Gondolatok Igor Janke könyvéről

Aron M I 2013.07.22. 12:09

IgorJanke.jpgMagyarország egyik alapvető tulajdonsága, hogy szélsőségesen reagál a külföld véleményére: vagy hanyatt esik tőle, vagy pedig az extra Hungariam kezdetű szállóige alapján magasról tesz rá. Egyvalamiben azért biztos, hogy van közös pont: érdekelni mindig is érdekelt minket a dolog. Talán azért, mert nyelvileg elszigetelt nép vagyunk, érzékenyebben reflektálunk mindenféle külső látásmódra. Éppen ezért talán nem is volt hiba, hogy egy lengyel író tollából született mű az elmúlt negyedszázadunkról, sőt, kis kitekintéssel a késői Kádár-rendszer világáról is.

Az Orbán Viktor-sztori egy lengyel újságíró szemével kivételesen jó könyv. Olvasmányos, ha szabad ezt a kifejezést használni. Az, hogy igény volt rá, mutatja, hogy az első kiadás pillanatok alatt elfogyott – és ez talán nem csak annak köszönhető, hogy hálás a téma, hiszen  ismert politikusokról írni a siker borítékolását jelenti. A politika iránt érdeklődőkben természetesen mindig is meg lesz a kíváncsiság a felszínen tapasztalható események magyarázatára, a mögöttes indítékokra – más szóval a médián túl a világ megértésére. De ezen kívül is találhatunk magyarázatot a sikerre: Igor Janke könyve hiánypótló munka.

Eddig Orbán Viktorról két átfogó könyv jelent meg: egyrészt Kende Péter gyűlölettől fröcsögő, a bulvár legalját jelentő pöcegödör-szippantása, illetve a Debreczeni József-féle összefoglaló mű, még 2002-ben. Világos tehát, hogy a baloldali gondolkodók és politikusok mindig is különösen is érzékenyek volt arra, hogy a narratívát, a kánont az ő értelmiségük határozza meg. Nagyon oda kellene erre figyelni, hiszen a rendszerváltozás óta eltelt 25 év lényegében már történelmi távlatot engedne meg, vagyis már nem publicisztikáról, vagy tényfeltáró újságírásról, hanem történetírásról van szó.

A Janke-könyv ebből szempontból is egy nagyon jó panorámát nyújt, tulajdonképpen a ma tudatos generációk élményeit eleveníti fel. Talán patetikusan hangzik, de a mai, cinikus, „mítoszromboló” világunkban mintha szükség lenne erre: a könyvből egy ember fejlődési, szó szerint előre vivő útja bontakozik ki, egy olyan emberé akinek vannak céljai.

Néhány apróságot szeretnénk csak javasolni a szerzőnek: a Vereség című fejezetnél érdemes lenne a szocialisták alternatív választási központjáról is ejteni egy-két szót ejteni, illetve felidézni Rytkó Emília hihetetlenül demokratikus múltját. A pártépítésről szóló fejezetnél a polgári körösök beléptetése mellett talán kicsit alábecsüli a fiatalok szerepét Janke. Emlékszünk még, milyen megrökönyödéssel cikkeztek a Millenárison zokogó tizenévesekről a baloldali lapok, illetve milyen borzadállyal emlegették az „Orbánjugendet”?

Ha lesz javított kiadás, talán a generációs összefogásról is kellene ejteni egy-két szót, a Fesztivál a határon, illetve később a Tranzit sorozatáról. Azután, érhető, hogy az a mondat, hogy „a szocialistáknak elég jól ment a kormányzás”, iróniát tartalmaz, de ezt talán a fordító jobban is kidomboríthatná. Továbbmenve, itt van a 2006-os ősz kérdése. Nos, Janke állításával szemben a választóvonalak sajnos nem voltak olyan egyszerűek, mint 1956-ban – bár a hasonlóság kínálkozik. A 2006-os terror leírásánál nem pontos a kronologikus leírás, és a rendőrök nem azokat szedték össze, akiknek a ruháján „megtapadt a jelzőfesték”, hanem többségében teljesen vétlen embereket (például a boltba leugró perui állampolgárt) gyűjtöttek be és hurcoltak a rádió udvarára. Ugyanígy vétlen embereket vertek agyba-főbe és lőttek hátba gumisöréttel két méterről. Itt kell megjegyezni, hogy máig adósok vagyunk a 2006-os ősz történetével, a rendőri brutalitásokat feltáró két munkán (Bodoky Tamás: Túlkapások; Kormos Valéria: Embervadászat utasításra) kívül még nincs összefoglaló írás erről a botrányos időszakról. Végül pedig a 2008-as népszavazás esetében annyit lehetne pontosítani, hogy az ötlet még 2006-ban indult útjára, illetve, hogy a „liberálisok” ugyan kiléptek a koalícióból a népszavazás után, de kívülről továbbra is támogatták a kormányt.

Igazság szerint ennyi pontatlanság igazán elfért a Janke-könyvben. A Hajrá magyarok! azt a sztorit mutatja be, ahogyan egy olyan mozgalom születik, amely – hogy korábbi Fidesz-szlogent idézzünk – inkább az emberben levő jóra próbál építeni. Természetesen, a politikai verseny logikája szerint nem csak politikusok és programok, hanem narratívák is versenyeznek egymással. Hogy végül is az „irigység kultúrája” és a vele szembenálló erők harcáról szólt-e az elmúlt negyedszázad (másik Fidesz-jelszó), ezt csak a jövő magyarjai fogják eldönteni.

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!


A bejegyzés trackback címe:

http://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr25418322

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.22. 12:39:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nero Bianco 2013.07.22. 18:22:55

@poszt:
"a Vereség című fejezetnél érdemes lenne a szocialisták alternatív választási központjáról is ejteni egy-két szót ejteni, illetve felidézni Rytkó Emília hihetetlenül demokratikus múltját."

Meg pár pletykát a láncszavazásról, meg a manipulált tollakról, valamint a szavazólapok rohammegsemmisítéséről és egyéb urban legendek.
:))))

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

  • Hibás feed URL.

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc