Elég volt Budapest szidásából!

Szilvay Gergely I 2010.09.17. 15:35

„Budapest, Budapest, szeretlek téged!”  (Kisangyal: Túrista; 1987)

Utálom Budapestet – halljuk nap mint nap nem csak vidéki, de budapesti ismerősöktől. Mostanában mind a Mandineren, mind a Komment.hu-n jelentek meg Budapestről szóló cikkek. Beállunk a sorba mi is. Budapest koszos, büdös, sok benne a dugó, a BKV lassú és tömeg van a metróban, nem jön a busz, sok idő eljutni a város egyik végéből a másikba, és nincs benne zöld, lélektelen betondzsungel, ahol az emberek nem köszönnek egymásnak az utcán – szólnak a vádak. De mi lenne, ha körülnéznénk, és nem csak Demszky félresikerült életművére gondolnánk Budapest kapcsán? 

Szilvay Gergely írása

Azt is emlegetni szokás, hogy rossz a város marketingje, például a Prága című regény Budapesten játszódik, csak reklám szempontjából ajánlatosabb volt Prága nevével eladni. Hát igen, mindig Prága a referenciapont, pedig a cseh főváros kisváros Budapesthez képest: megmaradt a középkori belváros, ékszerdobozként húzza meg magát a város a folyó két partján. Ezzel szemben Budapesten csak a várban vannak középkori maradékok, egyébként monumentális klasszicista építészet jellemzi alapvetően.

Ezzel szemben mit mondanak például évek óta itt élő spanyolok (Cervantes Intézet)? Hogy Budapest lélegzetelállítóan gyönyörű, a tömegközlekedés átlagos, a belvárosban kifejezetten gyors (persze külvárosokba nem nagyon járnak), dugóból és koszból pedig Madridban több van. Hogy több-e, azt nem tudom, de hogy nagyjából legalább annyi, mint nálunk, azt alá tudom támasztani. Ráadásul Budapest van olyan látványos, sőt látványosabb, mint Madrid (Demszky húsz éve ellenére). És akár gondolhatnánk az athéni dugókra is valamint a római közlekedési szokásokra.

Persze ez nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk, a négyes metró, a BKV, a Margit híd, a BKV-ellenőrök, a felszedetlen kutyaszar és még számos dolog elég bajt okoz nekünk, tényleg lehetne sokkal tisztább a város (lásd Berlin) de ne csak a lábunk elé nézzünk, amikor Budapesten sétálunk, hanem néha a fejünk fölé is!

Ilyen panoráma, ami a Duna-partról nyílik a Várra, vagy ami a Gellért-hegyről és a Várból nyílik a városra, kevés helyen van, ahogy ilyen monumentális belváros is! Ami egyrészről talán sajnálatos, hogy lebontották a középkori Pestet (szívesen sétálgatnák egyet az utcáin), az másrészről üdvözlendő is lehet: így tiszteletet parancsoló, monumentális belvárosa van Pestnek. Bécs és Varsótól idáig nincs ekkora város Közép-Európában! Tele vagyunk érdekességekkel, látnivalókkal, csak nem figyelünk rájuk, pedig rengeteg izgalmat rejt a város! A józsefvárosi palotanegyedben például kellemes kis utcák és terek váltogatják egymást.  Apropó, terek! Kevés Budapesten a zöldfelület – halljuk sokszor. Ha az okos urbanológusok így gondolják, biztos így is van, ugyanakkor azért sok kis terecskénk van Budapesten. A probléma inkább ezek kertészeti elrendezésével van. A legtöbb terecskén nyáron zöld fák és zöld fűcsomók láthatóak, egy-egy színes virágokból álló ágyás elvétve található rajtuk. Pedig mennyire lenyűgöző nyáron a színes virágoktól rikító, sűrű növényzetű szatmárnémeti főtér! Ha példát vennénk az alföldi városról, és minden kis terünket felvirágoznánk, hogy ne csak zöld legyen, hanem más színek is (és más illatok is) pomázzanak rajta, azzal még izgalmasabbá tehetnénk a várost. Olyasmire gondolok, mint a Károlyi-kert.

A másik talán konstans probléma az utcabútorok ötletszerűsége és nem egységes volta. Egyik kerületben, egyik utcán ilyenek, a másikon olyanok, leginkább semmilyenek, a semmilyen alatt a kommunizmusból ránk maradt törött deszkájú, ütött-kopott betonpadokat és betonvirágtartókat értve. Persze nem kell az egész várost egységesíteni, de kellenének attribútumok, amelyek mindenhol ugyanolyanok. Ezek „tartják össze” a várost (és ezek lehetőleg ne a szoci városépítészet és köztéri vandalizmus esztétikáját képviselő izék legyenek). Ilyenek voltak jó eséllyel a régi postaládák, amelyeket aztán a posta jellegtelen dobozokra cserélt. A régi, díszes kandeláberek, a régi, díszes padok, korlátok, kerítések szinte biztos, hogy növelik a városiak komfortérzetét, modern és kortárs építészet ide vagy oda. Az egyszeri városlakó a közérzete alapján ítéli meg, milyen a város, nem pedig magasztos építészeti elméletek alapján, és nem érdeklik sztárépítészek egyénieskedő (vagy épp jellegtelen) ide-oda dőlő épületei, amelyek az illető nagy eszméit hivatottak kifejezni. Főleg nem a belvárosban.

Budapestet nem lehet megunni, mindig tartogat meglepetéseket, ha egyszer-egyszer felfedező túrára indulunk, biztos rácsodálkozunk a város egy-egy ismeretlen pontjára. Eldugott, középkori eredetű dűlők, utcácskák Budán (Gül Baba utca), a Viziváros zeg-zugai, pesti árkádok, amelyek segítségével rövidíteni lehet utunkat; a Józsefvároson végigvezető séta; A tyúklopó srác szobra a Baross utcánál, a körúton, szemben a Krúdy sörözővel, Lord Rothermere szobra a Szabó Ervin Könyvtárnál; a török kori fürdők (a legújabb a Budai Irgalmasrendi Kórház udvarán nyílik meg, kívülről nem látható, de szabadon látogatható); a Király fürdő és a Fő utcai görög katolikus templom közti kis terecske; körséta a várfal mentén; a belvárosi templom Erzsébet híd alatt rejtőző oldala a középkori kapuzattal; a Károlyi-kert, a Kamermayer Károly tér; megannyi, a buszról, a metróból, a villamosról, az autóból nem látható részlet.

Valahol élettel teli lakótelep, máshol komoran felénk magasodó klasszicista paloták, megint máshol középkorias utcácskák, mintha másik települések járnánk; valahol meg szinte falusias utak, épületek fogadnak minket, itt nyakát behúzó kisfiúhoz hasonlóan szorulnak egymásnak a házak, ott tágasan terpeszkednek el a térben. Nem is beszélve az erdős-ligetes villanegyedekről, budai hegyekről.

Az emberek persze nem köszönnek az utcán, mert nem ismernek minden budapestit, és tömeg van a metrón, ahol elnézünk egymás mellett vagy az újságba temetkezünk, de azt hiszem, ezt érhető. Minek beszélgessek ismeretlenekkel a metrón? Inkább olvasok. Viszont ott a nyüzsgő éjszakai élet, a romkocsmák, a kávézók, a szabadtéri és a Dunán ringatózó, vagy gyárakban meghúzódó szórakozóhelyek.

Legyünk büszkék Budapestre! Azt hiszem, ideje lenne abbahagyni a morgolódást, hogy utáljuk Budapestet, és ideje mindenkinek, aki még nem tette meg, elkezdeni felfedezni a várost! Abbahagyni úgysem lehet soha! Ideje rácsodálkoznunk Budapestre!

 Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr452295203

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csendrendelettel a Fiatal Budapest ellen 2010.09.17. 15:39:23

Budapesten olyan rétegek élnek a város közepén, akik máshol Európában leginkább a külső kerületekben. És miközben a városvezetés milliárdokért sem tudta kitalálni Budapestet, vállalkozóknak és fiataloknak ez sikerült: a romkocsmákkal. (Fotó: szim...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2010.09.17. 17:10:49

Ahogy szokták mondani Budapestnek csak egy baja van, hogy Magyarország fôvárosa :)

Gyakorlatilag egy összesürített Abszurdisztán, minden jó és rossz dologgal együtt.

Annyi fantázia lenne abban a városban, hogy az hihetetlen csak ott is a kiöregedett pol-beat fiúk vannak pozícióban mint mindenütt. Persze nagy tisztelet a kevés kivételnek :)

Globetrotter2014 2010.09.17. 17:11:52

@locsocs: szerintem elég sok gyár költözik vidékre, ott nem lehet próbálkozni? (csak kérdem). AMúgy eszembe nem jutna elköltözni BPről. FŐleg a Debrecenieket nem tudom megérteni, főleg hogy még büszkén is verik a melkasukat, hogy milyen májer a városuk. OK, télnyleg rendezettebb mint BP egy része de kb ennyi. Domborzat, városkép, stílus elég nagy nulla, a fokozottan hátrányos helyzetből vzsint elsimerem, nagyon sokat hoztak ki. Igazából Rogánnal is az a bajom, hogy nem V kerületi polgmester, hanem fejben egy vidéki kisváros polgmestere, ami történetesen egy világváros szívében van.. Abszolút keresztbe tett a város kölzekedésének, és ha középtávon nagyobban tervez, sok potenciális szavazót fordít msot maga ellen, mivel aki nem jut be az Vkerbe, az sosem fogja látni amit az ürge megvalósított. Budapest egy igazi világváros, és megvan benne a potenciál hogy a legnagyobbak között legyen minősgben is. Csak az elmúlt 20 évben sokan tette ez ellen....

Rich.mond 2010.09.17. 17:12:35

@panteon: Még jó, hogy te kimagaslasz ebből a bűzös magyar mocsárból...te szerencsétlen gyökér te...

Amúgy Budapest minden hibája ellenére jó hely. Sokkal jobb is lehetne, ez tény. Mondjuk Madrid nekem nagyon bejött, Londontól viszont herótot kaptam.

hillcut 2010.09.17. 17:14:05

@panteon:
és mit szoktál mondani? azt, hogy amerikai vagy, mert ők a szabadság zászlóvivői? vagy, hogy brit, de nem alkoholista szakmunkás? vagy jóságos izraeli, esetleg kifinomult francia?
nem akarsz magadnak inkább új országot keresni, ha a jelenlegi cikis?

Rich.mond 2010.09.17. 17:14:15

@panteon: hol a faszomba írják ki így, hogy "madzsar ne lopj!".
Egyszer kiírták Bécsben, azóta az összes önutáló barom ezt szajkózza.

A Kárpátok Ostora 2010.09.17. 17:18:54

demszky sok mindent elkúrt Budapesten, de a fő elkúrás - a fillérekért elkótyavetélt lakásvagyon) nem az ő sara. Ezért van rengeteg lepukkant ingatlan a városban: olyanok birtokolják, akik képtelenek fenntartani, ráadásul képtelenek bármifajta együttműködésre és így rohad el a teljes belvárosi lakásállomány.

Sicc 2010.09.17. 17:20:50

"De mi lenne, ha körülnéznénk, és nem csak Demszky félresikerült életművére gondolnánk Budapest kapcsán? "

Nem lehet másra gondolni. Demszky egy fafejű, önkényes bolond - valójában a szó szoros értelében vett orvosi eset.
Budapest gyönyörű város volt, de Ő VOLT AZ, AKI TÖNKRE TETTE, ÉS AKI HELYT ADOTT azoknak, akik a rombolást teljessé tették.
Volt idő, amikor azt gondoltam, hogy a taxi sofőrből egy kétmilliós veárosvezetővé vált Demszky csupán hülye, egoista, aki nem hogy egy ekkora várost, de még a saját családi életét sem tudja kezében tartani. (Jelenlegi felesége talán a negyedik lehet)

Mostanra azonban rá kellett jönnöm, Demszky utálja Budapestet és szánt szándékkal tette tönkre. Ennek okai érdemes volna vizsgálni, egész komoly szakdolgozatokat lehetne gyártani belőle - már ha a Demszky mögött álló politikai, és gazdasági erők nem likvidálják az illetőt.

nemecsekerno_007 2010.09.17. 17:23:38

@A Kárpátok Ostora:

ez nem csak Bp-en probléma :( Egy okosan kigondolt, nem szimplán értékalapú ingatlanadó indulásnak jó lenne.
Itt Szegeden, a belvárosi 150 m2-es lakásokat bérlik bagóért és panaszkodonak, hogy sok pénz felfüteni, nem bírják nyugdíjjal :)
Szerinted az elmúlt rendszerben kik kaptak belvárosi lakást? A hüségesek :)
Csak piaci viszonyok között az ilyen tipusú "hüség" nem hoz elég pénzt. :)

Stefan_Schneider 2010.09.17. 17:31:23

Budapest tenyleg allati jo hely, egyre jobban tetszik. Oriasi a hangulat, jok a csajok, es tenyleg valtozatos. Mar alig varom a kovetkezo alkalmat amikor megyek. Praganal sokkal valodibb, nem olyan mesekonyv-szeru. Ami tenyleg durva az a BKV-ellenor terror, meg a hajlektalanok, szoval van mit javitani rajta, de ezert utalni BP-et marhasag.

Amugy mas fasza varosok is tele vannak onutalokkal, pl sok helyi lakos szegyenkezik Moszkva vagy Barcelona (!) miatt, hasonlo okokbol mint a budapestiek. De szerintem ez reszben a varos szeretete, hogy ugymond jobbat erdemelne ez a hely. Magyarorszagon eszembe sem jutna mashova koltozni mint Bp-re

Player 1 2010.09.17. 17:34:59

@hillcut: Ahogy mondod.Csakhogy nem magától lesz jó, hanem Tarlós fogja rendberakni.

is 2010.09.17. 17:37:35

en inkabb hiszek a kulfoldieknek, mint a mindent soteten lato magyaroknak. Budapest egy egeszen elfogadhato varos ahhoz kepest, hogy mennyi penz van.

Neo07 2010.09.17. 17:39:31

Budapestnek rendkívül jó adottságai vannak, nagyon kevés város (főváros) büszkélkedhet ilyen szép panorámával és hegyekkel! Azért ne fényezzünk: Budapest lehetett volna még szebb hely... Gondoljunk a romos, kormos, golyóütötte házfalakra, gondoljunk az igénytelen , sok helyen gyűrődő, vagy hiányos aszfaltra, az utakon a kátyúk milliárdjaira, (a Hungária körút sokszor egy akadálypálya, annyit kell kerülgetni az úthibákat), amik miatt itt a cd-s autórádió használhatatlan! Gondoljunk a sok kutya- és emberszarra, a sok hajléktalanra, a fogyatkozó fákra és zöldterületekre... A Sky News sokszor szereti mutatni a fontosabb menetek útvonalát. A sykcopterből látott városkép egyszerűen csodálatos, egy lapon sem lehet emlegetni a budapestivel. Nincs szemét, mindenütt zöldellő parkok, és szép tiszta , felfestett(!) utak, tiszta házak... De nemcsak a városunkkal vannak gondok... Ahogy átlépjük az államhatárt, abban a pillanatban egy másik világba lépünk, olyan tisztaság és rend van mindenütt...

Azt hiszem, ez nem pénz kérdése.

Grrr 2010.09.17. 17:40:19

Persze; Budapest jó, Budapest színes, Budapesten annyi mindent lehet csinálni. Ez igaz. És nagyon megnyerő a Nagykörút és a Belváros eklektikus bérpalota-együttese. Meg a Vár, meg a gellérthegyi kilátás. Az Opera, a Pesti Vigadó. A Margitsziget. A Lánchíd. És így tovább...

Főleg, ha csak időnként látogat vissza az ember. Akkor újra-újra rácsodálkozik a szépségekre, a vibráló underground kulturális életre - míg a koszt, a türelmetlenséget, a bunkóságot nem veszi észre annyira.

De nagyon sokat kellene tenni:
- rendet, közbiztonságot megerősíteni; emberibb rendőrséget teremteni
- köztisztaságot javítani, graffitiket eltüntetni
- igazi átgondolt várostervezéssel eltüntetni a fájó foghiányokat, az üres, poros, bezárt üzleteket
- (helyes) angolul kiírni mindent, általában egy kevést angolt tanítani a vendéglátóknak és a pénztárosoknak
- a pesti rakpartot autómentessé tenni, visszadni a városnak
...

Player 1 2010.09.17. 17:41:04

@nemecsekerno_007: Példát kéne venni Debrecenről, és nem a komcsikra meg a libsikre (valójában mindkettőhöz tartozik mindkét párt) szavazni.

Stefan_Schneider 2010.09.17. 17:41:47

En meg nem talalkoztam kulfoldivel aki nem elragadtatva beszelt volna Bp-rol (minusz ellenorok es hajlektalanok). Szeritnem abszolut a legjobb europai varosok kozott van.

Globetrotter2014 2010.09.17. 17:45:00

@Grrr: talán mert az ember megszokja a jót, és csak a rosszat látja. EGy időben Európia leggazdagabb falvában laktam, akármilyen romos volt BP (egyébbként volt azért egy időszak, úgy 2000-2004 között, amikor sorra újultak meg a városrészek, hol újépítésű tömbökkel, hol felújított régi épületekkel), mindig szivesen tértem haza. Higgyjétek el, soksok rosszabb város van Európában és jópár még élhetetlenebb. Az alapvető gond az emberi mentalitással pedig egy faluban is ugyanúgy ki fog jönni...

kisa 2010.09.17. 17:46:18

@Sicc: Sorold, lszi, mit rombolt demszki!

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.09.17. 17:47:29

@Player 1: Azt ugye tudod, hogy Debrecen példájának lényege a brutális adósságtermelés? Szép a város, ez tény, de felélték a következő pár évi munkájuk árát előre...

locsocs 2010.09.17. 17:48:40

@ZF2: Most visszaolvasva ne neked akartam válaszolni, hanem Gyáli úrnak.
Igen gyárak valóban költöznek ki, és vannak is vidéken tisztességgel, főleg ahonnan én jöttem :) de ha valamivel kvalifikáltabb munkát szeretnél akkor vidéken sajnos nem túl sok van. És is csípem bp-t, rengeteg lehetőséget kínál, és mégtöbbent tudna egy ügyes menedzsmenttel.

Szeretem Budapestet · http://www.szeretembudapestet.hu 2010.09.17. 17:50:39

A Szeretem Budapestet Mozgalom 2004 óta ezt az attitűdöt képviseli és ennek szellemében dolgozik társadalmi munkában. Lehet, hogy a város koszos, de mi lepucoltuk a Lánchidat, a Nagykörutat, stb. Azt gondoljuk a város eddig se Demszkyé volt, és mostantól sem Tarlósé lesz, hanem a magyaroké, akiknek ez az európai léptékben is érzékelhető metropolisz a legnagyobb kollektív műve. Annak ellenére az, hogy a Trianon miatt levágott végtagok hiányában most a fej túl nagynak tűnik a testhez képest, de erről nem Budapest tehet, hanem a történelem.

Ami van, adottság. És ahhoz kétféleképp lehet viszonyulni. 1.) Köpködve. 2.) Élni azzal a lehetőséggel, hogy Budapest neve ma a világban sokkal több ember számára cseng ismerősen, mint a Hungary szó, ahogy Björk neve is sokkal több embernek mond valamit, mint Reykjavík, pedig az Izland fővárosa, ahonnan Björk származik. Kis országokkal előfordul az ilyesmi. Magyarul, Budapest széles körben ismert márkanév. Sokkal ismertebb, mint a Tokaji, a Herz, vagy a Balaton. Vagyis hatalmas érték, ami fejlesztésre szorul. Aki csak köpködve tud viszonyulni hozzá, az Magyarország, de bizonyos szempontból a világ szemében a magyarság legértékesebb dolgát, entitását, márkáját, ismertetőjegyét becsüli le. Nem kell szeretni a nagyvárosi életformát, bár e tekintetben Budapest még messze kellemesebb hely, mint a hozzá hasonló európai metropoliszok túlnyomó hányada. Akit stresszel a zaj, a forgalom, a nyüzsgés, az költözzön vidékre, ahogy a sok vidéki épp a nyüzsgés, a jótékony serkentő stressz és a lehetőségek miatt áramlik immár évszázadok óta ide.

Na jó, ne legyen igaza a szerzőnek. Ne kelljen szeretni Budapestet, ahogyan a Szeretem Budapestet Mozgalom szereti a várost. Legyen elég a városban minden magyar számára rejlő hatalmas lehetőség tárgyilagos fölismerése. És támogatása. „Alkoss, ne ronts” (Széchenyi). Kezeld és fejleszd okosan a várost, akár a magad szintjén is, és ne köpködd. Se képletesen, se ténylegesen, vagy akárcsak azzal, hogy az aszfaltjára köpöd a cigarettádat. Mert, ha csak egy csikket is odadobtál a saját cigidből, máris megszűnt a jogalapod, hogy egy szó rosszat is mondj Budapestre.

Grrr 2010.09.17. 17:52:50

@Stefan_Schneider: Őszintén szólva a külföldiek véleménye is fontos, de még inkább az, hogy a Budapesten lakók hogyan érzik magukat.

Grrr 2010.09.17. 17:54:37

@ZF2: Melyik Európa leggazdagabb falva vajon? :o

Amúgy persze, nagyon sok város (jóval) rosszabb Budapestnél. Csak ha tudod, hogy mennyi lehetőséget elvesztegetünk, akkor fáj a szíved, nem?

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.17. 17:56:21

Nagyon szép a városunk, de nem találom tudatosnak a mai várospolitikát! A belvárosi és Rákóczi úti régi patinás házakat fel kellene már újítani! Karakteresebb fővárossá kéne válnunk, hogy ne keverjenek össze bennünket Prágával.

skovalsky 2010.09.17. 18:02:04

@panteon: "Hát a bunkó Magyar már csak ilyen..mert bunkó..
Én külföldön mindíg letagadom, hogy honnan jöttem."

De magadra biztos büszke vagy te szerencsétlen balf@sz. :)

Neo07 2010.09.17. 18:06:28

Az borzasztó, amikor egy szép nyári napon az ember átsétál a Lánchídon, és minden kanyarban ott üldögélnek kinyújtott lábbal a bérkoldusok... Ezt hogy lehet tűrni?! Közlekedni sem lehet tőlük! Ez (is) aztán az országimázs... Az építkezés az ingatlanfejlesztő dolga, az igaz, de a kereteket a városfejlesztési politikának kell megszabnia. Alacsony és elterpeszkedő törpe házakat engedélyeznek, valódi magasházak helyett! Nehogy már tényleg világvárossá fejlődjünk?! Ezért is fogyatkoznak a parkok, mert beépítik... Nem lenne jobb meghagyni a parkokat és inkább magasabb házakat felhúzni? A befektetőnek is jobb, mert egy méreten túl sokkal kevesebbe kerülnek a plusz szintek. Parkolóházak, P+R parkolók hol vannak? A sok beszedett parkolási díjból mi épült meg? A mélygarázsokkal meg az a gond, hogy azokat jellemzően parkok és fák alá akarják megépíteni ezeket...
A metró arának töredékéből finanszírozni lehetett volna a teljes budapesti tömegközlekedés megújítást, a teljes busz- villamos, troliállománycserét, a sínekkel együtt.

Más városok húsz év alatt nagyon sokat fejlődnek. De Budapesten valahogy ezt nem érzem.

wandakutya 2010.09.17. 18:11:25

Sok minden elhangzott itt, sok igazsággal. Kívülről nézve, látogatóként, akár külföldi valaki, akár honpolgár, csodálatos adottságokkal rendelkező település. Csakhogy benne élni is más. Hogy költözzön el innét, akinek nem tetszik? Csodás! És tessék mondani, miből költözzek el? Ugyanis semmi vagyonom sincs, mondhatni egy fillér sem, amit pénzzé tehetnék ennek érdekében. Élni itt? Legföljebb lakni. Az utcánkban egy hét leforgása alatt két súlyos bűncselekmény történt, az egyik késelés volt. Zaj, kosz, rossz közlekedés - drágán. Ezen az sem segít, ha én 30 év alatt, amióta itt lakom, egy papír zsebkendőt nem dobtam el soha. Ha olyan környezetben mozog az ember, ahol nehéz megkülönböztetni, embertől származik-e a fekália vagy kutyától, aligha az épületek szépségét fogja vizsgálni.

közlekedési bűnöző (törölt) 2010.09.17. 18:13:05

@Szeretem Budapestet:

"Akit stresszel a zaj, a forgalom, a nyüzsgés, az költözzön vidékre, ahogy a sok vidéki épp a nyüzsgés, a jótékony serkentő stressz és a lehetőségek miatt áramlik immár évszázadok óta ide. "

Meg is van az eredménye. Az ország 30%-a egy 50 km-es körön belül tartózkodik és ha csak kettőt finganod kell, akkor az ország széléről is Bp-re kell felutaznod.

proton1701 2010.09.17. 18:15:06

Remek írás. A többi baromarcúnak akik szídják a városunkat pedig üzenem , hogy kapják be és húzzanak Bivalybasznádra ahol csönd van és laknak vagy 20-an a faluba. Én városi ember vagyok , szeretem a sok embert , a magas kivilágított házakat , hogy nem kell sötétben élnem ha lemegy a nap mert sok szép közvilágítást látok , hogy vannak bevásárlóközpontok , hogy élet van és nem érzem azt mintha egy másik bolygóra költöztem volna, hogy nem egy mozi és két étterem van a városban , hogy nem 20 perc alatt sétálok rajta keresztül stb....Budapest egy frankó város. Kevesebb cigánnyal és bunkóval igazán fantasztikus lenne de nekem így is szuper.

kisa 2010.09.17. 18:22:55

@Neo07: "Más városok húsz év alatt nagyon sokat fejlődnek. De Budapesten valahogy ezt nem érzem."

Ezt kéne valahogy konkretizálni. A más városokat.

Infopark
Nemzeti Színház
MUPA
Állatkerti fejlesztések
Lágymányosi híd
Pesti rakpart a Szabadság hídtól délre
Fenti híd felújítása
Gödör és Deák tér
Népligeti autóbusz-pályaudvar
Kopaszi gát

Hirtelen ez jutott eszembe, lehet folytatni a sort, aki tudja.

közlekedési bűnöző (törölt) 2010.09.17. 18:28:40

@proton1701: "Én városi ember vagyok , szeretem a sok embert , a magas kivilágított házakat , hogy nem kell sötétben élnem ha lemegy a nap mert sok szép közvilágítást látok , hogy vannak bevásárlóközpontok , hogy élet van és nem érzem azt mintha egy másik bolygóra költöztem volna, hogy nem egy mozi és két étterem van a városban , hogy nem 20 perc alatt sétálok rajta keresztül stb...."

Ezzel nincs is semmi baj. Ha te szereted, élj ott. A gond csak az, hogy kurva sokan úgy vannak vele, hogy nem szeretik, mégis rákényszerülnek.

Balaint 2010.09.17. 18:32:37

@kisa:

Infopark - nem tudok róla semmit
Nemzeti Színház - Orbán kormány
MUPA - Orbán kormány
Állatkerti fejlesztések - mikor hol?
Lágymányosi híd - Mikor is adták át 15 éve? Van rajta már villamos? Nincs?
Pesti rakpart a Szabadság hídtól délre - Csúszott 1 évet, 2x annyiba került
Fenti híd felújítása - Ha a Megyerire gondolsz, azt gyakorlatilag ellopták
Gödör és Deák tér - 12 év várakozás után
Népligeti autóbusz-pályaudvar - A szarért-huygért eladott ZMNE kampuszért cserébe
Kopaszi gát - Kb 400 milliót bukott rajta a XI. ker Demszkynek köze sincs hozzá nyomozás folyik

Ez a húsz év de qvva büszke lehetsz rá vazze!

freagle 2010.09.17. 18:34:00

Azért Budapest folyamatos pocskondiázásában elég jelentős szerepet játszik a politikai szándék. Budapest nem lehet jó, nem lehet szép, nem lehet fejlődő, sőt, még jó dolgok sem történhetnek benne, MERT a "mocskos hazaáruló bolsi-libsik" vezetik. Ennyi a "titok".
Állatorvosi ló a Combino esete. Ez egy elképesztően jó fejlesztés volt: gyors, kényelmes, csöndes, környezetbarát, szuper járgány. Ehhez képest a közbeszédben szinte szitokszónak számít. Az "ellenség" csinálta? Ja, akkor nehogy már örülni lehessen neki!

Ugyanez a helyzet a "szétrohasztással" is. Elő kéne venni húsz évvel ezelőtti Budapest albumokat, és megnézni, mi változott azóta. Meglehetősen elcsodálkoznátok, mennyivel modernebb, rendezettebb, európaibb a város.
(Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek elmaradások, vagy súlyos, évek óta megoldatlan problémák. Dehogy nincsenek! Sok szakmai kritika érheti a városvezetést, de az messze nem olyan általános, és pláne nem olyan sekélyes, mint ez a "Budapesten minden sz@r" hozzáállás.)

De ugyanez a helyzet az országgal is: a Fidesz mindenhova romokat vizionál, miközben szinte nincs olyan település az országban, amelynek a fő terét, polgármesteri hivatalát, közintézményeit fel ne újították volna az elmúlt években, vagy ahol valami jelentős fejlesztés ne történt volna. Itt nincs se hely, se idő még csak példákat sorolni se, de érdemes lenne utánanézni, sokan meglepődnének rajta, a nagy "rombolásban" mennyi minden épült!

Amit látunk, az tehát nem reális országértékelés. Ez bizony nem több politikai marketingnél - annak is a legrosszabb, legaljasabb formája, ami nemhogy a politikai ellenfelekre nincs tekintettel (ez még valahogy elviselhető lenne), de az ország lakosságára, azokra, akik ezeket az eredményeket elérték, s akik joggal szeretnének büszkék lenni azokra, na azokra sem.
Szégyenteljes.

Grrr 2010.09.17. 18:34:30

@kisa: Ezek egy része akkora térdenlövés, hogy már nekem fáj...

A Nemzeti Színház giccses és egy mocsár közepén terül el. A MÜPA talán érdekesebb építészetileg, de az egész egy városfejlesztési szempontból átgondolatlan helyen, megfelelő színvonalú csatlakozások nélkül van megoldva, szinte telekspekuláció szagú az egész.

A Gödör egy óriási külcsönös szívatás eredménye. Ráadásul a felhasznált anyagok és megoldások rosszak, lelakott, széttöredezett

A Népligeti autóbusz-pályaudvaron a lépcső közvetlenül a falnak vezeti a közelekedőket, óriási tervezői melléfogás. Ráadásul az Erzsébet téri elődje el van felejtve, csak szánalmas egy helyben toporgás, amire a városvezetés képes volt.

Balaint 2010.09.17. 18:35:31

@freagle:

Hombre és tudod ez mennyibe került neked, de ami fontosabb nekem? Kb 2-3szor annyiba, ha nem ez a tolvaj szoclibsi banda csinálja! Még a gyerekeink is fizetni fogják az árát!

Grrr 2010.09.17. 18:39:26

@Balaint: Igaz, a Lágymányosi híd is óriási kudarc volt, elsősorban a villamos miatt, de beleérthetjük a budai forgalomelvezetés körüli hercehurcát és talán azt a nagyon balesetveszélyes levezető kanyart is.
A Kapaszi-gátból meg feljelentés született és ügyészi vizsgálat

Kiss Géza Ilona (törölt) 2010.09.17. 18:40:08

@proton1701:

Ezt konzumidiótának hívják....

Én egyből beleszerettem Budapestbe...

www.freeweb.hu/putripest/

Akkor sem megyek " fel " ( haha ) mert hányok a bűztől meg a sokmillió ratyitól.

Grrr 2010.09.17. 18:41:10

Még említhetnénk a Kálvin-téri irodaházat, az ostobán elkerített, könnyen beragadó ferihegyi gyorsutat, meg hogy a felelős MSZP-s főpolgármester-helyettes a saját szájával mondta, hogy nincs szükség Budapesten turizmus-stratégiára.

A 4-es metrót csak méltányosságból hagyom most ki.

min 2010.09.17. 18:50:24

Pont tegnap jöttem haza Prágából ahol az ó-városon kívül tényleg Bp feeling uralkodik a házak arculatán DE. és itt van amiért legtöbben utáljuk Bp-et. A házak Bp-tel ellentétben szépen rendben vannak tartva és eszük ágában sincs mindenféle szörnyszülött épületet felhúzni közéjük. A közlekedés ott is gáz de nincs annyi türelmetlen bunkó. Az utcák tiszták a parkok ragyogna és szépek Ismétlem a parkok mert Bp-en én nem találok nem,hogy több de egy darab valóban szépen rendbe rakott közparkot. ja és nincs grafiti. Az ottani BKV járművei példaértékűek. Ugyanazok a metrókocsik futnak mint nálunk de ott szinte újszerű állapotban vannak és a villamosoknál, buszoknál ugyanez a szitu.
Szóval szép lenne Bp ha kivakarnánk a mocsokból és az itt élőknek az agyában is rendet tennének. Addig csak a légi felvételeken gyönyörű a városunk

G_P 2010.09.17. 18:51:31

Budapest nem az 5-6-7-8-9-1-2-12 kerületekből áll, ezért minden vád igaz. Általános közöny, betonból gyakran kiemelkedő régi sínek, hiányos macskaköves utcák, húgyszag, graffiti és terepjárók jutnak eszembe elsőként. Ezért hát édesmindegy, hogy Ybl melyik művétől ájulnak el az arra fogékonyak, amíg a lényeg nincs rendben, addig ámulni sincs igazi lehetőség.

Én 24 éve itt élek, 16. kerületben, épp egy platán-fasoros csendes részen, de akkor is mondom, hogy Budapest egy kellemetlen hely. Ha pedig be kell menni valamiért a belső kerületekbe, mindig úgy indulok, mint aki bölcsességfog-húzásra megy - ki kiváncsi a dugókra, a bunkó emberekre?

Rick Carton 2010.09.17. 18:56:48

Aki itt él, és az élet mindennapi problémái is itt nehezednek rá, attól igen nehezen várható el, hogy időről időre rácsodálkozzon, milyen szép városban is él. Elhiszem, hogy szép homlokzatok vannak a Király utcában. De nem jut róla más eszembe, mint részeg fiatalok, némi török maffia, meg egy két ribanc az éjszakában - na meg a 30-35 éves ZIU trolik. És most csak egy utcát említettem. Budapest szinte minden évszakban kellemetlen, és a burokban élőknek mondanám, hogy Budapest része pl

- PESTERZSÉBET
- ÚJPEST

is, hogy csak két NEM TIPIKUS példát említsek a rossz környékre.

Balaint 2010.09.17. 18:59:52

JA Info park!

Miért is nem lett világkiállítás Budapest 1994-95ben?

Hova volt tervezve? Ki volt akkor (is) a főpolgármester? Helyette vagy 6 évvel később felépült valami aminek a költségeit a mai napig nem ismerjük! Ez siker szerinted?

Balaint 2010.09.17. 19:03:28

Ha már Prága!

Hány nemzetközi világcég európai/kelet-európai központja van ott? 150-200? (Microsoft, Goodyear stb.). És nálunk 15-20?

Nesze neked fejlődés! Prágában 100 km-t lehet menni úgy, hogy egy qvva Demszky-akadályt (azaz kátyút sem találni!). Náluk nem egy év ÉRTED EGY ÉV! a főutak garanciája, hanem 10 mint Európában!

kisa 2010.09.17. 19:09:22

@Balaint: Vazze, te nagyon agymosott vagy. Azt írta valaki, hogy nem történt semmi. Én hoztam példát, hogy de. Arról, hogy nálunk minden szaros kötéri vécéből IS politikai botrányt csinál az aktuális ellenzék, nem a szerencsétlen épületek tehetnek, te nagyonegyszerű. Igen, a Nemzeti egy tömény, ronda giccs a semmi közepén, hűen tükrözi a konzervatív ízlést. Ha emlékszel, azért kellet oda és olyat csinálni, hogy nehogy már ott és olyan legyen, amilyet az előző kormány talált ki. A MUPA-t a szocik adták át - nem tették át máshova, pedig jobb lett volna, nem tervezték át, úgyhogy ez legyen az ő érdemük.
A Kopaszi gátt kurva jó lett, tudtommal már egyszer már született a felmentő ítélet (MGY javára), persze jó időnként felmelegíteni az ügyet, hátha kisül belőle valami.
Ha voltál az állatkertben 20 évvel ezelőtt és a közelmúltban, akkor látod a különbséget., de egy kis guglizással magad is utánajárhatsz.
Tudod, ha valaki csak a rosszat akarja látni, szíve joga. Én azt látom, hogy BP egyre szépül, még ha nem is értek egyet mindennel.

kisa 2010.09.17. 19:11:09

@kisa: Ja, és persze minden, ami klassz, az az Orbán kormány érdeme, ami meg szar, az demszky hibája. Így kerek a világ!

kisa 2010.09.17. 19:13:27

@Balaint: Ha olyan fasza ott minden, mi a francnak jöttél vissza? Maradtál volna ott, és élveznéd a gyönyörű cseh fővárost!
Kurvára elegem a van a "bezzeg külföldön minden szebb és jobb" mentalitásból, húzzatok oda, rohadt antimagyar bunkók!

ribizlifozelek · http://ribizlifozelek.blogspot.com/ 2010.09.17. 19:15:34

Szerintem Budapest gyönyörű és rengeteget fejlődött az elmúlt húsz évben.

(Budapesten sok utat kell még megcsinálni, de rengeteg főútvonalat megújítottak. Több mindent lehetett volna építeni, de sok-sok minden elkészült: pl Szabó Ervin könyvtár és környéke, Fővárosi Levéltár és környéke, IX kerület rehabilitálása.)

Kétségtelen, lehetett volna sokkal jobbat és sokkal jobban - a város az elmulasztott lehetőségek ellenére is nagyon jó hely.

Budapesti polgár vagyok.
Szeretem a városomat.
Vannak hibái. De így is büszke vagyok rá.

locsocs 2010.09.17. 19:17:30

Szerintem ha Prágában megkérdezel egy helyi lakost akkor, ő maga is szídni kezdi a helyet, hogy mit b@sztak el a helyi honatyák.

min 2010.09.17. 19:19:29

@kisa: Na kitört belőled a érzés látom....Ezért van sötétség az itteni fejekben

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.17. 19:25:05

Azért az tetszik, hogy ami szar Budapesten, az Demszky bűne. Ami jó, az a kerületi, _fideszes_ polgármestereké... :DDDDD

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.17. 19:26:13

Egyébként Budapestnek nem Demszky volt az igazi baja, hanem a benne élők egy jókora része, akik mindent tönkrebasznak, ami a közelükbe kerül, legyen szó BKV járművekről, utca bútorokról, parkokról, gyakorlatilag bármiről.

eMJe 2010.09.17. 19:50:19

A sok igénytelen, ízlésficamos hogy védi azt az undorító helyet. Pedig pont miattatok lett olyan hányadék, amilyen. Összefirkáljátok a falat, odahánytok az utca közepére, szemeteltek, ez mellé még jókora arc is társul. Titeket is el kell keríteni, ugyanolyan vérszívók vagytok...

halbikvera 2010.09.17. 19:59:46

Tényleg sok dolog épült Budapesten, s látok fejlődést. Hogy ez mikor milyen áron és ütemben jött létre, az más kérdés. Biztosan lehetett volna jobban is csinálni. De az valóban tény, hogy azért fejlődött, ezt látom.
Ettől függetlenül nem szeretek itt lakni, de ez egyéni szocprobléma. Jobban szeretem a nyugit, csak egyelőre a munka ide köt.

Ami viszont Prágát illeti, nacionalizmus ide vagy oda, nevetséges egy kalapban emlegetni a kettőt. Az adottságok megvannak nálunk is, de Prága nagyságrendekkel jobban néz ki. Tiszta, gondozott, kulturált. Lehet, hogy ez fáj egyeseknek, de attól még tény marad.

2010.09.17. 20:03:35

Budapest csúnya és kész...lehet hámozni a fingot,de akkor sem lesz jobb szaga!

Ki kell menni az utcára oszt körbenézni.

genyamagyar 2010.09.17. 20:18:21

Tegnap reggel 8 óra körül utaztam a 6-os villamoson. Össze volt okádva. Tíz éve utazom a Müncheni villamosokon. Egyszer sem volt összeokádva.

Ezért is utálom Buapestet.

A Kárpátok Ostora 2010.09.17. 20:19:53

@locsocs: Nem. A prágaiak imádják a várost.

kory.famoso 2010.09.17. 20:20:09

@gatyamadzag: igazad van, ma beleléptem egy méretes EMBERSZARBA, hogy rohadna meg ez a balkáni szartelep a csodás kilátásával együtt

locsocs 2010.09.17. 20:23:34

@A Kárpátok Ostora: Akkor ez is magyar találmány :D

Szilvay Gergely 2010.09.17. 20:25:25

@hillcut: amint talán érzékeled, ez egy politikamentes cikk, és nem főpolgármesterek vagy -jelöltek tevékenységét értékeli, hanem egy város építészetéről és részben életéről szól.
7. c
@egyenlítő: te csak egyenlíts, én egyenlőtlenítek.
@Comandante en Jefe: Gracias, jefe, y lee nosotros

genyamagyar 2010.09.17. 20:25:25

@proton1701: "Kevesebb cigánnyal és bunkóval igazán fantasztikus lenne"

Akkor rajta! Költözz el!

sanyix 2010.09.17. 20:30:50

Mit kéne szeretni bp-ben? A kátyúkat? A szmogot? A gyönyörűszép panelházakat? A feketére mocskolódott belvárosi 100 éves épületeket?
A kutyaszarhegyeket a járdán? A bankos üvegpalotákat? A sötétbőrű kötekedő népséget?

Prágával meg nem érdemes összehasonlítani, mert ég és föld a kettő (és nem bp az ég...)

szcsongor 2010.09.17. 20:40:13

Bassza meg mindenki hogy isteníti Prágát, tényleg el lehet innen húzni akkor, és onnan gyalázni a saját fővárosotokat!
Az épületek ott talán azért vannak annyira egyben, mert sem a II.VH-ban, sem később (mint itt 56-ban ugye) nem bombázták meg lőtték szarrá... A másik meg, hogy nem egy dimenzió a kettő, Prága feleakkora város egy kis szentendrei skanzen méretű belvárossal, körülötte a szürke külvárossal, ami ugyanaz mint Budapest külső részei.

genyamagyar: szép nicked van, nomen est omen!

szcsongor 2010.09.17. 20:42:42

@sanyix: Mert Prágában nincs se kátyú, se szmog, se panelház... de biztos kutyákat se tartanak ott, sőt hajléktalanok se léteznek ott...

Rick Carton 2010.09.17. 20:43:37

@Szilvay Gergely:

Pontosan... a díszidióták, akiknek az Instantból meg néhány háztömbnyi kiegyezéskori épületből áll Budapest, ajánlom, hogy nézzenek körül az újpesti és az erzsébeti cigányok világában.

subtotal 2010.09.17. 20:44:37

Én Debrecenben élek, de Budapesten is lehúztam 5,5 évet a 33-ból.

Nekem soha nem volt ellenszenves a város, de mióta (6 éve) csak néha-néha visszajárok, egyre jobban tetszik.
Mondok pár, kevésbé turisztikai példát: Szilágyi Erzsébet fasor egyszerűen fantasztikus, Pasaréti téri templom és buszvég együtt, úthálózat sokkal jobb állapotban van, mint Debrecenben, lehet benne közlekedni (NY után például egyenesen relaxáló) csúcsidőkön kívül.

Én Debrecennek a legjobb részén laktam mindig is, az tényleg kellemes hely, de ha ti is itt laknátok, látnátok Debrecen kevésbé felemelő részeit, nektek is árnyaltabb lenne a véleményetek.
Mondjuk ajánlanám a még mindig 2 sávos Nyíl utcát, a még mindig sehol nem járó belső nyugati körutat (Lajosunk '98-as programjában is benne voltak már), a lepukkant Zsibi környékét (Vágóhíd utca), a fantasztikus közbizonytalanságú Petőfi teret (Nagyállomás), a reggel itt is beduguló utakat.
Én ennek ellenére szeretek itt élni, bár jobban szeretném, ha a városvezetők több bevételtermelő beruházást tennének (mondjuk a reptér talán mostmár halad, de például a stadionnál csak időhúzás és kapkodás látszik, a 4-es 4 sávosra fejlesztése létfontosságú lenne a logisztikai cégek idecsábítására, az M35-öst is tovább kellene építeni, ) a pénzt csak vivők helyett (Jégcsarnok, Modem, Latinovics erőmű). És jó lenne ha nem minden térkövezésnél különböző színt használnának. :)

Sisko86 2010.09.17. 20:45:43

Madrid valóban nem egy nagy szám, akik ott jártak itthonról általában azt mondják rá, hogy olyan mint Pest, csak nagyobb. De járt már esetleg a blogíró Barcelonában? Londonban? Párizsban? Bécsben?
Az, hogy nem rosszabb, mint egy unalmas, szürke nagyváros (Madrid) nem teszi széppé. Sajnos.
Az ok amiért szidni szokták pedig az, hogy a potenciál meglenne. Csak itt valahogy semmi nem jön össze.

kisa 2010.09.17. 20:46:47

@min: Miért is van sötétség? NBiztos nem azért, mert mindenki mindent fikáz, mindenre azt mondja, hogy szar, és bezzegittottamott. Ha máshol annyira jó, miért nem élnek az ilyenek ott máshol? Ha meg már itt rontják a levegőt, miért fikáznak MINDENT? Nálam okosabb ember mondta, hogy "Onnét, ahol többé nem tud szeretni, az ember menjen tovább" Hát lehet megfogadni a bölcs tanácsot!

zooey5 2010.09.17. 20:50:30

en Spanyolorszagban elek, a mediterran reszen, Madridot, Valenciat es Barcelonat jol ismerem. teljesen igazad van, itt minden csupa beton, minden talpalatnyi foldet beepitettek, a kulvarosok mindenhol ugyanolyanok, modern, kenyelmes lakotelepek, semmi egyedi hangulatuk nincs. parkok nincsenek, a zold minimalis. megertem, hogy a Pesten elo spanyolok szeretik Pestet. sot, talalkoztam Pesten elo gyerekes madridiakkal, es azok nagyon de nagyon elegedettek voltak a jatszoterekkel, parkokkal. az igazsaghoz hozzatartozik, hogy Spanyolorszag eszaki reszet nem ismerem (Galicia stb.), de ott zoldebbek es parkositottabbak a varosok.

subtotal 2010.09.17. 20:55:49

@Sisko86: Én jártam Barcelónában, annak is van egy ordenáré tűzvész után újjáépült nagy belvárosa (lejártuk a lábunkat), gyönyörű valóban, de a külváros ott is jellegtelen. Csak amikor ott vagy nem arra fókuszálsz. Azért azt nem akarom eltagadni, hogy nem láttam lerohadt kirakatokat meg lepusztult utcabútorokat, szemetet sem, de ez leginkább a prosztó emberek, mintsem a városvezetés 'érdeme'.

ninimimi 2010.09.17. 20:59:22

"A másik meg, hogy nem egy dimenzió a kettő, Prága feleakkora város egy kis szentendrei skanzen méretű belvárossal, körülötte a szürke külvárossal, ami ugyanaz mint Budapest külső részei."

Így igaz! Ha Demszky valamiért hülye, akkor az tájékoztatás (propaganda) iránti érzéketlensége volt.

Igen, azzal a hozzászólóval is egyetértek, aki szerint majd mostantól minden szép lesz...

Meg talán azt is érdemes lenne leltározni, hol tartott Budapest a kommunizmus összeomlásakor - 20 éve - a csatornahálózat, az úthálózat, a többi közmű, a parkok állapota, a közvilágítás és igen, a tömegközlekedés terén! Persze, lehetett volna langyos, békés semmittevéssel, konfliktusmentesen is eltölteni a 20 évet, de ehelyett fejlesztések folytak a hozzájuk tartozó ütközetekkel. Aminek hasznosságából valamit a budapestiek is sejthettek, mert 4 x választották újra Demszkyt.

Talán nem véletlenül...

kisa 2010.09.17. 21:08:18

@zooey5: Malaga pl kifejezetten szép, és a lakótelepek is - legalábbis azok, amelyeket láttunk - egyformák, de valahogy mégis változatosak voltak. Ami lenyűgözött, az a körforgalmak és az autós kultúra. Volt olyan, hogy azért mentünk át a túloldalra, mert éppen a zebra előtt tanakodtunk, merre tovább, és az autós megállt, mi meg gáznak éreztük, ha nem megyünk át.
De ettől függetlenül Budapest is szép, más módon, mint Malaga vagy Barcelona vagy Prága, de szép. A kutyaszar meg a többi az ittlakók bűne. Nem a városé.

min 2010.09.17. 21:13:08

@szcsongor: Egyszer látogass el oda aztán beszélj.
Nincs a belvárosban nagyon hajléktalan, kosz az még kevésbé és a házak tisztaságának semmi köze a háborúkhoz csak az ott lakókhoz. Kutyaszarral sem találkoztam...

min 2010.09.17. 21:15:26

@kisa: hát akkor élvezd a mocskot ...erre nem tudok mit mondani csak, hogy nyisd ki a szemed mert csukott szemhéj mögött bizony sötétség van.

Szilvay Gergely 2010.09.17. 21:16:18

netalaljukki.igen.hu/1101-boldogok-a-budapestiek.html

Egyébiránt Bp nem Demkszy miatt szép, hanem az ő tevékenységének ellenére.

Onlooker 2010.09.17. 21:22:53

A lényeg az összefogás. Ha utálod,ha szereted pestet. Ne szemetelj,graffitizz. csikkeket próbáld kukába dobni.
Tartsd rendbe a házad környékét. És máris sokkal hozzájárulsz Budapest szépségéhez :)
Menni fog ez ha öszetartunk :)

kisa 2010.09.17. 21:32:35

@min: A mocskot nem élvezem, ahogy azt se, hogy MINDENT fikázzak, ami itt van. A te szemed van csukva a szépségre. Aki mindenben csak a rosszat látja, az eléggé szánnivaló, így próbálja kompenzálni sanyarú életét, amibe csak az hoz némi megelégedettséget, ha leszólhat valamit vagy valakit, örök elégedetlenkedő, boldogtalan epét köpködő lélek. Ha valaki annyira rosszul érzi magát itt, akkor tényleg nem értem, mi a bánatos francért nem megy el?

sanyix 2010.09.17. 21:39:51

@szcsongor: nem láttam, főleg mert csak a budapesti liberális "értelmiség" lehet olyan hülye hogy egy demszkáj és társai szerű bandát 20 éven keresztül hatalmon tartják, lehet náluk marad pénz a közlekedésre, és a város rendbentartására, na meg nem szaratják direkt a kutyáikat a járda közepére (mert tudod nem a kutyák száma az érdekes, hanem hogy hogy kezeli őket a gazdájuk).

locsocs 2010.09.17. 21:49:46

@kisa: Ezt én sem értettem sohasem, de biztos azért van mert keseregni egyszerűbb, mint valamiben a jót meglátni. Tény és való hogy vannak Bp-nek kellemetlen részei is sajnos, de aki nincs beszűkülve és nyitott szemmel jár az megtalálja a szépet a városban, mert van bőséggel az is. Sajnos általában az ilyen gyalázkodók megelégszenek annyival hogy reggelente fölpattannak a 1XX buszra utaznak a munkába ~1 órát majd 8 óra múlva haza 'oszt csókolom, majd fikáznak hogy decsúny, derossz, viszont arra nem veszi a fáradságot, hogy közvetlen lakókörnyezetén, munkahelyén kívül mást is felfedezzen a városból. Egy egy hoszabb séta alatt gyakran rá lehet csodálkozni a szépségre is.

locsocs 2010.09.17. 21:51:40

@locsocs: Már ha nyitott az ilyesmire az ember. Ha nem akkor úgy kell neki!

kisa 2010.09.17. 22:07:00

@locsocs: Meg demszkizni... Budapest és környéke nagyon szép. Ami nem szép benne, azt a városlakók csinálják.

Grrr 2010.09.17. 22:10:04

@kisa: Kisa, vannak olyan emberek, valóban, akiknek a vezető réteg ki lophatja a szemét is, és a legegyszerűbb feladatokat is elcseszheti,
ők csak bávatag mosollyal mondogatják, hogy "fejlődik a város".
Én Pestre születtem, imádom, nagyon sokat jelent nekem. Ezért vagyok rendkívül dühös a korrupt és tehetségtelen politikusokra, akik képtelenek vigyázni rá (ez nem pártfüggő).

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.17. 23:25:53

@Szilvay Gergely: te a Demszky helyett inkább a pedofil papokkal foglalkozz! Jobban áll neked.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.17. 23:28:09

@sanyix: nácika! Arra nem is gondolsz, hogy épp a magadfajtától próbálta az értelmesebbje védeni a várost azzal, hogy Demszkyre szavazott? Nem rajongásból, hanem azért, mert a többi még ennél is rosszabb lett volna.
Egyébként meg ha a kutyaszarért Demszkyt teszed felelőssé, akkor ugye a Belváros (állítólagos) megszépülése, fejlesztése is az ő érdeme? :D

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.09.18. 02:27:38

Már bocs, de régen olvastam ilyen óvódás nyelvezetű cikket, igazán vidám volt:D. Huh, naggyon durva.
"valahol meg szinte falusias utak, épületek fogadnak minket, itt nyakát behúzó kisfiúhoz hasonlóan szorulnak egymásnak a házak, ott tágasan terpeszkednek el a térben." ÁÁ, ez a legjobb:D

ildsisy 2010.09.18. 08:01:13

SZERETEM BUDAPESTET!!! Úgy ahogy van, de lehetne szebb is...

kisa 2010.09.18. 08:16:08

@Grrr: És persze vannak olyan emberek, valóban, akiknek csinálhatnak bármit is, mert ők más vezető rétegre hallgatva, habzó szájjal mondogatják,
hogy kilopták a szemünket, és nem csináltak semmit.
Ez így korrekt, szerintem.
Gondolom, most annyi változás lesz, hogy felcserélődnek a szerepek.

Balaint 2010.09.18. 10:08:39

@kisa:

Ha azt hiszed személyeskedéssel elérsz valamit, azonkívül, hogy agyhalottnak tartsalak, akkor tévedsz.

Balaint 2010.09.18. 10:11:42

Ja és még valami. Egy város kb két hétig szép ha csak az épületeket, meg a fekvését nézed. Utána CSAK akkor fog tetszeni, ha a benne élők is tetszenek.

Na ezt nem lehet Demszky Budapestjéről elmondani, hogy tetszenek a benne élők.

Kosinva 2010.09.18. 12:14:42

Magyarország legszebb városa Pécs. Bár Budapestnek is vannak szép részei.

Grrr 2010.09.18. 13:59:13

@kisa: Igen, a túlnyomó többség ilyen, valóban. Elég szánalmasak.

zooey5 2010.09.18. 14:31:00

@kisa:
Malagat nem ismerem, es igen, a korforgalom mindenutt nagyon ki van rittyentve erthetetlen modon, mikor parkok meg nincsenek. a ferjem - aki spanyol - mar azon gondolkozik, hogy osszehasonlito fotokat keszit a varoshaza szamara a korforgalmakrol es a kiegett, kiszaradt, napon aszalodott parkokrol, ahol ket hinta arvalkodik a gyerekek szamara a tuzo napon - a tuzo nap itt nyaron 40 fok feletti homersekletet jelent. fakat nem ultetnek, homokozokat nem tesznek ki - semmi, de semmi sincs kisebb varosokban. placeta-nak hivjak a lebetonozott parkokat, melyeket sok-sok barral vesznek korul, enni-inni lehet, kolykok meg az osszehugyozott placcokon nyomjak a biciklit. multkor voltunk Saguntoban, az a kisvaros Valancia mellett, gyonyoru, oriasi romai varmaradvannyal buszkelkedhett, am miutan megneztuk a varat, es megkerdeztuk az ottaniaktol, hogy hol van park a varosban, ugy neztek rank, mint az ufokra, mert park az nincs - az egesz varosban. hat, mindenkinek az a rossz, ahol el:)) bocs.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.09.20. 09:49:55

"szívesen sétálgatnák egyet az utcáin"

Ez a mondat a Konzitól égés, már bocsánat

kávéimádó007 2010.09.20. 17:39:13

Hmm, én is Pesti vagyok, és leszámítva a piszkos aluljárókat és néha a szagokat, imádom Pestet!
Hol van másutt még ilyen nyüzsgés, ilyen élet?!
Bár nem rég Gödöllőn jártam, és ott pl. a központ is elég nyüzsis volt, meg volt egy isteni kávézó is caffe.tuztoronyhaz.hu
Na az is nagyon tetszett!:)

tanita · http://ingyenholmik.blog.hu 2010.09.21. 15:08:29

ha valaki volt már a várban sötétedés után, és kicsit körülnézett mindenfelé, az nem mondhatja, hogy Budapest nem a világ legjobb helye (legalábbis madártávlatból biztosan :))

2010.10.04. 00:35:22

Én pár nap múlva megyek haza Londonból 4 hónap után. Meg kell, hogy mondjam, London nagy része egyenesen ocsmány. Aki túristaként van itt pár napot az csak azt a pár szép épületet látja. Hatalmas szürke kocka betonszörnyek vannak a város közepén, csupa szocreál borzalom. Budapesten már egyenesen tuntetnének a lerombolásukért. Döbbenetesen sok csúnya épület van itt. Az utcák agyonzsúfoltak, minden sarkon lámpa, szinte folyamatosan olyan dugó van, amit Budapesten el se tudnának képzelni. A közlekedés még az angoloknak is nagyon drága, metrón járni luxus, busszal egy örökkévalóság a város egyik végéből átmenni a másikba. Amióta itt vagyok nagyon másképp látom Budapestet. Budapest nagyon is jó város és kifejezetten gyönyörű. Ami itt Londonban jobb, azok a hatalmas parkok a város közepén, sok mókussal :) meg persze a sok metróvonal. Budapestnek ez a legnagyobb baja, hogy tényleg nincsennek nagy parkok, vagy legalább fák az utcákon. Néhány építészetileg kevésbé értékes háztömböt lebonthatnánk, mint azt Párizsban tették régen.

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.01.19. 05:45:11

Nekem volt szerencsém, hosszabb rövidebb ideig élni Madridban, Londonban és Berlinben.
London. Tömegközlekedés hatalmas metróhálózat papíron jól néz ki, a valóságban egyszerűen romos, koszos drága és ritkán jár, ami jó az az Oyster card ("chipes" bérlet). Az emeletes buszok, mint turista nagyon bájosak, de egyrészt nem túl tiszták, másrészt beragadnak a dugóban és/vagy lerobbannak amikor az elvben angolúl beszélő indiai vagy pakisztáni alkalmazottak olyan "tájékoztatást" nyújtanak, hogy a helyiek se értenek belőle egy kukkot se. Mindehhez ha az ember 180 cm-nél magasabb akkor nem fér el fent! Taxi kib. drága, de legalább ott sem érted a turbános embert. Berlinben nagyjából ok, modern tiszta, de ott sem jár 2 percenként. Viszont télen a hókotrási szokásaik elég meglepőek. Az utakat nagyjából megtisztítják, de a járdákat nem kell a lakóknak, sózni tilos, max. kiszórnak egy kis homokot de többnyire kajak tükörjég! És Berlin azért egy szervezettebb, gazdaságilag jobban álló ország fővárosa. Madrid, na az kőkemény. Metró hálózat van meg hévszerű körvasút ami jó modern, viszont törpékre van tervezve én a 186 cm magas vagyok a fejem majd a plafonig ér az ülések meg túl kicsik... felszíni tömegközlekedés alig van, valami buszok vannak de nem jelentős. A taxi viszont viszonylag olcsó. De akkora dugóvan, hogy a belvárosban minden reggel és délután kikapcsolják a lámpákat és kézi forgalom irányítás van. Erre nem rendőröket használnak, hanem közteres szintű, nagyon bunkó prolikat. Akik folyamatosan sípolnak vagy üvöltenek és verik az autók tetejét gumibottal ha nem tetszik nekik valami! Remek élmény 2-3 óra ebből! Kis érdekesség, hogy épp rekord kemény tél volt, tehát volt fagy. Ezt csak egy hete ordította minden meteorológus, de nem sikerült felkészülni és az összes szökőkőt szétfagyott! Párizs nekem egy szóban pfejjj! Bécs tömegközlekedése tetszik, pl. a Ringen az új villamosok szuperek, nem holland külvárosokba tervezett fostalicskák mint a kőrúton! De vannak 60 éves villamosaik is, de ott ismerik a karbantartást és gyönyörűek! Mostanában mióta átépítették nem jártam arra, de azért pár éve a Nyugati aluljáró este majdnem olyan szép mint a miénk. Csak hajléktalanok, helyett tele van Junkiekkal, akik kb. ott szúrnak, heroint árulnak, tarhálnak ami elég ijesztő, remélhetőleg az átépítéssel eltakarították őket.
Szóval nem olyan rossz Budapest, a Bkv kicsit drága, nagyon koszos de elvisz bárhová mondjuk ha lenne normális karbantartás olcsóbb lenne fenntartani. No meg a pártok finanszírozását sem ezen a cégen keresztűl kellene megoldani... A nagyobb baj az az hogy amíg egy német pohara még félig tele van, addig egy magyaré már félig üres, ezen a hozzá álláson kellene változtatni!

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása