A dogmaképzés ellen: a párizsi események értékeléséről

Konzervatorium I 2015.01.12. 12:09

notafraid.jpg

A párizsi terrortámadás messzire csapó médiahullámai számos érzékeny kérdést vetettek fel. Olyanokat, amelyek mellett nem lehet elmenni, amelyekre minden magára valamit is adó értelmiséginek reflektálnia kell. Mik a szólásszabadság határai, létezik-e kultúrák közötti párbeszéd vagy épp párharc, és mi is a szerepe a vallásnak világunkban, milyen is legyen az iszlámhoz való viszonyunk. E kérdéseket sokan fel is tették a napokban, ám meggyőződésem, hogy a rájuk adott kategorikus válaszok, merev morális ítéletek nem segítették a közös gondolkodást.

Constantinovits Milán cikke

Mielőtt továbblépnénk, nulladik pontként, axiómaként le kell szögezni: nincs felmentés a gyalázatos és gyáva cselekményekre. Minden jó érzésű embernek el kell ítélnie a gyilkosokat, és tiszteletben kell tartania az áldozatok emlékét. Pont. A történtek semmiféle magyarázata nem jelentheti a gyilkosságok relativizálását, ezt az erkölcsi minimumot mindenkitől meg kell követelni. S ez nem gépies főhajtás, protokolláris sablon, hiszek abban, hogy csak akkor lehet írni az elmúlt napokról, ha őszintén átérezzük a hozzátartozók, Franciaország, tágabban Európa gyászát. Ami történt, mindnyájunk tragédiája.

Bármilyen gondolati ösvényeken is közelítjük meg a borzalmakat, tartózkodnunk kell a messzemenő konklúziók levonásától. Egy ennyire megrázó erejű eseménysor fontosabb annál, hogy a róla való gondolkodást fekete-fehér igazságokkal, dogmatizált véleményekkel lehetetlenítsük el. Charlie Hebdo tragédiája nem változtatta meg a világtörténelem menetét, nem értékelte át ama feszültséggócokat, amelyekkel eddig is szembe kellett (volna) néznünk felelősen gondolkodó európai honpolgárokként. Charlie Hebdo fájdalmas tünet, válságjelenség, amellyel foglalkozunk kell, ám a drámai kijelentések, felszólítások, melldöngető proklamációk nem segítenek sem a feldolgozásban, sem a megértésben. Áttekintve az elmúlt napok politikusi, újságírói megnyilvánulásait, érdemes megvizsgálni, hogy mire nem jogosít fel minket a Charlie Hebdo-i mészárlás:

1) Nem mondhatjuk azt, hogy a szólásszabadság az életnél is magasabb rendű érték. Mert nem, nem az. Valóban európai kultúránk fundamentuma, évszázados vívmánya a szabad véleményformálás joga. Hiszek abban, hogy senkit sem lehet legyilkolni azért, amit és ahogy (!) mond. Ám arról is mélyen meg vagyok győződve, hogy amennyiben a történtekből egyetlen és kategorikus narratívát alkotunk, miszerint a szólásszabadság mindenek felett áll, és kötelező ezt teátrálisan kinyilvánítanunk, akkor vakvágányra vezetjük a párbeszédet, és totálisan félreértjük a történteket. Nem tartom méltányosnak falhoz állítani azt, aki erre hívja fel a figyelmet, és nem abban látja az események egyetlen olvasatát és megoldási lehetőségét, hogy a szólásszabadságot helyezzük a középpontba.

2) Azt sem állíthatjuk, hogy a szólásszabadság korlátozása adekvát válasz lenne a történtekre. Nem lehet kérdés az, hogy a karikaturistáknak volt-e joguk Allahot (vagy épp Jézust) parodizálni, (más szemszögből nézve gyalázni) stb. Joguk volt hozzá, és mindenkinek joga kell, hogy legyen a jövőben is. Arról lehet és kell is filozofálgatni, hogy etikus, értelmes, produktív-e ez az újságírói magatartás, de arról nem, hogy legyen-e rá jogi lehetőség.

Veszélyes és álságosnak jelenségnek tartom tehát, ha a szólásszabadság kérdéskörére futtatjuk ki a tragédia értékelését. Veszélyesnek érzem, mert elmossa a közgondolkodásban az etikai, ízlésbeli normákat, eltompítja a realitásérzékünk, intoleránsnak állítja be az iszlám követőit, és mainstreammé tesz marginális jelenséget. Azt sugallja, hogy most a szólásszabadságot érte támadás, ezért erre kell választ adnunk.

Álságosnak pedig azért gondolom, mert a szólásszabadság abszolutizálása tulajdonképpen relativizálás. Ebben az ügyben etikai minimumnak tekintik a kiállást a véleményformáló médiumok, ugyanakkor olyan országban élünk, ahol a holokauszttagadást törvény bünteti. (S igen, egy politikus gyalázását és egy bor szarnak minősítését is.) Hiszek abban, hogy a felvilágosult Európában a korlátozást saját jó ízlésünk, etikai megfontolásaink, empátiánk jelentheti legfeljebb. Hozzá kell tennem a félreértések elkerülése végett, hogy aljas, kegyeletsértő és végtelenül buta söpredékeknek tartom azokat, akik a holokausztot tagadják, ám az egyetlen etikai collstokkal mérő világban erre lehetőségük kell legyen.)

Fontos látnunk ugyanis, hogy eme jog értelmezésén túl az eseményeknek számos aspektusa van. A támadást szélsőséges muszlim fiatalok hajtották végre, akik szocializációs háttere, a tettükhöz vezető külső és belső mozgatóerők szépen felrajzolhatóak egyre bővülő ismereteink segítségével. A terrorcselekmények mögött felsejlik egy széles körben eddig nem tudatosított világpolitikai játszma, az Iszlám Állam térnyerése, a nyugat-európai társadalmak szétszakítottsága, a periférián élők beilleszkedési nehézsége is.

3) Az afféle kategorikus következtetésektől is tartózkodni kell, hogy a multikulturalizmus Charlie Hebdóval megbukott, Nyugat-Európa nem tudja integrálni a muszlim bevándorlókat. Ahogy ez nem igaz, ennek a fordítottját sem, vagyis hogy a multikulturalizmus eszmei és működési modellje úgy lenne tökéletes, ahogy van. Látni kell, hogy a kiszolgáltatott, illúzióktól megfosztott (vagy azokkal sosem rendelkező) muszlim fiatalok könnyen veszélyes fegyverré válnak az Iszlám Állam kezében. Egy tengődő, aluliskolázott, beilleszkedni nem tudó fiatal kihez legyen lojális? Hiba és önvakítás ezért az iszlám hódító jellegét, intoleranciáját emlegetni, így alkotva kollektív ítéletet a vallás követőinek többségét kitevő normális tömegekről is.

Mit kell akkor tennünk? Egyrészt a terrortámadást a maga kontextusában értelmezni. Nem lehet szemet hunyni a nyugat-európai társadalmi berendezkedés végletes szétszakítottsága felett. Látni kell, hogy a periférián élők, a külvárosok népe nem találja a felemelkedés útját, a lefojtott agresszió veszélyes gyúanyag a radikális eszmék számára. Látni kell azt is, hogy ennek a veszélynek a legjobban a muszlim közösségek vannak kitéve. Át kell gondolni, hogy tudjuk ilyen környezetben megvédeni saját szabadságunkat, a sajtószabadságot (annak korlátozása nélkül!), hogyan tudjuk a társadalom szétszakítottságát megszüntetni. Egy biztos: ezt a szakadékot a kategorikus gondolkodás, a dogmaalkotás, a megbélyegző erkölcsi ítélkezés nem segít áthidalni.

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!


A bejegyzés trackback címe:

http://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr267064299

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A dogmaképzés ellen: a párizsi események értékeléséről 2015.01.12. 13:26:02

Veszélyes és álságosnak jelenségnek tartom tehát, ha a szólásszabadság kérdéskörére futtatjuk ki a tragédia értékelését.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.12. 12:17:31

"Hozzá kell tennem a félreértések elkerülése végett, hogy aljas, kegyeletsértő és végtelenül buta söpredékeknek tartom azokat"

Az, hogy ezt a mondatod kötelességednek érzed hozzátenni, azt jelzi nem vagy szabad ember, belső cenzúrát alkalmazol.

A holokauszttagadás tilalma szempontjából LÉNYEGTELEN, hogy te tagadod-e vagy sem, s mit gondolsz azokról, akik valamelyik véleményt vallják.

doktorur 2015.01.12. 14:10:05

@maxval bircaman szerkesztő: Kedves Birca, idéznék a cikkből: "Hiszek abban, hogy a felvilágosult Európában a korlátozást saját jó ízlésünk, etikai megfontolásaink, empátiánk jelentheti legfeljebb." Vagyis a szerző szerint nemcsak, hogy léteznek bizonyos belső korlátok, hanem éppenhogy üdvözlendő is, ha azokat képesek vagyunk erkölcsi tartásunk, világképünk, morális igényeink által határolt keretek között felhasználni. Az pedig, hogy ki a szabad ember és ki nem, mi tesz szabaddá és, hogy a szabadság értelmezhető-e egyáltalán önmagában, arra vonatkozóan meg javaslom, hogy olvass Scruton-t. Nem okosodás céljából, csupán rávilágítana arra, hogy egy konzervatív miért fogja tökéletes szabadnak érezni magát akkor is, ha kötelességek és felelősségek nyomják a vállát...

Vén Csataló 2015.01.12. 15:50:29

@doktorur: Ez nem magyarázat a rituális elhatárolódásra, ami nekem is szemet szúrt. A szövegből sajnos kiviláglik, hogy abszurd és becstelen kommunikációs térben készült, ahol a szerzőnek le KELL írnia azt az észbontó eszmefuttatást, hogy nem, ő nem ért egyet újságírók legyilkolásával.
Mert ha nem teszi meg, akkor aheelyett, hogy vitába szállnának a véleményével, inkább azt fogják a fejéhez vágni, hogy támogatja a gyilkosokat. Ez a velejéig aljas, végletekig polarizált érvelési stílus lenne európai értelemben vett "vita"?

Ez így minden, csak nem szólásszabadság. A szólásszabadság nem csak azt jelenti, hogy mindenről elmondhatod a véleményedet, hanem azt is, hogy nem kell mindenről elmondanod a véleményedet, pláne nem kell valamilyen (bármilyen) kánonnak megfelelően nyilatkoznod, hogy megúszd a a megbélyegzést és kiközösítést.

Ez véleményterror.
És ezt a véleményterrort nem az iszlám fundamentalisták hozták létre, nem az ő korlátoltságukról tanúskodik, hanem a nyugati mainstream médiát uraló, magukat "liberálisnak" nevező, de valójában jakobinus gyökerű és mentalitású csoportokéról. A tolerancia jelmezében tetszelgő karakter- és egzisztencia-gyilkos intoleranciáról.

Aki disztingválna, aki árnyaltabban közelítené meg a problémát az pont ugyanolyan ellenség, mint aki gyilkolt: négy láb jó, két láb rossz.

Éppen ezért: Je ne suis pas Charlie Hebdo! A Charlie Hebso merénylet áldozatai közül csak a két rendőr, a karbantartó, illetve az élelmiszerboltban elhunytak tarthatnak számot az igazi, szívből jövő együttérzésemre.

Ezzel szemben a Charlie Hebdo karikaturistái és újságírói egy ocsmány ideológiai háború propaganda hadviselésében elvadult, eldurvult lövészárok-harcosai voltak, akik mások lelki világának lerombolásával foglalatoskodtak nap mint nap.
Nem tettek más, mint a a célbavett emberek lelki nyugalmának, lelki erejének az alapját, a Reményt próbálták profanizálni, diszkreditálni, megölni.
És ez nagyon, de nagyon gonosz dolog.
Nem kell betiltani az ilyesmit, de ezt végre ki kell mondani róla.

Halálbüntetést ezért a gonoszságért nem érdemeltek, de azt a hisztérikus gyászt sem, amit most az ötödik hadoszlopos médiabajtársak gajdolnak köréjük - válogatás és minden megfontolás nélkül a gyilkosokkal egy szintre gyalázva azokat, akik nem hajlandóak kritikátlanul együtt vonítani a gyászt igencsak profitorientáltan kimaxoló farkasfalkával.

Szerencsére, ahogy nézem egyre többen nyilvánítják ki, hogy nem, ők nem Charlie-k.

doktorur 2015.01.12. 16:15:29

@Vén Csataló: egy jó keresztény soha, semmilyen körülmények között nem kívánja más ember halálát. Én hiszek abban, hogy a poszt írója sem azért határolódik el ennyire élesen a történtek ellen, mert erre - ahogy te fogalmaztad meg: az "abszurd és becstelen kommunikációs tér" vélt vagy valós kánonja kötelezné (vagy a posztoló ezt önmagára nézve kötelező érvényűnek tekintené), hanem mert erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja azt, ha emberek más emberek életét elveszik.

A poszt szerintem amúgy sem egy vita terének és határainak kijelölése céljából született, vagyis nem vitaindító. Persze a benne foglaltakkal lehet - talán érdemes is - vitatkozni.

A véleményterror meg sajnos jó ideje létező intézmény. Nem kevés görög és római filozófus halt meg ezen okból...

Vén Csataló 2015.01.12. 17:18:47

@doktorur: Nem. A poszt írója jól láthatóan okult az elmúlt napok polarizált és tényleg nagyon alávaló reakcióiból, ezért kezdi (kénytelen kezdeni!) azzal a maga eszmefuttatását, ami normális beszédtérben teljesen egyértelmű és magától értetődő. De itt egy hisztérikus, "aki nincs velünk az ellenünk van" környezetet teremtett a "liberális" média.

És tény, hogy a szerző nem a kommunikációs térről ír, de nekem, meg az első megszólalónak is ez jutott eszébe a posztról. Ez az abszurd, kikényszerített elhatárolódás.
És az, hogy a poszt írója akkor lesz szabad, illetve akkor lesz majd szólásszabadság, ha nem kell ilyenekkel kezdenie a szövegét.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2015.01.12. 17:34:27

Je ne suis pas Charlie!
Nem vagyok Charlie! Nem célom mások vallását kigúnyolni, mások hitét megsérteni, mert nem hiszem, hogy ez lenne a sajtószabadság. Szerintem hatalmas tévedésben vannak, akik ezt állítják.

Két szélsőség ütközött itt! El kell utasítani mindkettőt és el kell utasítani a média azon nyomását is, ami a két szélsőség közötti választásra akar kényszeríteni. Téves az a felvetés, hogy két lehetőségünk van csak, azaz a Kouachi testvérek vagy a Charlie Hebdo oldalára állhatunk csak. A terroristák elítéléséből ugyanis nem az következik, hogy azonosulnunk kell a Charlie Hebdo provokációival. Állhatunk a tolerancia, a békés egymás mellett élés és kölcsönös tisztelet oldalán is, mindkét szélsőségtől távol tartva magunkat.
Egyetértek Csatalóval és Bircával, ehhez nem kell hozzátenni semmit!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.13. 15:40:08

A történelem az élet tanítómestere!

A Rákosi-korszakban az volt a hatalom hivatalos jelszava, hogy "aki nincs velünk, ellenünk van". A kádári konszolidáció idején ezt "aki nincs ellenünk, velünk van"-ra változtatta a hatalom. Milyen abszurd, hogy a magát a szabadság, az emberi jogok forrásának és letéteményesének valló Nyugat társadalmi, politikai fejlődésnek posztmodern (bal)liberális demokratikus szakaszában ideológiailag eljutott oda, ahová a kommunizmus a sztálinista totalitarizmus időszakában. Nekem, akinek a létező (kádári) szocializmusról és a posztmodern (bal)liberális demokráciáról vannak tapasztalataim és vénülő fejjel, azt kell, hogy lássam, azzal kell, hogy szembesüljek, hogy a létező (kádári) szocializmus (ha hatalomgyakorlásában, nyilván, nem, hiszen diktatúra volt, de) ideológiájában rugalmasabb --- igen, ez azt jelenti, toleránsabb --- volt, mint a jelenkori Nyugat posztmodern (bal)liberális demokráciái. Ideje volna föleszmélnie a Nyugatnak, mert ha nagyon gyorsan nem teszi, szellemi magatartásának következményei nagyon durván fogják magához téríteni!

excopp 2015.01.14. 11:32:42

Panta Rhei

- a 3 millió CH elfogyott, újranyomják, további 5 millió példányban (és horribilis árakon kínálják az e-Bayen)

- A korábban antiszimitizmus miatt elítélt humoristát, Dieudonné M'bala M'balát szerda reggel letartóztatták a terrorizmus dicsőítésének vádjával.

-A "Cumhuriyet" török ellenzéki lap megjelentette a Charlie Hebdo eheti számának négyoldalas kivonatát.

-Üzent a jemeni al-Kaida: Még több terror várhat Franciaországra

- vérrel vívandó sajtószabadság, vagy nem is?

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc