Az inkvizítor és a sztarec

Alekszej Satov I 2007.11.02. 20:20

Lassan 127 év telt el azóta, hogy meghalt Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij. A XX. századi irodalom, filozófia nem az lenne ma, ha ő nem írta volna meg remekműveit. De mennyi valósult meg elképzeléseiből, álmaiból, és írásai üzenetéből? Azt hiszem, ha őszinték akarunk lenni, akkor azt kell mondanunk, semmi sem abból, amire ő valóban vágyott. Negatív jóslatai szinte mind egy szálig beteljesedtek, de amire ő valóban vágyott, nos attól talán már még messzebb vagyunk, mint volt az ő kora. Dosztojevszkij végtelenül ambivalens szerző. A modern ember minden szenvedésén végig megy, és mégis csak azt fogadta el tőle a modern világ, amit ő elutasított. Élete mementóként kellett volna állnia előttünk, de erre már senki sem figyelt. Ahogy műveit sem az ő nézőpontjából szokás vizsgálni. Talán csak azért maradhatott köztünk, mert Szerb Antal szavaival élve ő (Tolsztojjal egyetemben) az orosz irodalom értelme. Még Lenin is elismerte, bár az Ördögök színrevitelét Gorkijjal egyetemben megakadályozták.

Dosztojevszkijjel mindenben egyetérteni szinte képtelenség, mivel amennyire egyetemes a mondanivalója, annyira XIX. századi és orosz is. Messianisztikusan hitt az orosz népben, amely kegyetlenül megcsalta őt halála után. Végtelenül ortodox volt, és utálta a nyugatot.

Jelen írás keretei nem engedik meg, hogy az életmű teljességével foglalkozzunk. Ezért pusztán csak két szövegrészletet szeretnék kiragadni utolsó regényéből A Karamazov testvérekből. Munkássága filozófiai csúcspontjának A nagy inkvizítor legendát szokták tartani. Így, most mi is ezt választjuk. A párját szintén ebből a regényből választottuk, ennek címe: Zoszima sztarec beszédeiből és tanításaiból. Úgy gondolom, szemben a közvélekedéssel, hogy ez valójában Dosztojevszkij irodalmi-szellemi végakarata (bár nem annak szánta, végül mégis az lett).

Csak minimális bevezetést kívánok nyújtani, elsősorban azoknak, akik ismerik a regényt. Nem kívánom ismertetni sem a regény cselekményét, sem magukat a részleteket. Mindkettő irodalmi betét, ha valaki esetleg ennek az írásnak a kapcsán el szeretné olvasni őket, nyugodtan megteheti az egész, vaskos regény elolvasása nélküli is, mivel önálló írások, nem képezik a cselekmény részét, ezért megértésükhöz nincs szükség a regény többi részére, bár aki az egész regény elolvasására vállalkozik, azt hiszem, az jár igazán jól.

A nagy inkvizítor egy poéma, amit Ivan Karamazov tervelt ki, de sohasem írt meg. Ennek a poémának a tartalmát egy vendéglőben meséli el öccsének Aljosának. Ivan nem hisz Istenben, mert nem fogadja el a világot, mely körbeveszi. Egy tökéletes és tiszta világról álmodozik, ahol még a gyenge és védtelen gyermekek sem szenvednek. De mi köze ehhez Istennek? Mármint miért nem fogadja el Istent, mi alapján gondolja úgy, hogy Isten káros az emberek ama boldog világának megteremtésére? A poéma témája adja meg számunkra a választ. A poéma tartalmáról csak annyit, hogy a XVI. századi Sevillában játszódik, amikor is egy nap megjelenik Jézus (bár így nincs megnevezve, de egyértelmű, hogy ő róla van szó). Ez ugyan nem az a bizonyos Második Eljövetel, inkább csak egy jelenés, de mindenki felismeri, és ő csodákat tesz, meggyógyítja a vakot, és feltámaszt egy 7 éves kislányt (!), ekkor szólal meg a műben először és utoljára („Leány, kelj fel!”). Ezt látván a város bíborosa a közel 90 éves aggastyán, a nagy inkvizítor letartóztatja, és tömlöcbe veti. Este meglátogatja, és kérdőre vonja, hogy miért jött? A Fogoly nem válaszol, és végig néma marad. Az öreg pedig felhozza ellene mindazt, amit Ivan is mondana ellene. A kulcs fogalom a szabadság, ahogy az, egy a regényben központi szerepet kapó másik tézisben is. (Ha nincs Isten, akkor mindent szabad) De mi most csak erre a szabadság-problémára koncentráljunk. Azt mondja az öreg (Ivan), hogy Jézus (Isten) szabadságot adott az embereknek, és ezáltal azt követelte meg, hogy mindenki szabadon kövesse. Ám az emberek döntő többsége erre képtelen. Egyrészt lázadó mivoltából fakadóan, másrészt azért, mert gyengék. 3 erőt jelöl meg, melyek képesek az embereket a szabadságuktól megfosztva a jóra kényszeríteni. Ezek: a csoda, a titok és a tekintély. Itt tulajdonképpen a három bibliai kísértésről van szó (Mt 4,1-11; Lk 4,1-13). Ezek arra vonatkoztak az öreg olvasatában, hogy Jézus mutassa ki isteni voltát azzal, hogy megadja az embereknek az összes szükségletüket (kőből kenyér), vagy olyan csodát műveljen, amely mindenki számára nyilvánvalóvá teszi, hogy neki kell szolgálni (templomról való leugrás, és angyalok általi menekvés), vagy olyan földi hatalmasságként jelenjen meg, aki mindenkit leigáz (a Sátán előtti leborulás által). Jézus azonban elutasítja mindhárom kísértést, Istenre hivatkozva. És ezáltal az Istenben való hitet az emberek szabad akaratára bízza. (Ezért mondja később Bergyajev, hogy „a Golgota titka egyúttal a szabadság titka is.”) Ezt a szabadságot azonban az inkvizítor elutasítja a gyengék és esendőek nevében, akik nem elég erősek ahhoz, hogy a jó és rossz választásánál a nehezebb jót válasszák. És úgy véli, hogy az embereknek igenis szükségük van csodákra, tekintélyre, és titkokra, amelyek előtt meghajolhatnak, és odaadhatják nekik szabadságukat. Úgy látja, hogy az igazán emberséges az volna, ha sikerülne megszüntetni minden szenvedést (nem bűnt!), de ennek egyetlen módja, az emberek megfosztása szabadságuktól, és az isteni szabadság eltitkolása. Olvasatában a szabadság csak az emberi gonoszság, és gyengeség szabadjára engedése. A Fogoly az egész monológ során nem szól közbe, a végén arcon csókolja az agg öregembert, aki bár eddig azt tervezte, hogy megégeti máglyán, mégis szabadon engedi azzal a felszólítással, hogy soha többé ne térjen vissza.

Úgy gondolom, hogy folytassuk a másik betéttel hogy lássuk Zoszima nézőpontját is. Ő Ivan eszmei ellenpontja a regényben. Zoszima tanítását halála után hű tanítványa Aljosa Karamazov írásából ismerhetjük meg. 5 részre van osztva. Nem kívánom minden részletét elemezni ezeknek a szövegeknek, inkább csak azokat emelném ki, amelyek úgy gondolom, hogy szembeállíthatók Ivan szövegével, hiszen célom a két írás összepárosítása.

Zoszima nem egy modern személy, az Isten embere, de nem tartozik hivatalosan az egyházhoz. Tanítása lényegében elsiklik Ivané mellett. Leginkább azzal fordul szembe, ami Ivan tanításából megvalósulóban van. Nem tartja sokra a tudományokat, mert meglátása szerint azok csak az érzéki dolgokkal foglalkoznak, és elvetik az ember magasabb rendű lelki felét, mivel azt képtelenek megragadni. Úgy látja, hogy az ember életproblémáira adott modern válasz, a testi vágyak kielégítésének kísérlete, inkább csak rontja az ember helyzetét. „Azt állítják, hogy a világ egyre inkább egyesül, testvéri közösséggé tömörül azáltal, hogy csökkentik a távolságokat, és a levegőn át közvetítik a gondolatokat. Ó jaj, ne higgyetek az emberek ilyesfajta egyesülésében. Ha a szabadságot az igények növekedése és mielőbbi kielégítése gyanánt fogják fel, eltorzítják tulajdon természetüket, mert sok értelmetlen és ostoba vágyat, szokást és képtelennél képtelenebb ábrándot fejlesztenek ki maguknak. Csakis azért élnek, hogy gyűlöljék egymást, bujálkodjanak és pöffeszkedjenek.” Nem ismeri el azt a fajta világ-boldogítást, amely az ateizmusra épül, mivel úgy látja, Istenen kívül nincs semmi, mi az embereket rábírhatja arra, hogy egymást elfogadva békében éljenek egymás mellett. „Szeretnének igazságosan berendezkedni, de mivel Krisztust elvetik, azzal fogják végezni, hogy vérrel árasztják el a földet…” Zoszima nem az anyagi javak bőségében és elosztási igazságosságában keresi az emberek jobb életéhez vezető utat. Úgy látja, hogy az nem feltétele, sokkal inkább következménye az emberek testvéri egyesülésének. „Csakis az emberek lelki méltóságában rejlik az egyenlőség… Ha testvérek lesznek, lesz testvériség is, de testvériség nélkül sosem tudnak megosztozni.”. Elfogadja az emberek közötti társadalmi egyenlőtlenségeket, de ezek kezelhetőségének kulcsát az etikában látja: „Szolgák nélkül nem lehet meglenni a világban, de intézd úgy, hogy a te szolgád lelkileg szabadabb legyen, mintha nem volna szolga… (az ember) maga igyekszik teljes erejéből mindenki szolgája lenni.”. Nem hisz az erőszak, csalás és hazugság általi népboldogításban, mivel azt az ember szabad természetével ellentétesnek tartja. „Némely gondolat előtt értetlenül állsz, kivált az emberek bűnei láttán, és azt kérdezed magadtól: Erőszakkal győzzem le, vagy jámbor szeretettel? Mindig így dönts: Jámbor szeretettel győzöm le.” És ebből következik tanításának talán leglényegesebb tétele, amely egy másfajta közösségi aspektust tár elénk. „Különösen azt jegyezd meg, hogy nem lehetsz bírája senkinek. Mert e földön senki se lehet bírája egy bűnösnek, amíg a bíró maga rá nem ébred, hogy ő is pontosan ugyanolyan bűnös, mint az előtte álló, és hogy talán elsősorban ő a felelős az előtte álló bűntettéért. Csakis akkor lehet bíró, ha erre ráeszmél. Bármennyire esztelenségnek látszik is – ez az igazság. Mert ha én magam igaz ember volnék, talán nem is lenne bűnös az előttem álló sem.” Zoszima útja a szeretet útja. De nem csak az emberé, hanem az egész teremtett világé. Hiszen nem csak az embert teremtette Isten, hanem az egész világot, és Isten szeretete megköveteli tőlünk, hogy szeressük az általa teremtett világot. „Ne féljetek az emberek bűnétől, testvéreim, bűnében is szeressétek az embert, mert ez már-már az isteni szeretet csúcsa. Szeressétek Isten minden teremtményét, a mindenséget is, és minden porszemet is… Szeressétek az állatokat, szeressétek a növényeket, szeressetek minden tárgyat. Aki minden tárgyat szeret, az felismeri a tárgyakban az isteni titkokat.” Nagyjából ezeket az idézeteket szerettem volna kiemelni Zoszima tanításaiból, mivel úgy gondolom, hogy ezeken a pontokon tiltakozott volna a sztarec az inkvizítor meglátásaival szemben.

A mű folyamán a két szereplő csak egy ízben találkoznak. Találkozásukkor mindketten tisztában vannak nézőpontjaik különbözőségével. Tisztelettel viseltetnek egymás iránt. (Itt jegyezném meg, hogy Ivan 24 éves, míg Zoszima 65 éves és halálán van)

Két kérdést kell feltennünk a két út között: melyik az igaz, és melyiken haladunk mi? Ivannak igaza van, ez a világ tele van szenvedéssel, és az emberek a szabadságukkal nem minden esetben tudnak a jó felé fordulni. De erre nem lehet válasz a szabadság elvetése, mivel egyetlen ember, sőt az egész emberiség együtt sem képes felmérni a világot és úgy átalakítani, hogy abból kiirtson minden szenvedést. A halál, a betegség, a hideg, a meleg, és minden, mi kínozhatja az embert elengedhetetlenül része a világnak, az ember világának, hiányuk csak szegényebbé és egyszínübbé teszi a világot. Elemberteleníti. Ivan felteszi a kérdést: „Mire jó, hogy megismerjük ezt az ördögi jót és rosszat, amikor ennyibe kerül?” Ez a szabadságunk ára. Ha nem lenne rossz a világba, és mi kötelezően csak a jó felé mehetnénk, akkor nem lenne értelme világunknak. Isten szabadnak teremtett bennünket, ez a válasz Bergman lovagjának kérdésére: „Miért kell neki (mármint Istennek) félig kimondott ígéretek és senki nem látta csodák ködébe burkolóznia?”. Isten megismerhetetlen. Sesztov így mondaná: „A régi nagy bölcsek örökül hagyták nekünk: Istenről nem mondhatjuk, hogy létezik. Aki azt mondja: Isten létezik – elveszíti Istent.” A hit útja nehéz, és fájdalmas út. Nem tűri a féligazságokat, és a félmegoldásokat, vagy elfogadjuk Istent és a világot egészen, vagy nem. Csak mennyiségi különbségek lehetnek, minőségi csak ez a kettő van. Ez azt jelenti, hogy nem az a cél, hogy csak kicsit, a lábujjaimmal próbáljak Isten szeretetében élni, mert az alig jobb valamivel, mint Isten teljes elvetése.  Kierkegaard ezt így fogalmazta meg: „A kereszténység érdeke és kívánsága, hogy valódi keresztények legyenek. A lelkészek egoizmusa azt kívánja – mind a pénz, mind a hatalom kedvéért -, hogy sok keresztény legyen.” A világ elfogadása ugyanakkor nem egyenlő a bűn elfogadásával. A szenvedéshez nem kell bűn, de a bűn mindig szenvedést okoz. Akkor is, ha azzal közvetlenül nem találkozunk. A bűn elvetése és kiküszöbölése azonban rettentő feladat, az egész emberiség története ennek sikertelenségéről szól. De vajon akart e az emberiség valóban megszabadulni a bűntől?

Zoszima útja távolinak tűnik mai világunk célkitűzéseitől. Ráadásul, ha próbálkoznának is egyesek a megvalósításával, akkor is egy soha nem látott ellenállásba ütköznének. Hol vagyunk mi már a természettől? Hova vonulhatnánk mi, ha el kívánnánk hagyni ezt a civilizációt? Nem érne el minket ott is ennek a világnak az ártó hatása? És vajon tényleg az elvonulás lenne a megoldás? Ivan akart lázadni és nem Zoszima. De mi történik, ha már a lázadók vannak többen, és az ő elképzeléseik alakítják a világot? Isten és Zoszima követői nem vonulhatnak félre, és nem is lázadhatnak. „És ne zavarjon benneteket cselekvésetekben az emberek bűne, ne féljetek, hogy az elsodorja, és nem engedi megvalósulni a ti műveteket, ne mondjátok: Erős a bűn, erős a becstelenség, erős a rossz környezet, mi pedig magányosak vagyunk és tehetetlenek, elsodor bennünket a rossz környezet, és nem engedi megvalósulni a mi nemes művünket. Kerüljétek az ilyen kishitűséget gyermekeim! Itt csak egy a menekvés: bátor elszánással tedd felelőssé magadat minden emberi bűnért.” – tanítja nekünk a sztarec. Nehéz és mindenképpen szenvedésekkel bővebbnek tűnő út, mint Isten világának megtagadása.

Azt hiszem, ennek a blognak a keretei körülbelül ennyi helyet adnak Dosztojevszkij nézőpontjának felvillantásához. Úgy gondolom, hogy nagyon szűkre szabtam az író szemléletének bemutatását. Ebből az írásból nem lehet megismerni Dosztojevszkijt. Ugyan politikai meggyőződése ma már naivnak tűnhet, de írói munkássága a legkisebb mértékben sem az. Mindenkinek csak ajánlani tudom regényei olvasását, és nem csak azoknak, akik Zoszimával értenek egyet, hiszen neki nagyon kevés szellemi társa van Dosztojevszkij életművében (talán csak Miskin herceg és Aljosa Karamazov). Zseniális alakjai inkább Ivanra és a gyarló emberi világra hasonlítanak.


A vett idézetek, és gondolatok a következő könyvekből származnak:

Biblia
Bakcsi György: Dosztojevszkij világa
Bergman; Ingmar: A hetedik pecsét
Bergyajev; Nyikolaj: Dosztojevszkij világszemlélete
Dosztojevszkij; Fjodor Mihajlovics: A Karamazov testvérek
Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése
Sesztov; Lev: Teremtés a semmiből
Szerb Antal: A világirodalom története


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr31216465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RickyTerror 2008.07.01. 14:14:46

Nagyon nagy spéttel, de köszönöm ezt a bejegyzést.

Akárhogy is húzódozunk, idegenkedünk, és - igen - félünk - Dosztojevszkij a legnagyobb emberismerő.

___________________________ (törölt) 2008.07.01. 16:21:24

Akadt arrafelé egypár, pl. asszem Szolzsenyicin is...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.07.01. 20:42:41

És Lev Nyikolajevics Tolsztoj is. Bár egészen másképpen.

___________________________ (törölt) 2008.07.01. 23:43:45

És Turgenyev. Ja, ez nem tromf akart lenni, hanem egy kegyetlenül jó, messzire vezető, erősen ajánlott link bevezetője:

www.city-journal.org/html/11_3_urbanities-how_and_how_no.html

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.07.01. 23:54:41

Shenpen:

Ki bír ennyit olvasni? :-))

Egyébként Turgenyevet emlegetni egy dosztojevszkijes posztban már-már provokáció. (Marxot még nem is annyira.)

___________________________ (törölt) 2008.07.02. 00:00:24

Na, ezt elmagyarázhatnád, nekem úgy jött le, hogy mint az szláv írók általában, mindkettő az igazi, nagyon nagy lélekkel művelt együttérzésről írt, leginkább.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.07.02. 00:26:41

Dosztojevszkij gyűlölte Turgenyevet. Az Ördögökben (egyébként egy félelmetesen nagy regény, mindenképpen a világirodalom egyik csúcspontja) szerepelteti is, és ki is parodizálja, mint a nyugatbarát, liberális, igazi szenvedélyektől meg nem érintett orosz író tipikus alakját.

Dosztojevszkij idézésénél mindig figyelembe kell venni (szerintem), amit legkiválóbb értője, Mihail Bahtyin külön könyvben tárgyalt, hogy tudniillik ő pont abban újított óriásit, hogy maga a regényeiben sohasem nyilvánul meg, mindig csak a szereplői beszélnek. Vagyis sem a sztarec, sem az Inkvizítor, sem Iván, sem Aljosa nem azt mondja, amit ő. Ő csak ütközteti az eszméket, és meghagyja őket a maguk fortyogó, démoni feszültségében.

___________________________ (törölt) 2008.07.02. 14:42:34

Hát ezt én nem értem... kevés mélyebben érzelmes, együttérző (nem érzelgős!) regény van a Mumunál... lehet, hogy D. az agresszívebb szenvedélyeket hiányolta?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.07.02. 16:54:35

Be kell vallanom, hogy kicsit Dosztojevszkij miatt is, mindenesetre nem olvastam Turgenyevet. Így aztán csak feltételezéseim lehetnek, mi az, amit D. hiányolhatott benne.

Valószínűleg a feltétel és kompromisszum nélküli odaadást, a mélyen (az őrületig) átélt szenvedélyeket.

Turgenyevben ő "az írót" láthatta, a sikeres írót, aki "csak író", de nem ember.

Akárhogy is van, karakterében nagyon eltér a két íróegyéniség. Dosztojevszkij egyáltalán nem volt "szent ember": az elmondások szerint egy kiállhatatlan, idegbeteg paranoiás volt. Turgenyev ellenben egy kifinomult modorú "úriember".

Alekszej Satov 2008.08.22. 22:52:21

Bocsánat, hogy lemaradtam.

Dosztojevszkij és Turgenyev tudtommal személyesen ismerték egymást. Elég vegyes érzelmeket tápláltak egymás iránt. Azontúl, Dosztojevszkij inkább a szlavofilekhez köthető, még Turgenyev a nyugatosokhoz. Ezért is kapja meg Turgenyev az Ördögökben, ami Dosztojevszkij leginkább politizáló írása. Turgenyev viszonzásként rosszindulatú pletykákat eresztett meg Dosztojevszkijről, amik egész életében végig kísérték.
A viszonyukat az árnyalja, hogy az állandóan anyagi gondokkal küzdő Dosztojevszkij európai emigrációja idején Turgenyevtől kért kölcsön, amit meg is kapott.
Továbbá a főállású író Dosztojevszkij irigykedve nézett a sokkal több írói honoráriumot kapó arisztokrata írókra, mint Turgenyev, vagy Tolsztoj, akiknek ez csak "zsebpénz" volt.
Turgenyevet annyira nem ismerem, nem tudom, ő hogyan viseltetett Dosztojevszkijvel szemben.

Alekszej Satov 2008.08.22. 23:00:30

Az kétségtelen, hogy Dosztojevszkij nem beszél regényeiben, csak beszéltet, és magában talán minden figurája megtalálható, de a publicisztikája, és más megnyilvánulása alapján tudni lehet, hogy milyen gondolatok álltak hozzá közel.
De ezt a regényeiben nem érvényesíti olyan élesen. Lásd: Zoszima elég bűzösen és gyorsan kezd el oszlani. Vagy Miskin megőrülése. Stb.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.23. 18:54:14

@Alekszej Satov:

Pont azért nem érvényesíti élesen az ideológiát a regényekben, mert nagy író volt. A Karamazov testvérek sokkalta nagyobb mű és többet ér, mint az Egy író naplója.

Ursula1 2008.08.24. 20:15:00

Alekszej Satov:
Jól értettem, hogy Zoszima gyors -- és nem éppen szagtalan -- feloszlása illetve Miskin megőrülése szerinted azt bizonírj, hogy ez a két szereplő nem tekinthető az író szócsövének vagy ilyesmi, hiszen lám, milyen csúnyán elbánt velük? Nem emlékszem, hol olvastam, de azt hiszem, Czeszlaw Milos volt az, aki Dosztojevszkijt gnosztikusnak nevezte, abban az értelemben, hogy szerinte a természet gonosz, és ennek egyik bizonyítékaként Zoszima bűzös feloszlását említette (a másik, ha jól emlékszem, a halott Krisztust ábrázoló festményt a Félkegyelműből).
Melleseg Karamazov Iván nem azt mondja, hogy nem hisz Istenben - illetve azt is mondja, de csak hogy Aljosát bosszantsa, mint azt később bevallja --, hanem azt, hogy az általa teremtett világot nem fogadja el, mert annyi és olyan szörnyű szenvedés van benne, még gyerekeké is -- és hát ezért a szenvedésért Isten, mint teremtő, nyilván felelős. Hacsak nem feltételezzük egy másik erő létezését - ami szintén mintha néminemű gnoszticizmusra vallana... És Ivánnak nagyon jó érvei vannak sajnos, könnyen el tudom képzelni, hogy páros napokon vele értett egyet, páratlanokon meg Aljosával...
Shenpen:
Turgenyevet, azt hiszem, azért utálta, mert az olyan szörnyűségekre, mint amiről a Mumuban is szó van, holmi nyugatias, társadalom-jobbító megoldásokat javasolt még több, még mélyebb vallásosság helyett.

Alekszej Satov 2008.08.25. 12:30:30

Ursula1
Nem tudom, hogy Dosztojevszkij gnosztikus lett volna, de az egészen biztosnak látszik hogy hitt az ördögben.
Ivannak és az Inkvizítornak Dosztojevszkij megadta a választ Zoszimával. Persze ezt utólag ugyanannyira keveselni szokták, mint Az ember tragédiájában Madách befejezését. Már Pobedonoszecev is úgy érezte, hogy Ivan túl nagy falat Zoszimának.

Csöncsön
Bevallom az Író Naplójából nem olvastam még. De Dosztojevszkij nem teljesen korrekt. Az Ördögökben nem nagyon találkozunk olyan emberrel, aki jóember és szocialista is.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.25. 16:15:04

"De Dosztojevszkij nem teljesen korrekt."

A szólamok ütköztetése nem "korrektséget" eredményez, hanem feszültséget.

Az Ördögök annyiban valóban más, mint a többi Dosztojevszkij-regény, hogy ott a "szocialisták" szólamával ép lelkű ember nem azonosulhat. Ez például Iván Karamazov szólamára nem érvényes.

Alekszej Satov 2008.08.25. 19:19:42

"A szólamok ütköztetése nem "korrektséget" eredményez, hanem feszültséget."

Ez az irodalomban kétségtelenül így van. Nade nem véletlen, hogy hol mi van milyen színnel megfestve, milyen irányból megközelítve.

Már az odúlakót is leleplezi az író, és így tesz minden hősével, aki nem "az ő embere". Függetlenül attól, hogy beismeri, hogy Sztavrogint a szívéből vette.

Dosztojevszkij nem volt jó ember, és ezt tudta is magáról. De tudta mi a jó, és az igaz, és vonzódott, áhítozott utánnuk. Szerintem ezért lettek olyan hatásosak az írásai. Ez a belső feszültség a katalizátor, és ettől olyan emberiek (legalábbis számomra) az alakjai.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.08.25. 23:09:23

Szerintem mindenki "az ő embere".

Ezek a regények pont attól olyan emlékezetesek, mert emberekről van szó bennük, nem ideálokról. Igen, még Sztavrogin is ember, még akkor is, ha jóformán minden emberi hiányzik belőle.

Szerintem Dosztojevszkij nem "tudta", hogy mi a jó és az igaz, de végtelenül sokat gondolkodott róla. Én például minden mondatában ezt érzem.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc