Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Adj gázt!: civil jogászkodás?

Aron M I 2013.04.11. 09:49

adjgazt.jpgAz Élet Menetének időpontjára tervezett motoros felvonulást a miniszterelnök utasítására nem fogja engedélyezni a rendőrség. Sokan beszéltek a jogállamiság végéről, de legalábbis a jogállamiságot fenyegető döntésről. Nos, nyilván miközben a baloldal egyik csoportja elégedetten leporolja az antifasiszta érveket, más oldalról meg kényelmesen tud egy másik csoportja az orbáni önkényről értekezni. A kettőt Tuskó Hopkins módjára össze is lehetne kapcsolni: csak azért tagadja meg az Orbán a motorosokat, mert ezzel leplezi, hogy egyetért velük.

De ne legyen félreértés: nem a van sapka – nincs sapka esetét szeretném pertraktálni. Ez a fejezet már tegnap és tegnapelőtt lefutott a közösségi oldalon és a blogoszférában. Sokkal inkább egy olyan fogalmat kellene emlékezetünkbe idéznünk, amit annyiszor hallottunk emlegetni, mint az úgynevezett ’89-es köztársaság nagyszerű tulajdonságát, a régi Sólyom-féle alkotmánybíróság örök vívmányát: az úgynevezett láthatatlan alkotmányt. Valahogy ez a fogalom mintha szemben állt volna a ’89-es rendszer egy másik eredményével. Hogy is hangzik ez az „eredmény”? Nem is nagyjából, hanem pontosan így: Magyarországon nem igazságszolgáltatás van, hanem jogszolgáltatás. A láthatatlan alkotmányról való papolás mellett azonban a jog végességének nyoma is volt a törvénykönyvben: ez pedig leginkább a „jó erkölcs” fogalmában öltött testet.

Felesleges azonban bármiféle jogi körülírását adni az „Adj Gázt!” felvonulásnak. Aki amiatt aggódik, hogy ez majd mindenféle betiltósdit jelent, az nem lát tovább a szeménél. Holokauszt-emléknapon ilyen felvonulást nem lehet nem megakadályozni. Ezen kár vitatkozni, ez nem a jogállam végét jelenti, épp ellenkezőleg, a jog cinikus használata és a vállvonogatás helyett a jog újjáélesztését. Nyilván mindenki ismeri a Rejtő Jenő-féle szállóigét: nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani. Ugyanígy, nem lehet minden féleszű és provokátor akciójára paragrafust húzni.

Akik az önkényt próbálják a döntés mögé vizionálni, azok nem fogják fel, hogy a bírói függetlenség a fenti esetnél sokkal szélesebb körben teszi lehetővé a dinamikus jogértelmezést és jogalkalmazást. A jog nem egy gépezet, és nem is szeretnénk olyan világot, ahol az emberi életet a „gép ritmusa szabja meg”. Gyönge és esendő az a nemzet, amely a jog „világnézetileg semleges” betűi mentén próbálja megszervezni önmagát. Kell, hogy legyen a jogon túl egy összefogó értékkészlet, vagy ha az nem, akkor legalább a józan ész. Ez sokkal inkább „láthatatlan alkotmányként” funkcionál, mint egy vitatható legitimitású testület döntéseinek halmaza. Vagy ebből az ebből az inkoherens halmazból halványan elősejlő elvek. De ha közös értékek nincsenek, legalább az érdekeinket próbáljuk meg észrevenni. Adj gázt! címen felvonulást szervezni holokauszt-emléknapon nem kifejezetten illeszkedik a nemzeti érdekekhez, tökmindegy, hogy valaki baloldali vagy jobboldali. Épp elég bajunk van az antiszemitázós külfölddel és az itthon gyökeret vert szubkultúrákkal.

Sokkal problémásabb volt a dinamikus jogértelmezés a holokauszt-tagadásért elítélt táblás figura estében, ahol az esszéírós ítélet pontosan a bírói önkény józan észtől eltérő, a megbolygatott értékrendszer miatt eredményezte nemhogy a gyülekezési- vagy a szólásszabadság-, de egyenesen a lelkiismereti szabadság veszélyeztetését.

Az önkényhez egyébként sem kell alkotmánymódosítás meg jobboldal, ez a pálya inkább balra lejt. 2006-ban minden nehézség nélkül is sikerült a valódi önkényuralomból egy kis kóstolót adni.

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!


A bejegyzés trackback címe:

http://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr565216413

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.11. 19:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Adj gázt!: civil jogászkodás? 2013.04.11. 10:13:01

Holokauszt-emléknapon ilyen felvonulást nem lehet nem megakadályozni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.11. 10:15:21

De mi is a nemzeti érdek, amely miatt új mederbe kellett terelni a csordogáló processzust?
A cikk szerint az, hogy "elég bajunk van az antiszemitázós külfölddel és az itthon gyökeret vert szubkultúrákkal".

Nemzeti érdek tehát az, hogy az antiszemitázós külföld és a betelepült, (tájidegen?) szubkultúrák, amelyekkel elég baj van már, ne okozzon több bajt. Tehát hogy fogják be.

Felmerül a kérdés, hogy nem nemzetibb érdek-e mondjuk idehaza békességet teremteni a külföld egzecíroztatása helyett? Hiszen törődjön mindenki a maga dolgával, beleértve minket is; már ha dolgunk az itthoni béke, például.
Felmerül a kérdés, vajon nem inkább az itthoni zsidózós szubkultúra-e az, ami épp elég bajt okoz nekünk, magyaroknak?

sztd 2013.04.11. 10:42:28

Egy ilyen vonulást eredményesen nem lehet jogilag megakadályozni. Pontosabban a rendőrség gondolom megtilthatta volna, vagy mondhatta volna, hogy másik nap és módosított útvonal, stb.
Utólag, ha a társadalom (pontosabban fizikailag kellően sok ember) nem vonul ki tömegesen, hogy tünés a francba, akkor az államnak sincs ott sok keresnivalója.

A törvények pedig keretet adnak. Ha adott a keret, akkor a kereten belül kell rugalmasnak lenni, nem a kerettet átlápve.

Az is megoldás, hogy hallgatnak, lesajnálják, kifigurázzák őket, hogy ciki legyen motorosként természetért, földért vagy magyarságért aggódni.

A hatalmi szóval való utólagos tiltás egyet jelent a provokációnak való felüléssel. Abban sem vagyok biztos, hogy (ha OV nem lép közbe), akkor a Jobbik nem akadályozza meg az eseményeket. Ezt már nem tudjuk meg.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.04.11. 10:46:27

az utolsó mondatos vörös farokért kicsit kár volt, mert a többivel tök egyetértek, pedig az ritka nekem ezen a blogon.
Ha az a mondat kikerülne, meg is osztanám meg minden.

Zb74 2013.04.11. 11:05:29

Gyenge cikk. Rajcsányi Gellért sokkal értelmesebben nyilvánult meg a témában a Mandiner hasábjain:

mandiner.blog.hu/2013/04/11/eleg-e_bizni_a_jo_kiralyban

Idézet ergé írásából: "A rapid betiltás helyett [...] egy másik, többek által már felvetett megoldást is lehetett volna választani: Orbán Viktor esetleg elmehetett volna az Élet Menetére. Sőt, magával vihette volna a Fidesz vezérkarát. Sőt, csatlakozhatott volna hozzájuk a Békemenet is, amely fennállása során először nem a kurucos hevület szítását, hanem nevéhez méltóan a nemzeti béke felé való törekvést szolgálhatta volna. És minden békemenetes hozhatott volna magával még egy embert. Fideszes százezrek álltak volna néhány bőrbe bújt motoros bohóccal szemben... Na, ez lett volna az a bizonyos megígért orbáni két pofon. Sőt, kétszer kettő, mert a magyar jobboldal egészét a szélsőjobbal összemosó, orbánista konzervdiktatúrát vizionáló kül- és belföldi látnokoknak is hatalmas fityiszt mutathatott volna a Fidesz."

toportyánzsóti 2013.04.11. 11:09:26

Ügyesen provokálják a srácok a felcsuti törperőst,hehe.Volna rá egyébbként lehetőség betiltani a felvonulást,ha végre megalkotná a törvényt viktorka maffiája.

toportyánzsóti 2013.04.11. 11:13:11

@Zb74: Nevetségesek ezek az áljobboldali,mandis nyeretlen kétévesek.Nyilaskeltetőt üzemeltetnek,háttértámogatják a kurucinfót.

Zb74 2013.04.11. 13:52:51

@toportyánzsóti: Ezt azért kifejthetnéd, mert így kissé zavaros nekem.

Bloodscalp 2013.04.11. 14:07:31

@Zb74: Ah, megnéznék egy békebirka&kuruc háborút:) rajcsányi is csak egy káder gyerek.

Igazából ebben a sztoriban a baloldalnak nem nagyon osztottak lapot. Az hogy a TASZ&Tsai kimondták hogy törvénytelen a betiltás, meg alapvetően a zsidó tiltakozás miatt, hát igen, próbálják belekeverni a balt is.

De nehéz megemészteni hogy 2013-ban a magyar kormány teljesen nyíltan és
retorziók nélkül törvényt sérthet.

Hát marad a relativizálás.

willdataa 2013.04.11. 17:05:06

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

A holokauszt emléknap az április 16-án van, a motorosok pedig április 21-ére jelentették be menetüket.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Vidéki 2013.04.11. 20:26:22

Remekül láttatja Aron M a helyzetet!

A „civil jogászkodás” elhajlásai azt eredményezik, hogy „Magyarországon nem igazságszolgáltatás van, hanem jogszolgáltatás.”

„Felesleges azonban bármiféle jogi körülírását adni az „Adj Gázt!” felvonulásnak.

Aki amiatt aggódik, hogy ez majd mindenféle betiltósdit jelent, az nem lát tovább a szeménél. Holokauszt-emléknapon ilyen felvonulást nem lehet nem megakadályozni.

Ezen kár vitatkozni, ez nem a jogállam végét jelenti, épp ellenkezőleg, a jog cinikus használata és a vállvonogatás helyett a jog újjáélesztését. "

Egyébként az, hogy nálunk a Holokauszt tagadás nálunk büntethető , míg az Egyesült Államokban nem rávilágít arra, hogy az Egyesült Államok Magyarországhoz képest speciális helyzetben van.

Az Egyesült Államok megnyerte a II. Világháborút és szuperhatalommá vált.

Ereje lehetővé teszi, hogy mások ne diktáljanak neki, ne mások mondják meg neki, hogy mi szerepelhet alkotmányában és mi nem.

Vidéki 2013.04.11. 20:28:33

Ezért is racionális a kormánydöntés: „De ha közös értékek nincsenek, legalább az érdekeinket próbáljuk meg észrevenni. Adj gázt!címen felvonulást szervezni holokauszt-emléknapon nem kifejezetten illeszkedik a nemzeti érdekekhez, tökmindegy, hogy valaki baloldali vagy jobboldali.

Épp elég bajunk van az antiszemitázós külfölddel és az itthon gyökeret vert szubkultúrákkal.”

Vannak olyan erők, melyek számára kifizetődő annak a téveszmének általános elterjesztése, miszerint Magyarország csaknem 70 évvel a nácizmus totális veresége után is napjainkban egy náci ország, amelytől Európának rettegnie kell.

A megélhetési antifasiszták villoghatnak azzal, hogy külföldön Magyarországot a rasszizmus antiszemitizmus, fasizmus és az újnácizmus darázsfészkeként festik le.

Napjaink balliberális propagandistái csaknem 70 évvel a fasizmus teljes leverése után, mindenütt fasisztákat, újnyilasokat, nácikat stb. látnak és láttatnak Magyarországon.

Ennek hangoztatására idomították be őket.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.12. 12:58:38

Én nem tiltanám be a munkásőrmenetet, nekik is joguk van masírozni.

Szelid sunmalac 2013.04.12. 13:20:31

A kedves blogiro nem lat tovabb az orranal. Mint mar a kezdetekkor felvetettem ezer masik megoldas kinalkozott volna, de sikerult a legrosszabbat kivalasztani es nem csak ugy talalomra, hanem erofitogtatas vegett. Talan nem kellett volna egy napra negedelyezni a rendorsegnek a kettot, hanem mas-mas datumokra. Deilyen, es ehhez hasonlo kezenfekvo megoldasok nem jutnak el a blogolo agyaig, mert mindenaron vedeni kell a mundert, ugyebar.

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2013.04.12. 13:36:13

Komolyan képes valaki leírni, hogy Sólyom miatt lett jogszolgáltatás és nem igazságszolgáltatás???

Igazságszolgáltatás nem a bíróságon van??? Akkor miért az AB-n kérjük számon???

elwood 2013.04.12. 14:01:43

"Kell, hogy legyen a jogon túl egy összefogó értékkészlet, vagy ha az nem, akkor legalább a józan ész. "

Így van. És a kedves vezető hatásköre megmondani, hogy mi az.

ariskerase · http://sajatgondolat.blog.hu/ 2013.04.12. 14:28:39

Gratulálok! Szép kis mellébeszélés, mese a nagy semmiről!

MetálFater (törölt) 2013.04.12. 15:13:58

"...Sokkal problémásabb volt a dinamikus jogértelmezés a holokauszt-tagadásért elítélt táblás figura estében,...."

És ez itt a lényeg!

Ha Isten létezését tagadom, esetleg ateista/pogány/akármi lehetek, de a holokauszt tagadásért azonnal antiszemita vagyok, amiért akár börtön is jár, vagy kötelező elmennem - természetesen önerőből, ami újabb jogi kérdéseket vet fel -, Auschwitzba, hogy megváltozzon a hitem.

Véleményem szerint egy jogállamban nem lehet betiltani SEMMILYEN jogcímen egy felvonulást/tüntetést, pusztán azért, mert sérti egy jelentős kisebbség érzéseit, vagy mert egy napon van bármivel is!

Ezen az alapon a melegfelvonulást is be kellene tiltani, mert az meg a többségi társadalom jó erkölcsébe ütközik!

Tudomásul kellene venni, és tanítani, hogy mit jelent a demokrácia és a szólás/vélemény szabadság fogalma...

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2013.04.12. 15:22:06

@MetálFater: NEM azért kell betiltani, mert "sért". A sértés egy fasz kategória, aki megsértődik, az hülye.
Azért kell betiltani, mert aszimmetrikus és így logikátlan. Nem kívánhatsz gázt embertársaidnak a szólásszabadságra hivatkozva, mert a gáztól azok megfulladnak és nem tudnak beszélni. Tehát azzal elvennél tőlük egy jogot, amid magadnak kérsz. EZ lenne a kettős mérce.

is 2013.04.12. 15:39:37

Ezt a zavaros posztot lehozta a blog? Minden hasonlata pontosan kiforgatja a hasonlat értelmét. Vegyük csak a Rejtő Jenőit! A pofonhoz rendőrt nem állítaninak semmi, de semmi köze a jog áthágásához. Sem az nem a helyzet a könyvben, sem nem ezért hangzik el a mondat. Ezt idehozni ebbe a mondatba tiszta zagyvaság.

A többi hivatkozás, hasonlat is ugyanilyen zavaros, rossz, értelmetlen. Az egész poszt pedig ezt képzeli valami szellemi színvonalnak, hogy ő aztán minden félmondata mellé betesz egy hivatkozási másikat.

Hát nem sikerült. Műveltésgből és retorikából is egy jó nagy bukta sikerült. A blog meg vesztett a szememben, hogy ezt ideengedte.

osztrák piktor 2013.04.12. 15:39:39

"azért tagadja meg az Orbán a motorosokat, mert ezzel leplezi, hogy egyetért velük."
Mondjuk aki ilyet állítana az leginkább egy baloldali Szaniszló lehetne.

Egyértelmű hogy a magyar konzervatív bázis jóval tágabb jogköröket biztosítana a miniszterelnöknek...is....(legalábbis amíg azt Orbán Viktornak hívják.
Akkor most még egyszer, hogy mindenki megértse:
Nem hiszünk abban, hogy a cél szentesíti az eszközt.
Ez szerintem szemléletmód kérdése (nem genetikai kód) vagyis, érdemes róla vitatkozni.
Az izraeli nagykövet szerint megfelelő és gyors volt a miniszterelnök reakciója, én ezt is készen állok elfogadni, de ettől még lehetnek aggályaink.

osztrák piktor 2013.04.12. 15:45:44

A társadalmi párbeszéd sajnos nagyon szűk, emellett önmagukat (és minket) hergelő politikusok által ásott mederben folyik jelenleg.
Vajon miért ennyire érzékeny téma a holokauszt a legtöbb magyarnak?
Miért nem tudjuk elhelyezni, történelmünk dicstelen időszakait? Miért kell hogy a nemzeti radikális értelmezés, a szöges ellentéte legyen a Szabadelvű, humanista nézetnek? Ha számot tudnánk vetni és őszintén kimondanánk az igazságot talán mindenki megkönnyebbülne és Kertész Imre mondanivalóját is jobban megértenénk, elfogadnánk.
A németek megpróbálták, azt nem tudom megkönnyebbültek-e, de úgy tűnik, a világ nagyobbik része rehabilitálta őket.

vasziljevics 2013.04.12. 16:26:37

"Kell, hogy legyen a jogon túl egy összefogó értékkészlet, vagy ha az nem, akkor legalább a józan ész."

te tényleg ennyire naív vagy?

lehet itt fejtegetni oladalakon keresztül, hogy "erkölcsileg" miért "kellett" Orbánnak betiltani a motoros felvonulást, de attól még a tény tény marad: joga, az nincs hozzá.

a többit meg valóban elmondták már mások: ha annyira tiltakozni akart volna, akkor bejelentkezik az Élet Menetére mondjuk százezredmagával.

nu pagagyí 2013.04.12. 16:29:54

Egy miniszterelnök legyen olyan szíves, ne tiltson be semmit. Mindenki tartsa be a törvényeket, amíg azok épeszűnek mondhatók. A gázos motorosokat a jelenlegi törvények alapján a rendőrségnek kellett volna eltanácsolnia a zsinagóga látogatástól. Nem tette, törvényt sértett. A miniszterelnök konkrét ügyben nem utasítgathatja a rendőrséget, viszont törvényes lehetősége lett volna, hogy felmentse Pintért, utódja pedig újra vizsgálhatta volna az engedélyt. Én mindenesetre nem kérek egy kézivezérelt rendőrségből, akármivel is indokolja lépését Orbán.

Crescendo 2013.04.12. 16:58:44

"Gyönge és esendő az a nemzet, amely a jog „világnézetileg semleges” betűi mentén próbálja megszervezni önmagát."?? ezt hogy kell ertelmezni?
A jog egyaltalan nem semleges, hatarozottan tamogatja a baratsagos erdekcsoportokat legyen az bal (MSZP) vagy szelsobal (Fidesz).
Amirol a poszt szolna epp az, hogy van egy erkolcsi ertekrend, ami a torvenyeknel is fontosabb visszatarto ero. Mert arrol elfeledkeznek, hogy a rendori eroszakszervezet a teljes nepesseget keptelen kontrollalni, csak bizonyos szamu bunelkovetot. Ha olyan torvenyt szavaznak meg, amivel egy eleg nagy csoport nem ert egyet es nem tartja be erkolcsi okokbol, akkor megakadt a gepezet es kiderul, hogy az erkolcs lenyegesen erosebb, mint a "jog". Egyszeru politikaelmelet.

Rick Carton 2013.04.12. 17:58:58

Én nem tartok attól, hogy ez mindenféle betiltósdit fog hozni a jövőben. Csak bizonyos rendezvények lesznek továbbra is betiltva. De szerintem óriási a feszültség az élet minden területén, és előbb vagy utóbb baj lesz.

Shopping 2013.04.12. 18:53:40

Na akkor nézzük a tényeket!!!!!M!

Holokauszt: 6 millió áldozat. = emléknap, tagadásért büntetés, stb.

Sztálin: 10-20 millió áldozat. Semmi emléknap, (sőt még Sztálin szobrok is vannak a SZU régi tagállamaiban) - tagadni szabad.

Mao: 50 millió áldozat. Semmi emléknap.

A fenti TÉNYEKBŐL is látszik, hogy nem egyenlő mércével kezelik a múltat.

Egyesek ebből akarnak megélni az idők végéig, ezért mesterségesen fenntartják a múltat...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.12. 19:28:11

@Shopping: Úgy tudom, a kommunizmus áldozatainak van emléknapja, nem csak Magyarországon (idehaza február 25., Európában augusztus 23.).

A tagadás úgyszintén büntetendő (Magyarországon legalábbis).
"Btk. 269/C. § Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Mao áldozatainak Kínán kívül hol legyen emléknapja? Találós kérdés: ott miért nincs (még)?

Sírköves Slomó 2013.04.12. 20:09:34

@Shopping: Milyen 6 millió áldozat?

Ebben az 1988 előtti Auschwitz(4 millió), vagy az 1988 utáni Auschwitz(1 millió) van benne?

prizmas 2013.04.15. 19:20:36

@Counter:

De hiszen Ők a Nemzet!!!

Vagy talán mégsem? Olyan tanácstalan vagyok.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc