A szalonképes konzervatív

Szilvay Gergely I 2011.02.16. 07:25

Sajnos itthon nagy hiány van szalonképes konzervatívból. Hiába hívja fel a figyelmet erre a rendszerváltás óta a baloldali értelmiség és a közírók hada, a hazai, földhözragadt, mucsai, bőgatyás, nemkonzervatív nacionalista demagóg jobboldal nem hallja meg figyelmeztető szavát, és tovább süllyed önnön gyűlöletének mocsarába. A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.

A szalonképes konzervatív ezért tehát mindenekelőtt elhatárolódik. Elhatárolódik a monarchiától, elhatárolódik a Horthy-fasizmustól és a visszavonhatatlanul elmúlt dolgok restaurálásáról szóló ködös álmoktól, álmodozóktól is. A puszta kritizálás nem ér. A szalonképes konzervatív kritikusan elhatárolódik a teljes magyar jobboldali hagyománytól. Példaképe Dózsa és Kossuth, valamint természetes módon felvállalja mindazt a haladást, amit az eddig létezett progresszív rendszereknek köszönhet az ország. Így a szalonképes konzervatív tisztelettel adózik Károlyi Mihály és az őszirózsás forradalom emléke, valamint a Polgári Radikális Párt, Jászi Oszkár és a szociáldemokrata mozgalom előtt, továbbá árnyaltan ítéli meg a Tanácsköztársaság eseményeit, valamint meg próbálja érteni vezetőinek lelki motivációit.

Trianon kapcsán pedig mélységesen egyetért a Kárpát-medence népeinek önrendelkezési jogával, ezért kárhoztatja a magyar államot az 1920 előtti elnyomó politikáért, ezt meghatározván Trianon egyetlen okaként. A határon túli magyarok számára semmiféle állami védelmet nem nyújt, legyen szó lobbizásról, magyar igazolványról, állampolgárságról, szavazati jogról. Nem érdekes, hogy ilyeneket a környező államok is adtak idegenbe szakadt nemzettársaik számára, hiszen őnekik szabad ezt, csak nekünk nem, mert ezzel sértjük az ő érzékenységüket, különben sem európai dolog ez a minden határt spiritualizáló EU-ban. Még akkor sem európai, ha európai.

Az 1945 utáni Második Köztársaság (ami igazából az első volt, mert előtte csak népköztársaságunk volt, a második köztársaság így igazából a mostani, amit lazán csak harmadikként szoktunk emlegetni) a  szalonképes konzervatív szerint a magyar parlamentarizmus nagyszerű korszaka volt. Ő óvatosan, mérlegelve nyilatkozik a Rákosi-, de leginkább a Kádár-rendszerről, mert mégis csak abban töltötte, vagy a szülei abban töltötték a gyerekkorukat, és szép emlékek kötik hozzá, ha más nem, a zánkai táborok kapcsán. Igyekszik megérteni az ÁVH munkatársainak, valamint később a munkásőrnek állók és a III/III-ban vagy annak dolgozók indítékait, hiszen meg lehet azt érteni. Gyerekkor, szegénység, ez volt a felemelkedés és a stabil élet záloga… Meg különben is, kimondta az alkotmány a vallásszabadságot. A szalonképes konzervatív pedig realistaként a történelmi kényszereket is megérti.

1956 kapcsán, mint békeszerető ember, szorgalmazza a megbékélést, és hangsúlyozza, hogy a dolgok nem voltak ám olyan fekete-fehérek, hogy az egyik oldalon álltak a forradalmár jók, a másikon a kommunista gonoszok. A szalonképes konzervatív elismeri, hogy ’56 a szocializmus megújítására tett kísérlet volt, és különben is, mit kezd egy konzervatív azzal, hogy Nagy Imre kommunista volt? Meg hogy '56 forradalom? Így aztán a szalonképes konzervatív nem vonja kétségbe a francia forradalom vívmányait sem, és nyugodt szívvel zászlajára tűzheti a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszavát, hiszen ezek echte konzervatív gondolatok. Nem csak külön, hanem egyben is.

A szalonképes konzervatív nagyra becsüli a demokratikus ellenzék tevékenységét, tagjaira és a Kádár-rendszert eredetileg balról előző Lukács-iskolára is tisztelettel néz fel, hiszen ők voltak a Kádár-rendszer igazi ellenzéke. Így a szalonképes konzervatív igazságtalannak tartja, hogy 1990-ben, az első szabad választásokon a Horthy-reakciós Antall József alakíthatott kormányt, és a taxisok oldalán állt a blokádban. A szalonképes konzervatív Antall József nevét egyetlen egy összefüggésben használja pozitív értelemben: Orbán Viktorral szembe állítva. A szalonképes konzervatív nem csupán bírálja az Orbán-kormány egyes lépéseit, vagy akár folyamatosan is, hanem egyértelműen elhatárolódik a viktatúrától.

A szalonképes konzervatív elhatárolódik a folyton újjáéledő náci és fasiszta eszméktől, amelyeket egyszer és mindenkorra kiirtandónak és kiirthatónak tart, azok nem éppen jelentős felbukkanását is úgy értékeli, mint potenciális veszélyt, ami mint daganat, terjedhet tovább, ezért csírájában kell elfojtani. A szalonképes konzervatív érthetőnek, megérhetőnek és elfogadhatónak tartja, ha egyesek besúgóként vagy tartótisztként tevékenykedtek 1990 előtt, hiszen valamiképp el kellett tartaniuk a családjukat, ám ha valaki a fasiszta eszmékkel kokettál, még ha ezt tagadja is az illető, azt megbocsájthatatlannak tartja. A fasizmussal való kokettálás vagy egyenesen látens fasizmus már az is, ha nagy vehemenciával, végiggondolatlan, keresetlen szavakkal támadja valaki a baloldalt, és esetleg elhatárolódik a liberalizmustól, szocializmustól, mivel az ilyen verbális agresszió és eszmei intolerancia gyorsan és szükségszerűen vált át idegen rasszok tagjai elleni fizikai erőszakba.

Ezt pedig meg kell akadályozni, ezért a szalonképes konzervatív csakis ilyen esetben nem a nevelést, hanem a börtönbe való elzárást tartja az egyetlen járható útnak. Szemben a hétköznapi bűnözők és a benzinkútnál nem fizetők vétkeivel, valamint a szexuális bűncselekmények elkövetőivel (kivéve pedofilok), akiket nem börtönbe küld, hiszen az csak felesleges büntetés, hanem az elkövetés okát szörnyű gyerekkorukban meglátván, állami terápiára küldi őket. Sőt, felmerül benne a gyanú, hogy talán az egész bűncselekményt az áldozat provokálta ki, kihívó viselkedésével, vagy egyáltalán, jelenlétével.

A szalonképes konzervatív elhatárolódik a régi konzervatívoktól, akik nem hittek a szabadság- egyenlőség-testvériség jelszavában, nem hittek a forradalomban és a demokráciában – vagy annak csak valamiféle korlátozott formájában hittek, ami kirekesztés, ami látens fasizmus, ergo a fenti kategóriába esik. A szalonképes konzervatív hisz a liberális demokráciában, annak felsőbbrendűségében, kivéve, ha a nép valamilyen fatális tévedés miatt Orbán Viktor pártjára szavaz, mert ezt meg kell akadályozni, mivel az szalonképtelen, jól látszik, Európában is utálkozva fordulnak el tőle, és demagóg nacionalistaként írják le a leghaladóbb német lapok. Ja, hogy az Európai Néppárt alelnöke? Hát, erre egy szalonképes konzervatív nem büszke, és minden fórumon felhívja rá az európai néppártok figyelmét, hogy nácoid, demokráciaellenes kígyót melengetnek a keblükön. Orbán Viktor mérsékelt kritizálásán átlát a szalonképes konzervatív, és tudja, hogy az csak taktika, maszatolás. A szalonképes konzervatív tudja, hogy attól nem lesz valaki szalonképes, hogy kritizálja Orbánt és a magyar ugart, illetve saját politikai táborának egyes szegmenseit, személyeit. Ez még bőven kevés, ilyet minden szalonképtelen tud.

A szalonképes konzervatív magától értetődőnek tartja, hogy a kommunisták bűntettei nem említhetők egy lapon a nácik haláltáboraival. A kommunizmust ugyanis alapvetően szép eszmének tartja, ami valamiért rossz útra tévedt, rosszul valósították meg, de érdemes lenne még próbálkozni vele. Csak meg kéne hozzá változtatni az embert. A szalonképes konzervatív nem rója fel egykor volt kommunisták nézeteinek megváltozását, mivel mindenki szabadon változtathatja meg a világnézetét. Miért ne lehetne egy egykori kommunistából demokrata? A kommunistáknak érdekmentes pálfordulása volt a rendszerváltáskor. Orbán Viktor viszont alattomos érdekektől vezérelt köpönyegforgató volt, amikor liberális pártját jobboldali vizekre terelte. Ellenben ha valaki egész életében ragaszkodott eszméihez, akkor az nem egyenes tartás, hanem szemellenzőség. A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár, hiszen miért lesz áruló valaki, aki már látta a Fényt?

A szalonképes konzervatív a nők tisztelője, ebből szükségszerűen következik, hogy támogathatónak véli a parlamenti női kvótát, valamint a különböző hátrányos helyzetűek felvételi pluszpontszámait, a pozitív diszkriminációt és a kimeneteli esélyegyenlőséget, és szüntelenül rámutat a rövidlátó, korlátolt, álszent, erkölcscsősz magyar középosztály szégyenletességére.

A szalonképes konzervatív nem ellenzi a haladást, a haladás meghatározását azonban annak autentikus szakértői, a liberálisok és szocialisták feladatának tartja. Konzervativizmusa kimerül abban, hogy felhívja a figyelmet az organikus, lassabb haladásra, de céljai azonosak a baloldaliakéival. Együtt menetel velük, maximum két lépéssel hátrébb. Ezt a lemaradást a toleráns baloldal nagylelkűen engedélyezi a számára.

A szalonképes konzervatív  folyamatosan meaculpázik nem szalonképes elvbarátainak gondolatbűnei miatt, és minden alkalommal siet elhatárolódni tőlük. Szemét a Nyugatra szegezi, hiszen ott gyülekeznek a szalonképes konzervatívok seregei. De őket is csak olyankor tartja szalonképesnek, ha a magyar baloldali értelmiség így határozza meg őket, és amikor konzervativizmusuk csupán fiskális konzervativizmusra irányul, hiszen a szalonképes konzervatív a gazdaságban látja az élet alapját és értelmét egyaránt.

 Jó fiskális konzervatívként pedig a költségvetési hiány növekedésének és a nép túlköltekezésének megakadályozását tartja fő feladatának, szorgosan ügyelve arra, hogy mindezt az amúgy is kihalásra ítélt középosztálynak kell finanszíroznia, mivel a leszakadó rétegeknek joguk van ugyanarra az életszínvonalra, amire az őket galád módon kirekesztő középosztálynak is, ezt pedig az államnak kell biztosítania, a középosztály pénzéből. Igazságtalannak tartja az egykulcsos szja-t, ahogy a különadót is csak a baloldali kormányoktól fogadja el, hiszen a népjólét azoknak a szakterülete. A segélyezés szigorítását, munkához, iskolába járáshoz kötését, a természetbeni segélyezést az emberi jogok elleni támadásnak tartja, ami látens fasizmus, a harmincas évek visszatérte, a weimari köztársaság agonizálását idéző tett.

A szalonképes konzervatív nem akarja szigorítani, netalántán betiltani az abortuszt, ellenben legalizálná az eutanáziát és mindent megtenne, hogy az azonos neműek házasságát elismerjék, valamint hogy az élettársi kapcsolat is egyenrangú legyen a házassággal. Még akkor is így tenne, ha ő maga nem ért egyet ezekkel, mégpedig azért, mert ezen lépések megtétele nem akadályoz meg egy konzervatívot sem abban, hogy úgy éljen, ahogy akar, ettől még nyugodtan gondolhatja, hogy a házasság szent, és csak férfi és nő közt jöhet létre, hogy az abortusz gyilkosság, ahogy az eutanázia is.

Azonban toleráns konzervatívként ezen vélekedését nem akarja rákényszeríteni a társadalomra, megtartja magának, és hagyja, hogy mindenki úgy éljen, ahogy akar. (Az ír társadalom úgy, ahogy van, szalonképtelen konzervatív, ahogy a lengyel is.) Realistaként tudja, hogy az ilyen populista-demagóg érvekkel, mint hogy az abortusz gyilkosság, kiiratkozna az Európai Unióból, sőt, a civilizált népek közösségéből.

Egyáltalán, nem jelenti ki semmilyen esetben, hogy igaza volna, hanem mérlegel, hümmög, egyrészt-másrészt, mivel ha egy konzervatív azt gondolja, igaza van, az egyértelműen a gőg jele, és a másik lebecsüléséé, mintha a másik hülye volna, és nem tudna gondolkodni. Ez pedig látens fasizmus. Még inkább igaz ez a vallásos konzervatívra.

A szalonképes konzervatív úgy gondolja, mindenki szabadon terjesztheti nézeteit, kivéve a keresztény egyházakat (a keleti vallásoknak szabad), mivel a vallás magánügy, és nem szabad hagyni, hogy a bigott vallásosok közüggyé tegyék. Ezzel ugyanis rákényszerítenék akaratukat a társadalomra, és egyébként is, honnan veszik a bátorságot a keresztények, hogy kijelentsék, igazuk van? Ez gőg, ami pedig ellentétes a vallásos alázattal, úgyhogy csak ne tegyenek ilyen kijelentéseket. A liberálisok és szocialisták természetesen nem kényszerítenek rá senkire semmit, csak megteremtik a békés egymás mellett élés kereteit, és tudják, mi a történelmi szükségszerűség, aminek nem akarnak ellene menni, hiszen ez hiábavaló tett volna.

A szalonképes konzervatív nem tesz mást, csak ül a karosszékében, régi könyveket olvas, világlátását megtartja magának, különben is, azt csupán egy attitűdnek tartja, amiből következik, hogy mások más attitűddel rendelkeznek, például liberálissal. A szalonképes konzervatív nem szól bele a politikába, és mindenkit arra biztat, hogy azt hagyja meg a liberálisoknak, esetenként szocialistáknak, mivel egy jobboldali, konzervatív párt uralma azzal fenyeget, hogy másra is rákényszeríti nézeteit, ami látens fasizmus. Különben is, a liberálisok és szocialisták, valamint a baloldali értelmiség a szalonképes konzervativizmus letéteményesei.

A szalonképes konzervatív nem csinál saját szalont, mert az az intolerancia jele, a beszűkülésé és a gettósodásé. Tudja, hogy most a fasiszta diktatúra elleni népfront, összefogás ideje jött el, ahol félre kell tennie saját különbejáratú gondolatait. A szalonképes konzervatív belenyugszik a megváltoztathatatlan történelembe, hogy a konzervativizmus felett eljárt az idő, és hálás a liberálisoknak meg más baloldaliaknak, hogy azok annyira toleránsak, hogy megengedik, hogy ő konzervatív módon éljen.
 

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr252651909

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A konzervatív ember (magyarságtudat, idegenszívűség) 2011.03.30. 19:14:25

A konzervatív ember   „Testvérim vannak, számos milliók; Én véd...

Trackback: Richard Quandt - PEDOFÍLIA 2011.03.19. 13:42:39

Ismét a hírek közé került a katolikus papok által elkövetett pedofília. Persze, nem remélhettük, hogy most már soha nem találkozunk ilyesmivel, de ha néhány hétig nem szerepel az újságban és a tévében, az ember hajlamos azt hinni, hogy megtörténtek a s...

Trackback: Déja vu: ellenzéki durci a Parlamentben 2011.02.16. 10:36:00

Vágó Gábor, az LMP képviselője és az MSZP-frakció tagjai is kivonultak kedden az ülésteremből, amikor a parlamentben kedd délelőtt megkezdődött az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat tárgyalása. (Index.hu) Fotó: Híradó.huMi ez ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.02.16. 08:50:00

TL;DR, ahogy a neten mondani szokták

Borenbukk 2011.02.16. 08:53:48

A konzervativ egyenesen megmondja, hogy ruhelli es megveti a szoclibet, es nem bonyolodik ilyen hosszadalmas szalmabab erveles-szerusegbe. A szalonkepesben nem vagyok biztos.

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.16. 08:54:23

Amint ez a poszt is mutatja, az igazi konzervatívnál kevés nagyobb seggfej létezik.

Borenbukk 2011.02.16. 08:55:40

@Atomot az indexre!: Ne keverd ossze az igazi konzervativot, a nalunk onmagat konzervativkent meghatarozo illetovel. A baloldalira, es a liberalisra is igaz.

MAti 2011.02.16. 09:00:46

Egyáltalán nem értem, hogy valaki hogy veszi a bátorságot, hogy megírja, milyen a szalonképes konzervatív. Miféle gőg ez? Honnan tudja a szerző, hogy mindaz, amit leírt: igaz?

Szerintem a megfontolt, szalonképes konzervatív nem is nagyon ír, mert az már szükségképpen demagóg...

NagyonPC 2011.02.16. 09:04:03

Nem szívesen használok erős kifejezéseket, de szerény véleményem szerint ez a bejegyzés ritka nagy blődség.

Szinte soronként lehetne cáfolni, mert a valósághoz vajmi kevés köze van. Sokkal inkább a szerző szorongásaihoz és az általa táplált ostromlott vár-tudathoz, ami a mai jobboldali sajtóban olyan trendinek számít.

És persze az írás hemzseg azoktól az előítéletektől/prekoncepcióktól, amikkel a ballib oldalt manapság méltatni illik. Ezeket összeollózni igazán nem volt értékelhető szellemi teljesítmény.

Többet vártam.

3.14159265 2011.02.16. 09:06:09

Ez a cikk gyönyörű gúnyolása a magukat liberálisnak hazudó eszementeknek.
Ellenben egy normális liberális azzal is megelégszik, ha egy magát konzervatívnak hazudó eszement nem akarná saját perverzióit ráerőltetni a környezetére.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2011.02.16. 09:08:04

liberalizmus és iszlám? :)))
kurva jó :)

Bakkerovics Bakker 2011.02.16. 09:10:17

Az írás vicces.
Az meg, hogy a magukat liberálisnak, vagy/és baloldalinak hazudók ma magyarhonban ezt így is gondolják, az meg nevetséges.

gono 2011.02.16. 09:11:41

Hát igazából az úgy van, hogy konzervatív az egyenlő liberális, csakhogy ezt itt magyarországon még nem sokan értik.
Legkevésbé azok, akik konzervatívnak tartják magukat tévesen.
Az ő megnevezésük helyesen fundamentalista.

Péter51 2011.02.16. 09:11:49

Jó irás,ezt igazolja,hogy máris cáfolja "szinte soronként" egy ballib troll.
Természetesen a jobboldalt egy szoclib sohasem prekoncepcióval nézi,ó nem....

orulunkvincent 2011.02.16. 09:12:59

mennyi frusztráció érhet egy ilyen szerencsétlent.

Borenbukk 2011.02.16. 09:15:15

@Péter51: "Jó irás,ezt igazolja,hogy máris cáfolja "szinte soronként" egy ballib troll."

Van neked akvariumod?

Tilikov (törölt) 2011.02.16. 09:17:00

Ez nem egy szalonképes konzervatív írása, hanem egy puhapöcsű konzervatívé, aki a többi ún konzervatívhoz hasonlóan ég a vágytól, hogy megdefiniálhassa és sziklaszilárd filozófiai rendszerbe öntse az ő szeretett konzervativizmusát, de mivel üres a tarsolya, megelégszik azzal, hogy karikírozza a liberális baloldal vadhajtásait, mintha ezzel bármit is elárulna magáról és a szalonképes konzervativizmusról.

Olyan ez mint amikor valaki csak azért konzervatív, mert fel tudja sorolni ezeket a lapos kliséket a ballibsikről, olyan ez mint amikor valaki csak azért viktorista-narancsista, mert elmúltnyolcév meg Gyurcsány.

Tényleg csak ennyit jelent a szalonképes konzervativizmus? Néhány idétlen geg a libsibolsikról?

Makumba4 2011.02.16. 09:20:32

@orulunkvincent és NagyonPC: Ja, hogy már a két hozzászólásból is süt a cikkben említett gőg? Csak véletlen lehet. Emiatt frusztráció és szorongás lehet? Kit érdekel, igaz? Hadd idézzek egy mondatot, a minden magyar "liberális, nyugatos, ejróper" példaképének számító, a keleti parton élő amerikai értelmiség egyik múlt század elején élt tagjától. A mondatot egy Biblia-övezetben élő barátjához intézte, ekként: Ne feledd, hogy a mi monopóliumunk mindaz a levegő, amely az amerikai kontinensen létezik...." - ennél szebben le sem lehetne írni a gondolkodásmódot.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.02.16. 09:22:43

A reakciókból ítélve ez minden bizonnyal egy jó írás.

Kaján Halász 2011.02.16. 09:27:40

Marha jó írás!!!

Kár, hogy nem 5-10 évvel ezelőtt íródott, talán akkor aktuálisabb volt.
De megéri, hogy elmentsem.
Hajrá Konzi!!!

BALTAZÁR 2011.02.16. 09:28:47

Az ötlet, a megfogalmazás kiváló. Szarkasztikus humorát néha kissé már túlzónak érzem, de azért még bőven élvezhető.
Egy gondom volt a ezzel a post-tal. A kevesebb több lett volna.
Ha én lennék a "szerkesztő" - tudom, hogy itt olyan nincs - bőven húztam volna belőle.
Az utolsó előtti bekezdésben van a lényeg szerintem.
"A szalonképes konzervatív nem tesz mást, csak ül a karosszékében, régi könyveket olvas..."

Tilikov (törölt) 2011.02.16. 09:34:37

@tölgy: Látom te is ezt az üres, sekélyes konzervativizmust űzöd. Lám, hogy felhördült néhány libsibolsi, következésképpen ez tényleg egy szalonképes konzervatív manifesztum.

Úgy tűnik az ún konzervatívoknak fogalmuk sincs róla mit is szeretnének valójában, az egyetlen iránytűjük az, hogy ha a ballibeknek nem tetszik valami, az biztosan jó.

Ezért tudja Viktor Bán is az ő titkos víziója felé terelni a fülkéseket, mert ők sem tudják hogy hova vezet ez a forradalom, de láthatóan nem tetszik a szociknak, úgyhogy bizonyára jó az irány.

Sieg 2011.02.16. 09:34:48

Egyelőre TL;DR kategória, csak az elejét olvastam, majd később végigolvasom. De már annyi biztos, hogy a Magyarországon tökéletesen használhatatlan jobb-bal-liberális fogalmakat keveri.

Magyarországon balnak hívják az MSZP-t és szimpatizánsi körét, ami nem igazán baloldali, jobboldalnak a Fidesz körét, ami meg nagyon nem konzervatív. A jobbosok az "ősellenséget" a liberálisokban találták meg, és összemossák a baloldallal ("ballib", vagy a cikkből: "liberalizmus és más baloldaliságok"). Newsflash: a liberalizmus nem baloldali.

A gyakorlatban az van, hogy nincsenek "konzervatívok" vagy "baloldaliak", hanem két egymásra acsarkodó oldal szurkolói vannak, akik pontosan azt tartják jónak, amit a két oldal kiböfög, attól függetlenül, hogy az jobb- vagy baloldali jellegű. Nincs saját identitás, csak a saját akolból hallatszó ugatás. Aktuális példák: a "konzervatív" szimpatizánsok ha a saját akol azt kívánja meg, bőszen védik a magántulajdon megsértését, az államosítást vagy az állami arroganciát. Kevés dolog állhatna távolabb egy igazi konzervatívtól.

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.02.16. 09:35:37

:)) az írás jó:)kár hogy pont azok nem fogják érteni akiknek szólt.
10/10

Borenbukk 2011.02.16. 09:36:25

@Tilikov: Tolgy kulon kategoria, igy belole, vagy a velemenyebol barkire nezve barmit levezetni butasag.

Lew Archer 2011.02.16. 09:39:01

A dolog teljesen érthető. Új lakásba költözésnek vagyunk tanúi. Az eszdéeszes értelmiség elhasználta a "liberális" címkét, most a "konzervatív" kategória elfoglalása zajlik, ha majd azt is lepusztították, keresnek mást.

Anti Anyag (törölt) 2011.02.16. 09:39:36

Igen kiváló jellemzés.

Tökéletes példája annak, hogy egy hazai liberális hogyan is képzelné el a szalonképes konzervatívot.

Mint önmagát, persze a libsik nálunk nem a toleranciáról, más gondolatok elfogadásáról híresültek el.

tommybravo 2011.02.16. 09:41:47

Az igazi konzervatív a "másik" oldallal szemben határozza meg magát még olyankor is, amikor csak ironizál. Ehhez mennyi frusztráció kell?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.02.16. 09:41:52

Értem az iróniát, de a cikket nem értem. Ki ma Magyarországon konzervatív? Melyik pártra szavaznak? Mert a cikk kever olyan dolgokat, amelyek tényleg a liberális-konzervatív ellentéthez tartoznak, és olyanokat, amelyek a fidesz-mszp ellentéthez, utóbbiak között egyébként nem minden esetben a fideszé a konzervatív álláspont, ha az eredeti fogalomból indulunk ki. Kicsit olyan szaga van a cikknek, hogy a cikkíró nem is konzervatív valójában, hanem fideszes. Nagy különbség!

Borenbukk 2011.02.16. 09:45:19

@Anti Anyag: Ha megengedi a t. kozonseg, akkor kozzetennem a magam hasonloan torz meglatasat! Aki szerint "De mennyire ugy van!", az a "hazai" konzervativ.

világoszöld 2011.02.16. 09:45:31

Már az elnevezés is baromság. A magyar pártrendszerből IGENIS hiányzik egy XXI századi konzervativ párt és hiányzik egy XXI sz. szoc.dem párt. Az egész többi , aki nincs velünk, az ellenünk, ami ezt azt országot megnyomorította és megnyomorítja ma is. Pozitiv gondolkodásuként nagyon reménykedem benne, hogy most fog kinőni egy olyan fiatal politikus generáció, amely megérti a jelen kihivásait, és nem múltszázadi módon politizál.

tommybravo 2011.02.16. 09:45:47

@Anti Anyag: Tökéletes példája, hogy a haladó konzervatívok (irónia) szerint "a liberálisok" hogyan gondolkodnak róluk. Paranoia?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 09:46:14

no igen, a liberók szoktak magyarellenes, buzi, zsidó konzervatívokról elmélkedni, és nem fordítva.

szegény konzervatívokat báncsák. má megint.

Smitht 2011.02.16. 09:47:38

@tölgy: Az izzadságszagból ítélve minden bizonnyal ez egy ritka gáz írás. Pedig akár lehetett is volna... (Itt azért nem megszokott ez a színvonal.) De inkább nem elemzem, mert átalakulok ballib trollá.

orulunkvincent 2011.02.16. 09:48:35

@tölgy: A neonáci haverjaidnak mindenesetre tetszik. :)))))

Ellensúly 2011.02.16. 09:50:13

A címről eszembe jutott egy írás az ezredfordulóról:

"1. A szalonképes konzervatív nem családpárti, mert az kirekesztő.
2. A szalonképes konzervatív nem keresztény, mert az kirekesztő más vallásokra nézve.
3. A szalonképes konzervatív nem hívő, mert az kirekesztené az ateistákat.
4. A szalonképes konzervatív világnézetileg semleges.
5. A szalonképes konzervatív egyformán elítéli a nácizmust és a kommunisták elleni fellépést.
6. A szalonképes konzervatív egyformán elítéli Klaus Barbie-t* és a nyolcvanéves ÁVH-sok boszorkányüldözését.
7. A szalonképes konzervatív harcosan fellép a romák és más kisebbségek jogai mellett, tehát ugyanígy elítéli a határon túli Tőkés Lászlót.
8. A szalonképes konzervatív egyformán elítéli a holokausztot és a koszovói albánok felelőtlen, provokatív viselkedését gödörbe lövés közben.
9. A szalonképes konzervatív egyformán elítéli Surányi György bírálóit.
10. A szalonképes konzervatív egyformán elítéli a Kelet-Timor függetlensége ellen fellépőket és a vajdasági magyarkodást.
11. A szalonképes konzervatív egyformán elítéli KGST-t és a Világbank bírálóit.
12. A szalonképes konzervatív egyformán elítéli Csurkát, Torgyánt és Orbánt.
13. A szalonképes konzervatív liberális.
14. A szalonképes konzervatív tulajdonképpen Tamás Gáspár Miklós.
15. A szalonképes konzervatív elhatárolódik a jobboldaltól és önmagától."

Megjelent a Napi Magyarországban és az Igazunk '56-ban.

* Klaus Barbie (Lyoni mészáros): deportálásokért felelős Gestapo-tag és SS-Hauptsturmführer, aki egy ideig Bolíviában bujkált.

Smitht 2011.02.16. 09:50:35

@Lew Archer: Ha jól rémlik, a "konzervatív" kategóriát már elfoglalták

krüger 2011.02.16. 09:52:12

Ez egy kiváló írás, talán csak azt hiányolnám belőle, hogy elmaradt a kódolt antiszemitizmus elítélésének a témája.

Jack Torrance 2011.02.16. 09:52:25

Liberálisként egyet kell értsek a cikkel. Sajnos minálunk a "szavazz a liberálisokra, különben lelőjük a kutyádat" elv érvényesül, kevés merevebb és kirekesztőbb politikus van, mint a liberális politikusaink. Elcsesztük ezt is.

phaidros 2011.02.16. 09:53:08

Ahogy a kommenteket olvasom, keményen betalált. :D

-d(-_-)b- 2011.02.16. 09:53:34

Na, elgurult a gyógyszer? :)

Smitht 2011.02.16. 09:55:08

@világoszöld: Mit ballib trollkodol itt, menjél vissza az egyenlito.hu-ra. :D :D :D

Borenbukk 2011.02.16. 09:55:51

@phaidros: Akkor neked is egy akvarium. :)

phaidros 2011.02.16. 09:57:37

@Sieg: nem vagyok benne biztos, hogy az itt publikáló konzik közül túl sokan konzervatívnak gondolnák az Orbán-kormányt. Már csak azért sem, mert manapság amúgy sem létezik olyan formáció, ami minden lépésében és nézetében konzervatív, liberális, vagy baloldali lenne. Az igazi konzi igazi konzi pártról álmodik, ami nem létezik, és ha létezne, akkor kb. a választás utáni 5. percig lenne támogatott a demokrácia keretei között.

walter77 2011.02.16. 09:58:30

Komolyan kezdem azt hinni, hogy a jobboldali kormány kommunikáció és az ezzel egybecsengő világképalkotás mögött L. Ron Hubbard okosságai vannak! Ezt a szar szcientológus metodológiát! Gyenge. Ennyi.

Az írásról meg annyit, hogy: minden állítás tagadás is egyben, de a tagadás nem állítás is egyúttal. Logika. Alapfok.

phaidros 2011.02.16. 09:58:58

@Borenbukk: jó van, buzikám. :) (Ha jól emlékszem ez az akvárium téma :) )

phaidros 2011.02.16. 10:01:48

@világoszöld: nem fog, mert a világ nem az idealizmus mentén működik, hanem a tömegigények viszik előre. Nincs igény tiszta konzervatív pártra, se szocdem pártra a tömegek részéről. Illetve igen, ha a szocdemen szociáldemagógot értesz. :D

phaidros 2011.02.16. 10:03:03

@orulunkvincent: mert akinek ti nem tetszetek, az mind neonáci, igaz? Barom.

Sieg 2011.02.16. 10:03:18

Na, végigolvastam.

Egy kicsit izzadtságszagú és sértődött, "jaj ezek a fránya szocik és liberálisok csak akkor tartanak "szalonképesnek", ha feladom az elveimet". Bizonyára vannak ilyenek is, jól ki van választva, mire lehet megsértődni. A "szalonképes liberális" nem így gondolja. ;)

Részben elég erőltetett/hazug (kommunisták bűnei, Rákosi, 56), jelezve, hogy milyen gondosan ápolgatott (torz) ellenségképet ápolgatnak a konzervatívok, így nem csak a hülyébb baloldali vagy liberálisok elvárásait figurázza ki a cikk, hanem a hülyébb konzervatívok ellenségképét is.

A "szalonképes konzervatív" meghatározása ennél sokkal egyszerűbb. Először is legyen konzervatív (omg), és nem konzervatívnak címkézett politikai erők kritikátlan szócsöve. Másrészről a "szalonképtelen" rész sokkal szűkebb: ne zsidózzon/cigányozzon csípőből, agyatlanul. Ne legyen pátoszos pozőr, erkölcsi magasabbrendűséget szavazva meg magának, mert... mittudomén. Ne legyen bigott. Kábé ennyi.

31/48 2011.02.16. 10:03:36

@Tilikov: megint egy klasszikus érvelési hiba. Kiválasztani egy karikatúrát, majd azzal harsogni tele az étert, hogy _ezek_ mást sem tudnak, csak karikírozni. Igen gyenge.

Az írás viszont pompás.

Ans1979 2011.02.16. 10:04:14

Ballib emberként ez az írás engem is sérthetne, ha nem tartanám magamt vaolódi ballib-nek. Így azt kell, hogy mondjam, az írás találó. És vicces. És kifinomult.

Nekem tetszik.

Ennek ellenére, vagy tán éppen ezért szeretnék 2 jellemrajzot megosztani mindenkivel:

A szalonképes liberális, elfogadván a máshogy gondolkozó embertársait, és utolsó csepp véréig tartózkodva saját eszméinek rájuktukmálásától, otthon éli ki magát és liberalizmusát, nyilvánosan gondolatait nem hangoztatva.

A szalonképes baloldali jó esetben emigrálva, rossz esetben Magyarország határain belül szégyelli elvtársainak bűneit, legyen az tegnapi, vagy 60 éves bűn, és egy kő alá bebújva ostorozza magát meaculpázva, míg az eszméinek megvalósítását a megfontolt és bölcs konzervatívokra bízza.

Üdv mindenkinek

Sieg 2011.02.16. 10:04:57

@phaidros: Sajnos így van. Bár liberális vagyok, ha lenne IGAZI konzervatív párt, igazi liberális párt hiányában arra szavaznék.

freagle 2011.02.16. 10:06:17

Ez az írás komplett hülyeség.
Egyet lehet belőle világosan látni: hogy egy magát konzervatívnak mondó bloggoló elképzelése szerint mit mondanak a konzervatívokról a liberálisok.
Ezt egyszerűbb és pontosabb lenne megkérdezni a liberálisoktól, és nem a "konzervatív" média kliséiből összeollózni.

Annyit elárulok: semmi ilyet.

Mindenki jobban járt volna, ha a blogíró az energiáit arra fordította volna, hogy megírja, szerinte, egy vállaltan konzervatív személy szerint milyen is egy mai, modern konzervatív.
Komolyan kíváncsi lennék rá.

Tilikov (törölt) 2011.02.16. 10:06:19

@phaidros: Szerencsétlenek a konzik, ha már csak ennyi maradt nekik, hogy betaláljanak a libsiknek. Ahelyett, hogy köszönetet hebegnének nekik, nélkülük ugyanis azt se tudnák, hogy kik ők maguk. A jó konzi egyetlen ismérve az ugyanis, hogy ő nem libsi. Tehát ha nem lennének libsik, akkor szétszéledhetne ez a szedett-vedett társaság, akiket csak annyi tart össze, hogy ők nem liberálisok.

Hát nem ezt bizonyítja ez a cikk is? Van ebben bármi is arról, hogy mi a fene az a konzervativizmus? Nincs, kizárólag az van benne, hogy milyen a rossz liberalizmus, meg persze nem kimondva az, hogy a jó konzervativizmus az valami más.

Ha jól megnevezzük a rosszat, akkor már elkezdhetjük hinni, hogy mi vagyunk a jók.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.02.16. 10:06:29

A szalonképes konzervatív tömör.

31/48 2011.02.16. 10:07:21

@Sieg: az igazság az, hogy pontosan a "libsibolsik" szoktak pozőrként viselkedni, és napjainkban a bigottéria jobban mérgezi a magát liberálisnak mondó csoportokat, mint a hagyományosan álszent se hideg, se meleg nagyonközépső és éppencsakjobb népnemzeti köröket.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.02.16. 10:08:14

Vajon mitől ez a frusztráció a Konzervatív Korszak kellős közepén? :)

Szélmalomharcos 2011.02.16. 10:08:27

Ez az írás nem tetszett volna a fiatal Uljanovnak, mert azt jelentette volna számára, hogy a "hasznos idióta" ki akar törni a szerepéből, de tetszett volna az idős, szifilisztől elborult agyú Leninnek, mert lám, még ezek is rájöttek hogy nincs más csak a lenini út

phaidros 2011.02.16. 10:08:51

@Tilikov: öregem, kurva jó melléklet vagy a cikkhez, csak így tovább! :D

Posztíró, kéretik Tilikov urat(hölgyet?) beemelni a poszt mellé szemléltető példának! :D

Joejszaka 2011.02.16. 10:08:52

Gyönyörű :)))

A kommentek a legjobbak!

Hajra Vincent, hajrá Tilikov! Bearanyoztátok a napomat. :)))

A szerzőnek meg gratulálok.

Lew Archer 2011.02.16. 10:10:40

@Smitht:

Még nem, de igény az lenne rá.

Az eszdéeszes értelmiségi kedvtelve illegeti magát reggelenként a tükör előtt és barátkozik a dologgal: "Igen, most hogy így nézem, hát igen, én valójában konzervatív vagyok, amennyiben a konzervativizmust helyesen értelmezzük. Persze, a dolog kizárólag értelmezés kérdése, és hát értelmezni, azt nagyon tudok. Igen, lehet, hogy még sétapálcával is járok majd, mint Gazsi anno, hogy mikre rá nem jött ez a Gazsi már akkor! És ami a legfontosabb, természetesen én mondom meg, ki a konzervatív, ahogy 20 éven át én megmondtam, ki a liberális és ki a toleráns".

31/48 2011.02.16. 10:10:53

@Tilikov: ez az írás nem definiálja mit jelent a konzervatívnak lenni = a konzervatívok nem tudják mit jelent konzervatívnak lenni. Gratulálok az újabb szörnyű érvelési hibához.

Amúgy az írás roppant találó, nagyon tetszett.

Sieg 2011.02.16. 10:12:04

@31/48: Nem értek egyet, a pátosz, a "szimbolikus lépések", a "szép" elvek hangoztatása abban a reményben, hogy ez glóriát tesz a fejük felé elsősorban a jobboldalhoz kötődnek. De itt nem hiszem, hogy meg fogjuk győzni egymást. :)

31/48 2011.02.16. 10:12:49

@Tilikov: úgy látom inkább arra fele lehet valami fogalomzavar. A konzervatív, mint a liberális ellentéte?

???

kida 2011.02.16. 10:14:37

@tölgy: haha, pontosan! és tényleg...

világoszöld 2011.02.16. 10:15:48

@phaidros: Akkor Hegyeshalomtól Nyugatra idealista kormánypártok vannak, erre a logikára épülve, mert nem "ellenségnek" , hanem " ellenfélnek" tekintik a többi pártot, és itt van a különbség. Ha valamely politikus demokratának tartja magát, az nem véglegesen akarja kiírtani az ellenzékét, hanem jó gazdasági-politikai programmal legyőzni. Vagy akár összeáll a két oldal / Ausztria, Németország a példa/ egy cél érdekében, és ez az , ami nálunk jelenleg még elképzelhetetlen, mert fejletlen a demokráciánk, és politikusaink a Kádár rendszerben szocializálodtak, tehát minden vagy fehér, vagy fekete.

phaidros 2011.02.16. 10:16:26

@31/48: fuss neki mégegyszer, nem értetted.

@orulunkvincent: De nácizhatok mint egy ballib? :) Szóval szerintem ne nácizz, barom. Ha nácizol, barmozlak.

sutyerák 2011.02.16. 10:16:27

Ballibnek tartom magam és a fenti kitünő írást kb. 3/4-ed részben rám is igaznak tartom.

31/48 2011.02.16. 10:16:32

@Sieg: ugyanígy bizonyos alapvető emberi jogok, erkölcsi meglátások rendszeres hangoztatása; a reálpolitika elvetése, az állandó önfényezés és moralista önigazolás a liberálisok körében.

Magyarországon kimondottan az SzDSz volt jó a saját kiválóságának szüntelen hangoztatásában, és a szemforgatás politika szintre emelésében.

szemtanú 2011.02.16. 10:16:57

A félreértések elkerüléséért:
1. Ez az írás nem a konzervatív meghatározása, hanem az un. "baloldali liberális értelmiség" gondolkodásának kifigurázása. Persze ezt pont az nem látja (nem akarja látni), akiről szól.
2. Felejtsük már el a vegytiszta politikai irányzatokat.

2011.02.16. 10:18:04

Telitalálat a poszt, bár valóban jobb lett volna tömörebb, csattanósabb formában.

Sieg 2011.02.16. 10:19:16

@31/48: Magyarországon túl sokan hiszik azt, hogy liberalizmus = SZDSZ. ;)

phaidros 2011.02.16. 10:19:32

@világoszöld: nem ugyanaz a helyzet. Inkább Irakot hozd fel akkor már, ahol a szaddamista rendszerből ültettek be az amcsik funkcikat, és az ellenzék meg marhára nem demokratikus meg haladó emiatt. Vagy képzeld el Németországot egy poszthitlerista párttal, amint a demokrácia őreként lép fel.

A csehek ügyesebben csinálták.

Anti Anyag (törölt) 2011.02.16. 10:20:09

@tommybravo: Évek óta vagyok az Index politikai fórumában és tanúsíthatom, hogy a libsik tényleg ilyenek.

Mondjuk a "normálisabbak" megengedőbbek, náluk a "jó konzervatív" az, aki nem megy az utcára "hőbörögni", ha ballib kormány van hatalmon és régi könyveket olvas.

A liberálisok nem is népszerűek az Index politikai fórumában, de soha nem is voltak azok, az elődjén az Internettón sem. Persze a való életben sem népszerűek, hiszen valójában bigottak, csak nem Marxra hivatkoznak, hanem a liberális chartára.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2011.02.16. 10:20:18

@tölgy: Csak nehogy eltévedj: nem, ez nem jó írás. Mindenekelőtt, ahogy már meg is jegyezték: TLDR. Ez önmagában is elég baj, mert nem olvassák el (jobban belegondolva, ez nem is akkora baj - bocs, nem tudtam kihagyni). De nem csak képernyőhöz képest hosszú, hanem önálló jogon is. Olyan, mintha egy viccben, amelyben ismétléses felvezetés van (mint pl. hogy a nyuszika három dombon megy át a farkashoz elkérni a létráját, vagy a székely háromszor szól ki a fiának, hogy ki az), nem három lenne az ismétlések száma, hanem huszonöt. Az baromira sok, már a poént sem értékeljük. Jó, ezt hagyjuk, most nem tanítalak meg írni, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, hogy magam sem tudok, a felsorolt hibákat azért voltam bátor kiemelni, mert már nekem, laikusnak is kiszúrták a szememet.

A jó íráshoz az is hozzátartozna, hogy tartalmilag rendben legyen, itt viszont már nagyon komoly kihívásokkal küzd a szöveg, csak hogy a legdurvábbat említsem, a konzervatív vs liberális. Ez olyan méretű baromság, mint sci-fi vs krimi, sport vs mozi, internet vs erkölcs, vallás vs szex. De akinek ez nem jön le, az írjon inkább naplófőkönyvet.

Kurvára nem akartam beszólni, csak a "jó írás" betriggerelt.

Azért szórakoztató és hasznos ez a blog, ha persze nem is eredeti szándék szerint, hanem - hogyan fogalmazzak finoman - abból a szempontból, hogy az megismerhetők olyanok véleménye általa, akik képtelenek az "egy lépéssel hátrébb lépünk" szemszögéből vizsgálni a dolgokat.

További jó harcot, hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

sutyerák 2011.02.16. 10:20:36

annál szebb mondást még nem talált ki orbánné a sámlivitéznek,minthogy:Sorsom összekötöttem a magyarság sorsával.

Tisztára sicklegruber utánérzet.

31/48 2011.02.16. 10:21:11

@phaidros: mégis mit nem értettem? Azt kifogásolta egy karikatúra alatt, hogy a konzervatívok csak a liberalisták kigúnyolását képesek felhozni, mivel saját, az önmeghatározásra alkalmas programjaik nincsenek.

Erre írtam, hogy ez egy érvelési hiba.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2011.02.16. 10:22:12

@Sieg: Na ja, a liberális eszmeiségnek semmi nem ártott annyit, mint az SZDSZ. Nem csoda, ha mindenki rosszul lesz tőle, ha elmondod neki, hogy te liberális vagy, barátom, mint ahogy 50 IQ felett mindenki.

Sieg 2011.02.16. 10:22:34

@szemtanú: Pontosítok: a baloldali és liberális értelmiségről a "konzervatív" emberek fejében élő torz kép önkifigurázása. Van benne igazság, de sok (ön)hazugság is.

31/48 2011.02.16. 10:22:37

@Sieg: Sajnos a magukat liberálisoknak hívők többsége is így hiszi. Pont ez a probléma.

NagyonPC 2011.02.16. 10:23:28

@Lew Archer: "amennyiben a konzervativizmust helyesen értelmezzük..."

Jó lenne, ha néhány kiművelt konzervatív végre beavatna, hogy a konzervativizmus alapján hogyan lehet értelmezni:

a.) a 10 perc alatt áterőltetett törvényeket

b.) azt a tényt, hogy a két hónapon belül elfogadásra kerülő új alkotmányról a széles közönség még semmit sem tudhat, sőt, az alapkoncepció napról napra változik

c.) hogy visszamenőleges hatályú törvények kerülnek elfogadásra

d.) hogy törvényeket személyekre szabnak

e.) hogy fontos pozíciókba párthű káderek kerülnek, akár képzettség nélkül is

Ha nekem ezek nem tetszenek, attól lehetek még konzervatív? Vagy ez már kizáró ok?

31/48 2011.02.16. 10:24:16

@Sieg: sajnos a magukat liberálisnak tartók többsége is így hiszi. Épp ez az egyik legnagyobb probléma.

Sieg 2011.02.16. 10:24:17

@ern0: Csak az, akinek a fejébe beleverték a liberalizmusról szóló rémmesét. Attól én még liberális maradok, hogy milyen torz kép van az emberek fejében róla, vagy hogy mi a "divatos".

tommybravo 2011.02.16. 10:24:46

@szemtanú: Még mindig nem értem a csattanót. A "valódi konzervatív" konzervatórium elővette a legrégebbi jobbos közhelyet és elkezdte baszogatni a liberálisokat. Azta, még ironikus is! Mennyire talált! A probléma, hogy csak a magyarnemzet közhelyeit puffogtatja, amely újságírói (mindentudó és mindentlátó yodaként) tudják, hogy a baloldalon mit gondolnak a jobbról.

Közöd???? 2011.02.16. 10:25:38

sok tekintetben a leírás igaz, nálunk az az igazi konzervatív aki teljes egészében el és megveti a konzervatív hagyományt, hiszen annak alapja a féktelen antiszemitizmus

Tilikov (törölt) 2011.02.16. 10:27:10

@31/48: Miért te látsz ebben a cikkben bármiféle önmeghatározást a liberálisok kigúnyolásán kívül? Lehet, hogy csak átsiklottam felette, úgyhogy ha te látsz ilyet, akkor idézd be kérlek.

sutyerák 2011.02.16. 10:27:11

vagy arról szól az írás,hogy valójában a ballib és a nem őskonzervativ közel áll egymáshoz.
-na,ha ezek a nézetek összefognának,akkpr nem itt tartanánk!

phaidros 2011.02.16. 10:28:38

@31/48: nem, ez egy következtetési hiba részedről.

@NagyonPC: miért, szerinted a Fidesz mint olyan, konzervatív? Szerintem ezt kevés igazi konzi merné kijelenteni.

@Közöd??? : jóvanperszemennyémá, hülye fundamentalista.

Lew Archer 2011.02.16. 10:28:42

@ern0:
Egy dolgot kéne tisztázni.

Hol van most az az értelmiség, amelyik 20 éven keresztül parlamentben és részben hatalomban tartotta az SZDSZ-t? Az SZDSZ ugyanis nem csak Kuncze meg Demszky meg Magyar Bálint, hanem a hozzájuk tartozó támogatótábor, nem kevés, főleg fővárosi értelmiségi.

Eltűnt ez a réteg?

Megváltozott?

Belátta?

A legérdekesebb még, hogy újabban senkinek semmi köze az előző 8 év kormányzásához. Kész csoda, hogyan tudta a szociálliberális kormányzás értelmiségi háttér nélkül fenntartani a hatalmat.

orulunkvincent 2011.02.16. 10:30:48

@phaidros: Orbán Viktor anyja-apja kiskaliberű kommunista volt. Fellegi Tamás Aczél György embere volt egy MSZMP intézetben. Matolcsy a kommunista reformközgazdász Kopátsy egyetlen tanítványa. Pintér régi párttag. Hoffmann Rózsi néni is.
Martonyi 1989-ben lépett be az MSZMP-be. Ő akkor olyan mint az a mesebeli német külügyminiszter, aki Hitler halála előtt fél órával lépett be az NSDAP-be ???
A konzervatív ideológusok közül, Schlett István évtizedekig volt tudszoc oktató, és még 89-ben is hitvalló leninista volt. A másik érdekes ember Tőkéczky István marxista pedagógia történelemmel foglalkozott. Lánczi a marxista Világosság szerkesztője volt, és a kommunista/keresztény barátság volt a témája. 1957-ben Pozsgay Imre tömeges kivégzéseket követelt. Most a FIDESZ alkotmányozója. A liberalizmust remekül lehetett karrierépítésre használni, most a konzervativizmust lehet. És igen, ezt néha meg fogják jegyezni. Én semmivel sem vagyok liberálisabb mint konzervatív, és pontosan ugyanezt fogom beírni a libertóriumba, ha ők is nyallantanak egyet, amikor majd ők lesznek nyallantó pozícióban.

sutyerák 2011.02.16. 10:31:11

@NagyonPC: orbán maga sem tudná meghatározni milyen világfelfogást képvisel,mert nincs neki.
-talán legközelebb az abszolutizmus állna hozzá.
-

sutyerák 2011.02.16. 10:33:58

@Lew Archer: én itt vagyok,csak nem értelmiség,meg nem is budapesti.
-meg vannak még sokan a klubfórumon is.

világoszöld 2011.02.16. 10:34:56

@phaidros: Nem , nem hoznám példaként Irakot, mert változatlanul Europához tartozonak szeretném magam érezni, és ha már felhoztad Németországban a poszthitlerizmust lehetőségét, azt cáfolni látszik, hogy a válság idején ugyan megerősödtek a szélsőségesek mindenhol, Németországban is, mert ez mindig kiváló alkalom a szélsőséges eszmék előretörésére, ezzel együtt nem tudtak jelentős politikai poziciókat elérni. Sajnos , nálunk a szegénység egyre erőteljesebben növekszik, ami nem tudni hova vezet, bármely populista eszme / akár jobb vagy baloldali/ felhasználhatja a reménytelenséget.

31/48 2011.02.16. 10:35:51

@phaidros:

"Tilikov 2011.02.16. 10:27:10
@31/48: Miért te látsz ebben a cikkben bármiféle önmeghatározást a liberálisok kigúnyolásán kívül? Lehet, hogy csak átsiklottam felette, úgyhogy ha te látsz ilyet, akkor idézd be kérlek."

Amúgy kvbm.

phaidros 2011.02.16. 10:36:50

@orulunkvincent: igen, ezért nem vagyok Fidesz-szavazó (sem). És ezért fordul ki a gyomrom tőletek, hogy ezzel az érvrendszerrel támadjátok a Fideszt, nem törődve azzal, hogy rátok hullik ugyanaz a szar, amit egyébként magatok körül markoltok fel, hogy képszerű legyek.

sutyerák 2011.02.16. 10:37:09

@orulunkvincent: lassan összeülhet a KB és a III/3-as csoportfőnökség az orbán körüli nagyonfontos személyiségekből.

phaidros 2011.02.16. 10:39:55

@világoszöld: nem, poszthitlerista párton nem a szélsőségeseket értem, magát az NSDAP-t. Tfh. meghagyták volna a lehetőséget a hitlerista pártnak, hogy demokratikus választásokon induljon a háborús vereség, és többévtizedes regnálás után. Az, hogy a posztkomcsik szalonképessé váltak nálunk, az hagyján, de most már odáig jutottunk, hogy szeretnünk is kell őket (lásd Fidesz).

Anti Anyag (törölt) 2011.02.16. 10:40:06

@phaidros: Magyarországon a kommunizmus 40 éve miatt a szólásszabadság tekintetében és más gondolatok elfogadásában a jobboldali a liberálisabb. Ezt jól jelzi a sokkal nyitottabb jobboldali média kifejlődése, a régebbi kommunista újságírókkal dolgoztató balliberális média visszaszorulása.

A hazai liberálisok a kommunista ideológia helyére illesztették az európai liberalizmus multikulti ideológiáját, kiemelve ebben az eu (főleg német) gyakorlatához hasonlóan a zsidó vallást, identitást és ezt ugyanúgy kizárólagossá tették mint a kommunisták a sajátjukat, azaz ezt bírálni ugyanúgy szélsőségnek számított.

Az lenne a csoda, ha a kommunisták 40 éve után a hazai liberalizmus ilyen formában népszerű lenne Magyarországon.

tommybravo 2011.02.16. 10:41:14

@phaidros: Az egyik problémám a többesszám. Ha valaki veszi a fáradságot, és prezentálja az ellenvéleményét, máris be van sorolva a másik oldalra. Nem tisztem megvéteni vincentet, de én meg lennék sértve, ha azzal vádolnál, hogy a komsik és korrupt liberók szarja hullik a fejemre. Az hulljon csak a sajátjukra; a liberalizmus mint elv közben intakt marad, mert elvként független azoktól, akik magukra akasztják reklámfogásként.

phaidros 2011.02.16. 10:42:45

@Anti Anyag: "Ezt jól jelzi a sokkal nyitottabb jobboldali média kifejlődése, a régebbi kommunista újságírókkal dolgoztató balliberális média visszaszorulása. "

Nem állítanám ezt. A népszabadság azért szokott saját rendszert kritizálni. Más kérdés, hogy adott esetben valszeg megrendelésre, mert ott több hatalmi centrum van. Jobboldalról csak a médiatörvénnyel kapcsolatban láttam ilyet.

Én amúgy a nemzeti liberalizmust hiányolom a palettáról leginkább.

Anti Anyag (törölt) 2011.02.16. 10:43:39

@orulunkvincent: Önmagában nem az számít, ki mekkora kommunista volt, vagy az apja mekkora kommunista volt, hanem az, hogy ma hogyan gondolkodik.

Megette gondolkodásodat a fene, ha a liberális vereti meg az ellene tüntetőket és a másik oldalra átállt kommunista vizsgálja ki az akkori törvénytelenségeket, kínzásokat.

sutyerák 2011.02.16. 10:44:20

@Anti Anyag: már bocs,de véleményem szerint ez komplett marhaság.
-én ettől a jobboldaltól szorultam ballib felé,-míg Kádár alatt jobbosabb voltam.

orulunkvincent 2011.02.16. 10:46:35

@phaidros: Ki az a ti, te szerencsétlen ?? Ha valaki nem ért veled egyet, akkor az már "ti" ??? Miért ne lehetne a FIDESZ-re szavazni ? Azért mert Martonyi János 1989-ben belépett az MSZMP-be ??? Én speciel őt kb. a legkomolyabb embernek tartom a magyar politikai életben. Fellegi Tamás Amerikában doktorált, vezető pozíciókat töltött be a magánszférában, ő is komoly ember. Pintér Sándornak voltak necces ügyei, de ő is komoly ember, ért ahhoz amit csinál. Egyébként Mádl Ferencnek is volt funkciója a Kádár rezsimben, de semmi aljas dologra nem használta fel. Elég rusnya rezsim volt a Kádár rendszer, sőt rusnyább mint annak lefestik, csak az nem igaz, hogy a konzervatívoknak kevesebb közük volt hozzá mint a liberálisoknak. A szocialistáknak nyilván több közük volt hozzá, bár a fiatalabbjáról ezt nem tudom biztosan.

phaidros 2011.02.16. 10:46:40

@tommybravo: félreértettél, nem erre gondoltam. Hanem arra, hogy amikor felhozzák, hogy (valóban) milyen posztkomcsik vannak a Fideszben, akkor gyakorlatilag a saját szarját kenegeti a másikra is (pedig egyébként is ott van azon is), miközben vigyorog, hogy hogy megmondta. Bocs ismét a képszerűségért. Mondjuk a fideszes sem az a csontkövetkezetes fajta, hacsak nem a párthűség a csontkövetkezetesség ismérve. :)

Igazság szerint nincs itthon bármiféle izmus a pártizmuson kívül.

Egy valódi liberális pl. vérben forgó szemekkel acsargott volna a 2006-os rendőrségi fellépés után.

orulunkvincent 2011.02.16. 10:48:30

@phaidros: ja és klikkelj már rá Anti Anyagra. Én speciel rágondoltam. Ne mondd, hogy nem náci mert körberöhöglek.

sutyerák 2011.02.16. 10:48:41

@tommybravo: Igy van. Vagy mindennapos trágárkodásként.

Anti Anyag (törölt) 2011.02.16. 10:48:52

@phaidros: Hosszabb távú folyamatról írtam, hiába önkritikus, vagy nyitottabb néha a Népszabadság, ha egyébként már el jelentéktelenedett és a Ballib média szinte egyedüli zászlóshajója maradt.

Globálisan, a politika iránt érdeklődő emberek többségében már nem balliberális médiaterméket fogyasztanak, pedig 10 éve még erősen fordított volt a helyzet.

szemtanú 2011.02.16. 10:48:59

@tommybravo: Te, pedig elővetted a baloldali közhelyeket, miszerint a ballib bármilyen bírálata teljesen jogtalan és bármit is lát erről egy konzervatív az csak torz közhely.
Én ritkán olvasom a MN-t és ennek ellenére az a tapasztalatom, hogy sok igazság van a cikkben. Persze túlzás is, de ez a stílus jegye, vö. pl Megyesi Gusztáv írasai.

Iustizmord 2011.02.16. 10:49:26

áháháháááááá háháháháááá egy újabb vicces írás a "mink vagyunk a konzervek és ezt most jól elméletileg is megalapozzuk" c sorozatból, de viccesre sikerült legalább :o)

Anti Anyag (törölt) 2011.02.16. 10:50:25

@sutyerák: A többségről beszéltem, nem rólad.

Ma pld. még mindig 300 ember az SZDSZ tagja.

sutyerák 2011.02.16. 10:53:38

@Anti Anyag: jóvanna! -én pl. sosem voltam a párt tagja és sosem tartottam mondjuk HornG-t,vagy MBálintot eszményképemnek,meg sok másokat sem csíptem,de a liberalizmust azt igen.

Suum Cuique · http://magyarkodo.blog.hu 2011.02.16. 10:54:05

"A baloldaliak identitása kb. az, hogy ők ideiglenesen itt tartózkodó, vagy még inkább: tévedésből, a sors gonosz tréfájából ide, a szarszagú Mucsára született nemes, felsőbbrendű Külföldiek, akiket a veszélyes, barbár magyarok legszívesebben üldöznének, így csak akkor őrizhető meg ebben az országban a civilizáció (amit nem a civilizálatlan magyarok hordoznak, persze, hanem a hősiesen, felsőbbrendű külföldiségük ellenére köztük élő haladók), ha a magyarokat féken tartják. Ezért volt a legprogresszívebb korszak 1949-1989, mert akkor a szovjet csapatok jelenléte szavatolta a Fejlett Külföld uralmát a szarmagyarok felett, és ezért van az, hogy mihelyt nem a baloldal van hatalmon, a balosok nekiállnak sikoltozni, hogy miért nem bombáz a NATO, meg ejrópa segíts.

Egyvalamit nem értek: mire jó az önkínzás? Ha ezek a nagyszerű, közénk csöppent külföldiek ennyire rosszul érzik magukat itt a provincián, ahol nem tudják kibontakoztatni tehetségüket, meg ahol a gyöngyeiket disznók elé szórják stb., akkor miért nem mennek haza, a Fejlett Külföldre? Hiszen européerek, akik Európához tartoznak. Ungvári rudika miért nem Hollandiában vagy Franciaországban él a versenyképes tudásából, amit a piacon értékesít? Ott biztosan megbecsülnék, hiszen látnák rajta, mennyire européer. Szóval tisztelt magasabbrendű européerek, nem kéne már eltakarodni ebből az amúgy is lakhatatlan, barbárokkal teli, szörnyű országból?"

Nelson Muntz (törölt) 2011.02.16. 10:56:05

"Milyen hosszan mondja! Es milyen keveset" (c) Hofi

az a jo hogy minden bufe-ruhatar szakos "konzervativ" okostoni nyithat blogot az indexen es levezetheti a feszultseget. megmentve ezzel a csaladjat es a kornyezetet... :D

phaidros 2011.02.16. 10:56:56

@orulunkvincent: őszintén szólva, a Ti az az, aki még szavaz bárkire is. :)

Anti Anyag (törölt) 2011.02.16. 10:57:00

@sutyerák: Minden magyar liberális, ezt okozta a 40 év. Csak éppen nem SZDSz módra, liberalizmusa általános, azaz nem hajlandó az SZDSZ szerű liberálisok meghatározta ideológiát, személyeket és feltételeket elfogadni.

sutyerák 2011.02.16. 10:57:43

@Suum Cuique: azt kéne,elhúzni innen,oszt éljetek meg a piacképes orbáni-matolcsy dumából.

sutyerák 2011.02.16. 11:01:16

@Anti Anyag: a magyar ember csak saját vonatkozásában liberális,másokkal egyáltalán nem.
-ökör egy nép és sosem fog tanulni saját kárán sem.
-

tommybravo 2011.02.16. 11:03:26

@phaidros: Amikor felhozza valaki a fideszes posztkomcsikat, akkor a jobboldal álszentségén ironizál. Ha viszont erre válaszul te azt mondod, hogy "ti" bezzeg szintén tele vagytok komcsival (ergó, "your argument is invalid"), akkor a vitapartneredet besorolod a posztkomcsi pártba és kizárod a vitából. De attól, hogy valaki számára nevetséges a fidesz komcsiüldözése és képmutatása, még (1) nem komcsi önmaga, (2) talán nem is szavazott sosem a ballibre, (3) még egyetérthet a konzervatív elvekkel, (4) talán pártokkal is egyes kérdésekben. Nekem ez az automatikus én-ti dichotómia megy az agyamra: ha 98%-ban egyetértünk, de 2%-ban vita van köztünk, akkor rögtön bekerülök a zsákba, akikkel nem értesz egyet; és innentől a nyakamba varrod a 98%-nyi egyéb tényezőt is, amivel személys zerint nem is értek egyet.

szkeptikus vagyok 2011.02.16. 11:04:17

Az írás nagyon jó és nagyon igaz. A szalonképes konzervatív élete ténylegesen másból sem áll, mint hogy úgy próbál konzervatívnak tűnni (akárcsak PR szintjén, mert pl. csak a "piaci rés" miatt állt át a jobb oldalra), hogy közben a liberálisoknak akar megfelelni (hogy jó legyen a sajtója külföldön). Ugyanis ha nem sikerül neki megfelelni, akkor hamar megkapja a szélsőségesnácirasszista stb jelzőt, amivel végleg kiírta magát a játékból, hisz nincs visszatérés a "szalonba".
Vagyis attól függetlenül, hogy milyen elvei vannak az önmagát konzervatívnak valló egyénnek (aki a radikálisnak liberális, a baloldalinak náci is egyszersmind), számára mindig fontosabb lesz, hogy "partiképes" (szalonképes) legyen, mint az elvei (urambocsá "hite") megingathatatlansága. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az kifizetődőbb.
Milyen kár, hogy az emberek nem vagy csak kevesen mernek "szélsőségesen" képviselni (és nem csak szavak szintjén) jobboldali értékeket, és inkább engednek meggyőződésükből, csak hogy több jusson nekik a "politikai elit" húsosfazekából.

Iustizmord 2011.02.16. 11:05:43

bár annyi is elég lett volna hogy:

mi vagyunk a niggerek , a tudósaink tudnak
a hosszútávfutóink hosszú távot futnak
lenin apánk képe fent a falon pereg
alatta ott rappel a sok nigger gyerek

Iustizmord 2011.02.16. 11:09:45

viszont komoly hiányossága a cikknek h gabrilo még nem járt erre hogy kioktasson pár embert, hogy

a, nem olvasott egy német nevű szerzőt, pl Schöck, bár én pl olvastam Schöck-öt, meg is fellebbeztem
b, nézzen utána ha akar
c, elmondja h más az ostoba.

már elvonási tüneteim vannak :o)))

kubatov_kommunista 2011.02.16. 11:14:40

Ezek szerint már ott tartunk, hogy van szalonképes konzervatív? ;)
Ez új - így még nem definiáltam a konzervatívokat, hogy szalonképes, de hát úgy látszik fejlődőképesek
(remélem te is érted az iróniát)

sutyerák 2011.02.16. 11:17:50

@szkeptikus vagyok: mint fentebb írtam,én ballibnek tartom magam és az írás 3/4-e rám is igaz(euthanázia,megértés a besúgókkal,ilyesmikben nem)-elgondolkodtam,hogy ugyanakkor én nem lehetek mérsékelten konzervatív?Nem szerethetem,kedvelhetem-e a hagyományokat,azt a családi,tsadalmi rendet amiben felnőttem,a munka a tisztesség becsületét,stb. csak azért,mert én melós és csóró családba születtem,nem középpolgáriba?
-persze ez nem ugyanaz,mint a szalonképes,-mert az olyasmi,hogy ahogy írta,mindenkinek elfogadható.
-én melós voltam mindíg és bár fiatalként "külvárosban születtem én,ahol a munka kemény.."-elveim voltak,lázadóan,azért a baloldalinak mondott Kádár-rezsim alatt lett tudásom,lakásom.-
ez is egyfajta konzervativizmus ahhoz az értékekhez.

világoszöld 2011.02.16. 11:22:40

@Suum Cuique: Ez legalább akkora baromság, mintha a baloldaliak azt mondanák a jobbosoknak, huzzanak vissza a szibériai sztyeppékre, az iráni hegyekbe / mert hogy sokfelől érkezett ez a nép/, miért kellene bárkinek elmenni innen, vagy nem magyarnak érezni magát, mert nem úgy gondolkodik , mint a másik oldal???????Miért lennének külföldiek a melósok, az egyszeri parasztemberek, akik baloldali módon gondolkoznak??? Mert ilyen az ország fele, mégha nem tetszik is mindenkinek. Ha a regnáló kormány olyan gazdaságpolitikát indit be, ahol az emberek " Többsége" jól jár, mégpedig érezhető módon, nyilván meg fogja nyerni a következő választást vagy akár választásokat. Csak dumával nem lehet nyerni, legalábbis ameddig szabad választások ill. szabad sajtó van. Még akkor sem, ha kiterjegszik a választójogot a határon túliakra, ill. a gyerekekre.

orulunkvincent 2011.02.16. 11:27:09

@Iustizmord: Szerintem Schütz. És aki nem olvasott Schützöt az csak "szalonképes" konzervatív lehet, igazi feketeöves konzerv soha. A konzervség lényege, hogy rohadtul exklúzív.

sutyerák 2011.02.16. 11:31:13

na,viszontlátásra!
ui:azt mondom jó írás,még ha nem is a szalonkonzit írja le teljesen,-viszont a véleményem az,ha az ilyen felfogású figurák és a ballibek összefognának végre,akkor sosem bitorolhatnák a hatalmat felettünk orbán-féle pitiáner szélhámosok.

Iustizmord 2011.02.16. 11:44:06

@Szilvay Gergely: feltétlenül! szenvedni akarok!

@orulunkvincent: megalol. de valóban ezt a betűkombinációt írta. egy hétdanos kunzervvel nem lehet viccelni. viszont Schöck-öt tényleg olvastam.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.02.16. 12:06:42

Hosszú, de stimmel. Ugyanakkor Antall posthumus balliberális megüdvözülése arra mutat, hogy balliberáliséknál csak a halott konzervatív a jó (szalonképes) konzervatív.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2011.02.16. 12:10:58

@Lew Archer: Biztos áldozatául estek annak a jelenségnek, miszerint ahogy idősödik az ember, egyre inkább konzervatív lesz. Vagy létezik egy földalatti város, ahol ezek laknak. Szavazni is járnak innen tömegesen az emberek, mert ugyanígy nem lelem a Fideszt 2/3-os többségre juttató választókat.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.02.16. 12:19:08

Ez egy tipikusan "hazai, földhözragadt, mucsai, bőgatyás, konzervatív nacionalista demagógia" hogy a liberalizmus baloldali. Csak utalnék rá, hogy a liberalizmus éppen annyira baloldali, mint amennyire jobboldali. Használd bátran a guglit, kedves Szilvay Gergely.

Iustizmord 2011.02.16. 12:21:45

@ern0: mert ugyanígy nem lelem a Fideszt 2/3-os többségre juttató választókat.

közfelkiáltás volt a duna jegén.

viktor ui jégre vitte a népet

La Serenissima 2011.02.16. 12:22:27

aki szerint Szilvay írása mond bármit is azon túl, hogy a ballibek a konzik ellen határozzák meg magukat, a konzik meg a ballibek ellen, valamint hogy mindkét "oldal" saját értékrendje alapján fogalmaz meg elvárásokat a másikkal szemben, az szóljon!

Iustizmord 2011.02.16. 12:29:06

@efes: Használd bátran a guglit, kedves Szilvay Gergely.

egy igazai konzerv nem olvas, csak ír ;o))))))

Iustizmord 2011.02.16. 12:39:24

Upper Class Twit of the Year

jut eszembe minderről. amúgy.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.02.16. 12:40:16

@Iustizmord: :D
De Karinthy például nagyon nem volt konzi. (Neki tulajdonítják azt a poént, hogy: KF üldögél a kedvenc kávéházában, előtte papírlap. Odalép hozzá egy elfogódott vendég, és megkérdi: Mit olvas az úr? Erre mondja KF, hogy: Az úr ír, nem olvas.)

aeidennis 2011.02.16. 12:48:24

@efes: "Csak utalnék rá, hogy a liberalizmus éppen annyira baloldali, mint amennyire jobboldali."

Volt.

Magyarországon nagyjából 1918-1919 fordulójáig. Hacsak a népi-urbánus vitát nem keverjük bele a dologba. 1989 óta pedig az volt a liberalizmus amit az szdsz mondott, kinyilatkoztatott.

Tetszett az írás, szerencsére a szalonok lassan bezárnak, így szalonképesnek sem kell többé lenni. :)

Google 2011.02.16. 12:58:24

Könyvet belőle, könyvet belőle! - reméljük, az ultratoleráns ballibák nem égetik majd el.

WinG 2011.02.16. 13:07:22

Az egyik legjobb cikk, amit az utóbbi időben olvastam. Nehéz volt megállni, hogy ne röhögjek fel rajta órán :) gratz!

Rowar Atkinson 2011.02.16. 13:22:27

Gratulálok, nagyon jól sikerült a poszt.

Egyébként nekem azonnal Debreczeni József, Elek István és Solymosi Frigyes jutott eszembe.

orulunkvincent 2011.02.16. 13:49:46

@Iustizmord: Otto von Schöck a Metro nevű konzervatív csoport tagja volt. Őt én is ismerem.

Téglagyári Megálló 2011.02.16. 13:54:51

A szalonképes konzervatív nem feszegeti, hogy ki mit csinált a nyolcvanas években. Ami amúgy itt van velünk még mindig, sok helyen.

Szilvay Gergely 2011.02.16. 15:44:28

@tommybravo: mi nem vagyunk szalonképesek, erről kérdezd őket. Én szalonképtelenként azt gondolom, hogy sok igazság van benne, de nem fogunk összeállni lejáratódott, volt SZDSZ-esekkel, "polgári demokratákkal" és nem tekintünk példaképként a Bokros- és Dávid-féle MDF-re meg a "fiskális konzervativizmus"-ra. És bár Orbánék és főleg Matolcsy számos intézkedését kritizáljuk, másik számos intézkedése tetszik nekünk. Valószínű a "polgári demokratákkal" nagyon nem értenénk egyet a Szent Korona, az egyházak szerepe, az azonos neműek házassága, abortusz, eutanázia, esélyegyenlőség, a határon túli magyarok helyzetének kezelése, stb témában. Csak a gazdasági kérdésekben való esetleges véleményegyezés elég kevés közös alap lenne.

La Serenissima 2011.02.16. 16:01:53

@tommybravo: na látod, pont itt válik el a szalonképes konzervatív nézőpont Szilvay büszkén és hiún anti-szalonképes nézeteitől :)

úgy tűnik Szilvay 2014-ben is Orbánra fog szavazni, mert betiltották a melegfelvonulást, ergo lám milyen remek az új értékrend. Hogy lesz-e addigra európai polgári demokrácia, az számára másodlagos kérdés. Ilyen apróság miatt nem egyeztet szalonképesekkel, akik eleve fújjj.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.02.16. 16:15:21

@La Serenissima:

A homokosok nyáron szokták tartani a menetüket. 30 nappal a rendezvény előtt elég lefoglalni a helyszínt. De még ha alaposak is a langyik, felmerül a kérdés: vajon miért pont februárban került ez elő? Persze a kérdés nem merült még föl.
Pedig. :))

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.02.16. 16:16:38

@aeidennis: Ez faszság. Bőgatyás, szűklátókörű, leegyszerűsítő populizmus. Mit szólsz a neokonzervativizmushoz, mint olyanhoz? Ha valami jobboldali liberális eszmerendszer, akkor éppen ez az. Szakad már le erről a nyamvadék szadeszről... Hullába egyébként is csak a gyökér suttyók rugdalnak.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.02.16. 16:20:46

"Mit szólsz a neokonzervativizmushoz, mint olyanhoz? Ha valami jobboldali liberális eszmerendszer, akkor éppen ez az."

Kicsit sem. Hallottad Irving Kristolt a homokosokról, azok házasságáról, az abortuszról, a vallásról és a pornográfiáról? Az egyszeri "a nyugati konzervek bezzeg liberálisok"-típus lemenne tőle hídba. Kristol konkrétan az átfogó cenzúrát támogatta. Ahhoz képest a magyar médiatv. módosítás előtti koncepciója kutyaf@sza. És asszem, a külföldre tekintgető hazai libik a valláserkölcs fontosságát, annak az amerikai mivolt alapjaival való összefüggését sem szeretnék nagyon.

A neokon elnökre, Reaganre pedig az ottani felvilágosultak durvábbakat szórtak, mint itthon Ovira.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.02.16. 16:33:05

@tommybravo:
- 0, a konzervatívok buták, hülyék.
- 1, a konzervatívok pókhálós, múltból itt ragadt alakok, eljárt felettük az idő, vissza akarják forgatni a történelem kerekét... a nép ellenségei
- 2, a _magyar_ konzervatívok nácik, fasiszták és kádáristák, rendszerváltás vesztesei... populisták (ezekre igaz a az 1. pont a "nép ellensége" kivételével).
- 3, vannak _európaiértelembenvett_ konzervatívok, és vannak a 2. pontban leírtak.
- 4, a konzervatívok rendes emberek, de OVi nem az, elárulta szegényeket, itt az ideje, hogy kérjék felvételüket a Népfrontba.

tommybravo 2011.02.16. 16:37:45

@tölgy: Ezt az általam linkelt cikkben olvasta, kis fa?

tommybravo 2011.02.16. 16:39:01

@Szilvay Gergely: a korábbi beosztása megtalálható a cikk alatt is.

Szilvay Gergely 2011.02.16. 16:46:53

@La Serenissima: nem izgat a melegfelvonulás, tőlem vonulhatnak, kit érdekel. :d Hogy kire szavazok 2014-ben, azt majd meglátjuk. Egyébként a cikk a Konzi álláspontját tükrözi. Hogy lesz-e európai polgári demokrácia, az nem rajtam múlik, politikus nem vagyok, úgyhogy nem egyeztetek senkivel, európai polgári demokrácia pedig MÁR VAN. Az Orbán-mániásokat pedig keresse a Fidesz.hun, és olvassa el a fenti cikkben linkelt Orbán-kritikákat, amelyekkel egyetértek, azért linkeltem őket.

Szilvay Gergely 2011.02.16. 16:49:04

@efes: a neokonzervativizmus amerikai cucc, az eleje szép és jó volt, de importálni felesleges, az az amcsikra van kitalálva. Tanulni lehet tőlük, adoptálni nem.

orulunkvincent 2011.02.16. 16:54:17

@Szilvay Gergely: Evoluciot elfelejtetted. A rendes nempolgaridemokrata konzerv az kreacionista. Elveti a tarsadalomtudomanyokat mint az Academic Left beszivargasat. Utalja a kalvinistakat, de kulonosen utalja Petofi Sandort es Jozsef Attilat. Persze Wass Albertet is utalja. Kedvenc filozofusa termeszetesen Thomas Molnar. Akit egyszer lattak, sot eszmet csereltek vele de Gaulle tabornokrol, akirol kolcsonosen rossz volt a velemenyuk, mert az odaadta Algirt az araboknak.

Szilvay Gergely 2011.02.16. 16:57:46

@orulunkvincent: sajna nem szeretem a kreacionizmust, evolúció-párti vagyok, nem vetem el a társadalomtudományokat, nem utálom a kálvinistákat, sem Petőfit és József Attilát. Wass Albertet viszont tényleg nem szeretem. Molnár Tamást szeretem, de szeretem a vele vitában álló John Lukacsot is, stb. De Gaulle-ról jó a véleményem, Algír pedig nem érdekel :D:D
@La Serenissima: Kifejezetten leszögeztem a cikkben, hogy nem az Orbán-kritizálás tesz vkit szalonképessé. Egyébként ezzel értek egyet a Fidesz-KDNP-vel kapcsolatban mostanában:
mandiner.blog.hu/2011/01/11/fidesz_kdnp_csataban_csapkodo_katonak

aeidennis 2011.02.16. 16:59:47

@efes: magyar szempontból pont semennyire sem érdekel a neokonzervativizmus. Sem a szingaléz liberális jobboldal. Szalonkonzervatív lennék, ha a szomszédba rohangálnék állameszmékért, ideológiáért és onnan másolnám az államrendszereket.

Iustizmord 2011.02.16. 17:07:25

@orulunkvincent: én dr Schöck Beatrixra gondoltam, ő egy bíró a fővárosi bíróságon.

@Szilvay Gergely: atipikus.

La Serenissima 2011.02.16. 17:07:43

@Szilvay Gergely: most akkor mégis szeretne szalonképes lenni? vagy esetleg másért próbálja kimagyarázni magát? :) Lassan ott tartunk mint szegény KK és TT a minap, mikor töröltette saját bejegyzését mert végül már neki volt szalonképtelen az anti-szalonképessége...

parlamentarista 2011.02.16. 17:24:25

@efes:
ez az egész onnan jön, hogy régebben nyugaton ciki volt szocialistának lenni, és kitalálták ezt a left-liberal kategóriát: az a szocialista. a konzervatív csak ettől esik jobbra. de a valódi jobboldal a gazdasági liberalizmussal kezdődik, amiből az egyik irányzat az urbánus, és még ettől is jobbra esik, aki européer, egységes belső piaci szabályozásban, európai nemzetben gondolkodik. ez utóbbi áll a legtávolabb az etatistáktól.

a konzervatórium amennyire én olvasom ezt úgy konzervatív, ahogyan a cipőm sarka. ezek a srácok úgy képzelik: ha könyvtárnyi filozófiát összevagdossák, mint technika órán a kartonpapírt, attól ők hagyományőrzők, vagy hagyományteremtők lesznek. a konzervatívok épp az egyszerű emberek igazságát mondják ki, ezek a srácok a komolynak szánt írásaikban - ez épp nem olyan - az "a" betűt is meglábjegyzetelik.

orulunkvincent 2011.02.16. 17:25:21

@Szilvay Gergely: jo akkor nem ertem. "rendes" konzervativ nem vagy. ez mind szalonkepesseg.

konyorgom, siman vallasi okokbol is ellenezheted a meleghazassagot es az abortuszt. eutanaziarol mit sem szolva. az eselyegyenlosegrol mindenkinek mas a velemenye, a Szent Korona meg eleg rendesen maganugynek tunik. amennyire tudom az allam es az egyhaz szet van valasztva, es mintha a keresztenydemokratak a tovabbi szetvalasztas mellett lennenek, akkor meg mirol beszelunk ? miert ne tamogathatna valaki a katolikus egyhazat, miert ne lehetne a leheto legmelyebben vallasos egy "szalonkepes" ??? tessek mar valamit viritani, mert ez igy nagyon vekonyka. szeretnek valodi szalonkeptelensegrol hallani. az, hogy libsizel az inkabb ciki mint szalonkeptelen. raadasul mar velem is elofordult :))))

hacsaturján 2011.02.16. 17:43:29

tessék mondani, ha kurvára sértve érzem magam és belerúgok a macskába, akkor konzervatív-e leszek?

osborne 2011.02.16. 17:58:50

@Szilvay Gergely: Legközelebb remélem Kóka János ír majd a konzikról :)

Iustizmord 2011.02.16. 18:04:27

@hacsaturján: ez lesz a probléma megoldása magyaro-n:mindenki kap 1 db macskát, és jó nagyot belerúg. meg lesz egy Nemzeti Macska is, abba a min. elnök rúg bele hivatalból. és a feszkó megoldódott.

gauche caviar 2011.02.16. 18:15:37

@Lew Archer: "Lew Archer 2011.02.16. 09:39:01
A dolog teljesen érthető. Új lakásba költözésnek vagyunk tanúi. Az eszdéeszes értelmiség elhasználta a "liberális" címkét, most a "konzervatív" kategória elfoglalása zajlik, ha majd azt is lepusztították, keresnek mást. "

Te, nem akarlak kiábrándítani, de ez a leírásod, miszerint az egykori liberális új területet keresve lepusztítja a konzervatívizmust, leginkább Orbán Viktorra illik...

a művésznő · http://chezoriane.blogspot.com/ 2011.02.16. 19:08:02

jó cikk, kár, hogy nyúlik, mint a rétestészta

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.02.16. 19:11:18

Egy konzervatívnak miért nincs stílusérzéke?

HaKohen 2011.02.16. 20:00:30

@orulunkvincent:

"Otto von Schöck a Metro nevű konzervatív csoport tagja volt."

Róla nevezték el a Schöck-Mérei Kórházat. (Vagy Schöpf-Méreit? Mindig keverem ezeket a tucatneveket.)

A Metro pedig nem lehet konzervatív, mert az egy multi, mert kizsákmányolja a magyar fogyasztókat azzal, hogy olcsóbban árulja a konzerveket, mint mások. Meg is érdemelte a különadót.

És a Metro nevű újság épp nemrég nevezte át magát Metropollá, ami marhára nem konzervatív tett.

A jó konzervatívok pedig mind Ottók. Inkluzíve Otto-motor.

dr. pretender 2011.02.16. 20:18:07

@Szilvay Gergely:
Az őszirózsás forradalommal létrejövő, de még a Tanácsköztársaság _előtti_ köztársaság volt az első köztársaság. Szerinted nem?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.02.16. 20:23:21

@pretender:

Károlyi zseniális, stabil és tartós alkotása _Népköztársaság_ volt.

dr. pretender 2011.02.16. 20:42:49

@Gabrilo: de akkor ez a fogalom nem azt jelentette, mint később a komcsi népköztársaság (úgy értem, akkor ez a szó kb. annyit jelölt, hogy 'demokratikus' [nem arisztokratikus], de nem azt, hogy 'proletárhatalom' vagy bármi hasonló baromságot)

Mister B 2011.02.16. 22:31:57

Nem akarok belekopni a levesbe, de ez a gyenge cikk is csak arra szolgal, hogy teves kepet adjon a Nyugatrol es bedumalja azt a magyar embereknek, hogy az O konzervativ politikusaik nem eleg konzervativok, hanem demagogok, populistak, rasszistak stb. es a nyugat-europai politikusok, mintha jobbak, felvilagosultabbak lennenek. Onoknek es a Hirszerzo stabjanak, csak valami idealizalt, naiv kepe es vizioja van egy `felvilagosult, antirasszista` Nyugatrol, mely kep valotlan, koze nincs a valosaghoz, Onok a Nyugatot csak a filmekbol ismerik igy csak azt tudjak, amit beadagoltak Onoknek a median keresztul. Ha pl. megnezzuk a holland VVD (Volkspartij voor Vrijheid en Democratie magyarul: Neppart a Szabadsagert es Demokraciaert) valasztasi kampanyat, mely egy szabadpiacparti `jobbliberalis`, illetve standard jobbkozep partnak van itthon titulalva (az SZDSZ is annak tartotta oket es talalkoztak veluk) akkor rajovunk, hogy valojaban nemhogy nem liberalis, hanem kokemeny nacionalista partrol van szo, annak idejen voltam idehaza, amikor pont ment a kampanyolas mindket orszagban es egeszen ledobbentem, mert az ugymond `szalonkepes konzervativ` partnak kb. ugyanolyan volt a kampanya, mint a szelsosegesnek titulalt Jobbiknak... A VVD ugyanugy bilincsekkel sot, bortonzarkak mutogatasaval kampanyolt, demagog modon felkorbacsolva a kedelyeket, hogy na majd ok rendet tesznek es becsukjak a bunozoket, allitasuk szerint ok a `kemenyen dolgozo hollandokat(!)` tamogatjak. Mark Rutte a part akkori elnoke, meg allandoan a bevandorlo meg kulfoldi bunozok megregulazasarol beszelt egyenlosegjelet teve kulfoldi szarmazasu emberek es bunozok koze. Na ez kb. a Jobbik szintje volt. Az Iszlam es arabgyulolo Wilders es partja a PVV meg ettol is jobbra van... nagyon erdekes, hogy Wilders Ur, amikor angolul beszel, allandoan az Iszlam ellen uszit es a szabadsagjogokat vedi, amikor meg hollandul beszel es csak a sajat nepe erti, gyakran faji alapon uszit az arabok, marokkoiak es termeszetesen a muszlimok mint vallas ellen. Azzal se nagyon dicsekszik kulfoldon, hogy a Romanok, Bulgarok es Lengyelek munkavallalasi engedelyet is vissza akarja vonatni es deportaltatni oket... Mindezt azert, mert a kelet-europai munkaero altalanossagban olcsobban es jobban dolgozik. Arrol sincs ugye szo, hogy a holland munkahelyeken a bevandorlok tobbnyire a sarokban, elkulonitve esznek ebedidoben, a hollandok meg egymassal. A gimnaziumokban is ugyanez van, a hollandok a kozepso asztaloknal ulnek a bevandorlok kint, messzebb korulottuk. Az meg csak hab a tortan, hogy egy ismerosom nemetul szolt egy holland eladohoz, mikozben mutatta melyik farmert akarta megvenni, erre az elado kitepte a kezebol a farmert es elkezdett csapkodni, mert utalta a nemeteket. Arrol sincs szo, hogy bevandorlokat gyakran nem engednek be szorakozohelyekre, nekem kerek perec kimondtak, hogy azert mert magyar vagyok es mindenkire gyulolettel neznek ott, aki nem szoke haju es kek szemu... Lehetne sorolni, de nem erdemes... Nyugodt lelkiismerettel lehet szavazni a Jobbikra vagy a Fideszre, amelyik tetszik, mindketto `nyugati` szinvonalu part...

Mister B 2011.02.16. 22:54:39

Csak nyomatjak a liberalis dumat, kozben az atlag nyugat-europai kb. annyiban liberalis, hogy utal dolgozni es a bevandorlokkal csinaltatna meg a piszkos munkat... ezert is van az, hogy hollandiaban rengeteg doktoratussal es mernoki vegzettseggel rendelkezo marokkoi muszlim ember wc-t kenytelen sikalni a gyerekeiket meg `marokkoinak` hivjak a suliban nem a nevukon. Nyugaton elo ismeroseim szerint a Kanadaiak, Angolok, Svedek szinten hasonlo kaliberu szarhaziak, (tudtommal a Svedek par evtizede meg eroszakosan sterilizaltattak is embereket a kisebbsegeik kozul) Egyebkent Schmidt Maria mondta meg az igazat a Nyugatrol, minden szava igaz, Angliaban gyakorlatilag ugy kerulnek ki emberek az iskolabol, hogy nem tudnak irni szamolni..., Hollandia detto. Es ezekhez akarnak emberek `felzarkozni`. Inkabb kosz nem. Magyarorszag jo ugy, ahogy van.
Egyebkent a Hirszezon nepszeru szabadpiaci fundamentalizmus is egy rohej, a hollandoknal a posta privatizalva van a tomegkozlekedessel egyutt es egyik se tud normalisan mukodni... Sokszor nem erkeznek meg a levelek es buszok is alig jonnek, a vasut is allandoan kesik minimum fel orat. Egyebkent Hollandiaban a hoeket sem ismerik, ha lehullik a ho, akkor ott fagy meg a jardan es nem lehet kozlekedni... Arrol nem is beszelve, hogy meg az allam is megszabja, hogy ki milyen alaku hazat epithet es ki mennyiert berelhet lakast a penzeert attol fuggoen, hogy hol dolgozik es mennyit keres. Ugyhogy hajra elore Nyugatra...

tarackos 2011.02.17. 09:55:50

Sztem a Szerző jól összeszedte a vélt balos, libes közhelyeket. Viszont ezek csak 1-2 oldal véleménye, hiányzik mellé a többi mert így nem teljes a kép. (Az külön érdekes, hogy a Szerző a liberalizmust is baloldalinak tekinti. Ő sem képes különbséget tenni a libsi demokráciában szereplő liberális jelző képviselete és az irányzat között.)

A legnagyobb hibának viszont azt tartom, hogy maga az alaptézis hibás, ugyanis a nem konzervatívok szerint véleményem szerint nem így egyszerűen a "szalonképes konzervatív" a hiánycikk hanem a közéleti szerepet vállaló szalonképes konzervatív az. Micsoda különbség!

tarackos 2011.02.17. 10:05:53

Azt még megjegyezném, örülnék ha a magukat konzervatívnak vélők végre nem a ballib hülyeségeivel foglalkoznának, hanem pl. azzal a ténnyel, hogy a jelenleg regnáló kormány még véletlenül sem nevezhető konzervatívnak. Vagyis tk. egy hajóban eveznek a kizárólag a libsi demokráciát keretként elfogadó egyéb politikai attitűddel rendelkezőkkel azaz tk. nincs pártjuk, képviseletük. Mert egyet biztosan ki lehet jelenteni, egy szalonképes konzervatív ma EU-ban a libsi demokráciát tekinti keretnek...

Szilvay Gergely 2011.02.17. 10:26:02

@tarackos: ha olvastál Konzervatóriumot az előző három évben, tudod, hogy állandóan kritizáltuk a Fideszt, és az általad mgefogalmazott kritikát már három éve nyomjuk. Ha pedig az előző fél évben olvastad a Konzervatóriumot, tudod, hogy rengeteg lépését kritizáltuk a mostani kormánynak. Szóval nyitott ajtón dörömbölsz.

tarackos 2011.02.17. 10:44:11

@Szilvay Gergely: Kedves Gergely, csak pár hónapja olvasom de ilyen rövid idő alatt is lejött amit írtál és ennek kifejezetten örülök! Ez nem is a konzervatóriumnak szólt hanem úgy általában. Mert általában szerintem sajnos nem igaz. Bár kétségtelen, a jelenlegi kormány intézkedései kapcsán előjöttek a jobboldalhoz köthető kritikus emberek de hangjuk halk, hatásuk pedig semmi. (Ez egyébként felveti, vajon mit tehetett korábban a ballib értelmiség, uígy semmit? Remélem leesett már néhány embernek, nem lehet azonosítani az értelmiséget a politikával. Amennyiben az értelmiség nem képes ezt kommunikálni a saját sírját ássa, ennek következményei már ma is igen súlyosak, tk. ma nem véleményformáló tényezők a nagyközönség számára.)

Viszont semmiféle közös platformot nem látok kialakulni a minimumot illetően, a távolság az oldalak között uúgy megmaradt. És ez nagyon nagy baj! Márpedig engem csak ez a minimum érdekel, csak ez a fontos, amíg ezt tiszteletben tartják tk. teszek rá ki kormányoz, ki a ME!

Morbus_Hungaricus 2011.02.17. 13:11:27

A szalonképes konzervatív a konzervatóriumon publikál, de legalábbis a konzervatóriumon kommentel.

hacsaturján 2011.02.17. 17:23:16

@Iustizmord:

haha, mondod mindezt úgy, hogy gabrilo még meg sem jelent a színen!

La Serenissima 2011.02.18. 12:48:06

@hacsaturján: "Oakeshottról hallott egyáltalán? :)))))))))"

hacsaturján 2011.02.18. 16:51:38

@La Serenissima:

hogyne hallottam volna, itt lakik a hatodikon, állandóan ordibál.

imagepeace · http://imagepeace.blogspot.com/ 2011.02.19. 09:11:56

Sziasztok!
Ritkán írok ide talán még soha...
Azt gondolom az első és azóta minket végigkisérő hiba az ügynöklisták elhallgatása. Mivel ez nem történt meg ezért aztán mostanra teljesen összemosódott a régi 89 elötti hatalom a maival. ne várjuk el hogy a hatalom közelében lévő emberek maguktól félreálljanak. hisz miért lépett be valaki 89-ben a PÁRTBA? mert a tűz köré akart kerülni. nem volt akkor már olyan erős hogy kellett volna egyszerűen emberi jellemvonás volt hogy azt gondolta akkor saját magának lesz jobb. Sajnos az elmult 20 évben senkinek sem volt fontos hogy nyilvánosságra hozza a késő -kádár rendszer kapcsolatrendszereit. Ha megnézzük a mai /fidesz/ kormányzatot a fontos emberek egyharmada biztos hogy a kádári klienturához tartozott. A többiek csak a koruk miatt nem. Talán és ezért biztos kapok a korai fidesz meg szdsz volt viszonylag és hangsúlyom viszonylag tiszta. ezért is álltak közel egymáshoz. Ez a vonat elment én nem hiszem hogy lesz megtisztulás...

imagepeace · http://imagepeace.blogspot.com/ 2011.02.19. 09:14:47

Ja és mégegy erről a témáról írhatnátok egy kicsit bővebben, mert talán érdemes lenne. /lehet hogy volt már de ugyan olvaslak titeket egy ideje de nem emlékszem..

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.02.19. 11:44:08

Új kategória a "valódi konzervatív".
Onnan lehet felismerni, hogy a szocikkal és libikkel együtt gratulál a Pojácának:
"szocialisták, liberálisok és valódi konzervatívok gratuláltak."

mandiner.hu/cikk/20110219_gyurcsany_ferenc_ertekelt#comment373325

Nyöhehe.

J.Ildiko 2011.02.21. 14:19:11

Ebben az írásban sok butaság van, és kevés "jó". 10:1-hez az arány.

Szabadság-egyenlőség, testvériség, és liberális demokrácia ? Vagy az egyik vagy a másik, a kettő együtt nem megy !

Kicsit vicces, ahogy egyik magát kohnzervatívnak tartó tábor püföli a másik magát kohnzervatyvnak tartó tábort.

Szóval most már végképp nem tudom ki a konzervatív. De annyira nem is érdekel. Csak legyünk boldogok.

Szilvay Gergely 2011.02.21. 14:27:02

@j. i: bocsánat, ez a cikk nem a jobboldali táborokat püföli, hanem a baloldalt.

HaKohen 2011.02.21. 19:57:39

Hát úgy látszik, a Konzi tényleg a végóráit éli. Újabban az olvasók száma a számláló szerint tartósan 10 alá csökkent. E pillanatban 6-ot mutat (engem is beleértve). Szomorú - és ez most nem irónia.

De amikor hasadtlelkű bohócoknak csak pojácázásra telik (micsoda színvonal!) és egy "Nyöhehe" a legtöbb, amit ki tudnak böfögni magukból - nos, akkor nem sok remény marad.

De ki lát a jövőbe?

józan' 2011.02.22. 09:45:05

@HaKohen: A Konzervatórium már régóta tetszhalott állapotban van, amihez mondjuk vastagon hozzájárul az is, hogy pár trollon kívül alig ír ide valaki.

Ahogy én látom már nincs lényegi mondanivaló, csak teljesen érdektelen, unalmas elemzések, okfejtegetések, néha egy kis perifériára került szürke bölcsészkedés, oszt jónapot. Vegetálás' van.
(Ez alól mondjuk pont kivétel a dobray/szilvay/vendée nickeken futó szerző igyekezete, aki próbál fontos témákat körüljárni nagyjából korrekt írásaival és meglátásaival, ezt becsülöm)

A szerzők többsége részéről szvsz a szándék sincs meg túlzottan, hogy bármi érdemlegeset alkossanak már, ha jól tudom az eredeti gárda is nagyjából feloszlott.
A megmaradt(?) vagy új olvasótáborról meg már ne is ejtsünk szót. :)))
Elég csak a facebook-os arcokra vagy a néhanapján idelátogató index-trollokra ránézni. Lassan már kapcsolat.hu-s a színvonal.

Pedig lehetett volna ebből sok mindent csinálni. Lehetett volna tényezővé válni, kinőni az indexblogos korlátoltságból, lehetett volna olvasótábort kreálni, lehetett volna jobboldali-véleményformálóvá válni...
Bár, ahogy a jobbklikk.hu is mutatja, lehet, hogy túlzottan igény nincs rá (de ott legalább hellyel-közzel jó írások vannak).

Nagy kár érte. Nekem, mint a kezdetektől idejáró olvasónak hiányoznak azok a jó kis viták/írások, amik két-három évvel ezelőtt jellemzőek voltak itt. Akkor még úgy tűnt, valami komoly(abb) is lesz a dologból.
Szar ezt így kimondani, de úgy látszik a Benei Péter kiválása/netes piár-trendfasszá válása megpecsételte a konzi további sorsát (erjedés),
ami pedig arra a kínos gondolatra enged következtetni, hogy a többi szerző igazából nem is olyan jó, életképes arc, mint amilyennek először tűnt. No mindegy.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.02.22. 10:56:57

@józan':

Kedves józan!

Ennél prózaibb a megfejtés. A Konzi "tözsgárdája" vagy "magja" nem lécelt le, csak nemes egyszerűséggel nincs annyi ideje, mint az egyetemi évek alatt, amikor meg csak az volt.
Ki kell fizetni a gáz és a villanyszámlát, ehhez pedig pénzt kell keresni. napi 8 óra mellett meg valamivel kevesebb tellik bőcsészkedésre :((
Ennyi mindössze.

józan' 2011.02.22. 11:35:59

@Gabrilo: Világos. Hát akkor mit is kívánhatnék mást, mint: jó munkát! :)

La Serenissima 2011.02.22. 12:26:49

@józan': szinte maximálisan egyetértek.

csakhogy: a jobbklikk is ritkán frissül és alig van ott bárminemű kommentelés (eleve rosszul van szabályozv e funkció). szóval az sem olyan, mint a Konzi volt 3 éve.

abból, hogy munkát kaptak a fiatalok, csak annyi hiányzik, hogy többen a fidesztől...

Iustizmord 2011.02.26. 12:34:40

@Gabrilo: nalátod. ha 1x köll egy keserveset dolgozni (kíváncsi vagyok mit csinálszm h a gázszámlapénzt megkeressed, a nemzetstratégiai tanácsadás a NEMFI-ben nem számít) s a szellem máris meg van ölve. bezzeg egyetemistaként mily könnyű volt schöcköt olvasgatva bölcselni... welcome to reality.

mondjuk az ilyen szíjjártópetya, novákelőd, meg gulyásgergely nevű arcoknak is inkább kéne egy böcsületes posztosrendőri vagy gépkocsivezetői állás, hogy valódi hasznot hajtsanak...

HaKohen 2011.02.26. 18:03:16

@Iustizmord:

Anyámmal - áldassék a neve - jó sok konfliktusom volt (mint sokaknak az anyjukkal), ámde mindig is hálás leszek neki azért a határozott és véghezvitt szándékáért, hogy 16 éves korom óta nyaranként legalább egy hónapra elküldött dolgozni. Elsősorban nem a zsebpénzért, hanem hogy szagoljak bele a prolik és a parasztok világába (akkor ennek a két szónak más értelme volt). Az 50-100 kg-os hordók mozgatásának trükkjeit, a kukorica megkapálásának forszát később is tudtam hasznosítani, de igazán nem ezért volt fontos. Hadd ne mondjak közhelyeket arról, hogy miért. (Még az árvíz utáni és erőműépítés előtti ingyenes fizikai munkák sem voltak haszontalanok.)

Nem tom, ma mi dívik. De mondjuk az egyetemi szakdolgozat-védésről beesni mondjuk egy pártapparátusba vagy egy kormányhivatalba - nos az szvsz nem kóser. Termeli az életidegen, öntelt és arrogáns csókákat. (Welcome to reality? - mondod. Az a reality? Ne ugrass!)

Btw. Verebek csiripelték az ablakom előtt, hogy Gabrilo valahol a KIM-ben éli a kormánytisztviselők rendkívül stabil és ragyogó életpálya-modelles életét, úgy is mondhatnám, hogy húzza az igát. Valszeg ennek köszönhető, hogy a fenti kommentjét mintha nem is ő írta volna. Mit gondolsz, lehet, hogy közölték vele, hogy a KIM-ben nem illik köpködni? Bár, ki tudja, hogy mi illik az új rendben...

Dehát minden rosszban van valami jó. Így legalább végre ki tudja fizetni a gáz- és villanyszámláját. Eddig nem tudta, és végrehajtották? Visszamenőleg is sajnálom szegény párát.

hacsaturján 2011.02.27. 08:19:34

@HaKohen:

sejde! aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni! (ősi, konzervatív dalocska)

Iustizmord 2011.02.27. 09:13:46

@HaKohen: no majd utánanézek ennek a KIM-es dolognak...

Laikus érdeklődő (törölt) 2011.02.28. 13:07:46

A cikk akkor lenne teljes, ha egy következő részben - hasonló iróniával - bemutatná az énvagyokazabszolútigazságbirtokosa-típusú konzit is. Végletet a véglettel...

Szilvay Gergely 2011.02.28. 15:48:27

@Laikus érdeklődő: mégegyszer: a cikk a baloldalnak szól, nem a jobbnak. Következő rész nem lesz, az említett igazságosztó típust már többször ekéztük különböző cikkekben a Konzin.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.03.03. 17:06:17

hát, srácok, ez nem tudom mi akart lenni, de hogy ordít róla frusztráció, a kényszeres önigazolási vágy az tuti.

index.hu/velemeny/jegyzet/2011/03/03/az_ertelmisegi_gondolkodas_es_a_konzervativ_politika/

a bájos nyalintásoktól fidesz alsó fele felé meg úriemberként ne is vegyünk tudomást.

egyébként teljesen őszintén hadd kérdezzem már meg, az, hogy kézzelfogható közelségbe került egy hivatali íróasztal, meg egy havi 200 fix, az minden esetben kötelező lobotómiát és a valósággal való azonnal kapcsolatvesztést kell, hogy jelentsen?

értem én, hogy a kenyeret adó gazda kezébe nem harapunk, de könyörgöm, ekkora egzisztenciális ínség van?

egy magát gondolkodónak nevező ember jó érzéssel tud közreműködni ebben a cirkuszban, amit jobb híjján kormányzásnak kell neveznünk?

ez elképesztően szomorú.

HaKohen 2011.03.03. 22:24:27

@mcs: @orulunkvincent:

Ti télleg értettétek asztat a Zindeksz cikket?

Én be kell hogy valljam férfiasan, hogy nem teljesen. (Jótündért sem szoktam érteni, amikor a matematikáról értekezik, de azt legalább leveszem, hogy ért hozzá. No de egyesek...!)

Azt a mantrázást azért igen (bár az érvrendszerét már nem), hogy a konzervativizmus nem ideológia, sőt semmi köze nincs az ideológiákhoz, más ideológiákkal ellentétben. Vagyis, hogy levonjam a következtetést: a konzervativizmus olyan ideológia, ami nem ideológia.

Dehát ez már hanyadik remake volt?

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.03.03. 23:01:17

@HaKohen: nagyon szívesen lefordítom neked.

az írás veleje:

a konzervatív attól konzervatív, mert ő úgy konzervatív, ahogy más nem tud konzervatív lenni, de még el sem tudja képzelni sem azt, hogy úgy is lehet konzervatívnak lenni, ahogyan azt más el sem tudja képzelni, ezért más nem is értheti, hogy milyen dolog konzervatívnak lenni, ami nem olyan mint másnak lenni, mondjuk nem konzervatívnak, hanem másnak, de azt meg mások nem érthetik, csak a konzervatívok, de hogy kik is azok, hogy kiknek van meg a joguk arra, hogy azt higgyék: azok, nos, azt viszont én fogom megmondani, beeeeeeeee. (ja, és viktor jól tolja, komcsik meg nyasgem ;)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.04. 14:38:23

@mcs: igen, ez az indexes cucc tényleg nagyon gáz. az összefoglalód első olvasásra túlzó, de sajnos valójában nem az...

ez hogy ez hányadik remake-je ennek a lemeznek azt ne firtassuk, mert
konziknál ez nem szempont, sőt épp fordítva (ismétlés a hagyomány anyja), ráadásul nincs is olyan, hogy konzi, sőt, ők (azaz mi ) eleve nem is tudnánk megítélni ki az, ha amúgy lenne olyan. stb.

megadjagabor 2011.03.06. 14:31:57

@Regno delle Due Sicilie: A remake kb. fele annyiszor készült el, mint ahányszor a "Fidesz nem konzervatív, kell egy konzervatív párt!", illetve "van igazi konzervatív párt (mszp, mdf stb.)" c. lemezt lejátszották. Önszorgalomból nem ismételtük volna meg.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.06. 16:21:36

@megadjagabor: és szerinted a Fidesz konzervatív párt? vagy már maga a kérdés is teljesen irreleváns?

megadjagabor 2011.03.06. 17:53:56

@Regno delle Due Sicilie: Hm. Olvastad a cikket?

"A Fidesz jellemzően nem nevezi magát konzervatívnak, így azzal vádolni, hogy „nem konzervatív”, kissé olyan, mint lerohanni a boltba pénztárca nélkül: fölösleges. A Fidesz néppárt, ezért számos politikai irányzat képviselői (nemzeti liberális, nacionalista, konzervatív, kereszténydemokrata stb.) találhatók meg sorai között."

Az egyrészt eléggé irreleváns, _én_ konzervatív pártnak tartom-e. De az magát nem nevezi annak. Talán Matolcsy szájából hallottam egyszer, de ennyi.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.07. 09:33:49

@megadjagabor: lehet irreleváns, hogy mit gondolsz, de én ettől még erre kérdeztem rá :)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.07. 09:36:25

azért kérdezem, mert ha szerinted a Fidesz egy eklektikus néppárt (jelzem szerintem is az), akkor igenis jogos felvetés, hogy jó lenne egy konzervatív párt még mellé.

persze lehet egy ilyen párt csak 15-20%-ot kapna, vagy annyit se. de nem is ez a lényeg. a konzervatív politika lehetőségeiről vitatkozva a kérdést mégiscsak érdemes feltenni. vagy szerinted nem?

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.07. 09:41:57

módszertanilag: hogy egy párt mit mond magáról és az elemző mit gondol róla, azt azért érdemes elválasztani.

a szocik pl. baloldalnak nevezték magukat emberemlékezet óta, sokan balról mégse tartják őket baloldalinak - és ez is legitim álláspont. a szadi liberálisnak nevezte magát, sokan meg nem tartották annak. a kommerek annak idején sose mondták, hogy rendőrállamot vezetnek, azt mégis.

a fidesz esetében is két külön kérdés, hogy mit állít magáról és hogy elemzői szemmel mit látunk.

megadjagabor 2011.03.07. 10:20:46

@Regno delle Due Sicilie:

Lehet, az a baj, hogy azokra az "elemzői szemekre" nem sokat adok.

Amennyiben ideologizáló pártról van szó, legalább retorikájában, érdemes az elválasztás. Én mondjuk a szocikat mindig is balosnak tartottam (és most is annak tartom őket), a szadi liberalizmusát viszont valóban megkérdőjelezem.

"persze lehet egy ilyen párt csak 15-20%-ot kapna, vagy annyit se. de nem is ez a lényeg. a konzervatív politika lehetőségeiről vitatkozva a kérdést mégiscsak érdemes feltenni. vagy szerinted nem?"

Ha valaki a konzervatív izét is ideologizálva közelíti meg, biztos van. Más kérdés, hogy szerintem pont nincs itt az ideje az ideologizálásnak, ezért jelenleg szerintem nem érdemes feltenni.
Őszintén: én ezt már annyiszor hallottam. Mert a Fidesz nem konzervatív párt, ezért kell mellé egy olyan, de zofort. És már vagy tíz éve zofort. Lehet, hogy uncsi a válaszunk, elcsépelt már, de a felvetés is eléggé :(

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.07. 11:01:47

@megadjagabor: igen, én is rengetegszer hallottam, ennyiben feltétlenül igazad van.

azonban ne feledjük, hogy annak is voltak képviselői, hogy itt bizony konzervatív kormány alakul majd és konzi kormányzás lesz. Csak itt a Konzin Békés Marci elég sokszor tett ilyen "igéretet", ha szabad így fogalmaznom. (Hogy ezek ideologikus szövegek voltak vagy sem, abba most ne menjünk bele, mert messzire vezetne és elsősorban terminológiai problémákat vetne fel.)

ezért igenis releváns az az állásfoglalás, hogy a Fidesz alapvetően nem konzervatív - egy létező vitához szól hozzá.

szóval: nem azért releváns kijelentés ez, mert a Fidesz magáról állította a legmagasabb szinten és rendszeresen, hanem mert mások állították róluk, mégpedig olyanok, akik velük szimpatizáltak (vagy akár tagok is).

ez a negatív vélemény (a Fidesz nem konzi) lehet számonkérés (ti ez ellen szólaltok fel, apologetikus szándékból), de lehet pusztán ténymegállapítás is.

Utóbbival még egyet is értek (és úgy tűnik Te is!) és (mondom) nem tartom irreleváns kijelentésnek a jelenlegi politikai helyzetben.

megadjagabor 2011.03.07. 11:10:56

@Regno delle Due Sicilie:

Ha Békés kolléga vetette föl, Békés kollégával kell tisztázni.

Másrészt pedig: azért én mindenképpen nagyobb súllyal veszem tekintetbe azt, hogy egy politikai aktor miként jellemzi magát, mint az ún. "elemzők". Most képzeld el ezt teljesen más fogalomkörrel, pl. valaki egy bizonyos sportot űz, és valaki azt mondja róla: "te nem is ezt a sportot űzöd, ezért és ezért". Persze biztos lehet érveket találni (nem profi, nem olyan a felszerelése stb.), na de a cselekvő mégiscsak _azt_ csinálja.

Én ennek a megjelölgetésnek túl nagy hasznát nem látom - bár unaloműzésnek kétségtelenül jó lehet.
A jelen politikai helyzetben pedig nem túl fajsúlyos kérdés, hogy most konzervatív-e a Fidesz vagy sem. Ez egy századrangú kérdés. Egy döntést mellesleg nem is célszerű úgy megindokolni hogy "na, ez egy jó lépés, mert konzervatív". Érvnek sovány, és szvsz. egy konzervatív sem fogadná el :))
A kérdés az, egy lépés, egy politikai döntés _helyes-e_ vagy sem.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.07. 11:59:32

@megadjagabor: ebben nem értünk teljesen egyet.

a politikai öndefiniciót nyilván fontos figyelembe venni, de a politikusok kijelentéseinek sokféle indítéka van. ezt pedig már csak az elemző bogozza ki: a politikustól ugyanis nem lehet az önelemzést is elvárni, inkább csak az önbemutatást...

a politikusok pl. marketinget űznek ("modern európai párt"), szebbnek állítják be magukat ("európai normáknak megfelelő jobbközép párt"), önbeállításaikkal mások ellen érvelnek (tipikusan ilyen pl. az antikommunista).

vegyük az utsó példát: ha szimplán elfogadod hogy valaki (egy az egyben) antikommunista, akkor elfelejted pl. azt, hogy ezzel tulajdonképpen másokat (ellenfeleit) lekommunistázza. azaz polemikus kijelentést tesz.

ilyen esetben igenis szükség van elemzői távolságtartásra.

megadjagabor 2011.03.07. 12:51:13

@Regno delle Due Sicilie:

A politika meglehetősen polemikus dolog. Ilyen a természete. Ezért pl. az "antikommunista" egy hatásos és ízig-vérig politikai (ön)megjelölés.

1. Amelyik eszmének van ideológiai kiskátéja, ott az elemző ikszelgetheti, hogy most ebben vagy abban ilyen-e az a párt vagy sem. A konzervatívok esetében ez problémásabb, mert nincs kiskáté. És ahány ország, annyi féle-fajta konzerv van.

2. Az elemzők rugózhatnak ezen a liberális/konzervatív dolgon, de a mai politikai törésvonalak messze nem e mentén fogalmazódnak meg. Úgyhogy maximum unaloműzésnek jó.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.07. 14:23:45

@megadjagabor: a politika szerintem is jórészt polemikus (a magyar politika túlzottan is az, azaz a legtöbb kérdésben szinte csak polémia folyik...), de ezzel meglátásom szerint magadnak mondasz ellent. hiszen ha így van, akkor nem lehet a politikai szereplők megértésének alapjául az önmeghatározásukat venni. hanem a polémiákat kell feltárni.

1. ez így zavaros. most akkor semmilyen ismérve nincs? kell hogy legyen, különben dobjuk ki a kifejezést az ablakon...

2. én se mondtam, hogy a lib-konz az alapvető törésvonal - és nem is gondolom így.

megadjagabor 2011.03.08. 10:04:27

@Regno delle Due Sicilie:

Miért mondana ellent? Mint alább mondtam, a lib-konz nem alapvető törésvonal, így a polémiák sem ekörül zajlanak. Ezek legtöbbször retorikai húzások. Mi köze ennek az önmeghatározáshoz? Engem tényleg kevéssé érdekel, hogy elemzők minek nevezik az adott tömörülést vagy politikai cselekvőt.

Van ismérve, csak nem ideológiai természetű - de tőlem kidobhatja az ablakon, bánom is én :)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.08. 12:21:25

@megadjagabor: most landolt :)

azért mond ellent, mert ha az önmeghatározásból indulunk ki, akkor elfogadjuk, hogy "mindenki elsősorban az aminek látszani akar". alapvetés: az önidentifikáció elsőbbsége. (lásd még liberalizmus, "tiszteld mindenkiben azt, aminek vallja magát", stb.) a látszat a valóság.

ha viszont azt mondjuk, hogy minden politikai önmeghatározás alapvetően polemikus, akkor az önidentifikációra rá kell kérdezni, kontextualizálni kell, hiszen az önidentikáció világértelmezés is, politikai program része lehet, stb. eszerint "mindenki valaminek látszani akar". szóval ez más alapállás: itt a valóság csak látszat.

megadjagabor 2011.03.08. 12:53:59

@Regno delle Due Sicilie:

Félreértesz, erőst.

A politikai polémia nem az öndefiníciókról szól, mondom, ez retorikai húzás. A polémia alatt mást értek, az öndefiníció meg kb. ezredrangú dolog. Ráadásul általában a leggyengébb húzás a "te nem is vagy ilyen/olyan".

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.08. 14:30:42

@megadjagabor: nehéz úgy bármit megtárgyalni, hogy kijelentéseket teszel, de azokat egyáltalán nem támasztod alá érvekkel.

"A polémia alatt mást értek". Ugyan mit?

"Ezredrangú". Hogy ebben a megmondós stílusban válaszoljak: nem.

megadjagabor 2011.03.08. 14:39:37

@Regno delle Due Sicilie:

Érv: retorikai fogás. Ez a ki konzervatív, ki liberális, "te nem is vagy konzervatív!"-történet a reggeli beszélgetős műsorok meg egy-két kilóra megvett értelmiségi újságcikkének a témája. Aki életében találkozott már politikussal, az körülbelül a "mit egyek egy hét múlva?" kérdés _után_ foglalkozik azzal, hogy az ő pártjára milyen címkét érdemes aggatni.

A polémia konkrét ügyeket, küzdelmeket érint és az abban való összecsapást. Még a parlamenti vitában is ritkán jutnak el a képviselők a "te nem is vagy igazi konzervatív/libi/hupikéktörpikék"-fejezethez. Amikor épp már más nem jut eszükbe, talán.

Bár. Abban az értelemben persze igaz, hogy a polémia része, hogy Fletó meg az MDF próbálkoztak ezzel a "fidesz nem is konzervatív, mi bezzeg azok vagyunk" című történettel, de annak sokkal egyszerűbb, profánabb indoka volt: eltagadni mindenféle nemes, nyugati eszmeiséget a Fidesztől és beletolni a "jobboldali populista, radikális" csomagba.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.08. 14:52:31

@megadjagabor: helyzetleírásként mindenesetre érdekes.

de szerintem nem a kortárs politikai pártrendszerek jellemzőiről beszélsz, hanem sokkal inkább a magyar politikai-ideológiai paletta zavarosságáról, szereplőinak képzetlenségéről és az álláspontok konzisztenciájának hiányáról.

"Aki életében találkozott már politikussal" eszerint "Aki életében találkozott már jelenkori magyar politikussal".

Ugyanis van ahol a liberális, konzervatív stb. címke sokkal megbízhatóbban működik. Ahol a pártok igenis hosszútávon is azt adják amit a címke mutat.

Nálunk ehelyett szinte csak rögtönzés és tűzoltás megy...

"a reggeli beszélgetős műsorok meg egy-két kilóra megvett értelmiségi újságcikkének a témája." itt mintha magad alatt vágnád a fát, hiszen pont te mentél bele ebbe a vitába az Indexen megjelent írással...mégha persze kritikailag is.

Az valóban vicces amikor a baloldali kéri számon a konzervativizmust máson, ebben egyetértünk.

megadjagabor 2011.03.08. 14:59:20

@Regno delle Due Sicilie:

Az amerikai és nyugat-európai politika a maga környezetében pont ugyanannyira provinciális, önellentmondó stb., mint a magyar. Az amerikai konzervatívok az abortusz-és homokos-ellenességük miatt ugyanúgy "nácik", mint itthon a magyarok. A német konzervatívok konzervatívsága pedig épp pl. a homokosok "reklámozása" miatt kérdéses. Ezer meg egy példa van. A címkék ilyen alapon máshol sem megbízhatóak.

Jómagam pedig nem ebbe a vitába szálltam be, hanem pont egy másikba :))

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.08. 16:04:03

@megadjagabor: szerintem meg igenis megbízhatóbbak e címkék.

az említett országokban egyrészt jóval nagyobb hagyományuk van. a politikai vitakultúra is sokkal jobban működik (nálunk épp van már néhány debate society, de azért tudjuk milyen az átlagos vitaszínvonal). meg a politikai tudást/képzést végző háttérintézmények szerepe is összehasonlíthatatlan (magyar Ebert, Neumann, Böll, Adenauer, Luxemburg Stiftungokról hallott már?).

a találati arányokat figyelje itt (megsúgom: 33 253 vs. 12)

www.amazon.de/s/ref=nb_sb_noss?__mk_de_DE=%C5M%C5Z%D5%D1&url=search-alias%3Dstripbooks&field-keywords=konservativ&x=0&y=0

http://bookline.hu/search/search!execute.action?__checkbox_searchInAntique=true&inner=true&__checkbox_oneDaySearch=true&searchfield=konzervat%C3%ADv&searchInAntique=true&tabname=konyv

szóval akkor térjünk vissza erre, ha a CDU/CSU megnyeri az egy euró tíz centes vizitdíjról kiírt népszavazást!

megadjagabor 2011.03.08. 16:22:31

@Regno delle Due Sicilie:

Nos. Stiftungokról hallottam már. Némelyik egy-egy képviselőjéhez volt is szerencsém.

De.

1. jellemző az ideológiai szemüveg: attól lesz egy ország konzervatívabb, hogy hány olyan könyv jelenik meg, aminek a címében benne van, hogy "konzervatív" :) Legalább ennyit hasból föl lehetne még sorolni, aminek a címében nincs benne, de még ha nem is lehetne: a mennyiség számít?

2. A vizitdíj a valójában szoclib, újabban magukat konzervatívnak nevezők mániája. De én úgy tudom, a hagyományos kultúrát azért védik a konzervatívok. Az itthoniak azért nem kampányoltak azzal hogy "ez és ez a miniszterünk meleg, jaj de jó!" (az amerikaiak pláne nem) Most akkor hogy is van ez, Minél PC-bbek, domesztikáltabbak a konzervatívok, annál konzervatívabbak? Vagy minél több Stiftung van és könyv jelenik meg ilyen címmel? A Bundeskancát mi teszi konzervatívvá?

(Isten látja lelkem, a német konzervatívokért sosem rajongtam túlságosan, sem a két világháború között, sem most.)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.08. 16:32:52

@megadjagabor: félreértett. illetve olyan dolgokra válaszolt, amiket nem is írtam.

nem lesz egy ország konzervatívabb a sok könyv miatt ami e témában megjelenik. (amúgy persze nem a címekről van szó. könyvtári katalógusokat is meg lehet nézni, ahol van tematikus keresés. elárulom: kb. ugyanez lesz az eredmény.)

de van egy nagyon lényeges különbség: a konzervativizmus jelentése tisztázott lesz. nem lehet majd mindenre ráfogni, hogy ez az (vagy éppenséggel ez nem az).

mivel a politikai alapszavak jelentése körül lesz némi konszenzus. és ez szerintem a magyar politikában, ill. közéletben roppantul hiányzik.

eddig azt hittem részben erről vitatkozunk, hiszen ebből indultunk ki: a ti írásokot is e probléma miatt jöhetett létre. máskülönben semmi szükség nem lenne rá.

megadjagabor 2011.03.08. 16:40:11

@Regno delle Due Sicilie:

Ez a "tisztázó vita" nem szokásunk. És nekem, őszintén, nem is hiányzik.
A cikk pedig nem e célból született. "Akinek van füle hallásra, hallja" :)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.08. 16:54:24

@megadjagabor: "Ez a <tisztázó vita> nem szokásunk."

ugyan a "szokásunk" nem tudom pontosan kiknek is a szokását jelenti itt (kettőtöknek? a konziknak, akik nem nevezik magukat annak? a magyar közélet szereplőinek?). szóval észleltem, hogy ne tisztázol :)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.03.08. 19:30:59

@Regno delle Due Sicilie: összefoglalnád nekem az utolsó 25 komment lényegét?

vagy legalább egy konkrét állítást belőle?

HaKohen 2011.03.08. 21:30:18

@mcs: @Regno delle Due Sicilie:

Következésképpen: az értelmét?

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.09. 09:44:20

@mcs: szubjektív összefoglaló lesz, de legalább rövid.

megpróbáltam megérteni mi mozgatja azokat, akik olyan cikkeket posztolnak, hogy "a konzervatív nem ám úgy konzervatív ahogy gondolod, mert eleve máshogy az, sőt az egész nem is fontos, te viszont tutira ideologikus vagy".

az eredmények nyilvánosak.

megadjagabor 2011.03.09. 09:58:33

Köszönöm az uraknak. Igazolva látom az első bekezdés tételeit :))

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.03.09. 10:36:17

@megadjagabor: nyilvánvalóan.

ellentmondás esetén pedig természetesen a világ a hibás, így rögtön fel is oldódik az ellentmondás.

vicces lehet abban az axiómarendszerben élni, ahol az első tétel az, hogy nem tévedhetsz.

királyi út a boldogsághoz.

(sőt, libkon elhajlóként hadd illesszek ide egy máté 5/3-at.)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.09. 11:36:09

@megadjagabor: én azért naív módon bízom még az eszmei fejlődésben.

egyszer remélem eljutunk majd oda, hogy a logika és az ideológia nem azonos jelentésű fogalmak :)

megadjagabor 2011.03.09. 14:03:53

No, hát egyet pislantok, és itt is van az újabb:

nol.hu/velemeny/20110309-egy_utopia__magyar_konzervativ_part

Hogy Wekerle és Szilágyi pont nem voltak konzervatívok, mellékes.
De látom, nem uncsi még :)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.09. 18:21:32

@megadjagabor: basszus, újra jelennek meg írások a Konzin, mi meg azzal égetjük magunkat, hogy nyilvánosan ki a nagyobb őrült versenyt futunk :)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.03.09. 20:09:15

@megadjagabor: biztos jelentős szöveg, de én tőmondatokat oldalakon át nem tudok befogadni :(

Májkonzerv 2011.03.11. 22:33:06

@megadjagabor:
"(Isten látja lelkem, a német konzervatívokért sosem rajongtam túlságosan, sem a két világháború között, sem most.) "

Kivéve talán Carl Schmitt-ért, ugye.
Érdemes ezt is megszívlelni két pisilés közt, Gábor.

www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=23195
Rényi Pál Dániel, Vári György: A magyar "polgári underground" - I. Sturm und Drang

www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=23245
Rényi Pál Dániel, Vári György:A magyar "polgári underground" - II. Forrásvidék

Májkonzerv 2011.03.11. 22:45:25

@mcs:
"egyébként teljesen őszintén hadd kérdezzem már meg, az, hogy kézzelfogható közelségbe került egy hivatali íróasztal, meg egy havi 200 fix, az minden esetben kötelező lobotómiát és a valósággal való azonnal kapcsolatvesztést kell, hogy jelentsen?"

:-)
No igen. A pozíció nevek is lemaradtak a cikk végéről, hogy nem mellesleg a KIM munkatársa Megadja Független Szalonképes Konzervatív Gábor, Lánczi Tamás pedig egyenesen kabinetfőnök és helyettes államtitkár ugyanezen szalonban (ti KIM) :-)
A szerénység diktálhatta, hogy erről megfeledkeztek az urak...

megadjagabor 2011.03.16. 16:21:40

@Májkonzerv:

Olvastam a cikkeket.

Carl Schmittet személy szerint zseniálisnak és eredetinek tartom, de rajongója nem vagyok - ha ennyire kíváncsi a bozasztóan vaskos életművemre, több helyen megjegyzem róla, hogy a decizionizmusa elvet minden normatív mércét, szemben Strauss-al, Arendttel, Voegelinnel. És ez nekem nem tetszik.

Más: én sosem mondtam olyat, hogy "független" vagyok (ilyen nincs is), "szalonképesnek" még kevésbé neveztem magam. Szeretném, ha idéznél tőlem olyat, hogy én a "függetlenségemre" büszkültem volna. Előre is kösz.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.03.16. 18:29:38

ez még ide kívánkozik:

index.hu/belfold/2011/03/16/havi_egymillioert_fotozzak_orbant/

itt függetlenség ugyan tényleg nem tapasztalható, de elfogulatlanság még lehetne.

mondjuk függőség esetén ritka.

bár - ha szabad megkockáztatnom egy kis elmélkedést - létezhetne függetlenség, csak kies hazánkban nem szoktunk hozzá.

egy gondolkodó ember akkor lehet független, ha anyagi értelemben nem függ az adott kormánytól, párttól, cégtől, iparágtól.

Májkonzerv 2011.03.16. 23:27:48

@megadjagabor:
És miben látod Schmitt zsenialitását? Félő, hogy akkor mégsem értetted meg a linkelt cikk éppen erre vonatkozó kritikáját...
A szalonképes fricska volt fenti cikkre, amihez épp most posztolunk. Nem tartom annak megannyi reakciódat, miközben a szalonból írsz, azt letagadva/elhallgatva.
Az itteni kommentekben és pl mcs által linkelt index-cikkben is megfigyelhető, hogy véleményedben rendre visszatérő elem a "mi" védelmet és akolmeleget adó fogalma mögé bújva egy felsőbbrendű ítélkezés a 'valódi' konzervatívok egyedi, semmihez sem fogható létére vonatkozóan, akik nem süllyednek le a két pisilés közt sem a balosok ideákat valló szintjére.
Én a helyedben befogadóan értékelném az építő szándékú, de kritikus cikkeket.

Májkonzerv 2011.03.17. 00:03:50

@megadjagabor:
ja, a független kifejtése lemaradt. A semmihez sem fogható léted, (létetek, mert mindig "mi" alatt fejezed ki) "minden alantas ideától, eddig lejáratott politikai csoporttól mentes és független" önértékelésedre utalt. Ez cseng ki tőled.
Sajnos nagyon ismerősen magyaros manírok, nagyon magyaros politikai attítűdök jellemeznek, és az új konzervatív generáció görcsösen visszatérő önmeghatározási kényszerét nem kéne azzal megfejelni, hogy ítélkeztek egy másik tábor olyan ismérveiről, amelyeknek rátok érvényes paramétereit még megközelítőleg sem tudod behatárolni sokszor.
Inkább írj egy érdekes, továbbgondolásra méltó véleményt egy adott közvéleményt foglalkoztató témában, mintsem index-cikkbe öntöd a két pisilés közti meggondolatlan, ám annál szervilisebb megnyilvánulásodat.

megadjagabor 2011.03.17. 08:00:23

@Májkonzerv:

Köszönöm a kedves és kioktató jótanácsot, de egyelőre szeretném magam eldönteni, miről írok.

Carl Schmitt zsenialitását el lehet fogadni anélkül, hogy hívévé szegődne bárki. Schmittet zseniálisnak tartotta a jobb-liberális Raymond Aron, Hannah Arendt és Bence György is.

De vajon az "építő szándékú kritikát" úgy kell értenem, mint a tiédet, hogy jól megmondod, mi legyen, és ne "két pisilés között" írjam azt, amit gondolok? Ez az igazi liberális tolerancia :))

"Sajnos nagyon ismerősen magyaros manírok, nagyon magyaros politikai attítűdök jellemeznek,"

No igen, mucsaiak vagyunk (a fenti cikk is erről szól). Függetlenséget attól kérj számon, aki erre hivatkozott. Ez az egész "emelkedett, független megmondó" kategória tipikus megnyilatkozása az öntelt értelmiségi attitűdnek.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.03.17. 09:22:54

@Májkonzerv:

nekem úgy tűnik, és nem konzerv sajátosság, hanem egy fura nemzedéki allűr, hogy aki kritizál, az automatkusan az ellentábor tagjaihoz soroltatik, továbbá a nepotizmus egyben kizárja a belső kritikát is, mert a mi trollunk jó troll.

a mostani 25-40-es népek között elsöprő mennyiségben látom ezt, bármilyen területen, az irodalomtól, a mérnöki munkán át a politikáig.

bármilyen külső vélemény ignorálásra kerül, ha nem elsősorban vállveregetés.

ez döbbenetes számomra.

és szerintem sokkal nagyobb gond, mint a magyar néplélek depressziója, meg a többi rinyaforrás, amit az ország felemelkedése ellen dolgozó faktorként szoktunk felemlegetni.

a hibák el nem ismerése, a korrekció elutasítása és a magabiztos mindenttudás megspékelve brutális egóval csak emberes kudarchoz vezethet.

fog is.

Májkonzerv 2011.03.17. 14:10:41

@mcs:
Maximálisan egyetértek, ám a magyar néplélek depressziója - hogy lopjam a találó megnevezést - követeli ki magának, hogy a kritikában ellenséget lássunk, a belső kritika megtételétől pedig a táborból való kieséstől való elemi rettegés miatt ódzkodjunk.
És amilyen parlamenti képviseleti táboraink vannak, akikhez lehet csatlakozni azt "diszkréten" nem publikálva - mindegyik oldalon! - közszolgaként, hogy eközben elhitessük a nagyérdeművel, hogy a véleményünk "semmihez sem fogható, elemi erővel feltörő új nemzedék" hangja, de efféle hangok térnyeréséről ezekben a parlamenti táborokban még csak morzsák sem érzékelhetőek a nagyérdemű felé, hát, mit mondjak, nem jó stratégia.

Kérdésként hangzott el, miért kell párthoz tartozni, miért eme elvárás a szalonképesek felé.
Nos, nem elvárás, de nem haszontalan és megvetendő létforma, ha azt - párt - tisztességesen csinálják.
De ahogy érzékelem, és ahogy jelenleg hatályos alkotmányunk erről rendelkezik, a társadalmat leginkább formáló változások még mindig az OGY-ben szentesítődnek, és oda pártként lehet bejutni alapvetően. Civil szervezetek felé történő bizalmunk alacsony, kultúrája sincs idehaza, és hát a hőn hangoztatott "elemien más, meghatározó új konzervatív erő" mégsem hatékony annyira, hogy a civil szférával való együttműködésre késztesse az OGY-t. Meredeken ennek ellentétes tendenciája valósul meg, de nagyon durván.

Hogy őszinte legyek, amit ma konzervatív tudásnak és/(de inkább) vagy erőnek lehet idehaza nevezni, az valahol a lóháton toporog fejlődési nívóban. Erre kár kivagyiságot erőltetni.
Ne magukból induljanak ki az itt kommunikálók, hanem abból, mely hatást gyakorolnak az államvezetésre és közgondolkodásra.
Egyébként a legjobb önmeghatározás ott kezdődik a közéletben, hogy milyen a hatásfaktoruk a gondolkozásra. És az édeskevés, ha az ide kommentelőkből szűrik le, ahol az itteni ellenvéleményeket is lenézik. Hol van ehhez a magyar társadalom széles rétege, fényévekre. Az 52+17 %-is.

Májkonzerv 2011.03.17. 14:42:32

@mcs:
Volt egy konzervatívokról szóló konferencia, ahol megjelenhetett volna ez a magát új erőnek, új hangnak tartó közösség, ha valóban állítják, van rá hatásuk. Elkeserítő volt a nívója.
www.magyarpe.hu/node/21
www.huszeveszabadon.com/

És a kritikát tényleg nem lehúzásnak szánom, de ha ez a konzervativizmus, amit választani lehet és választ 52 %, akkor nagyon szomorú. Örvendetes, hogy lehet olvasni Konzit és társait, de szinte semmit sem érzékelünk a közéletünkben ennek hatásából, és hát lett volna idő a sokat emlegetett "8 évezésben", de 21 éve is.

Májkonzerv 2011.03.17. 14:50:43

@megadjagabor:
Köszönöm én is a kioktatásodat. Schmittet nem lehet alapvető távolságtartással és kritika nélkül kezelni.
A függetlenség kifejezése kicseng megannyi megnyilvánulásból, (valami miatt az index-cikkben sem merted felvállalni pozíciókiírásban erős függőségedet), még ha ez a szó nincs is talán leírva így, de a folytonos elhatárolódás folyik mindenfajta elvárástól és irányzattól, és csak azt lehet olvasni, hogy az új konzervatív nemzedék mi nem. Erre javasoltam azt, hogy sokkal inkább ráismerhetünk az új nemzedék ismérvére, ha adott témában megnyilvánul, hogy mi igen. Persze, arról írsz, amiről akarsz, én sem írtam mást.

Egyébként miből ítéljem meg a ballibsiről alkotott "tévedhetetlenségedet", ha önmagadról (világnézetedről) nem tudsz önazonosságot megfogalmazni, mi több, elítéled ennek igényét is?

Nos, ez a fajta nívótlan szembenállás az, amit kritika alá vettem a magyar közéletben. Akár részese leszek én is, ám maximálisan erre van kihívás oldaladról is.

Májkonzerv 2011.03.17. 20:10:09

@megadjagabor:
e-mailben jött egy mai értesítő is egy újabb válaszról, de én nem látom itt, így kezdődik:

"Ez a "nem, te vagy a hülye"-érv felnőtteknél is szokásban van még? Én ugyanis sehol sem oktattalak ki. "

Ha úgy gondoltad, hogy ez a kezdetű "érved" épp a fent megfogalmazott kritikádat testesíti meg, és önként törölted innen, akkor örülök, mert kezdtem unni. Egyébként pedig de, kioktattál, bár itt sem hangzott el, hogy "most én kioktatlak", avagy "független vagyok", ebben igazad van.
Hogy az Index mit ír ki a neved alá, egy dolog, valószínűleg akkor ők sem keresték le, vagy nem tudják tőled, maguktól, mert a cikkben is azt akartad megfogalmazni, hogy de mennyire nem, pedig de.

Egyébként nem vétek ez, csak együtt kell vele élni. És elszámolni magadban, nézeteidben a most történő eseményekben való aktív részvétellel. Nem lehet könnyű.

megadjagabor 2011.03.18. 07:48:40

@Májkonzerv:

Kedves Májkonzerv!

Azért töröltem a hozzászólást, mert megint ezerszer lefutott köröket kellett volna újrafutni, és sajnálom rá az öt percet is.
Várom a saját "függetlenségemre" való hivatkozásokat, büszküléseket továbbra is, addig maradtam tisztelettel.

Szilvay Gergely 2011.03.18. 10:57:18

@Májkonzerv: majd akkor kritizálja akármilyen szerepvállalásáért Megadja kollégát, ha maga is saját néven kommentel. Ő vállalja, maga nem.

Májkonzerv 2011.03.18. 11:05:58

@Szilvay Gergely:
A melegek jogai kit érdekel leginkább a regnáló Fidesz-kormány véleményét tükrözi, mintsem egy polgári demokráciáét. A Konzervatórium véleményét hogy tükrözheti a cikk, hát mégis csak létezik az a viszketeg egységes platform? Egyébként kétlem, hogy mindenkiét tükrözi, ha olyannyira Fidesz-kritikusnak vallod magad, mert most olvashattuk Caracalla Kötcsét megszégyenítő blődségét kultúrpolitika ügyben.

Némiképp ez a kijelentés, hogy a cikk a teljes Konzi álláspontját tükrözi ellentmondásban van azzal, hogy maguk a szerzőik egymást sem mindig olvassák, nem ismerik nézeteiket, de az összetartozás akolmelege még számít, mint ahogy az utóbbi kommentek tartalma is bizonyítja.
Ezt valóban lehetne akkor inkább pártplatform minőségre kivinni, és akkor néminemű haszna is lenne a közéletre való hatás mellett a viták felett átívelő konszenzus terén, ha ez a "tartalom nem számít" típusú konszenzus így működik itt.

Hogy építő vélemény is legyen: a Konzervatóriumon olvasható vélemények, publikálók annál jóval sokszínűbbek, és sok esetben tényleg továbbgondolásra késztetőek, mint amennyire te itt egységet látsz bennük, és amely semmitmondó lenézéssel operál ez a cikk.

Májkonzerv 2011.03.18. 11:21:40

@Szilvay Gergely:
Bocsánat, de nem vállalta. Megadja arra a Mancs-cikkre hivatkozott, ahol végre megírták nélküle - mert az nem az őáltala leadott írás - és ennek tükrében is, szintén nem vádlóan, hanem a szerepkör és a lehetséges hitvallásuk, annak közgondolkodásra és hatalomra gyakorolt hatásfaktora összevetésében elemezték az új konzervatív generációt. Ez nem személyesen Megadjáról szól, hanem a hazai konzervatív vonulat sajátosságáról. Amiről a cikked is szól. (Már az előbb letegeztelek, elnézést, de web2.0-ás erőlködésnek tartom a minden személyes választásai alapot nélkülöző váltott magázást és tegezést, miközben a tiszteletadás sokszor csak ebben a ragozásban merül ki.)
A lakosság töredéke lapoz fel KIM-listát a legutolsó munkatársig. Ezek szerint az Index sem tudta, avagy nem tartotta lényegesnek - ez utóbbit kétlem a cikk tartalmát ismerve. T/1 személyben van leírva, tessen odabiggyeszteni, a Konzervatórium nem nyújthat örök pedigrét.

Egyébként előremutató lenne olyasféle vélemény és komolyabb kormányzati kritika, ami betekintést nyer olyan folyamatokba, amiknek csak egy magát felvállaló belsőmunkatárs lehet részese. Ha ezt nem teheti meg sok esetben, avagy soha, akkor át kell gondolni a jövőben a saját néven publikálást, és ezzel újra összevetni a kényszeresen csak a ballibsiknek címkézett kritikák felé megfogalmazott harcos kiállást (??? mi alapján van itt bárki besorolva? mert nem ért egyet veled vagy Megadjával adott témában??) , miközben azt látom, valójában ezt épp a magukat konzervatívoknak nevező, elég vegyes csoport felé nem tudjátok megtenni.

Én azt látom, nem a liberalizmussal vagy a ballibsikkel küzdötök, hanem önmagatokkal, és azzal a konzervatív társadalmi vonulattal, amit próbáltok másképp értelmezni, de a széles társadalmi körben vallott variáns erőteljes hatással van rátok is, és egyelőre a külső nyomás tűnik erősebbnek, mintsem az, amit sok esetben elég tétova választással ti próbáltok kijelölni. És ezek szerint csak egy blog zárt keretei közt.

Májkonzerv 2011.03.18. 11:56:38

@megadjagabor:
Pont ezt írtam én is, hogy már baromi unalmas volt - de azért megírtad - de örülök a döntésednek.

Büszkülés mint neokonzervatív szófordulatodhoz: sajnálom, hogy idéznem kell az ominózus cikkből, ahol a Fidesz-politikáját diszkrét távolságtartást mímelve elemzed (="nem vagy részese", ez cseng ki belőle stilisztikailag, és nem, az átlagpórolvasó nem tudja, hogy KIM-nél dolgoztok, az Index felülete pedig nekik szól), idézem a párosotokat:

"Ám a konzervatívnak nincsen ilyen ideológiai mércéje, mert a helyes politikáról alkotott véleménye sem ideológiai természetű."

Ezt elég nehéz lehet az a Navracsics alatt vallani, aki ennek ellenkezőjéről győzköd minket az OGY-ben jó miniszterelnök-helyetteseként, és aki ezt kulturális területen is irányítja. Miután ő és minisztériuma felelős az állami ünnepségekért is, pl Petőfi egyéni értelmezését is neki köszönhetjük ideológia mentesen, ugye.

"És ha egy kormányzás nem ideológiai alapon zajlik, annak a konzervatív csak örülni tud – mivel a konzervatív a valóság tiszteletéből indul ki, amelynek megismerése nem foglalható dogmákba."

Ez pedig vagy iszonyatosan röhejes, vagy egyenesen orbitális hazugság. Ez lenne az a Konzervatóriumra jellemző kormányzati kritika, valóban?? Hogy örültök annak, ahogy a kormányzás folyik, azt fel lehet vállalni, de nem ezen az alapon, mert ennek az ellenkezője történik.

Nézd, félre ne értsd, itt nem az van elítélve, hol dolgozol. És bármilyen meglepő, de az itt megnyilvánulók is dolgoznak valahol. Többféle formában találkoztam én is akár piaci szférában, akár állami kötődésű helyen, hogy konfliktusba kerül az ember munkájához vallott hitvallás és a cégvezetés módszerei közti ellentétben. Ez következményekkel jár nem publikálókra is, és nem kormánykörökben dolgozók számára is. Attól, mert más életének, hivatásbeli konfliktusainak az itt publikáló Szilvay még nem részese, ne példálózzon azzal, ki mit vállal fel, avagy tegye kötelezővé a komment rovatban a saját néven írást. Pontosan tudom, milyen alapon várok el hitvalláshoz támasztott szembesülést, felvállalást és kiállást. És azt is tudom, hogy a publikáló-közszereplő szerepe más. Szerintem az erre a pályára ment réteg tisztában volt ezzel is.

Egyszerűen nem kell egy ilyen nyílt s****nyalást megírni, ilyen egyszerű, mert visszamenőleg az összes hitvallás hiteltelenné válik. Tessen tisztelni azokat az olvasókat, akiknek cikkekben és kommentekben akarjátok a fejébe verni, hogy ideológia-mentsek és mások vagytok. (Vicc ez az ideológiamentesség. Olyan sincs. Illúziók pedig vannak. Nektek is, magatokról.) És akkor két pislantás (pislogás??-pisilés?? lehet, én értettem félre) közt nem kell felnyeríteni egy nol-cikkre, hanem észlelni, hogy mi alapján vonják le ezt a következtetést.

Májkonzerv 2011.03.18. 12:03:31

@mcs:
és ez pedig a fenti index cikkhez - konzerv-blogok és állami szféra nem csupán anyagi, hanem kőkemény ideológiai összefonódásához:

konzlib.blog.hirszerzo.hu/entry/21424
Még egyszer a biszkuzásrul (Tokf.)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.03.18. 14:35:08

@Szilvay Gergely: hm. szóval a kritikának nem a tartalma, hanem a közlője a lényeges?

mikor jutunk el a "ha nem tetszik a záptojás, tojjál jobbat" fázisig?

---

jut eszembe, én kritizálhatom, hogy egy kattintásra van a nevem?

és ha igen, bemásoljam májkonzerv írását, vagy elég, ha utalok rá?

megadjagabor 2011.03.18. 16:32:24

@Májkonzerv:

Hagyjuk ezt az álszent gőgöt. Az "ez cseng ki stilisztikailag" nem éppen bizonyító erejű. Tehát nincs hivatkozás arra, hogy én bárhol, bármikor is "függetlennek" tituláltam volna magam. Megbeszéltük.

Azt, hogy ódzkodunk az ideológiáktól és a politikai dogmáktól, a blog megalakulása óta, immár vagy négy éve hangoztatjuk. Ebben semmi új nincs, semmi "opportunista hatalomhoz simulás", nyugodtan körbe lehet nézni az oldalon régebbi cikkek között.
És pont a konzervatívok ideológiamentességéről szóló vita az, amit nem kívánok újra lejátszani, már jó párszor lement :)

Májkonzerv 2011.03.18. 16:54:24

@megadjagabor:
""ez cseng ki stilisztikailag" nem éppen bizonyító erejű."

mek2.niif.hu/00700/00717/00717.htm
Kedves Gábor, kénytelen leszel tudomásul venni, hogy az írások egyéni hatással vannak a befogadóra, amelyek a befogadó, és nem a te fejedben (értsd: adott esetben a szerző fejében) születnek meg.
Ha más eredményre vágysz, írj magadnak. Ezt a befogadóban keletkező hatást mit bizonyító erejű tényt a jog is elismeri. :-) Sok más tudomány mellett... Most vagy jogilag, vagy publicisztikailag nem vagy képzett, döntsd el te. Én nem feltételezem ezt rólad, de akkor ne érvelj hülyeséggel.

Ódzkodhattok ideológiától, ettől még operáltok vele. Egyébként semmi megvetendő nincs abban, az emberi szellem része.

Májkonzerv 2011.03.18. 16:58:52

@megadjagabor:
Egyébként, ha ez büszkülésre visszakérdező sorozatod egy kényszeres lereagálása annak, hogy kiderült végre nem általad, hogy a KIM-ben dolgozol, akkor kár ezt így levezetned, de látom, működik az a kényszerű szembenézés - egyelőre defektesen - ezzel a szituációval. Mondtam, hogy nem könnyű, ezt elismerem. Ezt magadban kell lezongoráznod, és még számos alkalommal fogsz nyilvánvalóan ennek a helyzet kapcsán ezzel szembesülni.

HaKohen 2011.03.18. 17:48:15

@Szilvay Gergely: ma, 10:57:18:

Télleg? Mindig vállalta? Egy hónapja is? Egy éve is?

Esztet komojan teccik mondani?

Nahát!

Májkonzerv 2011.03.18. 18:18:47

@Szilvay Gergely:
És akkor ez az összegzés szóljon a szerző felé, ha éppen az ő cikke kapcsán alakult ki ez a - szerintem sok témában nagyon is hasznos - vita a magyar konzervativizmus jelene és jövője kapcsán.

Szó nincs itt valami látatlanban, személyekre meghozott földbedöngölő ítéletről. Idézném az alkotmányról szóló cikk alján Huhogó kommentjét, miszerint óriási hiba kimaradni abból a kötelességből, hogy a regnáló kormány - bármi is valójában, de a választóknak konzervatívnak eladott, így a széles választói társadalomban ezt betudva konzervativizmusnak, és azért számos elemében általatok is igazoltan konzervatív törekvésű - lépéseire a belső, hathatós kritikát megtegyétek.
Négy éves a Konzi, és vajon meddig fog folyni a Konzi kulturkampfja, hogy kik és mik vagytok, és hogy szabad titeket érteni, mert különben?
Sok új eszmeáramlatot már nem fog senki hozni a világon a közéletben, az eddig ismert törekvések színeződnek át, és reagálnak az aktualitásokra, így hát ebbe túl sok energiát már ne öljetek, hogy meghatározzátok azt az ideológiát, ami nem ideológia.

2014-ben is itt fog küzdeni 10-20-50(?) kommentelő és blogger, és gyepálja egymást?
Az, ami most folyik Magyarországon, az gyalázatos és katasztrofális, nem általatok tagadott, ám mégis hirdetett ideológiai alapon csupán, hanem szikár jogi alapon, magasztos demokráciaelméleti alapon, megannyi aspektusban.

Mit éreztek hivatásotoknak, egy Pán Péter-effektusban szenvedő harmincasként 4-10 év múlva sem fogtok azzal szembesülni, mi lehet az elvárás egy publikáló és/vagy közpolitikába bekerült személy felé, és durcásan takaróztok az elit-blog neve mögé? Dicséretes, hogy felvállaltátok ezt, tényleg őszinte respect, nem cinikusan írom.
De őszintén, van valami hatása a mai kormányzatra annak, hogy az üdvös, felkészülésre igazán alkalmas ellenzéki időszakban időközben kinőtt egy új konzervatív generáció? Látszólag semmi: a mai kormány bődületesen otrombább, mint 1998-ban felismerhető volt. Nem olvasnak titeket a többi, magukat konzervatívok? Ezek szerint nem. Leszámítva azokat, akiket bevontak a kormánykörökbe...
Azt a balos/liberális/adott témában kritikus réteget gyepáljátok, aki kíváncsi rátok? Ez nem vicc?? Nem, hanem kontraproduktív.

Jó dolog lenne, ha másképp gondolkozó emberekkel is átcserélődne az államapparátus, de ha ez azzal jár, hogy az egyéniséget csak gyerekes komment-harcban megőrizve a szervilizmus csimborasszója működik már ebben a korban, akkor fájó.
Magyarázzuk még meg miért "vagyunk mind keresztények" - a keresztény szocializáció nevetséges, zéró sok évtizede, ébredjetek fel, és így nőtt fel nem egy generáció, mitől lenne keresztény - magyarázzuk meg, mitől van "végre újra kultúrpolitkánk", ballibsizzünk még újabb 21 évig.

Vajon mi lesz 2014-ben? Mert a választást OV és az ő konzervativizmusa nélkületek - avagy a holdudvarba bevontak behódolásával - is megnyeri, tehát ennyit a ti konzervativizmusotokról.
Avagy képesek vagytok végre odahatni. De lehet, hogy egy szellemi maszturbációvá reked meg a Konzi, és a 2014-20-ban még kitartó kommentelőknek írhatjátok le újra, hogy miket futottatok már le vitában, ki inkább idevaló, és mik nem vagytok még mindig. Addigra már 40-esek lesztek, család, még nagyobb bevétel kell, ejnye no, kompromisszum is kell...

"Csak" erről, nem másról szól ez az éles vita. Ha már helyettünk is dicséretes (!) módon kiléptetek egy olyan színpadra, ahol más a hatásmechanizmus, de más az elvárás is. A kritikát nemtelen támadásnak letudva ne kovácsoljatok olyanért dicsfényt magatoknak, amiért egyelőre keveset tettetek ott, ahol oda kéne hatni.

Semmi nem lenne meggyőzőbb általatok, ha nem azt látnám a közéletben, ami most megy. Nem kéne ilyen cikket leírni sem többet, milyen is a szalonképes konzervatív.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.30. 20:26:53

elkezdtem olvasni, de minek ezt végigolvasni

szánalmas, unalmas írás.
mit mondjak még róla, azonkívül hogy borzalmasan vontatott, unalmas szemét?

ezt a 3 bekezdés után abba kellett volna hagyni, és akkor még azt mondja az ember, hogy jólvan, de így?

nálam ez a bejegyzés egy apró mondat, amivel időt spórolunk:

nem a "baloldal" mondja meg, mi a jobboldali.

kész

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.30. 20:36:03

@Tilikov: énnekem nem üres a tarsolyom:)

kkbk.blog.hu/2010/01/09/a_konzervativ_ember_magyarsagtudat_idegenszivuseg

várom az értelmes hozzászólásod, de ne trollkodj

Májkonzerv 2011.04.03. 16:07:02

@tesz-vesz:
mi a te magyarságtudatod? A magyar mennyiben jelent konzervatívot? Ha ez igaz lenne, a magyar nyelv sem létezne.

"A magyarságtudattal nem rendelkezőket nevezzük idegenszívűeknek, magyarul. Idegenszóval esetleg kozmopolita"

A te írásod kb a fenti mondatnál abbahagyható legkésőbb 8 napon túl gyógyuló mentális és lelki sérüléseket megelőzve. Elképzelhető, hogy valahogy bírod a magyar nyelvet, de egy idegen szavak szótárát szerezz be. Mindenesetre a szerző állhatatos törekvései mellett sem tudja elfedni a mai magyar "konzervatív gondolkozás" esszenciáját, amiből te villantottál. Ehhez valóban kevés minden energia, hogy ebből elfogadhatót és értéket gyúrjon konzervatív címszó alatt bárki. A mai magyar konzervatív gondolkozás épp az, amit te mutatsz. Ezzel szembesülni kéne. A legfontosabb vitát konzervatív és konzervatív között kellene lefolytatni értékválasztás terén.
Mi addig kívülről borzongunk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.04.05. 06:53:29

@Májkonzerv: A magyar mennyiben jelent konzervatívot? "

a konzervatív alapfeltétele a magyarságtudat. de nem minden magyarságtudatos konzerv. te nem olvastál el.

"Ha ez igaz lenne, a magyar nyelv sem létezne."

ezt nem értem sajnos, de nem is értek egyet vele, ha igen.

"A te írásod kb a fenti mondatnál abbahagyható legkésőbb 8 napon túl gyógyuló mentális és lelki sérüléseket megelőzve. Elképzelhető, hogy valahogy bírod a magyar nyelvet, de egy idegen szavak szótárát szerezz be. "

kozmopolita, világpolgár, nem tudod mit jelent? nem tudod kik mondják magukra?
kicsit buta vagy
szedd össze magad ha velem akarsz vitázni.
az a minimum, hogyha tudod, hogy kissé ostoba vagy, legalább nem engem hülyézel le

kozmopolita

2, olyan személy, akit népéhez, nemzete kultúrájához szorosabb szálak nem fűznek, aki bárhol a világon könnyen alkalmazkodik.

www.idegen-szavak.hu/keres/kozmopolita

"Mindenesetre a ... Ezzel szembesülni kéne. A legfontosabb vitát konzervatív és konzervatív között kellene lefolytatni értékválasztás terén.
Mi addig kívülről borzongunk. "

remélem elégedetten csettintettél, mikor ez leírtad...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.22. 18:07:38

@imagepeace: a korai fidesz meg szdsz volt viszonylag és hangsúlyom viszonylag tiszta. ezért is álltak közel egymáshoz. Ez a vonat elment én nem hiszem hogy lesz megtisztulás..."

soha nem volt tiszta egyik rendszerváltó párt sem a kommunizmustól, mindnek a gyökere kommunista tőről fakad, de a kommunikáció és a naivitás elérte, hogy sokan gondolták ez nem így van. sajnálatos módon az mszmp felismerte, hogyha a 80-as évek választásain, két komcsi jelölt közé véletlenül bekerült egy spontán, civil jelölt, az elsöprő győzelmet aratott, így tudták, a rendszerváltás utáni többpártrendszerben, ha végképp nyerni szeretnének, mindenhová küldeniük kell embereket.
a kezdeti mdf volt egyedüli amelyikben megrendültségben és a hirtelen váltás következményeinek betudható meglepetés miatt még engedtek a magyaroknak, úgyhogy még Csurka volt az, akinek az útján kellett volna járni, miszerint azt mondta ő, hogy a diktatúrát nem lehet nem diktatórikusan leváltani, és milyen igaza volt, az mdf is egy tehetetlen görcs volt, de voltak benne tiszta emberek. Csengey Dénes, Király b izabella, CSurka, Lantos aki az szdsz pártfogója volt, követelte is csurka kirúgását, a félhülye antall teljesítette is a követelését. voltaképp Antall is egy balek volt, gazdasági minisztere szdsz-es áruló volt a kékszalag bizottságból.
az szdsz pedig sohasem volt tiszta, megbocsáss, de téged valószínűleg a dohány utcából szalasztottak annyi a színes golyó a fejedben, VAGY nagyon fiatal vagy ill. nagyon naiv
kkbk.blog.hu/2010/05/26/konya_peto_vita_az_igazsagtetelrol

a fidesz, pedig a kisszdsz, kiadja magát nemzetinek, pedig nem az, csak úgy, ahogy dávid ibolya, ezek elterjesztik magukról, és azt hiszik mi meg elhisszük és nem nézzük a tetteiket.
gyakorlatilag mindegyik rendszerváltó párt nem lépi túl az a keretet, amiben a kommunisták képzelik el az országot: kommunista bűnösök voltaképpen nem bűnősök, nem gyilkosok, szabadon élnek a rózsadombon. lopott, a néptől lopott milliárdjaikat megtarthatják, az eladósításunk szükséges és törvényszerű, a bankok szentek,
ergó: mind kommunistapárt gyökerű

Fenehorizont 667 2011.07.26. 16:56:40

@NagyonPC:
akkor a te esetedben ez az írás talált-süllyedt.
durr! pont a közepibe neki :)

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2012.04.01. 16:41:39

Szilvay úr, kimaradt az "árvalányhajas", a "fütyülős barackos", valamint a kedvencem, a "suttyó" kifejezés írása elejéről. Csupán azért említem meg, mert látom, már-már kínosan ügyel a mások számára apróságnak tűnő részletekre.

Talán még három kiegészítés:
A szalonképes konzervatív homofil, s minden körülmények között elhatárolódik a homofóboktól, valamint ha kritizálja is a homoszexuálisok mozgalmait, azoknak csak esetleges radikális túlkapásaik miatt ostorozza, s fel sem merül benne, hogy - némely jogi pontosítást követően - a homoszexuálisok házasságát ne tartaná kivitelezhetőnek.
A szalonképes konzervatív iszlamofób, aki minden körülmények között összefüggésbe tudja állítani szeptember 11-ét a Korán 9. szúrájának 11. versével.
A szalonképes konzervatív legalább szkeptikus véleményét kell kifejezze minden a pápaságot érintő kérdésben. A kereszténység és az egyház(ak) "bűneivel" szemben soha nem lehet megértő, legfeljebb kegyesen megbocsátó.
Valójában tehát a szalonképes konzervatív egy olyan pártonkívüli vagy párttagjelölt szövetséges értelmiségi, akiről Lenin találóan fogalmazta meg, amikor - kis áthallással -, tartalmát tekintve így fogalmazott: a szalonképes konzervatív a "hasznos idióta". A szalonképes konzervatív a "mi kutyánk kölyke", akit bár nem a mi kutyánk ellett, de azt vitathatatlan baloldali értékrendje alapján örökbe fogadta.

Polló László · http://termelekenyseg.blog.hu 2012.09.10. 15:53:44

Jópofa cikk, tetszik! Elég világosan mutatja a ballib oldal szokásos kettős mércéjét.

Ágnesasszony 2012.09.15. 21:38:11

Nem tudom, kitől lehetett korábban hallani "a szalonképes konzervatív" akárcsak megközelítőleg olyan kimerítő leírásáról, mint amit Szerző produkált -- én legalábbis nem hallottam még bárkitől, hogy aki a fenti jegyeket produkálja, az "szalonképes konzervatív" lenne. De egy dolog még jobban foglalkoztat: az, hogyilyen a szalonképtelen konzervatív, aki nyilván a good guy ebben a kontextusban. Lassan nem ártana ezt is felismerhetővé tenni az egyszerűbb agyak számára (mint az enyém), nehogy még összetévesszem Semjénnel, Navracsiccsal vagy Hoffmann asszonnyal.

szoja122 2014.05.03. 09:08:08

A liberalizmus NEM baloldali, ez csak nálunk van így. Igazi liberalizmus nélkül NINCS modern konzervativizmus.

2014.06.08. 09:00:18

@Szilvay Gergely: Tisztelt szerző!

3 éves a cikk, de még vannak kommentek. Nem semmi... :)

Jelent meg egy hasonló cikk a Férfihang, a napokban:

www.ferfihang.hu/2014/06/07/a-konzervativ-progresszivizmus/

Volt az egyik kollégámmal egy aprócska nézeteltérésem. Ő ugyanis ezt a cikket és az ottani cikket egy platformra helyezte. De ez így nincs rendjén...

Ugyanis én Önt és Deansdale-t nem raknám egymás mellé. Leginkább, hogy Ön is szimpatizánsa a Talitha-nak. Őn és konzervatív társai egy olyan fegyvernek tekintik a keresztény feminizmust, ami tömegeket csalhat el a liberális és marxista feminizmustól. Nem véletlen, hogy annyira népszerűsítik Gabriele Kuby műveit is, aki egyébként úgyszintén keresztény feminista, “antifeminista” címszó alatt. (Persze ebbe belejátszik az is, hogy Ön és Kuby egyaránt Ex-Gay-szimpatizánsok.)

Ön, mellesleg, bár egy konzervatív kritikusa a FIDESZ-nek, de közben annak bértollnoka is. Bár talán hajaz egy kicsit példaképére, Raymond Aronra, aki egyszerre volt a de Gaulle-rendszer támogatója és bírálója. Manapság a jobboldali kormányt érintő kritikái egyre veszítenek az erejükből, a kezdeti kemény hang lassan átmegy ejnyebejnyébe, ami nem csoda, mert a tét a fizetése. Ön konzervatívnak nevezi magát, de nem ír arról mélyebb elemzést, hogy a FIDESZ már rég nem konzervatív, és mára inkább leárnyékolja a magyar konzervativizmust, közben meg rittyent egy cikket a szalonképes konzervatívokról. Hovatovább előszeretettel kérked katolikus identitásával, de még véletlenül sem írna arról cikket, hogy a KDNP mennyire eltávolodott a valódi katolicizmustól. Óvatosan ír, nehogy elveszítse a pozícióját a rezsimben – ez aztán a “szabadság”! :D

Maga, kedves Szilvay Gergely, ugyancsak egy szalonképes konzervatív. Szerencsére – és a mi legnagyobb örömünkre – Deansdale nem “szalonképes”. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ha a szalonképes ilyen, akkor talán a megfelelő alternatíva a szakadárok, akik nincsenek ott a mainstream-ben. Nos, látva az olyan "kékvérűeket", mint Otido, Suum Cuique vagy Loxon (nevüket bátran felvállaló személyek), ebben kételkedem.

Még valami: Ön egyszer úgy nyilatkozott egy kommentben, hogy a Férfihang egy hülye oldal.
konzervatorium.blog.hu/2012/10/03/a_patriarchalis_csalad_vedelmeben?fullcommentlist=1#comments
Megtudakolhatnám, mire alapozza ezen lesajnáló véleményét?

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása