A pártaktivistákat lenéző publicista, aki maga is kampányol

Ron bácsi I 2010.03.10. 11:35

Hogy az MDF-nek vége, mint a botnak, egyszerű ténykérdés. Persze, ezt sokan nem akarják beismerni. Az "új MDF" lett volna az utolsó reménye azoknak, akik számára az MSZP túl mucsai, túl VOR-zakós, túl komcsi. (Persze a komcsizás meg már túl snassz, túl jobbos dolog.) Jól látható, hogy akik végül most Bokros Lajoshoz és az MDF-hez érkeztek el, azok előtte leginkább a Gyurcsány-Kóka-Bajnai utat járták be. Ez nem bűn, nem vád, hanem szintén tény. Most éppen az MDF utazik (utazott) valamiféle semleges-technokrata modernizációs ideológiában - melynek sem a klasszikus liberalizmushoz, sem a konzervativizmushoz az égvilágon semmi köze! -, így most ők a favoritok az erre fogékony értelmiségi réteg számára.

Mert ugye favorit az mindenképp kell: kell egy párt, melyre lehet szavazni, melyhez lehet igazodni, lehet köré holdudvarosodni. 

Ezeknek a derék értelmiségieknek van egy világképük, mely szerint most a Jó elbukik, és ezért ezek az emberek nem tudják, hogy utána mi lesz. Félnek, szoronganak. 
 
Nyilvánvaló, hogy a lakosság jó része hozzájuk hasonlóan fekete-fehérnek látja a politikát. Persze. A többség rajong és gyűlöl, szívből és zsigerből. Mondhatnánk, nincs is akkor ebben semmi különös. De van! Ugyanis a modernizációs ideológia értelmiségi hívei mélyen lenézik a "kétbites" lakóságot, a szoci és fideszes prolikat és suttyókat, azt, hogy azok rajonganak és gyűlölnek. Teli szájjal röhögnek a pártért való lelkesedésükön és a másik párttól való félelmükön. Ha valami, hát pontosan ez az, amit elképesztő módon ellenszenvessé teszi őket. Mert gúnyolódnak azokon, akiknél ők sem különbek, és mert ostobának tartják a kétbites párthíveket, miközben ők is legalább olyan ostobák.
 
A szebb napokat is látott Tóta W. Árpád előző cikke remek példája ennek. Idézet:
 
Mi kell a sikeres cédulagyűjtéshez ott, ahol a választás előre ismert győztese akkorácskát mer csak álmodni, hogy kettőmilliót összeszed nyolcmillió választópolgártól? Rendkívüli mennyiségű aktivista, az kell hozzá. És kiből lesz aktivista? Egzaltált tinikből, hasonló tudatállapotba visszasüppedt felnőttekből, akik ennél jobb szabadidős elfoglaltságot nem találtak. Olyan emberek kellenek, akik képesek annyira komolyan venni egy pártot, hogy csatlakozzanak egy Amway-ügynök-hálózathoz, és vállalják 
az ezzel járó megaláztatásokat.
 
És mi szükséges ahhoz, hogy minél több ilyen léhűtő roncsot beszervezzünk, lehetőleg ingyen? Minél nagyobb szabású hülyeségeket kell a fejükbe tömni, amitől úgy érezhetik, hogy egy közösség tagjai. Kik a cédulagyűjtés éllovasai? A kétmillióra hajtó Fidesz 
és a kitűnően teljesítő Jobbik. Mi közös bennük? A közösség illúziója. Ennek a szektás, egyházias pártstruktúrának kedvez a jelenlegi rendszer. Az együtt mozdulás ígéretének, a polgárikörözésnek, a Magyarországon belül létrehozott zárt társadalmaknak. Annak a hazugságnak, hogy már attól különb vagy, ha velünk tartasz.
Hogy jól értsük: Tóta a szokásos, megsemmisítő stílusával mutatja be a kopogtatózó aktivistákat, azok szánalmasságát. 
 
Egzaltáltak, infantilisek, nincs saját életük, léhűtők, saját magukat alázzák meg azzal, hogy egy-egy párt szekerét tolják munka-és szabadidejükben, kiválasztottság-tudatuk van és valamiféle közösséghez akarnak tartozni, amilyen hülyék.
 
Oké.
 
És akkor most nézzük meg, mit csinál Tóta!
 
Ahelyett, hogy foglalkozását művelné és egy publicisztikát tenne le az asztalra, egy PR-cikket ír, melyben arra szólítja fel az olvasókat, hogy kopogtatócéduláikat a kis pártoknak adják. Tóta ezzel kvázi maga is kopogtatózik, pont azt teszi, amit másokban kritizál. 
 
De hisz' Tóta nem is írja le, hogy melyik pártra gondol! Nem? Ugyan már! Az MDF mint üde színfolt is nyilván is tök véletlenül teszi saját weboldalára Tóta szövegét, ahogy az LMP, a hülyehippik pártja nyilván szintén tök véletlenül nem teszi ki.
 
Na és mi a helyzet a kiválasztottságtudattal? Az is szépen ott van Tóta írásában. A "magyar szarik bele, és nem adja a cetlit", nem hajlandóak elhúzni a seggüket a tévé elől, ők mind hülyék, bezzeg mi, aztán jön a párhuzam a hülyetévékről és minőségi ismeretterjesztő csatornákról, hogy mindenki számára egyértelmű legyen a retardáltak tömegének és a racionális kisebbségnek a szembenállása.
 
Fanatizmus, közösségtudat? "Vagy sokakat érdekel egy icipicit, hogy merre megy Magyarország, vagy azok fogják kormányozni, akik ki tudtak állítani tízezer beteget, akiknek szívügyük a Párt." Vagy-vagy. Vagy a felelős, gondolkodó, racionális stb. emberek közössége, akik az igazságot birtokolják, vagy a tanulatlan és mosdatlan idióták tömege. Ez a kettő a választási lehetőség Tóta szerint. 
 
Ez maga a színtiszta fanatizmus, az individualista-racionalista értelmiség kollektivizmusa.
 
Jó, de ezzel most mit bizonyítottunk? Hogy Tóta sem különb azoknál, akiket hülyének néz? Ha azonos mércével mérünk, akkor igen. Tóta sem különb.
 
De ennek sok értelme nincs. Hiszen hogyan is lehetnének azonos esélyei egy melósnak és mondjuk egy közéleti publicistának, hogy a világ és Magyarország dolgairól tájékozódjanak? Igazságos-e, ha egy mércével mérjük őket? Nem igazán.
 
Viszont ha mindenkit saját képességei szerint mérünk, fájdalom, Tóta mélyen a lesajnált hülyemagyarok szintje alatt teljesít.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr751828132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

istvanffy 2010.03.10. 12:34:20

Csillagos ötös a poszt

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2010.03.10. 12:36:07

a léhűtő roncs még nálam is kivágta :-(.

evil overlord (törölt) 2010.03.10. 13:35:13

Nem tett jót neki az elmúlt 8 év "szoclib"kormányzása, előtte jobban írt :)

bush84 2010.03.10. 13:37:58

Gyönyörű írás, Tóta W nekem is böki a szemem régóta, ritka nagy tróger. Ehhh...

zenebono 2010.03.10. 13:46:24

@bush84: Tóta az Index Debreczeni Józsija.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.03.10. 14:06:19

Akkor lenne igazad, ha Tóta ezt a szöveget most kezdte volna, de már akkor is ezt nyomta, amikor az MSZP még nagy volt, az MDF biztos befutó, a Jobbik pedig még csak álmodott az 5%-ról.

evil overlord (törölt) 2010.03.10. 14:50:02

@Lord_Valdez: Abban igazad van, hogy Árpi mindig is a laissez faire-t hirdette, és csak az utóbbi időben talált rá a bokrosi MDF-re (előtte meg túlzottan hitt a Pojácában). A cikk azonban elég találóan irja le stílusát, bár Árpi sokkal kevésbé retteg mint pl. Debreczeni.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.10. 16:00:34

Nem lenne amúgy hülyegyerek a Tóta és sok jót ír de ez az állandó szektázás meg zombizás eléggé sokat elmond a jelleméről.

Amúgy én gyűjtöttem kopogtatót, meg plakátoltam a fidesznek 2002-ben és 2006-ban is. Amúgy ezek az úgynevezett "zombik" nagyon is hajlamosak a fidesz kritizálására, látszik, hogy Tóta nem csinált soha ilyesmit.

A lelkesedése a Bokrosért pedig már-már nevetséges. Ilyen szintű közgazdászt, mint Bokros nyugaton szinte minden Bokorban találni, ez amit Bokros képvisel csak nálunk ilyen nagy szám. Mondjuk én közgazdász vagyok Tóta meg nem szóval ez még nem is lenne baj, hogy ő ezt nem tudja, csak másokat ne ugatna le ha azok is merészelnek lelkesedni valamiért.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.03.10. 19:58:26

@evil overlord:
Ennek az az oka, hogy idáig csak a Pojáca (, meg Kóka, illetve Bajszos Lajos) mondta ki azokat, amiket hallani szeretne.

A stílus valóban provokatív, sőt néha tenyérbemászó, de komolyan olvassa valaki, akkor rájön, hogy nem tart mindenkit hülyének. Csak iszonyodik az olyan emberektől, akik a Pártot (mindegy melyik, még csak párt se kell hozzá, egy focicsapat, vagy egyház ugyanúgy megteszi) bármi áron megvédenek, bárkitől és számukra a kritika egyenlő az árulással. Azaz a rajongóktól. Hogy őszinte legyek én is osztozom ebben a fóbiában.

@jvizkeleti:
Közgazdászból akad ilyen dögivel, de politikusból nemigen. Vannak dolgok, amiket egy politikus soha nem mondana ki, ebből is látszik, hogy Lajos nem igazán jó politikus...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.10. 20:46:34

@jvizkeleti: be kéne már fejezni a hazaáruló bokros mítoszának építését , igen.

mindenki tud megszorításokat végezni.

evil overlord (törölt) 2010.03.10. 21:16:13

@Lord_Valdez: Igen, de azzal nem törődik, hogy az illető teljesen hiteltelen (Gyurcsány, Kóka) ill. esélye sincs a hatalom közelébe kerülni (Bokros). UP az öszödi beszéd után jól megfogta a lényeget, Árpi mégis vagy 2 évig hitt benne és a "reformjaiban" (no meg töretlenül az abszolút laissez faire-ben). Ez miben különbözik az átlag fidesz droid lelkesedésétől?

A stílus egyre jobban tenyérbemászó, nem kellene elérni a Matula színvonalát (volt néhány olyan irományuk, ami tetszett, de nem lennék hajlandó mindennap olvasni). Mire jó a céltalan "mocskolódás", mások sértegetése? Az ember akkor káromkodni kezd, hogyha javarészt egyetért a szöveg egy részével. Ráadásul az esetek jelentős részében elég durva általánosításokat követ el. Szerintem nem véletlen a tirpákbokrétás blog.

Bokros egy érdekes eset. Sok mindenben javarészt igaza van, de egyáltalán nem veszi figyelembe a realitásokat (a szent piac nem old meg mindent, ld. pl. a teljesen elcseszett US egészségügyet), és annyi empátia sem szorult belé mint Dexter Morganbe (az országot nem lehet pusztán közgazdasági szemmel nézni). Teljesen kompromisszumképtelen (csakúgy mint anno Molnár Lajos, aki nem is ért el túl sokat). Igaz, hogy a háborúban mindent szabad, és az üzlet (meg a politika) háború, de ahhoz, hogy az ember öszebútorozzon az MDF-fel különösen jó gyomor kell.

Ahogy öregszem, egyre inkább úgy érzem, hogy a konzervatívoknak igazuk van abban, hogy a népet nem lehet akarata ellen boldogítani, a társadalom-mérnökösködés nem sok jóra vezet. Árpi erre még nem jött rá (pedig alig fiatalabb nálam), Bokros nem is fog soha.

evil overlord (törölt) 2010.03.10. 21:18:21

@evil overlord: Jav.: Az ember akkor IS káromkodni ...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.03.10. 21:46:32

@evil overlord:
Abban különbözik, hogy más egy eszmében hinni (legyen az akár a laissez-faire, vagy szociáldemokrácia), és személyeket szolgálni utolsó leheletünkig, akkor is, ha azok közben az 180 fokot fordulnak. Az egyik meggyőződés, a másik annak a teljes hiánya.

Az USA eü piaca valóban elcseszett, de leginkább nem a piac miatt, hanem mert az is politikai játszótér.
Szerintem ami Lajos képvisel az nem társadalom-mérnökösödés, hanem puszta technokrácia. Ez, persze, nem feltétlenül szimpatikus mindenkinek, de én többre tartom, mint a fenntarthatatlan népboldogítást.

evil overlord (törölt) 2010.03.10. 22:20:12

@Lord_Valdez: A vallás is ugyanolyan eszme, mint a laissez faire - mit fogok én itt ezért kapni :) - azaz Árpi önellentmodásba keveredett. BTW sokkal szimpatikusabbak az olyan agnosztikusok mint Stephen J. Gould és Sir David Attenborough, mint az olyan militáns ateisták mint Richard Dawkins (és TWA).

Szerintem a US egészségügy inkább pénzügyi okoból elcseszett:
- a biztosítónak az áll érdekében, hogy minél kevesebbet fizessen az ellátásért, ez az ellátás minőségének kárára megy (voltak is botrányok, pl. Kaiser Permanente esete 1-2 éve). Ezért is volt baromság az SZDSZ ötlete, ebben az országban semmilyen állami felügyelet, fogyasztóvédelem stb. nem működik, a polgárok meg nem elég öntudatosak. A szocik OEP + versengő kórházak ötlete sokkal értelmesebb, mert a kórháznak érdekében áll ellátni a beteget, innentől kezdve az OEP-nek csak arra kell figyelnie, hogy ne lopják meg.
- az üzletszerűen űzött kártérítési perek (melyek csak az ügyvédeknek hajtanak hasznot)
Vajon miért tudja pl. Németország olcsóbban (és jobb minőségben) megoldani az egészségügyet?

A szocializmus társadalom-mérnökösködése utáni túl hirtelen áttérés a kapitalizmusra (a Bokros-féle programra gondolok) is annak tekinthető, nem? Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy a "vidéknek" nem használna a dolog. (Bár Bokros nagyságrendekkel jobb, mint Kóka, aki úgy képzeli el kapitalizmust, hogy elszedi az ember jövedelmének 2/3-át, és utána csodálkozik, hogy a pógár nem akar öngondoskodni.) A túl hirtelen változás, a zérus szolidaritás nagy társadalmi feszültségeket szülhet. Több értelme van fokozatosan elmenni egy fenntartható irányba, mint az egész társadalom által elutasított hirtelen reformba fogni (amiből úgy sem lesz semmi). Az elmúlt 4 év reform-ámokfutásának ilyen szempontból súlyos következményei lesznek: ha a Fidesz akarna is valami "racionalizálást" végezni, a posztkommunisták (bocs, de tényleg azok) nagyon könnyen tudnak majd ellene kampányolni (igazából már csinálják is, bár arról nem sokat lehet tudni, hogy Orbánék mit akarnak változtatni).

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.03.11. 07:15:12

@evil overlord:
Attenborough is ateista, legfeljebb nem olyan arrogáns, mint Dawkins. Ha megnézed és is sokkal visszafogottabban hittérítek, mint Árpi :) (ha valamit szeretek magamban, az a szerénység :) )

Az nem baj, hogy a biztosítónak az áll az érdekében, pont ezért nem akarja finanszírozni a kórházigazgató és neje nyaralását. (Az OEP-nek és a kórháznak is ez az érdeke) A baj a minőségbiztosítás és a valódi verseny hiánya.
Németországban az emberek jobban megbíznak egymásban, ott nincs szükség arra, hogy mindenről hétszáz oldalas szerződést írjanak.

Sajnos, a kiadáscsökkentésnek mindig meg kell előznie a bevételcsökkentést, ezért az átmeneti szívás sehogy se spórolható meg. Itt legfeljebb a tálalás módját és az ütemezését lehet megválasztani. Hogy ezt hogy kellene csinálni, szép óvatosan (kevésbé fáj, de közben a többiek elhúznak), vagy gyorsan túlesni rajta (ld. bezzegszlovákiadzsidipíje szólam), az lehet vita tárgya, sőt erről kellene vitatkozni. Amondó vagyok, hogy jobb lenne ezen túlesni.
Tartok tőle, hogy a "vidéknek" semmi sem használ ( a "vidék" kicsit általános, de pl. a falu igazi értelme (közel a földekhez) ma már nincs meg, ma már nem gond 50 km-t utazni, alig pár százalék, aki tényleg a mezőgazdaságból él stb. ), viszont az meggyőződésem, hogy egy általában is lemaradó ország használ a legkevésbé.
Nem volt az négy év, max. 1,5, de valóban nincs túl sok remény. Ha már tótázunk:
w.blog.hu/2008/05/27/terfelcsere

evil overlord (törölt) 2010.03.11. 07:58:10

@Lord_Valdez: Attenborough stated that he felt evolution did not rule out the existence of a God and accepted the title of agnostic saying, "My view is: I don't know one way or the other but I don't think that evolution is against a belief in God.
A szerénység nem árt :)

Valóban, a biztosító nem fizeti a kórházigazgató nyaralását, de csak azért, mert kell a saját vezérigazgatójáéra :)
Viccen kívül: a biztosítók erőfölényben vannak a beteggel szemben és nincs normális verseny (mert mindegyik ugyanolyan szar).

Az világos, hogy nem lehet bevételcsökkentést csinálni kiadáscsökkentés nélkül (ezért volt a Fideszt populista ebben a kérdésben (is)), de akkor sem úgy kell csinálni, hogy az egész társadalom ellenkezését kiváltsa. A most szorítunk egy kicsit a nadrágszíjon elvtársak (akarom mondani polgártársak), de x év múlva jobb lesz pedig max. az első alkalommal hihető el (különösen akkor, ha pógár azt látja, hogy közben nagylapáttal szórják a pénzt hülyeségekre). Az egészségügyben elkövetett ámokfutásuk egyenesen borzasztó, sokkal több kárt okoztak, mintha nem tettek volna semmit (többek között azért, mert a reform szó most jó ideig gyűlöletes lesz).

Ha az összes falusi embert bekényszeríted a városokba, abból ismét csak társadalmi feszültségek lesznek. Ezzel nem a szárnyvonalak és a falusi iskolák (bár az alsó tagozatot ott kellene hagyni) mellett török lándzsát, de:
- OK, hogy öszevont iskola, de mi van az iskolabusz rendszerrel (tudom, W is ezt kérdezte).
- OK, hogy becsukják a kispostákat, de pl. Stockholmban (!) saját szememmel láttam egy élelmiszerboltban egy sarkot, ami postaként üzemelt. Ezt miért nem lehet itthon is megcsinálni?
A rendvédelem általi elhanyagolásról meg tényleg ne beszéljünk, mert a végén még én is belépek az MG-be :))))
Amúgy lehet falun élni nem csak mezőgazdaságból. Bajorországban sem lakik mindenki a városokban.

Ha jól emlékszem, W még utána is írt pozitívan a Pojácáról.

Bladecatcher 2010.03.11. 09:44:52

"Vagy sokakat érdekel egy icipicit, hogy merre megy Magyarország, vagy azok fogják kormányozni, akik ki tudtak állítani tízezer beteget, akiknek szívügyük a Párt."

És hogy merre megy Magyarország, azt olyan arcok döntik el mint Pusztai Erzsébet, Rakitovszki Tamás, Lakatos Attila Gyula vagy Pusztai Erzsébet. Szar dolog ha pofán ver a valóság, igaz Árpi?

jan 2010.03.11. 13:21:04

csak nekem tűnt el a legfrissebb, holokauszttagadásos poszt?

ablak estefelé 2010.03.11. 14:25:23

Ron bácsi, ha jól értem, a posztot Tóta W. írása ihlette, aminek megítélésében nagyjából egyet is értünk: ez egy jó szar írás volt Tótától (annak ellenére, hogy amúgy szerintem jókat ír általában).

Viszont szerintem a saját mondanivalódat hitelteleníted azzal, ahogy a poszt elején a technokrata, modernizációra fogékony értelmiséget ekézed. Ugyanúgy általánosítasz és vagdalkozol, ahogy Tóta teszi a pártaktivistákkal.

Biztos vannak olyan emberek, akik úgy viselkednek, éreznek, ahogy leírod. De nem kell favorit mindenkinek. Nem kell igazodni, nem kell holdudvarosodni. Nem kell félni - és nem is hiszem, hogy egy egész osztály (?), réteg (?), embercsoport (?) félne.

Sőt, még azt is megkockáztatom, hogy a lakosság jó része sem fekete-fehérnek látja a politikát.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.03.11. 19:48:00

@evil overlord:
Máskor viszont azt mondta, hogy ő nem tud hinni egy olyan istenben, amely képes megteremteni egy férget, ami kieszi egy kislány szemét.

Nem csak, hogy szar, de még kevés is van belőle. Abból több full állami.

Valóban elkúrták, de Árpi esetében arról van szó, hogy ő értékeli, hogy legalább megpróbálták. Egyedüliként.

Egyébként én is így gondolom, hogy az alsó tagozatot helyben kellene megoldani.
Természetesen nem csak mezőgazdaságból lehet élni falun sem, de a többi tevékenység szempontjából a falu nem kitüntetett, azokat akár kisvárosban is lehet űzni.

evil overlord (törölt) 2010.03.11. 20:50:42

@Lord_Valdez: Igen, de az, hogy nem hisz egy olyan istenben, mely "saját kezűleg" tervezett meg minden élőlényt nem jelenti azt, hogy teljes mértékben kizárja bármilyen felettes lény létezését.

Ha jól tudom, a Medicaid és a Medicaire azoknak nyújt ellátást, akiket a magánbiztosítók nem hajlandók ellátni (itt van az egyik nagy eltérés a német rendszertől).

A pokolba vezető út ugyan jóindulattal van kikövezve, de ez az egész megpróbálták dolog furcsa. Az világos, hogy az SZDSZ vezetősége őszintén hitt a piacban, és ezt minden ellenkezés ellenére megpróbálta átverni, aminek jó kis tervgazdálkodás lett a vége :) A szocik bizonyos szempontból értelmesebben álltak hozzá (a kórházak legyenek magánkézben, ne a biztosító), de a "borzalmas tagság" miatt az egész eü. "reformnak" reszeltek. A három bezárt kórház meg egyenesen vérlázító (HÁ szövege a hatékony antiasthmaticumokról a gyerekkórház ügyében kifejezetten undorító volt): jó pár olyan kórház van, melyek helyét tényleg sóval kellett volna behinteni, mégis megúszták.
A többi "reformnál" meg valószínűleg ML-nek van igaza, GYF-nek egy célja volt, ME lenni.

Értelmes tervezés esetén az élhető falusi lét biztosítása bizonyára nem jelent túl nagy plusz kiadást (az önkormányzatokat én speciel összevonnám járási szintre), ennyi "szolidaritást" csak kibír az ország. Sok ember számára természtes az, hogy (mellékes tevékenységként) növényt termeszt, állatot tart a kertjében, ez kisvárosban nem igazán megoldható. Miért kellene ezt elvenni tőlük? Amúgy elég sok városi kiköltözött a környező falvakba (és csak egy részük akarja várossá alakítani a falut).

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.03.12. 06:58:28

@evil overlord:
Valóban nem, mint ahogy abból se következik túl sok, hogy nem tartja összeegyeztethetetlennek.

De ezek az igazán drágák... (na nem a fogyasztónak, hanem az államnak)

Az a baj, hogy az SZDSZ vezetősége is megosztott volt. Az egyik oldal valóban hitt a gazdasági liberalizmusban, a másik az emberjogiban (értsd pozitív jogok). A kettő nem igazán működik egyszerre. Mindezt keresztezve az MSZP-vel, aminek egy része akart reformokat, de nagyobbik nem. Ha a svábhegyi gyermekkórházra gondolsz, akkor ismerek ott volt nővért és tényleg nem volt kihasználva. Volt, hogy egyszer váratlanul hazajött, mert üres volt az osztály. Az OPNI épülete meg elismerten elavult volt, az más kérdés, hogy építeni kellett volna valahol egy másik újat...

Elvételről szó nincs. Csak, hát a településeknek is megvan a maga életútja és nagyon úgy néz ki, hogy a pár száz fős falvak szép lassan eltűnnek. A fiatalok otthagyják és csak idősek maradnak.

evil overlord (törölt) 2010.03.12. 09:04:37

@Lord_Valdez: Épp ez a lényege az agnoszticizmusnak.

A Medicaid&Medicaire jelenleg az egészségügyi kiadások (GDP 16%-a, míg a sokkal gazdagabb Norvégiában a nominális érték is jóval alacsonyabb) negyedéért felel, de ez változni fog, mert a Medicaire fizeti a "nyugdíjasok" ellátását en.wikipedia.org/wiki/Medicaid#Budget
BTW az átlagemberre az utolsó pár évben többet költ az egészségügy, mint az megelőző évtizedekben.

A gazdasági liberalizmusban hívő szdeszes társaság ugyan olyan szedett-vedett volt, mint az emberijogi részleg. Mihályi Péter, a szent bolond (bár a múltkori népszabis cikke után már nem vagyok abban biztos, hogy nem pénzért az), Kóka aki az állam pénzén lett milliomos, Molnár, az SZDSZ Mikolája stb.
Akkor miért nem ezt mondták? Miért kellett azt mondani, hogy a modern antiasthmaticumok miatt NINCS SZÜKSÉGE a gyerekeknek a jó levegőre (hasznos lenne - kevesebb gyógyszer - , de ehhez igazából az egész családnak ki kellene költöznie a belvárosból)?
Igen, lehetett volna építeni új épületet az OPNI-nak (a Jánosnak is kellene!), de egyszerűbb volt szélnek ereszteni a személyzetet és a betegeket.
Ha már racionalizálásról volt szó, miért nem zárták be az Árpád-Károly kombót (Újpest), amikor elég kis kórházról van szó, és nincs messze az Nyírő és az ÁEK? A Jahn Ferenc kórházról egy időben jó pár horror sztori keringett, azt miért nem csukták be minőségbiztosítsra hivatkozva?

Én is demagógiának tartom a szárnyvonalak bezárása miatt vizionált nemzetgyilkosságot, de a falusi iskolák, posták stb. értelmes pótlék nélküli megszüntetetése (ne mondja nekem senki, hogy az iskolabuszok és az élelmiszerboltban működő posták fenntartása nagyon drága) tényleg szétveri a falut. Miért kell siettetni a folyamatot (bár nem értem, hogy a fiatalok miért nem tudnak faluról bejárni dolgozni a közeli városba)?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.03.12. 20:47:31

@evil overlord:
Na igen, de Dawkins se azt mondja, hogy nincs, hanem azt, hogy baromi valószínűtlen.

Az amcsi egészségügy egy meglehetősen komplex dolog (mint általában). A magas működési költségeknek is számos oka van és ezek legkevésbé a magánságból következnek. Sokkal többet nyom a latban pl. a nagyon magas orvosi fizetések, vagy éppen az, hogy vagyonokat költenek jogi költségekre.

Ez egy nagyon érdekes kérdés. Többek közt pont azért fulladt kudarcba a nagy reformálhatnék, mert ő maguk se tudták elmondani, hogy miért csinálják. (Szerintem nem is igen tudták.) pl. a vizitdíj a hála pénz ellen van. A lószart. Annak az értelme a kereslet visszafogása és a jobb elszámoltathatóság. Na persze, ezt nem egyszerű megmagyarázni, sem a betegnek, hogy ne járjon feleslegesen orvoshoz, sem az orvosnak, hogy nem hisszük el ám, amiket ráírsz a lapra.

Szerintem senki nem akarja siettetni, csak kialakul a költségcsökkentés során.
Most is bejárnak, de senkinek sem életcélja, hogy napi egy-másfél órát töltsön utazással, illetve az ember nem csak munkából áll, pláne, ha kicsi gyereke van...

evil overlord (törölt) 2010.03.12. 21:57:01

@Lord_Valdez: Amennyire Dawkins munkásságát követem, Leninhez (a vallás a nép ópiuma vs. isteni téveseszme) hasonló harciasságal harcol a vallás ellen.

A műhibaperes anomákiát én is írtam, nonszensz ami ezen a téren folyik. A biztosítók ezek szerint nem tudják letörni a magas orvosi fizetéseket :)

Szerintem sem tudták, akkor meg nehéz kommunikálni. A részhozzájárulás nem rossz ötlet, de az adófizető zsebében kinyílik a bicska, ha látja, hogy a védett felhasználó megint megússza a fizetést.

A vidéket egyáltalán nem ismerő balliberálisok tevékenysége mégis ebbe az irányba mutatott. A dicső ellenzék meg nem volt képes értelmesen tiltakozni.
Budapesten, ha mesze van a munkahely, még többet kell utani, továbbá a másik posztban említett távmunka ezen tudna segíteni (bizonyos munkakörök esetén). Szerintem egy kisgyereknek még mindig jobb falun felnőnie, mint a nyóckerben, vagy valamelyik betonfalanszterben.

bz249 2010.03.13. 00:26:12

@Lord_Valdez: mondjuk a modern közlekedési rendszer esetén messze nem egyértelmű, hogy a 150 km-re lévő falu vagy a város 15 km-re lévő másik fele van messzebb. Simán előfordulhat, hogy az utóbbi több ingázással jár.

Ráadásul a logisztikai központok szépen költöznek ki az elővárosokba, falvakba, szóval a nagyváros, mint munkahely sincs kőbe vésve, ugyanis Budapest belváros infrastrukturális szempontból simán elmarad mondjuk Törökbálinttól. A kommunikáció olcsó és egyre olcsóbb, az autópálya most már minden lényeges településhez elért, a vasút eddig is ott volt. Szóval, ha a falu nem is, a "mezőváros" egészen könnyedén versenyképes lehet a nagyvárossal, éppen az álmossága miatt. Van hely odacsapni egy modern üzemet, raktárat, mégpedig kompromisszumok nélkül. Minden lényeges infrastruktúra adott sőt ráadásul a szállítási útvonalak is sokkal kevésbé leterheltek.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.03.13. 08:17:25

@evil overlord:
Az eredmény hasonló, a mögöttes megfontolás nem. Dawkins úgy gondolja, hogy a vallás úgy általában evolúciós okokra vezethető vissza és nem valamiféle természetfeletti létezésére.

A biztosító nem tudja letörni, mert az ő hatása csak közvetett a munkaerőpiacra.

Igen, ez olyan tipikus magyar dolog volt. Boldog boldogtalan kisírta magának a mentességet és a végére épp csak az értelme veszett el.

A gyereknek lehet, a szülőnek nem. Nem mindegy, hogy tudod-e hova rakni, amikor dolgozni mész, vagy hogy mennyi időt kell még vásárlással tölteni munka után.

@bz249:
Egyetértek. Cegléd és társai rulez :)

evil overlord (törölt) 2010.03.13. 09:35:06

@Lord_Valdez: Szerintem is evolúciós okokra vezethető vissza a vallás, de ettől még nem kellene betegnek (delusion - téveseszme *) és potenciális gyilkosoknak (egyszer nyilatkozott a vallásról veszélyességéről az iszlám terrorizmussal kapcsolatban **) nézni a hívőket. Nem véletlen, amit a South Parkban kapott :)

*: apps.who.int/classifications/apps/icd/icd10online/?gf20.htm+f22
**: Az ateista (ill. nem vallási alapon motivált) terroristák (RAF, ETA + Lenin, Sztálin) talán jobb volt?

Az orvos fizetését közvetett módon tudná letörni: kevesebbet fizet a beavatkozásokért (és nem kevesebb beavatkozást fizet!).

Vizitdíj: a vicc az, hogy tényleg csökkent akkor az EB járulék, de az adófizető polgár ebből semmit nem látott, mert ugyanannyival nőtt a NYB járulék. Epic fail.

Ha otthon dolgozik, akkor mindegy. Ha a környező (kis)városban, akkor el tudja vinni bölcsödébe-óvodába (BTW, ha jól tudom, Franciaországban sok cég üzemeltet bölcsödét). A mindennapi élelmiszert falun is megkapod (csak drágán), a heti nagybevásárlást úgyis valami hipermarketben követi el az ember. Elég sok ember a környező településekről jár be Bp-re dolgozni, szerintem itt teljesen mindegy, hogy az illető település kisváros, vagy falu. Az más kérdés, hogy Bp. környéke sokkal jobb állapotban van, mint pl. Borsod.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.03.13. 09:48:53

@evil overlord:
Erre mondom, hogy Dawkins arrogáns. Igaza van, de a stílusa antipatikus. Szerintem az Isteni téveszmét kevesebb vehemenciával sokkal jobban is meg lehetett volna írni.
A vallási és az ideológiai (ld. politikai vallás) fanatizmus ugyanaz.

Nem azt mondom, hogy nem lehet falun élni, mert lehet, csak a fiatalok azt preferálják, ha minden közel van (munkahely, bevásárlás, szórakozás). Nem véletlen, hogy a külvárosok inkább a középkorúakat vonzzák. Húsz, harmincéves emberek inkább a beköltözésről álmodoznak és nem a kiköltözésről.

evil overlord (törölt) 2010.03.13. 13:16:36

@Lord_Valdez: Correctamundo. Ráadásul, mint tudósnak meg kellett volna ott állnia, hogy szerinte az vallásnak evolúciós okai vannak. Attól kezdve, hogy bélyegez, már nem tudós.

Úgy érzem, hogy ez magyar (KKE?) sajátosság: Svájcban, Bajorországban nem ezt láttam (bár nem sokat voltam arra).

Noname Watanabe 2010.03.15. 14:42:38

Tóta W. hiteltelen.
Eladta magát, még anno Gyurcsány idején.
Mert vajh' ki írta a MEH agitprop tanmeséjének, a Modern képmeséknek a szövegét? Tótavé. Ráadásul lapos volt a cucc, látszik, ha TWA nem anyázhat meg becsmérelhet, csak egy szájbarágós átlagfirkász marad belőle.

evil overlord (törölt) 2010.03.15. 18:46:06

@Wilbur Nárcisz-11 Swain: W mindig is a "balliberálisokhoz" állt közelebb, de a FIDESZ-t csak 2002 előtt tudta igazán hitelesen ekézni. Amúgy szerintem összekötötte a kellemeset a hasznossal (ui. tényleg hitt a reformokban).
Az elmúlt években tényleg sokat romlott (bár KGB-hez képest gyenge kezdő), az ellenzéki szerepkör talán jót fog neki tenni :)

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása