A náci is ember (Révész Sándor nyomán)

dobray I 2014.07.01. 16:59

anime-nazi.jpg

A német parlament betiltotta a nácipornót. Az ilyen anyagok előállítása és terjesztése után a birtoklását is. Legfőbb ideje volt! A világ összes többi fejlett országában már rég megtették ezt. Az utóbbi években riasztó hírek érkeztek a nácipornográfia viharos terjedéséről Németországban. Az eredeti törvénytervezet betiltotta volna a náci eszmék hirdetését is. Ezt a pontot a szólásszabadságra hivatkozva kivették a törvényből. Egyesek szerint ez „tátongó lyuk” a törvényen, mivel sérti a demokráciát és a nácizmus célpontjába került embercsoportok méltóságát.

Szerintem pedig példamutató döntés. Ebben a szellemben kellene mindig és mindenhol meghúzni a szabadság határait. Ehhez a döntéshez való viszonyulás teszteli, ki mennyire veszi komolyan az alapelvet, hogy mindenki szabadsága addig terjed, amíg mások jogait nem sérti. Eddig a határig nem vonhatjuk kétségbe senki jogát arra, hogy a náci eszmék iránti vágyait úgy élje ki, ahogy akarja, függetlenül bárki ízlésétől és erkölcsi felfogásától.

A legelemibb kötelességünk a nácik cselekedeteitől megvédeni az embereket. A nácinak olyan eszméi vannak, amiket csak nem lehet beleegyező partnerekkel tudna megvalósítani. Ebből a szempontból viszont náci embertársainknak a legrosszabb és legnehezebb. Nagyon helytelen lenne, ha olyan tilalmakkal nehezítenénk tovább a helyzetüket, amelyek nem szükségesek senki megvédéséhez. A hirdetett náci eszme önmagában nem megvalósult nácizmus. Önmagában egyetlen hús-vér embernek sem árt.

Tudom, volt már rá eset, hogy náci gyilkosnál Mein Kampfot találtak, de eset mindenre van. Ha betiltanánk egyes extrém esetek alapján mindent, ami az eddigiekben bűnözőkre hatott, vagy elvileg hathat, hatalmas máglyákat rakhatnánk, remekműveket is vethetnénk rájuk, és semmi nem maradna a szabadságunkból.

Lehet és érdemes kutatni és vitatni a nácizmus történetét, mentális hátterét, összefüggéseit elfojtott vágyakkal, késztetésekkel, kreativitással stb. De a nácik léte: objektív, tapasztalati tény. Ha vannak, nem kevesen, akik nácik, akkor a tudatunktól független létezésükben nem lehet kételkedni. A demokrata tekintheti a nácizmust a demokrácia próbájának, de a világnézetileg semleges állam nem bélyegezheti meg a nácikat!

A náci eszmék terjesztésének engedélyezése jelzés a náciknak, hogy a szabadságpárti állam nem ellenük, hanem csak az általuk támadott embercsoportokért küzd. Jelzés a társadalomnak: a szabadságot csak annyira szabad korlátozni, amennyire muszáj.

(Révész Sándor A pedofil is ember című cikke nyomán.)


A bejegyzés trackback címe:

http://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr726464631

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A náci is ember (Révész Sándor nyomán) 2014.07.01. 17:26:01

A demokrata tekintheti a nácizmust a demokrácia próbájának, de a világnézetileg semleges állam nem bélyegezheti meg a nácikat! (Révész Sándor A pedofil is ember című cikke nyomán.)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.07.01. 17:11:28

Ahogy közeleg a harmadik csapás, úgy őrülnek meg a baloldali véleményformálók.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.01. 22:00:33

Hát, erre nem is igen lehet mit mondani; nem véletlen, hogy nincsenek kommentek...

Vagy talán csak azt, amit Tadeusz Pieronek püspök. Hogy a gender (és tegyük hozzá, ez az egész ateista-utópista-apokaliptikus-messianisztikus emberijogista, homofil, xenofil, pedofil, holokultos stb. bagázs) veszélyesebb minden nácizmusnál és kommunizmusnál.

feketeesfeher 2014.07.01. 22:18:11

Jesszumpepi.

Dobray sem értette Révész írását.

Az, hogy az emberek 90%-a nem fogja érteni, az benne volt a pakliban.
De a Konzervatóriumtól kissé többet vártam.

Egyébiránt pedig jelen pillanatban az a nagy harci helyzet, hogy otthona magányában bárki onanizálhat náci relikviákra, olvasgathatja a Mein Kampfot, ha épp úgy tetszik neki, beöltözhet zsebhitlernek, és még egy csomó lehetősége meg vagyon ahhoz, hogy a feszültségeit levezesse.

Sőt, ennél egyébiránt jóval többet engedhet meg magának, amibe most nem is mennék bele.
Egy bizonyos szempontból a nácik speciel sokkal többet engedhetnek meg maguknak, mint mondjuk a pedofilok. Amit egyik sem engedhet meg magának -és ebben persze közös halmaz- nem élheti ki a vágyait embereken, embereket megnyomorítva.
De a törvényalkotó nem mondta azt, hogy márpedig tilos náci képregényeket olvasgatni, vagy ezekkel foglalkozni.

De Révész cikke sokkal gondolatébresztőbb annál, semmint hogy ezzel a gyenge parafrázis próbálkozással negligálni lehessen.

Ja, és konkretice azért nem is direkt a pedofilokról szól.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.01. 22:22:15

De igen, van komment:
Dobrayról eddig tényleg azt hittem, hogy „csak” elfogult, bigott, dogmatikus és rosszindulatú, de most rájöttem, hogy ostoba is. Mentségére szóljon, hogy nem ő az első, aki egy szót sem értett Révész írásából.

Amúgy jelzem, hogy alapvetően antiliberális dolog önmagában tiltani a nácizmust, büntetni a holokauszttagadást, indexre tenni a Mein Kampf-ot stb. Egészen addig, amíg konkrétan nem ártasz vele valakinek, például nem uszítasz lincselésre. (Persze ez már túlmutat a világnézeti vitán, itt már a büntetőtörvénykönyv hatásköréről beszélünk.) De Dobraynak természetesen csak addig van baja a liberális elvek sérülésével, amíg ő kapja a pofont.

Hetumogyer 2014.07.01. 22:45:26

Dobray tökéletesen értette Révész írását. Ti nem értitek, h az örök kettős mérce ideje lejárt, egyre kevesebben ülnek fel az álliberális maszlagnak.

feketeesfeher 2014.07.01. 22:49:11

@Hetumogyer:

Hol van Révész írásában kettős mérce?

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2014.07.01. 23:29:26

Se pedofilpornónak, se nácipornónak nincs helye, mert az az jelentené, hogy a pedofilság, illetve náciság elfogadható. Pedofil vagy náci csak mint rossz szerepelhet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.01. 23:35:07

@feketeesfeher:

Majd ha náci prájd masírozik Budapesten --- amitől mentsen meg minket az Isten ---, akkor beszélhetünk egyenlő mércéről.

Kiengedtétek a szellemet a palackból és az úgy fog felfalni benneteket, mint a vak, éhes disznó. Lehet mellébeszélni, a tények attól még tények maradnak: a buziknál magasabb a párkapcsolati erőszak aránya, mint a heteróknál, a visszaeső oedofilok szinte kivétel nélkül homoszexuális férfiak, az AIDS-esek háromnegyede buznyák (USA-adat) stb. Ez a ti szép új világotok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.01. 23:36:50

@peetmaster:

Nem a pedofilpornóval és a nácipornóval van a probléma, hanem a pornóval magával. Minden pornó pedofil és náci.

feketeesfeher 2014.07.02. 00:03:23

@bbjnick:
"Majd ha náci prájd masírozik Budapesten"

Már vonulgattak párszor.
De az, hogy te annyira ostoba vagy, hogy a homoszexualitást a pedofíliával azonosítod, az legyen a te saját különbejáratu problémád.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.02. 00:19:10

@feketeesfeher:

1) Nekem nem hiányzik sem a nácik, sem a buzik vonulgatása.

2) Nem én "azonosítom" a pedofíliát a homoszexualitással, hanem a kutatások.

„...Igazán sokkolóak a kutatás korai szexuális iniciációra és molesztálásra vonatkozó adatai. A leszbikus anya által nevelt gyerekek 23 százaléka bevallotta, hogy »szexuálisan érintette« őt az anya vagy a partnernője. 31 százalék bevallotta, hogy szexre kényszerítették akarata ellenére. Ugyanez vonatkozik a homoszexuális apa által nevelt gyerekek 25 százalékára. A leszbikus anyák által neveltek 20 százaléka és a homoszexuális apa által neveltek 25 százaléka nemi úton szerzett betegségben szenvedett...” www.csaladhalo.hu/cikk/hatter/vajon-milyen-hatranyok-erhetik-gyereket-ha-meleg-parok-nevelik-oket

„...Egy amerikai tanulmány (K. Freund - R. I. Watson: The Proportions of Heterosexual and Homosexual Pedophiles Among Sex Offenders Against Children - An Exploratory Study, Journal of Sex and Marital Therapy 18) szerint homoszexuálisok körében háromszor nagyobb a hajlam a pedofíliára, és jóval nagyobb a hajlam a visszaeső magatartásra, mint a heteroszexuálisoknál...”
www.magyarkurir.hu/en/node/1809

feketeesfeher 2014.07.02. 00:29:59

@bbjnick:
"hanem a kutatások"

Kutatások? :))))))))

Én inkább előítéletnek hívnám.
Ezek a nulla tudományos értékkel bíró amatőr vélemények pont annyit számítanak, mint a semmi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.02. 06:11:03

@feketeesfeher:

Ha az amatőrség a te fogalmaid szerint azt jelenti, hogy ezeket a kutatásokat nem gyakorló szodomiták végezték, akkor, látod, ez igaz lehet.

states1 2014.07.02. 06:48:09

Dobray csak megelégelte a balliberátorok képmutatását, demokráciafelfogásuk egyirányú utcásítását, a mindenki lenáculásítását, aki a Szabadságtéren nem akar eleven emlékmű lenni.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.02. 08:00:19

Sajnos ez egy korlátolt cikk, mint szinte minden reakció Révész kiváló cikkéhez.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.02. 09:44:09

@bbjnick: gondolom, kedves bbjnick, ha választani kellene a ferde hajlamait tettlegességből visszafogni képes pedofil és a ferde nézeteit tettlegességből visszafogni képes náci között, mégis csak az utóbbit preferálnád, nem?

Én azért biztos kevésbé félteném a gyermekemet a devianciáját a nadrágjában megtartani képes pedofiltől, mint a magadfajtától, aki viszont egyáltálán nem rejti nadrágjába az ordas elképzeléseit.

Fatal Error! System Halted! 2014.07.02. 11:36:14

azt a kurva micsoda írás... komoly meló lehetett összehozni.
Védd a nácikat, "zikkhájozz", vonulj fel karlendítve, horogkeresztes zászlóval, de viseld a következményeit, pont úgy, mint ahogy a seggarc pedofil teszi, ha megront egy gyereket. Mellesleg ő súlyosabb büntetésben részesül, mint te, szóval szerencsés helyzetben lennél.

@Hetumogyer:
Akkor légy szíves magyarázd meg, miről is szól révész írása szerinted?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.02. 11:38:10

@kesztió:

Szerintem jobb volna, ha a "gyermek" szót te még a szádra sem vennéd! Csinálni nem tudsz gyereket, max. megrontani. Mivel magad is érzed helyzeted képtelen voltát, így minden öngyűlöletedet a világra vetíted, destruálsz, pusztítasz, hátha attól megkönnyebbülsz. De elárulom neked, soha nem fogsz, mert öngyűlöleted okai benned magadban vannak. Fölismerhetnéd azokat, szembesülhetnél velük, tehetnél ellenük, de te inkább a bomlasztást, a rombolást választod --- lelked rajta!

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.02. 11:47:55

@bbjnick: Miért is ne tudnék gyereket csinálni, te nagyokos?!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.02. 11:52:12

@kesztió:

Ha még erre is jogot formálsz, annál rosszabb neked.

Fatal Error! System Halted! 2014.07.02. 12:05:32

@bbjnick: ha már a kutatásoknál tartunk, semmiféle bizonyíték nincs rá, hogy a pornó, beleértve a Japán pornóképregényeket is gerjesztő hatással lenne az emberekre, lényegében épp az ellenkezője az igaz.
Azért mert látja a képregényben, hogy a nagyfaszú férfi szereplő megerőszakolja a nőit, nem fogja az első szembejövő nőt, gyereket valóságban megerőszakolni.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.02. 12:07:00

@bbjnick: Amúgy természetesen költői a kérdés. Nagyon jól tudjuk, hogy mi az, amit a péppé indoktrinált agyad olyan nehezen képes felfogni:

– nem kell pedofilnek lennem ahhoz, hogy egyetértsek egy pedofilokkal kapcsolatos gondolatébresztő írással,
– heteróként is támogathatom a melegek széleskörű jogait,
– attól, hogy a sörön és a minőségi vörösboron kívül más drogot nem fogyasztok, még lehetek híve a teljes drogliberalizációnak, sőt,
– még zsidónak sem kell lennem ahhoz, hogy elítéljem az antiszemitizmust.

S.í.t.

Ha a mértéktelen gőgödből engednél annyit, hogy pl. világi portálokra is ellátogass, olvashatnál egy kicsit az empátiáról, akár a wikipédián is. Mert öntelt többségiként el sem tudod képzelni, milyen lehet az, ha valakinek önhibáján kívül azt osztotta ki a sors, hogy a fasz rosszabbik végére kerüljön. És – lehet csuklani – ez a bizonyos tulajdonság többek között amiatt fejlődött ki bennem, mert pont egy számotokra baszottul fontos szempont szerint kerültem az említett testrész kedvezőtlenebbik végére. NEMZETI KISEBBSÉG VAGYOK saját hazámban.

Úgyhogy szégyellheted magad.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.02. 12:09:03

@Fatal Error! System Halted!:

Révész beteg írása arról szól, hogy milyen ultrademokratikus dolog a pedofilpornó betiltása mellett is engedélyezni, hogy azt manga és anime formában továbbra is terjeszthessék. Mert azokhoz a pedofiloknak joga van.

De ha ez olyan überdemokratikus, akkor kérdezem szeretettel, akkor az is überdemokratikus volna, ha gonosz zsidókat irtó náci szuperhősökről szóló rajzfilmeket és képregényeket kezdenének el Európában forgalmazni? Mert azokhoz a náciknak joga van.

Pedig az egész aljas kútmérgezés és hazugságözön csak azt akarja elleplezni, hogy ahogy a náci rajzfilm és képregény náci propaganda, úgy a pedofil manga és anime is pedofil propaganda!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.02. 12:15:52

@Fatal Error! System Halted!:

Te sem láttál még gyereket, max. pedofil animén!:-[

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.02. 12:25:24

@kesztió:

Ha te nem vagy buzi és úgy propagálod a buziemancipációt, nem vagy drogos és úgy támogatod a drogliberálizációt stb. az még erkölcstelenebb magatartás, mintha buziként vagy drogosként tennéd ezeket. Hiszen úgy foglalsz állást valami mellett, hogy annak a hátulütői közvetlenül nem érintenek, társadalmi hatásai pedig olyanokat is, akik attól komolyan szenvedhetnek vagy sérülhetnek. Márpedig az "elvhűség" nem pótolja a személyes és közösségi felelősségvállalást!

Fatal Error! System Halted! 2014.07.02. 12:25:49

@bbjnick: Ez van, ezt kell szeretni, nem szeretni.
Látod, ha a nácik nem küldtek volna annyi embert wellnessfürdőbe, csak hőzöngtek volna egy sort, nem szólna senki, legalábbis nem olyan hangosan.

Az a gond az érveléseddel, hogy lolicon manga (tudod, az a nagyon gonosz pedomanga) égisze alatt nem gyilkoltak meg tömegesen embereket és nem robbantottak ki világháborút. Bár kétségtelen, mielőtt még megszólnál, előfordult már, hogy egy gyerekgyilkosnál találtak ilyet, de ha jól tudom, öltek embert film és videojáték miatt is.

Szóval az "utána, tehát miatta" logikai érvelési bukfenc nem állja meg a helyét.

Fatal Error! System Halted! 2014.07.02. 12:27:34

@bbjnick: nem értem, hogy jön ide, hogy láttam-e gyereket vagy sem.
Te eddigi életed során csak megnyomorított, lelki roncs, megerőszakolt gyerekkel találkoztál? Vagy azt gondolod, hogy minden gyerek ilyen?

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.02. 12:30:16

@bbjnick: Igen, az is überdemokratikus volna, természetesen ellenőrzött körülmények között, pl. 18 éven felüliek minden további nélkül vásárolhassanak gonosz zsidókat irtó náci szuperhősös képregényeket, perszen nem közszemlére téve a standon, aholgy pornóújságokat is csak a pult alól kérheted ki.

Mondom mindezt annak ellenére, hogy van egy apró különbség, amit az annyit emlegetett indoktrinált agyacskáddal képtelen vagy megérteni: a náciság az egyén által szabadon választott álláspont, a pedofília pedig adott, amivel együtt kell élni.

(Ja, tudom, hogy a pedofília ragályos és gyógyítható, valamint azt is, hogy a Földtörténet 5500 éves és a dinócsontokat az Isten azért rejtette a föld alá, hogy próbára tegye a hitünket, de hátha türtőztetjük magunkat és kizárólag a komolyabb tudományos kutatásokat vesszük alapul.)

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.02. 12:35:49

@bbjnick: Te tényleg elmebeteg vagy, na. Persze lehet, hogy tévedek, de akkor gyere, erőszakold már meg biztonság kedvéért a törvényszéki bíró feleségét, hogy tudjon ítélkezni egy nemierőszak-perben, mert személyes tapasztalat híján „úgy foglal állást valami mellett, hogy annak a hátulütői közvetlenül nem érintik”.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.02. 12:38:19

@Fatal Error! System Halted!: Megtaláltuk az önteltségéhez képest legbutább embert, mára be lehet zárni az internetet, menj dolgodra, nem hiszem, hogy ne lenne értelmesebb elfoglaltságod, mint egy @bbjnick-kel folytatott parttalan vita.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.02. 12:42:04

@Fatal Error! System Halted!:

Szóval, várjuk meg, amíg a hatmilliomodik gyereket rontja meg egy olyan beteg állat, aki vallomásában az anime vagy manga pornóra hivatkozik és utána tiltsuk be azokat?

Fatal Error! System Halted! 2014.07.02. 12:49:58

@kesztió: az is megérne egy külön tanulmányt, hogy miért nem lehet semmiféle észérvvel meggyőzni a szélsőséges, rendszerint jobboldali elemeket, mi gátolhatja meg az agyában a józan gondolkodást.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.02. 12:57:36

@kesztió:

Én ugyan nem vagyok öntelt --- nincs mitől azzá válnom ---; de az a kétségbeesett vak fölényeskedés és inszinuálási kísérletek, amiket itt te bemutatsz, az, minden esetre, beszédes! Ha te épeszű vagy --- amiben nincs különösebb okom kételkedni ---, akkor már régesrég tisztában vagy azzal, hogy álláspontod jóideje megbukott. Nem lehet egymásnak gyökeresen ellentmondó érdekeket és szándékokat úgy koordinálni, hogy azok közül egyik vagy a másik ne szenvedjen hátrányt, ne sérüljön. S ha ez így van --- márpedig így van ---, akkor a másokat nem sértő (korlátlan) szabadság elve nem más, mint manipulációs és hatalmi visszaélésekre lehetőséget nyújtó eszköz.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.02. 13:16:32

@bbjnick: Márpedig pont az a hatalmi visszaélésekre nemhogy lehetőségeket nyútjó, de azokat egyenesen legalizáló eszköz, ha „kényelmi okoból” az „egymásnak gyökeresen ellentmondó érdekeket és szándékokat” úgy oldjuk fel, hogy egyszerűen szarunk a kisebbségekre, az elnyomott társadalmi osztályokra, stb. (Ahogy a kedvenceid mondanák: ebből egyszer már elég volt.) Természetesen jóval nehezebb ezeket a konfliktusokat úgy feloldani, hogy a többség (vagy a kedvezőbb helyzetben levők) ésszerűen minimális kompromisszuma öszszeférjen a hátrányosabb helyzetben levők speciális igényeivel, de már elnézést, erről szólnak a mai modern társadalmak. A faék-egyszerűségű kőkonzervatív rendszerek, ahol egyszerűen tesznek mindenre, ami a többség részéről kicsit is empátiát, szemléletváltást kíván, pedig szépen visszaszorultak a muzulmán világba, és remélhetőleg már oda sem túl sokáig.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.02. 14:20:36

@kesztió:

Ez nem kényelmi, hanem ésszerűségi kérdés!

Ha nincs domináns értékrend (márpedig, ugye, az el van vetve), ami alapján, az "egymásnak gyökeresen ellentmondó érdekeket és szándékokat feloldjuk", akkor más megoldást kell keresnünk. Ezt egy ideig a demokratikus elvben (a többségi akaratban) látták a magadfajták. De ez, ebben, azt hiszem, egyetérthetünk, csúfosan megbukott. Erre elkezdődött az eszeveszett ideológiagyártás, szinte hetente újabb és újabb elvek és doktrínák jelennek meg, leginkább bemondásra vagy max. sebtében összetákolt "jogfilozófiai" megalapozással.

A probléma ezzel az, hogy nem voltak olyan társadalmak a történelemben, amik ezt el tudták volna viselni. A személy a társadalmi létezést mintakövetés útján sajátítja el, sok generáción keresztül kialakult normákat, letisztult minták alapján. Ám ahol a normák hetente kétszer változnak (a te folyamatos egyeztetéses modelled nem tud másként működni), ott a személy nem tud a változásokhoz adaptálódni, nem tudnak átadható-elsajátítható normák és azok nyomán minták kialakulni, a személy kényszerből igazodik és túlél, miközben a közösség az addig felhalmozott kulturális és erkölcsi tartalékait éli föl. Jó példák erre a modernizmus totális diktatúrái (mert hiába voltak azok ideológiai alapú parancsuralmi rendszerek, meghirdetett elveik mögött nem volt semmiféle felhalmozott tudás és tapasztalat, így folyamatosan improvizálásra kényszerültek). Amit te kínálsz nekünk, mivel ellehetetleníti a közösségek és a társadalom egészének folyamatos regenerálódását, az csak a dezintegrációhoz, a káoszhoz és, végeredményében, szükségszerűen valamiféle totális uralomhoz vezethet.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.02. 14:36:30

@bbjnick: Ó, kezdem érteni! Akkor nekem a „sok generáción keresztül kialakult normák, letisztult minták alapján” a makacs, önfejű, feleséget és gyereket rendszeresen verő, alkoholista, idegen- (de főleg román-) gyűlölő, nacionalista, homofób és bigott katolikus bunkónak kellene lennem, aki még életében nem járt messzebb a szomszéd falunál és nem is igazán van igénye rá? Mert az a Székelyföld, ahonnam származom, elég szépen őrzi ezeket a nemes hagyományokat.

Téged tényleg ennyire nem zavar, hogy a világ változik, ráadásul egyre gyorsabban? És ha kidugod a lábadat, hogy fékezz, legfeljebb lábujjak nélkül maradsz.

Danubium 2014.09.22. 12:45:37

@kesztió: A "liberális" elme jellegzetes védekező mechanizmusát szemlélhetjük itt.
Vakon és kritikátlanul elfogadott hittételeidet, amikkel azonosulva illuminált, transzcendens, felsőbbrendű "autonóm személyiségnek" képzeled magad, csak rosszindulatú karikatúrákra köpködve tudsz értelmessé tenni.
Közben közhelyekre mutogatva ("a világ változik") próbálod eladni bornírt nézeteidet.

www.ipce.info/host/radicase/index.htm

Téged tényleg ennyire nem zavar, hogy csak a divat változik, ráadásul egyre értelmetlenebbül? És ha elhiszed, hogy valamiféle "haladás" része ez a parttalan szerepjáték, legfeljebb egy beteg hatalmi nómenklatúra csicskája lehetsz.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.09.23. 10:24:01

@Danubium: „legfeljebb egy beteg hatalmi nómenklatúra csicskája lehetsz.”

Ó, ki is beszél itt előítéletekről, „vakon és kritikátlanul elfogadott hittételekről”? Vicces.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.09.28. 09:32:40

@bbjnick: természetesen helytelenítem, sőt, el is ítélem az efféle cenzúrát. De ettől még az abortusz mellett döntő nők életét a kelleténél is jobban megkeserítő álszent seggfejek semmivel nem lettek szimpatikusabbak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.28. 20:02:08

@kesztió:

Itt nem szimpátiákról van szó, hanem arról, hogy a szabadság grállovagjainak szerepében tetszelgő liberális demokraták rendre leköpik saját (és másoktól evidenciaként megkövetelt) elveiket.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2014.09.28. 20:49:06

@bbjnick:

"Ha nincs domináns értékrend (márpedig, ugye, az el van vetve"

és

"a szabadság grállovagjainak szerepében tetszelgő liberális demokraták rendre leköpik saját (és másoktól evidenciaként megkövetelt) elveiket."

Hosszú évek gondolkodása után el kell ismernem, hogy látszólag van némi igazad ebben.
A libdemek azt a hibát követik el, hogy összekeverik az eszközt a céllal. Vannak értékeik, de azokat nem vállalják nyíltan, mert az értelemszerűen (és helyesen) konfliktus okozna azokkal, akiknek mások az értékeik. A konfliktustól valamiért félvén, előadták azt a hülyeséget, hogy nincsenek abszolút értékek, hiszen ezekre csak azért lenne szükség, hogy az azokat megszegőkkel szembeni erőszakot indokolják. A tévedésük az, hogy az ilyen erőszakot is elvetik, pedig ez legitim, helyes és erkölcsös.

Igen, többre tartjuk a nő szabadságát az embrió szabadságánál. akkor is, ha a konziknak ez fáj. Tartozunk annyival azonban embertársainknak, hogy őszintén belemondjuk az arcukba, hogy mi a bajunk velük, hogy tudjanak erre valamit reagálni, és ezt is várjuk el viszont. (Már feltéve, hogy embertársnak tartjuk egymást. Ha nem, annál rosszabb.)

A közösség alapja az őszinteség és az ennek segítségével kialakított közös értékrend. Ennek hiányában konfliktus van, de ez nem baj.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.09.28. 20:50:48

@bbjnick: És ezt természetesen olyanok róják fel nekik, akik eleve tesznek ezekre az elvekre. Jó kis kicsavart szitu, nemde?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.28. 21:30:33

@peetmaster: @kesztió:

Ha valaki olyasféle elveket deklarál és kér számon másokon, amelyeket ő maga nem tart be, az egyszerűen tisztességtelen, hazug ember.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.29. 22:39:21

@peetmaster:

A liberális demokráciának ez a kettős mérce standard működési mechanizmusa. Intézményesített képmutatás és visszaélések.

Napi példa:

www.origo.hu/itthon/20140926-waldorf-iskolat-marasztaltak-el-diszkriminacio-miatt.html

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2014.09.30. 22:41:33

@bbjnick: Ez nem standard. Ellentmondásosság nem lehet standard. Az egy hülyeség lenne.

(Egyébként a bírság rendben van. Ha nem szabad diszkriminálni, akkor nem szabad és kész.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.30. 23:24:00

@peetmaster:

Így igaz: ami ma zajlik az egy hülyeség.

A bírság pedig ennek a hülyeségnek egy nagyon pregnáns megnyilvánulása.

Ma a Waldorf-iskolát büntetik meg, mert pedagógiai elveihez igyekszik ragaszkodni, holnap a Balettintézetet, mert féllábú kisgyerekeket nem vesz föl tanulói sorába...

Nemrégiben az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatba adta: a közerkölcs védelmének nem a közerkölcs védelme a célja, hanem a kisebbség jogainak védelme a többség értékítéletével (a közerkölcsökkel) szemben.

lásd itt: www.egyenlobanasmod.hu/jogesetek/hu/41-2013.pdf

Képmutatás, hazugság, manipuláció, visszaélések és káosz minden mennyiségben.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2014.09.30. 23:36:14

@bbjnick:
1. a Waldorfnak NINCSENEK ilyen elvei.
2. még ha lennének is, nekünk, társadalomnak nincsenek, azaz pont leszarjuk, hogy kinek milyen más elve van, pusztán társadalom mivoltunkból adódóan jogunk van kényszeríteni arra, hogy a mienket kövesse.
Gondolj bele, ha mindenki követhetne ellentmondó elveket is, akkor miben állna a társadalom mivoltunk?

Neked is vannak elveid, vagy a jobboldaliaknak általában, és nem is tartózkodnak attól, hogy ezeket ne csak kifejtsék, de rendszeresen megemlítsék, hogy a többieknek is eszerint kéne élni. Nagyon helyes. Ez a tisztességes eljárás. Ekkor meg lehet mondani, hogy nekünk más elveink vannak, és akkor el lehet gondolkozni, hogy melyik a jobb, vagy ha ez nem meg,y akkor harcolni (lásd most is bombázzuk az IS-t, mert mások az elvei).

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2014.09.30. 23:41:57

@bbjnick:

"hanem a kisebbség jogainak védelme a többség értékítéletével (a közerkölcsökkel) szemben."

na ez nem tisztességes - a többség értékítélete NEM feltétlenül esik egybe a közerkölccsel, mert akkor még mindig lehetne boszorkányt is égetni.

Igen, a kisebbség, pusztán mert kisebbség, védelemre szorul.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.09.30. 23:59:06

@peetmaster:

Látod, most te is csak zagyválsz!:-)

1) A Waldorfnak nagyon is világos elveik vannak, azért akarta a szülő oda vinni a gyerekét, majd mikor szembesült vele, hogy ők nem férnek bele a szórásba, akkor megtámadta ezeket az elveket. Egy egészséges társadalom és egészséges jogrend erre úgy reagál, hogy "megőrült maga, jóasszony?!". A Waldorf egy alapítványi iskola, egy opció, azoknak, akik azt a fajta oktatást igénylik, amit a Waldorf nyújt. Ha megtiltjuk neki, hogy Waldorf legyen, megbüntetjük, mert Waldorf, akkor megszűnik ez az opció. Vágod, hogy abszurd és értelmetlen a büntetés?

2) A liberalizmus épp azt hirdeti, hogy a soksínűség, a változatosság érték, ami a társadalmat erősebbé, életképesebbé, élhetőbbé teszi. Majd ugyanez a liberalizmus ad hoc módon (tkp. önkényesen) bünteti kezdi a sokszínűséget. Akkor most hogy is van ez?:-)

3) Értékrendekről lehet vitatkozni, ködös, ellentmondásosan alkalmazott elvekről nem. Ma a liberalizmus abban merül ki, hogy egymásnak ellentmondó ködös elvekre hivatkozva önkényes döntéseket hoznak különféle intézmények a liberalizmusra hivatkozva.:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.01. 00:02:59

@peetmaster:

Megint handabandázól. Arra a kérdésre, hogy mi a közerkölcs, nem válasz, hogy a kisebbség védelemre szorul:-) Tessék, itt az alkalom! Mondd meg te, per definitionem, mi a közerkölcs liberális megfogalmazásban!:-)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2014.10.02. 14:51:10

@bbjnick: en nem handabandazok.
1. Hol van a waldorf elveibe leirva, hogy nem lehetnek leszbikusok a szulok?
1b. Ha esetleg le van irva, mint mas szervezeteknel, akkor mi kenyszerit minket arra, hogy torodjunk ezzel? Masok az elveik, _tehat_ dogoljenek meg, ennyi.

2. Ha tenyleg ezt hirdeti, minden megszoritas nelkul, az baromsag. Semelyik rendszerbe nem fer bele az onellentmondas megturese. Pl. a legnagyobb demokrata sem koteles elturni a demokraciat tagado nezeteket, es ha tesz ellenuk, attol meg nem lesz antidemokrata.

3. _en_ azt teszem.

4. De igenis valasz: a _szerintemi_ kozerkolcs az, hogy az artalmatlan kisebbsegeket vedeni kell. (Hogy mi az artalmatlan, azt en mondom meg.) Akinek ez nem tetszik, fel is fordulhat.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2014.10.02. 14:52:03

Pl. most, hogy Orban betiltotta a nacigyulest, teljesen egyetertek ezzel, pedig kifejezetten nem szokasom egyeterteni vele.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

  • Hibás feed URL.

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc