Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

A majdnem-lemondathatatlan

Sir Humphrey I 2012.04.02. 19:28

Nincsen pótolhatatlan ember. A képességek szerencsére igen jól oszlanak meg a politikai közösség tagjai között ahhoz, hogy lehetővé tegyék a zökkenőmentes utódlást és folytatást. Miért kell mégis minden lemondást itthon egy hosszú és kínos agóniának megelőznie? Tényleg Schmitt Pál volt a második Gyurcsány Ferenc? Érdemes volt azután is folytatni a harcot, mikor már kilőtték alólunk a lovat?

A kvalitások hiánya tehát jó ok a távozásra/eltávolításra, de csak az esetek elenyésző részében ilyen egyszerű a helyzet. Van, aki olyan követői számára, mint az ötös lottó szelvény, vagy a tuti lóversenytipp: bár most nem ér többet egy fecninél, a későbbi biztos siker ígéretét hordozza magában, érdemes egy ideig bízni benne, aztán ha nem jön be, mehet a kukába. És van olyan vezető is, aki hívei számára az utolsó mentőcsónak, a tajtékzó tengeren sodródó utolsó palánk, ami bár nem jelent biztos menekvést, mégis meg lehet benne kapaszkodni, és talán még partra is vetődhetnek valahol. A politikus karizmájának és kurázsijának egyik fokmérője, hogy mennyire képes ezek közül valamelyiket elhitetni magáról, milyen erővel tudja magához kötni társait és választóit. Úgyis csak a süllyedést követő fuldoklás közben válik nyilvánvalóvá a végső bukás. Gyurcsánynak egy őszödi beszéd, egy kisebbségi kormányzás és majd egy tucat bukott program után végül az IMF küldte el a selyemfonalat. Mindenki számított rá, csak az időpont volt kérdéses.

Akik nem saját maguknak köszönhetik felemelkedésüket, magyarán mindig csak kerültek pozíciókba, máshogy merül fel a pótolhatatlanság. Ők addig elmozdíthatatlanok, amíg fölöttük azt akarják. Hasznuk nem saját képességükben, hanem szolgálatukban van. A tekintéllyel rendelkezők a kormányzat fényét és súlyát emelik, az engedelmesek pedig hasznos motorjai a vezetői akaratnak. Miért is kéne tőlük megválni? Az előbbi esetben akkor, ha túlságosan önhatalmúvá válnak, az utóbbinál ha elhasználódnak. Egyszerűnek és egyértelműnek tűnhet eltávolításuk, nehezen is képzelhető el, hogy az egykor szervilis politikus hírtelen autonóm, kezdeményező szereplővé váljon.

Schmitt Pál története itt kezd érdekessé válni, hiszen őt hagyták küzdeni, noha bármikor le lehetett volna állítani. Mintha a kamikaze pilótának megengednék, hogy visszatérjen saját hajójára, persze a robbanóanyaggal együtt. Képtelen lett volna erre, ha hitét nem táplálják azok, akik e hivatalba helyezték, azokkal együtt, akik hosszú évtizedeken át elfogadták univerzalitását, hogy ő ugyanúgy alkalmas egy nemzetközi szervezet vezetésére, mint a főpolgármesterségre, vagy a köztársasági elnöki posztra.

Sokan sokfélét írtak már arról, hogy mi volt az a még elfogadható veszteség, amit megért volna a köztársasági elnök hivatalban tartása. Ez a mérték megegyezik a politikusok mindenkori lemondathatóságának határával. Gyurcsány Ferenc lemondásához az MSZP-nek 19%-os párttá kellett zsugorodnia, mozgásterének minimálisra kellett szűkülnie. Véleményünk szerint ez nagyon magas ár volt. Az alapvető hivatalok maradék tekintélyének megőrzése érdekében pedig különösen nincs pótolhatatlan ember. Az a szervezetrendszer, az a politikai közösség, amelyik ilyen emberekkel bástyázza körül magát, törékeny és képtelen megfelelő utánpótlás „kinevelésére”.

Most biztosak lehetünk abban, hogy nem utoljára találkoztunk egy lemondathatatlan emberrel.  Viselt hivatalának súlya miatt Schmitt nagyobb figyelemben részesült, de ugyanezt el lehetett volna mondani miniszterekről, polgármesterekről, pártvezetőkről, főszerkesztőkről, vagy hivatalvezetőkről, akár most, de akár tíz, vagy húsz évvel ezelőtt. Legyőzve akár saját rokonszenvünket is és fel kell ismerni őket, és a kezdetektől meg kell teremteni a lehetőséget, hogy pótolhatóak, vagy leválthatóak legyenek. Akár önszántukból, akár mandátumuk lejártakor, akár a választópolgárok döntése alapján.

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!



A bejegyzés trackback címe:

http://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr664358416

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lemondani vagy lövetni ? 2012.04.02. 20:26:32

Schmitt Pál lemondott. Lemondása kötelesség volt. Kötelessége az országgal a jobboldallal és önmagával szemben is.Lemondásához vezető állomások a lebukás, a kivárás, a bizonyosság, majd a következmény. A lebukás Lehet azon vitatkozni, hogy valaki,...

Trackback: Köszönet Schmitt Pálnak 2012.04.02. 20:52:33

  Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!    E nehéz és fájdalmas időszak fordulónapján, mely nehéz volt egyaránt az Ön számára, az ön mellett hitet tevő támogatói, és a haza számára, kötelességünk megemlékezni minden eddigi érdeméről. Kö...

Trackback: A poszt-bolsi piszok a talpunkon 2012.04.02. 21:09:44

Annyit viccelnek és gúnyolódnak Schmitt Pállal, hogy lassan ciki lesz róla írni bejegyzést. Nem akarom egy pillanatra sem védeni a köztársaság lassan volt elnökét, hiszen – mondhatni – Maga kereste a gyomrost, amikor tudatában múltjának minden fordulat...

Trackback: Egy ember, egy párt és egy ország tragédiája 2012.04.02. 21:14:37

Schmitt tényleg az alapvető erkölcsi értékek fölött áll? Ha ezt elfogadjuk, ha ebbe beletörődünk, az már maga a vég. De hogy is van ez? És miért csinálja ezt velünk a kormány? Félek, hogy a magyarázatok meglehetősen félelmetesek. Az, hogy Schmitt ma le...

Trackback: Schmitt plagizált doktorija: számok, tények, grafikon 2012.04.02. 21:16:31

Nézzük a Schmitt-botrány tényeit számokkal, grafikonnal, érzelmek nélkül! 215 számozott oldalból áll a dokumentum 10 oldalnyi diagram és táblázat tartozik hozzá 16 oldalnyi teljes szövegazonosság található a dokumentumban Klaus Heinemann tanulmányának ...

Trackback: A méltatlan bulvárkacsától a lemondásig – Ki mit mondott az ország legkétesebb hírű doktorijáról? 2012.04.02. 21:18:24

Nézzük, ki mit mondott az elmúlt hetekben az ország legkétesebb hírű doktori disszertációjáról! Idézetek jobboldali politikusoktól, akik az első naptól kezdve összezártak Schmitt Pál mögött a plágiumgyanús kisdoktori ügyében. A hvg.hu január 11-én írta...

Trackback: A majdnem-lemondathatatlan 2012.04.02. 21:33:01

Az a szervezetrendszer, az a politikai közösség, amelyik ilyen emberekkel bástyázza körül magát, törékeny és képtelen megfelelő utánpótlás „kinevelésére”.

Trackback: Na nehogy már Kövér László! 2012.04.02. 22:09:33

Meghalt a király, éljen a király! Most, hogy Schmitt Pál lemondott, egykettőre vége lett az elmúlt napok hisztijének, a szappanopera ott folytatódik, hogy ki legyen az új elnök? Sokan azt rebesgetik, hogy a Fidesz Kövér László mellett teszi le a gara...

Trackback: Lemondott és perelni fog 2012.04.02. 23:07:56

A hétfő reggel frakcióülésre érkező Orbán Viktor még azt mondta: ha Schmitt Pál köztársasági elnök úgy dönt, hogy az igazságáért harcolni akar, akkor ezt a jogot senki sem veheti el tőle. A kormányfő kijelentette továbbá, hogy azt az ellenzéki javaslat...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.04.02. 19:59:28

Ez nagyon szép, de kétlem, hogy a Fideszt különösebben érdekelné a hivatalok becsülete. Gyanítom, hogy inkább csak ránéztek a közvélemény-kutatási adatokra és látták, hogy sokba lesz nekik, ezért szóltak neki, hogy most menj, Pali.

Counter · http://felcsut.hu/2013/05/07/felcsut-foci-krisztus/ 2012.04.02. 20:02:11

Tisztességes, intézményi nézőpontból megfogalmazott (ennek már a puszta elismerése is értékelendő ma Magyarországon...) vélemény. Kár, hogy nincs továbbgondolva az alapvető intézmények versus személyek felfogásbéli ellentéte – és ami belőle következik a magyar belpolitikára nézve.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.02. 20:37:20

S(k)iccpali pedig nem tudta abbahagyni a hazudozást. Fájt neki, hogy nem konzultáltak vele, pedig az egyetem azóta lemondott rektora többször is szeretett volna egyeztetni. Szerintem a hazugság szegény bohóc vérében van! De most majd megkapjuk helyette Kötéllacit. Az is szép lesz! :(

Stefánia kisasszony 2012.04.02. 20:40:50

Kövér Lászlót akarom köztársasági elnöknek!

sárkányfő 2012.04.02. 20:43:55

Érdekes gondolatkísérlet, de Schmitt egyszerűen azért távozott, mert már több kárt okozott Orbánnak, mint amennyi hasznot hozott, kár ebbe többet belelátni.

"Az alapvető hivatalok maradék tekintélyének megőrzése érdekében pedig különösen nincs pótolhatatlan ember."
Az Orbán-rendszernek hála, ma már Magyarországon nem nagyon van olyan fontosabb hivatal, amelynek még lenne tekintélye, illetve függetlensége (e kettő egyébként feltételzei egymást). Kiüresedtek, formalizálódtak, ál-hivatalokká, látszat-megőrzés céljából fenntartott hivatalokká degradálódtak, funkciójuk átalakult nemzetiből pártpolitikaivá.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2012.04.02. 21:05:11

SZEGÉNY PALI

Mottó:
Dühöngeni emberi dolog, de állati veszélyes.

Ha esetleg szétrobbanna
Haragjában szegény Pali,
Úgy hullana, mint a manna,
S Palis lenne a nappali.

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2011/01/szegeny-pali.html
:)

CICMÓK 2012.04.02. 21:26:08

(origó, Olyan volt Schmitt Pál, mint egy összegyűrt papír zsebkendő, 2012. 04. 02., 15:52)

Schmitt Pál szombaton egyedül ebédelt a budai Déryné Bisztróban.
A pincér beszélgetett egy keveset Schmitt Pállal, miközben kiszolgálta.
"Arról beszéltünk, hogy ő nem tehet arról, hogy elfogadták a dolgozatát, ő sportoló" - mondta.
"Ha azt mondták volna neki, hogy tökös, ezt nem jól csináltad, írd újra, akkor biztosan újraírta volna" - mondta a pincér.
Ez a mondat saját gondolat, és bizonyítja, hogy tényleg hiszi hogy igaza van, és a kisdoktori ügyében tiszta a lelkiismerete.
Ha mondták volna, újra írta volna! Nem mondták!
Bizonyíték, soha nem volt egy saját önálló gondolata, buta ember. (Ez vélemény.)
További bizonyíték az elmúlt napok nyilatkozataiban elhangzott mondatok,
össze-vissza beszéd, amit a felkészítők adtak a szájába! Aki gondolkodik, az nem beszél ilyeneket!
A FELKÉSZÍTŐ STÁB NEM HÜLYE!
Kihasználták a butaságát és a naiv hitét, meggyőződését!
Végigjátszatták vele ezt a komédiát. Így csináltak belőle szerencsétlen, megtört mártírt, akit a hívek sajnálni fognak, mert a mocskos,
erkölcstelen ellenzék politikai támadásának áldozata!
MEGINT NYERT A FIDESZES GŐZHENGER, akinek semmi nem szent, csak a hatalom!
Ezzel az ügyes trükkel nem vesztettek a híveikből, sőt lehet, hogy nyertek valamennyit!

freesleep 2012.04.02. 21:27:35

a miniszterelnökökre és egyéb tisztviselőkre nézve is igaz kell legyen...

is 2012.04.02. 21:29:59

az MSZP már az 5. elnökénél tart, a FIDESZ az elsőt gyűri (kösz, az alibi Pokornit hagyjuk) 23 év, 3 vesztes választás stb.stb. után. 2010 óta örökös 9 éves emberekkel tömték tele az összes, független párttitkárrá átalakított pozíciót, ÁSZ-elnöktől legfőbb ügyészen át bírósági vezetőig.

az MSZP már 2006 őszén is a 20% körül volt, semmi köze nem volt Gyurcsány népszerűtlenségének a lemondásához. ezt egyébként ti is leírjátok, hogy szerintetek az IMF küldte el, ami időrendben nem nagyon akar kijönni, mire ő lemondott már rég megkaptuk az IMF-hitelt, 2006 óta pedig minden hiánycélt teljesítettünk, szóval logikailag nem akar kijönni, de ti biztos tudtok valami titkosat. érdekelne, hogy mi aza titkos dolog.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.04.02. 21:37:21

Üröm az örömben, hogy ezt a hernyót, mi adófizetők tartjuk majd továbbra is. Egy tolvaj komcsit.

Altaïr 2012.04.02. 21:44:44

"Tényleg Schmitt Pál volt a második Gyurcsány Ferenc?"

NEM.

Schmitt lemondott...

collateral collector (törölt) 2012.04.02. 21:55:49

@is: "...2006 óta pedig minden hiánycélt teljesítettünk..."

kivéve 2011-et, amikor is 5,5% lett a hiány, orbánnak/matolcsynak köszönhetően. Azzal, hogy ezt kozmetikázták a magánnyugdíjpénztárak lenyúlásával, csak a hülyéket lehet megvezetni.

bamberg 2012.04.02. 21:56:11

Szerintem is nagy különbség, hogy Schmitt P. lemondott, Gyurcsányi meg nem. Hiszen lemondását akkor várta leginkább a nép, amikor hazugbeszéde nyilvánosságot kapott, illetve zűrös módon összefüggésbe volt hozható a rendőri brutalitásokkal. Esze ágában sem volt lemondani. Amikor aztán tényleg lemondott, az mindössze azt jelentette, hogy átadta helyét független gazd. szakértőnek álcázott emberének, hogy kisebb legyen a pártbukta a választásokon. Szóval van különbség, bármennyire is az a nóta régóta, hogy "ezekmindegyformák". (Most nem is akarom a köztörvényes arányokat előhozni, pedig a számok magukért beszélnek.)

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2012.04.02. 22:12:01

@is: Az MSZP már 2006 őszén 20% körül volt, hát igen 2006 tavaszán pedig bőven 40% felett választást nyert? Kinek köszönhető talán ez? A gonosz PatásOrbánnak?

Az igaz, hogy az első IMF kölcsönnél még Gyurcsány asszisztált, de mivel 2009 tavaszán már megint a csőd szélén voltunk, durvában mint pár hónappal azelőtt, GY.F. már vállalhatatlanná vált. Így jött Bajnai.

A 2006 utáni hiányteljesítéseket pedig nem gondolhatod komolyan...

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.04.02. 22:23:18

Az az igazság, hogy smittpálhoz eléggé hasonlít Magyarország népének elég nagy része. Talán fele is.

Nem véletlen, hogy SP ilyen pofátlan dumát elereszt újra és újra, és az se, hogy a Fidesz is ilyesmi szövegeket nyom most (meg vastapsol neki). Nem véletlen, hiszen __TUDJÁK__ hogy Mo népének elég nagy része ugyanúgy gondolkodik, mint ők meg SP.

Plusz még vegyük ide azokat is, akik hasonlóan szerezték a diplomájukat, doktorijukat, de most persze lapítanak.

kunzoo 2012.04.02. 22:41:36

@endike: @Sir Humphrey:

Mondjuk a fidesz megakadályozott minden reformot, szociális népszavazott, vasutat mentett és más ügyességek. Csakhogy a taktika oltárán feláldozta a stratégiát, nam látta át hogy nincs más út, most megpróbálja a Gyurcsány programját megvalósítani nemzeti szalaggal átkötve.

Pl: Vasút maradt ahogy volt, megszüntetik a párhuzamosságot.
Tandíj, csak durvábban de sokkal.
Súlypont kórházak lesznek, csak valami centrum névvel.
Iskolabezárások, hisz másként nem megy
ÁFA visszaemelése

Ráadásul beruházások leálltak, a BKV-t úgy menti Vitézy hogy aszonygya: Több pénz kellene. Na ezt akármelyik hülye meg tudta volna mondani.

MAti 2012.04.02. 22:54:05

@is: "2006 óta pedig minden hiánycélt teljesítettünk, szóval logikailag nem akar kijönni, de ti biztos tudtok valami titkosat. érdekelne, hogy mi aza titkos dolog."

WTF?

Még az EU is arra hivatkozva kaszált el minket, éppen most, túlzott deficit eljárás keretében, hogy mióta beléptünk, még egyszer sem teljesítettük a 3% kritériumot...
2006: 9,2%
2007: 5,7%
2008: 3,4%
2009: 3,9%

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2012.04.02. 23:06:25

Nem értek egyet a szerzővel. Schmitt Pál és az ő embersége, bölcsessége igenis pótolhatatlan azoknak a hazafiaknak a számára, akik hisznek a magyarságban és egy jobb, igazságosabb, becsületesebb Magyarországban, ahol soha többé nem mehetnek már úgy a dolgok, mint a 2010 előtti időszakban mentek. Még ha most a rágalmazók és a nemzetközileg szervezett hecckampány erősebbnek bizonyultak is, a mi számunkra Schmitt Pál örökös köztársasági elnök marad.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.04.02. 23:20:34

Európa bóvlistái és csalói vagyunk a fideszes banda miatt. Mindenki hülye, csak az orbáni "nemzeti szar" a jó és hiteles. A szocikon szocializálódott, sunyi, sumák, gőgös, álszent, műmagyar banda szép példánya a csaló, hazug Pál.
Remélem észhez tér Magyarország és belátja, hogy milyen beteg ember diktátorsága alatt élünk.
A sokat emlegetett nemzeti egységet még Orbán képben van , vele nem lehet megteremteni.
A k. elnöki tekintély visszaszerzését és valami nemzeti egységet csak a népszavazással választott személlyel lehetne elérni.

Hogy jöhet szóba egy Kövér, egy Tőkés, jó hogy nem Csintalan Sándor vagy Bayer bunkó Zsolt!

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.04.03. 01:48:33

Hmm... kezd öntudatra ébredni a mérsékelt jobboldali értelmiség? Az elmúlt egy hét pozitív hozadéka, hogy az egységes, homogén, arctalan jobbos massza valamiféle struktúrába kezdett rendeződni. Láthattunk igen kínos benyalásokat és teljesen vállalható különvéleményeket, arcátlan nyilatkozatokat és korrekt helyzetelemzéseket is. Ez korábban nem volt jellemző, vagy legalábbis nem volt ennyire látványos.

Örvendetes ez az írás, több szempontból. Egyrészt korrekt lezárása a Schmitt-ügynek. Másfelől... ha nem tévedek, finom üzenet Orbánék felé is.

"Nincsen pótolhatatlan ember."
"A tekintéllyel rendelkezők a kormányzat fényét és súlyát emelik, az engedelmesek pedig hasznos motorjai a vezetői akaratnak. Miért is kéne tőlük megválni? Az előbbi esetben akkor, ha túlságosan önhatalmúvá válnak, az utóbbinál ha elhasználódnak."
"Legyőzve akár saját rokonszenvünket is és fel kell ismerni őket, és a kezdetektől meg kell teremteni a lehetőséget, hogy pótolhatóak, vagy leválthatóak legyenek. Akár önszántukból, akár mandátumuk lejártakor, akár a választópolgárok döntése alapján."

Miközben rossz nézni a totálisan töketlen és szánalmas ellenzék vergődését (olyannyira töketlen, hogy az elmúlt két év legfájóbb ütését a hvg tudta bevinni a hatalmon lévőknek), és lassan eldőlni látszék a 2014-es választások kimenetele is, egyetlen dologban bízhatnak a jelenlegi csapat teljesítményével, stílusával, irányvonalával és eszköztárával elégedetlen állampolgárok: abban, hogy a belső ellenzék megerősödésével a jobboldal ki tud állni megfelelő alternatívával Orbán és csapata ellenében.

Ennek első lépése az a felismerés, hogy pótolhatatlan politikusok nincsenek.

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.04.03. 02:47:18

Még egy gondolat.

Azt hiszem, a Schmitt-ügy messze túlmutat önmagán. Nem arról szól már a történet, hogy egy jelentéktelen, a realitásoktól egyre inkább elrugaszkodó politikai bábnak van-e kisdoktorija vagy nincs, sőt nem is arról, hogy büntetlenül arcon lehet-e köpni a teljes magyar csúcsértelmiséget, vagy hogy jobb lesz-e a köztársaság új elnöke a réginél.

Az ügy katalizátor volt, különféle folyamatokat indított be a felszínen és a mélyben. Az utóbbi időben egyre látványosabb hibákat vét a hatalmi gépezet (kiszámíthatatlan gazdaságpolitika, vállalhatatlan stílus, önimázsrombolás belföldön és külföldön, beleragadás a megbízhatatlan renitens szerepkörébe, a holdudvar egyre gátlástalanabb nyomulása stb.), ami óhatatlanul felvetette azt a kérdést, hogy meddig kell ezt némán tűrnie és tolerálnia a jobboldali szavazótábornak, a jobbos értelmiségieknek, az önálló gondolkodásra képes politikusoknak.

Amint írtátok, minden elmulasztott váltásnak komoly (és az idő előrehaladtával egyre súlyosabb) ára van. Ez az ár most nem is elsősorban politikai, mert nem az a fő kérdés, hogy mennyire erodálódik a fidesz szavazótábora (2014 be van kellőképp biztosítva...), hanem az, hogy a mostani négy év egy újabb elszalasztott lehetőség lesz-e. Annak a lehetősége, hogy a "kétharmad" elsősorban ne a hatalomkoncentrációról, a bebetonozásról, a pozícióépítésről, a koncszerzésről, az uniformizálásról és az egy szent és tévedhetetlen akaratról szóljon.

Most még lenne mód akár a fő irányok, akár az alkotmány, akár a sarkalatos törvények korrekciójára. A jelenlegi ciklus lezárulta után ez a lehetőség hosszú időre csak ábránd marad (hacsak el nem durvulnak túlságosan az események, amit senkinek nem kívánok). Ha az ellenzék teljességgel alkalmatlan a feladatára, akkor a belső ellenzék megerősödése az egyetlen törvényes módja annak, hogy lényegi változások történjenek.

Orbán Viktor nem Pali bácsi, akit két telefonhívással meg lehet állítani. És ahogy műlik az idő, a feladat is egyre nehezebb lesz. Most talán még lenne rá mód és lehetőség. Ne feledjétek: a kétharmad ti is vagytok, a felelősség a tiétek is...

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2012.04.03. 03:34:20

Ugye most már nem Schmitt Pálról beszélünk?

G Hardy 2012.04.03. 05:37:55

@pirosfeherzoldezamagyarfold:
Mi ez a hirtelen indulat ? A fél ország tolvaj komcsikbol áll már évtizedek ota.

G Hardy 2012.04.03. 05:45:08

Egy gyenge, fontoskodo hangu cikk. Az is baj, ha valaki nem mond le, az is , ha lemond. Akár sapka van a fején, akár nem, mindig baj.
Nektek az a bajotok ezzel a rendszerrel, hogy nem ti vagytok fennt. Mihelyt ez igy lenne, azonnal jo lenne nektek ez a rendszer. Ha következetesek lennétek, akkor pl. most MINDEN csalás, mutyi , bunda által szerzett diplomát visszavontatnátok, mert több ezer SP van köztetek. De azt már nem, mindig csak akkor jön elö a magasztos erkölcsi felháborodás, amikor az megfelel az érdekeiteknek.
Menjetek játszani a homokozoba.

kirsten 2012.04.03. 05:46:22

@Stefánia kisasszony: Te jobbat soha ne is kapj mint a köteleskövér.. Mi azonban nagyon sokan nem kérünk belőle. Legyen a tied. Kiérdemelted az eddigi seggnyalásoddal.

déjá vu39 2012.04.03. 08:24:00

Amúgy jó lenne ez a cikk, ha nem keverné ide Gyurcsányt. Ezzel egy kicsit lehet csökkenteni SP hibáját, össze lehet mosni az össze nem tartalmazó dolgokat. Jobb egy önálló cikk SP-ről, aztán GyF-ről, OV-ról, akármiről.

déjá vu39 2012.04.03. 08:28:00

@Altaïr: GyF is. És mindkettő késve.

déjá vu39 2012.04.03. 08:39:50

@troll ellenpólus: "Nem értek egyet a szerzővel. Schmitt Pál és az ő embersége, bölcsessége igenis pótolhatatlan ...", stb.

Na, ne. Nem kell feltétlenül utálni SP-t, de ennyire beleszerelmesedni sem. Érdemes végignézni a pályafutását az 1996-os disszidálási kísérlettől kezdve (vajh, hogy úszhatta meg?) az Astoriától a NOB-on keresztül a mai napig. És akkor lesz egy kép egy emberről, akit lehet kedvelni vagy sem - de az idézett 2 jelző azért nem lesz helytálló.

déjá vu39 2012.04.03. 08:41:41

@G Hardy:
"Ha következetesek lennétek, akkor pl. most MINDEN csalás, mutyi , bunda által szerzett diplomát visszavontatnátok, mert több ezer SP van köztetek".

Bocs, köztünk.

is 2012.04.03. 08:50:24

@Sir Humphrey: ja, _számokról_ úgy beszélgetünk, hogy "nem gondolhatod komolyan". köszi, értem a hozzáállásod. az IMF indoklásod is értem: nincs, csak tippelgetsz. nem vak vagy, hanem bátor...

@MAti: 2006-ban leadtunk egy konvergenciaprogramot, amiben 2011-re vállaltuk a 3%-ot. ebben szerepeltek a közbülső évek vállalásai, amiket mind hoztunk is, néha jobbat is. 2011-re sikerült ezt megborítani Orbánnak, most a KSH szerint 5,5%-os strukturális hiányt sikerült csinálni.

MAti 2012.04.03. 08:57:14

@is: Ja értem. És 2006-ban miért 9% fölötti értékről indultunk? Amikor gazdasági válságnak nyoma nem volt, a mai viszonyokhoz képest szárnyalt minden körülöttünk?
Ne legyünk már vakok, legalább ha számokról beszélgetünk.
Ezt a gazdaságot a száznapos programnak nevezett csomaggal sikerült strukturálisan megroppantani, és azóta sem tudtuk ezt rendbe hozni.
A Bokros-csomagtól 2001-ig egészen vállalható számokat produkáltunk. Aztán leküzdötték az országot odáig, hogy megint egy sokkhatás szerű csomagra legyen szükség. :(

Altaïr 2012.04.03. 08:59:13

@déjá vu39: ööö, hát ez elég gyenge volt. Próbálkozz újra.

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2012.04.03. 09:07:03

@dark future: "Hmm... kezd öntudatra ébredni a mérsékelt jobboldali értelmiség? Az elmúlt egy hét pozitív hozadéka, hogy az egységes, homogén, arctalan jobbos massza valamiféle struktúrába kezdett rendeződni."

Aki eddig homogén, arctalan masszának látja a jobboldalt, az legalább akkora hülyeséget állít mintha azt mondaná, hogy Gyurcsány és Szanyi egy platformon van. Elég felületes és a lényeget messziről elkerülő látásmód ez, szomorú lenne, ha a blog 2007-es indulása óta ennyi maradt volna meg az olvasóknak...
Bár visszafogott írás született, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy most először láttunk arra példát, hogy egy tekintélyes pozícióban lévő ember saját hibáinak, bűneinek napvilágra kerülése után lemond hivataláról. Nem háttérmutyizások eredményeként, nem nemzetközi szervezetek nyomására. Már az első pillanatoktól kezdve saját oldaláról hangzottak el kritikák a köztársasági elnök felé. Hasonló erejű nyomás volt Gyurcsányon és Medgyessyn, sajnos őket ez nem igazán zavarta, sem a körülöttük lévő értelmiséget.

bruhahahahihihi 2012.04.03. 09:07:44

Köteles Lacának nemcsak a súrolókefe lóg ki a száján hanem a kapa is....AZ EGY igazi SUTTYÓ BUNKÓ !!!!!

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2012.04.03. 09:08:45

@déjá vu39:

Miért ne lehetne összehasonlítani, egy asztalra tenni őket? Más minőség? Más igazság?

bruhahahahihihi 2012.04.03. 09:08:58

HA a BUNKÓ Köteles Lacit megválasszák,akkor Ő lesz az első ELNÖK akit biztos lelőnek majd. EZ TUTI!

bruhahahahihihi 2012.04.03. 09:10:07

A Tökés meg menjen vissza a kurva anyjába a román szőröstalpú Schmitt- hez hasonló pozicióhajhászó gerinctelen állat!
Magyarul röfögő Román szőrőstalpu elnök se kell!!!!
Olyan kell akit az egészz ország elfogad!

imperial 2012.04.03. 09:10:12

A nagy megfelelési kényszer újabb dicső állomása lehetne, ha az ún. "konzervatív" blogok megint összefognának és a judeonáci kertész ákost javasolnák államfőnek.

Idióták.

dr. Ringlósztár 2012.04.03. 09:16:26

"A házelnök Schmitt Pál köztársasági elnök lemondó beszéde után utasította rendre az államfő napirend alatti felszólalása alatt bekiabálókat. Ezután úgy fogalmazott, "engedelmükkel hozzátenném azt, ha már az elmúlt napokban a méltóságról és méltatlanságról hosszú vita kerekedett a sajtóban, hogy az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek az Országgyűlésben". Kövér László kijelentését élénk taps fogadta a kormányoldalról, míg az MSZP-frakció egy része - a Demokratikus Koalícióhoz tartozó néhány független képviselőhöz hasonlóan - kivonult az ülésteremből."
Már most látszik, mekkora patkány lesz a következő elnökötök is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.03. 09:23:38

hiszen őt hagyták küzdeni, noha bármikor le lehetett volna állítani. "

nem hinném. a pártvezetés meggondolta magát csupán. milyen ostobák a fideszes képviselők.

@Sir Humphrey: te angoltanár vagy?

bruhahahahihihi 2012.04.03. 09:25:59

Ha van Schmitt Pálnál alkalmatlanabb és méltatlanabb személy a magyar nemzet egységének kifejezésére, az "Kövér köteles László". Még az is szégyen, hogy a néhány napig "ideiglenes" köztársasági elnök lehet.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.03. 09:26:07

@déjá vu39: mi a különbség smitt és gyurcsány között?
mindakettő hazudott, mindakettő csalt, mindakettő jó elvtárs, mindakettőnek le kellett volna mondani, mindakettőnél összezártak a haveri kutyák, a média, a pártok védték a halálukig.
mindakettő ugyanúgy iskolázott, komcsi segítséggel. mindakettő hatalmát az előző hazaáruló rendszerből merítette.
mindakettő pálforduló, gerinctelen. kommunista diktatúrát szolgált 90 előtt. 90 után pedig demokráciáról és jogállamról beszélt, milyen hiteles

wattafilling 2012.04.03. 09:30:40

... s mindezen közben kiderült, hogy a sajtó, a média egészen messzire elmehet és bántódása mégsem.
Magasan feltartható fényes transzparenssé lett a plágiumügy, jelezve ország-világ aggódó kételkedőinek, hogy a média- és sajtófelügyelet mértéktartó, nem részrehajló.
Egyébként, ha most még azt is ide írom, hogy mindezt nem cinikusan írtam le, akkor teljesen cinikussá válik a hozzászólásom.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.04.03. 09:52:36

@Sir Humphrey:
"most először láttunk arra példát, hogy egy tekintélyes pozícióban lévő ember saját hibáinak, bűneinek napvilágra kerülése után lemond hivataláról. Nem háttérmutyizások eredményeként, nem nemzetközi szervezetek nyomására."
Szerinted most ez történt?
Szerintem nem. Szerintem őt lemondatta a Fidesz, mert megijedt, hogy túl sok támogatót veszít. Ez egy klasszikus vezéráldozat volt.

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2012.04.03. 10:55:16

@Lord_Valdez: hülyeség lenne azt mondani, hogy nem voltak itt is háttéralkuk, mégis az ügynek van egy íve, nem akadt meg, nem halkult el, az ügy januári kirobbanásától a lemondásig ütemesen egyre erősebben mutatott minden arra, hogy történnie kell valaminek. 2006 őszén is hasonló volt a hangulat, mégis érezte, tudta az ember, hogy nem történik majd semmi. 2009 tavaszán meg már senki sem lepődött meg azon hogy GYF lemondott. Hasonló helyzetek, más kimenetellel.

kassa 2012.04.03. 12:22:33

Mit szólnátok egy külhoni magyarhoz Magyarország elnöki posztján? Szerintem sokkal jobban meg tudná jeleniteni a nemzet egységét, mint bárki Magyarországról. Itt van például Csáky Pál Pozsonyban, kétszeres volt miniszterelnök-helyettes...

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.04.03. 12:32:00

@Sir Humphrey:

"Aki eddig homogén, arctalan masszának látja a jobboldalt, az legalább akkora hülyeséget állít mintha azt mondaná, hogy Gyurcsány és Szanyi egy platformon van."

Lépj pár lépéssel hátrébb, és vizsgáld meg onnét, ne belülről nézd :).

Ellenvélemények, árnyalatok természetesen eddig is voltak, de ilyen szintű nyílt tiltakozást 2010 óta én még nem láttam. Főleg nem a Magyar Nemzetben. Vagy a Professzorok BK-től. Vagy a KDNP fővárosi vezetőjétől. Vagy Pálinkástól.

A dialektikus materialisták :) egyik tételmondatát kölcsönözve azt hiszem, a mennyiségi változások most csaptak át minőségibe, most éreztem úgy először, hogy nem elszigetelt, egyéni véleményekről van szó, hanem valami megmozdult.

Lehet, hogy naiv vagyok, és az elmúlt néhány nap története előre megírt forgatókönyv szerint zajlott, leosztott szerepekkel, de merem remélni, hogy nem erről van szó.

IdomitottFoka 2012.04.03. 14:56:56

@Sir Humphrey: Az a probléma, hogy most egy csomó jobboldali (már ha ez jelent vmi egyértelműen definiálható dolgot) az egész lemondásügyet Gyurcsánnyal állítja szembe (meg Medgyessyvel). De hát őket azért nem olyan nagy ügy erkölcsileg felülmúlni. Mesterházynak meg a DK-soknak talán az orra alá lehet ezt dörgölni, de ezek (szerencsére) minoritás.

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2012.04.03. 15:36:00

@IdomitottFoka: sajnos ilyen sovány a viszonyítási alap...persze fel lehetne vetni hasonló morális problémákat másoknál is például Németországban, de akkor már eléggé eltávolodtunk.

G Hardy 2012.04.03. 16:01:04

@tesz-vesz:
Igazad van, semmi különbség. Valahogy feledésbe merült, hogy GYF is többszörös olimpiai bajnok (gondolom sárdobálásbol.)
:))

déjá vu39 2012.04.04. 09:06:20

@Sir Humphrey válasza "Miért ne lehetne összehasonlítani, egy asztalra tenni őket? Más minőség? Más igazság?"

Hogyne lehetne.
Sok-sok hozzászólásban érzékelem azt, hogy a GyF párhuzammal
1.) A GyF témát felszínen akarják tartani;
2.) A A GyF -SP párhuzammal azt akarják sugallni, hogy az "ellenoldal" is elkövetett hibákat, ő sem mondott le idejében, stb. Próbált meg ilyen megközelítésben olvasni a bejegyzéseket.

Egyébként - ha nem mondtam volna, most mondom - a cikked tetszett, én alapvetően tárgyszerűnek és informatívnak értékeltem. És - szerencsére - nem voltak benne szitkozódások.

déjá vu39 2012.04.04. 09:09:48

@tesz-vesz írta: "mi a különbség smitt és gyurcsány között?
mindakettő hazudott, mindakettő csalt, mindakettő jó elvtárs.... ", stb

Egyrészt azért van különbség, rengeteg is - de ezt most nem tartom fontosnak.

Egyébként lásd a Sir Humphrey-nek adott válaszomat feljebb.

déjá vu39 2012.04.04. 09:13:55

@Sir Humphrey:

Most látom, hogy ezt írtad: "Az a probléma, hogy most egy csomó jobboldali (már ha ez jelent vmi egyértelműen definiálható dolgot) az egész lemondásügyet Gyurcsánnyal állítja szembe (meg Medgyessyvel). "

Én ezt éreztem a cikkedben. Bocs, ha tévedtem. (Egyébként meg nem tudom, hogy melyik oldalhoz vonzódsz, és nem is érdekel.)

eichikarl 2012.04.04. 15:54:52

Schöpflin György for president!

hu.wikipedia.org/wiki/Sch%C3%B6pflin_Gy%C3%B6rgy
schopflingyorgy.hu/

Nála a tudományos háttér ingencsak rendben van, politikailag is tapasztaltabb, föként nemzetközi szinten, mint mondjuk az emlegetett Pálinkás, vagy Vizi E. Szilveszter, és ami az ország jelen állapotában igen fontos, idegen nyelven meg tudja fogalmazni, mi a helyzet Magyarországon úgy, hogy azt az "idegenek" is megértik, és nem kell a magyarázat magyarázatába bonyolódnia. Ja, és ami nem elhanyagolható a 2/3 miatt, a pártból jön, de nem kreatúra - amennyire tudom. Tehát reális választás lehet, hiszen 2/3-os többséggel reálisan nem lehet azt hinni, hogy párton kívülit fognak választani.
2010-ben ugyan nem vállalta a külügyminiszterséget, de ha szépen kérnék, ez azért mégis más lenne.
Azt mondják, OV meg akarja védetni az alkotmányt - hát azt nem csak erövel lehet. Szerintem.

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.04.13. 20:54:09

Azért csak sikerült lemondatni!!!

eichikarl 2012.04.13. 21:57:52

@tisztakéz:
Pedig, majdnem itt feletkezett. Következetes a feledékenységben: 20 éve lábjegyzet, most adóbevallás. Ez utóbbit még be lehet pótolni. Vagy nála az Alzheimer már akkor elkezdődött. Reagan nyomaiba lép?

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc