Magyar WikiLeaks-iratok: a féreg visszanéz

Caracalla I 2011.09.08. 07:25

Az Origo immár 41 cikkben dolgozza fel a magyar vonatkozású, az Egyesült Államok nagykövetsége által készített és hazaküldött jelentéseket, amelyek a Wikileaks, egy a titkok kiszivárogtatására létrehozott szervezet és weboldal kebeléből szivárogtak ki. Semmiképpen nem térnék most ki a szivárogtatás, a Wikileaks vagy éppen Assange bemutatására és bírálatára, inkább a jelentések tartalmára koncentrálnék.

Miért lehet érdekes számunkra az, ahogyan az amerikai hivatalos szervek látták hazánkat – merül fel az első kérdés. Hozzá lehet rögtön tenni, hogy ezek a kijelentések nyilvánvalóan részleges képet festenek és nyilvánvalóan elfogultak, de igazak is egyben. Ugyanakkor lehetőséget ad egy kvázi kívülálló nézőpontból szemlélnünk saját kis poltikai és társadalmi környezetünket, méghozzá egy olyan közeli szövetségesünk nézőpontjából, akivel értékeinkben is osztozunk – bár nem egyenlő mértékben, és megkockáztatom, hogy ezen blog szerzői például politikai életünk szereplőinél jóval őszintébben.

Vegyünk ehhez hozzá még egy általános tényezőt. Itthon nem dívik beszélni bizonyos dolgokról, az oknyomozó média szinte nem is létezik, a néhány ezzel próbálkozót arcról felismerik, és nem illik kiteregetni a szennyest. Ezek helyettesítésére maradtak a sejtető elemzések, kremlinológiai jellegű írások, ahol a vezértől számított ülésrendből teljes évtizedekre tudnak a tehetséges szakértők következtetéseket levonni. Ezt mintegy megerősíti, hogy egyébként a magyar média nagy része nem foglalkozik a Wikileaks-iratokkal.

Ehhez képest a nagykövetségi jelentésekben tények vannak, néhol egészen meglepő tények. Például az egyesek által eddig vallott, mások által tagadott tény – hogy a szocialisták és a Fidesz között valódi minőségi különbség van – egyértelműen megerősítést nyert. Gyurcsány tisztelte és példaképnek tekintette Putyint, egy diktátort (ezt neked, demokratikus baloldal), a Molra hajtó Szurgut az orosz állam gazdasági társaságnak látszó keze, az OMV is nekik dolgozik, a Malév pedig valójában teljesen orosz kézbe került. Göncz Kinga szocialista külügyminiszter pedig azon motorozott, hogy harminc évre kiszolgáltassa az országot gázvásárlás szempontjából az oroszoknak. A hazaárulással ennyire közelről kokettáló külügyminiszterre a náci és a kommunista korszakban volt példa.

Ami ennél talán még eggyel erősebb, hogy bár talán a valóságot elfedő drapériák eggyel szebben vannak hímezve, mint az egykori nagy keleti testvérnél, ám mögötte ugyanolyan oligarchák bírnak befolyással az ország sorsára. Nem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy néhány pénzember – a nagykövetség szerint Demján Sándor, Csányi Sándor, Hernádi Zsolt, Kapolyi László – az üzleti érdekei szerint bármikor odadobta volna az országot. Ezek közül az utóbbi megszegte parlamenti esküjét – ha nem is betű szerint, de szellemében mindenképp. Hernádi Zsolt pedig még büszkélkedik is azzal, hogy ő személy szerint megkerülhetetlen energiaügyben, pedig formálisan csak egy cégvezető, akit a részvényesek leválthatnak bármikor.

Mindezek kétség kívül legitimálják az Orbán-kormány által tett lépéseket az orosz befolyás korlátozására és visszaszorítására.

Az ellenzéki éveket töltő Fideszről jóval kevesebb érdekes anyag született, pár érdekesség azonban akad itt is. Például a Bajnai által meggátolni nem sikerült rádiós korrupcióban a Fidesz is partner volt, de ez persze újdonságot nem jelent újságolvasó ember számára. Hogy Orbán nem gondolta komolyan a választási ígéreteit 2006-ban, az szinte megnyugtató, hiszen így csak cinikus és erkölcstelen, nem gyengeelméjű (ami lássuk be, mégiscsak jobb, egy hivatalban lévő miniszterelnökről beszélünk elvégre). A Fideszbeni politikai szerepek és erőviszonyok alakulása meg nem különösebben foglalkoztat – a pszichológia és a kremlinológia nem kenyerem, kívülállóként pedig nem érdekel, hogy Pokorni Zoltán vagy Varga Mihály mennyire erősen próbálkozott, vagy hogy bizonytalan-e Orbán néha, ha egyébként a kormány kudarcot kudarcra halmoz (vagy éppen nem próbálkoztak, magabiztos, és sikert sikerre).

Vannak persze még apróságok, mint hogy Bajnai béna volt Ficoval, vagy éppen hogy Orbán utcai harcosnak képzeli magát, vagy hogy a Római Katolikus Egyházat nem az zavarja igazán, hogy a klérus ügynök volt, hanem hogy ez kiderülhet; nyilván lesznek még hasonló súlyúak tucatszámra. Egy komoly tanulsága van eddig a kiszivárgott diplomáciai jelentéseknek. Ez pedig az, hogy az ezredfordulót követő magyar politikus (mint archetípus) valójában könnyűszerrel alulmúlja a róla kialakított legnegatívabb képet is.

Belenéztünk egy picit az országalmába, és a féreg néz vissza ránk.

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr633207862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andal 2011.09.08. 11:31:57

@Sieg (+töbibek): Akárhogy is csűrik-csavarják, a helyzetet a ballib kúrta el, és 2006 óta ők sem voltak képesek csak rontani rajta. Az örökség: magas államadósság, 0 gazdasági növekedés, rossz külső gazdasági környezet. Nincs pénz arra, hogy a gazdaságot felpörgessék, a különböző ellátórendszereket átalakítsák. Az egész EU csatlakozásunk így el lett kúrva. Amikor majd csökkentik a kiadási oldalt és továbbra is próbálják növelni mindenféle extrém adókkal a bevételt, az ugyanúgy negatívan hat majd a belső fogyasztásra, beruházásokra, kkv-ra, szociális feszültségek lesznek stb.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben itt már nem elég néhány zseniális közgazdász zseniális reformterve, hosszú évekig csak pangás meg szívás lesz, hasonlóan a görögökhöz. Kíváncsi leszek, hasonló lesz-e majd a helyzet 2014-ben, mint '94-ben volt, akkor is a jobboldal volt a hibás mindenért, amit a Kádár-korszak csődtömegéből örökölt.

Persze, Orbánékat lehet és van is miért kritizálni, de ezt a helyzetet nem ők idézték elő. Nincs pénz, el lett kúrva, csak szövegelnek ők is, de mivel a válság EU szinten is elhúzódik, így mi is maradunk a szarban.

@Zébácsi: lenyűgözőek az érveid, neked is szép napot.

Andal 2011.09.08. 11:35:42

@Táskás Tóni: Emlékszel még a 2006-os konvergencia programra? Már abban is az szerepelt, hogy 2010-ig csak lassítani tudják az államadósság-növekedés ütemét (akkor 20 ezer mrd-ig fog felkúszni). A 2008-as válság csak feltette az i-re a pontot, imf nélkül csőd lett volna nálunk elsőként.

MEDVE1978 2011.09.08. 11:35:43

Bevallom nem nagyon érdekel, hogy Orbán cinikus és erkölcstelen. Az egész eddigi politikai pályafutása lényegében ezt mutatja, ezért nem szavaztam rá. Ahogy az előző kormányt is, ezt is az eredményei alapján fogom megítélni. Eddig egyébként kb. 3/10-es teljesítményt nyújt :o(

is 2011.09.08. 11:38:52

ha jol latom az egesz cikk azert irodott, hogy a szocikra terheloket osszeirjatok. lassuk:
- Gyurcsany tisztelte Putyint. en ugy olvastam, hogy irigyelte, az egyreszt egy masik szo, masreszt Orban 3 evente csereli, hogy kit irigyel, es ha csak Berlusconit, mint orszagos haverjat, es a Forza Italia mozgalom szo szerinti masolasat nezzuk, akkor mar egalban vagyunk. tehat ha Gyurcsany Putyin-irigysege terhelo, akkor Orban Berlusconi-irigykedese is egyenloen az. de egyebkent ez egy ovodas dolog ezt terhelonek beallitani, el is szaladok megnezni, hogy ez Caracallatol sikerult.
- OMV-Szurgut-Mol: en ugy tudom, hogy a Lex-MOLt maga a kormany dolgozta ki, vitte a parlament ele, es szavaztatta meg. ezen kivul ok nem csinaltak semmit. itt mi a terhelo, hadd kerdezzem meg? vagy az agyatlan 'leirjuk a Szurgut nevet, az is hergeli az embereket' szintnel tartunk?
- Malev orosz kezben: a Malevet mar haromszor eladtuk, es haromszor vissza is kaptuk. teljesen eletkeptelen, elobb kell felrobbantani, es helyet soval behinteni, mint a MAVet. az oroszok tenyleg jol megszivattak, de konkretan meg nem, mert csak visszatoltak az egyebkent is meglevo szart (vagyis a hitelatvallalassal basztak at, mert tenylegesen nem vallaltak at, viszont nem sokat raboltak belole, megvannak a gepek, minden). nem nagyon latom a terhelot itt sem.
- Goncz Kinga (sot, Gyurcsany maga! ez hogy maradhatott ki?) turkmen gazra ment? ilyen hazaarulora pelda csak a nemetekenel van, akik az Eszaki Aramlaton keresztul (most folyik az uzembe helyezes) kozvetlenul az oroszokra csatlakoznak ra. 30 evre, mert az atomot eppen most zartak be. most komcsik a nemetek vagy nacik? tudom, koltoi kerdes :).

es ezert leultel, es legalabb 8 bekezdest irtal, hogy a FIDESZ-kakit csokkentsd, es a szocikat usd-vagd? penzert a kemek buntetese is kisebb. penzert csinalod vagy hitbol?

Birkesz 2011.09.08. 11:39:02

@Andal: Nah, ez már egy normális, nem beszűkült válasz.
senki nem mondta, hogy nincs válság, vagy hogy az hamarosan véget ér, nem ezzel van a kommentelőknek baja.
Hanem, hogy másfél év után az általad várt kilábalásnak még csak jelei sincsenek. Szinte pontosan egy éve azt nyilatkozták a 2011-es költségvetésről, hogy nem lesz vele probléma, tökéletes lesz. Ehhez képest, ha nincs a nyugdíjvagyon, akkor nagy elég szarban lennénk, amit már jelentős részben ez a kabinet okozott. Gondolj csak az adócsökkentésre, amiről rengetegen mondták, hogy veszélyes, de ezeket a figyelmeztetéseket lesöpörte Orbán-Matolcsy az asztalról.
Most, hogy belebuknak, megint előszedték a szokásos mantrát: A Bajnai kormány szarabb helyzetben hagyta az országot mint gondolták. A baj ezzel az, hogy több, mint egy évig nem jöttek erre rá: vagyis vagy inkompetens hülyék, vagy orbitális baromnak néznek mindenkit (köztük téged is!)
Ez nem zavar? Még mindig hiszel bennük?

nemecsek ernő áruló 2011.09.08. 11:41:35

Nem értem. Gyurcsánynál a "hazudtunk reggel-délben-este" egy jóvátehetetlen bűntett. Orbánnál csak egy megbocsátható tévelygés?

genyamagyar 2011.09.08. 11:44:40

Azt se felejtsük el, hogy Gyurcsány reformjait a Fidesz akadályozta meg. Tehát a jelenlegi országállapotért ugyanúgy felelősség terheli a fideszt is, mint az MSZP-Szdsz koalát.

Hányan és hányszor mondtak Gyurcsány alatt a fideszről, hogy "jó nagy marhák vagytok fiúk, mert amit nem engedtetk Gyurcsánynak megcsinálni, azt majd nektek kell."

Be is jött.

genyamagyar 2011.09.08. 11:45:34

@nemecsek ernő áruló: Nem tévelygés, hanem szükséges rossz. Természetesen az ország (zemberek) érdekében.

MEDVE1978 2011.09.08. 11:46:56

@Andal:

A politika akció és reakció. Ősbűn nincsen igazából. Ha a kétezres évek gazdaságpolitikai hülyeségeit keresi az ember igazából és kiszúrja magának a 100 napos programozó, osztogató Medgyessyt, akkor rögtön megtalálja a Megyó előtt fél évvel a teljes költségvetést áprilisig elköltő, pártját rettegve, bármilyen erkölcsi normát félredobva bebetonozni próbáló Orbánt is.
De természetesen ezeket a viselkedésmintákat is korábbi történések inspirálták.

nemecsek ernő áruló 2011.09.08. 11:47:12

@genyamagyar: Értem én, csak épp ez az a logika, amivel a 168 órában mosdatták Gyúrcsányt őszöd után. Még a szavak sorrendje is pontosan ugyanaz! Remélem, nem kell lerajzolnom! :)

is 2011.09.08. 11:48:38

@Andal: "Persze, Orbánékat lehet és van is miért kritizálni, de ezt a helyzetet nem ők idézték elő."

Errol beszelgetunk, es hozzuk oldalakon es orakon keresztul az erveket, hogy de bizony, legalabb 50%-ban Orban kormanyai es ellenzeki evei is felelosek ezert a helyzetert, ami most van. vegyuk sorra:
- a tandijtuntetes 1995-ben Bokros ellen: a felsooktatas finanszirozasa azota sincs megoldva, most eppen a 15 eves roghozkotesnel tartunk ahelyett, hogy tisztan, vilagosan lenne tandij (ez nem zar kis enkit, 4 modja is van a tandij fizetesenek, ebbol csak 1, hogy gazdagok a szuleim). 16 evvel elobbre lennek, es a FIDESZ itt a rossz oldalon all.
- keteves koltsegvetes: az indulatok, a lakasepites elszabadulasa, az orszag munka helyett jol elunk palyara allitasa. a szar korszak 2001-2006 kozott volt, ennek harmada az Orban-kormany
- 100 napos program: a FIDESZ megszavazta
- hulyenepszavazas: a 2006-2010 kozotti 4 ev legfontosabb aktiv lepese - a pssziv a vilaggazdasagi valsag volt-, amit Orban lepett meg, es teljesen vedhetetlen, a tarsadalmat magabol kifordito, barom kerdesekkel szetbaszott mindent. semmi nem bizonyitja jobban, minthogy Szocsak centire azota is Molnar Lajos programjat probalja valahogy ugy atvinni, hogy ne deruljon ki. csak most megint mar 5 evet elvesztegettunk, es ez 100%-ban Orban hibaja.

ezek a lepesek pont arra voltak jok, hogy a mai harmincas generaciot butasagban tartsak a 'komcsi ellenallas' (vo: klerikalis reakcio illetve nemzetkozi imrprlizmus) jelszava mogott. es amig Caracallak ilyen posztokkal meg mindig komcsizni, meg hazaarulozni probalnak, addig ez a generacio tovabbra is le van szedalva, elveszett, selejt, kuka. majd talan a kovetkezo.

collateral collector (törölt) 2011.09.08. 11:48:48

Az NGM optimista

Bár a második negyedéves GDP adat általános megdöbbenést okozott az elemzők körében, és 100 milliárdos lyukat ütött a költségvetésen, a Nemzetgazdasági Minisztérium bizakodó. Közleményük szerint az adat a "vártnak megfelelő". A tárca úgy véli, a részletes GDP számok alapján kijelenthető, hogy a gazdaság belső motorja, a fogyasztás a stabilizálódás jeleit mutatja. "Az előttünk álló negyedévekben a belső kereslet várhatóan további pozitív jeleket fog felmutatni, amely a bizonytalan külpiaci konjunktúra mellett is stabilizáló erővel hat a növekedésre."

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2011.09.08. 11:49:49

"Ehhez képest a nagykövetségi jelentésekben tények vannak, néhol egészen meglepő tények."

Picit meglepett, hogy ezt írtad, ugyanis - ahogy Lakner Zoltán tegnap elég tömören megfogalmazta - a politikával picit is többet foglalkozó állampolgár számára egyik állítás sem annyira meglepő (kivéve - teszem hozzá én - ha csak elfogult forrásokból informálódik).

genyamagyar 2011.09.08. 11:52:00

@nemecsek ernő áruló: Namármost ha a 168 órában írtakat elfogadjuk, akkor Gyurcsány erkölcsileg felmenthető. Ha viszont nem, akkor lehet menni tünteni a TV-székház elé, és lehet autókat gyújtogatni Orbán hazugságai miatt.

nemecsek ernő áruló 2011.09.08. 11:55:07

@genyamagyar: Valahol ez is egy interpretáció, de én nem egészen erre gondoltam. Én egészen pontosan arra gondoltam, hogy:

- Gyurcsány jóvátehetetlen bűnt követett el, de ha igen, akkor Viktor is.
- Viktor erkölcsileg felmenthető, de akkor Gyurcsány is.

Harmadik lehetőség egyszerűen nincs. Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy melyik verzió helytálló? A konzervatórium a cikk alapján a másodikat sugallja.

sárkányfő 2011.09.08. 11:55:21

@Andal: Ezt a képmutatást...

Mióta tagadhatatlan, hogy Orbán is hazudozik mint a vízfolyás, pár jobber hirtelen rájött, hogy Gyurcsánnyal tulajdonképpen nem is a hazugsága volt a baj, hanem hogy elkúrta a gazdaságot.

Ezzel szemben a valóság: éveken szajkózták hogy Gyurcsány hazudott, hazudik, beteges hazudozó, stb, stb, stb... és most, hogy Orbán is lebukott (persze eddig is lebukott sokszor, de most látványosabb), most hirtelen mindent másképp látnak...

rókafogta 2011.09.08. 11:55:27

@Andal: Azért van itt pénz, csak arra amire akarják!

fchris82 2011.09.08. 11:56:44

@Andal: "A 22ezer mrd-os államadósság és a zéró növekedés a ballib kormányok hagyatéka"
Ez így egyszerűen nézve igaz, egyébként meg ha részletezed a tételeket, akkor láthatod, hogy nagyrészt ilyenek miatt:
- 13. havi nyugdíj
- Medgyesy 100 napos programjának keretében 50%-os béremelések (orvosok, tanárok)
És ehhez a Fidesz is vígan tapsikolt, amikor pedig meg akarták szüntetni, akkor kivonulgatott és "fúj, ne az emberekkel fizettessék meg, egyszerűen nagyarányú adócsökkentés kell!"

Van egy tévképzet az egyszerű emberek fejében, hogy "A szocik loptak, tehát az állandóságot mind ellopták." Csakhogy a kettő között nincs összefüggés. A szocik loptak, az államadósság nőt, de azért, mert felélte az ország. Te, a nagyszüleid, az orvosod, a tanárod, az önkormányzatok, ... 22 ezer milliárdot nem lehet ellopni, és zsebre tenni, és nem is csinált ilyet senki (mármint nem az egészet). Jóval tovább nyújtózkodott az ország 2002-ben, mint ameddig a takaró ért, 2006 után pedig hiába látták a szocik, hogy változtatni kellene, a reformkísérleteket a Fidesz rendszeresen megtorpedózta, vagy alkotmánybíróság előtt, vagy népszavazással, vagy csak simán ellene szavazott és hergelte a népet a "van más, sokkal könnyebb út ki a gödörből, csak mindenki más hülye, a szocik meg egyébként is rosszat akarnak és azért nyúzzák a népet, mert ez a hobbijuk" Kb mint ha vki azzal kampányolna, hogy "Tudok egy tuti módszert, amivel fitt alakod lesz, simán leadsz 50 kg-t, cserébe nem kell se mozognod, se éhezned, sőt, ugyanazt és annyit ehetsz, mint most, akár többet is!" Aztán most ők mit csináltak? Még rátettek egy lapáttal a nagyarányú adócsökkentéssel, ami további 500 milliárd forintos lyukat ütött a költségvetésen, most meg néznek boci szemekkel, hogy recesszióban ettől nem pörgött fel villámcsapásként a gazdaság. Zsenik, én mondom, zsenik :D Ráadásul mindezt úgy, hogy Medgyesynél csak elszórva hallottál óvatosságra intő hangokat - voltak! -, de most még a csapból is az folyt, hogy NE vagy NE MOST! Sőt számolgattak, és megmondták kerek-perec, hogy ez, így, nem lesz jó, és semmi nem igazolja Matolcsy gazdaságpolitikájának elképzeléseit. A szakmai válasz erre pedig nem az volt, hogy ők is számításokat lobogtattak volna, hanem "Senki nem fog rosszabbul járni, eskü".

Erre mikor jön a sokadik pofon a valóságtól, akkor most meg: "Az a nagy terv, hogy hatékonyabb adóbehajtás és takarékosabb állam! Számokat most sem mutatok, mert az csak összezavarná magukat."

És baj, ha a butaság határozottsággal társul. Nagyon nagy baj.

csoko20 2011.09.08. 12:00:51

Ezzel a Wikileaks üggyel kapcsolatban az is finom, hogy politikusaink az amerikai követségen simán kiteregetik még a párton belüli szennyest is!!!

sárkányfő 2011.09.08. 12:02:08

@Andal:
"Az örökség: magas államadósság, 0 gazdasági növekedés, rossz külső gazdasági környezet. Nincs pénz arra, hogy a gazdaságot felpörgessék, a különböző ellátórendszereket átalakítsák."

Na ez vicces :)

"Magas államadósság"?
Kb annyi, mint amennyi a németeknek és franciáknak van, az EU két legerősebb gazdaságának. Talán arra gondolsz, hogy felment 80%-ra? Ja a bruttó. és a nettó? Itt maradt a jegybankban 3 milliárd euró IMF -es pénz, meg itt maradt 3000 milliárd manyup-pénz is. Ez így együtt 3% + 11% = 14%. Tehát a nettó államadósság 80% - 14% = 66%. Ez sem öröm, de melodrámázni talán kevés.

"0 gazdasági növekedés"?
A váslág előtt és után is volt növekedés, tavaly 1,2% volt. Ja, hogy most kezd leállni? Tudod ki a gazdasági miniszter másfél éve?

"rossz külső gazdasági környezet"?
Na ebben igazad van. Még az amerikai válságért gyurcsány a hibás.

"Nincs pénz arra, hogy a gazdaságot felpörgessék"?
He? Miről beszélsz? Olyan jó állapotban kapta meg orbán az országot, hogy íziben elengedett évi 500 milliárd adót. Pörgeti is a gazdaságot, csak úgy füstöl...

Na ennyit a szíjjártós közhelyeidről, és gondolom most megkapom hogy ballib zsidó/cigány/antimagyar stb vagyok, de uncsi már előre is....

JohnHenry 2011.09.08. 12:04:32

miért van olyan érzésem napok óta, hogy az index.hu-t megszállta egy politikai tiszt és a fidesz ifjúsági tagozata?

bdi 2011.09.08. 12:08:20

A frankhiteles ügyben sem ártatlan a fidesz. 2000 előtt, az ingatlan hitelezés meglehetősen korlátozott volt, 70-80% önrész nélkül lehetetlen volt belevágni.

Aztán jött azorbán az államilag támogatott több-tízmilliós hitelekkel, megduplázta az ingatlanárakat, és általánossá tette a szinte nulla önrészes hitelből vásárlást.

Az agyatlan, hitelből előre fogyasztást -- most bármennyire is ostorozzák -- ők honosították meg.

rókafogta 2011.09.08. 12:08:28

Megpróbálom összegezni: Gyurcsány 1. hazudott 2.eladósított 3.hűtlen kezelés( Sukoró) -bár nem jött létre de a szándék is büntetendő.Vagy nem? 3.elkúrt gazdaság ,ország társadalom 4. brutális erőszak alkalmazása (2006)
Orbán:1 .hazudott,hazudik 2. hűtlen kezelés (Mol) 3. Megtévesztés, zsarolás MNYP 4.Lopás.MNYP 5. hatalommal való visszaélés AB ,társadalmi szervezetek stb. 6. elkúrt gazdaság további elkúrása,(Matolcsy féle gazdaság) elkúrt társadalom további elk.....sa (emberek társadalmi csoportok egymás elleni uszítása)
Lehet ,hogy valami kimaradt mindkét nagyszerű embernél. biztos lehet írni még hozzá. Most már csak az a kérdés melyik pontok merítik ki a büntető törvénykönyv valamelyik paragrafusát, mindkettőnél.

Koky_ 2011.09.08. 12:09:12

@Andal: Még van rá 3 évük. Bár 1 év alatt is jelentős kárt okoztak... De ha ez a cél, hogy egy szintre kerüljenek Gyurcsánnyal, akkor jó úton járnak. Amúgy az is rohadt unalmas, hogy a fidesz hívők képtelenek megindokolni bármit anélkül, hogy Gyurcsány neve ne szerepeljen egy mondatukban.

Alterix 2011.09.08. 12:14:00

@JohnHenry: Ez csak paranoia:))))))
Egész egyszerűen nincs miért kritizálni a kormányt, mert minden faszán alakul:))) Muhahahahaha!

fchris82 2011.09.08. 12:16:24

@Koky_: "Amúgy az is rohadt unalmas, hogy a fidesz hívők képtelenek megindokolni bármit anélkül, hogy Gyurcsány neve ne szerepeljen egy mondatukban."
Ez így sántít és szakmaiatlan. Nem itt van a hiba, mert vhol joggal említik, mint ahogy 5-10 év múlva is joggal lesz említve mondjuk Matolcsy neve, vagy mondjuk 20-40 év múlva, amikor elég nagy valószínűséggel jelentkezni kezdenek a nyugdíjfizetési problémák. Említsék. A gond akkor van, ha a már vele össze nem függő dolgokat kezdik vele indokolni, és a valójában felelőst vele próbálják felmenteni.

Andal 2011.09.08. 12:23:15

@Birkesz: Ott valóban elkúrta a jobboldal, hogy gyors, fájdalommentes kilábalást ígért, nem pedig vért, verítéket és könnyeket, gondolván utóbbival nem lehet maximalizálni a szavazatokat. Ugyanakkor azt is szokás elfelejteni, hogy pont 2010 elején, a magyar választási kampány közepén bukott ki teljes valójában a görög válság mértéke, ekkor keményített be az EU a költségvetési hiánycélokkal kapcsolatban is (ugye 2005 végén még elnéző volt, a 2010-es '11-es vállalásokat pedig még Bajnaiék hozták össze). Így rögtön bukott a Fidesz új, lazább hiánycélokat tartalmazó terve, amiből gazdasági fellendülést, reformokat finanszírozott volna. Azóta csak kapkodás, ötletelés megy, nincs miből kifizetni a kórházak, állami vállalatok, önkormányzatok stb. Bajnaiék által hátrahagyott adósságait.

Az egyetlen hosszú távú döntés az egykulcsos adó bevezetése volt, de ebben a gazdasági helyzetben még Orbánék sem hiszem hogy kivárnának 2-3 évet, hogy beválik-e, hanem megint vmi külön adók lesznek majd.

@MEDVE1978: lehet rosszul emlékszem, de 2002-ben talán egy szoci politikus (Jánosi? vagy vki a pénzügyminisztériumból) állt elő a kormányváltás után a szokásos 1. számú borítékkal: kérem az előző kormány akkora kuplerájt hagyott itt, hogy nem leszünk képesek minden ígéretünket megvalósítani, pedig nagyon szeretnénk. Erre ment a fideszes hőbörgés, hogy márpedig ott van 300mrd tartalék stb, és végül Megyóék nyugtatgattak: minden rendben lesz, jóléti rendszerváltásra van pénz, csak a fidesz nem adta oda az embereknek. Ha 2002-ben (és nem 2006-ban) kezdenek el visszamutogatni osztogatás helyett, akkor még hiteles is lenne a kritika. Ugye '98-ban mennyi kritikát kapott a fidesz, hogy nem emelte a nyugdíjakat 20%-kal, a manyupot 8%ra, a 4es metróra 200mrd-ot stb., pedig reálisabban látta az ország lehetőségeit.

@sárkányfő: bocs, pl. a polidilin már 2006-ban is ezt írtam, amikor először ment a belemagyarázás az őszödi "igazságbeszédbe", meg hogy Orbán is ugyanezt csinálja stb.

soleange 2011.09.08. 12:24:06

Megy a nyalizás ezerrel, a legmélyebben a véleményvezér nyelve van benn, ott kommentezni se lehet, csak lájkolni.

soleange 2011.09.08. 12:25:22

@sárkányfő: Ez nagyon betalált.
@rókafogta: Ez is nagyon.

Csolt nemzettségbeli 2011.09.08. 12:25:47

Látom a Fidesz SZDSZ tagozatához is lejött az engedély a Viki LEAR iratokról való íráshoz és az elvtársak elkezdték a Gazda szerecsenmosdatását:O)))

A zIndexnek már tegnap engedélyezte a pártközpont.

Csolt nemzettségbeli 2011.09.08. 12:32:06

Ezek egy gátlástalan, beteg, önmagába és a hazudozásaiba belehülyölt sztalinista ember szavai:

"Arra a kérdésre, hogy mit szól Gyurcsány Ferenc kijelentésére, mely szerint valamennyi politikai erő hazudott, Orbán Viktor kifejtette: a magyar politikában kétféle hagyomány létezik. Az egyik a kommunista párt hagyománya, a hazugság, amelyet a baloldal tovább vitt, a másik pedig az ellenzéké, az egykori illegális "másképp gondolkodóké", akik sohasem hazudtak. "Én sem hazudtam soha az embereknek" - hangsúlyozta Orbán."

Koky_ 2011.09.08. 12:33:43

@kicsijuti: Szerintem meg Orbán. Ezen kár vitatkozni.

spinat 2011.09.08. 12:37:30

@bozon: pont ezt akartam írni. lemaradtam

Kabbe (törölt) 2011.09.08. 12:43:23

Orbán értünk hazudik:))

mekkora szolgalélek a blog szerzője. Kertész Ákosnak igaza van, de nagyon. Genetikailag vagytok talpnyalók.

Andal 2011.09.08. 12:44:31

@is és @fchris82: : Még 2004-ben egy kisebb megszorítás is elég lett volna az adósságspirál elkerüléséhez, ehelyett Gyurcsányék a további hitelfelvétel-osztogatás kombó mellett döntöttek (talán a Népszabiban volt Megyónak egy zseniálisan ostoba és önleleplező cikke 2007-ben "6 év kormányzati felelőssége címmel), 2005-06-ban ugrott meg nagyon durván az államadósság.

Ezt az "ellenzéki partizánakciók lehetetlenítik el a jóságos kormány működését" meg hagyjuk már. 2010-ben mi volt a mantra a választások előtt? A fidesznek nem is olyan lényeges a 2/3, hiszen az igazán fontos lépésekhez (adó, gazdaság, egészségügy, oktatás stb.) csak feles törvények kellenek. Na most a ballibnek is megvolt a többsége, a népszavazás marginális kérdésekről szólt, pl. eü. reformja már előző ősszel megbukott (lásd Molnár). Nem az ellenzék akadályozta meg a szükséges lépések megtételét, hanem a saját hülyeségük.

@sárkányfő: az minket semmivel sem segít ki, hogy nálunk jóval gazdagabb, fejlettebb, stabilabb országok adóssága is megemelkedett, jórészt a válság hatására. Nálunk már a válság előtt is szar volt a helyzet, sokkal sebezhetőbb és gyengébb gazdasággal (2008-ban 1%-os növekedés volt talán a válság előtt.)

A rossz külső környezetért nem Gyurcsány a hibás, de nem is Matolcsy. Az pedig, hogy javítani kellene versenyképességünket az adók, bürokrácia csökkentésével, már 7-8 éve napirenden volt, amikor kezdtünk leszakadozni a régiós országokkal való összehasonlításokban. Az igaz, hogy az egykulcsos bevezetése megkésett és nagyon kockázatos, de előre azért nem temetném.

Egyébként személyeskedést próbálom kerülni.

@Koky_: Ha a ballib által felhalmozott trágyadomb vmi csoda folytán hip-hopp eltűnne, én se fintorognék hogy micsoda bűz van.

nemecsek ernő áruló 2011.09.08. 12:46:31

@genyamagyar: Igen, csak én az autó-gyújtogatást semmi szín alatt nem tartom elfogadhatónak. Jobberekkel ellentétben ugyanis én következetes vagyok, és hű az elveimhez.

NA YA! 2011.09.08. 13:05:19

ovi eddig az igazmondás bajnoka volt, most már bevallottan csak a tetteiben van az "igazság". Valszeg eljön az idő, amikor majd büszkén bejelenti, hogy mind a szavai, mind a tettei hazugok voltak, csak a gondolatai patyolattiszták! Akkor viszont már pálcikával eszi a magyar a szecsuáni körömpörköltet!;)

pierre bayle 2011.09.08. 13:05:21

Ebugatta, de megbocsátóak a konzervatív urak, ha a Gazdáról van szó: gondolom, még nem esett le, hogy ez voltaképpen Öszöd, szóval Orbán kapcsán is várom azt a hányingerkeltő moralizálást a hitelességről, amit akkor elő tetszettek adni.

Bandibacsi34 2011.09.08. 13:11:47

Orban Viktor nem hazudott. Nem igert o semmit, igy nyerte o meg a valasztasokat. Kover Laci neha elszolta magat. A problema szerintem hasonlo, mint az Mszp nel: a fontos a zsebtomes, mindenhol mashol csak ad hoc megoldasok.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.09.08. 13:15:19

@Andal:

Pardon, ez egy nyilvános blog, sehol nincs leírva, hogy kötelező érvelni. Hozzászólásom vélemény volt, s mint ilyen, szabad (mint ahogyan a tied is az).

Több százszor leírtam és kifejtettem már mindazt, amit neked az imént nem (hsz-eim száma 1100 feletti - a tiéd 260 körül jár) - s úgy látom, megtették ezt itt helyettem mások.

Nem megbántani akartalak, csak jelezni azt, hogy kissé egysíkúan gondolkodsz (félnormálisan). Ennyi.

Neked is szép napot!

sisifux 2011.09.08. 13:16:16

@Andal:
" "ellenzéki partizánakciók lehetetlenítik el a jóságos kormány működését" meg hagyjuk már"

Miért is kell az Alkotmánybíróságot megszüntetni és mindent kontroll alatt tartani, ha minden olyan szuper a 2/3 alatt ?

És akkor a fidesz súlykolásos módszerét alkalmazva.:-)

Az igazsággal szembe kell nézni, még ha nem is könnyű.
A Fidesz mára egy szektává vált, Orbán Viktor szektavezetővel az élen.
Ha valaki, hibát, bűnt követ el, annak a számára nem mentség a mások által máskor elkövetett ugyanolyan, vagy súlyosabb hiba. Vagyis, ha Gyurcsány hazudott, az nem jogosítja fel sem Orbán Viktort, sem senki mást a hazugságra. Sem hatalommal visszaélésre. Nem olyan bonyolult ez.
A kérdés csak az, hogy akarja-e az igazságot a magyar társadalom.
Sajnos, mintha a szektahívek még nem jutottak volna el a kérdés felvetésig sem, nem, hogy az igazság igenléséig.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2011.09.08. 13:22:21

XIII. Fejezet, amelyből megtudjuk, hogy Viktor nem hazudott, csak nem fejtette ki az igazság minden részletét.

sárkányfő 2011.09.08. 13:24:36

@Andal:
Hol is írtam én, hogy rajtunk segít más országok adóssága? Sehol, ne keresgélj. Értelemszerűen azért írtam más példákat, mert már nagyon unom azt a hazug adóssághisztériát, amit nyomatnak a fideszesek tiszta erőből. A nettó adósság 66% volt tavaly májusban, ami egy világválság után, ha nem is öröm, de elfogadható, ráadásul a 80% sem lenne világvége, bár sokan próbálják tragédiának beállítani. Fel van ez tupírozva de nagyon.

Azt már nem is kell ugye megemlíteni, hogy most adósságcsökkentő pózban tetszelgő Orbán tavaly mindent megtettet, hogy növelhesse az adósságot, csak aztán Barosso adott neki két sallert, és azóta Orbán szépen teszi amit az EU előír neki.

A rossz külső környezetet te varrtad a szocik nyakába, nem én. Idézlek: "Az örökség: [...]rossz külső gazdasági környezet."

Az adócsökkentés és bürokráciacsökkentés nagyon két különböző dolog, nem kéne összemosni. Utóbbit már nem 7-8, de 200 éve el kéne kezdeni, de nemhogy csökkenne, de folyton nő.
Az adócsökkentés meg így igazságtalan, egy amúgy is csontszegény országban a szegények terhére növelni a tehetősebbek pénzét szerintem bűn.

Bár én nem is ebben a kontextusban említettem, hanem abban, hogy nekem Orbán vagy más nem beszéljen rossz örökségről, ha olyan jónak ítélte meg az ország gazdaságát, hogy kapásból elengedett évi 500 milliárd adót. Ha ez az ország ezt megteheti magának, akkor ez egy gazdag ország. De jó nekünk, nem igaz?

(te - kész csoda - valóban nem személyeskedsz, nem ehhez szoktam, üdítő kivétel...)

igényes 2011.09.08. 13:28:50

Azért azt tudni kell, hogy az országot Orbán rombolta le. Az ellenzék nagy úr, és élt is ezzel Orbán, mert mindig van ideggyenge heccelhető focista, meg fideszes képviselő. Látszott a normális fideszes arcán (képviselő) mennyire fáj az idióta Orbán. Megtették és lejtőre kerültünk, az MSZP tanulhatna belőle, sajnos az MDF belerokkant, mert Orbán vonzotta őket, már az árulókat magához. Nem volt önbizalom, hanem a szar ember mellé álltak. Tisztelem Pokornit, és vannak többen.

Balt 2011.09.08. 13:35:21

@Andal: Még egy pár kritérium az "egykutyázáshoz": ha nyilvánosan megtagadják a határon túli magyarokat a hazaikra meg lövetnek.

röhögő 2011.09.08. 13:46:18

@igényes: "Az ellenzék nagy úr, és élt is ezzel Orbán, mert mindig van ideggyenge heccelhető focista, meg fideszes képviselő. "
- Ha Gyurcsány kormányzott volna és nem bedobja a gyeplőt meg a pénzt a lovak közé, akkor sokkal jobban állnánk. Gyurcsány nem kormányzott, hanem betömte a nép és a közszféra száját pénzzel.

Balt 2011.09.08. 13:47:55

@Andal: "imf nélkül csőd lett volna nálunk elsőként." - ahogy ezt pl. a Wikileaks is hozza...

Balt 2011.09.08. 13:52:28

@genyamagyar: Ja kérem, maszopék ilyen tehetségesek a kúrmányzásban is, végtére is évtizedek óta bizonyítják...

Balt 2011.09.08. 13:54:09

@MEDVE1978: "pártját rettegve, bármilyen erkölcsi normát félredobva bebetonozni próbáló Orbánt is."

Marhaság. A 2002-es első forduló eredménye általános meglepetés volt - még az MSZP-ben is.

röhögő 2011.09.08. 13:56:07

@sárkányfő: "Azt már nem is kell ugye megemlíteni, hogy most adósságcsökkentő pózban tetszelgő Orbán tavaly mindent megtettet, hogy növelhesse az adósságot" - Orbán az adósság csökkentő pózban tetszeleg és úgy fizet vissza lezáró hiteleket, hogy előtte maga kamatozású államkötvényekkel (7%) feltöltötte a valutatartalékainkat. Most abból fizet.
Nem hazudik, csak nem mondja el hogy úgy csökkent hogy lenyúlta a manyupot és kibocsájtott egy csomó államkötvényt magasabb kamaton, mint amit az IMF-től kaptunk volna.

röhögő 2011.09.08. 13:56:52

@Balt: Azért nem betonozta magát akkor be előre. Most 2014-ben ezt a hibát már nem akarja elkövetni.

röhögő 2011.09.08. 13:58:49

@Bandibacsi21: "Orban Viktor nem hazudott. Nem igert o semmit," - De ígért, hazudott, de ez mellékes. A legnagyobb hazugsága az volt hogy fel van készülve a kormányzásra és van programja. Nem volt. A programja meg megbukott mielőtt belekezdett volna.

kicsijuti 2011.09.08. 13:59:41

@sárkányfő: jaj te vagy már megint e legdemagógabb de ezt már megszoktuk. Magyarországot nem a világ vezető nagyhatalmaival kellene össze hasonlítani hanem azonos régióba tartozó országokkal, Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Horvátország... Nézd meg náluk a "nettó" államadósságot úgyis a fele a miénknek. és úgyis a fele volt a mostaninak a mszp-szdsz előtt. Abba hagyhatnád már a szoci simogatást, ha megnézed a gdpjüket is kb egy szinten voltunk mostanra meg elhúzott mellettünk mindegyikük. Pedig válság volt ott is csak nem párosult mellé dilettáns kormányzás.

röhögő 2011.09.08. 14:00:15

@pierre bayle: "hogy ez voltaképpen Öszöd, szóval Orbán kapcsán is várom azt a hányingerkeltő moralizálást a hitelességről," - narancsdroidoktól ilyet ne várj! Az esetleg gondolkodásra képes hívők - pl stratez - már régen meg sem szólalnak.

röhögő 2011.09.08. 14:02:29

@kicsijuti: A cseheket ne vedd alapul, az teljesen mást tészta ipari fejlettségben. Szlovénia óriási szarban van, csak tájékozódj!
A szlovák és horvát életszínvonal pedig alacsonyabbról indult és ez óriási mozgató erő. Ráadásul a szlovákok ugye megléptek egy brutális szociális lefaragást.

Balt 2011.09.08. 14:05:12

@soleange: "Ez nagyon betalált."

Bizony, bizony! Csak az a mérhetetlen cenzúra ne lenne...! :))

ROTFL

kicsijuti 2011.09.08. 14:15:23

@röhögő: érdekes mert 2004ig nagyobb volt a gazdasági növekedésünk mint a cseheknek, az hogy nagyobb (valamivel) az ipar még nem egyenlő azzal hogy a gazdaság is nagyobb, (a gdp pl majdnem ugyanannyi volt aztán 2004ben elhúztak de nagyon). az meg hogy alacsonyabbról indult még nem mentség arra h megelőzzenek minket. az meg hogy Szlovénia óriási szarban van óriási túlzás.

sárkányfő 2011.09.08. 14:16:07

@kicsijuti: á, előkerült fideszjuti, ité, elnézést, kicsijuti is :)
csodálkoztam is volna, ha nem vádolsz meg azonnal szociszimpátiával, ez annyira a fajtádra jellemző...

na akkor cáfoljuk szépen amit összehordtál:
1. Nem az országot hasonlítottam össze vezető hatalmakkal, hanem az adósság GDP-hez mért arányát, mert pont ez az az arányszám, ami alkalmas összehasonlításra.

2. És azt sem állítottam, hogy kevés az adósságunk, ellenben azt állítottam, hogy az a patália, amit a hozzád hasonlóak csapnak, az szánalmas túlzás. 55%-ról felment 66%-ra a szocik idejében a nettó államadósság, úgy hogy közben volt egy világválság is, amire fél Európa szintén hitellel védett ki.

3. Ha az előítéleteid képes lennél kitörölni a szemedből, látnád, hogy sehol nem írtam a GDP-ről, sajnos a szlovákok valóban elhúztak mellettünk, nem is öröm. Ahogy elnézem az idei adatokat, a teljesen leálló növekedést, a különbség csak tovább nő, egyre gyorsulva húznak el tőlünk...

Csolt nemzettségbeli 2011.09.08. 14:18:31

@Csiken Disztroly:

Azóta már a XIV. fejezet megy. Orbán elvtárs kifejtette, hogy nem azt kell figyelni amit mond(mer mindig betegesen hazudik), hanem, hogy mit tesz.

Én azt mondom, hogy Orbán kezét figyelje mindenki, mert AKI HAZUDIK, AZ LOP!

Csolt nemzettségbeli 2011.09.08. 14:19:58

@Andal:

Fürggyé le vazze, ha nem tetszik a saját szagod!

kicsijuti 2011.09.08. 14:21:39

@röhögő: ja amúgy kockázatelemző vagyok és befektetési ajánlatokat írók az MNBben úgyhogy had tudjam jobban kivel kell Magyaországot összehasonlítani. Meg úgy általában sz ÖSSZES banknál az egy régióba tartozó országokat hasonlítják össze. Csehország tökéletes példa mert méretre meg lakosságra is nagyon hasonló. Jól mutatja mit mulasztottunk el a szar kormányzás miatt.

kicsijuti 2011.09.08. 14:27:20

@sárkányfő: csak hogy 2002ben nem 55% volt a nettó államadósság, ne hazudj, a gdpt meg nem vezető nagyhatalmakkal hanem azonos régióba tartozó országoknak a GDPjével kell összehasonlítani. Ugyanúgy mint minden más gazdasági mutató esetében.

Minor.Dragon 2011.09.08. 14:35:03

@bozon: "az MSZP eladta (volna?) az országot az oroszoknak," - és lehettünk volna az oroszok "alattvalói", de így majd lehetünk a kínaiak "alattvalói".

@Vezérigazgató elvtárs: "Ilyen gyáva nép meg is érdemli,hogy földönfutó legyen. Mivé lettél Árpád vére?"

@nagyza: "Tudod miért van ettől befosva a nép? Mert nagy része maga is korrupt. Jobb minden számla nélkül. Előnyt szívesen vásárol. Tanulni nem akar, de diploma kell."

Nagyon szép költői kép, hogy az almából a féreg visszanéz. Amiket idéztem, azért tettem, mert alátámasztanak egy véleményt, amely ellen többen vehemensen keltek ki. Mindazt, amit egy ember nemrégen leírt, igazolják az azóta általam olvasott kommentek döntő többsége: nagyon rossz a magyarokról a magyarok véleménye.
Csak miután ezt egy, a pedigréjében támadható ember tette, ezért ő nem elég magyar, hiszen igazán nagyot köpni csak magyar tud a magyarra.

A Wikileaks nem vizsgálta, hogy miért van ez a nagy nemzeti önutálat sok-sok konzervatívban is??
Mindazt, amit egy ember nemrégen leírt,

Katzenstreu 2011.09.08. 14:35:05

A szánalmas erőlködés sem elég erős fogalom. Kezdjük onnan, hogy az amerikaiakat, vicces elfogadni pártatlan bírónak bármilyen kérdésben is. Másrészt, ha végignézzük bármelyik uniós államból érkező jelentéseiket nagyjából ilyen komoly(talan) ügyekről olvashatunk. Ezért a megjátszott meglepetés az egyszerűen vicc.

Minor.Dragon 2011.09.08. 14:37:25

@Minor.Dragon: Utolsó mondat törölve, ismétlés.

sárkányfő 2011.09.08. 14:37:53

@kicsijuti: te hazudsz, kedves. ha valóban ennyire képben vagy, akkor pontosan tudod, hogy Orbán egy csontvázat hagyott utódjára, eldugott 360 milliárd ft adósságot a MFB-ban, ja meg itt hagyta az az országnak az államilag támogatott lakáshiteleit (nyilván fontos volt 30 millás kégliket vásárló embereket támogatni). Szóval az 55% még alulbecslés is. A fideszes hazugság ugyebár 53%-ról szól, csak a beépített lakástámogatásos csontváz százmilliárdokat vont ki később a rendszerből. Erről ennyit...

btw, ahhoz mit szólsz, hogy Orbán idén felvett 4 milliárd eurót, most meg nagy büszkén bejelenti, hogy ennyivel csökkenti az adósságot? :) ugye milyen vicces fiú a miniszterelnök? :)

sárkányfő 2011.09.08. 14:39:19

@kicsijuti: ja, azt nem te mondod meg melyik országot melyik országgal kell összehasonlítani... az aránymutatók kiválóak minden ország összehasonlítására, épp azért mert nem abszolút értékek. gondolkodj már...

sárkányfő 2011.09.08. 14:48:38

Ismerjétek el, az nagyon vicces ahogy Orbán a saját frakciójának is hazudik :)
Most jött két hír a hvg-n pár perc különbséggel, érdemes egymás mellé tenni :D

1. Újabb blöff: Matolcsy luxusáfája
"Annyi akadálya lenne a luxusáfa bevezetésének az Európai Unióban, hogy szinte biztosan nem foglalkoznának a létrehozásával érdemben."
hvg.hu/gazdasag/20110908_luxusado_afaemeles_matolcsy

2. Orbán az asztalra csapott: marad az egykulcsos rendszer
A fideszes frakcióülésen mint kiderült Orbán azzal szédíti a bizonytalankodó társait, hogy "fontosnak tartja a luxusadót, amelyet Matolcsy György vetett fel."
hvg.hu/gazdasag/20110908_orban_egykulcs_vita

Összegezve: Orbán nyilván tudja, hogy a luxusadó nem realitás, hanem olcsó kommunikációs fogás, magyarul hazugság, gumicsont a híveknek, ami ha valami csoda folytán át is menne az EU-n, az is évekbe telne. De azért ezzel eteti a saját társait is :) Priceless :)

igényes 2011.09.08. 14:53:30

@röhögő: Mit mondjak erre, orbán betömte a száját a gazdagoknak és a médiumokat bevásároltatta. Ez volt a feltétel.

igényes 2011.09.08. 14:56:35

@sárkányfő: Orbán persze, hogy tudja, nem hülye, hogy 6 rétegű WC papírt vegyen, amikor ott van ingyenesen a Magyar Nemzet.

márvesztes 2011.09.08. 15:06:18

@Andal: "lehet rosszul emlékszem, de 2002-ben talán egy szoci politikus (Jánosi? vagy vki a pénzügyminisztériumból) állt elő a kormányváltás után a szokásos 1. számú borítékkal: kérem az előző kormány akkora kuplerájt hagyott itt, hogy nem leszünk képesek minden ígéretünket megvalósítani, pedig nagyon szeretnénk."

Igen, rosszul emlékszel, a szocik pont hogy eltitkolták, mit is vettek át valójában, éppen azért, hogy mindent megcsinálhassanak a 100 napos programból. Ami sajnos csont nélkül meg is valósult, pont ez volt vele a baj. (a fidesz meg jól megszavazta)

" Még 2004-ben egy kisebb megszorítás is elég lett volna az adósságspirál elkerüléséhez, ehelyett Gyurcsányék a további hitelfelvétel-osztogatás kombó mellett döntöttek."

2003-ban készült a 2004-es költségvetés megy alatt, Gyurcsánynak pont semmi köze nem volt hozzá. 2003 nyarán lászló Csaba azzal vonta magára a szocik haragját, hogy meglengetett egy 500 mrd-t meghaladó (akkor az cikra gdp 3% volt) megszorítást, amit a szocik természetesen félresöpörtek. Ez lett volna a "kisebb" megszorítás.

igényes 2011.09.08. 15:06:31

Ez az Orbán!

A gazdasági problémák súlyosbodása ellenére derűlátó helyzetértékelést adott az ország és a kormány állapotáról is Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypártok háromnapos frakcióülésének kezdetén. Az [origo] információi szerint a zárt ülésen többek között arról beszélt Orbán, hogy "gyakorlatilag nincs ellenzék", egy, a kistelepülések miatt aggódó képviselőnek pedig azt mondta, ne aggódjon, "lesznek nagyobb vesztesei" is az önkormányzati reformnak

igényes 2011.09.08. 15:11:12

Orbán szerint nincs ellenzék, de azért szerintem ez egy bomlott elme képzete. Vágyteljesítő kóros közlés saját hívei felé. A FIDESZ-KDNP becsapott tagjai, értelmes emberei is elítélik, hát még a belföldiek és külföldiek. Nagyon beteg az ember, sajnos a az aggodó képviselők tényleg aggódnak.

Orbán azt mondotta most? Nyerni fogunk a lottón, de milyen kicsi az esély nem tette hozzá.

Kora Délutáni Kornél 2011.09.08. 15:32:46

Gratulálok, fiúk.

Továbbra is az az elvakult, kritikátlan Fidesz-hívő, szerecsenmosdató, kicsit láb-, hagyma- és szalonnaszagú társaság vagytok, mint rendesen. És még csodálkoztok, hogy a saját pártotok sem vesz komolyan, a propagandista szerepet leszámítva. :)

Konzisokat az MTV Híradóba! Konzisokat a HírTV Híradóba! Konzisokat a DunaTV Híradóba!

Majd egyszer gondolkodjatok el rajta, hogy fordított helyzetben mit írnátok. :)

KDK

baba jaga 2011.09.08. 15:40:34

Csaló, sipista, hamiskártyás banda!
A király eddig is meztelen volt, most már valakik meg is mondták.
Ki törődik itt az emberekkel, a lényeg az, hogy ők lehessenek a vezérek.
Minden jobb kártyaklubból az első három nap kirúgnák őket.
Én be se engedtem volna......

nu pagagyí 2011.09.08. 15:50:34

Merész fejtegetés Gyurcsányról. A helyzet az, hogy a Putyin imádat vádja, amit a poszt írója tényként tálal csak vélemény, mint írásából is kiderül. Valószínűleg azon alapul, hogy forszírozta a gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal, ami azért kézenfekvőbb nek tűnik, mint a Kínától várni csodát. Ennél talán fontosabb az a tény, amelyet kínosan elkerül a posztíró, Orbán választások előtt ténylegesen közölte a követtségi emberekkel, hogy nem kell arra figyelni amit mond.

igényes 2011.09.08. 15:55:03

Ezt sohasem szabad feledni!

Orbán Viktor "megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed".

Ez egyébként Al Capone dumája volt Hitlertől átvéve. Nem furcsa?

regress 2011.09.08. 15:55:10

@kicsijuti: látom nagyon osztod az észt,segíthetnél rajtam is.most,a ggyurcsány-sukoró ügy kapcsán jutott eszembe,hogy viktor annak idején az utolsó pillanatban döntött a gripenek mellett,és egyedül.szopunk is miatta .ez mikor lesz tisztázva?mennyit kapott zsebbe?

regress 2011.09.08. 15:56:36

@kicsijuti: látom nagyon osztod az észt,segíthetnél rajtam is.most,a ggyurcsány-sukoró ügy kapcsán jutott eszembe,hogy viktor annak idején az utolsó pillanatban döntött a gripenek mellett,és egyedül.szopunk is miatta .ez mikor lesz tisztázva?mennyit kapott zsebbe?

bolek 2011.09.08. 15:59:00

ne mentegessük a menthetetlen: Orbán is, Gyurcsány is alávaló, hazug disznók, az ország irányításától fényévnyire kéne tartózkodjanak. a lehető legrosszabb példát mutatják az országnak minden tekintetben. az MSZP és a Fidesz nemkülönben: korrupcióból, képmutatásból, országnyúzásból jeles. értelmes jövőképből, társadalmi szolidaritásból, intelligens politizálásból meg egy kib*szott nagy nullás.

húzzanak a jó francba az összes rendszerváltó SZDSZ-, MDF- s hasonló maradékkal együtt... remélem,a következő választásokon kap egy nagy maflást az összes hiteltelen majom.

csi szi 2011.09.08. 17:03:06

@bolek: Az a baj, hogy nem igen van választék, mert ha a Jobbikot szavazza meg a nép az olyan f.sza lesz?
Nem lesz itt új erő, legfeljebb a tavaly bukottak fognak új köntösben felbukkanni, mondjuk akár bajnaival mint miniszterelnök-jelölttel. De a túlmozgásos pápai gyerek sem adta fel az álmait.
Persze jó lenne, ha felbukkanna egy magyar Tusk, és gründolna egy pártot a semmiből, na de erre elég kevés az esély. Bár egy ilyenre talán még szavaznék.

kicsijuti 2011.09.08. 17:46:24

@regress: hát arra én is kiváncsi lennék, de gondolom ott utána megyóék is kaptak rendesen azért nem érdekel már senkit az mert mindenki nyakig a szarban volt.

@sárkányfő: a 2002es bruttó államadósságot hasonlítod össze a 2009es nettóval. ne legyél már hülye, azok nem "fideszes" adatok, a gdp egy teljesen konkrét politikától független adat, bármit olvastál a népszavában az államadósság meghatározása nem a zorbánviktoron múlik...

Állnév 2011.09.08. 18:37:56

@baba jaga:

Be se?

Mit csináltál, amikor kiderült, hogy az új pártok a nemzeti kerekasztalon zárt ajtók mögött fognak tárgyalni az MSZP-vel az ország sorsáról 1989-ben?

baba jaga 2011.09.08. 18:55:18

@Állnév:

OV és a fiúk akkoriban kicsit mást mondtak, mást képviseltek, mint mostanában.
Ezért is mondom, hogy hamiskártyások, s nem igazán számít nekik semmi sem, csak ott lehessenek a zsírosbödön közelében.
Hogy mit csináltam 1989-ben?
Igazán nem nagyon emlékszem, de WC-n biztos voltam.

Állnév 2011.09.08. 19:09:42

@baba jaga:

Mindegy, ki mit mondott. Nem arról beszéltem. Hanem arra próbáltam utalni, hogy amikor a magyar nép szó nélkül elfogadta, hogy a fölhatalmazása nélkül, az ő sorsáról a nevében tárgyalók, a tárgyalást előtte zárt ajtók mögött folytasák, akkor hozta magára azt ami azóta szünet nélkül megy és logikusan egyre lejjebb.

Ez az amiről senki sem akar beszélni, ki tudja miért. Helyette elmét köszörülnek a legjelentéktelenebb dolgok még jelentéktelenebb részleteiről, és csodálkoznak, hogy nem javul meg semmi. Csak a lényegről nincs szó, kivéve abban amit korábban linkeltem. De arról sincs szó. Nagyon érdekesnek találom. Nyilván zavarja az értelmiséget az ilyen tükör, inkább ablaknak tetteti.

(A kérdés persze nem személyes volt, inkább szimbolikus szerűnek szántam. Mintha te lennél a magyar nép.)

sárkányfő 2011.09.08. 19:40:14

@kicsijuti: beszélsz kicsi magyar? olvastad amit írtam? miféle hivatalos akár bruttó akár nettó 2002-es adósságban van benne az MFB-e eldugott pénz meg a lakáshiteltámoagtás? és 2009? az hogy jön ide?

na nem mintha lenne értelme a vitatkozni, árulkodó jel hogy nem bírtad ki nem megemlíteni valamelyik stigmát amit a paranoid téveszmédben mindenkinek automatikusan tulajdonítasz, aki támadni meri az imádott fideszed, ezúttal a népszava került sorra, hát igen, lebuktam, győztél, itt van a falamon lenin képe is, a csengőhangom meg a szovjet himnusz, stb., pont úgy ahogy elképzelted.

na oké, elegem van a napi full reménytelen, téveszméinek rabul esett aktuális fideszhibbantból, csaó.

Caracalla 2011.09.08. 22:02:51

@Birkesz: Pusztán csak a tényeket nézve véleményem szerint az a különbség, hogy Gyurcsány megpróbálta a hazugságát erénynek feltüntetni, és ez a társadalom nem viseli el, ha a hipokritizmusával szembesítik. Egyébként egy tömegdemokráciában az igazmondás szinte mindig vesztes stratégia, nem is annyira bonyolult ezt kezdő játékelméleti ismeretekkel belátni. (És ez nem értékítélet, azaz nem gondolom hogy maga a hazugság bármely oldalon menthető lenne, az őszinteségért büntetés jár a tömegdemokráciákban).

Többeknek: bár bizonyos szempontból szórakoztató olvasni a hathónapos látótáv alapján kialakított véleményeket, két apróságra felhívnám a figyelmet. Egyrészt, hogy a posztnak csak az egyik - és szinte egyedül figyelemre méltatott vonala volt Gyurcsány, a másik hogy annyira nem meglepő hogy egy adott kormány alatt íródott jelentésekben a kormányra voantkozó információk nagyobb bőséggel szerepelnek.

baba jaga 2011.09.08. 22:09:45

@Állnév:
Ok, no problem.
Egyszer csak jobb lesz.

osborne 2011.09.08. 23:57:58

@Caracalla: Jó a poszt. Az elkúr khm...vesztegetett évtizedért azért nagy kár.

Vidéki 2011.09.09. 10:00:24

A Wikileaks iratokból, ha hitelesnek tekintjük őket, az derül ki, hogy az amerikai hivatalos szervek hogyan látták hazánkat.

Nem kell azonban azt gondolni, hogy amit ők láttak és láttattak, az a teljes objektív valóság lett volna.

Régen a TV-ven volt egy sorozat: „Az érem harmadik oldala”.

Ez a cím nagyon frappánsan kifejezte azt, hogy amit látunk és képzelünk az „éremről”, az a megfigyelési helyzettől erősen függ.

Mosolyogni lehet azon, hogy az amerikai követségen minden jelentős személyiségről tudtak valami rosszat mondani.

1. Mesterházy Attiláról például:

"ördögi szakállát" levágatta,"

„April H. Foley a dokumentumban Mesterházy Attila pártelnökről, akkori miniszterelnök-jelöltről azt írta, hogy a politikus immár "ördögi szakáll" nélkül, de továbbra is "gyenge teljesítménnyel" a háta mögött,”

„azt suttogják: Mesterházy a friss diplomával több pártnál is bejelentkezett, de csak az MSZP volt hajlandó felvenni”

„Gyurcsány igyekezett megtorpedózni Mesterházy jelölését, de ez nem sikerült, ami azt jelzi, hogy a volt kormányfő befolyása csökkent a pártban.”

2. Kovács Lászlóról például:

„Kováccsal szemben, akinek kommunista múltja negatív tényező lehet a választási kampányban.”

3. Sólyom Lászlóról például:

„a volt államfő megosztó személyiség, „

„ az amerikaiak sem ellenségnek, sem barátnak nem tartották Sólyomot, de úgy vélték, hogy többször is akadályozta őket a céljaik elérésében. „

„Sólyom elsősorban jogász, aki gyakran rövidlátó és politikailag botfülű".”

„ő is csak politikus, "csupán nagyon alkalmatlan fajta".

„ "fontoskodónak" nevezett Sólyom a dokumentum szerint "feszegette a határait" az elnöki pozíciónak, és az amerikaiak egyes törekvéseit is megnehezítette.”

„"jogi beállítottsága" és "a látszólagosan ellentmondásos hozzáállása az USA-hoz" bonyolultabbá tette a Magyarországgal való közös munkát.”

„ Negatívan írnak például arról, amikor Sólyom egy lapinterjúban kijelentette, hogy addig nem utazik az Egyesült Államokba, amíg ehhez ujjlenyomatot kell adnia.”

4. Azt hiszem, ha az amerikai követség lámpással kereste volna a neki tökéletesen megfelelő jelentős politikai személyiséget, magas mércéjüknek egyetlen megfelelő embert nem találtak volna.

Ennek megfelelően kell kezelni a Wikileaks iratokat. Dőreség lenne ájult tisztelettel hasra esni minden mondatuk előtt.

fchris82 2011.09.09. 23:37:15

@Andal: "Még 2004-ben egy kisebb megszorítás is elég lett volna az adósságspirál elkerüléséhez, ehelyett Gyurcsányék a további hitelfelvétel-osztogatás kombó mellett döntöttek (talán a Népszabiban volt Megyónak egy zseniálisan ostoba és önleleplező cikke 2007-ben "6 év kormányzati felelőssége címmel), 2005-06-ban ugrott meg nagyon durván az államadósság."

Hehe, ez jó! :) Oké, tehát egyet értesz azzal, hogy az osztogató politika elhibázott volt. Ebben mindketten egyet értünk. Akkor most szerinted a Fidesz 2006-tól, vagy mondjuk a válságtól FELELŐSEN, érett ember módjára politizált, az ország érdekeit szem előtt tartva nyújtott be javaslatokat, vagy szavazott? Mondjuk 13. havi nyugdíj? MÁV? Szerinted szakmai szempontból megfontolt döntés volt a 6-7%-os hiány vízionálása választások után? Mindketten látjuk, hogy mi okozta a problémát, nem olyan bonyolult ez az egész, van 2 szám, egyik oldalon a bevétel, a másikon a kiadás, vhogy ezt szinkronba kell hozni. Te úgy látod, hogy a Fidesz ezt csinálja?

Gyurcsányék elbaszták. Összefoglalnád nekem, hogy a Fidesz milyen szakmai válaszokat adott az országot érintő problémákra az MSZP 8 éve és a saját másfél éve alatt?
Szerinted a gazdasági intézkedéseikre és terveikre melyik tulajdonság halmaz jellemző inkább? A "megfontolt, felkészült, szakmai alapokon nyugvó, biztos és kiszámítható" vagy az "ad hoc, átgondolatlan, minden szakmai szempontot nélkülöző, a valóságot és a tapasztalatokat figyelmen kívül hagyó, kiszámíthatatlan"? Oké, ez egy elég szubjektív lista, két véglettel, de szerinted mégis melyikhez áll közelebb?

Egyszer az ofőm mondta általánosban: "Azért, mert a másikat befeketíted, te még ugyanolyan fekete maradsz" Én sem Gyurcsányt, sem az MSZP-t, sem senkit nem védek. Amit viszont állítok, hogy a jelenlegi irány a problémákra nem válasz, illetve, rossz válasz - pár apró kivételtől eltekintve, mint a rokkantnyugdíjasok kérdése, de egyelőre az aprópénz, az 500 milliárdos lyukhoz képest, amit egy tollvonással ütöttek, tegyük hozzá, feleslegesen. Annyit kellett volna tenni: "Szar állapotban vettük át az országot, most nem tehetjük meg, majd később". KÉSZ! És szépen, csendben csinálni azt, amit Bajnaiék elkezdtek, esetleg más gazdasági tervet követni, amit az elmúlt időben többen is kidolgoztak, ingyen. És ezt nem én találtam ki, hanem a TV-ben lenyilatkozták elemzők, hogy remélhetőleg ez lesz, mert ha megcsinálja, amiket mondanak, bedőlhet az ország. Ehelyett a nemzet orvosa után jött a nemzet közgazdásza, aki mindennel érvelt már, csak számokkal és számításokkal nem. És az egy közgazdásznál elég látványos hiányosság, nem túl szakmai, és ez aggasztó. Vagy nem tudom, téged nem aggaszt?

Lázár megint olyat nyilatkozott, amitől megborult a tőzsde és a forint is. Két eset lehet. Vagy nincs ott egy szakember sem, aki szólna, hogy "hahó, ne pofázzunk hülyeségeket", vagy csak nem mer szólni. Egyik felállás sem igazán biztató.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.09.10. 09:03:14

először is, a tisztázáshoz meg kéne nézni a wiki táviratát, origo nem mutatja

www.origo.hu/itthon/20110905-wikileaks-orban-viktor-kijelentesei-valasztasi-igereteirol-es-a-fidesz-elemzese.html

sokat elmond ez is az origoról, meg a konzervatóriumról is

tarackos 2011.09.11. 12:17:31

"Hogy Orbán nem gondolta komolyan a választási ígéreteit 2006-ban, az szinte megnyugtató, hiszen így csak cinikus és erkölcstelen, nem gyengeelméjű (ami lássuk be, mégiscsak jobb, egy hivatalban lévő miniszterelnökről beszélünk elvégre)."

OV, 2011.09.06:
"Most is azt mondom külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek: amit csinálok" - válaszolta Orbán, aki szerint ezzel azt kéri, hogy "ne abból ítéljenek, amit az én szavaim értelmezésre révén tulajdonítanak a kijelentéseimnek"

Az a baj, hogy nem csak gondolta, hanem most is ezt gondolja. Szavaiddal, egy cinikus, erkölcstelen ME papol manapság "jóerkölcs"-ről. De mifelénk van arra jobb szó is ha vki nem azt csinálja amit mond. Ferenc után öt évvel csak úgy átsiklani ezen, hát kell hozzá némi cinizmus, vagy egy kis erkölcstelenség...

Amúgy nem nagy kunszt:
"Ez nem bonyolult - azt mondjuk az embereknek, hogy visszaállítjuk a nemzet nagyságát, a gazdasági szereplőknek pedig azt, hogy mit várhatnak a Fidesz-kormánytól" - jelentette ki Orbán Viktor az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének egy 2008 áprilisi diplomáciai távirat szerint, amit a WikiLeaks szivárogtatott ki.

Az viszont igaz, aki nem pártharsonákból tájékozódik az nem nagyon lepődött meg a híreken.

Sidewinder 2011.09.13. 23:21:57

Ritka gagyi cikk,már bocsánat. "Gyurcsány példaképként tisztelte Putyint,egy diktátort" az eredeti origo áltlal írt cikkben nem ez van. Ott az van leírva,hogy gyakorlatilag irigyelte Putyin népszerűségét az orosz választópolgárok körében,továbbá a magabiztosságát. Legalább ha már egy cikket írunk egy másik alapján,akkor ha idézünk,írjuk azt amit oda leírtak,ne költsük át Andersen meseművé.Putyin diktátor? Tényleg? Aztán miért. Azért mert a barátaival vette körül magát a kormányban? A világ minden országában ezt csinálják.Azért mert egy barátját jelölte utódnak,és egyesek szerint ő vezet a háttérből,míg mások szerint meg egyre jobban látszódnak a különbségek(már ahol vannak) Medvegyev és Putyin elképzelései közt?Mintha Magyarországon egy Orbán Viktor nevű most hivatalban lévő miniszterelnök egy fideszes barátját jelölte volna független köztársasági elnöknek,hogy jelképezze a nemzet egységét adott esetben adjon felhatalmazást alkotmányos kontroll gyakorlására egyes vitatható törvényeknél?A barátja meg mindent elsőre aláír amit Orbán kitalál. Mert Putyinéknak 2/3-a van? Orbánnak is az van. Azt csinál amit akar. Akárcsak Putyin. Ilyen alapon Orbán is diktátornak lenne nevezhető.Gyurcsány és Putyin közt van egy elég nagy különbség: míg Gyurcsány csak a szavak szintjén hazafi,ahol teheti ott rúg a magyarokba,utána meg csodálkozik,hogy utálják, addig Putyin tényleg az,rengeteg dolog,a helikopteripartól kezdve az ő elnöksége alatt indult újra,és sokkal inkább nevezhető hazafinak. Azon túl pedig,hogymindent megtesz,hogy hazája a világ egyik vezető hatalma legyen,szovjet elődeivel szemben az embereknek is ad. Putyin idején a dolgozók mindenütt időre megkapták a fizetésüket,sőt emelkedtek is a fizetések,míg a demokrata Jelcin alatt előfordult,hogy egy évig is várhattak rá. Ezért nem túl meglepő,ha Putyin népszerű.

Kerek négyszög 2011.09.17. 23:44:51

@Sidewinder:

"Ezért nem túl meglepő,ha Putyin népszerű. "

No azért lassan a testtel. A maga idejében hatalmas népszerűségnek örvendett Mussolini, Hitler, Rákosi is. Pozitív személyek voltak? Mindegyik felvirágoztatta gazdaságilag az országát. Vagy van azért más is amit figyelembe kéne venni?

Putyin országában újságírók tömegei tűnnek el nyomtalanul minden évben, akik túl keményen kritizálnak. Üzletemberek csücsülnek börtönben akik kereszték Putyinék érdekeit. Mondvacsinált gazdasági bűnökkel ítélik el őket (nem ismerős valahonnan...?)
Tehát olyan nagyon ne ajnározzunk egy diktátort. Igen, diktátort, mert Oroszországban alkotmányos diktatúra van. Most már nem csok ott...

Kerek négyszög 2011.09.17. 23:51:05

@fchris82:

"És szépen, csendben csinálni azt, amit Bajnaiék elkezdtek, esetleg más gazdasági tervet követni, amit az elmúlt időben többen is kidolgoztak, ingyen."

Sajna nem ezt tették. Minden köülföldi elemző erre számított, Bajnaiék sikere akkora volt, aminek igen csak tapsoltak.

Az első Orbán kormány sikere is azon múlt, hogy továbbvitték Bokrosék gazdsági rendszerét. És learatták mások munkájának gyümölcsét. -Bár emlékezzünk akkor is jött a Matolcsy, elkezdték bontogatni a rendszert, le is tört a fejlődés.

Sidewinder 2011.09.18. 22:36:11

@légycsapó: Kezdjük az újságírókkal. Nem csak Putyin létezik abban az országban,könnyen lehet, hogy valakik más nagykutyának(milliárdos oligarcha) a levesébe szartak,és ők tették el láb alól. Nem kell minden halott újságíró mögött Putyin kezét látni. A Politkovszkaja gyilkosság meg valami elképesztően gyengén kivitelezett "dobjunk egy lapát szart Putyinra" jellegű akció volt. Putyin nem ennyire hülye,és nem is ennyire béna,hogy egy ilyet jóváhagyjon,hogy a saját születésnapján amikor ráadásul a világ egyik vezető gazdaságának kancellárával tárgyal,akkor lelőjenek egy őt kritizáló újságírót. KGB ügynökök közül ügyesek,okosak is végezték már tepsiben,ha Putyin nem lenne okos valószínűleg nem élne már. Az csak arról szólt,hogy őt szar helyzetbe,hozzák,hogy "barbáréknál a nagyfőnök szülinapjára újságírófejet visznek be tálcán". Többet rombolt Oroszország megítélésén mint Politkovszkaja cikkei,könyvei.Ezt Putyin is pontosan tudta,épp ezért kizárt,hogy ő legyen az ügy mögött. Újságírók tömegei tűnnek el,hát a házszámot egyel eltévesztetted,mert az Fehéroroszország. A tömegek számszerűen: a demokratának tartott Jelcin idején 45, a hatalmat kritizáló újságíró lett gyilkosság áldozata, Putyin elnöksége idején 12, Medvegyev jelenleg is tartó elnöksége alatt 0. Csak a nagy nyugatot valahogy nem zavarta az,hogy jelcin idejében jóval több újságíró gyilkosság volt,mert őt szegényt lehetett irányítani,legtöbbször azt se tudta,hogy hol van. Az ország meg romokban hevert az emberek nem kaptak fizetést,és így már nem voltak igazi nagyhatalom,csak az atomrobbanófejek miatt. Ez a helyzet Putyin elnöksége alatt megváltozott,Oroszország újra visszanyerte a rangját,újra fontos tényező lett,és ez sokakat zavar. Üzletemberek csücsülnek börtönben,van ismerősöm aki kint élt Togliattiban a 90-es években,és mesélt érdekeseket. Azt,hogy például,az az agyonsajnált Berezovszkij mekkora egy mocsok maffiózó volt,hogyan tette tönkre a Lada, gyárat és lopta ki belőle a pénzt,Hodorkovszkij hasonló eset. Mellesleg ez a nyugaton szentként tisztelt berezovszkij az előző választások előtt nemzetközi sajtótájékoztatón jelentette ki,hogy az a célja,hogy hazamenjen,és erőszakkal átvegye a hatalmat Oroszországban.Akkor miről beszélünk? Hodorkovszkij: a menatep bankkal amit alapított szépen szivattyúzta ki a pénzt a hazájából,adót meg nem igazán fizetett.Ez nyílt titok volt a 90-es években. A Duna Tv adott évekkel ezelőtt dokumentumfilmeket amik az orosz elnökökről szóltak,a Jelcinről szóló részben volt egy jelenet,amikor a 90-es években fogadta az akkori Gazprom-vezért és élő TV adásban elkezdte szidni. A következőket mondta a faszira mutatva: "Íme egy ember aki nem fizet adót"emberünk pedig nem mondott semmit,csak legyintett egyet,és élő tv adásban kiröhögte az államfőt. Szerinted ezt Putyinnal ki merné megcsinálni? Hodorkovszkij a bankjával lopta ki a pénzt svájci meg ki tudja még milyen számlákra,nem adózott,volt,hogy a munkásai egy évig nem kaptak fizetést,ő meg vígan élt. Putyin hatalomra kerülése után kijelentette,hogy siralmas helyzetben van az ország,infrastrukturális fejlesztés szükséges,ipari fejlesztés is kel ami pedig sokba kerül.Ezután pedig meghívta az oligarchákat egy megbeszélésre ahol kifejtette nekik,hogy az ország fejlesztéséhez bizony nekik is hozzá kell járulni a saját pénzükkel is,és,hogy adózni sem ártana,mert üres az államkassza. Páran húzódoztak,erre pedig Putyin megnyugtatta őket,hogy pontosan elő lehet keresni a 90-es évekből származó papírokat,és ott elő lehet venni,hogy ki mennyivel is lóg,miket művelt amik nem voltak túl törvényesek,és annak mi a büntetési tétele. A legtöbben megértették a célzást. Roman Abramovics sem egy ma született bárány ő is mehetett volna sokak szerint Hodorkovszij mellé,ám ő ellentétben Hodorkovszkijjal a saját pénzével is beszállt az ország fejlesztésébe. Főleg a sport a foci fejlesztéséhez járult hozzá. Több modern stadion építését finanszírozta országszerte, máig ő fizeti az orosz válogatott szövetségi kapitányát,a saját vagyonából. Elvállalta,hogy Csucskföldön kormányzó lesz. Éveken keresztül az is volt,és egy fejlett régiót hozott létre abból a semmi közepén lévő területből. A saját pénzéből finanszírozta halfeldolgozó üzemek,utak építését,iskolaépítéseket. A 2018-as foci VB-rendezőbizottságában is benne van,és 23 millió dollárral járult hozzá a saját jövedelméből a szükséges beruházásokhoz,mint például utak,stadionok építése,vasútfejlesztés. Hodorkovszkijnak meg a többinek is megvolt erre a lehetősége, és Vekszelbergtől kezdve(aki az orosz filmgyártást támogatja saját vagyonából jelenleg) éltek is a lehetőséggel,de Hodorkovszkij kijelentette,hogy ő bizony nem fog a saját pénzéből ilyeneket csinálni,és,hogy mi az,hogy ő nem adózik rendesen. Ezt megspékelte azzal,hogy a légierőnek is beszállító tehát stratégiai cégét amerikaiaknak(Exxon) akarta eladni,ami kockázatos,úgyhogy amikor betelt a pohár,akkor elkapták. Most ül,és talán akaratán kívül,de ő is hozzájárul az orosz foci fejlődéséhez,mert focilabdákat varr a börtönben. Ki így,ki úgy. Abramovics sikeres kormányzó lett,majd úgy mellékesen megvette a világ egyik legjobb focicsapatát,nyugodtan él,ingázik London és Oroszország között,köszöni jól van. Hodorkovszkij meg azt hitte,hogy ő a faszagyerek,akinek bármit szabad,de kiderült,hogy nem. Ennyi a történet.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása