Táblák a kétnyelvű Dél-Szlovákiáért

Konzervatorium I 2011.10.18. 07:28

Újabb akciót hajtott végre szombaton a Csallóközben a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom. Önkéntesei egy kétnyelvű, a helyiségneveket szlovákul és magyarul is feltüntető táblát állítottak fel Dunaszerdahely közelében, a várost Pozsonnyal összekötő úton. A 63-as úton naponta több ezer autó fordul meg és a forgalom 81 százalékát helyi járművek alkotják, az utazók legalább 65 százaléka pedig magyar nemzetiségű. Az alkotók a táblaállítást megelőzően napokat töltöttek el az elhaladó forgalom felmérésével és elemzésével. Hiába azonban a magyar nemzetiségű sofőrök markáns jelenléte az utakon, a közútkezelő vállalat mindeddig nem volt hajlandó megtisztelni a helyi kisebbséget azzal, hogy anyanyelvén is feltünteti a helyiségneveket, holott az több országban magától értetődő jelenségnek számít. Akciójával a mozgalom arra szeretné felhívni  figyelmet, hogy a kétnyelvűsítés a közutakon is nem a civilek, hanem az állam dolga lenne egy toleráns, európai társadalomban.

A videóval egyben arra is szeretnék bíztatni a kétnyelvűségét tenni akaró szlovákiai magyar polgárokat, hogy lépjenek fel jogos nyelvi és kisebbségi jogaik védelmében akár hasonló szimbolikus akciókkal, vagy akár a mindennapi tetteikkel. Nem kell hozzá videó, hangzatos kijelentések, vagy tíz ember munkásoverallban. Elég hozzá az, ha valaki nem szégyelli anyanyelvét használni az üzletekben vagy a hivatalokban. Ne féljünk jogainkat kihasználni ott, ahol adottak, és követelni ott, ahol nem!  
 

A mozgalom Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni!

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr733309701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bloodscalp 2011.10.18. 21:14:17

Ne féljünk jogainkat kihasználni ott, ahol adottak, és követelni ott, ahol nem!

ha ott ezt hírdetitek, itthon miértnem?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.10.21. 15:54:40

Én támogatom. (nem mintha sokat számítana)

vattafák 2011.10.21. 18:02:36

a szlovákiai magyar nők komoly többsége meghagyja, használja a "ová" végződést a nevén.
az ovátlanítottak aránya összemérhető az ugyanezt feminista (vagy ki tudja milyen) ok miatt elkövető szlovák nők arányával.

apró kisebbség próbál itt figyelmet felkelteni, és lesz dolguk elég.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása