Szomszédaink sovinizmusa és a határkérdés

Konzervatorium I 2009.08.03. 20:19

A szomszédos országok elitje nem fogja abbahagyni a magyar kisebbség vegzálását, csak egy erőt mutató, nemzetközileg beágyazott és jól működő biztonsági szervekkel ellátott Magyar Köztársaság nevű állam határozott fellépése esetén. Ilyen jellemzőkkel leírható ország azonban jelenleg nincs: a megegyező nevet viselő államszerűség éppen tárházává vált az állami diszfunkcióknak.

Máthé Áron írása

A cím már önmagában provokáló lehet. Határkérdés? Hogyhogy? Aki a szomszédos országok vonalas soviniszta publicistájaként (vagy ne adj Isten politikusaként) felhördül a kifejezésen, nagyon is álságosan teszi. Hiszen épp ők azok, akik többé-kevésbé rendszeresen azzal riogatnak, hogy a magyar sovinizmus a kertek alatt ólálkodik, és a határkérdést feszegeti. Azonban a 2004. december 5-én elég tragikus látleletet adó ország részéről csak és kizárólag olyan nemzetek elitjei tételezhetnek fel komolyan veendő revíziós törekvéseket, amelyeknél a paranoia és fóbiás betegségek feltételt jelentenek az elitbe kerüléséhez. Pontosabban egy fóbia jelenti a feltételt: a hungarofóbia. Kár csínján bánni a szavakkal, s jó lenne tisztán látni: a jelenlegi román és szlovák politikai és társadalmi elitnek egy komoly programja van, ez pedig a területükön élő magyar kisebbségek végleges eltűntetése. A háttérben pedig integetnek nekik Szerbiából.
 
Ukrajna esetében más a helyzet, mivel a saját állami létezése is néha kérdésesnek tűnik – de azért, bármilyen jóindulatot is tételezzünk fel részükről, az oroszokat megcélzó tanügyi rendelkezés mintegy véletlenségből agyon fogja ütni a kárpátaljai magyar oktatást is. Horvátország és Szlovénia számára a magyar kisebbség nem merül fel „ügyként”, főleg azért, mert nagyon kevés magyar lakik a területükön, és nagyobbrészt egyébként is beolvadófélben vannak. Zágrábban Jellasics szobra már Belgrád felé int figyelmeztetőleg; a magyar turisták fontos bevételi forrást jelentenek az országnak. Ráadásul Horvátország és Szlovénia a határkérdést ügyében egymással van elfoglalva.
 
Egy pillanatra még térjünk vissza a 2004. évi népszavazáshoz. Jóllehet Magyarországon a népszavazások egy kivétellel hagyományosan kis részvétellel zajlottak le, egy ilyen ügyben talán elvárható lett volna a magasabb szavazási hajlandóság. Akik pedig elmentek, azok körében majdnem egyenlő volt az igennel és a nemmel szavazók aránya (hozzávetőlegesen 51,5:48,5). Hiába próbáljuk magyarázni azzal, hogy december volt és hideg, hogy a polgárokat nem érdekli a népszavazás, vagy azzal, hogy látták, sehova se vezet az egész (vajon mikor alkotott volna erről törvényt a parlament?) – ennek a népszavazásnak iszonyatos következményei voltak. E sorok írója szlovákiai magyaroktól hallotta 2005-ben: Ha nem kellünk, akkor szlovák vagyok. Idén Székelyföldön pedig a következő megrendítő szavakat: „Budapestiek? Akkor mondják meg otthon, hogy legközelebb szavazzanak ránk, s ne ellenünk. Mert azt hitték, cigányok vagyunk, s nekünk a pénzük kell!”. Csak egy pillanatra emlékezzünk vissza, Gyurcsány Ferencnek milyen szerepe volt az egész kérdésben. Nem akkor kezdte; már korábban lefektette az alapokat a 23 millió román munkavállalóról szóló meséjével, amit később a „politikai kommunikáció” egyik mesterműveként emlegetett. Ez a népszavazás tehát megkoronázta a Kádár-rendszer szégyenletes örökségét: a határon túliak „románok”, „szlovákok” akik az itthoniak pénzét akarják elvenni. A népszavazás hatásának semlegesítéséhez egy hasonlóképpen nagyszabású gesztus kellene.
 
Ahogyan azt a HVG is elismerte, az eddigi baloldali „megbékítési” politika látványosan csődöt mondott a szlovák nyelvtörvénnyel. Pedig nem is olyan rég, májusban az új külügyminiszter, Balázs Péter jó kezdetnek minősítette tárgyalásait szlovák kollegájával. Ehhez képest a nyelvtörvény mégis hideg zuhanyként érte az új kormányt – amely egyébként az ügyben legalább ezt-azt megpróbál tenni, ügyes gesztusok kíséretében. Bajnai Gordon szlovák nyelvű köszöntője a hazai szlovák kisebbség napján kétségtelenül jó ötlet volt. De az elmúlt évek munkáját nem lehet ennyivel semmissé tenni. Az eddigi, Göncz Kinga nevével fémjelezhető, a felmosórongy szerepét eljátszó magyar hozzáállásról Paranoid Android blogjában olvashattunk tavaly egy összefoglalót: miféle kormány volt az, amelynek a külügyminiszterét csak „kócos asszonynak” nevezték?
 
A szomszédos országok elitje nem fogja abbahagyni a magyar kisebbség vegzálását, csak egy erőt mutató, nemzetközileg beágyazott és jól működő biztonsági szervekkel ellátott Magyar Köztársaság nevű állam határozott fellépése esetén. Ilyen jellemzőkkel leírható ország azonban jelenleg nincs: a megegyező nevet viselő államszerűség éppen tárházává vált az állami diszfunkcióknak. Légvédelmét egy, azaz egy darab készenléti vadászgép képezi – ez is valószínűleg sok a honvédelmi miniszter számára, mivel még a rakétás-légvédelmi rendszert is leépítik. Hadseregének kombattáns állománya néhány ezer fő. Titkosszolgálatai aktív bizniszeléssel vannak elfoglalva: az Egy-Másért akció keretében a szlovákokkal (is) megcsinálták a dealt egy kis áfacsalásra. Ezt megelőzően nem maradt idejük például arra, hogy a Románia felől érkező hírszerzőket észrevegyék, még akkor sem, amikor a Mucuska-ügy kapcsán már nemhogy a spájzban voltak a poszt-szekusok, de a kormány, öhm, közelében. A legutóbbi, gyújtogatós-lelövős ügyekben még az erősen balos fejekben is felmerült az ellenérdekelt titkosszolgálatok közreműködése. Ennek ellenére a jól tréningelt baloldali média magyar nacionalizmusról, cigányellenességről emlékezik meg majdnem minden egyes áldott nap. Nos, ennyit arról, hogy a baloldal hova juttatta az országot. Talán még annyit hozzátehetünk, hogy egyik kormányfője néhány éve december elsején, a románok nemzeti ünnepén, Erdély Romániához csatolásának évfordulóján – ez itthonról inkább Erdély erőszakosan és hazug módon végrehajtott elszakításának tűnik – pezsgővel koccintott román vendégeivel.
 
A nemrég lezajlott EP-választások talán mintha változást hoznának ezen a fronton is. Úgy tűnik, az MSZP és az SZDSZ is rájött, hogy nemzeti érdekek következetes tagadásával nehéz szavazatokat szerezni: teljes összefogás látszik kibontakozni a szlovák nyelvtörvény kapcsán. Kérdés, hogy ez meddig fog tartani, és egyáltalán, milyen konkrét eredménnyel fog járni.
 
Azonban egy másik hír ennek árnyékában kissé elsikkadt: Basescu következetesen nemet mondott az autonómiatörekvésekre a bálványosi szabadegyetemen. Azon kívül, hogy számos európai országban jól működő autonómia-modellek vannak (Finnország: Ǻland; Olaszország: Tirol; Spanyolország: Katalónia stb.), 1968-ig Romániában is működött a Maros-Magyar Autonóm Tartomány. Józan ésszel nehéz felfogni, hogy ha a masszív kommunista diktatúra alatt működhetett magyar autonómia, akkor az Európai Unió idején miért nem. Úgy látszik azonban, hogy a román vezető rétegeknek más a célja.
 
Az asszimiláció minden területen zajlik: említhetjük a magyar népzenei örökség „beépítését” a román folklórba, vagy azt, hogy az erdélyi temetőkben az új román sírokat ősi magyar sírkődarabokkal egészítik ki – lehetőleg címeresekkel. Ne higgyük, hogy ez marginális jelenség a román társadalomban! Amikor néhány éve Marosvásárhelyen átbillent az etnikai arány a románok javára, akkor nem csak a szélsőséges erők prominensei bontottak pezsgőt. A legerősebben a soviniszta vonalat a széleskörű társadalmi beágyazottsággal bíró román ortodox egyház képviseli, amely lényegében államegyházként működik. Vagyona mintegy 3 milliárd euróra rúg. Megdöbbentő módon szinte valamennyi erdélyi településen jelen van: megbízható adatok szerint a rendszerváltás óta csak Erdélyben ezres nagyságrendben épültek ortodox egyházi létesítmények. Bukarestben 400 milliós költségvetésből egy hangzatos és beszédes „A Nemzet Megváltása” elnevezésű óriáskatedrálist terveznek felépíteni. Tőkés László szóvá is tette a bálványosi szabadegyetemen, hogy komoly egyházi és katonai nyomulás figyelhető meg Csíkszeredában és környékén – ez esetben a beköltöző egyházi és katonai személyzetet és családjaikat használják fel „jégtörőnek”.
 
Itt kell néhány szót ejteni a román katonai potenciálról is. Az Orbán-kormány idején a magyar légierő felfrissítése az új vadászgépekkel komoly felzúdulást keltett Romániában. Ez azonban a határkérdéshez hasonlóan álfelháborodás volt, hiszen a román katonai potenciál akkor is az volt, és ma is nagyságrendekkel erősebb, mint a magyar. Nagygyakorlatain a román hadsereg többször is a folyamátkelést gyakorolta. És itt nehéz a Tiszán és esetleg a Dnyeszteren kívül más folyóra gondolni – a Dunát bolgár vonatkozásban félretehetjük. A Dnyeszteren túli, névleg Moldáviához tartozó terület esetében az ott állomásozó orosz erők miatt csak igazán kedvező csillagzat alatt kelhetne át román haderő. Így legvalószínűbbként nem marad más, mint a Tisza…
 
Visszatérve Moldáviára, nyugodtan kijelenthetjük: Románia nem mondott le az egyesítésről, s ezt alig leplezi. Legutóbb tavasszal tesztelték a chisinaui, nevében még igazi, valójában csak posztkommunista rezsim stabilitását. Hihetetlen, de úgy tűnik, Románia ismét a „jó oldalon” tudja eladni a nagyromán törekvéseket! Kérdés persze, hogy a tavaszi megmozdulások Moldáviában mennyire és hogyan illeszkednek bele a volt szovjet térségben folytatott amerikai-orosz vetélkedősorozatba. Az antikommunista húrok pengetése Romániában megfigyelhető az egyház és a civil szervezetek részéről is: a témával sorozatosan konferenciák, nyári egyetemek foglalkoznak (akár moldovai diákokkal is közösen…). Nehéz is ez ügyben a tisztánlátás az elvi szempontokat tekintve: egyrészt az antikommunista (múlt)feldolgozó munka mindenképpen vonzó, s Moldávia esetében is nehéz a nemzeti önrendelkezés igénye felett pálcát törni. Legalábbis feltételezhetőnek tűnik, hogy a moldáviai lakosság szívesebben tartozna Romániához – bár erről nincsenek adatok.
 
Mindezzel együtt, Románia etnikai és demográfiai szempontból távolról sincs irigylésre méltó helyzetben. Egyrészt, a román fiatalság jelentős része külföldre távozott: a válság előtt a külföldön munkát vállalók száma elérte a 2 milliót, nagy részük Olasz- és Spanyolországban dolgozott. (Emlékszünk Gyurcsány sirámaira, hogy a magyar fiatalság miért nem megy már külföldre?) Másrészt, a romániai cigányság számát még megbecsülni is nehéz, hitelt érdemlő adatok szerint akár a 3 milliót is elérheti a számuk. Életmódjukat és kultúrájukat tekintve sokkal kevésbé integrálódtak a társadalomba, mint a magyarországi cigányság.
 
Azonban a közelmúlt két futballbotránya jól megmutatta a Szlovákia és Románia közti különbséget is. A dunaszerdahelyi magyarverés központilag irányított, előre kitervelt akció volt, ezzel szemben a bukaresti és az újpesti események nem lépték túl a nemzetközi meccseken általánosnak mondható jelenségek szintjét. Csak mellékesen jegyezzük meg: a román ultrák és magyar társaik transzparenseinek feliratai közti különbség némileg a kulturális különbségre is utal. A román társadalomban – a nagyon erős ellenkező irányú erők ellenére – talán létezik igény a magyarokkal való történelmi megbékélésre. Ezt tragikus módon ugyan, de a Cozma-gyilkosság és az azt követő események csak elősegítették. A magyar külpolitikának világossá kell tenni, hogy román vonatkozásban a történelmi kiegyezés középtávon kemény feltételekkel ugyan, de elképzelhető. Az első és a legfontosabb feltétel a székely autonómia. Erről pedig – Basescu ügyes trükkjével szemben – nagyon is jól tudjuk, mit jelent: egy magyar enklávét Románián belül. Ez azonban csak az első feltétel.
 
Szlovákia esetében pedig – hát igen, ki kell mondani: akár a határkérdést is fel lehet vetni kedvező körülmények között. Soha egyetlen határ sem volt kőbe vésve, soha egyetlen határ sem tartott örökké. Érdekes módon az atlanti közösség mintha a határmódosítások kérdését tabutémává emelte volna – pedig például az Észak-Koszovóban élő szerb kisebbség ügyére is valószínűleg ez jelentene megoldást. Valóban érthetetlen: az 1945 után meghúzott külső határok, majd a kommunista vezetés által néha módosított belső határok miért jelentenek tabut Közép-Európában? Tényleg ezek lennének az Utópia szintjét elérő, legtökéletesebb határok? A történelem azonban nem statikus helyzet, hanem dinamikus folyamat.
 
Éppen a napokban értesülhettünk arról, hogy az egyik osztrák párt felvetette, hogy Dél-Tirolban népszavazást kellene tartani, mivel a terület lakosságától eddig megtagadták az önrendelkezési jogot. Annak ellenére merült fel a kérdés, hogy a dél-tiroli autonómia akár példaértékű is lehetne – jóllehet az ahhoz vezető út hosszú, küzdelmes és robbantásokkal tarkított volt. Ha Szlovákiában következetesen és brutálisan folytatják tovább a magyarellenes politikát, akkor előbb vagy utóbb a határkérdés komolyabban fel fog merülni az itthoni radikálisabb erők részéről – majdnem biztosan amatőr módon, és a porcelánbolti elefánt stílusában. Éppen ezért jobb lenne a kérdést megfontolt, tervszerű, és legfőképpen sikeres módon kezelnie a következő kormánynak. A siker első mércéje pedig, a realitásokat tekintetbe véve: az egyenrangú nyelvhasználat.

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr381286636

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amit soha, sehol nem hallottál és láttál Izraelről 2009.08.06. 14:07:57

Izraeli gyerekkísérletek: ez arról szól, hogy askenázi izraeliek, szefárd izraeli gyerekeken végeztek emberkísérleteket. Elképesztő rasszizmus van, volt:  az askenáziak lenézik a szefárdokat Izraelben, akkor mit gondolnak a cigányokra feltűnőe...

Trackback: WTC; Zeitgeist 2009.08.06. 11:40:45

World Trade Center, épületrobbantások: Ebben benne van Madrid is, a 2004-es robbantás (sokkoló felvétel): Érdekesnek találom, hogy a fenti videó készítőjének, csak a nyugati világ halálos áldozatai fájnak, azért remélem elgondolkozik az...

Trackback: Gróf Klebelsberg Kuno; Ghymes: Gergelyjárás 2009.08.04. 17:17:20

Gróf Klebelsberg Kuno (1875 – 1932) magyar jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter. (A Kunó német eredetű férfinév, a Konrád önállósult becézője.)     * Szeged díszpolgára  ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2009.08.04. 20:05:35

@alfredo:

A multikulti elbukott ez egyértelmű így 2009-ben ... a legnehezebb orvosolni az elmúlt évtizedek hibáit lásd. az esztelen bevándorlás okán megjelent muszlim, és afrikai tömegek jelentette gondok nyugatabbra. Azokhoz képest a mi roma problémáink semmik.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.08.04. 20:21:46

@alfredo: sokszínűség csak fűszer lehet az egységességen, különben a multikulti csődje jön.

alfredo 2009.08.04. 20:32:32

@Viktus: "A multikulti elbukott ez egyértelmű így 2009-ben ... "

Micsoda? :)) Éppenhogy régen nem volt már ennyire hangsúlyos a különbözőség! A gazdasági válság, a neoliberális gazdasági modell megbicsaklása éppenhogy megerősítette a nemzetállamok létét! A világ, a Föld sokszínűsége megmarad! peetmaster és Fink Kapitány éppen ezt fájlalják.

Viktus 2009.08.04. 20:34:10

@alfredo:

Te tudod mit jelentenek a különböző fogalmak? mindenféle kötekedés nélkül kérdezem.

alfredo 2009.08.04. 20:35:48

@peetmaster: Az egység az, hogy mindnyájan emberek vagyunk. A különálló közösségek pedig mindig is jellemezték az emberiséget, így nem tudom, mire alapozod a csődöt.
Összefoglalnám a különbözőséget:

Én: A kis közösségek kapcsolódnak nagyobb közösségekbe. Nemzetállamok világa.

Te: Nem létezhet más közösség, csak a teljes emberiségé, a többiszint lényegtelen. Az egyes emberek (nem pedig a kisebb közösségek) kapcsolódnak össze a globális nagy közösséggé. Egyetlen állam a Föld.

alfredo 2009.08.04. 20:36:59

@Viktus: Nem, én hülye vagyok.
A másik opció, hogy felületesen olvastad a kommentjeimet.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.08.04. 20:47:16

@alfredo: a csődöt arra értettem, amivel kacsolatban Viktus is aggodalmaskodik.
Oké, hogy világállam sb., de a tipikus bevándorlóból nem nézem ki, hogy megértse a koncepciót :(
Egyébként az összefoglalód ok. Csak azt mondd meg, hogy a kis, majd nagyobb közösségek sorrendjében (egyén-család/barátok-település,-régió-ország-Föld) miért van kiemelt helye a nemzetállamnak?

Bell & Sebastian 2009.08.04. 20:49:06

@Cpt. Flint:

A végére egészen megsajnáltalak, Te (szűk korlátok közt) széleslátókörű!

:))) Totenkopf. Total.

rst 2009.08.04. 21:00:54

@peetmaster: "Csak azt mondd meg, hogy a kis, majd nagyobb közösségek sorrendjében (egyén-család/barátok-település,-régió-ország-Föld) miért van kiemelt helye a nemzetállamnak?"

A politikusok és politikájuk miatt. Előtte egy vezér beérte egy várossal, később több várossal (és egyéb településekkel), olykor egy vagy több kontinensre kiterjedő állammal. Mára belefagytunk a politika által jól irányítható "állam" méretbe. Ez nem egyenlő a nemzettel, ez csak egy távirányítóval még jól felügyelhető alakzat.

alfredo 2009.08.04. 21:05:19

@peetmaster: Funkcionálisan. Ebben a vitában van kiemelt helye. Mert itt erről a szintről folyt a vita. Ha azt írod, nincs szükség a nemzetek szintjére, akkor nem reagálhatok úgy, hogy de igenis, szükség van a családi-rokoni szintre. :)
Más nézőpontból:
Minden szintnek meg van egyébként a maga fontossága. A nemzeti és/vagy állami szint egy jogi-kulturális-politikai nyelvi szint, erősebb ilyen módon, mint a település, a magyar, a régió vagy sok esetben, mint egyes államok uniójának szintje. Ez persze nem azt jelenti, hogy a családnál is fontosabb.

alfredo 2009.08.04. 21:07:05

@rst: Az állam egy öngondoskodó-érdekérvényesítő alakzat. Védi az egyént, bármennyire is furcsának találod.

rst 2009.08.04. 21:15:18

@alfredo:
Majdnem azt írtam, hogy védi a f@szt, de meggondoltam magam.

Védi a politikai és manapság a gazdasági elit érdekeit. Szerencsés esetben ez egybeeshet egyes egyének érdekeivel. Többnyire és egyre inkább nem. Lásd hazánk, Szlovákia, Románia, de vehetjük az USA-t, vagy Olaszországot is. Kína, Oroszország, Nigéria, Pakisztán stb. hány egyén érdekét védi? Ne röhögtess...

alfredo 2009.08.04. 21:22:15

@rst: Valahogy sejtettem, hogy az ideáidban lévő államot hasonlítod össze az általad tapasztaltakból összegyűjtöt negatívumokkal. Pedig nem ez az összehasonlítási alap, hanem a két lehetőség:
1. Van állam.
2. Nincs állam.

A 2. opcióban, az elszórtan élő emberek nem bíznak meg senkit, hogy ügyes-bajos dolgaikkal foglalkozzék. Szerinted nagyobb biztonságban lennének így, mint pl. az általad említett Magyarországon, Szlovákiában, Romániában, az USA-ban, stb.?
Nem azt mondom, hogy az államok tökéletesen, mindenki vagy legalább a többség elégedettségére működnek, csak azt mondom, még mindig sokkal jobb, h vannak, mintha nem lennének.

rst 2009.08.04. 21:34:58

@alfredo:
Ki beszélt arról, hogy ne legyen állam? Én biztosan nem. Csak arra céloztam, hogy egy állam maradjon meg a határain belül, tegyen rendet saját háza táján. Átszólhat a szomszédnak, de nem vasvillával a kézben, mert ez sohasem vezetett jóra.

Végül megpróbáltam utalni arra, hogy amit egy politikus mond és tesz, annak semmi köze a becsülethez és önzetlenséghez, nemzethez és egyéb ilyen ilyen szép színes lufikhoz. A politika egy szakma, ölég mocskos, mit ne mondjak... Lásd pártfegyelem és egyenszavazás, ha nem, jön a pénzbírság.

Annyi igazság van a hazafias politikusok dumájában, mint a háziasszonyok mosogatószer-magasztaló marketingdumájában. Parasztvakítás. Remélem a reklámokat nem hiszed el :)

Sutty 2009.08.04. 21:48:14

FUCK YOU YOU FUCKIN' FUCK :) méghogy nemlehet angolul ízléseset káromkodni :D

alfredo 2009.08.04. 22:09:57

@rst: Nem azt mondom, h ilyesmit mondtál volna! Egyszerűen leírtam, hogy mi az állam előnye, mi az amit tesz. Te erre ezt kétségbevontad, emiatt hoztam azt a példát, hogy ha szerinted nincs ilyen előnye az államnak, akkor nézd meg, mi van anélkül!

"Végül megpróbáltam utalni arra, hogy amit egy politikus mond és tesz, annak semmi köze a becsülethez és önzetlenséghez, nemzethez és egyéb ilyen ilyen szép színes lufikhoz."

Erről nem is volt vita. Velem legalábbis tutira nem.

"Remélem a reklámokat nem hiszed el :) "

Úgy tűnik, Te igen. Semmi baj, fiatal lehetsz még. Idővel bölcsebb leszel. Ne érts félre, ez nem leszólás volt!

Sutty 2009.08.04. 23:27:05

@Cpt. Flint: teljes ökörség, ismét semmit nem érünk el vele. ÉRTSÉTEK MEG, SEMMI SINCS A KEZÜNKBEN SZLOVÁKIA ELLEN ADDIG, AMÍG EKKORA CSICSKA ORSZÁG VAGYUNK, HOGY EURÓNK SINCS! MILYEN FELSŐBBRENDŰSÉGRŐL BESZÉLTEK? AKI SZLOVÁKIAI MAGYAR ÉS ROSSZUL ÉRZI MAGÁT, KÖLTÖZZÖN HOZZÁNK. HAPEDIG OTT SZERETNE MARADNI, HASZNÁLJA AZ ADOTT ORSZÁG NYELVÉT. EZ MINDENKIRE IGAZ.

Sutty 2009.08.04. 23:29:58

NEM EZEN KELL GÖRCSÖLNI, HANEM AZON, HOGY BELSŐ ÉS KÜLSŐ BÉKE LEGYEN. ADDIG SZÓBA NEM ÁLLNAK VELÜNK. senkisem. PONTOSAN MIATTATOK HAGYOM EL AZ ORSZÁGOT. EZMIATT A BETOKOSODOTT, KONZERVESDOBOZBA ZÁRT ŐSMAGYAR GONDOLKODÁS MIATT. ~"a problémát nem lehet azon a szinten megoldani, amelyen keletkezett - A.. Einstein"

Sutty 2009.08.04. 23:31:50

a történelem folyamán hányszor támadtak meg bennünket tankokkal a szlovákok? - sehányszor. Mi támadtuk meg őket felsőbb csicskáztatásra tankokkal? igen. Volt véráldozat? igen. KAPJUK BE! IGAZUK VAN! EZÉRT IS BOCSÁNATOT KELL KÉRNI.

Sutty 2009.08.04. 23:33:34

minden jogi alapot biztosítunk ezeknek az állatoknak, hogy jogosan nyakunkba tudják bszni az ENSZ-t! Idiots.

Sutty 2009.08.04. 23:36:29

2010. január 1. Magyarországot felszólította az ENSZ és az EU, hogy fejezzék be szlovák ellenes politikájukat. Csatolják a bizonyítékokat, azt csoki. Amiket találtam Slota nyilatkozatait az indexen, teljesen jogalappal beszél a fickó. Mi mivel vádoljuk őt? Fasiszta? BIZONYÍTSÁTOK RÁ! hülyék (tisztelet a kivételnek, továbbiakban T.A.K)

Sutty 2009.08.04. 23:40:17

ps: azt se felejtsétek, hogy azt a Duna vizét isszátok, ami rajtuk jön keresztül.

Sutty 2009.08.04. 23:42:05

alapítunk szlovákiában is szlovák ellenes pártot? Nálunk van magyarellenes szlovákpárt? gondolkozzatok!!! buktuk a fél országot Trianonban. Ezzel a csicska hozzáállással lassan Izraeli állam leszünk..

Sutty 2009.08.04. 23:48:11

@Bell & Sebastian: veled értek egyet, mert igenis erről szó az egész, de tényleg nem látják. Vakok között mit ér egy látó ember hallása? Hogy magyarázod el az egyenesnek, mi az a gömb?

Sutty 2009.08.04. 23:51:43

*.jav: Vakok között mit ér a látó, de néma ember hallása?

Sutty 2009.08.04. 23:56:17

Én győztes csapatban szeretnék focizni, de ha a csapatjátékosaim nem látják a labdát,- eligazolok.

zsögödbenő 2009.08.04. 23:59:04

Nem tudom, ki ez a Máthé Áron, de eléggé álmodozó típusnak tűnik. (ez a fénykép alapján nem tűnik ugyan fel, bár úgy látszik, a szerzők között elhatalmasodott a tegyünk-fel-minél-gázabb-fotót-magunkról tébolya).
A népszavazásról. Ahogyan más, társadalmi szolidaritást, együttérzést stb. érintő ügyekben, úgy ebben is rettenetesen fragmentált a magyar választójogosult 8 millió. Igen, sokan beszopták azt, hogy a határon túliak a pénzt (munkát, nyugdíjat, szociális és eü. ellátást) akarják elvenni...ahogyan sokan beszopták és be is fogják szopni az ígéreteket munka és tettek nélkül ölükbe hulló bevételről, ahogyan eladták és el fogják adni szavazataikat párezer forint ellenében....Ez van. Még azt is megkockáztatnám, hogy ez nem Gyurcsány (és elődei) miatt van így, ők csak kihasználták. Ami persze nem csökkenti az undor fokát.
Az erdélyi autonómia esélyéről. Nyilvánvaló, hogy jelenleg a román politika egyetlen román pártja sem támogatja ezt - sőt lúdbőröznek magától a szótól is. Minden bizonnyal a kulturális és gazdasági önállóság minél magasabb fokát kell elérnie valahogy a térségnek illetve az egyes településeknek anélkül, hogy ez intézményesen és közigazgatásilag autonóm terület létrejttét jelentené. Ehhez elengedhetetlen a magyar állam valamilyen támogatása, de A4-es papírokra nyomtatott szavakkal, mint a tusnádfürdői eset is ékesen bizonyítja, nem sokat érhetünk (és ott nevetség tárgyává is vált a követelés)
A magyar külpolitikát nyilvánvalóan bűnös mulasztás terheli az elmúlt évek semmittevése miatt. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a nemzeti önazonosságot keresgélő, azt a nem létező történelmi távlatok miatt hamisított történelemmel és kultúrával illetve a magyarság elleni indulatok fokozásával pótolni próbáló szomszédaink bármikor összefognak, ha a magyar kisebbségről van szó. Márpedig az európai színtéren a polkorrekt jegyében a magyarság sérelmei nagyjából senkit sem érdekelnek. Ezzel nehéz megbarátkozni, azt sem állítom, hogy ennek ellenére nem kell tenni érdekükben - de hogy ez nem egyszerű és nem csak az akaraton múlik, az nyilvánvaló.
A derék szerzőtől azért érdeklődnék, hogy a határmódosítást technikailag és jogilag hogan álmodta meg?
És végül egy kis OFF
néhány hónapja töbször ismoderálták és törölték az olyan kommentjeimet, melyekben sem trágár sem kirekesztő szövegek nem szerepeltek, csupán nem értettem egyet egyes posztszerzők megállapításaival illetve az általuk tényként kezeltek bizonyítására kértem őket. A bizonyítás és az éremi válasz helyett egyzserűbbnek láttak moderálni, letiltani. Ennek fényében pl. a szlovákölő néven irogató emberke megszólalásainak moderáció nélkül hagyása több, mint sajátos.
ON

Sutty 2009.08.05. 00:13:50

Szerettem volna visszajelzést írni a T. szerzőnek, mindenképpen. Köszi, hogy ennyire számomra is értékes dologról írtál. Voltak nagyon magas, nagyon mély, nagyon jobbos és nagyon balos megnyílvánulások a cikkben.Talán azért készült ennyi komment, mert mindegyik véglet között csapódtunk az eleje óta. Azt kell megértenetek, hogy nincsenek végletek sem véletlenek, hacsak nem hagyjuk. A dualizmus kora réges-rég lejárt, nemvok(:) történész, lesz itt ki megmondja pontosan mikor mi történt azért, hogy gyökeresen tudjunk a helyünkre passzolódni. A fejlődés annyiban változott azóta csak, hogy konfrontáció, felesleges és jogtalan felsőbbrendűségérzet, a kihaneménség és mimajdjólmegmutatjuk hogy nemtudunk focizni sem külföldön, sem hazai pályán,- csak balhét csapni, felkapni a médiában és jól megtapsoltatni magunkat a tankjainkkal... 5 éve pártatlan vagyok. Pártatlan vagyok, mert nincs EU reális, középgondolkodású Schwarzeneggerünk sem Kennedy-nk, aki a Google Earth-nek köszönhetően akár 10e méter magasból is átlátja mit kell pontosan tennie. Mert pl: profi. Elmossátok a dimenziókat így a beszűkítéssel. (T.A.K.)

Sutty 2009.08.05. 00:39:04

Putyin is érdekes figura. Volt KGB-s profi, fekete-öves karatemester, kitudja hány nyelven beszél, helyi ortodox vallású, komoly, iszonyatosan világbefolyásos valaki, erőskezű figura. Igaz, ez számomra egy picit már túl erős, azt nem szeretném vissza hogy piros csillag legyen a százlónkon. De neki, van mire vernie magát. Schwarzeneggert azért bírom, mert hiteles a phantom commandós órájával és rambókéssel szurkálja az asztalát a twitteren, hogy fogjunk össze srácok a recesszió ellen, gyertek beszélgessünk nyíltan a blogomon. Itthon mely politikusunk ennyire emberbarát?

Naszta · http://naszta.hu 2009.08.05. 00:48:15

@rst: ha nem védené az egyént is, akkor még csak nem is tudnál a másikról... ;)

Naszta · http://naszta.hu 2009.08.05. 00:53:17

OFF:
@zsögödbenő: az már lassan intézményes a blog.hu-n. Az appleblog-ról például kivágtak (mcs), mert leírtam, hogy nettó baromság egy poszt (Az Apple nem PC. LOL)

De hát a blog ilyen. Sok senki lehet kiskirály a saját blogjában. És ez már majdnem ON is. :)
ON:

Sutty 2009.08.05. 00:57:54

az apple nemcsak pc. így pontos. biztos ezért :)

rst 2009.08.05. 07:57:23

Állam, egyének, közösségek, nemzet, védelem, szabadság... Ez mind szép, de beszéljünk az államról, mint status quo-t bebetonozó csapdáról.

Szerintetek lehetséges független, önálló Budapest állam? Nem autonómia, hanem elszakadás. Mint Monaco. Egyáltalán el lehetne indítani egy referendumot ebben az ügyben? Polgárháborúhoz vezetne az elszakadás?

alfredo 2009.08.05. 08:12:10

@rst: A Magyar Köztársaság integritását fenyegető kérdésben egészen bizonyosan nem lehet népszavazást kiírni.

rst 2009.08.05. 08:19:43

@alfredo:
Akkor Mo-n nincs önrendelkezés? Fel sem lehet vetni? Csak szomszédot lehet felszólítani a fokozatos dezintegrációra?

alfredo 2009.08.05. 09:09:01

@rst: Nem éretem, miről beszélsz. Melyik szomszédot szólította fel a Magyar Köztársaság a dezintegrációra?

rst 2009.08.05. 09:29:38

@alfredo:

Máthé Áron cikkében szerepel:
"Szlovákia esetében pedig – hát igen, ki kell mondani: akár a határkérdést is fel lehet vetni kedvező körülmények között. Soha egyetlen határ sem volt kőbe vésve, soha egyetlen határ sem tartott örökké."

A Magyar Köztársaság mostanában nem szólított fel senkit dezintegrációra, de a cikk felvetése alapján ez nem ördögtől való gondolat. Továbbvittem az elmélkedést és elrugaszkodtam a nemzeti megfontolásoktól (ámbár két hivatalosan magyar állam több mint egy, akár EU, akár NATO, akár ENSZ :)).

Ha magunkra is érvényesnek tartjuk az önrendelkezés jogát, legalább annyi bátorságunk lehetne, hogy egyenes kérdésekre egyenes válaszokat adjunk. Szerinted előre borítékolható a Bp és környező települések válasza az általam felvetett kérdésre? Blaszfémia? Tabu? Érzelmi (nemzeti) alapon igen, racionális gazdasági alapon talán nem. Tudjuk, az érzelmi (benne a nemzeti) gondolkodás nem feltétlenül racionális.

Végső soron a kérdés: érzelmi vagy racionális döntések mentén szervezzük az életünket? :D

alfredo 2009.08.05. 10:07:37

@rst: Hogy Máthé Áron azt írja, a határok nem kőbevésettek az nem azonos avval, hogy a Magyar Köztársaság felszólította a szomszédait a dezintegrációra. Te pedig ugye, ezt írtad.
Egyébiránt elmélkedni valóban lehet azon, hogy jó megoldás lehet-e a határok valamikor valamilyenfajta megváltoztatása, hiszen valóban megmosolyogtató dolog azt gondolni, a határok kőbevésettek, azaz a történelem véget ért.
A nemzeti gondolkodás persze, hogy nem feltétlen racionális. Ebből azonban nem következik az, hogy ami nemzeti az nem racionális. Trinanon előtt a román politikusok is nemzeti alapon gondolkodtak racionálisan és azt vélem, Románia nem járt rosszul...

Sutty 2009.08.05. 10:51:43

Románia nem járt rosszul. Nekik ott vannak a franciák hátvédnek. Nekünk melyik a nagytestvér országunk? Oroszország? Németország? Úgy gondolom, dönthetünk érzelmi alapokon is racionálisan és meglépjük az egyiket.

Sutty 2009.08.05. 10:52:22

Az európai únióban határ a csillagos ég.

rst 2009.08.05. 10:54:08

@alfredo:
Most gondolkozz el azon, hogy a politikusok gondolkodása mikor, hol és mennyire esett egybe a nemzet tagjainak (az egyes embereknek) a gondolkodásával? A politika döntései kinek az érdekeit képviselték? Lózungok voltak, vannak, lesznek. Nyomokban felfedezhető a jó szándék is, de az eredmény siralmas. Globálisan siralmas.

Ügye önrendelkezésről a mi régiónkban az elmúlt évszázadokban nem beszélhetünk (beszélhetünk, de semmi értelme). Ha az elmúlt húsz évet vesszük, akkor sem. Sodrásban vagyunk. Befolyásolhatjuk az út vonalát, olykor a sebességet is, de az irányt nem. Még a belpolitikát is többszörös áttételen keresztül befolyásoljuk. Vannak szavazások de menyi köze van ezeknek az emberek valós törekvéseihez, szándékaihoz? Még a népszavazások eredménye is gellert kap a Parlament és Alkotmánybíróság közötti teniszmeccsben. Oszt' jónapot.

Ami a dezintegrációt illeti, már megbocsáss de egy terület feladása (átadása) ide tartozik. Ezt békés úton véghezvinni nehezen elképzelhető, ámbár nem tudjuk mit hoznak a következő évtizedek, évszázadok. Feltételezem, hogy határmódosítást nem a szomszédaink fognak kezdeményezni, tehát a Magyar Állam fogja megtenni, vagy marad minden ahogyan van. Remélem én már nem élek, mikor ezt megteszi (ha megteszi). Az eredménye?... :)

Jól érzékelted, a "nem feltétlenül" azt jelenti "olykor igen, olykor nem".

Megjegyzés: máig rejtély számomra hogyan vált ketté Csehszlovákia olyan gyorsan és békésen? Igaz magyar vonatkozásban semmi jelentősége nincs.

Sutty 2009.08.05. 10:57:27

A szlovákok sem jártak rosszul, nekik ott van az eurójuk és Csehország+Németország hátvédnek. Mire verjük magunkat?

Sutty 2009.08.05. 10:59:51

Magyarország akárhányszor focizott, vagy háborúzott földterületért, általában ugyanaz volt a vége. Ennyi az érzelmekre alapozott agresszívitásról. Zsákutca.

Sutty 2009.08.05. 11:03:31

Nem hiszem hogy jó ötlet követezőnek a FIDESZ. Ugyanaez a médiaharc fog lefolyni, hátráltatással, kölcsönkenyérként, csak fordítva. Semmi jót nem jósolok...

Sutty 2009.08.05. 11:07:22

Azon gondolkozom, szívassam -e meg megszületendő gyermekemet ebbe az elveszett országba, vagy kapjon egy fejlett, 21. századi állampolgárságot?

alfredo 2009.08.05. 11:07:55

@rst: Én az államról beszéltem, nem az egyes politikusokról. Arról beszéltem, hogy az állam létezése az érdekünk. Az egyes politikusok (tehát akiket megbízunk az állam működtetésével) ettől még gyarlók, emberek. Ahogyan mindnyájan. A politikusaink épp olyanok, amilyeneket kitermelünk magunk közül.
Úgyhogy nem igazán tudom, mit akarsz ezzel a politikusok, lózungok, saját érdek szöveggel. Én fentebb is azt írtam, hogy az állam szükséges az emberek érdekében. Te ezt kétségbevontad, majd mikor bebizonyítottam, hogy már pedig úgy van ahogy mondtam, fölháborodtál, hogy te sem mondtál mást. Most meg jössz itt ezekkel a politikusokkal. Tul.képpen mit is kívánsz mondani?


Ami a harmadik bekezdést illeti:
"Ami a dezintegrációt illeti, már megbocsáss de egy terület feladása (átadása) ide tartozik."

Persze, csakhogy senki nem szólított fel ilyesmire senkit. Úgyhogy ez műfelháborodás.


"Megjegyzés: máig rejtély számomra hogyan vált ketté Csehszlovákia olyan gyorsan és békésen? "
Ezt tőlem kérded? Hát nem neked kellene tudnod, hogy ez máig rejtély-e a számodra? :)

Sutty 2009.08.05. 11:09:01

Amíg a politikai életünk belső viszályokat gerjeszt, a külpolitika pedig nemis létezik, ez valóban TRAP.

alfredo 2009.08.05. 11:09:01

@Sutty: Olvasva téged, azt gondolom, Te is boldogabb lennél, ha elköltöznél és én is.

Sutty 2009.08.05. 11:13:48

nekem az sem tetszik, hogy a legszebb magyar ünnepünk kokárdája is francia találmány. Sokminden más orosz találmány. Van ennek a népnek valós múltja? Vannak saját értékeink? Tudunk valamit jobban csinálni mint pl: Szlovákia+Románia, esetleg Lengyelország+Németország? Az ugatáson kívül..

Sutty 2009.08.05. 11:14:38

gagyi az államunk, gagyik a szerveink. Úgy érzem, ha volt is ennek az országnak atyja, már régesrég nem itt él.

rst 2009.08.05. 11:14:39

@alfredo:
Azt hiszem holtpontra jutottunk. Kiszállok.

Legyen szép a napod.

Sutty 2009.08.05. 11:16:41

Soros is, a nagymagyar okostudor, ott b@ssza szét a gazdaságunkat, ahol tudja.

Sutty 2009.08.05. 11:19:32

rst: úgy gondolom, Csehszlovákiát figyelmeztették előre, jól fog járni ha leválasztja Szlovákiát. Ha nem teszi meg, most visszaszerezhetnénk a területeinket abban az esetben, ha Trianont jogosan vagy sem, utólag elkaszálnánk. Így viszont, már úgy sem.

Sutty 2009.08.05. 11:22:14

Nyelvkérdésbe nem fogunk tudni igazán beleszólni, a Szlovák állam most először mutatta meg, hogy joga van szopatni Magyarországot. Jelzésképp. Állnak mögöttük, és együtt nevetnek rajtunk.

Sutty 2009.08.05. 11:23:41

Talán, okos lenne a Trianoni vesztett területek jelenlegi tulajdonosait elkápráztatni valami hihetetlen "magyar csavarral" és nem becsapni őket. Lenne esély a közelítésre.

Zetek 2009.08.05. 11:27:04

Szánalmas hivatkozás, szlovákiai magyarokat, vagy székelyföldiek hülyeségeit idézni. Aki ott ilyen baromságot mond és nem érti a dec. 5-i népszavazás okait - s nem akarja tudomásul venni az erdélyi hatalomátvétel óta megvadult MVSZ szerepét - az megérdemli.

Sutty 2009.08.05. 11:27:51

nem állunk diktáló pozicióban, sőt, a történelem folyamán is csak akkor álltunk, amikor valamely nagycsapatnak voltunk kiscsicskái. ezt kéne felfogni. MAGYARORSZÁG, ÁLLJ A SARKADRA. Sikert halmozz, ne kudarcot.

Ron bácsi 2009.08.05. 11:47:47

Srácok, léci ne küldözgessétek el egymást ide meg oda, köszi!

Ron bácsi 2009.08.05. 11:48:40

(kellenek az adófizetők idehaza:)

alfredo 2009.08.05. 11:50:15

@Ron bácsi:
OFF
Én nem küldtem. Ő akart menni én meg támogattam az ötletét...
;)

De OK, máskor visszatartom magam ettől is, ígérem!
ON

Sutty 2009.08.05. 13:20:43

szerintem az a dec 5-ei szavazás éppen egy FIDESZ-kampány lehetett. eléggé szánalmasra sikerült

Sutty 2009.08.05. 13:21:13

elefánt a porcelánboltban. szokásos

Sutty 2009.08.05. 13:23:34

semmivel sem jobb az öszödi böszménél

Sutty 2009.08.05. 13:24:36

először a belső békét kell megteremteni, azután a külsőt.

Sutty 2009.08.05. 13:26:57

kaptok rá tőlem 3 évet. Ha nem látok változást, leléptem kutyástól, macskástól egy szebb, jövőteli világba.

Sutty 2009.08.05. 15:58:59

a román szerb cseh vonal azért nem jó, mert ők már a franciák szövetségesei (trianonnál is azok voltak, továbbra sem lenne esélyünk). a lengyel német vonal még jó lehet. rúgni kell a labdát kapúra, nempedig felrúgdalni az ellenfél játékosait. Ki fognak állítani bennünket.

Sutty 2009.08.05. 23:02:37

@" "Megjegyzés: máig rejtély számomra hogyan vált ketté Csehszlovákia olyan gyorsan és békésen? Igaz magyar vonatkozásban semmi jelentősége nincs." " MÁR HOGYNE LENNE. HA EGYBEN LÁTJUK A KÉPET, MAGYARORSZÁG LEVÁLT SZOVJETÚNIÓRÓL, EURÓ NÉLKÜL. Az összehasonlíthatósággal van a fő probléma!!

Sutty 2009.08.05. 23:10:05

a körülöttünk levő országok közül melyik fuldoklik IMF hitelben? azért ezenis érdemes elgondolkozni...

Sutty 2009.08.05. 23:17:36

akárVagy a másik lehetőség, hogy az akkori Csehszlovákia köszöni Németországnak hogy- megkapták Franciaországtól a jó kis eu-s előrelátó, tapasztalt tippelt, hogyan csináljanak egy kisebb országrészükből "Luxemburg" példára kis-adóparadicsomot, Szlovákiát, ahova az összes környező országbeli befektetőt be is vonzották azóta. Ugyanerre lenne tökéletes Magyarország, inkább a környező országaink fuldokoljanak IMF hitelben, mint mi magunk... MONDJÁTOK HOGY NINCS IGAZAM.

Sutty 2009.08.05. 23:21:38

legalább 2500 milliárd forintot buktunk azért 5 év alatt, mert már nincsenek vámbevételeink. Adózzanak akkor nálunk mások és pörgessék itt a pénzüket, mert megérje nekik. Az eu a "piaci szabadrablásról" szól. Az a kutya ér ide a leghamarabb, amelyiknek a leghosszabb a f@rka.

Sutty 2009.08.05. 23:24:00

csináljon pénzt az állam, hamár ezért kapják a túlárazott fizetségüket!!

Sutty 2009.08.05. 23:27:45

480 milliós piacra játszunk, nem a belső 10 milliósra, tehát Magyarországon érdemes élni, dolgozni, érdemes ideköltözni, mert itt nem szedi le az állam az embereket hanyatt-homlok, csak finoman - mert európából él, nem a csóri magyar lakosságból. Az ingatlanáraink is a helyére állnának, rövidesen eurónk lenne. Feltennénk a kezünket az EU parlamentben, bocs gyerekek, sz@rban vagyunk, most 15 évig ezt kell csinálnunk. Utána talán abbahagyjuk. Na, ez ismét kib. építő volt szerintem :) Addig csináljátok, míg nem csinálja meg más!

Sutty 2009.08.05. 23:49:42

rst : "Szerintetek lehetséges független, önálló Budapest állam? Nem autonómia, hanem elszakadás. Mint Monaco. Egyáltalán el lehetne indítani egy referendumot ebben az ügyben?" ---- Rómában is megcsinálták a Vatikánt, (isteni bevéltel) külön adórendszerrel valahogy.. Átlátták vajon, hogy dől a lé évszázadokon keresztül? Eltudnék képzelni egy önálló Balaton államot, ahol télen is főszezon van mert megéri...

Sutty 2009.08.06. 00:01:48

vagy esetleg Borsodi Únió? (ahol mindent szabad) :D :D hatalmas EU-s adóbevétellel táplálná Magyarországot legalább!!!! :)

Sutty 2009.08.06. 00:04:30

ezzel megoldhatnánk külpolitikailag is elég ciki képünket, a magyar- cigány kérdést is. Csináltunk adóparadicsomot nekik (is) :D

Sutty 2009.08.06. 00:07:40

(úgy látom, mi, magyarok vagyunk a fő soviniszták...) a cikk címének második szaván már fennakadtam..

_andris 2009.08.06. 16:01:44

Néhány megjegyzés:
Kiváncsi lennék, hogy vajon egy román katonai támadás esetén lenne-e ember és akarat megvédeni az országot.
Az, hogy ember vagyok, biológiai alapfeltétele annak, hogy bármilyen más identitásom legyen, nem identitás-elem. Esetleg egy sci-fiben (vagy fantasyban) van értelme ember-identitásnak.
A határkérdés nem a legfontosabb, de előfordulhat olyan történelmi helyzet, amikor előtérbe kerül, és a történelem során mindig változtak is az országhatárok. Nagy valószínűséggel a jövőben is fognak. Jó politikus akkor veszi elő, ha annak van valamilyen megvalósíthatósága, tárgyaló-zsaroló értéke stb.
Plusz még jó fájdalmak és őrület szítására is, propagandaelemnek.
Szerintem meg kell védenünk magunkat, mert más nem teszi meg helyettünk. A minimum arra törekedni, hogy ne csökkenjen a jövőben az ország területe, ne foglalják el ellenséges erők.
Nem a konfliktust kell keresni, de alkalomadtán a háború elkerüléséhez is, a semlegességhez is kell haderő, meg a tisztességes békekötéshez is.

Sutty 2009.08.06. 20:13:47

azért van itt pár ember, akiknek gondolatait ha követnék MÉLYEN tisztelt politikusaink, most nem ott állnánk ahol állunk..

Sutty 2009.08.06. 20:22:25

pár évvel ezelőtt mondogatták okos honfitársaim: "jajdejó, hogy a tőke alapít kormányt nálunk, -így majd biztosan nem leszünk leszedve, - hiszen nincs szükségük több pénzre" AHA..AZ IDŐ ISMÉT ENGEM IGAZOLT: HIÁBA UTALJA VISSZA MINISZTERELNÖKÜNK A FIZETÉSÉT, ELVESZI MÁSHONNAN A TÖBBSZÖRÖSÉT. UGYANIS A TŐKÉRŐL TUDJUK, HOGY neki"SOSEM ELÉG" !!! FELFELÉ NYALNI, LEFELÉ TAPOSNI. NEKEM PEDIG, NINCS TŐKÉM.

Sutty 2009.08.06. 20:29:07

ezért gondolom hogy valami árulás van itthon, nemhiszem el hogy ennyire hülyék legyenek. Azt reálisabbnak látom, hogy "eladták a meccset."

Ron bácsi 2009.08.07. 11:59:48

Sutty, megpróbálnád esetleg kicsit kevesebb számú kommentbe összefoglalni a gondolataidat? Ez így enyhén zavaró.

medve2 2009.08.07. 18:57:35

Néhány megjegyzés:

1. A szerző szerintem jól rátapintott arra, hogy minden nemzetpolitikai cél előfeltétele, hogy Magyarország ismét létezzem. Legyen állama, legyenek működő intézményei, ismét húzóágazat legyen az oktatás, és legyen gazdasága. STtb,stb. Ugyanis a nemzeti érdekérvényesítéshez erő kell, az pedig nincs magyar állam nélkül.
2. Nehéz megfogalmazni, de látnunk kell: politikai konszenzus nélkül nem lesznek nemzetpolitikai eredmények. Olyan emberként, aki a 23 millió románozást a magyar demokrácia egyik legnagyobb bűnének és szégyenének tartom, olyan emberként, aki olyan politikusoknak, mint gyurcsány vagy Eörsi a témában kifejtett tevékenyéségtől hányingert kap, kimondom: nyelni kell egy nagyot és az elkövetkező ciklusban még egyszer nekirugaszkodnék, és megpróbálnék egy konszenzust kialakítani. Különben mindig kijátszhatóak leszünk.
3. Tételezzünk fel egy kormányváltást. Mi akadályozza meg a két nagy pártot abban, hogy az elkövetkező ciklusra megyezeknek 4 célban:
a) A Vajdaságban támogatni kell azt a folyamatot, melynek célja, hogy átmenjen a parlamenten a Nemzeti Tanácsok megválasztásának és hatáskörét szabályozó törvény. Ez nem jelent mást, mint kulturális autonómiát.
b) Ukrajna vonja vissza kisebbségi oktatás-ellenes határozatait és tegye lehetővé a Tisza-melléki Járás létrehozását. Ez nem kisebbségi autonómia, de lenne egy nagyobb közigazgatási egység magyar többséggel és az irányitókat ők váűlasztanák.
c) Romániával kapcsolatban reális elvárás egy lehet: valóban decentralizációra kerülne sor és nő a megyék jogköre. Ez sem kisebbségi autonómia, de lenne 2 és fél megy, ahol a magyarok dötenek általuk választott képviselőkön keresztül több kérdésben. Előrelépés.
d) Szlovákiával pedig, míg Fico lesz, nem tehetünk mást, mint egységesen nemzetköziesíteni a problémákat.

Ez szerintem nem lenne irreális. És jó lenne megállapodni.

És még valami. Nemzetközi elfogadottság nélkül sem lesz semmi. Itt üthet vissza azoknak a jobboldali publicistáknak az ámokfutása, akik szerint inkább Teherán és Caracas útján keresztül tudjuk elérni céljainkat, mintsem Brüsszelen és Washingtonon keresztül. De ez egy másik téma.

Sutty 2009.08.10. 17:37:22

Ron bácsi, hozzáfűznél valami építő jellegűt is? (egyben szeretnél olvasni 10000 karakteres hozzászólást?)

Sutty 2009.08.10. 17:44:32

medve: d) "Szlovákiával pedig, míg Fico lesz, nem tehetünk mást, mint egységesen nemzetköziesíteni a problémákat."
ezzel abszolút nemértek egyet, régi beidegződés. (mondjuk meg az óvónéninek, hogy mit csinál ez és az) Ficot meg kellene tudnunk győzni, hogy jobban jár, ha partner. (nem kócos asszonnyt küldeni a nyakára, idióta, önimádó kérésekkel) Hamajd nem Fico lesz, ugyanúgy nem fog történni semmi. Igazán naív dolog egyetlen emberhez kötni egy teljes nép sorsát.

Sutty 2009.08.10. 17:47:45

Van ott még Slota is, és a többiek körülöttük. Az ő szekerük most jól megy. Nehogy azt higyjétek, nem érzik jól, hogy ki akarjuk húzni alóluk a talajt... (bocs Meki bácsi)

Sutty 2009.08.10. 23:18:32

valaki említette vas-ing-tont és prüsszelt mint legjobb irányt. Sztem, ha további IMF hitelekért állunk sorba, tökéletes az az irány. Ha valós pénzt kell hogy termeljen az ország, először a szomszédos országaink házatáján kellene körülnézünk, mielőtt tényleg nagy hévvel megindulunk Vácig. Hogyanis kellene viselkednünk ahhoz, hogy a románok, a szlovákok az osztrákok netán németek angolok franciák olaszok spanyolok portugálok angolok demég az albánok és a máltaiak is nálunk adózzanak, teheineiket Nálunk legeltessék valós (nyereség) pénzért cserébe, (nepedig hitel = adósság, ==> rossz szomszédi (többesszámban) viszonyokkal gyarapodjon tovább országunk!!!!

medve2 2009.08.13. 16:03:21

@Sutty: Kedves Sutty!

Természetesen nem Ficon keresztül kell keresni a kapcsolat a szlovák társadalommal. Az is világos, hogy Szlovákiában vaskosan van européer módon gondolkodó réteg (például Malina Hedvig ügyében a legtöbb visszásságot a szlovák sajtó derített fel, dolgozott fel). Viszont Fico kormánya legitimitását nagy részben a magyar-ellenességben találja. Ezért kötött koalíciót Slotával, ezért hozza a diszkrimatívabbnál diszkriminatívabb rendeleteket, törvényeket. Ebben a helyzetben semmit sem remélhetsz, míg ő a miniszterelnök. És ebben a helyzetben igen is egy dolgot tehetsz: egységet kovácsolsz itthon és dolgozol külföldön. Nem becsüld le az image-t, ne becsüld le a szimpátia-antipátia kérdést. Rendkívül fontos. Többek között ezt szívtuk meg a XX.században. Nem rögtön ütött vissza a román-cseh-szerb propaganda, csak kétszer, de akkor nagyon. 1920-ban és 1945-ben. A mostani magyar-szlovák vitában nagyon fontos új fejlemébny, hogy a nyugati sajtó szlovák-ellenes elemzéseket közöl a nyelvtörvénynről. Ez sokkal fontosabb, mint első látásra látszik. Szóval ha nincs más, marad a nemzetköziesítés. Szerintem.

Sgt. Hitman 2009.08.17. 00:48:19

Beírom, hogy "mindent vissza", erre kitörli. Túl szókimondó voltam?

Sutty 2009.08.17. 11:00:29

@medve2: Kedves Medve2, úgy gondolom, nem kell Ádámig és Éváig visszamennünk. "A mostani magyar-szlovák vitában nagyon fontos" , hogy a szlovákok elhúztak mellettünk. A balhé pedig azóta ennyire erős, amióta EU-tag mindkét ország. Az egész nagybalhé a szlovák rendszámos autókkal kezdődött, amikoris a magyar kormány bejelentette, hogy kommandósok fogják a szlovák rendszámú kocsikból kirángatni az "adócsalókat". Ahelyett, hogy fordítottak volna a kockán. Aztán jöttek a "közös" adóvizsgálatok, a szlovákoknak elegük lett a magyarok fontoskodásából és azonnal feltéptek minden sebet, hogy lekoptassanak bennünket a demagóg baromságainkkal. Nos, ezért felelős a magyar kormány, mert agresszív irigységgel próbált ellehetetleníteni valamit, ahelyett hogy példát véve idevonzottuk volna a 480 milliós tömeget magyar rendszámú autókat és magyar cégeket, befektetéseket alapítani. Az összes többi szöveg csak maszlag...

Sutty 2009.08.17. 11:04:48

"Nagy János, a VPOP vezetője szerint adócsalók azok, akik nem élnek életvitelszerűen Szlovákiában, mégis szlovák rendszámú kocsival közlekednek." Ki a ez a nagyjani b+? egy igazi idióta. mozgalmat indított az tuti. szlovákutáló mozgalmat. azelőtt a románokat útáltatták velünk. bennünk van a hiba, nincs összetartás, semmi. gondolom, ezért irigykedünk a romákra is. elegem van ebbből a generációból.

Sutty 2009.08.17. 11:11:07

Medve, mutass egyetlen szomszédos EU-s országot, akikkel korrekt diplomáciai kapcsolatban vagyunk. Ugynannyira jók a politikusaink, mint a futballistáink. Világviszonylatban senkik.

Bereznay András (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net/ 2009.08.17. 18:11:00

Kár, hogy csak most fedeztem föl ezt az írást. (Nem mintha bármi változott volna attól, ha előbb.)

Ez egészen különlegesen kiváló, nagyon jó írás. Igaz, hogy nem olvastam el mindent ami a Konzervatóriumban megjelent, de azok közül amit elolvastam, számomra messze ez a legjobb. Példamutató.

Mindenekelőtt, mert lényegi.

Azután azért, mert tiszta beszédű, józan. A valóságról szól.

Nagyon-nagyon lelkesen gratulálok hozzá!

Bereznay András (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net/ 2009.08.17. 18:18:55

Hozzátennivalóm annyi van, hogy addig, amíg nem lesz a magyar államban rendes demokrácia, amíg azon az úton botorkál tovább ez az ország amelyen húsz éve ereszkedik-siklik-zuhan mind mélyebbre a szakadék alja felé, addig nem látok esélyt arra, hogy megvalósuljon amit a szerzővel együtt tartok kívánatosnak: jól fölfogott nemzeti érdektől vezettetett magyar külpolitika.

medve2 2009.08.18. 09:16:47

@Sutty: Kedves Sutty! Egy pillanatig sem vitatom a magyar kormány felelősségét abban, hogy lemaradtunk. Én csak azt mondom, hogy van egy helyzet a nyelvtörvényben, és ameddig Fico van, addig a nemzetközi megítélésen kell dolgoznunk a problémának. és ha ebben vannak eredmények, az nem nulla.

medve2 2009.08.18. 09:21:48

@Sutty: kedves Sutty! Lehet azt is csinálni, hogy megállapítjuk: szarok voltunk és szarok leszünk. Elég sok igazság is van a dologban és néhány sör után nekem is ez a hangulatom. De lehet úgy hozzállni a dologhoz, hogy tanulunk hibáinkból és próbálunk javítani.

Sutty 2009.09.06. 22:05:25

@medve2: Szerintem Ficó nem különb mint Fecó, talán annyival csak hogy ő még mindig nyeregben van. Ha megállapítjuk sz@rok vagyunk, van esélyünk elismerni hibáinkat. Ha elismertük őket, lesz min javítani. Ebben egyet értünk.

Sutty 2009.09.06. 23:26:40

sokkal komolyabb gondjai vannak magyarorsázgnak mintsem kardozni a szomszédokkal virtuális problémákon

Sutty 2009.09.06. 23:28:22

úgy látom, márcsak a nyelvi és gondolkodásbeli határokon kellene tudnunk autómatikusan túllépni közös nyelvvel, közös pénzzel. valahogy mintha nem ez lenne a céljuk a történéseknek.

Sutty 2009.09.07. 00:26:48

ha nem ez lesz, a nagyhatalmak még mindig erős előnyt fognak élvezni, mivel hatalmas területen beszélnek közös nyelven, közös euróval, összehangoltan működő gazdasággal.. Usa kapitalizmusa egyelőre megdőlni látszik, Németó állja a sarat,- csend van, London nyekereg, New York szárad, a buksz-ról nemis beszélek... a VALÓS termelők veszik át az ostorokat, új sorrend áll be a kontinensek között (lásd Kína, Oroszo, Dubai, stb..) ahelyett hogy napelemfarmokat létesítenénk az alföldön.. vagy adó-paradicsomot "termesztenénk", hogy őket vonzzuk ide akár.. A vízlelőhely kérdésben nem hiszek, a szomszédos országok sokkal jobban állnak belőle, mint mi.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása