A Fidesz pacifikálta a baloldal bázisát

Konzervatorium I 2014.01.09. 13:17

little-prince-snake-hat.jpgA legtöbbet hangoztatott érvelés ma a Fidesz közvélemény-kutatások szerinti töretlennek tűnő vezetését tekintve, hogy a jobbközép pártnak nincs megfelelő kihívója. Ennek több oka is van: a baloldal töredezettsége, az erős vezető hiánya, az MSZP–SZDSZ-kormányok tehetségtelensége, a hitelességi deficit, a megújulásra való képtelenség, valamint az egyfordulós választási rendszerre való áttérés. Ezek az indokok relevánsak, azonban egy szempontot hajlamosak vagyunk elfelejteni: a baloldal ma azért sem tud megerősödni, mert a Fidesz erősen kihúzott balra.

Szolomayer Balázs írása

Ahogy G. Fodor Gábor fogalmazott: „ma a Fidesz a bal is”. A Fidesz már 2008-ban a háromigenes népszavazással „beleharapott” a korábban potenciálisan baloldalinak számítók táborába, ezen bázis egy részét sikeresen vitte el szavazni 2010-ben, további jelentős tömegét pedig demobilizálta. A kormányváltást követően a Fidesz, ha nem is tudta megtartani ezt a közönséget, ezeket a szavazókat sikerrel pacifikálta.

Ilyen pacifikáló intézkedés volt a ciklus kezdetén bevezetett bankadó és a szektorális különadók. A különadók bevezetésével a Fidesz egyszerre elégítette ki a közteherviselés iránti igényt és tetszeleghetett az igazságosztó szerepében: megbüntette a pénzintézeteket a válság kirobbantásáért. Rájátszhatott továbbá a hagyományos baloldali multi/imperializmus ellenességre is. A baloldali pártokat pedig belekényszerítette egy olyan kommunikációba, hogy kénytelenek voltak egy baloldali intézkedést liberális-konzervatív retorikával támadni. Mindezen lépéseivel ráadásul a Fidesz protekcionista módon a külföldiekkel szemben magyar vállalkozásokat hozott helyzetbe.

A bankokhoz szorosan kapcsolódva a Fidesz a négy éves ciklus során folyamatosan megoldásokat keresett a devizahitelesek problémáira (a Tárki legújabb kutatása szerint a lakáshitellel rendelkezők körében a Fidesz 40 százalékos, az MSZP 18 százalékos, az Együtt 10 százalékos támogatottsággal bír), mely problémakör a legszegényebbeket érintette leginkább. Az árfolyamgát és a végtörlesztés bevezetésével (a további intézkedésekről még nem tudunk) szintén azon a táboron segített, melyek alapvetően nem tartoznak a jobboldal bázisához.

További pacifikáló intézkedés volt a rezsicsökkentés mellyel a Fidesz nemcsak a bizonytalanokat volt képes megszólítani, hanem sikerrel szólította meg a legkisebb keresetűeket is, mely hagyományosan a baloldal törzstábora. A Fidesz itt is két legyet ütött egy csapásra, mert egyrészről sikerrel vonzotta magához ezeket a rétegeket, míg másik oldalról szintén kijátszotta a multiellenességet, belengetve a veszteséges közműcégek jövőbeni államosítását. Ezt egészíti ki a hamarosan elinduló panelprogram. Ami megint csak olyan terv, mely a szocialisták törzsközönségét demobilizálhatja, a lakótelepen élőket (a Tárki legújabb kutatása szerint a lakótelepen élők körében: Fidesz 37 százalék, MSZP 24 százalék, Együtt 11 százalék). Ugyanakkor a Fidesz a társadalom alsó hányadába tartozó rétegek érdekében számolta fel játékgépeket, különadóval sújtotta az egészségtelen ételeket (chipsadó) és harcot hirdetett a dohányzás ellen. Ezek mind olyan intézkedések voltak, amelyek, bár sokszor rövidtávon nem találtak kedvező fogadtatásra, hosszabb távon jelentősen növelhetik az ország egészségügyi mutatóit – magasabb életminőséget teremtve.

A Fidesz kiterjesztette a közmunka-programot, mely elsősorban a mélyszegénységben élőket kívánja visszaintegrálni a társadalomba – melynek különösen nagy szerepe van a cigányság körében (a Tárki legújabb kutatása szerint a cigányság körében: Fidesz 56 százalék, MSZP 28 százalék, Együtt 7 százalék). Értem ezalatt, hogy visszaszoktatja ezeket az embereket a munka világába. Nem véletlen, hogy az egyik leginkább kritizált intézkedése a kormánynak. Mert maga a program alapvetően baloldalinak mondható (piaci folyamatokba való beavatkozás), ugyanakkor a segély munkához való kötésével csökken az államtól való függés.

A 2010(?) óta tartó baloldali politika válsága tehát önmagában még nem lenne elég, de ezen intézkedésekkel kiegészülve válik egyértelművé, hogy a baloldal ma miért képtelen megszólítani a bizonytalan választókat. Valamint arra is választ ad, hogy 2010 óta miért ilyen magas a bizonytalanok aránya és miért tart ki a Fidesz támogatottsága. Ha pedig a részletesebb közvélemény-kutatási adatokat nézzük, azt láthatjuk, hogy a Fidesz a legszegényebb-alacsony végzettségűek között is vezet (a Tárki legújabb kutatása szerint a nélkülözők körében: Fidesz 35 százalék, MSZP 30 százalék). A stratégia helyességét bizonyítja, hogy a baloldali ellenzék lényegében feladta a harcot a bizonytalanok táborának megnyeréséért és kibővíti az MSZP-Együtt-PM paktumot, már csak megmaradt törzsszavazóira koncentrálva. Ugyanakkor válasz ez a konzervatív-liberális oldalról érkező masszív kritikákra is, mivel a Fidesz tanulva a 2002-es hibákból második ciklusában tudatosan épített be baloldali témákat is politikájába, mivel helyesen mérte fel azt, hogy többet ér az alapvetően baloldali tábor pacifikálása, mint a hazai konzervatív-liberális táborának való tetszelgés.

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr715748744

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kár, hogy így alakult, de... 2014.01.10. 12:49:13

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy pontosan ezt vártam. A fenéket. Nem úgy képzeltem el a mostani választást 1-2 évvel ezelőtt, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltjére kell szavaznom, és egy olyan listára, amely akár Gyurcsányt is magába foglalhatja, ha me...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

___________________________ (törölt) 2014.01.09. 13:42:02

De most ez új? Úgy értem, tényleg van valaki, aki mondjuk 2002-ben vagy 2006-ban azért szavazott az MSZP-re, mert teljesen komolyan azt várta tőlük, hogy majd nekiállnak szkanderozni a bankokkal meg a közművekkel?

Inkább úgy közelíteném meg a dolgot, hogy az MSZP gazdaságilag balosabb húzásai jellemzően olyanok voltak, amelyek konfliktusok felvállalását nem igényelték, viszont jellemzően államadósságot generáltak, jellemzően direkt osztogatások, nyugdíj, közalkalmazotti fizetés stb. A Fidesz gazdaságilag balosabb lépései pedig inkább fordítva, kevesebb költekezés, inkább szkander.

Czelder Orbán 2014.01.09. 14:07:13

Muhahahah!
"Ugyanakkor a Fidesz a társadalom alsó hányadába tartozó rétegek érdekében számolta fel játékgépeket, különadóval sújtotta az egészségtelen ételeket (chipsadó) és harcot hirdetett a dohányzás ellen. Ezek mind olyan intézkedések voltak, amelyek, bár sokszor rövidtávon nem találtak kedvező fogadtatásra, hosszabb távon jelentősen növelhetik az ország egészségügyi mutatóit – magasabb életminőséget teremtve." - na, mert a '20-as évek Amerikája nem a szesztilalomról szólt, hanem a társadalmi prudenciáról.
Nem mellesleg biztos egy párhuzamos univerzumban csökkennek a cigarettaeladások Mo-n.
Na meg az a félemondat, te jó ég;
"a segély munkához való kötésével csökken az államtól való függés."

Szolomayer Bé esete a valósággal meg a basic international best practice-szel...

andris89 2014.01.09. 14:31:50

mi meg le vagyunk szarva.

dusomoja 2014.01.09. 15:03:14

@Czelder Orbán: A cigarettaeladás csakugyan csökken, viszont a dohány-cigarettapapír-filter eladás (meg gondolom a csempészcigi eladás) meg nő.

tarackos 2014.01.09. 15:34:06

Szvsz hülyeség a poszt. A fidesznek nem lett nagyobb a bázisa, mint volt csak egy része lecserélődött. Ha a fideszt jobber pártnak nevezzük akkor amúgy is érdekes, hogy vajon hol lehet egy bal-jobb tengelyen a fidesz ha a jobbközép -konzi-libisi- nincs és átnyúlt balra? Megkörbítette volna a tengelyt, mint Uri Geller?

Nemzetiszocializmus...

Nem véletlen nem nő a jobbik bázisa sem. A konzilibsiket lecserélte csórókra. A machiavellizmusba bármi belefér kivéve holmi elveket.

LisztFerihegy 2014.01.09. 16:16:52

@tarackos: Vannak egyaltalan konzilibsik szamottevően, meghatarozóan? Szerintem itt az a baj, hogy nincs. Ez Kadar népe maradt, és fog is maradni.

tarackos 2014.01.09. 16:50:12

@LisztFerihegy: Szvsz voltak és vannak akik polgári országról álmodtak, álmodnak. Tk. őket köpte szembe a fidesz. Most magyarázzák a bizonyítványt, már ha egyáltalán meg mernek szólalni...

LisztFerihegy 2014.01.09. 16:57:33

@tarackos: Na ja, de mégis a baloldali populizmus győzött 2002-ben, ezzel azt az illúziót lerombolva, hogy az konzervatív libertarizmus valaha érvényt szerez nalunk.

tarackos 2014.01.09. 17:34:33

@LisztFerihegy: Szvsz polgári országra vágyók itt is ott is vannak de nem hinném, hogy pár százezernél többen lennének.

agent_x 2014.01.10. 08:52:39

"Az árfolyamgát és a végtörlesztés bevezetésével (a további intézkedésekről még nem tudunk) szintén azon a táboron segített, melyek alapvetően nem tartoznak a jobboldal bázisához."

Nana. A végtörlesztés leginkább a vagyonosokat segítette, amiből jobbra is van egypár.

Mészáros Laci 2014.01.10. 08:56:43

Sok részletében hasonlóan látom, mint a szerző (bár néhol szűkszavú, ezért sematikusnak tűnik a magyarázat). egy ponton azonban annyira felvontam a szemöldököm, hogy beleakadt a csillárba:

" a Fidesz tanulva a 2002-es hibákból "

Ennek ennek a tanulásnak leghalványabb jelét sem látom: a fidesz a 2002-es buktához vezető ÖSSZES hibát ÚJRA elkövette, csak ebben a ciklusban (nagyrészt a posztban is felsorolt okokból) a "baloldal" nem tudott ezekre érdemben reagálni.

Mészáros Laci 2014.01.10. 08:57:31

@agent_x:

"A végtörlesztés leginkább a vagyonosokat segítette"

collateral damage, nem ez volt a cél.

Mészáros Laci 2014.01.10. 09:01:14

@LisztFerihegy:

"Na ja, de mégis a baloldali populizmus győzött 2002-ben"

Az MSZP 2002-es győzelme annak volt köszönhető, hogy a két nagy párt vezetői egyesítették erőiket a cél érdekében.

"ezzel azt az illúziót lerombolva, hogy az konzervatív libertarizmus valaha érvényt szerez nalunk. "

Egyrészt a konzervatív libertarianizmus / liberalizmus már nem menő, de a lényegre koncentrálva: a kádárizmusból való kikecmergés sokkal nehezebb, mint amilyennek húsz éve látszott. Sajnos.

kvadrillio 2014.01.10. 09:08:36

A Sólyom-vezér nagy panamai svindlije

MARX: KAPITALISTA...EREDETI TŐKEFELHALMOZÁS MAGYARORSZÁGON.........

Dezső András

2014. január 9., csütörtök 12:02 |
Filmbe illő csalással vádolják Panamában a Sólyom Airways irányítójaként ismert Welsz Tamást. A vádirat szerint a kalandos életű üzletember Tom Wallace néven magyarok érdekeltségében álló offshore cégeket nyúlt le. De míg a panamai hatóságok villámgyorsan léptek, addig a magyar rendőrség hónapok óta csak ül az ügyön.

Anselmo 2014.01.10. 09:33:27

Két szóban összefoglalom a baloldal politikájának lényegét: Orbán Viktor.
Két szóban összefoglalom a jobboldal politikájának lényegét: Orbán Viktor.
Csoda hát, ha a 2014-től az új miniszterelnök neve Orbán Viktor?

Emiksz 2014.01.10. 09:37:41

@Mészáros Laci: "a fidesz a 2002-es buktához vezető ÖSSZES hibát ÚJRA elkövette"

Ha jól látom mostmár a 2006-os összes hiba elkövetését is megkezdte. Mármint Gyurcsányét.

Mérnork 2014.01.10. 09:41:33

A magyar "baloldal" egy dologhoz ért jól, nevezetesen hogy Mo-t totál kiszolgáltassa egy idegen hatalomnak. '89 előtt ez volt a Szovjetunió, utána meg a Ny-Eu-i vadkapitalisták. Jól mutatja ezt pl. a garantált haszonnal külföldi tulajdonosnak eladott közművek esete..

maskep 2014.01.10. 09:57:30

"A Fidesz már 2008-ban a háromigenes népszavazással „beleharapott” a korábban potenciálisan baloldalinak számítók táborába..." - Valójában a Fidesz már 2004-ben (akkor még szinte véletlenül) harapott bele a baloldali táborba. Már elhomályosult, (no meg a Fidesz se, és egészen más okból, de a baloldal se frissíti ezt az emléket,) a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló népszavazás mellett 2004. december 5.-én "az egészségügy privatizációjáról

blah 2014.01.10. 10:14:41

bakker a fidesz mióta jobboldali párt? azért ne mondjunk már valakit jobboldalinak mert imádkozik...

maskep 2014.01.10. 10:15:43

@maskep: ..."az egészségügy privatizációjáról" is népszavaztunk. Ezt a kérdést a - magát a kádári MSZMP egyetlen hiteles utódpártjának tartó - Munkáspárt kezdeményezte, amit a Fidesz és Orbán Viktor is teljes mellszélességgel támogatott.

A népszavazás eredménytelen lett mindkét kérdésben, de még a "kórház lenyúlás" kérdésében is viszonylag több szavazatot kapott a Fidesz által támogatott álláspont, mint az állampolgárság ügyében.

Nem sokkal ezután volt Orbánnal egy interjú, talán a Kissuth Rádión, ahol levonta a tanulságot: A magyarok nem gerjednek a nemzeti demagógiára eléggé, kizárólag szociális demagógiával lehet mozgósítani. És 2004. december 6. óta a Fidesz a legbaloldalibb retorikát ötvözi a leggusztustalanabb operettnemzeti külsőségekkel.

Szolomayer Balázs írása méltatlanul feledkezik meg a 2008. előtti időkről, pl. a 2006-os kampányban, a 13. havi nyugdíjra tronfoló 14. havi nyugdíj-ígéretről. Az persze más kérdés, hogy az még a 2006-2007. során folyamatosan demoralizáló utcai zavargások előtt volt, és Orbán (kormányzati, majd ellenzéki stílusa és módszerei miatti) elutasítottsága még elnyomta a szirénhangokat...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.10. 10:44:50

A Fidesz gépontjának kivételesen félig igaza van. a Fidesz a bal, de nem is, mert nem jobboldali az tuti.

Csigataposó 2014.01.10. 11:11:03

@Mészáros Laci: " csak ebben a ciklusban (nagyrészt a posztban is felsorolt okokból) a "baloldal" nem tudott ezekre érdemben reagálni." Alapvetoen ezt finomtanam. Reagalnak ok, csak akkor a Fidesztol az a keves is eleg volt, hogy a megelozo kormany vallalhatobb alternativanak tunjon. Most meg meg ez a sok sem teszi vallalhatobba a Gyurcsany kormanyzatat. Ezt jol mutatja, hogy azert amikor indult Bajnai semmibol 1-2 honap alatt 14%os nepszeruseget ert el. Tehat egy vallalhatobb alternativara most is lenne igeny boven a baloldalon, de sikerult azt az eselyuket lenullazni.

Balt 2014.01.10. 11:16:02

@Mészáros Laci: Nagyon is tanultak 2002-ből (sajnos): ezért tabu a nyugdíja(so)k kérdése úgy általában, ezért nem lett (egyelőre) svéd modell stb.

Mészáros Laci 2014.01.10. 11:24:02

@Balt:

Hm, igazad van, a nyugdíjasok kapcsán tanultak. De ez az egyetlen pont.

Winston Smith 2014.01.10. 11:35:12

Magyarul: jelenleg két nagy szocialista párt versenyez a szavazók kegyeiért: a (wannabe) szocdem MSZP és a keresztényszocialista FIDESZ.

Jobboldali gazdaságpolitikát képviselő érdemi párt pedig nincs a palettán.

Muzsikok közt 2014.01.10. 11:45:56

@Winston Smith: A németek is elég jól elvannak a 2 szocialista pártjukkal.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.10. 11:49:24

@LisztFerihegy: A baloldali populizmus 2006-ban a vegyesfelvágott populizmust is legyőzte, oszt ez utóbbiról mégse mondatik ki a verdikt, hogy nincs többé esélye.

@Mészáros Laci: Hát főleg ha nem is akarunk kifelé kecmeregni belőle, úgy tényleg nehéz.

Mészáros Laci 2014.01.10. 11:59:38

@Counter:

Ez a kikecmergés kemény dió, lényegében iskoláskorban lehetne a gyerekeket arra rávezetni (vagyis inkább: megengedni nekik), hogy az egyéni érdekeknél szélesebb körben is gondolkodjanak, és hosszabb időtávon gondolkodjanak. Mindkettőre van beépített (genetikai) késztetésünk, de kellően represszív neveléssel ezeket el lehet fojtani.

Később, felnőttkorban már nem nagyon változnak ezek a viselkedésjegyek. Az átlagmagyar végletesen individualista (és baleknak tart mindenkit, aki nem az), a szabálykövetésre gyakran csak a büntetéstől való félelem sarkallja, az időhorizontja pedig "az a biztos, ami már a hasamban van." Ez elég elszomorító.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.10. 12:04:52

@Mészáros Laci: Valójában az, hogy "csak az a biztos, ami már a hasamban (vagy Svájcban...) van", annak a folyománya, hogy a hosszútávú egyéni érdeket bármely kormány hajlandó egy ad hoc előhúzott "közérdek" nevében agyonverni, arra hivatkozva, hogy a közérdek mindig fontosabb. Így aztán tényleg csak az a biztos, ami már a hasban van (=amihez az állam már nem férhet hozzá).

Akkor lenne máshogy, ha az egyéni érdek horizontja biztonsággal kiterjedhetne 5-10 évre vagy tovább is. Nem terjed és nem is afelé tartanak a dolgok.
A meg nem határozott tartalmú közérdek primátusának megtanítása pedig pontosan erre készít elő.

teknős 2014.01.10. 12:07:34

@Winston Smith: Az a gond, hogy -és ez a fidesz érdeke- 2014-ben sem látszik világosan, hogy merre hány méter a politikai erők szándéka és támogatottsága. Most a baloldal visszahozza Gyurcsányt és teljes mértékben megismétlődik a 2010-es választás.

Mi választók kénytelenek vagyunk a fideszt választani, mert ők nem adósítják ki az országot és nem szolgáltatják ki olyan mértékben a multiknak, ahogyan a baloldali pártok teszik. Közben pedig kénytelenek vagyunk elviselni az Orbán rendszert, mert fel sem merülhet alternatíva. A kiskirályokat eltüntették, ez jó, de helyette a központi maffia kezébe került minden.

A posztoló nem említette a gyereket nevelő középréteg tehermentesítésére tett erőfeszítéseket, nagycsaládosként öngyilkossággal ér fel a baloldalra szavazni, mert jelentős jövedelem kiesést jelentene a baloldali pártok támogatása. Nem nehéz józan ésszel belátni, hogy inkább az adófizetőket termelő réteg támogatása kedvez az országnak, mint a segélyezettek stratégiai gyerekeinek születését elősegítő intézkedések. ( adókedvezmény vs. családi pótlék)

Anselmo 2014.01.10. 12:17:54

Rájuk is fér a pacifikálás az után a hisztis fanatizálás után, amit a "balliberálisok" csináltak velük. Normális országot akarsz? Kezdd magaddal!

Mészáros Laci 2014.01.10. 12:20:47

@Counter:

részben így van, ahogy írod, de csak részben.

a másik oldala ennek a fordítottja: azért ilyen a kormányunk, és azért ilyenek a politikusaink, mert magunk közül választjuk őket, és (régi lélektani felismerés) azokkal szimpatizálunk, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak.

egy mai átlag magyar nem fog megválasztani olyan politikust, aki hosszabb távra tervez vagy szélesebb körben gondolkodik, mert baleknak tartja vagy úgy véli, fölöslegesen költ pénzt olyan dolgokra, amelyek időben vagy térben távol esnek. ezért mondom, hogy változtatni csak a gyereknevelésen, oktatáson keresztül lehet. alulról. és ez lassú. (de vannak biztató jelek, csak most nem érek rá)

bgp 2014.01.10. 12:40:50

@Winston Smith: A fidesz nem szocialista, inkább populista. Volt már minden.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.10. 13:15:07

@Anselmo: Hm, hisztis fanatizmus, hol is látni ilyet...

@Mészáros Laci: Akkor ennyi, az utolsó oltsa le a villanyt.

A gyereknevelés ma pontosan arra készít fel, hogy amikor majd bármely jövőbeli kormányzat közérdeket hazudva agyonveri a felelős, tudatos _egyéni_ érdeket, akkor a nevelésben részesülő egyén buzgón helyeseljen. Mert a közérdek az magától értetődően előbbrevaló, egyeztetésre nem szorul, ugye.

Balt 2014.01.10. 13:23:02

@Muzsikok közt: Pláne, hogy a liberálisaikat kiejtették végre. :)

Balt 2014.01.10. 13:30:50

@Mészáros Laci: :)) Remek megfogalmazás. (A megfogalmazott értékítélet persze nagyon is szomorú.) De talán elmozdulás a családi adókedvezmény, bár biztos vannak olyan még (már) nem kedvezményezettek, akik hőbörögnek miatta. (Példának okádék: gyurcsánybajnai.)

@teknős: Szentigaz! (Jah, az előzőhöz: mi már kifutottunk a családi adókedvezmény alól, sőt, vaskos tandíjat fizetünk. Mégis egyértelmű, hova is ikszelek.)

Balt 2014.01.10. 13:33:12

@teknős: "inkább az adófizetőket termelő réteg támogatása kedvez az országnak, mint a segélyezettek stratégiai gyerekeinek születését elősegítő intézkedések. ( adókedvezmény vs. családi pótlék)"

Még valami: érdemes megnézni a 2002-es Medgyessy-Orbán vitát, nem kis részben pont erről szól. (Aztán sírni az ellmúttnyócéven, de tényleg.) 10 rész a youtube-on. Kötelező darab!

Mészáros Laci 2014.01.10. 13:51:12

@Counter:

Ezt másként látjuk. Lehet, hogy én vagyok túl megengedő, de számomra úgy tűnik, hogy alaposan előkészített oktatási reform zajlik, akik elkezdték, azoknak mindenfajta politikai, személyes vagy ideológiai ellenszélben is megtartották a sarokpontokat és elkezdték a végrehajtást.

A dolgok természetéből adódóan az emberekből (százezer, különböző mértékben alkalmas pedagógusból) álló szervezeteken minden folyamatot nagy sztochasztikus ingadozás terhel, a trend kifejezetten előremutató.

A kiugró bénaságokat (az Apáczai kiadó könyvét) én is szomorúan néztem, de hát sokfélék az emberek, tökéletességet elvárni dőreség.

Winston Smith 2014.01.10. 13:57:10

@Muzsikok közt: A CDU/CSU klasszikus kereszténydemokrata párt, nem képvisel baloldali típusú gazdaságpolitikát.

Winston Smith 2014.01.10. 14:00:05

@bgp: Mivel a választópolgárok többsége szocialista ("a kádári kisember"), így egy választást nyerni akaró populista párt is értelemszerűen szocialista propagandát folytat.

Gyakorlatilag a kereslet megteremti a kínálatot...

Winston Smith 2014.01.10. 14:01:54

@teknős: "A posztoló nem említette a gyereket nevelő középréteg tehermentesítésére tett erőfeszítéseket, nagycsaládosként öngyilkossággal ér fel a baloldalra szavazni, mert jelentős jövedelem kiesést jelentene a baloldali pártok támogatása. Nem nehéz józan ésszel belátni, hogy inkább az adófizetőket termelő réteg támogatása kedvez az országnak, mint a segélyezettek stratégiai gyerekeinek születését elősegítő intézkedések. ( adókedvezmény vs. családi pótlék)"

Ebben igazad van, ez a kevés valóban nem szocialista típusú intézkedés egyike.

politikailagnemkorrekt 2014.01.10. 14:20:51

@Czelder Orbán: Nem csak az eladás, hanem a (bevalláson, kutatáson alapuló) naponta elszívott cigaretták száma is. Mert a kocsmaajtó elé ritkábban megyek ki, mint ahányszor odabent rágyújtottam. Szerinted ennek nem lesz kihatása az egészségügyi mutatókra?

Αphelion 2014.01.10. 14:29:39

A Fidesz az 1994es választási veresége óta folyamatosan a szocialista szavazók megnyerésére törekszik, de örülök hogy a szerző 20 éves fáziskéséssel felfigyelt erre :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.10. 14:30:43

@Mészáros Laci: "Ezt másként látjuk. Lehet, hogy én vagyok túl megengedő, de számomra úgy tűnik, hogy alaposan előkészített oktatási reform zajlik, akik elkezdték, azoknak mindenfajta politikai, személyes vagy ideológiai ellenszélben is megtartották a sarokpontokat és elkezdték a végrehajtást"

Ellentétes állítást nem fogalmaztam meg. Emlékeztetőül:

"A gyereknevelés ma pontosan arra készít fel, hogy amikor majd bármely jövőbeli kormányzat közérdeket hazudva agyonveri a felelős, tudatos _egyéni_ érdeket, akkor a nevelésben részesülő egyén buzgón helyeseljen. Mert a közérdek az magától értetődően előbbrevaló, egyeztetésre nem szorul, ugye. "

Ezt is lehet alaposan előkészített, mindenféle politikai, személyes vagy ideológiai ellenszélben megtartott sarokpontokkal bíró reform keretében végrehajtani.

Winston Smith 2014.01.10. 14:38:31

@Perihelion 2014: 94 uán még más volt a taktika, akkor még a jobbközépre mentek... 2002 után vették le, hogy túl sok a választópolgárok között a nyugdíjas és a "kádári kisember", onnan kezdődött a balratolódás.

2002-ben - az MSZP-s mintából "okulva" - tanulta meg a FIDESZ, hogy itt legegyszerűbben választást nyerni felelőtlen osztogatással lehet.

Mészáros Laci 2014.01.10. 14:45:01

@Counter:

"Ezt is lehet alaposan előkészített, mindenféle politikai, személyes vagy ideológiai ellenszélben megtartott sarokpontokkal bíró reform keretében végrehajtani."

de nem ezt hajtják végre :-)

Mr. Rustical 2014.01.10. 14:46:16

A szerzőnek igaza van, de csak a baloldal szavazóinak egy behatárolt részét szerezte meg a "jobboldal" (nem csak a Fidesz), miközben egy csomó korábbi Fidesz szavazót pártpreferencia nélkül hagyott.

A "baloldaliságnak" Mo.-n két jellemzője van: az újraosztás magas szintjének támogatása (más szóval a paternalista állam iránti igény), és az értéksemleges világnézet (értsd. dögöljenek meg a keresztények és a magyarok).
A helyzet az, hogy ezek az értékek -együtt vagy külön- abszolút meghatározók a társadalomban, így Mo.-n minden párt baloldali, mert a szavazók is baloldaliak.

Az újdonság az, hogy míg korábban a "klasszikus" baloldal begyűjtötte mind a "paternalista" mind pedig az "értéksemleges" szavazók többségét, a maradékon pedig több jobboldali párt marakodott, most nem csak a Fidesz, hanem a Jobbik is viszi a "paternalisták" egy igen komoly részét, a baloldalnak pedig ott maradnak az "értéksemlegesek".

Szerintem komoly potenciál van viszont a se nem paternalista, se nem értéksemleges szavazók körében. Én például szívesen szavaznék olyan pártra, amelyik a GDP 50%-a alá viszi az újraosztási arányt, és határozottan képviseli a nemzeti érdekeket. De ilyen nincs.

Mészáros Laci 2014.01.10. 14:54:17

@Counter:

az erős érzelmek nagyon beszűkítik a racionális gondolkodást, sőt, még az észlelést is, így aztán vajmi kevés reményem van arra, hogy el tudom juttatni hozzád az üzenetet.

1. kb tízoldalas olvasnivaló, de ha az oktatás érdekel, gyorsan fog menni. OECD projekt eredménye. 2009, vagyis nem fideszes anyag.

www.ofi.hu/tudastar/oecd-tanulmanyok/agy-mukodese

2. az erkölcstannal itt találkoztam először. fontos az évszám is, de nem csak az: ez nem "központilag működtetett" weboldal.

www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=27

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.10. 15:05:16

@Mészáros Laci: 1. Személyeskedsz.
2. A két link tartalma hogy kapcsolódik a tárgyhoz? Nem lehet, hogy a saját előítéleteid alapján tulajdonítasz nekem általam nem vallott nézeteket?

Mészáros Laci 2014.01.10. 15:21:11

@Counter:

ööö... sajnálom, hogy mondanvalódat így értelmeztem (13:15:07) és nem vártam meg, hogy ezt te megtedd. amit ott írtál, abból erős érzelmeket véltem kiolvasni. ezért az első pontot visszavonom és bocsánatot kérek.

a második pontban írtakhoz: már régóta olvasgattam pedagógiai, módszertani, pszichológiai cikkeket és könyveket, meg vagy száz maratoni szülői értekezleten ültem (ahol sokat beszélgettünk a gyerekekről, iskolai és otthoni nevelésről) - amikor először a kezembe került az oktatáspolitikai koncepció első változata, és az meglepően pontosan azt tartalmazta, amit a modern pedagógiai, sőt, neurológiai kutatások alapján tartalmaznia kell.

ezt az alapkoncepciót aztán többet ekézte a kormánypárti frakció mint a mamlasz ellenzék, utóbbiaknak csak arra tellett, hogy Hoffman Rózsával plakátolják tele az országot. És az összes ekézés ellenére a sarokpontok megmaradtak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.10. 15:41:54

@Mészáros Laci: A NAT hazafias-nemzetinek mondott nevelési részei alapján vélem úgy, hogy a nevelési koncepció közvetve az "ami a hasban van, az a biztos" elvét örökíti tovább, hiszen arra nevel, hogy ami nincs a hasban, az a közérdek függvényében van vagy nincs, s ez a közérdek tapasztalhatóan szeszélyes.

A hit- és erkölcstant illetően: ha előre tudjuk, hogy a hit- és erkölcstan oktatását egy csomó túlkompenzáló idióta fogja dominálni, akkor akkor sem vezetjük be, ha ezek hiányában üdvös volna, hiszen ilyenek hiányából – hiányunk van.

Szülőiken még nem ültem, ez komoly hátrány a számomra.

Mészáros Laci 2014.01.10. 16:52:58

@Counter:

"A NAT hazafias-nemzetinek mondott nevelési részei alapján vélem úgy, hogy"

1. nyilván bekerültek a tantervbe csacsiságok is.

2. az erkölcstan kapcsány hangsúlyozottan ajánlom a második linken szereplő tanulmány (akár gyors) átolvasását. néhány kirívóan (ezért nagy nyilvánosságot kapó) szélsőségtől eltekintve a többség kb azt a koncepciót követi, ami Szekszárdi Júlia írásában is olvasható.

3. egészen nyilvánvaló, hogy nagy rendszerekben nem lesz minden komponens minden pillanatban tökéletes, de mégsem mondhatjuk, hogy akkor inkább ne csináljunk semmit.

4. nem a szülőin való ülés, hanem párszáz órányi, tartalmas beszélgetés az, ami értékes és hasznos (waldorf iskolában kb havonta van egy szülői, és nálunk gyakran tart három óráig vagy még tovább, volt, hogy amikor a takarítók kilenckor kidobtak az iskolából, áthurcolkodtunk egy étterembe és ott folytattuk éjfélig).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.10. 20:24:18

@Mészáros Laci:
1. Nyilván. Nyilván véletlenül. A király jó, a tanácsadók a rosszak
2. A hit- és erkölcstan efféle vitagyakorlatokból áll majd Fegyverneken? És ez így tantárgyasítva lesz _igazán_ hatékony? S ezen kívül a NAT már nem is ad át értékrendet (mondjuk történelem, irodalom keretében)?
3. Egészen nyilvánvaló, hogy a cselekvés ténye a hibák alól nem ad felmentést. A hályogkovács sem hivatkozhat arra, hogy nem bírta tétlenül, főleg nem hivatkozhat a cselekvés tényére akkor, amikor kritikák tudomásulvételét utasítja vissza.
4. Irigylésre méltó teljesítőképesség :-) Nem az ülőgumó-fejlesztésben láttam a tapasztalatszerzés lényegét én sem.

Αphelion 2014.01.10. 20:32:37

@Winston Smith: Hát azért már az 1998as választási kampányban is elég nagy hangsúlyt kaptak a "jóléti" elemek, nem emlékszem pontosan, de főleg a Bokros-csomag népszerűtlen intézkedéseit és a szocik által bevezetett tandíjat támadták. 98ban egyik haverom elhívott a Orbánnak a Jogi Egyetemen tartott kampánybeszédére, és mikor az egyik kérdező azt vetette fel, hogy tulajdonképpen nem egy szocialista elveken alapuló programot adott-e elő, én teljesen jogosnak éreztem a kérdést. Az eredeti, rendszerváltáskori klasszikus liberális nézeteikhez képest mindenképpen el voltak tolódva szociális irányba már akkor is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.10. 20:41:59

@blah: nem is imádkozik @Mérnork: és ugyanezt csinálja a fidesz is

Mészáros Laci 2014.01.10. 22:54:45

@Counter:

1. épp ellenkezőleg. a király hülye, de vannak okos miniszterei, akik a hülye király és a hülye szolgák ellenére is igyekeznek szakmailag alátámasztott programokat folytatni.

2. nincs hit- és erkölcstan, ha ez tudatosult, lesz miről beszélnünk.

3. a cselekvés ténye a hibák alól nem ad felmentést, de fordítva sem: a hibák felsorolása (bár látványos és hatásos marketing-eszköz) hamis képet ad a cselekvés eredményéről.

4. ez nem teljesítőképesség, nem kötelező ott a waldorfos szülői értekezleten, aki elmegy, azért megy el, mert érdekli, hogy mi van a gyerekével. a valóban tartalmas és informatív beszélgetések vonzzák a résztvevőket. (a szentendrei ferences gimnáziumban kb egy szülői értekezleten voltam, és az elég volt négy évre.)

bakika 2014.07.05. 15:59:43

Semleges kifejezéssel "hatalomtechnika", hatalommaximalizálás, ország érdeke még hírből se, a fókuszban semmiképp, felszínen maradás, egyensúlyozás, betonozás

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása