magyar újságírás cigányprímása: minden asztalhoz odamegy, cincog egy keveset, de közben már a másik asztalra sandít. Aztán próbálkozik ott is. Nem véletlen, hogy volt a Magyar Narancsnál, odavetődött a Népszabadsághoz, közben a közszolgálati televíziónál félerotikus műsort gyártott, lengén öltözött nők között fejbúbra tolt cilinderben fércmunkákat olvasott föl, aztán hol a Kurírnál, hol a 168 Óránál időzött, momentán Szélesnél dekkol. Ennyi és nem több. Hogy mit mond, nem is volna érdekes, de mégiscsak a Fidesz belső körébe tartozik, a szokásos pártszületésnapon mindig ott látni, amint szigorúan Orbán Viktor testmelegében, értőn porciózza az ünnepi tortát." :))))

VIII. Nagyapó 2008.04.12. 15:53:56

"Nemrégiben még azt írta, hogy a zsidók léte indokolja az antiszemitizmust, de nagy visszhangot és botrányt kiváltó véleményét egy hosszú, önmarcangoló lelki tusa után a mai napon gyökeresen megváltoztatta."


Most vitatkozhatunk róla, hogy mit értett a dolog alatt (vagyis hogy az antiszemitizmust tartja-e indokoltnak, vagy az "antiszemitizmust") - de ezt egész biztosan nem írta. Nem "a zsidókról", hanem "bizonyos zsidókról" beszélt.


Nem vagyok nagyon oda Bayer Zsoltért, fene nagy hülyeségeket tud írni, és ha az előbbi, idézőjel nélküli értelemben kell érteni a cikkét (szerintem nem), az tényleg felháborító - de hogy a Konzervatórium (ráadásul a testületi cimkével) ilyen csúsztatásokkal száll be a hecckampányba, az szerintem határozottan ciki. (Gondolom, az iróniamétert nem erre értettétek.)

Az bennem is azt az érzést erősíti, hogy a csapat egy jelentős része mindinkább csak a konzervatív cimke balos lenyúlásán dolgozik.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.12. 16:00:03

Nagyapó,

engem pusztán az első cikke húzott föl, az nem is kicsit, és azon nincs mit vitatkozni: valakinek a "puszta léte" nem indokol semmiféle anti-izét. Az írás undorító volt.

Erre a másodikra már lehet, hogy föl se kaptam volna a fejemet.

De egy poén miatt nem kell egyből a balos világösszeesküvést vizionálni, plz.

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.04.12. 16:08:11

"a csapat egy jelentős része mindinkább csak a konzervatív cimke balos lenyúlásán dolgozik"

A csapat egy jelentős része a konzervatív címke visszaszerzésén dolgozik, azoktól, akik nyugatejrópéer baloldali maszlagot akarnak eladni konzi és jobber címkével. Pölö Lovasbencsikbayer.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.12. 16:12:58

A magam nevében:

BZS a második cikkben bocsánatot kért. Most azon, hogy a tettek mit igazolhatnak, inkább lehet vitatkozni.
Nekem ennyi most elég.

VIII. Nagyapó 2008.04.12. 16:16:57

Nem vízionálok semmiféle balos összeesküvést.

Csak abbéli érzésemet fejeztem ki, hogy a konzervatoristák némelyike balos emlőkön nevelkedett, aztán felfedezte magának a konzi ideológiát - ugyanakkor érzelmileg továbbra is balra húz, és meg sem próbálja megérteni a létező jobbot.

Egyszerűen továbbra is az van benne, hogy az egy sötét banda, a fényt a saját oldalon kell keresni, és onnan fog majd eljönni a Valódi Konzervativizmus is. Sztem egyébként ebben pont Veled értek nagyjából egyet. Úgy éreztem, ez a cikk ebbe a vonalba illik, és kicsit rosszul esett, hogy "Konzervatórium" cimke alatt jelent meg.


***

Ami az első cikket illeti - én úgy gondolom, Zsóti simán csak azt akarta írni, hogy bizonyos megélhetési médiazsidók egyszerűen kihozzák az emberből az antiszemitát. Ami persze nem védhető álláspont olyan szempontból, hogy az antiszemitizmusnak ez nem elfogadható indoka - de szerintem nem is az volt az üzenet, hogy ettől az antiszemitizmus helyes lesz, csak hogy ebből antiszemitizmus lesz.

Illetve ha komolyan gondolja a cikkét, sztem ez a helyes értelmezés. Nem kizárt persze az sem, hogy direkt és tudatosan írt kétfenekű cikket - bár ez épp most nem illik a vonalba...

VIII. Nagyapó 2008.04.12. 16:21:54

Hadrian VII.


Lovas és Bencsik valóban balos maszlagot nyom. Bayer ilyen tekintetben sztem nem nyom semmit, max. némi nemzeti giccset néha.

És én is frászt/hányingert kapok a Magyar Nemzettől, sztem szoktam is őket osztani rendesen. De... Ld. fenn, a Gabrilonak írt kommentet.

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.04.12. 16:25:07

Nagyapó, oké, átraktam saját névre, remélem így megfelel.

"Csak abbéli érzésemet fejeztem ki, hogy a konzervatoristák némelyike balos emlőkön nevelkedett, aztán felfedezte magának a konzi ideológiát - ugyanakkor érzelmileg továbbra is balra húz, és meg sem próbálja megérteni a létező jobbot."

Kedves Nagyapó, konzervatoristaként jobbos emlőkön nevelkedtem. Ellentétben a "létező jobboldal" olyan képviselőivel, mint Lovasbencsikbayer, akik a néspzabi-168óra-stbstb hasábjairól balos-libi emlőkről fedezték fel maguknak a konzervativizmust - vagy még azt sem, csak valamit, ami annak neveznek. Mi nem fidelitas-iroda vagyunk, nem a pártálláspontot közvetítjük, szorri. Arra van épp elég hely széles e neten.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.12. 16:25:46

Nagyapó,

szerintem köztünk nincs nézeteltérés:)

Ennek a facnak két vége van:

- az egyik az, hogy valóban vannak olyan balos publicisták, akik kb az antiszemitázásból élnek meg. (vö. "a baloldali antifasizmus mítosza" - ott ezt osztottam, oszt kaptam is érte, hogy tőkéczkis frázisokat hasnyálok - istenem, ez van.)

- a másik az, hogy bzs medencés cikke egyrészt undorító volt, másrészt antiszemita. Szerintem az utóbbi igencsak finomított verzió.

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.04.12. 16:29:05

népspzabi= népszabi. vagy népzabi, az is teccik:)

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.04.12. 16:30:24

Nagyapó,

akkor remélem így oké, és megfelel.

VIII. Nagyapó 2008.04.12. 16:31:13

A konzervativizmus sztem többek közt épp valami olyasfajta felismerést jelent, hogy a társadalmat többnyire nem néhány jól leírható törvényszerűség mozgatja, a rendszer elég összetett, milliónyi tudatos és tudattalan motiváció, érzés és előítélet munkál az emberekben.

Ennélfogva énszerintem alapvető követelmény egy konzervatívval szemben, hogy megpróbálja végiggondolni, mit és miért mondott a másik - ahelyett, hogy ledobná magáról a gondolkodás nyűgét azzal, hogy a dolog nem passzol a világképébe, tehát fals/gonosz.


(A poén amúgy jó, szó se róla. Csak a hozzá írt komment nem jött be.)

VIII. Nagyapó 2008.04.12. 16:38:53

Na bocs, ezt még közben írtam, a Bayer-cikk kapcsán :-) Amit el lehet küldeni a fenébe (nekem pl. Hont válasza kifejezetten tetszett), csak könyörgöm, ne tudjuk le egy csúsztatással!

Amúgy igen, így határozottan jobban tetszik.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.12. 16:39:35

Nagyapó mond valamit. Én skubizok.
Meg ezt elmondtam levlistán is:

én az "antiszemitizmus" mint olyan elleni "harcot" nem tartom szerencsésnek. Ez egy ilyen aufklérista toposz, annak is az erőszakosabb verziója, hogy "az emberi tudatlanságot" ki köll irtani, s akkor jóvilág lesz. Vagyis az élcsapat fölvilágosít.
Az antiszemitizmus szvsz baromság, de eszem ágában sem lenne bárkit is "felvilágosítani" - az ilyen felvilágosító irodalmakkal amúgyis könyvespolcok vannak teletömve.

VIII. Nagyapó 2008.04.12. 16:52:40

Mindenesetre ha Bayer Zsolt VALÓBAN antiszemita (és
a) nem úgy kell érteni a cikkét, ahogy mondtam,
b) nem is politikai számításból írja azt, amit)

- SZVSZ akkor is épp arra egy kiváló esettanulmány, amit sztem írni akart. Ti. hogy hogyan lesz antiszemita valakiből, aki eredetileg nem volt az. Lehet tanulmányozni!


És én még csak azt se hiszem, hogy az antiszemitizmuson ne lehetne valamelyest változtatni. Csak épp a másik fél motiuvációinak megértése, sok munka és érvelés szükséges hozzá, nem a politikai husáng és a "megmondjuk a hülye népnek" mentalitás - ill. akik többnyire "harcolnak" ellene, vszeg inkább ártanak az ügynek.

arturg 2008.04.12. 16:56:16

"Ami az első cikket illeti - én úgy gondolom, Zsóti simán csak azt akarta írni, hogy bizonyos megélhetési médiazsidók egyszerűen kihozzák az emberből az antiszemitát."

Van ez a - gondolom sokak által ismert - fekete színű, kemény borítójú művtöri tankönyv. Középiskolában volt használatos még pár éve. Szóval annak az elején van egy frappáns kis szösszenet, valahogy így hangzik:

Tanár: "A művész ezzel azt akarta mondani, hogy...
Diák: "Akkor miért nem mondta azt?"

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.12. 17:06:21

valamelyik lájtos jenki limonádéban volt még erről egy jó példa, amikor a fószer összefoglalja valami kiscsajnak, hogy miről is szól a Rómeó és Júlia - két mondatban.
A csaj megkéri: akkor miért nem így írta le?
a válasz: leírhatta volna, de akkor senki sem beszélne ma róla:)

arturg 2008.04.12. 17:09:51

Mgen...:) Egyébként jó kérdés, hogy az újságírás vajon mi. Művészet? Ami viszont szerintem mindenképpen elvárható egy cikktől az a világos fogalmazás.

VIII. Nagyapó 2008.04.12. 17:19:40

De ha egyszer a túlzott pontoság tönkretenné a szépen felépített ívet... :-)

Most képzeld el így a mondatot:

"Ők a mi indok-zsidóink: a puszta létük indokolja, hogy bizonyos, a dolgokat részleteikben végiggondolni nem hajlamos emberek, akiknek a zsidóságot leginkább a média által alkotott képből ismerik, azt a következtetést vonják le, hogy minden zsidó ilyen, és ezért antiszemitákká váljanak."

arturg 2008.04.12. 17:29:42

Az a helyzet, hogy nem olvastam az eredeti remekművet, úh fogalmam sincs az eredeti mondat hogy néz ki, de nekem a te verziód nem tűnik olyan rossznak. Igaz, kissé összetettre sikeredet és valószínűsíthető, hogy a bővítmények számával fordított arányban állna a mondanivaló befogadására képes olvasóközönség létszáma.. :) Végeredményben ez is művészet valahol: bonyolult koncepciókat tömör, lényegretörő formában átadni.

Jani Begónia (törölt) · http://www.menekulttabor.extra.hu/forum/ 2008.04.12. 17:38:14

Kilóg a cionista lóláb a konzervatív szoknya alól.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.12. 17:43:37

Begónia,

te ilyenkor ironizálni próbálsz?

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.12. 18:20:32

Hopsz. Lenéztem a rövidnadrágom felé. Szőrös, ez nem kérdés.

arturg 2008.04.12. 18:27:24

Uhh, otthon már rövidnacit lehet hordani?? Itt még szürke minden és zuhog az eső...:(

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.12. 18:33:56

arturg

Az túlzás, hogy lehet, de én hidegtűrő fajta vagyok, és ragaszkodom az illúzióimhoz. :)

Amúgy itt is szürke és fúj a szél.

shadai 2008.04.12. 18:34:29

Bayer úgy kért bocsánatot, mint Kóhn Grüntől:

- Haló, itt Kóhn, ez a Kiss lakás?
- Nem, ez itt Grűn.
- Akkor elnézést!

;]

pistibacsi · http://henkajpan.blog.hu 2008.04.12. 19:07:24

De hiszen ezek nem is fotosoppal manipulált képek, hanem jól kivehető, hogy egy ismeretlen személy Bayer Zsolt fényképét tartja az arca elé. Pedig elsőre komolyan vettem, de most már látom, hogy csúnyán becsaptak. Hát már Magyarországon magyar a magyart ugratja? Hová judottunk?

Paranoid Android2 2008.04.12. 19:44:35

Az a szép az ilyen antiszemitaüldözésben, hogy pont olyan, mint a zsidóüldözés.
Ti eldöntitek, ki antiszemita, aztán hajrá.
De legalább tényleg lennének nácik itt valahol! De én csak komcsikat, meg hülyéket, meg "liberális értelmiségieket" látok itt és ráadásul nem is tudom melyik melyik!

gravy_t 2008.04.12. 22:19:03

srácok, ez már tényleg olyan, mint a régi nagy családok közti rivalizálások a regényekben, amikor a két fél már rég nem tudja, hogy mi is volt az, ami miatt eleve összevesztek. ideje lenne lenyugodni.

phaidros 2008.04.12. 22:26:38

Paranoid Android,

érvelésed emlékeztet a szlovák kormány érvrendszerére - nincs magyarellenesség Szlovákiában, csak a magyar kormány kavarja a szart. De ugye mi magyarok vagyunk, ők meg szlovákok, szóval még a párhuzam is sértő nem?

FYI: éveken keresztül olvastam Tomcat blogját, "védtem" Tomcatet a fórumokon, mondván, hogy nem antiszemita, csak anticionista, és nincs náciveszély (utóbbit továbbra is fenntartom), s lettem így én is náci. :)

Többször leveleztem is vele, Egyiketsemként tudja, ki vagyok (saját nevemen írtam). Az utolsó levélváltásunkkor a szemére vetettem, hogy tudom, ő nem antiszemita, de bemocskolja magát azokkal az emberekkel, akik a blogján (szerzőként és kommentelőként, illetve a rádióban) antiszemita, rasszista megnyilvánulásokat tesznek, és ha ők elérnék a céljaikat, akkor Athinát is bántani fogják.

Akkor ő nagyjából azt válaszolta: egyrészt a tisztességes embert sosem lehet bemocskolni, másrészt a zsidózókat leoltja a blogjában.

Ismerem és elfogadom sok indíttatását, hogy miért használja a zsidó és a cigány szót - pl. mert nem hajlandó álságosan másként nevezni azokat, akik annak vallják magukat, csak azért, mert emiatt őt elítélik.

Valóban, ez egy létező probléma itthon, bár nem előzmények nélküli, és sokan agyatlan módon, reflexből reagálnak rá, jobbról is, de főleg balról - ugye kedves Citrom József, akik szerint jobbert még rugdosni is lehet a rendőrörsön.

Bazmeg, Joe, még Tomcatet sem lehet rugdosni. Nem azt lehet rugdosni, akit utálunk, miben különbözöl akkor tőlük, mondd már meg?

Tán szerinted is a cél szentesíti az eszközt? Náluk a molotovot szentesítette valamilyen sértett színmagyar lázálom nevében.

Rendőrterror, de csak a szemét fasiszták ellen? Aztán majd amikor Viki veret szét menneteket a szovjet emlékmű lebontása ellen tiltakozva, akkor majd az fasiszta rendőrállam lesz? (Remélem lebonttatja majd, csak előtte tárják fel a gázmezőket, mert szép dolog a büszkeség, de fűteni is kell valahogy.)

Joe, az, ami októberben történt, az színtiszta rendőrségi terror volt, következmény nélkül, és a tettesek kitüntetése mellett.

Mert rendőrök vertek polgárt, aki nem védekezett, a földön feküdt, az utcán és a rendőrörsön, meg a börtön udvarán.

És mártírt csináltak mindenkiből, Tomcatből is, bizony. Mint ahogy Demszky is az volt. És Viki is, bizony. Mert az eszköz ugyanaz.

Már megint elkalandoztam. Szóval, lehet használni a szavakat (zsidó, cigány), de reagálnak persze az érintett oldalakról is, akiknek viszont nyomós okuk van rá, hogy ne vegyék jó néven - ezt vagy elfogadod, vagy nem.

Ha nem, ne csodálkozz, hogy minek tartanak, a cimkék ugyanis szubjektívek.

Én sem csodálkozom a cigányos megjegyzésem miatt, és én is tojok rá, mint Tomcat, egészen idáig, amikor már képes volt azért tüntetni, mert ők nácinak nevezték. (o: Kicsit sokat akar már, azért gondolni szabad lesz majd?

Szóval, meg is értettem Őt, bár egyet nem értettem a dologgal, mert nem számol másokkal, csak saját elvárásaival, tehát bemocskolódás nem attól lesz, hogy akarjuk-e vagy sem, azzal meg sokat nem érünk, ha a kosz alatt tiszta a bőrünk, ugye.

És attól, hogy a családom nem érzi a bűzömet, még lehet, hogy nem ez az elsődlegesen figyelembe veendő visszajelző közeg, nem tudom, átmennek-e a párhuzamok?

Rasszizmus: teljes mértékben egyetértettem Tomcattel, és most is egyetértek a cigány/roma szóhasználattal, azzal, hogy bármit is jelentsen eredetileg a "cigány" szó, ma már azt jelenti, ami a társadalomnban képként társul hozzá - és erről nem a társadalom tehet.

Fenntartom ezt úgy, hogy a munkahelyemen, és baráti körben a roma kollégáról/ismerősről eszembe sem jut, hogy cigány. És nem is cigányozom őket azért, mert azok.

Ha valakinek a fenti meghatározás balról vagy akárhonnan nem tetszik, nyalja ki a seggemet.

Tisztában vagyok vele, hogy ezzel a hozzáállásával milyen leveleket kapott, akkor, amikor még a régi Tomcat volt, nem pedig az, ami most; egy megélhetési provokátor, aki valami okból mindenképpen az MSZP malmára akarja hajtani a vizet, és Ti, kedves tőlem még jobbra eső agymosott kommentezők, ebben asszisztáltok neki.

Egy polóárus a főnökötök, bezony, és okosabb nálatok - ez is biztos. Mondjuk úgy, hogy közületek mindőtök közül a legokosabb, kár, hogy már csak saját egója érdekli.

Visszatérve, a múlt heti események után, azután, hogy a Bombagyáron minden bővebb helyzetelemzés nélkül (azaz, hogy vagy igen, vagy nem, bizonyíték nincs) evidensnek vették, hogy egy magyar lány igazat mond, a bolt (egyébként közismerten bunkó) eladója meg zsidóként/cigányként (!= magyarként) biztosan hazudik, majd a molotov koktél dobása után gratulált az elkövetőknek, és összehívott egy "flashmobot" azért, hogy megfélemlítse mind az eladókat (mert nem tanultak belőle), mind a zsidókat, majd azt nyilatkozta, hogy zsidó hullákat és romokat akar, és ezenfelül még ők a magyarok, csakis, zsidó, cigány nem magyar... hát basszátok meg.

Onnantól teszek arra, hogy nagypolitikailag mi a helyes, hogy jajj, Viki szív, mert a GyF ott lesz, és monopolizálja a tüntetést, pláne teszek arra, hogy ki minek tart azért, mert ott voltam.

Ember vagyok, aztán magyar, és utána konzervatív, ha egyáltalán az vagyok - talán az, mert szarok minden kibaszott ideológiára, és az összes, az ideológiákat követő birkára, és az őket kézivezérléssel irányítókra.

Beleértve most már Tomcatet, és az ő birka népét is. Tomcat most már ugyanaz, mint Gyurcsány, Orbán, legyetek vele boldogok.

Az összeesküvéselméleteiteket szintén dugjátok az ánuszotokba, azzal együtt, hogy ha a blogomat megnézitek, láthatjátok, hogy azért van némi közöm a témához.

Sajnos azonban az a véleményem, hogy az ország és főleg saját maguk problémáit a zsidókban látók egyrészt csak saját elcseszett szar és reménytelen életüket próbálják kompenzálni, mert tömegben legalább erősnek érzik magukat, másrészt viszont kiválóan betöltik a rájuk osztott politikai szerepet, miszerint a dolgok ne a valódi problémákról szóljanak, és ez rohadtul bassza a csőrömet, mert rühellem az ineffektív munkát, és az elvesztegetett időt. De ez legyen az én problémám.

limonade joe,

pontosítsunk, letartóztatottként szembetérdelsz a rendőrörsön az átvonuló rendőrökkel, és összerugdosnak, majd a tetteseket még az ügyészség is fedezi, ez természetes, ugye ezt akartad mondani? Nem, ne válaszolj, nem kell. Nekem egy Tomcatista inverzének véleménye az emberi jogokról nem jelent sokat, sorry.

mediazsiraf · http://www.konzervatorium.blog.hu/ 2008.04.12. 22:46:44

én tegnap összefutottam azzal a NEM-gójmotorossal, akinek hétfőn lefotóztam a sliccét. :D:D:D

gyorsan felvettem egy napszemüveget, még a végén rendőri védelmet kellett volna kérnem... :D:D:D:D

de ezúttal felhúzta a sliccét, szóval van minimális hitem a NÉPNEVELÉSben... :)

phaidros 2008.04.12. 22:52:34

Mediazsiraf,

Én is láttam. :) Van is róla kép. Oldalról áll, a sorozat végén, egy másikkal, a falnak támaszkodva.

leone007 2008.04.13. 02:12:16

Appááám. Brilliáns. :-)

kojéve 2008.04.13. 11:09:37

Mindennapi frontvonalunkat add meg nekünk ma...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.04.13. 21:45:24

És akkor Andrásnak leesett a feje, de nem halt meg.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.13. 22:23:22

mavo, akkor most már tudol kommentőni?:)) Tegnap még kis nehézségeink akadtak, percenként kellett törölnünk a tiltásokat - nem tudjuk mér.

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2008.04.14. 09:52:35

Szerintem Tomcat egy zseni. Amit alkalmaz, azt úgy hívják gerilla marketing. Bizony a pólói szépen fogynak és akkora média felületet kap, hogy azt csak súlyos tíz milliókért tudná megvenni. Egy ország zabálja miniszter- és köztársasági elnököstül, pedig, ha más nem a tojás hajító gép rádöbbenthetett volna mindenkit, hogy ez egy blöff, egy óriási vicc, de nem kajolja mindenki, és mennek tüntetni csak azt nem értem miért nem Tomcat pólóban.
Üdv Pelikán

Jani Begónia (törölt) · http://www.menekulttabor.extra.hu/forum/ 2008.04.14. 18:43:56

Reak(cion)ary, az irónia te magad vagy. Másfél hete rikácsoltok itt, mint a ludak, amikor róka szalad közéjük, hogy itt milyen antiszemitizmus van. Konzervatív létetekre a megélhetési zsidóság preferálta hisztériakeltősdit játszátok. Írjátok ki, hogy ez itt a judapest.org2, és minden a helyére kerül. Mert, tudod, ha őszintén megvalljátok hová tartozásotokat, azzal senkinek nem lehet gondja. Akkor engem az sem zavar, ha Rákosi Mátyás, a néha zsidó diktátor képét csókolgatjátok éjszakánként lefekvés előtt, azét az emberét, akinek lelkén több, mint félmillió magyar ember halála szárad. Ebben az esetben ugyanis kvittek vagyunk. A 40-es években a magyarok küldtek haláltáborba 600 ezer zsidót, az 50-es években meg a zsidó rezsim és személyi kultusz végzett ki kb. ennyi magyart. S ha ma minden magyar felelős a holokausztért, akkor minden zsidó is a Rákosi-rezsimért.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.14. 19:30:27

Begónia, te retardált szánalmas kretén,

itt senki sem mondta, hogy minden magyar felelős a holokausztért. Rossz ajtón kopogtatsz. Továbbá antiszemitizmusról sem rikácsoltunk.

Elmész te a halász falára. Röviden, tömören.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.04.15. 07:29:20

Tudok, hógynee. És mindent kösz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.04.15. 07:30:16

Asztakurva Begónillya,

a rákosiképet, aztat este nem smártam le. pokolba kerülök?

___________________________ (törölt) 2008.04.16. 11:10:28

"Másfél hete rikácsoltok itt, mint a ludak, amikor róka szalad közéjük, hogy itt milyen antiszemitizmus van. "

Hogyne. En pl. a kovetkezokeppen rikacsoltam par cikkel lejjebb:

"Egyébként is az egész antiszemitizmus-téma túl van fújva. Az az érdekes, hogy ki mit tesz (vagy mond), nem az, hogy milyen motivációval. A molotovos figura bűnöző, azt' kész. Nem hiszem, hogy erkölcsi különbség lenne egyik vagy másik vagy harmadik csoport ellen elkövetett erőszakok között. Legfeljebb az áldozatok érzékenységében, de hát melyik csoportnak nincs oka érzékenynek lenni?"

Javasolnam az olvas-gondolkodik-kommentel folyamatot, ez a fantazial-ujjabolmarhasagotkiszop-kommentel folyamat nem annyira nyert szencsatat.

rosta 2008.04.16. 20:59:40

Nem olvastam eredeti Bayer cikkét, be sem lett linkelve, de ebből a banzájból azt olvasom ki, hogy valami nagy igazságot mondhatott ki. Mint amikor Olaszliszka után leírta, hogyha cigányt gázolsz ne állj meg, hanem a kocsiból hívd a mentőt, és hajts el a legközelebbi rendőrörshöz, mert különben kinyúvasztanak.

Hát ezek a cigány, zsidó, sváb, magyar témák ilyen kényesek. Ilyenkor mindenki körbeáll, és üvöltözik egymással. Ilyenkor ott tolong az ügynek nagyon sok politikai haszonélvezője, csakhát amiről a Bayer írt, arról nem beszél senki.

Sajnáltos, hogy miután végigolvastam a topic-ot, nem derült ki, hogy mi a jófenét mondhatott a Bayer...

(Most, hogy újranéztem a szöveget, látom, hogy a Nagyapó mégis magyarázott erről valamit, így hát tisztelet a kivételnek)

rosta 2008.04.19. 11:02:13

Végre sikerült Bayer cikkét elolvasnom Gabrilo jóvoltából. Mondjuk szerintem az eredeti cikket a topic elejére kellett volna belinkelni. Lehet, hogy itt sokan naprakészek a MH-ból, Bayerből, de ez nem mondható el mindenkiről. Persze sikongatni a semmiről is lehet, ezt már megtapasztalhattuk már a kádár korszakban, amikor az embereknek rendszeresen állást kellett foglalni valakinek írása ellen, amit gyakorlatilag senki sem olvashatott. Még szerencse, hogy most olvashatjuk a visongás tárgyát...

Ha a Bayer által megtámadott kétes hírű média egyéniségeket nézzük, akkor érthető számomra miért ez a nagy kádári zsivaj. A tolvaj Mészáros, vagy a kádár korban zsidózó Avar, avagy a házipornóját közkincsé tevő Bolgár, a zsigeri gyűlölködő Ungváry mind a liberálbolsik oldal bozótharcosai, őket támadni annyi, mint a liberálbolsi bagázs operatív törzsét, a fő csapásmérőket megtámadni. Friderikuszról, az egykori TV elnök jelöltről nem is szólva, akit maga a Lendvai támogatott meg az elnökségért vívott harcban.

Nekem tetszik Bayer írása. Pontosan fogalmaz, jó a kép. Valóban jó lenne, ha bizonyos balliberális médiaszemélyiséget nem fújnák folyton bele a taknyukat a medencébe. Persze a kép durva, ugyanakkor megrázóan tiszta, világos. Van benne valami Budelaire-i, a lényeget jól szemlélteti. Amit a tolvaj Mészáros művel egy önmagának ácsolt erkölcsi piedesztálról, és amit a hasonlóan díszes ATV-s újságíró kör hasonló emelkedettséggel megenged magának, hát az valóban nem más, mint az ország nagy, közéleti medencéjébe való ürítés.

Azt, hogy emellett a Bayer még egy sort is beleillesztett, azt egyfajta reklám sornak veszem. E nélkül a sor nélkül a kutya sem olvasta volna a cikket, amint jómagam sem vettem volna a fáradtságot, hogy a MH cikknek utána nézzek. Ez az áthallásosként is kezelhető sor, miszerint vannak megélhetési zsidó újságírók, és szakértők, akik gerjesztenék az antiszemitizmust legalább akkora ingert váltanak ki a célszemélyekből, célrétegből, mintha ugyanezt leírnák más rétegek újságíróiról, pélsául a egyes cigány médiaszemélyiségekről, vagy magyar, keresztyén médiaszemélyiségekről.

Bár azért amit az ATV-s csapat megengedhet magának, hát azt más irányultságú, normális televízióban mások nemigen tehetik meg. Márpedig egyesek az ATV-t normális televíziónak tekintik. Ilyen pedigrével a cigány, magyar médiaszemélyiségek máshol meg sem szólalhatnak, mert páros lábbal rúgják ki őket.

Ez az uszoda vízébe való taknyolás különben a valósaágban tényleg annyira hányingert keltő, hogy szerintem ez már ellene van az ATV céljainak is. Egyes ballib híveket, nyugdíjasokat talán még lelkesít is ez a mód, de általában el lehet mondani, hogy a gusztustalanságuk inkább a jobboldalnak kedvez. Mondhatni, hogy Bayer jó taktikai érzékkel keltette fel az ország figyelmét erre a korábban már példátlan módon besározódott társaságra, amelyet ezután még többen fognak nézni, és még többen fognak megundorodni tőlük. A Bayer mint mindig pontos, és precíz, ahogy azt már régen tudjuk róla…

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.19. 13:36:44

Hö? Ugyanazt a cikket olvastuk? BZS sajnos nem erről írt. BZS olyan gusztustalanságot írt le, amit kénytelen volt maga is visszavonni később (puszta létük indokolja az antiszemitizmust).
Nocheinmal menj át rajta sztem:(

rosta 2008.04.19. 14:48:33

Én nem tudom, hogy te mit olvastál, én az eredeti cikket olvastam. Abban arról van szó, amiről szó van, amit leírtam, mégpedig az ATV-s médiabagázs látványos, rendszeres, permanens vízbetaknyolásáról.

A bocsánatkérést is olvastam, de szerintem te erőteljesen félreérted a dolgot, valami oknál fogva. A Bayer a legkevésbé sem a vízbetaknyolóktól kér bocsánatot. Azok iránt a megvetését továbbra is fenntartotta. Azoktól a szegény zsidó embertől kér bocsánatot, akik hozzám hasonlóan nem olvasták a cikkét, és hittek a riogatóknak, vagy akik olvasták esetleg, de a balliberális médiák nagyágyúi, a Mazsihisz levele után elhitték, hogy itt valóban támadás történt a zsidóság ellen. Figyelembe vette ezeknek az embereknek a fokozott érzékenységét.

Én úgy látom, hogy majdnem hasonló pozícióból kért bocsánatot, mint amilyen pozícióban volt a köteles beszéd Kövérje. Kövér nyilván nem kért bocsánatot akkor Gyurcsány, és csapata görénysége miatt, de a Bayer volt annyira korrekt, hogy akik félreérthették ebben a gőzös politikai légkörben, azok ezt az írását elolvasva megnyugodhassanak. Értsék, hogy nem a zsidóság ellen beszél. Persze a balliberális társulat ezt sem érti, illetve nagyonis félreérti.

Végül is Bayer azt tette, amit tennie kellett. Ha az írásába betette ezt a sort, azzal a tudattal, hogy a mondatnak lesz egy következménye, akkor arra is fel kellett készülnie, hogy a következményben, a politikai adok-kapokban megriadt, máris sértetten álló kisembert tájékoztassa a helyzetet illetően. Ezt meg is tette.

Ezt a fajta felelősségvállalást ballib oldalról csak a TGM-től lehetett eddig megtapasztalni, ami azért valamit igen erőteljesen mutat. Azt, hogy itt élethalál harcról, egy oldal hatalmáról, vagyis a hatalommal járó megélhetésről van szó.

abandi 2008.04.20. 20:34:01

"Gabrilo · konzervatorium.blog.hu 2008.04.19. 13:36:44
Hö? Ugyanazt a cikket olvastuk? BZS sajnos nem erről írt. BZS olyan gusztustalanságot írt le, amit kénytelen volt maga is visszavonni később (puszta létük indokolja az antiszemitizmust).
Nocheinmal menj át rajta sztem:( "

Pedig nem írt hűlyeséget...
Pedig semita vonásokkal bír...
Átállt...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.20. 20:44:46

abandi,

aztat tudom, hogy te egyetlen lépésből eljutsz a zsidókig, de lécci, ne fárassz ezzel mindenkit itten. Kösz.

ricardo montelban 2008.04.22. 15:27:58

hábasszus, de rég röhögtem ilyen jót. lehet majd kérni is? mittomén: "Édesanyámnak, édesapámnak, valamint nagykeresztéknek Pápára küldenék egy Csurka Istvánt a Rumbach utcai zsinagógából. Meg mindenkinek, aki szereti."

abandi 2008.04.24. 13:58:48

Gabrilo!
Nem én "szereztem" a "cikket"...
No, meg: az, hogy én egyetlen lépéssel eljutok a zsidókig, az csak a történelmi, gazdasági tanulmányaimból leszűrt átlátásból adódik...
Pechemre rásegít a tapasztalataimra, a "fogyassz-szenvedj" típusú marketing-reklám-fókuszálás-dinamizmus-termelékenység-hatékonyság...sötöbö...
A szent-piacgazdaság nevében...
sálom...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.24. 17:18:16

abandi,

persze. A gazdasági és történeti problémák mind egy szálig visszavezethetőek az orr formájára, a fülcimpa hiányára, meg egyebekre.
Engem viszont ez nem érdekel.

abandi 2008.04.26. 18:32:43

Gabrilo,
Az általad említett (hiányos) rasszjegyek, csak támpontot adhatnak arra, hogy egy más rasszú fajta-féle miként viszonyuljon a GONDOLKODÁSMÓDJUKHOZ!!!
Tudom, hogy Ők is érző lelkek, hiszen minden nap emlékeztetnek a holokausztra és amennyiben szükségesnek itélik, úgy elengedik egy-egy ország államadósságát...
Sőt: megelőző elencsapást mérnek, amennyiben szükséges...
A kultúrában is jelentős szerepet viselnek...meg a médijjjában, tömegszórakoztatásban is...
Salamon Béla pomócsi féle kiszólása: Ha én egyszer kinyitom a számat...
Ámítás!
Ehhh!
Szóval bzs-nek az írásában "vááán válámiii"...(Rajkin, szovjet zsidó humoralista)
El kéne gondolkodni rajta a megszólítottaknak is...
Csak nehéz a talmuddal egyeztetni!
És: amennyiben Téged, ez nem érdekel, úgy is rendben!
Ez van...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.26. 19:43:47

abandi,

nem, nem érdekel, mert nem hiszem, hogy az orr formája és a fülcimpa hiánya indikátor lenne a gondolkodásmódra. Az ilyen, és ehhez hasonló összefüggésekben való hit nevetséges, az ezen való onanizálás unalmas.
A társalgást ezennel a rasszjegyek-gondolkodásmód témakörben befejeztem. Ha ezt akarod kitárgyalni, fordulj bizalommal a kurucokhoz.

efhábé 2008.04.28. 09:55:51

"Ismerem és elfogadom sok indíttatását, hogy miért használja a zsidó és a cigány szót - pl. mert nem hajlandó álságosan másként nevezni azokat, akik annak vallják magukat, csak azért, mert emiatt őt elítélik."

Nagyon jól ismerheted te tomcatet, ha még azt sem tudod, hogy kedvenc homokozójában (bombagyar.hu) egyetlenegyszer sem fordul elő a zsidó vagy cigány szó, azt ugyanis a fórummotor automatikusan cseréli a babó/ork kifejezésre.
Ha ez nem álságos másként nevezés, akkor mi az?
Én pl. zsidó vagyok, nem babó, nem kajmán, nem izraelita, nem mózes-hitű, zsidó...

efhábé 2008.04.28. 09:57:24

abandi, Bayerebb vagy Bayernál? Miféle semita vonásokat vizionálsz te egy sváb származású emberre? Attól, hogy valakinek németes hangzású neve és ostoba gondolatai vannak, még nem feltétlenül zsidó :)

abandi 2008.05.03. 17:57:27

Ámbörök! (míg a pina hámpörög...)!

Nem akarom én sem túl lihegni a témát, de bizony amíg az értékteremtő munka helyett az ügyeskedéssel lehet befolyásolni a gazdaságot-kultúrát, addig bizony lesz antiszemitizmus...meg cigányozás...
Igazándiból, amíg egy diaszpóra típusú pénzhatalmi pozícióban lévő kisebbség, meg egy másik vándorló világbanda keseríti meg a birkanépet, addig ezt nevezhetik fehérgalléros/cigány bűnözésnek, csak a lényeg marad elfedve!
Jelesül: az említett kisebbségek elgondolkodása arról, hogy lesznek itt még problémák...és bizony ők tehetnek róla a leginkább!
No, ennyit a rasszista-antiszemita-miegymás rul...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.03. 19:30:15

kedves abandi,

1) túllihegni
2) diaszpóra-típusú

3) az "értékteremtő" gazdaságot bemutatnád nekem leszel szíves? Nem baj, ha példákat is hozol!

4) Az "ügyeskedés" mindenképpen "zsidó" tulajdonság? Azaz, mindenki, aki "ügyeskedik" (bár ez is így kissé tág, hiszen ha zsonglőrködöm, akkor is ügyeskedem) tutira zsidó? Ezeket tudnád igazolni valahogy? Nem baj, ha példákat is hozol!

További cigányozási-zsidózási és egyéb komplexusaidat - nem először mondom, viszont utoljára - légy oly bátyó, éld ki a kurucoknál.
Köszi.

abandi 2008.05.03. 21:56:07

kedves Gabrilo!
- Köszönöm, hogy 1-2. pontan a hiányos helyesírási tudásodra felhívod a figyelmet!
Továbbá:
A 3.-4. felhívásodnak szívesen eleget teszek, amennyiben az utolsó bekezdésekben foglaltakat Te is viccnek tekinted...
Üdvözlettel:
abandi

abandi 2008.05.03. 22:26:20

Hoppá...kimaraddt fhb-nak:
- bzs érdekember...
- én, meg még sokan hangemberek vagyunk...
- van még 10 milla megélhetési "bűnöző"...
- meg a becsület...(ha már történelmi hűség nincs...)

Más:

Nem hiszem el, hogy az itt szereplő "szerzők" csak a meddő globális gazdasági/politikai válságról képesek böfögni...
Avagy félreértelmezem???
És:
Bár én nem vagyok zsidó, ezért a nekem-neked jó legyen elvet betartom...
A többi néma csend...????

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc