A Semmi szolgálatában: queer, a kis lidérc

Szilvay Gergely I 2015.05.14. 12:01

8-skeleton.jpg

„Kezdetben egész kótyagos voltam, és nem is tudtam, hogy zuhanok.
Megzavarodott érzékeim egymásnak ütköztek, mint macskák a zsákban.
Nem tudván, hogy zuhanok, nem féltem a zuhanástól. Csak émelyített
a zűrzavar. Aztán hozzászoktam. A megszokás unalmat szült. Unalmamban
az unalom okát kerestem, és megállapítottam, hogy azért unatkozom,
mert hozzászoktam. De mihez szoktam hozzá? A zűrzavarhoz, természetesen.”
(Sławomir Mrożek: Zuhanás közben)

Bizonyára tudják, hogy az LMBT-mozaikszó végére legújabban (jó két-három évtizede) odaillesztett Q-betű mit takar: queer. Mi, bőgatyás, provinciális reakciósok eddig azt hittük, a queer az a meghatározhatatlan vagy „csúszkáló” nemi identitású egyén, aki egyszer heteró, másszor meleg, aztán biszexuális, majd transznemű. Tévedés, régen nem erről, hanem másról és sokkal többről van szó. A queerből elmélet lett, ami részben függetlenedett a gyökereitől. A queer, ez a kilencvenes évek környékén kitalált-felkapott valami az értelmetlenség csócsálása. A queer olyan, mint a lidérc. Bizonyára sokszor találkoztak a lidérc fogalmával. De valószínűleg nem tudják, mi is az pontosan. Ez nem csoda, ugyanis a lidérc sok minden lehet.

Nos, a lidérc a magyar népi hiedelemvilág amorf, démoni jelensége. Míg különféle kora-újkori kiadványokban a mitikus lények jelentős része latinul szerepel, így például Melius Juhász Péter 1562-es Confessio Catholicájában is van incubus, succubus, striga, lamia és lemur, addig a lidérc magyarul található meg benne. Dömötör Teklának A magyar nép hiedelemvilága című munkája szerint a magyar köznyelv „az elviselhetetlen, félelmetes lelki depressziót, rossz álmokat” nevezte lidércnyomásnak (habár a „megnyomás” a boszorkány funkciója, nem a lidércé). A lidérc lehet ördögi szerető is: nőnél incubus, férfinél succubus. Ekkor láng alakban hatol be a kéményen és halálra szereti az elhagyott illetőt. A lidérc lehet mocsári láng, égi csillag, tüzes ember – és csirke is. Ha a tojást a hóna alatt költi ki a férfiember, csirkealakú, szolgáló lidérce lesz. De az is lehet, hogy a csirkelidérc csak felbukkan, és Pumukliként odaszegődik kéretlen módon a gazda mellé. Egészen csupasz, tolla nincs, kincset hord vagy munkát végez a gazdájának. A hátránya az, hogy képtelenség tőle megszabadulni, állandóan munkát kér és az őrületbe kergeti a gazdáját. A népi praktikák szerint ezért lehetetlen feladattal kell megbízni: hogy hordjon rostával vizet, vagy – modern idők – készítsen homokból telefont. És akkor a lidérc mérgében megszakad. „A lidérc egyszerre állat, ember és fényjelenség, átváltozás nélkül is: lényegéhez tartozik a többféle megjelenési forma” – írja Dömötör Tekla.

Egy az egyben áll ez a queerre is, ami egyszerre minden, semmi és önmaga ellentéte. Roger Scruton azt írja az An Intelligent Person's Guide To Modern Culture-ban a Foucault–Derrida-vonalon mozgó, posztmodern dekonstrukcióról, amelynek a queer-elmélet az édesgyermeke, hogy az a Sátán munkája (The Devil's work). A mitikus, fénylényként is feltűnő, alakváltoztató lidérc pedig nyilvánvalóan párhuzamba állítható a keresztény démonológia Sátán-felfogásával, amelyben a Sátán úgyszintén olyan alakban jelenik meg, amilyenben szeretne, de eredetileg a neve – Lucifer – „fényhozót” jelent.

liderc.jpg

A queer, ami eredetileg egy dehonesztáló, lenéző szlengkifejezés volt, s kábé annyit tett angolul, mint a buzi magyarul, majd a nyolcvanas években kezdték önmeghatározásként újra használni, nem sokkal későbbre identitás-dekonstruáló elméletté nőtte ki magát, ami abból indult ki (ha jól értem), hogy a meleg és leszbikus identitáspolitikák, miközben bizonyos kisebbségekért küzdenek, aközben egyrészt kirekesztenek másokat, további kisebbségeket, a kisebbségek kisebbségeit, másrészt és igazából nem elég forradalmiak, mivel stabil meleg-leszbikus (transz, stb.) identitásukkal elfogadják az uralkodó, „heteroszexista és homofób” értelmezési keretet, magyarán azt, ami ellen küzdenek. Ezért elementárisabb, mélyebb, gyökeresebb felforgatásra van szükség, és az egész dichotómiát, meg minden identitást fel kell számolni, de legalábbis „problematizálni” kell.

Sławomir Mrożek, a lengyel író is csinált egyszer effélét: egy novellájában úgy problematizálta a lakás berendezésének konvencionalitását, hogy átrendezte a hálószobáját, odébb tette az ágyat. Majd rájött, hogy ez nem elég forradalmi, radikálisabb változásra van szükség, így kihúzta az ágyat a nappali közepére. Végül felgyúlt benne a világosság, és a még igazibb, mélyebb és gyökeresebb átértelmezés kedvéért az ágyat hosszanti módon felállította, hogy állva tudjon rajta aludni. Ez aztán az igazi forradalom, dekonstrukció és újraértelmezés, a radikális szakítás minden korábbival!

A „queer” – ahogy teoretikusai egymás közt becézik a queer-elméletet – ha jól veszem ki, radikálisan konstrukcionista (és dekonstrukcionista): mindenféle szexuális és nemi, sőt akármilyen más (nemzeti, etnikai, vallási, világnézeti, helyi, stb.) identitás szerinte csak és kizárólag társadalmi-kulturális konstrukció, így aztán megváltoztatható; és radikálisan esszencializmus-ellenes, azaz semmilyen identitáselemről nem fogadja el, hogy biológiailag, antropológiailag meghatározott, vagy kicsit tágabban fogalmazva: magától értetődő és természetes. Még a biológiai nem is társadalmi konstrukció. A magától értetődő természetesség a queer számára mindig öncsalás. Nos, eddig minden világosan érthető. Itt jönnek azonban a problémák, no nem pusztán a magam fajta reakciós számára, aki maximum jót mosolyog szubkulturális közösségek identitászavarán, hanem maguknak azoknak a személyeknek és csoportoknak a számára, akiknek a javára a fogalmat – vagy inkább kifejezést – eredetileg kifejlesztették; még ha azóta lényegében el is szakadt tőlük az általánosított elmélet.

Akik számára ugyanis ez az egész queer-elmélet fontos lehetne, azok 1. folyamatosan vitatkoznak arról, hasznos-e a céljaik szempontjából, 2. folyamatosan vitatkoznak róla, hogy mi a fészkes fenét jelent a fogalom. Azaz: vannak, akik utálják és ellenzik, mint az eddigi identitáspolitikák további működésének és eredményeinek veszélyeztetését, politikailag haszontalan fogalmat, mások imádják, megint mások fenntartásokkal, de elfogadják. Egyesek számára a „nem-normatív nemi identitások”(azaz a heteroszexualitás kivételével minden) összefoglaló neve, mások számára más, mindenféle identitás „vázának láthatóvá tétele”, „problematizálása”. A queer szerint „az identitások alapja fikció”. A queernek ugyanakkor, ha akarom, van váza, ha akarom, nincs: puhatestű, gerinctelen, sunyi izé, vagy egyenesen testetlen láng.

Teoretikusai végső soron büszkék rá, hogy a „queer”-nek nincs állandó jelentése: fluid, folyamatosan alakul, alakítható, kicsúszik minden egyértelmű meghatározás alól, mert hát ugye így radikálisan forradalmi és identitás-„problematizáló”. Ha egyértelmű volna, akkor kirekesztő lenne, de persze, mivel nem egyértelmű, lehet kirekesztően is értelmezni. A queer a „potenciálisan végtelen számú nem-normatív szubjektum-pozíció találkozási pontja”. A queernek „nem érdeke, hogy megszilárdítsa a helyzetét, vagy akárcsak stabilizálja magát”, nem identitás, hanem „az identitás kritikája”. „Egyik legfontosabb tulajdonságának tartják, hogy úgy néz előre, hogy nem anticipálja a jövőt.” Mint Sztálin, aki nem tudta, hol a cél, de hogy menni kell előre, abban biztos volt. Annamarie Jagose szerint a queer „szemantikai erejét és politikai hatékonyságát részben az biztosítja, hogy ellenáll a meghatározásoknak, és hogy nem hajlandó pontosan kijelölni a jelentéstartományát”. Judith Butler szerint „a queer normalizálódása annak szomorú végét jelentené”. A „queer-identifikációnak” „örökké mozgásban van a mezője”. A queer lényege „a lehetőségek zónája, egy jelenben soha ki nem fejeződő potencialitás”. A cél a mozgalom, pontosabban a mozgásban lévés, ahogy Marx írta. (A végeláthatatlan, Nyugaton való gúnyolódás és annak mély megvetése, hatalmi struktúráinak leleplezése és normáinak dekonstruálása természetesen Butler és Jagose részéről is neves nyugati, amerikai és új-zélandi egyetemek előadótermeiben történik, gondolom a kávézókban való pihenéssel dúsítva, élvezve az elátkozott nyugati életmód nagyszerű pillanatait. Jagose egyébként kifejezetten nem egy nőies jelenség, de hát ő erre bizonyára büszke. Direkt nem az. Még egy ok, hogy ne szeressük. Akkor inkább a szexizmus.)

A queer éppen annak a derridai, nihilista, pontosabban Semmi-párti dekonstrukciónak a gyermeke, ami reménytelen módon minden mögött puszta hatalmi vázakat lát. A dekonstrukció nem hagyja, hogy vitatkozzanak vele, az érvelés mögött is hátsó hatalmi indítékokat rejt (mert érvelni elnyomó és konvencionális), s ki akarja forgatni a szövegek jelentését. Scruton szerint a minden vitát elutasító, mindent kiforgató, mindenen csak nevető, Semmi-párti dekonstrukció egy módon tud „érvelni”: varázsigéi ismétlésével. Az egyet nem értőkről hívei rituálisan megállapítják, hogy nem tartoznak közéjük, s tulajdonképpen vallási jellegű közösséget alkotnak, csak épp imádatuk tárgya a vallási imádat tárgyának inverze: a derridai „lényegiesített üresség” (substantified void), ami tulajdonképpen az isteni valós jelenlét ellentéte, „a Semmi Valódi Jelenléte”. Nem téved, akinek A végtelen történet közeledő Semmije jut róla eszébe. Scruton ezt úgy festi le: „mikor végül a függöny felmegy, hihetetlen látkép tárul elénk: a tagadás világa, egy világ, amiben, bárhova is tekintünk, jelenlét helyett hiányt találunk, nem az emberek világát, hanem az üres bálványokét, egy világot, ami ott, ahol mi rendet, barátságot és erkölcsi értékeket keresünk, csak a hatalom csontvázait tudja nyújtani. Ebben a világban nincs teremtés, habár tele van okossággal – okossággal, amit tudatosan állítanak hadrendbe a Semmi szolgálatára. Ez a nemteremtés világa, remény, hit és szeretet nélkül, minthogy nincs ’szöveg’, ami ilyen transzcendens dolgokat jelenthetne egyáltalán. Ez egy olyan világ, amiben a tagadás össszeállt a hatalommal és az értelemmel annak érdekében, hogy a hiányt tegyék meg a mindent átfogó jelenlétté. Ez, röviden, a Gonosz birodalma.”

(Nem pedig a norvég black metal gyermekded világa.) Figyelmeztetés ez mindenkinek, aki Derridát reggelizik. Jó étvágyat a Semmihez.

sivatagcsontvaz.png

A kérdés már csak az, hogy lehet egy olyan, ennek a Semminek a szolgálatában életre hívott, bevallottan definiálhatatlan, a definiáló személlyel fogócskát játszó fogalomra, mint a queer, egyetemi diszciplinát és bármilyen elméletet építeni. Érzékelhetően a queer fluid antifogalma az őt megalkotó konstrukcionista, minden természetes adottságot tagadó elmélet következtében tulajdonképpen egy olyan valami, amit igazából (számomra) nem teljesen világos politikai célok következtében kreáltak meg, értelmeznek újra és újra, kapnak fel, vetnek el, teljes mértékben voluntarista módon, ahogy a szót felkapó és azzal játszadozó közeg maga is abból fakadóan, hogy mindent társadalmi konstrukciónak tekint, s így megváltoztathatónak (vagy mivel rengeteg mindent meg akar változtatni, így kénytelen konstrukcionista lenni), keményen voluntarista, s minden értelmezést, minden eszközt politikai céljai érdekében alkot meg s használ (el).

Miközben pedig elvetik az „esszencializmust”, a hétköznapi észt, a magától értetődőséget, és állandóan mindent értelmezni és újraértelmezni akarnak egyfajta szélsőséges nominalizmus őrületében, aközben azzal ünneplik a „queert”, hogy az a „mindig egy kialakulásban lévő identitás, a permanens valamivé válás helye”, meg „negativitásában utopisztikus”, meg „potenciálja” van neki; a queer „agresszívnek mutatkozik”, de igazából „tapogatózó”, meg „gyanakvást táplál” a „homogenizáló identitáskategóriákkal” és „totalizáló magyarázó narratívákkal” szemben… – kérdés, nem maga is az utóbbi-e, már ha nem pusztán egyszerűen értelmetlen.

Azaz a queer, a kis lidérc valamiféle levegőben lógó, megszemélyesült, platóni ideaként jelenik meg, aminek önálló élete van és mágikus kisugárzása, ez az ő töke vagy saruja, amit követni kell, és épp megfoghatatlansága, sikamlóssága és alaktalansága miatt fog túlélni mindent és mindenkit, tulajdonképpen egyfajta megváltóként. A queer a szélsőséges antiesszencialisták szélsőségesen esszencialista fogalma. A meghatározatlanság, gyökértelenség, önfelszámolás, a komolyan vehetetlenség, a mindent idézőjelbe tevés, sokzárójeles, többszörös irónia ünneplése. A queer-elmélet egy groteszk, abszurd, emberellenes valami, amit a lidércen kívül még talán David Lynch furcsa, túlvilági törpelényei tudnának megszemélyesíteni.

Mindenesetre hívei – hívői – nem látják, hogy mivel – azon túl, hogy a queer végső soron definíciószerűen nem jelent semmit – értelmét és sikerét az általa szolgált célok határozzák meg, azt pedig saját természetéből fakadóan csak akkor tudja elérni, ha mindenkivel megismerteti és elfogadtatja magát, ezért a queer eleve bukott lidérc. Mint voluntarista és mesterséges fogalom, örök ellenzékiségre van ítélve, mivel csak akkor működik, ha tudomást vesznek róla és használják, márpedig az emberek 99,9 százaléka nem hallott róla vagy nem foglalkozik vele. Az emberek túlnyomó többségének saját identitása mindig magától fog értetődni, természetes, állandó és esszenciális lesz a számára. Ha valaha egy queer-ológus elkezd valakinek magyarázni, az ránéz, a szemébe röhög és mellkason böki: ember, problematizáld és dekonstruáld tenmagadat, ne engem! Persze van még egy érvényesülési út az emberek meggyőzésén túl: a hatalom akarása és megragadása, például az egyetemi szférában, meg szakértőként, civilként, ngo-ként nyomulni az ENSZ-ben.

A queer mindenféle egészséges önazonosság tagadása, visszaélés az emberi szabadsággal. A historizmus által építeni kezdett, széles, 666-os út végpontja: a történeti iskola tagadta az örök, objektív igazság, rend, törvény létét, mivel minden felfogást történetinek tételezett, csak azt nem vallotta be, hogy ezzel saját magáról is ítéletet mondott. Szép nagy lépés volt ez afelé, hogy az ember otthontalannak érezze magát a világban. Ezen az úton battyogott az úgyszintén mindent megkérdőjelező, minden támaszpontot kilövő „kritikai gondolkodás” és a Karl Popper-féle nyitott társadalom eszménye is, ahol nincsenek készen kapott hitek és morál, amelyben természetes módon otthon érezzük magunkat, hanem mindenkinek magának kell felépítenie saját magát, a zárt kulturális-etikai közösségek pedig, ahol magától értetődőség lehetséges, elnyomó diktatúraként tűnnek fel. S ezen az úton battyogott Michel Foucault is, kézenfogva Derridával, csak már nem a világban való otthonosság volt veszélyben, hanem az ember önazonossága. Nem tudom, hogy a világ a szakadék szélén áll-e, mint egykoron (egyesek szerint ma is) a kapitalizmus, de hogy a queer-elmélet a szocializmushoz hasonlóan egy lépéssel előtte jár, abban bizonyos vagyok. Nem hiába fordultak vele szembe sokan azok közül is, akik miatt kiötölték.

A lidérc ellen különféle furfangos praktikákkal küzdöttek a jóemberek. A queer-elmélet talán arra méltó, hogy a távolba tekintve, gőgösen rápöccintsük a szivar hamuját, és bakancsunk sarkával rátapossunk.

crushing-the-head-of-the-serpent.jpg

 Disclaimer (2015. 05. 19.): A cikk, mint azt a szöveg több ízben tisztázza, nem a queer identitású emberekről, hanem a queer-elméletről, mint az embert, a társadalmat és a világot értelmező általános ideológiáról szól.


A bejegyzés trackback címe:

http://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr757457448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Bencsik Gábor · http://www.magyarmercurius.hu 2015.05.14. 14:00:41

Mindig is volt egy olyan érzésem, hogy Derrida szemfényvesztő. Most tovább erősödtem ebben.

Ma chi è questo Joker? 2015.05.15. 00:33:04

Az első kép akár a Konzervatórium jelenlegi állapotának illusztrációja is lehetne.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.05.15. 04:49:18

Úgy látszik, György Péter is valamiféle queer-ideológus!:-]

„Az önazonosság ugyanis nem testi adottság, hanem folyamatos küzdelem, amelynek centrumában a test és a lélek kritika, reflexió által történő felszabadítása áll. A határátlépés kérdése ezért lett korunk félreismerhetetlenül saját kérdése. Mert csak akkor tudjuk meg, hogy mit tettünk, mit tettünk magunkkal és mással, amikor visszafelé tekintünk.” www.litera.hu/hirek/gyorgy-peter-a-hataron-az-atvaltozas

Nagyon érdekes amit ír, csak azt nem értem, hogy miért (is) kellene abszolút értéknek tekintenünk a test és a lélek felszabadításának és az önazonosság dekonstruálásának (gyakorlatilag korlátlan) jogát, ha (mint a szerző is konstatálja) azt, hogy mit is tettünk magunkkal és másokkal, csak visszafelé tekintve tudhatjuk meg? Valamint, hogy mitől „kritika és reflexió általi” az ilyen cselekmény és mihez képest?

ungverjaland 2015.05.15. 14:47:40

Ha a Konzervatórium blogot úgy olvassuk mint a "magyar konzervativizmus" paródiáját, akkor annyira nem is rossz.

Runciter 2015.05.15. 22:58:21

Világos, utálod a buzikat, mert nem olyan jó heterók, mint te. Ezért felesleges volt ilyen hosszú, modoros, okoskodó cikket írni.

Ahasverus · http://boszorkanyvadasz.blogspot.hu/ 2015.05.16. 08:38:02

@Ma chi è questo Joker?: @ungverjaland: Mivel látom, hogy egyrészt nem vagytok Derrida-olvasók, másrészt a Konzervatorium nem annak az "ellenzékiségét" képviselitek, mint Runcifer (LMBT-katonának látszik), ezért megkérdem:
- valójában mi bajotok van a fenti cikkel?

Ahasverus · http://boszorkanyvadasz.blogspot.hu/ 2015.05.16. 08:53:59

@Runciter: Ez tartalmas komment volt. Sikerült is cáfolnod a cikket. :P

Falvay Dóra 2015.05.16. 23:34:13

Gott ist ein lauter Nichts, ihn rührt kein Nun noch Hier.

Szilvay Gergely 2015.05.17. 21:25:43

@Runciter: Egy mindenkire vonatkozóó ember-értelmezésről írok, amit úgy hívnak, queer-elmélet, nem pedig bármilyen embercsoportról.

Runciter 2015.05.17. 23:34:40

@Ahasverus: Azt kellene cáfolni, hogy a queer egy lápi lidérc, amit bakancssarokkal kell eltaposni, miközben hamut pöccintünk rá? :-D Szedd már össze magad, nem egy Monty Python-szkeccsben vagyunk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.05.17. 23:49:53

@Runciter:

Arról kellene meggyőzni a nagyérdeműt, hogy miért kellene abszolút értéknek tekintenie úgy a személynek, mint a közösségnek a test és a lélek fölszabadítását, az önazonosság határtalan szabadságát. Hogyan állítható ez egy ideológia középpontjába, amikor, könnyen beláthatóan. fogalmi képtelenség? (Erre utal a lápi ludvérc-hasonlat is.)

LeonárdBokréta 2015.06.22. 18:00:39

Mit nekünk modern népvándorlás, amikor itt a fenyegető queer lidérc.

Qman 2015.07.05. 23:29:43

Szerintem Roger Scruton idevágó cikkét le kellene fordítani, és megjelentetni ebben a blogban. Én szívesen lefordítom - de amatőr vagyok ebben a témakörben. Nem vállalkozna rá valaki - akár Szilvay Gergely is lehetne szerintem - aki profi? Ez a cikk azért jó, mert szerintem nagyon egyszerűen és közérthetően írja le a problémát, hasonlóan egyébként Bencsik András erre vonatkozó legutóbbi cikkéhez. Szóval itt a Scruton írás:

www.abc.net.au/religion/articles/2013/02/04/3682721.htm

Üdv
QMAN

Szabó_Dezső 2016.11.28. 11:28:23

Bezárt a Konzeevatórium? Vagy minden szerző a Mandira ment?

Szabó_Dezső 2016.11.28. 11:29:43

Bezárt a Konzervatórium? Már senki sem muzsikál?

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc