Az igazi mérsékelt konzervatív

Szilvay Gergely I 2012.04.25. 07:14

Az igazi mérsékelt konzervatív figyel rá, hogy nézetei ne legyenek ellenszenvesek a párbeszédváró publicisták számára, akik rajta élik ki watchdog hajlamaikat.Az igazi mérsékelt konzervatív egyrészt nem általánosít és elítéli a kollektív bűnösség elképzelését, másrészt viszont általában bűnösnek tartja a „többségi társadalmat”. A „többségi társadalom” – amelyhez valószínűleg ő is tartozik – történelmi és mai bűnei miatt állandóan szégyenérzet gyötri.
Az igazi mérsékelt konzervatív szembenéz a múlttal, és elismeri, hogy szinte minden csoportot elnyomott a történelem folyamán, akiknek ezért elégtétel jár.
Az igazi mérsékelt konzervatív ezért támogatja a mindenféle kvótákat, legyen az parlamenti, egyetemi, munkahelyi, mint a pozitív diszkrimináció és a felzárkóztatás leghatékonyabb eszközét.
Az igazi mérsékelt konzervatív ezért támogatja a pénzben nyújtott, szabadon felhasználható segélyeket, amelyek nem sértik a kedvezményezettek úgynevezett emberi méltóságát. Az Európai Unió ilyen szempontból szélsőséges jobboldali, mivel 2002-ben a természetben nyújtott segélyre tett javaslatot. Az igazi mérsékelt konzervatív elfogadja az emberi méltóság másként gondolkodók által felkínált definícióját.
Az igazi mérsékelt konzervatív közösen élcelődik a baloldali véleményformálókkal a magyar jobboldal mucsaiságán és vállalhatatlan stílusán, de mindenki más ízlését és véleményét tiszteletben tartja, értékítéleteket ezért mindenki más irányában csak „toleránsan” hoz – vagy úgy sem.
Az igazi mérsékelt konzervatív támogatja az LMBT-szervezeteket és mások önkifejezési jogát. Elfogadja és támogatja a létrehozandó konszenzust az azonos neműek házasságáról. Ettől mérsékelt. Nem csupán passzívan eltűri, hanem kifejezetten támogatja a melegfelvonulást.
Az igazi mérsékelt konzervatív nem tesz morális kijelentéseket, kivéve ha azok azonosak a liberálisok és a baloldal morális kijelentéseivel. Igazából csak kétféle morális kijelentés létezik a számára: a fasiszta szélsőjobbal szembeni és az elnyomottak mindenféle csoportjával szolidaritó.
Az igazi mérsékelt konzervatív nem vallásos, mert az már nem volna mérsékelt dolog. Az igazi mérsékelt konzervatív tehát szekuláris. Az igazi mérsékelt konzervatív szerint mindenki abban hisz, amiben akar, és ezt az államnak hivatalosan is el kell ismernie, sőt támogatnia kell – anyagilag.
Ha az igazi mérsékelt konzervatív vallásos, akkor semmiképpen sem tételesen és intézményesen, hanem a maga módján. Ha mégis valamely felekezethez tartozik, akkor annak tanítását modern és trendi módon kritizálja – lehetőleg alapvető pontjain.
Az igazi mérsékelt konzervatív nem deklarál igazságokat. Kivéve, amikor a tőle eltérő nézetűek igazságait elismeri.
Az igazi mérsékelt konzervatív szerint az államnak támogatnia kell a művészek önkifejezéshez való jogát. A támogatás elvonása elnyomás és cenzúra, ahogy a támogatott művész tevékenységébe való beleszólás is. Egy mű annál színvonalasabb és támogatandóbb, minél kevésbé érti a plebs.
Az igazi mérsékelt konzervatív a személytelen állam híve, ahol nincsenek személyi függések, mivel azokat kijavítja a bürokrácia.
Az igazi mérsékelt konzervatív támogatja a drogliberalizációt. Nem támogatja az abortusz szigorítását.
Az igazi konzervatív kiáll a sokadik generációs szerzett jogokért és az égből pottyant juttatásokért, kivéve ha azok a normális, teljes családokat erősítik, mivel utóbbiak piacellenesek.
Az igazi mérsékelt konzervatív mindenkihez udvariasan és tisztelettel szól, nem személyeskedik, nehogy megsértsen másokat, viszont mások vele szembeni személyeskedéseit a szólásszabadság nevében, öniróniáját és humorérzékét bizonyítandó, készséggel elviseli. 
Az igazi mértékelt konzervatív nem tiszteli a tekintélyeket, kivéve a szociológia, az esztétika, a politológia és filozófia Marxizmus-Leninzmus Esti Egyetemen és a Pártpolitikai Főiskolán végzett auktorait, akikre felvilágoskritizáló tekintélyeit lecserélte.

Az igazi mérsékelt konzervatív egalitárius. Az igazi mérsékelt konzervatív racionalista. Az igazi mérsékelt konzervatív technokrata. Az igazi mérsékelt konzervatív liberális. 

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!



A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr534468432

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ahol a part szakad 2012.04.25. 19:53:42

No, akkor kezdődjék a tánc – tárgyal velünk az EU, és az IMF. A jobbik énem azt mondja: ennek örülni kell. Egyértelmű: minden magyar érdeke, hogy legyen tárgyalás, helyreálljon a forint árfolyama, satöbbi. A most már elkerülhetetlen megszorítások...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.25. 10:12:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hacsaturján 2012.04.25. 08:18:13

kerestem az irónia métert, nem tanáltam. jobb is, mer télleg meglepőttem vóna.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.04.25. 09:22:08

Ez már az N+1. olyan poszt, amiben kifejtitek, hogy mennyire frusztráltak vagytok azért, de kérdem én, hogy miért? Elvégre tombol a konzervatív fülkeforradalom :)

Negyedkegyelmű 2012.04.25. 09:34:32

Chimaera bombinans in vacuo - szélmalom-harc ez a poszt. Szerintem senki sem vár el semmit Tőled, kedves Szerző, ellenben szabadon meghatározhatod, Neked mit jelent a mérsékelt vagy épp retrográd konzervatív alapállás. Elképzelt ellenfelek elképzelt buta érveivel vitatkozni elég gyengus.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2012.04.25. 10:03:15

Tényleg volt már ilyen poszt. Tessenek összekapni magukat, ha kérhetem.

IdomitottFoka 2012.04.25. 10:04:27

Nem olvastam végig. De lejött, hogy szegény jobboldali konzervatívok csak megtűrt páriák az országban, akiknek megszólalni is tilos.

"Az igazi mérsékelt konzervatív liberális."

Az igazi mérsékelt konzervatív azt se tudja, hogy a konzervatív ellentéte a progresszív (vagy az unortodox).

Az igazi mérsékelt konzervatív azt hiszi, hogy a liberalizmus vmi legújabbkori haladár frissesség. Csak téved.

Én_vezettem_? 2012.04.25. 10:56:10

bocsi, nekem az jött le, hogy a "mérsékelt" konzervativoktól azt várják el, amit jobban végig gondolva ,ár igazából nagyon liberális.

amugy minden konzervativ liberális, csak az eredeti értelembe vett, hiszen a liberalizmus 300 éve alatt alapvetően beépültek pozitív értékei, és ezt meg kell őriznünk, konzerválnunk. A neo-liberalizmus, és a legújabb vadhajtások ellen. Számomra ilyen vadhajtás, hogy már annyira liberális vagyok, hogy súlyosan korlátozom mások véleményszabadságát, sőt, legszivesebben jól meg is verném, meg tüntetek síppal-dobbal, de leginkább atombombát dobnék az összes köcsög keresztényre tipusu "liberalizmus".

Ja meg, a fiatal nőket diszkriminálhatják már a gondolatért is hogy esetleg majd gyereket szeretnének, és nem veszik fel a munkahlelyre, ez nem zavarja a liberálisokat, sőt, az igazai újliberális azt is nehézményezi, hogy a gyerekvállalás egy pozitiv dolog, és nem a rohadt himsoviniszták találmánya, közben meg mindenki a másság kisebbség jogaiért szónokol, tüntet, menetel. Nekem ez is egyfajta anit-liberalista vad-liberalizmus... Védjük a "jogokat", és tiszteljük egymást, feltéve hogy kizárólag a mi "értékeinket" (illetve értékrelativizálásunkat) és érdekeinket képvisleled, mert különben véged. Kinevetünk, kiparodizálunk, médiakampányt indítunk, beperelünk, letiltunk...

room_101 2012.04.25. 10:58:21

Ez a poszt erősen emlékeztet arra a viccre, amiben a hentesnél udvariassági versenyt tartanak.

AlerTomi 2012.04.25. 11:26:57

Dobray, Téged ki bántott eddig?

tarackos 2012.04.25. 11:44:31

Ez már a sokadik poszt a "milyen a baller szerint a jó konzerv" témában. Az elején még viccesnek gondoltam, végül is ilyen írásokra is szükség van. A sokadik után viszont arra kell gondolnom, hogy vmi zizis különben nem erőltetnék ezt a témát.

De mi lehet zizis? Talán az, hogy érzik a mai napig nem hajlandók sehogy sem viszonyulni a két éves jobber ámokfutáshoz kivéve a sitt esetét. Aminek motivációáját remekül felfedte HHF a HV-ben, szerinte ez alapvetően értelmiségi egzisztenciális kérdés volt. Azt persze nem tette hozzá, hogy az pedig a sokat ócsárolt szaros libsi önérdek.

Szerintem ez az ami frusztálja őket, hogy az egyetlen eset amiben hajlandóak voltak kiállni 2010 óta a szaros önérdekük. Ez pedig minden csak nem nemzeti, konzervatív, keresztény és a többi bullshit amiről oly sokat filozofálgatnak csak éppen viselkedni nem tudnak azoknak megfelelően...

Bloodscalp 2012.04.25. 11:51:13

erről egy közkeletű foci mondás jut eszembe-ami mellesleg hűen bemutatja a magyar futballt is.

Igazi focista nem iszik, nem dohányzik, nem kurválkodik ergo nem is létezik.

VándorMadár 2012.04.25. 13:22:18

Jó reggelt!
Nekem első olvasatra az jött le, hogy az igazi mérsékelt konzervatív:
a. nem létezik... :)
b. =/= vagy = szalonképes konzervatív?
c. puszta önvédelemből bólogat mindenki más véleményére, nehogy azért támadják, mert ő nem mérsékelt/konzervatív...
Értékelem a humorodat (bár olyan jól elrejtetted, hogy alig lehet észrevenni), de ez sajnos megint olyan cikk, amiből nem alakul ki vita. Mindent kijelentettél, valamint annak ellenkezőjét is
(d. identitászavaros? :) )

everyday_normalguy 2012.04.25. 13:23:47

Úgy érzem, valamennyire álproblémával foglalkozik az írás. Két okból is:

1) Azért valljuk be, kevés konzervatívot érhet ma nyilvános kritika Magyarországon, hisz vajmi kevés konzervatív létezik egyáltalán (már ha elfogadjuk, hogy a jelenlegi kormánypárt és annak gazdasági-kulturális-szellemi holdudvara javarészt azért nem az).

2) Én viszonylag kevés és igazából komolytalan, konzervatívok elleni támadást tudok felidézni a közelmúlt közbeszédéből. Persze nincsenek ilyen dolgokra érzékeny antennáim, simán lehet, hogy csak nem vettem észre, mennyire égető probléma is ez.

Az írás a maga ironikus módján, ugyan duplán negatív állításokkal, de nyilván körülír valamilyen konzervatív-definíciót. Ennek azért nem minden eleme magától értetődő szerintem.

Miért ne lehetne valaki konzervatív és szekularista. Vagy akár vallásos és szekularista?

Miért ne lehetne konzervatív az, aki azt gondolja, hogy ha már támogat anyagilag az állam bizonyos vallási közösségeket, akkor az összes vallási közösséget azonos feltételekkel kéne támogatnia?

Az nem lehet konzervatív, aki mondjuk azt gondolja, hogy a vallási közösségek teremtsék elő a tevékenységük kifejtéséhez szükséges forrásokat, állami pénzt meg csak olyan esetekben kapjanak, amikor állami feladatot látnak el, normatív alapon, az adott feladatot ellátó többi szervezettel azonos feltételekkel? Ha valaki hisz az egyéni felelősségben, az alulról szerveződő, önfenntartó közösségekben és a piacban, az már nem konzervatív?

Míg nyilván nem lehet megkövetelni egy konzervatívtól se, hogy az LMBT csoportokkal kapcsolatban támogató álláspontot foglaljon el, vajon az esetleges támogató állásponttal már rögtön ki is iratkozik az illető konzervatív a konzervatívok sorából?

Vajon a különböző juttatások egy részének a megvonását lehet-e konzervatív alapon kritizálni, ha azok szerződésen alapultak, a szerződések betartásának fontosságára való hivatkozással? Illetve a szerződéseket semmibe vevő intézkedések vajon elfogadhatók konzervatív szemszögből?

Kb. ennyi.

kCsaba 2012.04.25. 18:46:24

Lehet rugdosni a liberálisokat, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy az „elmúltkétév”, ami nem működik sajnos jobban, mint az „elmúlthúszév” egyértelműen a konzervatívok lelkén szárad, legalábbis annyira mindenképpen, mint ahogy a múlt kormányai szociáldemokrata vagy éppen liberális jelzőkkel illetett kormányainak tetteiért felelősek a szocdem, vagy liberális értékrendűek.
Csak éppen számos országban konzervatív és liberális emberek jól megférnek egymás mellett, ad absurdum együtt kormányoznak, ráadásul valamiért a baloldaliságot és a liberalizmus, illetve a jobboldaliságot és a konzervativizmust szeretik összemosni, pedig nem fekete és fehér a dolog, de mindegy is. Liberálisként annyit elmondhatok, hogy a „mérsékelt konzervatívtól” nem várom el a fentieket, bár azt mindenképpen, hogy a tőle különbözően gondolkodókat ne „nemzetárulónak” tekintse. Mindenkinek megvan az értékrendje, az, hogy én támogatom a fent leírtak legnagyobb részét, például a magyar társadalom speciális szerkezete miatt a szabadon felhasználható segélyeket vagy éppen a drogliberalizációt nem.
Talán a poszt szerzője által említett mucsaisághoz tartozik, hogy a liberálisokat családellenesnek vagy éppen sznobnak kívánja láttatni, pár helyen erősen manipulatív, de természetesen ez beletartozik a véleménynyilvánítás szabadságába.
Mindenesetre valószínűleg nem konzervatívként nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy a konzervatív, az nem attól lesz mérsékelt, vállalható, vagy meghallgatandó, hogy azt gondolja, amit én gondolok. Remélem, vannak a konzervatívok között, akik hasonlóan gondolkoznak a liberálisokról.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2012.04.25. 19:31:50

ez a poszt nem jelent már meg egyszer? :D

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.25. 23:58:29

@aesculus: Ebben a formában...?

@poszt: Az igazi konzervatív neurotikus, infantilis és önigazoló-önmentegető cikket ír, ha nincs jobb dolga?

szimplalány 2012.04.26. 07:13:41

Persze lehet ezen poénkodni, de azt nehéz eltagadni, hogy egyetlen, magára valamit is adó, komoly konzervatív párt nem engedne meg egy percig sem olyan fröcsögő gyűlöletbeszédet, mint amiket Kövér ereget, nem engedne meg magának ilyen durva és cinikus szegényellenes magatartást, mint a KDNP, amelynek elnöke két afrikai vadászat között beugrik bólogatni OV mellé a parlamentbe és csont nélkül megszavaz a legordítóbban keresztényellenes intézkedéseket. Az mondjuk stimmel, hogy abból áll a gazdasági törvényhozása, hogy az Audi és a dohányipar tollba mondja neki a törvényeket, ilyet tényleg csinálnak a nyugati konzik is, úgyhogy ez a kritérium megáll. De eközben belehazudni a kamerába, hogy szabadságharcot folytatunk, amikor fél Európa incl szegény Merkel asszony rajtunk röhög, az tényleg nem szokás. Még sorolhatnám, de nyilván SZG-nek tényleg az a mérsékelt konzervatív, aki nyíltan vállalja, hogy ő bizony megveti a fentieket, fenntartja a jogot arra, hogy kinyilatkoztasson, lenézzen, a liberálist, mint olyat lényegében azonosítsa a fentiekkel, erőből, indulatból és nyilvánuljon meg és ne kelljen nézeteit alátámasztania. Egyébként készséges, nem kézséges, de nyilván ez is a libsik mindenkit kioktató kekeckedése, úgyhogy alig merem leírni.

==T== 2012.04.26. 12:32:30

Nagyszerű írás. Rávilágít arra, miért nem vagyok mérsékelt konzervatív.

Poljuska 2012.04.26. 13:41:36

Az Igazi Mérsékelt Konzervatív Horkay Hörcher Ferenc és köre.

És Szilvayinak igaza van.

Szilvay Gergely 2012.04.27. 15:11:22

@szimplalány: @szimplalány: ki a fene beszélt itt OV-ről, KDNP-ről? Senki. Nem ez volt az apropó. Ráadásul elég sokat szoktuk őket szidni is. Csók.

hill billy 2012.04.28. 10:03:29

@kaleidoscope: Akkor mi különbözteti meg a az "igazi mérsékelt konzervatívot" a liberálistól vagy balostól?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.04.28. 19:33:06

@hill billy: Ez után a cikk után persze már senki nem akar "igazi mérsékelt konzervatív" lenni, de ha mégis, akkor szerintem igenis megkülönböztethető lesz és marad a liberálisoktól és baloldaliaktól. A personalizmus, a szolidaritás és a szubszidiaritás hármas iránya a Rerum Novarum óta egyértelműen kijelöli azt az utat a liebrális és a baloldali politika között, amelynek egyáltalán nem kell semmilyen szélsőséggel megalkudnia ahhoz, hogy meg tudja őrizni saját identitását.

hill billy 2012.04.29. 12:35:23

@kaleidoscope: A Rerum Novarum a mérsékelt konzervatív?
Az támogatja, amit a linkelt válaszodban sejtetsz? A Rerum Novarum olvasói általában nemigen.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.04.29. 14:24:07

@hill billy: Ma hallottam egy biznyságtételt, és aki tartotta, ezt az igét választotta ki, mint saját hivatásának alapigéje. Én sem tudnék jobbat.
"Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki,
ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. (1Kor 1,27-28.)"

hill billy 2012.04.30. 20:59:51

@kaleidoscope: Én meg ma lekentem 10 m2 kerítést.
De mi köze mindezeknek a mérsékelt konzervatívokhoz?
(A mérsékelt intellektuálisan mérsékeltet jelent ez esetben?)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.05.01. 08:28:43

@hill billy: Az lehet, hogy az intellektuális képességeim is mérsékeltek, de azt szerintem a legjámborabb testvér is érti, hogy mia köze mindennek a témához, mindazonáltal, ha már kérdezed, elmagyarázom. A cikkből, és a hozzászólások egy részéből sugárzik a megvetés, a lenézés, az "igazi mérsékelt konzervatív"-okkal szemben, egyfajta dzsentri mentalitás, ami érthető, miután a baloldali véleményformálókról lepattantak a jobboldali média ifjú titánjai, most kerestek maguknak könnyebb ellenfeleket, és azt megtalálni vélték az "igazi mérsékelt konzervatív"-okban, akik karakterisztikus tulajdonságaik miatt nem meszelnek vissza a beszólásokra, nem rúgnk vissza a gyalázkodásra. Ez a bűnbak keresés mechanizmusa, ha nem tudunk változtatni valamin, akkor legalább belerúgunk abba, aki nem tud, vagy nem akar visszarúgni. Ezért tartom adekvátnak jelen esetben Pál apostol szavait. Ha azonban esetleg még mindig nem érthető, szóljál nyugodtan, megpróbálom más irányból is megközelíteni...

hill billy 2012.05.14. 21:16:56

@kaleidoscope: Ó, régi és elcsépelt a stratégiád. A sor végén állónak jelenti ki magát valaki, majd bejelenti, hogy az utolsókból lesznek az elsők. Te kis farizeus.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása