A rendszerváltozás blokádja

Konzervatorium I 2010.10.27. 07:12

A prágai bársonyos forradalom 1989 őszén örömujjongások közepette takarította el a keleti blokk egyik legostobább kommunista rendszerét, és tömegmozgalom vetett véget a bukaresti, valamint a szófiai kommunista vezetés uralmának is. Ezzel szemben a magyar átmenet mögött nem állt milliós taglétszámú szakszervezet vagy százezres tüntetések sorozata. Budapesten nem volt forradalom, se bársonyos, se másmilyen, a legnépszerűbb politikusok 1989-ben és még nagyon sokáig az egykori reformkommunisták maradtak. Párizsban, Rómában és még Berlinben is népünnepély fogadta a választások eredményét, de Budapest néma maradt az első szabad választások idején.

Antall György írása

Sokan leírták már, így lassan közhelyszámba megy: a magyar átmenet legfőbb mozgatóereje nem a szabadság iránti vágy volt, hanem az az elképzelés, hogy hamar, nagyon hamar úgy élhetünk, ahogy Ausztriában vagy Németországban élnek, és mindezért alig kell tennünk valamit. S mivel honfitársaink mindennek a megoldását a kormánytól várták, a feltoluló problémákat könnyű volt a „tanárok kormányának” nyakába varrni. A hivatalba lépő új kormány eleinte értetlenséggel, majd egyre növekvő ellenszenvvel találkozott. A kormányfő olyan volt, mint aki a történelemkönyvekből lépett elő egy, a történelmi folytonosságát elveszített társadalomban; bonyolult és addig sose hallott dolgokról bonyolult módon beszélt. Könnyű volt rásütni, hogy nem a jövővel, hanem a múlttal foglalkozik. A miniszterekre hamar ráfogták, hogy semmihez sem értenek – hiszen a szürkeállomány mind az ellenzékben ült –, míg a parlamentben véget nem érő viták folytak olyan kérdésekről, amelyeket az emberek nem értettek, s főleg az általuk egyedül fontosnak tartott jóléti kérdésekkel láthatóan semmilyen kapcsolatban sem voltak. Így tömegmegmozdulásra sem a kommunisták, hanem az első szabadon választott kormány ellen került sor, 1990 október utolsó napjaiban: ez volt a „taxisblokád”.

Az eseményeket kiváltó közvetlen előzmény a közelgő üzemanyag-áremelés kormányzati tagadása, majd az áremelés kormányzati bejelentése volt. A mai üzemanyagárak mellett felfoghatatlannak tűnik az indulat, amit az akkori áremelés váltott ki. Ezen a hétvégén 350 Ft egy liter 95-ös ólmozatlan benzin, és az üzemanyagok ára folyamatosan változik, az utóbbi időben leginkább csak felfelé. Akkor 65 százalékkal, 36-ról 61 forintra emelkedett az ólommentes ára.

Az alig négy hónapos demokratikus rendszer, s persze az új kormány felett a baljós fellegek már szeptemberben megmutatkoztak. Szeptember utolsó vasárnapján az önkormányzati választások első fordulója érvénytelen lett, mert a választásra jogosultak kevesebb, mint 50 százaléka jelent meg. Vagyis az első szabad, általános és titkos választójog mellett lezajlott, az egész magyar állam területére kiterjedő helyhatósági választásokat érdektelenség, közöny övezte. (Ilyen általános parlamenti választások, igaz a Vörös Hadsereg fegyvereinek árnyékában, 1945 novemberében voltak utoljára, s pár héttel előtte volt Budapesten helyhatósági választás is. Az akkori FKGP mindkettőt megnyerte.) A helyhatósági választások második fordulója (lényegében a megismételt első forduló) már a kormánypártok összeomlását, az SZDSZ határozott fölényét és a Fidesz jelentős megerősödését eredményezte mindazokban az önkormányzatokban, ahol a szavazatokat pártlistákra és pártok egyéni (kerületi) jelöltjeire adták le. (A kistelepüléseken akkor sem igazán léteztek pártok, az ottani képviselők, polgármesterek helyi független emberek voltak, sok esetben, de nyilván nem mindenütt a régi tanácselnökök. A helyzet azóta sem sokat változott.)

Az pedig a már akkor is a lehetetlen magyar viszonyokat mutatta, hogy a választásokon győztes SZDSZ erős emberei épp a választási siker másnapján távolították el frakcióvezetői tisztségéből a kormánnyal és a kormányfővel szemben egy parlamentáris rendszerben szokásos módon kritikus, de nem ellenséges viszonyt ápoló Tölgyessy Pétert.

A taxisblokád oka nyilvánvalóan nem a benzináremelés volt, hanem az új kormánnyal szembeni csalódottság és indulat, meg még valami, amit még ma is csak találgatni lehet. A taxisblokád okainál azonban sokkal fontosabbak annak következményei: a taxisblokád világossá tette, hogy a demokratikus fordulatnak lényegében nem volt társadalmi támogatottsága, s hogy a magyarok alapvetően semmiért, még a szabadságért vagy a jövőbeni jobb életért sem hajlandóak semmiféle áldozatra.

A reformközgazdász szakma és az akkori liberális ellenzék (SZDSZ, Fidesz) fő megmondóemberei az egyetemi közgazdasági tankönyvek aktuális fejezeteit olvasták a kormány fejére.  Már az első száz napban a lengyel mintájú sokkterápiát, radikális privatizációt, a minél teljesebb piacosítást és az állam radikális leépítését kérték számon az új kormánytól, etatizmusról, a magyar középrétegek megengedhetetlen támogatásáról és még száz egyéb „galádságról” szónokoltak, míg ezzel szemben az MSZP épp a „szocializmus vívmányainak” leépítésével, a mérhetetlen szegénység eltűrésével és szociálisan érzéketlen kormányzással riogatták a nagyérdeműt. Hetente jelentek meg az ÚJCSAKŐ (Újpesti Családsegítő Központ) létminimum-számításai, s mindenért természetesen a múltba néző, reakciós és hozzá nem értő kormánypártok voltak a felelősek. Hogy a sokkterápia még nagyobb szegénységet, még több ember reménytelen leszakadását okozta volna, az láthatólag senkit sem érdekelt.

„Nem ellenzék, ellenfél.” Ezt a kiváló mondatot Kis János, az SZDSZ akkori elnöke ugyan nem akkor, hanem néhány héttel a taxisblokád után fogalmazta meg, hozzátéve, hogy „kérlelhetetlenül fognak harcolni a kormány ellen”, de a párt események alatti viselkedéséből már a blokád napjaiban is világos lett, hogy a legnagyobb ellenzéki párt meghatározó személyiségei mennyire nem voltak lojálisak a rendszerhez, s mennyire nem képesek elfogadni a parlamenti választások eredményét, ha nem ők nyernek. („Mucsa és félelem - vagy szabad demokrata többség. Nincs harmadik út”, ezek voltak Tamás Gáspár Miklós emlékezetes cikkének záró sorai már 1990 tavaszán.) Az SZDSZ-t belülről jól ismerők mesélték később, hogy Jean Jacques Kis akkor már egy ideje a kormányt elsöprő népharagról elmélkedett, s a taxisblokád idején meg is jelent egy, a kormányt távozásra felszólító forradalmi kiáltvány, amit végül sietve visszavontak. Az SZDSZ meghatározó erejű alakjai azonban rendszeresen feltűntek a barikádokon, s ellenállásra buzdították a Népet. 1968 májusának Párizsát képzelték a pesti utcákra. Vagy talán az 1919-es Tanácsköztársaság kikiáltását?

Árpi bácsi. Nehéz a dolgot szépíteni: a Magyar Köztársaság elnöke a közrend és a legitim kormány ellenében, az ország közlekedését megbénító magánfuvaros blokád mellé állt. Nem igaz, hogy a nyilatkozataival és határozott kiállásával visszatartotta a kormányt a katonai erő bevetésétől, mert ilyen szándék nem volt. De az sem az államfőn múlt, hogy a kormány a rendőrséget használja a rend helyreállítására, mert a rendőrség vezetői jó előre kilátásba helyezték a parancsok megtagadását. Azonban az államfőnek egyetlen szava sem volt a kormány, csak a blokádozók mellett, a műtétből lábadozó kormányfőnek pedig barátságosan a lemondást ajánlotta. A két régi barát és 56-os harcostárs, az államfő és a kormányfő kapcsolatában azokban a napokban valami véglegesen megszakadt.

A taxisblokád idején nem merült fel a karhatalom bevetése az első útakadályok létrehozói ellen, de Barna Sándor, a főváros akkori rendőrfőkapitánya mégis jónak látta idejében közölni, hogy ha erőszak bevetésére kapna parancsot, megtagadná, s ehhez megerősítésért az államelnökhöz futott.

A rendszerváltozás első kormányával szemben megfogalmazott utólagos jobboldali kritika épp a kemény kezet hiányolja, a radikális átalakítást, akár a demokratikus játékszabályok felfüggesztését is a kommunisták és a kommunista rendszer maradékának eltakarításával kapcsolatban. Csakhogy a kemény kéz, az erő alkalmazásához erőszakszervezetek is kellenek, a taxisblokád eseményei pedig épp azt mutatták meg, hogy miben és mennyire nem engedelmeskedtek a rendfenntartó szervek az új rendszernek. Az már csak hab a tortán, hogy egy mai sztárügyvéd, az akkori XIII. kerületi vezető ügyész is a barikádokon ágállt. Na, nem a XIII. kerületben, hanem a Szent István körút másik oldalán, az V. kerületben.

Akkoriban sokan, nemcsak magyarok, hanem itt élő vagy idelátogató külföldiek is feltették azt a kérdést, hogy ki szervezte a taxisblokádot. Az akkori szóbeszéd az elbocsájtott állambiztonsági tiszteket, a hátrahagyott szovjet-orosz ügynököket sejtette a valóban katonai szakszerűséggel végrehajtott útlezárások szervezői mögött, s az új kormánynak szánt figyelmeztetésként értékelte az eseményeket. A jobboldalon egyesek az SZDSZ mesterkedését látták az események mögött, azzal a céllal, hogy a vágyott nagykoalíciót kikényszeríthessék vagy leváltsák a kormányt. Tudomásom szerint soha nem vizsgálták, hogy kik és honnan irányították rádiótelefonnal az útelzárásokat, s hogy a nemzetbiztonságiak miért nem jelezték előre, hogy valami készül. Pedig ezt talán még fontosabb lett volna megtudni.

Akár az elbocsátott légió küldött figyelmeztetést a rendszernek, akár „spontán népmozgalom” volt, a taxisblokád elérte a valódi célját: világossá tette, hogy a kormány semmilyen mélyebb reformhoz nem rendelkezik megfelelő társadalmi támogatottsággal, válsághelyzetben pedig még csak a politikai rendszer többi résztvevőjének lojalitására sem számíthat.

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr612399986

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Antall György: A rendszerváltozás blokádja 2015.10.26. 19:13:02

A taxisblokád oka nyilvánvalóan nem a benzináremelés volt, hanem az új kormánnyal szembeni csalódottság és indulat, meg még valami, amit még ma is csak találgatni lehet.

Trackback: A rendszerváltozás blokádja 2010.10.27. 12:39:01

Nehéz a dolgot szépíteni: a köztársasági elnök a közrend és a legitim kormány ellenében, az ország közlekedését megbénító magánfuvaros blokád mellé állt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aron M 2010.10.27. 10:32:08

A taxisblokád egyáltalán nem volt spontán népmozgalom. A cikk első felében ezt már a szerző is mintegy megelőlegezve kizárja (a magyarok semmilyen áldozatra nem hajlandóak). Mér pont a benzin ára miatt lettek volna hajlandóak? Az autó is kevesebb volt akkoriban, a vonat meg több.
A taxisblokád egyértelműen posztkomcsi puccskísérlet volt, az SZDSZ magyariszonyban szenvedő idiótiának asszisztálásával.
Nem vették észre, hogy megint csak Jászi Oszkár szerepe juthat nekik, nem pedig Kun Béláé.

A kormány megelőző és a blokád közbeni taktikai töketlenkedésével ("a mai kormányülésen nem került szóba a benzináremelés") a cikk nem foglalkozik, csak az általánosságban vett bénázással.

Ennek ellenére a taxisblokád óriási bukta volt a posztkommunista erők számára, a kormány számára pedig sajnos pirruszi győzelem.

A kormány melletti több tízezres tüntetés nagyon fontos üzenet volt. Ismét megmutatta, hogy az utcán 1956 óta nincs keresnivalója a baloldalnak.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.10.27. 10:45:35

@Aron M: erőszakszervezet nélkül nem lehet mást csinálni. Ha elmondják, hogy szóba került az áremelés, elfogy a benzin napokra.

trendo+ 2010.10.27. 13:19:29

Csak nem te szervezted, hogy ilyen biztosan tudod? :) Amúgy a taxisok jelentős része kifejezetten kommunista ellenes volt. Az erőteljes komunistaellenes frazeológia hatására sokan közülük szimpatizáltak a korai SZDSZ-szel, mert azt látták a legradikálisabb komcsiellenesnek a pártok közül. Ezért a taxik hátsó szélvédőjén gyakori volt a hárommadaras matrica. Az szimpla városi legenda, hogy a blokádot a munkásőrség (!), a volt ÁVÓ-sok, KGB-s ügynökök tervelték ki. A taxisok tökéletesen tudták, hogy hol vannak a közúthálózat legkönnyebben és legnagyobb hatásfokkal elzárható szakaszai. Nem is kellett sok kocsi, mert az utánuk feltorlódó semleges autótömeg megtette a magáét. A taxisok meg körüljártak és szóbeli propagandát folytattak céljaik mellett, amit sokan elfogadtak. A rendőrség mindenféle konspiráció nélkül egyszerűen tehetetlen volt. Ráadásul, ha netán kemény kézzel beavatkoznak, akkor kiteszik magukat annak a vádnak, hogy ők még "régi komcsik".
A taxisok meg nagy viták árán a nagypofájúakból kiállítottak egy küldöttséget, hogy visszavonassák az áremelést.

trendo+ 2010.10.27. 13:25:00

De valóban igazad van abban, hogy a blokád nem "spontán népmozgalom" volt. Az egy mobilis, pontosan a megfelelő infrastruktúrával felszerelt, így jelentős zsarolási potenciállal rendelkező érdekcsoport zendülés jellegű, ad hoc akciója volt, anyagi érdekektől vezérelve.

Zb74 2010.10.27. 14:24:18

"A mai üzemanyagárak mellett felfoghatatlannak tűnik az indulat, amit az akkori áremelés váltott ki. Ezen a hétvégén 350 Ft egy liter 95-ös ólmozatlan benzin"

Akkor most szíveskedjék elképzelni, hogy máról holnapra az akkori mértékben (69%-kal), csaknem hatszáz forintra emelkedik a benzin ára. Nyilván seeenki sem lenne indulatos. Komolyan nincs egy szerkesztő a Konzervatóriumban, aki az ilyen baromságokat még közlés előtt kigyomlálná a cikkekből?

AlerTomi 2010.10.27. 14:53:11

Jean Jacques Kis, 1968 Párizs, 1919 Tanácsköztársaság...

Kedves Konzi! Azt hiszem ez az blog történetének egyik leggyalázatosabb cikke.
Többet tudunk a politikáról, demokráciáról, piacgazdaságról, mint 20 éve. Tanultunk és folyamatosan tanulunk.
Lehet szidni az akkori SZDSZ-t, Gönczöt, stb, de kommunistázni és tanácsköztársaságozni talán nem kéne kedves Antall Úr.

bgp 2010.10.27. 16:38:00

Abban az időben még az SzDSz-nek köze nem volt a komcsikhoz, vagy a szocikhoz. Lehet utólag szarral kenni őket, de minek.
Antall nekem mindig egy tehetetlen, beteg embernek tűnt, aki a múltban él.
Bezzeg az Orbán!
Akkor azért még nem volt a Fidesz olyan nagyon MDF közeli :)
Csak hát ő is beöregedett, és dobta a régi elveit, ha voltak egyáltalán.

A privatizációt is Antallék kúrták el.
Mezőgazdaság szétverése se a szoci/szadi kormányok bűne.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.10.27. 16:39:00

Elég nagy csalódás ez az írás. Többet néztem ki a szerzőből, mint egy ilyen sértődött, hisztizős irományt.
Külön mókás, hogy belevette, a mobiltelefonnal irányították az útlezárásokat-kezdetű urban legendet. Akkor kb. 10 napja létezett mobilszolgáltatás Magyarországon, szinte zérus lefedettséggel és egy új autó árába került egy készülék, de persze-persze akkor már minden taxisanak volt egy az autójában, mi?

Samott 2010.10.27. 16:39:15

@Zb74: igen, en is pont ezt szamoltam... :) ha egyik nap meg tagadna, masnap 600 forintra emelne a kormany, most is morcosak lennenk. :)

Samott 2010.10.27. 16:40:47

@hüjehalyó: CB radiora gondolhatott a szerzo, az volt minden fuvarosnal, taxisnal.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.10.27. 16:44:05

@Samott: szerintem nem, mert már nem egyszer olvastam ezt a mobiltelefonos szöveget jobboldali szerzőktől, különféle kontextusban (pl. Pető Iván rádiótelefonnal utasította a fuvarozókat, hogy hova menjenek, stb.)
A CB rádió és a mobil közötti különbség pedig azért csak nyilvánvaló nekik is. Ha nem, akkor az baj.

stratez 2010.10.27. 16:48:53

És ebből a jellemtelen senkiből, aki ráadásul besúgó is volt, a média mindenki Árpi bácsiját csinálta. Pont olyan volt, mint a pártja, az SZDSZ, amit szolgált.

beavereater [AT] 2010.10.27. 16:48:54

"Árpi bácsi. Nehéz a dolgot szépíteni: a Magyar Köztársaság elnöke a közrend és a legitim kormány ellenében, az ország közlekedését megbénító magánfuvaros blokád mellé állt. Nem igaz, hogy a nyilatkozataival és határozott kiállásával visszatartotta a kormányt a katonai erő bevetésétől, mert ilyen szándék nem volt."

Hát, ez konkrétan hazugság. Elsőéves tisztiiskolás voltam akkor, és az alapkiképzés végén (ami valamikor október közepén ért véget) hirtelen karhatalmi kiképzést rendeltek el. Kapkodva kaparták elő a már zúzdába szállításra összecsomagolt régi tankönyveket, gyakoroltuk a tömegoszlatást, az eáp-ok (ellenőrző-áteresztő pont) kialakítását és üzemeltetését, a tűzmegnyitást raj és szakaszkötelékben (gyk: sortűz).
Akkor nem értettük, mi a fenének ez. Pár nappal később megvonták az összes kimenőt, mindenki maradt a körletben, a tisztek baromira idegesek voltak.
Mivel a századpihenőben volt tévé, hamar leesett, hogy mi folyik itt. Mi kopaszok csak néztünk, ekkor már a tapasztaltabb felsőévesek is elsápadtak: bazmeg, ezek velünk akarnak majd belelövetni a tömegbe. Amit akkor a szakaszparancsnokaink mondtak: a hallgatói századok parancsnokai hamar eldöntötték, hogy itt nem lesz tömegbe lövetés. Akkor mi lesz? kérdeztünk vissza. "Faszom tudja" (sic).

Ez az, amit _saját magam tapasztaltam_. Amit később csak hallottam a harckocsizó kollégáktól (tehát nem biztos, hogy igaz), hogy a tatai páncélos dandárral tervezték eltakaríttatni a blokádot, de a parancsnokuk kijelentette: ne akarják, hogy ő felmenjen a harckocsikkal Pestre, mert nagyon meg fognak lepődni a tisztelt politikus urak azon, merre fognak fordulni a lövegtornyok.

Dr. No 2010.10.27. 17:17:33

Szokásos jobboldali konteo. Nem a benzinár emelésének mértéke volt a baj, hanem a hazdós komcsi gyakorlat töretlen folytatása. Hogy a kormány tagadja az áremelést, másnap meg meglépi. Szóval a hazugság. Az sem igaz, hogy csak Pesten zajlott az egész, minden nagyobb városban volt blokád, emlékszem, az egyetemünkről Ukrajnába utazott egy csoport az ungvári egyetemre, és Szegeden ragadtak a lezárt Tisza-hidak miatt.

Nem világos, miért olyan nehéz felfogni a történteket, különösen, amikor Gyurcsány esetében olyan tisztán látták az összefüggést a jobboldalon a hazudozás és a rá következő népharag között. Ha csak nem az akadályozza a tisztánlátást, hogy a történteket kizárólag a szereplők összefüggésében hajlandók értelmezni?

jan 2010.10.27. 17:17:47

@stratez: Közeli (amúgy jobber) ismerősöm (amúgy jobber) nagyapja Göncz cellatársa volt Kádár börtönében. Göncz '89 után tevékenysége kiverte nála a biztosítékot, de azt, hogy Göncz besúgó lett volna, mindig legendának minősítette.

(Ettől Göncz persze még lehetett besúgó.)

isti77 2010.10.27. 17:18:40

"A mai üzemanyagárak mellett felfoghatatlannak tűnik az indulat, amit az akkori áremelés váltott ki. "

Annak tűnik, de csak annak felfoghatatlan, aki képtelen a reálértéket figyelembe venni, csak a nominálértéket nézi. Lehet, hogy ma 350 Ft egy liter benzin, de ma nem is 12 ezer Ft az átlagfizetés, hanem 120-130 ezer, tehát az akkori bérekhez képest a 36 Ft-os benzinár felelt meg a mai árszínvonalnak, így meglehetősen könnyű kiszámolni, hogy az akkori áremelés olyan volt, mintha holnaptól a mostani bérszínvonal mellett hirtelen 600 Ft-ra emelnék az üzemanyagárakat. Biztos vagyok benne, hogy ez esetben most is lenne tömeghisztéria. Különösen, ha most is tagadnák az utolsó pillanatig - ahogy akkor -, hogy emelni fognak. Nem egyszerűen elhallgatták, hanem tagadták.

Ha egyszer bevezetik nálunk az eurót, akkor sem lesz hirtelen minden olcsóbb attól, hogy nominálisan két nagyságrenddel kevesebb összeget kell majd fizetni mindenért, mert a fizetések összegszerűen ugyanennyivel kevesebbek lesznek.

Az a 61 Ft akkor k.rva sok volt, még ha az emelés gazdaságilag ésszerű és szükséges volt is. Ezt nem egy lépésben kellett volna megtenni.

regress 2010.10.27. 17:18:57

antallék rövid idő alatt tönkre vágták az ország iparát ,mezőgazdaságát.el a kezekkel árpitól!csiga pali jobb??

Alapvető élelmiszer 2010.10.27. 17:22:44

@beavereater: Társulok. Kedves György, az apádról éppen elég negatív a közhangulat, látogass meg csak néhány blogot, ahol szintén téma a taxisblokád.
Az MDF hatalomra kerülése után egyszerűen fosott kilépni az emberek elé, ennek egyik tipikus példája volt a benzinár, amit még az ÁFOR előtt is titkoltak, míg végül az akkor Bod Péter Ákos vezette ipari minisztérium szóvivője (azaz egy huszadrangú valaki) jelentette be. Miközben más országokban éppen hogy csökkent a benzinár, köszönhetően a 30$ alá süllyedő hordónkénti árnak. Miközben amúgy is 30% körül mozgott az infláció, amit a fatökű pénzügyminiszterek képtelen voltak letörni. Ellenben Kupa Mihály megalkotta a világ egyik legbonyolultabb adórendszerét, amit a mai napig nyögünk.
Igenis, radikális beavatkozás kellett volna, no de nem a tüntetők ellen. Azon tüntetők ellen, akik a napi megélhetésüket féltették, hanem pont a posztkommunista elit ellen. Csak hát apádnak köszönhetően, aki pl. az ügynöklistára annyit mondott, hogy őt ez nem érdekli. Így a mai napig egyeseknek nagyon jó csemege ebből elő-elő venni neveket.
De az akkori belügyminiszter, Horváth Balázs igenis, lövetni akart a tömegbe. Csak ellenük mert volna bátor lenni. El is rendelték a budapesti készenlétisek mozgósítását (egy csoportjuk az archív fotón éppen az Árpád-hídon áll), kivezényelték őket, majd a barikádokról jeleztek vissza a rendőrök, hogy ők ki nem lépnek az autóból, mert itt lincselik meg őket.
Ekkor este adta ki Göncz, hogy ő a hadsereg főparancsnokaként nem engedi a hadsereg bevetését.

Ez az írás szerecsenmosdatás, mindenki hibás, csak a kormány nem. Na persze. Szerencsére ma már az MDF csak egy rémtörténet a múltból.

isti77 2010.10.27. 17:25:45

De mit értett ehhez egy tanár? És mit törődhetett az országgal, az ő visszafordíthatatlan egészségi állapotában (amelyről akkor mi még nem tudhattunk)? Ezt inkább hagyjuk is, nem akarok kegyeletsértő lenni.
Az is igaz, azóta kiderült, hogy a legnagyobb kárt pont a közgazdász végzettségű miniszterelnök tudja okozni.

Ahogy látom, nem csak én vagyok azon a véleményen, amit az előbb leírtam.

Talon 2010.10.27. 17:39:18

A szerző össze-vissza kever mindent. Az, hogy őszre nem volt népszerű az MDF vezette kormány, az sok mindennek volt köszönhető, és elsődlegesen a saját hülyeségeinek. Ne feledjük, hogy a kormánypártokban ülnek olyan emberek ekkor, mint Csurka, Torgyán stb, tehát ne becsüljék le saját képességüket önnön tökük szurkálására. Azon, hogy az SZDSZ, FIDESZ, MSZP milyen ellenzék volt lehet nyavajogni, csak nincs sok értelme.

Nevetséges, hogy az SZDSZ-esek szervezték volna meg a blokádot. Mit szerveztek ők meg egyáltalán? Az, hogy rá csatlakoztak politikai haszonszerzés céljából, nem hiszem, hogy kifogásolható.

Az pedig, hogy nem volt akarat a blokád karhatalmi erővel történő feloszlatásáról, lehet, hogy a szerző számára egyértelmű volt, de a kívülállónak egyáltalán nem. Én magam emlékszem egy Baló György által készített telefonos interjúra, amelyből az derült ki, hogy ha parancsot kapnak, azt végre kell hajtaniuk. Éppen ezért mondta az öfőnk, hogy ne menjünk a hidakra, nyilván első utunk oda vezetett.

yanchi345 2010.10.27. 17:44:27

Utólag mindent lehet máshogy magyarázni, pláne azoknak, akik akkor nem élték át.
A blokád oka a kormány hazugsága volt, először is a választások előtt hazudták azt, hogy nem kell félni, nem fog fájni, aztán a benzin árának drasztikus emelése előtt mondták, hogy nem került szóba az emelés.
Az MDF azzal nyert, hogy az emberek elhitték, hogy van mód a váltásra anélkül, hogy áldozatokat kellene hozni. Az SZDSZ a kezdetektől a gazdasági reformokról beszélt, és a nép választott, azt választotta, hogy legyen jólét, de ne kerüljön semmibe. Aztán kiderült, hogy sokba kerül, de még jólét sem lett, hála Antall úr kiváló csapatának. Persze azt nem lehet tudni, mi lett volna akkor, ha a magyar nép hajlandó megfizetni az átmenet árát, de úgy tűnik, erre még ma sem fanyalodunk rá, hogy kipróbáljuk. Mint a ház hőszigetelése: nem kell, mert drága, minden hülyeséget felhozunk ellene a penészedéstől a rágcsálókig, és közben vagyonokért fűtjük az utcát. De a lényeg az, hogy semmi ne változzon.

ősirománszokás 2010.10.27. 17:47:04

Azért ez vicces; ma annak a formációnak van 60%-os támogatottsága amely az égvilágon semmit nem tett le az asztalra, miközben egyesek azon elmélkedtek hogy az MDF hogy tette tönkre az országot (hozzátenném ez nem az az MDF amit Iboly alatt láttunk, addigra a megélhetési gazemberek már rég a Fideszben voltak, a szellemi tőke meg rég megundorodott a politikától). Kérdem én a sok (most) okos és bátor hazafit, tisztában vannak-e hogy milyen helyzetben vette át az országot a demokratikusan választott kormány? Ez a válság ahhoz képest enyhe recesszió; piacaink 2/3-át elvesztettük (nem azért mert hülye volt a kormány, hanem mert fizetésképtelen volt a másik fél), iparunk nagy része versenyképtelen volt, az államkassza üres volt, az importtól függő árakba (pl. energiahordozók) óriási állami szubvenció volt beépítve, nem feledkezve meg a tényről hogy állomásozott néhány szovjet katona Magyarországon. Mindeközben volt egy kormányunk minimális támogatotsággal és hála az oly "tisztaszívű demokrata" SZDSZ-eseknek és a gazdaságba átmenekült komcsiknak nem kevés ellenszéllel. Voltak-e gazemberek, akik vagyonszerzésre használták ezt az időszakot? Voltak - habár jellemzően nem pl. kormánytagok; szemben az utóbbi kormányokban feltűnő sikeremberekkel, akikről mindig kiderül hogy állami megrendelésből szedték meg magukat

Ezt kellett megoldani, és többé-kevésbé meg is oldották, ami sok esetben pont Antall érdeme volt. Azon kevés magyar politikusok közé tartozott aki nem 4 évre fókuszált, aki tiszteletben tartotta a demokratikus berendezkedést és akkor is meglépett dolgokat ha tudta hogy népszerűségvesztéssel járnak. Akármilyen hibái is voltak, nálam ezt hívják államférfinek. Szemben azokkal akik 4 évente elvet cserélnek, és csak ellenzékben demokratikusak, a népszerűtlen de szükséges megoldásokhoz pedig gyávák (ez nagyjából fedi a mai magyar politikai palettát). .

Van bennem elfogultság, de ha pusztán tényszerűen azt nézzük hogy a 90-es évek közepére Magyarország élen járt a régióban, azt gondolom ez elég bizonyíték. Mára ez megfordult, gyakorlatilag visszafelé haladunk. És a sok fülkeforradalmár (akik gondolom többnyire 89-ben otthon kussoltak) azt hiszi hogy ma váltanak rendszert (ami még igaz is lehet, demokráciából szocializmus felé). Azoknak akik erre a szintre jutottak el 20 év alatt, lenne egy idézetem; tetszettek volna (akkor) forradalmat csinálni.

ősirománszokás 2010.10.27. 18:05:37

@Akurvaanyád!: Az ellenállásos felvetés kapcsán: en.wikipedia.org/wiki/Antall_J%C3%B3zsef

Szeretnél ilyen pedigrével rendelkezni kispofám. Gyuriéknál családilag nem volt szokás a kollaboráció. Kíváncsi vagyok nálad mi a helyzet. A moderátor miért nem vágja ki az ilyen egysejtűeket?

Tonohaver 2010.10.27. 18:06:47

Sok igaz, értelmes gondolat is volt, de erre felhorkantam:

"nem a szabadság iránti vágy volt, hanem az az elképzelés, hogy hamar, nagyon hamar úgy élhetünk, ahogy Ausztriában vagy Németországban élnek, és mindezért alig kell tennünk valamit."

1., X darab tüntetésen, megmozduláson vettem részt több baráttal, kollégával együtt. Az első igazi választáson már nem örömködni akartunk, hanem csak egyszerűen letenni a voksot.

2., Joggal gondoltuk, úgy élhetünk (akkori becslésünk szerint 20-30 év után) , mint a boldogabb országok, mert a magyar -nem alig kell tennünk alapon- akkor is, most is -óraszámban - a legtöbbet dolgozók közé tartozott. (Én is). Megengedem, a hatékonyság ehhez képest nem volt nyugati -gondoltuk változni fog- de a jólétet sem az elvárások, sem a statisztikák nem érdemtelenül ígérték.

Ehhez képest kaptunk olyan kormányokat, olyan honatyákat, akik Ausztriában, Németországban talán utcaseprők lehetnének, vagy börtönben ülnének! (Hál' lassan itt is).

Na ezért tarunk itt, nem

Na ezért tartunk itt, nem az alig tevés miatt......................

beavereater [AT] 2010.10.27. 18:08:22

@ősirománszokás: kispofám, Antall az igazgatói posztig jutott Kádár alatt. Árpi bá sosem volt igazgató a kádári rezsimben. Ennyit a pedigréről...

ca2 2010.10.27. 18:15:37

@ősirománszokás: No azért a "nyugaton sem kérdezi senki, hogy ki-hogyan szerezte az első millióját" (Antall) szemléletű privatizációnak nem kis része volt abban hogy mára ide jutottunk...
Sajnos az Antall-kormány nagyon sok mindent rosszul és még több mindent tisztességtelenül csinált, bár az kétségtelen, hogy nagyon nehéz helyzetben volt.
Az ország gazdasági helyzete több mint tragikus volt, az ellenzéket pedig semmi más cél nem vezérelte, mint hogy valahogy visszajuttassa a hatalmat, legalább gazdasági tekintetben a volt kommunisták kezébe.
A bajuszos patkány hazugságai pedig eddig is nyilvánvalóak voltak.
Teátrálisan bejelentette, hogy nem járul hozzá a hadsereg bevetéséhez, holott ilyesmi szóba sem került.
Úgy tett mintha a demokrácia védelmezője lenne, közben a szadesz politikusai és a frissen megválasztott szadeszes önkormányzatok nyíltan támogatták a törvénytelen útlezárásokat. Érdekes módon 2002-ben a vén besúgó nem tartotta alapvető emberi jognak az Erzsébet-híd elfoglalását, vagy 2006-ban sem hallottam, hogy lemondásra szólította volna fel a Gyurcsány-kormányt.
Pedig 1990-ben Antall kormánya nem a saját hibájából került nehéz gazdasági helyzetbe, nem azért mert "elkúrtuk..", hanem örökölt egy helyzetet. Ennek ellenére nem lövöldözték ki a rendőrök senkinek a szemét gumilövedékkel, a vén szar mégis a kormányt szólította fel lemondásra...
Persze mit lehetett várni egy olyan párt tagjától (szdsz) aminek az ideológiai alapjait az avo-s csemete Pető, Bauer, meg a Szálasi államtitkár nagybácsival meg meg őskommunista apukával "megáldott" Rajk jelentették....?!

elfelejtette 2010.10.27. 18:25:23

@stratez: Egyetertek. Arpibacsi aktivan segedkezett a nomenklatura hatalomatmento akciojahoz, akarcsak az SZDSZ. Arpibacsi baszodjon meg, akarcsak az SZDSZ.

soproni1 2010.10.27. 18:29:39

A taxisblokád résztvevői és utcán lévő támogatói is ugyanabból a zsíroshajú rétegből kerültek ki, mint akik mostanában az utcán fejtik ki erőteljes véleményüket.

ca2 2010.10.27. 18:35:44

@Alapvető élelmiszer: kicsit kevered a szezont a fazonnal. a "karhatalmisok" bm kötelékbe tartoztak, tehát nem a hadsereghez. a vén patkány arról beszélt, hogy ő nem járul hozzá a hadsereg bevetéséhez mint főparancsnok, holott a hadsereg bevetéséről szó sem volt.

Monarch (törölt) 2010.10.27. 18:39:05

@Dr. No: Ha a kormany elore bejelenti, hogy arat fognak emelni, akkor mindenki kiuriti a benzinkutakat, amitol szinten napokra lebenul az orszag. A blokadra meg nem szamitottak.

Hogy nem lehet ezt megerteni? Az aramelest (plane ilyen drasztikusat) nem lehet elore bejelenteni.

Ami a fokozatossagot illeti, az szinten nagyon draga lett volna. Akkor meg hetekig, honapokig kellett volna dotalni az arakat.

Mentolosmájkrém 2010.10.27. 18:40:22

Akkor mar nem CB volt, hanem URH, ahogyan azota is azt hasznaljak a taxisok Pesten. Más a freki, söt a muködesi el is, de mindegy.
Mennyire volt felulröl iranyitott a dolog nem tudom, de harmatos friss taxiskent az Obudai Temetö környeken voltam a blokad tagja, elunkön "Röfi" nevu kollegankkal torlaszoltunk, mint az allat. A legszebb az volt, amikor egyszer csak egy ilyen porbetont, vagy mi a xart szallito teherauto csak ugy spontan keresztbe allt elöttunk es közölte az ott athaladni akarokkal, ha kell akar ki is ereszti azt a par tonna izet a puttonybol es az a reggeli harmattal keveredve kb. 25 evre megoldja a parkositast a környeken. Mindezt a rendörök elött, akik nagyokat kussoltak.
Az egesznek volt valami bája, aki nagyon menni akart az mehetett, ha szepen kerte, pl. a Fekete Laszlo nevu fanyuvö evöember is hazamehett, mert attol feltunk leesik a cukra es ott hal meg nekunk. Valtottuk egymast es, akinek volt allandoja az szepen elment es megcsinalta a melojat, majd visszajött. Aki ismerte a kertek alatti utakat az barhova el tudott jutni.
Talan elöszöt es utoljara volt olyan, hogy azok hoztak teát es zsirosdeszkat, akikkel allitolag kibaxtunk, mert nem tudtak mozogni a varosban.
Aztan sikerult kiallitani azt a "delegaziot", aki ugymond targyalt, lett a Horvath Palibol az , aki lett es ment a levesbe az egesz. Ha jol emlekszem kb. harom emelessel eljutottunk ugyanarra az arszintre es siman benyelte mindenki.
Epp elmultam 25, az akkori csajom es anyam párás szemmel lattak bennem forradalmart, mi bajom lehetett. Ertelme sajna nem sok volt, de jo volt kicsit megpöckölni az orrat a sok bekepzelt muzeumigazgatonak es egyeb igazabol a kormanyzashoz baromira nem ertö, de kellökeppen felfuvalkodott faszkalapnak.
Ki kezdte, ki fejezte be kit erdekel ma mar?

svdkert 2010.10.27. 18:43:27

ez volt a rajt az olajozáshoz, ki gerjesztette valami "palotai vagy palotás" valami csokornyakkendős rabbi

reccs 2010.10.27. 18:44:13

@ca2: Akkor még nem éltél, ugye?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.10.27. 18:58:57

Nincsenek túl erős emlékeim, régen volt, fiatal voltam és bohó. De arra emlékszem, hogy amit a szerző oly finoman és szerényen elmos, vagyis az mdf-kormány tragikus indítására. Épp kiszabadultunk az előző rendszer erőltetett, muszájhülyeségeiből, az ország a valódi változások helyett (amikkel szemben nyilvánvalóan eltúlzott várakozások voltak) csak annyit lehetett látni, hogy az új elit gőzerővel nyalja saját seggét, mindent tudó, felsőbbrendűséget árasztó, pökhendi kommunikációval.
Anyósomék vidéki tanárként mesélték, hogy gyakorlatilag kötelező jelleggel kellett belépni az mdf-be, szemlátomást semmi más nem történt, mint lecserélték az "elitet", akik semmivel nem voltak jobbak az azt megelőzőknél.
Borzasztó csalódás volt az egész, így pár hónappal a rendszerváltás után...

Martian (törölt) 2010.10.27. 19:01:29

A szerzőnek elgurult a gyógyszere... rácsodálkozás és összeesküvés elméletek helyett inkább azon kellene elgondolkodnia, hogy (a bolsi gyakorlat folytatásaként) mindvégig letagadott, majd az emberekre mindenféle kommunikáció nélkül rázúdított kétharmados áremelés bizony jogosan verte ki a biztosítékot, minuszolt le mindenféle bizalmat a kormány iránt.
A taxisblokád csak az okkal járó okozat - mondaná a merovingiai a Mátrixból.

Az első szabadon választott kormánytól mindez rettenetesen kiábrándító... még ha azóta volt más kormánytól is jópár kemény húzás.

A korabeli ellenzék húzásait is érdemes lehet kritizálni, de a felelősség alapvetően a kormány kezében volt.

2010.10.27. 19:02:02

Árpi bá patkány volt és az is maradt...

Jamesboci 2010.10.27. 19:02:13

@elfelejtette: Úgyvan!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Jamesboci 2010.10.27. 19:05:10

@yanchi345: sajnos a szadesznek volt módja összeségében 20 évig pofázni.
rá is mentünk.

ca2 2010.10.27. 19:14:07

@reccs: Tévedsz!21 éves voltam. Viszonylag jól emlékszem. Sohasem voltam Antall feltétlen híve (finoman fogalmaztam!), de a taxisblokádtól gondoltam úgy, hogy száradjon le a kezem ha egyszer véletlenül a liberálisoknak gúnyolt tetvekre szavaznék...

pistii 2010.10.27. 19:29:19

@regress: Miért is vágták tönkre? Talán mert összeomlott a dicső Szovjetunió, meg a Varsói Szerződés, ami minden sz.rt megvett?

Anti Anyag (törölt) 2010.10.27. 19:45:26

Árpi bácsi valójában az SZDSZ-MSZP bábja volt, így nem is csoda, hogy ezt ajánlotta.

Anti Anyag (törölt) 2010.10.27. 19:51:53

@ca2: Én is azóta vetem meg az SZDSZ-t. Valójában a taxisok rizikójára akartak hatalomra jutni. Antallék okosságát dicséri, hogy jól intézték el, a taxisokat sem kellett szétverni és az SZDSZ sem jutott hatalomra.

A taxisok döntő többsége persze nem valami nagy koponya, így nem ismerte fel, hogy őket az SZDSZ csupán eszközül használta.

2006 októberében az SZDSZ megmutatta hogy intézik el, amikor ők vannak hatalmon. (provokátorok--> ellenzéki tömeg brutális szétverése)

Anti Anyag (törölt) 2010.10.27. 20:04:43

@ősirománszokás: Én is tiszteltem Antallt, de annyiban megérdemelte vereségét az MDF, hogy Antall kultúemberként próbált bánni az MSZP-vel.

Annyiban felmentem persze, hogy az SZDSZ miatt úgy sem tudott volna nagyon mit csinálni.

Az elkúrásokért nyilván nem az MDF, legfőképpen Antall volt a felelős, de ezt a sok ballibnek kár magyarázni, pontosan tudják ők mi 40 év öröksége.

A tudatlant meg nem érdekli, az csak azt látja, hogy kádár alatt jobb volt.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.10.27. 20:14:04

@Aron M: Szerencsétlen egysejtű.
Mit tudtok ti erről? Az SZDSZ valóban benne volt, de azóta sem volt annyi volt komcsi a kormánypártban mint akkor az MDF-ben.
Antall szépen lepaktált az MSZMP vel és korlátozott demokráciát álmodtak.
Ezt akadályozta meg a négy igenes népszavazás, amikor ti még a Túró Rudi maradékát törölgettétek a kabátujjba.
Fingotok nincs az akkor történtekről.

bóbitás lótetűfing 2010.10.27. 20:14:32

Kedves Árpi bácsi!

Így utólag is, ha kérhetném, kapja be tövig! köszönöm!

Anti Anyag (törölt) 2010.10.27. 20:24:28

@Megszívtuk-Waze: Na persze. Aztán persze az SZDSZ is jól lepaktált az MSZP-vel.

Tudom, azért, hogy "ellenőrizzék az MSZP-t".

Ma láthatod ennek eredményét a gazdaságban és a sitten is.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.10.27. 20:26:37

"a demokratikus fordulatnak lényegében nem volt társadalmi támogatottsága, s hogy a magyarok alapvetően semmiért, még a szabadságért vagy a jövőbeni jobb életért sem hajlandóak semmiféle áldozatra."

Ezért van újra hatalmon Kádár János. Teljesen rendben van ez a post.

Kivlov 2010.10.27. 20:28:25

antallt főbe kellett volna lőni. akkor ma nem itt tartanánk. a nép puhapöcsű volt, de a sors legalább megbüntette...

beavereater [AT] 2010.10.27. 20:29:11

@Before: "Anyósomék vidéki tanárként mesélték, hogy gyakorlatilag kötelező jelleggel kellett belépni az mdf-be, szemlátomást semmi más nem történt, mint lecserélték az "elitet", akik semmivel nem voltak jobbak az azt megelőzőknél."

Erre mondta annak idején valaki, hogy az MDF kormány volt az "osztályvezetők lázadása". Egy rakás tehetségtelen nímand hatalomhoz jutott. Bár ha így megy tovább, még a végén visszasírjuk őket...

bejgli 2010.10.27. 20:40:33

Az írás maga tragikus (Szegény kis kormányka! Milyen csúnyán összefogtak ellenük. Jean Jacques Kisek, Árpi bácsik, futkározó Barna kapitányok, ólálkodó ügynökök, rádiótelefonosok, taxisok, még egy sztárügyvédet is bevetettek! - ha mindenki ellenünk, ki velünk? És akkor még nem is beszéltünk ezekről a fránya magyarokról, akik áldozatvállalásra nem hajlandók, amit mondanak nekik, nem értik, egyszóval rémes, tragikus népek, már régen le kellett volna váltani őket.), viszont a két hozzászólás a barikád két oldaláról kordokumentum.

Mellesleg az teljesen igaz, hogy az ország rossz helyzetben volt. Pont ezért nem kellett volna történelemtanárok kezébe adni. Hiszen ilyenkor profikra van szükség. Természetesen nem a jobbik esetben közgázos tankönyvekből, rosszabbik esetben különféle telefonhívásokból dolgozó illetőkre gondolok, hanem valójában nem is tudom, kikre, mert az elmúlt 20-22 évben kevés profit láthattunk, pedig ritkán nem volt rájuk szükség.

2010.10.27. 20:43:10

@Kivlov: Ilyet leírni...?!
@beavereater: Nem volt sehova sem kötelező belépni vidéken sem ...

danaé 2010.10.27. 20:54:24

A taxisblokádot a taxiscégeknél dolgozó volt MSZMP-sek szervezték, és heccelték a sofőröket, hathatós SZDSZ-s támogatással. Vissza akarták szerezni a hatalmukat, ezért bármire képesek voltak. Lelkesítő hírként tálalták Antall József betegségének hírét, nem éppen úri módon kifejezve magukat
Már akkor körvonalazódott az MSZP-SZDSZ összefonódás.

Kivlov 2010.10.27. 20:59:22

@danaé:
akkor volt az országélén a leghalvérűbb min.elnök, amikor egy határozott, kemény és hozzáértő ember kellett volna. erre odakerült egy levedlett, álkonzervatív vörös.
és akkor még 20 év múlva is csodálkoznak, hogy ha egy politikus lop, egy vállalkozó adót csal, az emberek nem akarnak dolgozni stb.

Kivlov 2010.10.27. 21:02:28

ja, de a kedvencem a világ legnagyobb alibi dumája, a "tetszettek volna forradalmat..." szöveg. no, azt kellett volna. véreset...

kaffogó hebrencs 2010.10.27. 21:04:19

A taxisblokád, hejj, de szép napok voltak. A levegő néhány nap alatt a város közepén is olyan tiszta volt, mintha sosem ömlött volna a levegőbe a kipufogógáz. A tévében állandóan a blokáddal foglalkoztak, talán még reklám sem volt. Akkor, egy pillanatra azt lehetett érezni, itt a forradalom. Aztán a kormányt berosált, és ment minden a régiben.

Slowfood 2010.10.27. 21:14:12

Töketlen balfasz antallgyerek. Apád hullájából akarsz megélni? Undorító vagy, az alapitvánnyal együtt.

prometheus_X 2010.10.27. 21:17:29

Sokkal többet kéne beszélni erről az időszakról, mert ez volt az egyik legmocskosabb és legkomplikáltabb időszaka a magyar történelemnek. Antallék választási hazugsággal kerültek kormányra, de az ellenzéknek nyilván nem ez volt a baja, hanem hogy nem ők jutottak hatalomhoz. Sok dolog romlott el abban az időben, és az MDF kormánynak ebben jogalkotói felelőssége volt - akár tetszik ez valakinek, akár nem.

Azt teljesen jól látja a cikk, hogy a nép nem volt érett a rendszerváltásra és nem állt sem szándékában, sem érdekében kilépni a biztonságot jelentő langyos szarból, aminek a szagához már végre hozzászokott.

Az MDF kormány mindenkinek sok csalódást okozott, korosztálytól függetlenül. A hazudozással, amit csináltak, elmosódott a határvonal a régi és az új rendszer között. Közben nem tárták fel az ügynököket, nem tiltották ki a közéletből a volt MSZMP-seket, viszont ész és felügyelet nélkül szabadjára engedték a privatizációt, ezzel együtt pedig a korrupciót. A tisztességes dolgozó tehát csalódott a rendszerben, mert hiába dolgozott (és dolgozik a mai napig) tisztességesen, épp csak éhen nem hal a fizetéséből, míg a felső tízezer őrületes vagyonokra tehette (és teszi) rá a mocskos kezét. Az értelmiség csalódott, mert elmaradtak az ilyen irányú reformok és a múlt tisztázása nem történt meg. A fiatal iskolások csalódtak, mert nem lehettek úttörők, vagy akik azok voltak, nem mehettek többé úttörő táborba. A katonák és a rendőrök csalódtak, mert ugyanazt a sorsot szánták nekik mint az előző rendszerben (vö. hadsereg bevetésének kilátásba helyezése az ország közig. területén belül, magyar állampolgárokkal szemben - mondjon bárki bármit, hajszálakon múlott, hogy ez nem következett be, de nem az MDF kormányon, az szent).

Senki sem azt kapta, amit akart. Ezért érezni úgy a mai napig, hogy rendszerváltás nem történt, vagy ha igen, azt kiárusították/elhazudták/elcsalták/elárulták. A rendszerváltás vitathatatlanul megtörtént - épp csak a többi körülmény nem változott annyit, hogy ez értékelhető/érzékelhető történelmi ténnyé válhatott volna. Következésképp: adtunk a szarnak egy pofont 20 éve.

Bár, ahogy a mostani Fidesz-kormány fest, látszik a törekvés arra hogy még ezt a kevés előrelépést is vissza lehet csinálni. Hurrá. És most érezzem úgy, hogy az elmúlt 20 évben megérte magyarnak lennem? Nem, nem fogom.

tlvajferi 2010.10.27. 21:18:02

göncz árpi a szocionizmus jeles képviselője, lányával együtt a magyar nép árulója és tönkretevője...

prometheus_X 2010.10.27. 21:18:25

Sokkal többet kéne beszélni erről az időszakról, mert ez volt az egyik legmocskosabb és legkomplikáltabb időszaka a magyar történelemnek. Antallék választási hazugsággal kerültek kormányra, de az ellenzéknek nyilván nem ez volt a baja, hanem hogy nem ők jutottak hatalomhoz. Sok dolog romlott el abban az időben, és az MDF kormánynak ebben jogalkotói felelőssége volt - akár tetszik ez valakinek, akár nem.

Azt teljesen jól látja a cikk, hogy a nép nem volt érett a rendszerváltásra és nem állt sem szándékában, sem érdekében kilépni a biztonságot jelentő langyos szarból, aminek a szagához már végre hozzászokott.

Az MDF kormány mindenkinek sok csalódást okozott, korosztálytól függetlenül. A hazudozással, amit csináltak, elmosódott a határvonal a régi és az új rendszer között. Közben nem tárták fel az ügynököket, nem tiltották ki a közéletből a volt MSZMP-seket, viszont ész és felügyelet nélkül szabadjára engedték a privatizációt, ezzel együtt pedig a korrupciót. A tisztességes dolgozó tehát csalódott a rendszerben, mert hiába dolgozott (és dolgozik a mai napig) tisztességesen, épp csak éhen nem hal a fizetéséből, míg a felső tízezer őrületes vagyonokra tehette (és teszi) rá a mocskos kezét. Az értelmiség csalódott, mert elmaradtak az ilyen irányú reformok és a múlt tisztázása nem történt meg. A fiatal iskolások csalódtak, mert nem lehettek úttörők, vagy akik azok voltak, nem mehettek többé úttörő táborba. A katonák és a rendőrök csalódtak, mert ugyanazt a sorsot szánták nekik mint az előző rendszerben (vö. hadsereg bevetésének kilátásba helyezése az ország közig. területén belül, magyar állampolgárokkal szemben - mondjon bárki bármit, hajszálakon múlott, hogy ez nem következett be, de nem az MDF kormányon, az szent).

Senki sem azt kapta, amit akart. Ezért érezni úgy a mai napig, hogy rendszerváltás nem történt, vagy ha igen, azt kiárusították/elhazudták/elcsalták/elárulták. A rendszerváltás vitathatatlanul megtörtént - épp csak a többi körülmény nem változott annyit, hogy ez értékelhető/érzékelhető történelmi ténnyé válhatott volna. Következésképp: adtunk a szarnak egy pofont 20 éve.

Bár, ahogy a mostani Fidesz-kormány fest, látszik a törekvés arra hogy még ezt a kevés előrelépést is vissza lehet csinálni. Hurrá. És most érezzem úgy, hogy az elmúlt 20 évben megérte magyarnak lennem? Nem, nem fogom.

Slowfood 2010.10.27. 21:19:32

Tisztelt Antall Úr!
A bejegyzést visszavonom, Antall József fiának szántam.

Kivlov 2010.10.27. 21:26:25

@prometheus_X:
igazad van, apa. ez a lényeg. ide jutottunk 2010-re a kamu rendszerváltással. most már nem kell sorban állni a boltban TV-ért, ennyivel jobb maximum.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.10.27. 21:35:43

azért elég szégyenteljes, hogy kun béláékhoz hasonlítja a szerző az 1990-es SZDSZ-t.

vajon akkor mennyit ért az a 31 forint? miért kell ilyen nyilvánvaló tökfejségeket benne hagyni?

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.10.27. 22:11:30

@Anti Anyag:
Az legalább nyilvános volt, akinek nem tetszett az elfordult tőlük.
De az MDF-MSZMP paktum tény volt. ezt akadályozta meg a 4 igenes szavazás.
kicsit járj utána.
Akkor már kezdődött a hazugságok kora.
Megjegyzem az SZDSZ fennállása alatt végig kardoskodott az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala mellett is, ahogy az összes volt szoci országban tették, de erről még a mai napig nem intézkedtek az illetékes kormányok. Vajon miért? Pedig volt már mindenféle.
Azóta az összes politikusnak 1990 től kezdődik az életrajza és szó sem esik a "foxi-maxi" főiskoláról. Hogy tudjad, ez volt anno a Marxista Leninista főiskola. Még a mai politikusok majd fele is onnan szerezte a diplomáját
Azóta persze a szadesz oda került ahova kellett de a tények viszont makacs dolgok. Lehet vitatkozni de a tények tagadása csak a tagadót minősíti.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.10.27. 22:33:08

"Árpi bácsi."
Idáig volt jó az írás. Onnantól inkább hagyni kellett volna...

csi szi 2010.10.27. 22:37:16

Részben igaza van a cikkírónak, csak nagyon elfogult az apjával és az MDF-fel szemben, valamint arra sincs semmi bizonyíték, hogy a taxisblokád valami összeesküvés lett volna. Bár a jobboldali legendáriumban kezdettől fogva szerepelt, hogy SZDSZ-es, MSZP-s, volt titkosszolgák által szervezett stb. akció volt, de ez ellenőrizhetetlen mese. Ahogy azok a beszámolók is, hogy a katonaság bevetésére készültek (persze nem kizárt, hogy Für hadügyér tényleg kiadta, hogy készüljenek az esetleges bevetésre, ki tudja).
Az is igaz, hogy szinte senkit nem érdekelt a "szabadság", a többségnek bőven elég volt a kádári TTT, ami a szoc. táborhoz képest liberális volt, a többi szoc országhoz mértük magunkat és arra vertük magunkat, hogy nekünk többet lehet, meg jobban élünk, ez volt a magyar önkép, és a hatalom (mármint a kádári) is ügyesen erre erősített rá. Ezt szolgálta minden kommunikáció, a rádiókabaréig és a humoristákig bezárólag. A rendszer nem a politikai szabadság hiánya miatt bukott meg nálunk, hanem mert nem tudta tovább biztosítani a szerény de folyamatos életszínvonal-növekedést, a lakosságot pedig a nyugati fogyasztói társadalom vonzotta, nem a pluralizmus, a demokrácia, amiről a közembernek kevés ismerete volt, és az is gyakran téves. Akárcsak arról, hogy milyen a valódi kapitalizmus (nem az itthoni maszek világ és fusizós-mutyizós kultúra, ami továbbél máig is). Bár volt egy kisebbség, akik valódi vállalkozásokat csináltak már a 80-as években, de kevés, a többsége ezeknek is az állami vállalatokon élősködött, az onnan kilopott eszközökkel, anyaggal, munkaidővel lett sikeres, különben nem tudott volna az lenni (persze mondhatni ez helyettesítette a tőkét, ami nem volt egyszerűen). A rendszerváltás pedig bizony milliós nagyságrendű tömegnek volt csalódás, ők lettek a vesztesei. Főleg azok, akik már nem voltak fiatalok, és nem volt szinte semmilyen, az "új világban" használható szaktudásuk (mivel egész ágazatok épültek le teljesen vagy majdnem teljesen). Tömegeket engedtek el rokkantnyugdíjba, előnyugdíjba a korrupt rendszernek köszönhetően, meg talán tudatosan is a társadalmi béke megőrzéséért. Ezek aztán a többi csalódottal együtt szépen visszaszavazták az MSZP-t 94-ben.

Coffeyville (törölt) 2010.10.27. 22:44:30

@ mentolsmájkrém: Na akkor húsz év távlatából is menjél haza, oszt csinálj anyádnak gyereket. Neked, meg a fingós taxis spanjaidnak jó kis nosztalgia volt, mi? A normális embereknek meg jó nagy szopás. De fölbasztad most az agyam, esküszöm, ha holnap meglátom egy patkány kolegádat a buszsávban, kibelezem.

grésa 2010.10.27. 22:55:30

Az sem igaz a cikkben, hogy a rendszerváltás a magasabb életszínvonal miatt történt, mindenki tudta, hogy nálunk jobb a helyzet, mint a többi hasonló sorsú országban. A nyolcvanas évek végére egyszerre öregedett ki a volt kommunista hatalom gerince, meg a Reageni-politika hatása. Ebből jött itthon az ötvenhat átértékelése, s nyomán az egész kádárizmus bukása. Csakhogy, a vélt jobb szocializmusba sem volt már visszaút. Maradt a jó öreg kapitalizmus, amit Antallék soha sem mertek hangosan kimondani. A történelmi felelősségük abban van, hogy nem készítették fel a népet a régi -új rendszer törvényszerűségeire. Nem mondták el, hogy jobb világot nem a politikusok hozzák el, hanem egy egészségesebb, tisztességesebb társadalom, a maga összes szintjén. A mai napig ez a helyzet. Az idő szorít, ezt mindenki tudja, ezért egyre nehezebb a helyzet.

félig nigger 2010.10.27. 23:15:33

Basszus, nyomom már egy ideje, de asszem első alkalom, hogy a hozzászólások miatt értékeltem újra az első benyomást. Megnyugodtam: nem minden kommentelő hülye, van remény ;)...

belekotty 2010.10.28. 04:38:23

Azért kíváncsi lennék a nép reakciójára ha a 340 forintos benzin hirtelen 600 forint lenne!

mese-mese-meskete 2010.10.28. 07:50:18

A Kádár rendszer alatt megtanulta a nép, hogy ha a vezetői tagadnak egy áremelést, akkor az legkésőbb egy héten belül bekövetkezik. (cukor, benzin stb.) Ilyenkor egy hét alatt bespájzoltak, így amikor kihirdették az áremelést, mindenki úgy érezte, hogy na most jól átverte őket, és ezért jól érezte magát.
A rendszerváltáskor a nép elhitte, hogy nem lesz több hazugság. A blokád az áremelés mértékén kívül az előző napi hazugság miatt verte ki a biztosítékot.
Nagy pech, hogy Antall lett a min.elnök. A múltba néző, a 45-ben abbamaradt életet nem lehet folytatni. Szerintem az ellenzéki kerekasztalért a legtöbbet tevő Kónya sokkal jobban megfelelt volna.
Elévülhetetlen szemétség volt, hogy az mdf kormány "spontán privatizációval" elherdálta a nemzeti vagyon 80%-át. Az ún. kárpótlással bedöntötte a mezőgazdaságot. A 80-as évek végén a magyar mezőgazdaság a TSZ-ekkel és a háztájival egy csodálatosan működő rendszert alkotott, amely még a Holland mezőgazdasággal is felvette a versenyt. Szét kellett verni a tsz-eket. Ha valahol a tagság nem volt erre hajlandó, négyszer változtatták meg a rájuk vonatkozó törvényeket, egyre inkább fojtogatva őket, míg végül majdnem mind feladta.

krüger 2010.10.28. 08:18:00

@mese-mese-meskete: Én nagyon utáltam az MDF kormányt, szóval nem védeni akarom őket, de az mese, hogy a nyolcvanas évek végén milyen jól működött a mezőgazdaság. Az már régen tönkrement addigra. Még 1989-ben Békesi László akkor pénzügyminiszter nyilvánosan elismerte, hogy a TSZ-ek nagy része megérett a felszámolásra. Az ok egyszerű volt: a korábban mindent válogatás nélkül megvásárló szovjet piac fizetésképtelenné vált, illetve fizetett rubellel, csak éppen azért a rubelért semmit nem lehetett kapni. A TSZ-ek és a mezőgazdaság lerohadása nem az MDF kormány műve volt! (És mondom, nem szerettem őket, ezt a korrektség kedvéért írtam).

2010.10.28. 08:35:03

@mese-mese-meskete:
1. Pontosítás: a spontán privatizáció 88-89-ben zajlott. Ami utána volt azt már nem spontán privatizációnak nevezik. Ugyanakkor nem volt sokkal jobb ez sem, az igaz.
2. Az mdf idején történt privatizáció nem érte el a 50%-ot, a 80%-os szám az egész 90-es évtizedre vonatkozik.
3. a mezőgazdaság azért esett szét, mert a keleti felvevőpiac berogyott. Nem csak mi estünk vissza, az egész keleti blokk súlyos átalakulási válságban volt, nem a magyar konzerv importon ját az eszük. (Korabeli szoci hazugság szerint Antallék verték szét a keleti piacot.)

A többivel egyetértek.

kutya vacsorája 2010.10.28. 08:36:41

azért ez ciki. mármint hogy a szerző mintegy fél évszázados korában, 20 évvel a történtek után még mindig arról híres, hogy ő apuka kicsi fia. és ettől gondolja magát távolságtartó, független elemzőnek...? ha így van, ez most nem jött össze. ez az írás duzzogás. bujtatott, nem bizonyított vádaskodás a karhatalom ellen pl. megtagadták az erőszak alkalmazását? ha így volt, helyesen tették. végül is a taxisblokád végig békésen zajlott, emlékezem, annó babakocsit tolva mehettünk a kerepesi útról a rákóczin és az erzsébeten át budára. megtehettük ezt 2006-2007-ben, amikor a ki tudja kik által bőszített budaházysta ultrák randalíroztak pesten? ráadásul akkor - 2006-ban - be lett vetve a rendőrség: az iletékes parancsnokokat most citálják vizsgálóbizottság elé, még az exminiszterelnök elleni büntetőeljárás is elképzelhető...
egyébiránt ha antallék nem tudtak rendet tenni (vö: tökrészeg belügyminiszter dülöngél a parlamenti ablakban), akkor urai a helyzetnek? jó a kormány? jött boross, jött pintér (akkor mint bp-i, majd orsz.főkapitány), rend lett, de utóbbi nem a most a.gy. által kárhoztatott karhatalmi elit része volt már a blokád idején is (megyei főkap.)?
a nép az idióta, mert nem tapsikol, ha néhány hónap alatt 15 évet zuhan az életszínvonala? ha olyan, eddig ismeretlen fogalmakkal szembesül, mint hajléktalanság, munkanélküliség? mennyi százalékos lett az infláció? 27-28? miközben privatizáció címen a cégvezetők lerabolták a vállalatokat - de azért jutott szabó tamás miniszternek is. ez volna a szakértelem? a gyengeelméjű kisgazda agrárminiszterek? (bort, búzát cavintot! - mondta az akkori fidesz. az, amelyik 1998-ban koalíciót kötött torgyánnal.) szegény tikkes andrásfalvy? a toldys tanítvány jeszenszky? omg
tölgyessy volt a jó fej szadis? a későbbi fideszes országgyűlési képviselő?
a.gy. egy szuszra írta, amit írt, úgy tűnik emlékezetből, családi legendák alapján. lehet, kicsit kutakodni kellet volna. vagy neki a tények, vagy a blognak jobbszerző után.

kutya vacsorája 2010.10.28. 08:39:00

@kutya vacsorája: jobb szerző tszetesen, elnézést, a szpész bosszúja.

Héttörpe (törölt) 2010.10.28. 08:42:41

A legnagyobb eredménye az elmúlt 20 évnek, hogy ez a csőcselékpárt, ez az SSDSS eltűnt a süllyesztőben. Igazság szerint a blokádban részt vevőknek súlyos éveket kellett volna a nyakukba varrni hazaárulás és államcsíny elkövetése miatt, nem amnesztiát adni nekik. Ha 1956 után az elvtársak megtehették, miért ne tehette volna meg az első szabadon választott kormányunk. Szakítani kellene az álságos romantikával és kimondani végre: a taxisblokádban résztvevők Magyarország szennyéből kerültek ki. Egyadta mocsok ÁVH fajzat volt az összes, aki pedig támogatta őket, finoman szólva is megvezetett barom.

==T== 2010.10.28. 09:47:28

@AlerTomi: Pedig lehet, mert az SZDSZ a TK előtti őszirózsásokhoz hasonlóan kártékony alakulat volt.

Amúgy ezzel a Barna Sándorral mi lett? Kirúgták legalább? Gondolom hadbíróság elé nem került.

wip 2010.10.28. 09:53:48

Van egy pár hozzászólás, akiknek halványlila sejtésük sincs, mi volt 1990 októberében.Annak a 25 éves taxisnak, mentolosmájkrémnek, aki akkor és ott tette azt, amit a többiek, annak hiszek.A többi csak félremagyaráz. Mert mi is történt Antall József "kormányzása"/Magyarország tönkretétele/ előtt és alatt?
1, "továriscsi konyec".tönkrement a szovjet piacunk ezzel a dumával, ne mondják azt, hogy fizetésképtelenek voltak, olajban mindig tudtak fizetni.
2. Érdekes, erre az állítólag fizetésképtelen piacon rögtön megjelent a nyugati államok többségének kereskedői..
3. A kárpótlással tönkretették Magyarországot, mert a sok 45-48-as és 56-os rabló mind követelőzött és busásan kielégítették őket. 4.Az ipar és a mezőgazdaság tönkrement, mert szaré' - húgyé' eladták az üzemeket és a kárpótlással lenullázták a termelőszövetkezeteket,ergo a mezőgazdaságot/Ikarus,Állami Gazdaságok stb./!
5. Hagyták,hogy a kínaiak benyomuljanak a piacra, ez már hazaárulás!
6.Végezetül, mivel buddhista vagyok, mint apát és mint beteg embert sajnálom A. J.-t, hogy elhunyt/om mani padmé hum/, de mint miniszterelnök-bábot nem tudom sajnálni. hogy lehunyta a szemét, a szemét, a szemét...

Na mi újság, Wágner úr? (törölt) 2010.10.28. 09:59:25

@beavereater:

Ez nagyon durva. Gyanítottuk sokan, hogy igenis volt készülődés, de az ismerőseim közül senkinek nem volt kapcsolata a hadsereghez vagy rendőrséghez. Köszi, hogy elmondtad.

szódabár 2010.10.28. 10:03:40

Szerencsére azért a szadista "antikommunistákat" is utolérte a sorsuk. Jól megérdemelten megkapták az addig ősellenség maszopot és együtt szépen eltüntek a balfenéken. Árpi bácsi a "nemzet nagypapája" pontosabban a nemzet patkánya pedig élvezheti a fidesz által adományozott pasaréti villácskáját. Legyen vele boldog....

wip 2010.10.28. 10:18:35

Amúgy meg a nép életszínvonal csökkenéséről annyit,hogy talán most élünk a hetvenes évek vége - nyolcvanas évek elejei szinten. A rendszerváltoztatás után azt mondták a felül levő csürhebiztosok, hogy 2000-re elérjük az 1989-es életszínvonalat.2000-ben azt regélték, hogy majd ha az EU-ban leszünk, egy-két év és sikerülni fog.Most, 2010-ben ott tartunk, hogy majd 10 év múlva-talán.
A kérdésem az, hogy akkor minek volt az egész rendszerváltoztatás, ha az akkori tartozásunk a privatizáció ellenére az ötszörösére ugrott?Ha állítólag olyan rosszul éltünk a nyolcvanas években / ez eleve hazugság, mert JÓL éltünk, dolgoztunk és gyarapodtunk!/, akkor miért ugatnak az "imperializmus láncos kutyái" és csicskái demokratikus piacgazdaságról? Hol van?
Most meg eleve a fasciszta diktatúra felé megyünk, az életszínvonalunk a béka feneke alatt és mindig MI tűrjünk, akik dolgozunk és adózunk? Meddig tűrjünk még?
Szerintem meg az egész politikai csürhét, úgy, ahogy van küldjük el a p...-ba teljes vagyonelkobzás mellett és nyissunk egy TABULA RASA-val!

krüger 2010.10.28. 10:20:52

@wip: Nono.
Én ott voltam, jártam a blokádokat, próbáltam az embereket csitítani, rábeszélni őket arra, hogy legalább azokat engedjék el, akik pl. orvoshoz akarnak menni. A legszebb az volt, amikor az egyik blokádnál nem engedtek át, pedig ételt vittünk pont nekik meg a többieknek. Igaz, kisebbfajta blokád volt, csak néhány ember, be is voltak rúgva rendesen. Ja, és rátoltak egy beton virágtartó vályút a villamossínre, hogy a villamos se tudjon menni.

>1, "továriscsi konyec".tönkrement a szovjet piacunk ezzel a dumával, ne >mondják azt, hogy fizetésképtelenek voltak, olajban mindig tudtak fizetni.

Na most ha ismernéd a helyzetet, akkor tudnád, hogy az olajat hosszú távú szerződések alapján kaptuk, amiket még a Kádár-korszakban kötöttek. Ezen a mennyiségen felül már csak dollárért adtak. Dollárért venni olajat nem kunszt, azért adnak az arabok is. Rubelért max. romlott olajas halat lehetett venni. Szóval nem igaz, hogy annyi olajunk lehetett volna, amennyit csak akartunk. Később a Horn-kormány idején volt egy olaj-adósságcsere ügylet, amelynek az eredményeként az adósság ugyan eltűnt, de olajat nem kaptunk, vagy legalábbis a magyar állam nem kapott. Meg egyszer adtak a rendőrségnek valami 100 Lada Nivát.

>2. Érdekes, erre az állítólag fizetésképtelen piacon rögtön megjelent a >nyugati államok többségének kereskedői..

Nem állítólag, hanem TÉNYLEG fizetésképtelen volt. Tudod, hogyan jelentek meg ezen a piacon a nyugati kereskedők? Megmondom: hosszú távú, kedvezményes hiteleket meg állami támogatásokat kaptak arra, hogy kibekkeljék azt a 4-5-10 évet, amíg ismét beindul a piac. Ami lett is vagy 10 év egyébként. Na most a magyar államnak hol lettek volna dollárszázmilliói vagy éppen milliárdjai erre a célra, amikor gyakorlatilag államcsőd volt????

Mentolosmájkrém 2010.10.28. 12:06:05

@Coffeyville: Kicsirigo, akkor az volt a valosag, ma lehet iranta nosztalgia. Belezz ki akit akarsz es aki hagyja, de ha veletlenul közben elesel, majd ne legyel szomoru.
Nem tudom hany tavaszt lattal, lehet, hogy 20 eve a csattogos lepket tologattad az oviban, de lehet, hogy kicsit gyalogolnod kellett a meloba akkoriban es poros lett a zöld zakod es a managernadragod.
Mellesleg, ha ezen ennyire felhuztad magadat, menj orvoshoz. A nevedben is elnezest kerek minden normalis embertöl.
Tudod, nyugalom, a hosszu elet ritka.

Lord_M_ 2010.10.28. 12:29:18

Pár dolog, bár én még csak 30 éves vagyok :)
- Az a taxis blokád kellett minden tekintetben
1) a népnek szüksége volt rá, mert így juttatta kifejezésre hogy nem tetszik ami történik, és homályos emlékeim szerint többen 56-ban érezték magukat, hogy megvan még az erő a magyarokban...

2) kellett az ellenzéknek, mert kissé ki tudtak lépni abból a szerepből, hogy csak azon az alapon vegyék őket egy kalap alá az új kormánnyal mert "az összes politikus" hibás elv igencsak népszerű volt... (és népszerű ma is, tessék visszaolvasni pár kommentet)

3) és végül, a döbbenetes fordulat, kellett a kormánynak is. Naná, direkt jól jött, és a beharangozott - meg nem történt katonai válaszlépés is tökéletesen illik a szerepjátékba. Egyszerűen a népharagban csúcsosodott ki akkor minden, ha ebből a nép győztesen jön ki, márpedig győztesen jött ki, hiszen a benzináremelést elnapolták... akkor a magyar megnyugszik, hogy vele nem lehet lacafacázni... az hogy a rendőrség és az MH nem ment nekik, meg külön megerősítés hogy a kormány "tudja mán hogy kivel áll szemben!" ... és mert a kormány meghátrált, a nép győzött... mindenki lecsillapodott mert Ő megmutatta...
és pár hétre rá a benzinár elkezdte lépcsőzetesen elérni az eredeti célját, folytatódott a privatizáció az átalakítás, a gyárbezárás... és már senki nem lázadt... (kieresztett gőz tipikus esete)
Más kérdés, hogy ez rövidtávon volt csak a túlélésre elég, az MDF lejtmenetben kiírta magát a kormányzó erők köréből.

Ugyanakkor Antall József kérem, halott. Tessék szépen mint embert békén hagyni. Nem ő egy-személyben döntött az ország sorsáról, hanem a kormánya tagjai, a parlamenti képviselők, a bizottságok, a tanácsadók, és az éppen megszületett lobbi érdekek. Hozott hibás döntéseket, olyanokat is amiket ma is nyögünk, fizetünk, de azt nem Antall József mint ember hozta, hanem mint az MDF kormány együtt Zusammen.
A fia meg lehet hogy elfogódott.. de lehet hogy Ő sem tud mindent.

Más info: Éppen volt akkoriban sorkatona a közeli családban, az ő információi szerint igencsak nem volt kimenő és megemelték a készenléti szintet is (mit tudta ő hogy mi az :)) - később magam is katona voltam (minő véletlenségből Tatán) és az akkori beszélgetésekből kiderül, hogy Tata is feszült volt, de nem volt (valódi)készültség, sem pedig valódi esély arra hogy bárhová is menni kellett volna. -- van a családban most nyugalmazott katonatiszt is... kifaggatom majd ő mit mond. :)

Azt meg mint inkább konzervatív / jobboldali enyhén liberális beállítottságú kérem, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt ne is emlegessük egy napon Antall József miniszterelnökkel. Előbbi önhittségében és inkompetens viselkedésével jutott az ország a csőd szélére 2006 majd 2008/9 ba/en, Antall Józsefnek meg egy megörökölt működésképtelen és a környezetében szintén haldokló rendszerek között kellett talpon maradnia, és az utána következő 4-8-10 évben láthatóan itt közép Európában nekünk sikerült a legjobban, aztán jött a II. III. MSZP kormány. (de ez meg más mese)

azzal viszont tényleg mellé lő a cikk írója, hogy a 69%os áremelés "érthetetlen" módon váltotta ki a reakciót, egy ilyen szintű áremelés szerintem ma is kiverné a biztosítékot... (azon túl, hogy gyakorlatilag mindennek emelkedett az ára folyamatosan)

Celtic 2010.10.29. 14:34:58

@ősirománszokás: Gyurieknal? Netan rokonsag vagy csak eros baratsag?

Celtic 2010.10.29. 14:42:07

@pistii: ...es kiadtak a "tovarisi konyec" cimu csodas plakatjukat, ami rogton megnyitota a piacokat...

Celtic 2010.10.29. 14:58:04

@Héttörpe (az SZDSZ elvette az emberek örömét): ezt mar mondtad. Vagy vmelyik F-billentyut megnyomva ilyesmi omlik a kepernyore?

apanna 2015.10.26. 21:10:18

@Aron M: "A taxisblokád egyáltalán nem volt spontán népmozgalom"
Tévedsz, mint ahogy sokan mások, a cikk írója is. Ez a "nagypofájú" nő volt az aki gyakorlatilag elkezdte a taxisblokádot. Aki mást mond hazudik......

www.facebook.com/buk.fesz.3?fref=pb&hc_location=friends_tab&pnref=friends.all

Kérdezd meg tőle. És hülyeséget ne beszélj, mert a politikának ha bármi köze is volt mindehhez, az csak mendemonda..

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása