A Budai Vár évszázadai II. Az ostrom óta

Konzervatorium I 2009.09.15. 13:17

Az állam tekintélyét, a társadalmat összetartó hagyományok erejét mindig és mindenhol hatalmas és díszes épületek, a hagyomány által kialakított szertartások jelenítették meg. Helyénvaló ezért, ha a magyar állam legfontosabb közjogi méltóságai és a legfőbb állami intézmények méltó, ezeréves államiságunkat és a hatalmát rajtuk keresztül gyakorló, szabad nemzet méltóságát kifejező épületekben kapnak elhelyezést.

Írásunk első részét itt olvashatják.

Antall György írása

 

„A múltat végképp eltörölni …” – az ostrom és ami utána következett

Budapest ostroma 1944-45 fordulóján nagyon jelentősen megrongálta a Budai várnegyedet, s persze a királyi várat is, de messze nem annyira, amit az épület teljes átépítése és kibelezése sejtet. Természetesen elpusztult szinte a teljes tetőszerkezet, a felső emelet, az ablakok jó része, a kupola legalább fele, s persze a két emelet magas dísztermek mennyezetének nagy része. De semmi esetre sem pusztult el minden: egy jóval 1945 után készült képen hatalmas hangversenyzongora áll a beomlott tetejű Habsburg teremben. A berendezés jó részét persze először a németek, majd a maradékot az oroszok hordták el, de épp egy pár évvel ezelőtti kiállításon derült ki, hogy még az eredeti berendezési tárgyakból is jóval több maradt meg, mint amit akár a jól értesült érdeklődők tudhattak.

Érthető módon, a háborút követő újjáépítés során nem a királyi vár került az első helyre. Voltaképpen ez elég természetes is, először a lakóházakat és a legfontosabb középületeket kellett tető alá hozni. Ekkor költöztek a budai várnegyed teljesen elpusztult kormányzati épületeiből a pesti oldal jobban megmaradt hivatali és banképületeibe a minisztériumok is. (1945 előtt a budai várban volt a Külügy-, a Belügy-, a Pénzügy- és a Honvédelmi Minisztérium, s persze a Sándor-palotában a miniszterelnökség, a kormányfő lakása és kabinetirodája.)

A baloldal kedvenc témája a múlt és a jövő harca. Ez a harc sose dúlt élesebben, mint az 1945 utáni években. A budai királyi várat még csak alaposan kibelezték, de az egykori porosz királyság szimbólumait, a berlini várkastélyt, a potsdami városi palotát, sőt még a königsbergi várat is felrobbantották, s helyükre többnyire hihetetlenül otromba épületeket emeltek. (Ami Königsbergből Kalinyingrádot csinált) Ehhez képest Budapest még egész jól járt. A lengyelek persze mások voltak, még a lengyel kommunisták is. A varsói királyi várat a felkelés után, 1944-ben a németek szisztematikusan felrobbantották, így egész a hetvenes évek elejéig csak az alapozást jelölték az aszfalton betoncsíkokkal. (A varsói vár 1910-ben1939 előtt; a romok 1945-ben, s az újjáépített vár napjainkban. „Hiába, a lengyel az egy nemzet, a magyar az nép, a …. – s itt egy délkelet-európai nép megjelölése következett – meg csak egy foglalkozás”, mondogatta AJ.)

A budai királyi vár sorsa már csak a kommunista hatalomátvétel, vagyis 1948 után kezdte a politikát foglalkoztatni. A középkori maradványok nagy szerencséjére, s az újkori épületek pechjére, a régészek és a középkoros építészek – Gerevich László, feltáró régész és Gerő László tervező építész – erősek, koncepciózusak, s főleg bátrak voltak. Meg a középkori magyar történelem mégiscsak kevesebb politikai aktualitást hordozott magával, mint az akkori nagyon is friss közelmúlt. Nem árt tudni, hogy az 1945 előtti múlttal történő radikális, a szimbólumokra is kiterjedő leszámolásnak aránylag széles, s messze a kommunistákon is túlmutató támogatottsága volt az országban- pl. Bibó István és a baloldali értelmiség egésze. Túl látványosan omlott össze az ország 1944-ben, s túl nyilvánvalóan mondott csődöt az uralkodó elit ahhoz, hogy bárkinek eszébe jusson a múlt árnyain merengeni. Ennek nagyon sok, szinte felmérhetetlenül sok kulturális jószág esett áldozatául. Hogy mást ne mondjak, gyakorlatilag minden vidéki kastély és kúria, azok szinte teljes berendezése, az évszázados műgyűjtemények és a kastélyokban őrzött családi levéltárak szinte teljes egésze.

Az újkori, s különösen a XX. század elején befejezett, tehát alig 40 éves királyi várnak – ami fiatalabb volt akkor, mint én most – így alig volt barátja. Hasznosításával kapcsolatban mindenféle vad ötlet felmerült. Az első ötlet a magyar Kreml létrehozása volt, ahol együtt tanyázhattak volna a kommunista párt, valamint az állam és a kormányzat központi szervei és tisztviselői. Szerencsére, Sztálin 1953-ban meghalt, s budapesti helytartói már nem mertek nekifogni a nagy tervnek. Így maradt az épületek kulturális célú hasznosítása. Az ötvenes évek, majd pedig a hatvanas évek elején egymást követő tervvariánsok készültek, mire eljutottak addig a variációig, amelyet nagyjából ma is ismerünk. Legtovább az új kupola megtervezése tartott. Sokáig az esztergomi, illetve egri bazilika kupoláját utánzó klasszicista variáció tartotta magát, majd végül is lehorgonyoztak az olasz – római barokk – kupola megoldásokat utánzó mostani variáns mellett. (Ami, mint mondtam, kívülről nem is a legrosszabb. Sőt.)

Az újjáépítés és átépítés vezető tervezői az akkori időszak valóban nagynevű, modernista építészei, Kotsis Iván és Janáky István voltak. A királyi vár belső tereinek sorsa valamikor az 1950-es évek végén pecsételődött meg. Ekkor születhetett döntés arról, hogy a történelmi tereket elbontják, s helyükre – ahogy az idő tájt fogalmaztak – „modern, funkcionalista” – terek kerülnek. A helyreállítás legfurcsább része az volt, hogy míg az épület külső kialakítása során elég szabadon kezelték a neobarokk stílust, s soha nem volt épületrészeket emeltek, stíluselemeket használtak, addig a belső terekben a még helyreállítható elemeket is lebontották. A háborút követő helyreállítások során – különösen persze Németországban, az 50-es és 60-as években – gyakorta állították helyre a történelmi épületek külső falait, miközben idegen testként, teljesen modern épületbelsőket alakítottak ki. Így jártak templomok, várak, kastélyok, de még régi lakóházak is, amelyeket azután sokszor az 1980-as években kellett immár másodszor, az eredetieknek inkább megfelelő alakban helyreállítani. A budai várban azonban elbontottak és építettek valami újat, barokk stílusban. Így például annak az udvarnak, ahol a Mátyás-kút van, minden oldala az 1960-as években tervezett neobarokk mű. Nem mondom, hogy rosszabb, mint az eredeti, de mégis csak hamisítvány.



A helyreállítás mikéntjének, főleg pedig a még megmenthető épületrészek és berendezési tárgyak elpusztítását már az 1960-as évek második felében sok kritika érte, de akkor már késő volt. Czagány István a budavári palotáról és a Szent György-téri épületekről írott könyvben, már 1967-ben szóvá tette a dolgot.

Czagány figyelmeztetése a jövőre nézve is eredménytelen maradt. Az 1960-as évek közepén még állt a tér másik oldalán, a Sándor-palotával szemben a Teleki grófok egykori klasszicista palotája, amelyet a XX. század elején az alcsúti Habsburg főhercegek számára igen otromba, s nagyzoló eklektikus stílusban átépítettek. Czagány még azt tervezte, hogy a romok alól kihámozzák mindazt, ami a szép arányú klasszicista palotából megmaradt, s helyreállítják, így a másik oldalról is lezárják a teret, hogy az megőrizze eredeti intim hangulatát. A terv azonban papíron maradt csak, s a Teleki-palota osztozott a vele szomszédos királyi istálló épületének és a többi kisegítő épületnek a sorsában, lebontották, s a helyén ma a romkert egy része van.

Az állam méltósága

Az állam tekintélyét, a társadalmat összetartó hagyományok erejét mindig és mindenhol hatalmas és díszes épületek, a hagyomány által kialakított szertartások jelenítették meg. Helyénvaló ezért, ha a magyar állam legfontosabb közjogi méltóságai és a legfőbb állami intézmények méltó, ezeréves államiságunkat és a hatalmát rajtuk keresztül gyakorló, szabad nemzet méltóságát kifejező épületekben kapnak elhelyezést. A Sándor-palota tervezett helyreállításával kapcsolatban 1992-93 körül az akkori kormány politikai, s főleg értelmiségei ellenfelei a Kádár-korszak legrosszabb reflexeire apellálva ezt a "pöffeszkedés jelének" nevezték, mondván, hogy a miniszterelnök majd onnan fogja sanyargatni a népet.  („Hol leszek már, mire elkészült a Sándor-palota,” jegyezte meg rezignáltan a halálos beteg kormányfő.)


A törvényhozás, az államfő és a kormány központi hivatalait szinte minden országban külön-külön helyezik el, ezzel is kifejezve a hatalmi ágak elkülönülését. Nagy szerencse, hogy az Országház jelentősebb sérülések nélkül megúszta Budapest ostromát, s így az Országgyűlés otthona maradhatott. A Budai Várban levő kormányzati épületek nagy része az ostrom alatt elpusztult vagy használhatatlanná vált, ezért az újjászerveződő magyar állam intézményei a pesti oldal aránylag jobb állapotban megmaradt épületeibe, irodaházakba, banképületekbe és olykor lakóházakba költöztek be. Tildy Zoltán, az újonnan megválasztott köztársasági elnök, az Esterházy (ma Puskin) utcai volt Festetics palotában lakott, és hivatala is ott volt, míg a miniszterelnökség rögtön az Országházban alakította ki hivatali helyiségeit. Az Országgyűlés, az államfő és a kormányfő "társbérlete" az Országház épületében nem annyira az 1950-es évek budapesti lakásviszonyait, hanem az akkori és 1989-ig érvényesülő államfelfogást tükrözte.

A népi demokrácia hosszú négy évtizedében a politika tényleges irányítói nagyon ritkán jelentek meg az emberek előtt. Kádár János személyiségéből következően pedig az állami reprezentáció a minimálisan szükségesre szorítkozott. Így nem épült vagy épült újjá államfői rezidencia – Losonczi a szomszédunkban, egy modern villában lakott –, s nem készült rendes kormányzati vendégház sem. Az állami rendezvények mind az Országházban voltak, a külföldi állami vendégeket pedig a Béla király úton, a nagy parkban levő szálló épületében helyezték el. A helyzet a rendszerváltozás után sem változott, így 1993-ban a Béla király úti vendégszállóban lakott II. Erzsébet királynő és kísérete is. Az épület minden elképzelhető szint alatti. Mint valami rettenetes, 80-as évek elejei szakszervezeti üdülő, barna faburkolattal, sötét üvegekkel, nagy sárga üveg csillárokkal és hatalmas modern bőrfotelekkel berendezve fogadta a windsori várból érkező brit uralkodót. Egy ilyen szép városban, egy ilyen régi európai országban.

A brit uralkodó látogatása óta már 18 év telt el. A köztársasági elnök hivatala már nyolcadik éve a Sándor-palotában van, de az elnöki rezidencia kérdése máig megoldatlan. A miniszterelnök és kabinetirodája még mindig az Országházban vannak, s az utolsó három baloldali kormányfő pedig inkább a saját villájában maradt, s nem költözött be a Béla király úti kormányzati lakótelepre.

Egyszer talán majd kicserélik a budai királyi palota stílustalan nagytáblás ablakait az épülethez jobban illőkre, de többi, az újkori történeti terek akár egy részének a helyreállítása teljesen esélytelennek tűnik az országot sújtó, s tartósnak ígérkező gazdasági válság idején.

Szerző: Antall György


A bejegyzés trackback címe:

http://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr831371233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.15. 15:38:58

Onnan fogja sanyargatni a népet - naná, mintha a sanyargatáshoz szükség lenne egy "pöffeszkedő" rezidenciára. Népet sanyargatni barlangból is lehet. Úgy tűn, a balos értelmiség csak az olyan vezetőt tudja elképzelni, aki kádári és gönczi módon a nép közé jár, jópofiskodik, A Nép barátja, hogy Marat lapjának címét idézzem. Ha valaki megadja a módját, és címéhez méltó tiszteletet követel meg, ala Sólyom, akkor azt nagypofájú feudális úrnak nézik. Azt nem értem, ha így irtóznak a hatalomtól a baloldalon, akkor miért is ragaszkodnak hozzá annyira.

drkovax 2009.09.15. 17:21:48

@SzilvayG (dszg): Nem az a lényeg, hogy a "címéhez méltó tiszteletet követel meg", hanem az, hogy saját maga, a saját viselkedésével megadja a méltó tiszteletet. És ezt nem tette meg sem Kádár, sem Göncz.

Harald Blåtand 2009.09.16. 09:41:08

Nagy kár, hogy nem bontották el a rommá lőtt palotát. Soha vissza nem térő lehetőség lett volna a középkori vár teljes feltárására, most lehet várni a következő háborúra, ami lekapja a hegy tetejéről azt a barokk förmedvényt, meg remélhetően ugyanígy az esztergomi bazilikát is.

dr. Sigmund Fraud 2009.09.16. 15:37:41

@SzilvayG (dszg): "Úgy tűn, a balos értelmiség csak az olyan vezetőt tudja elképzelni, aki kádári és gönczi módon a nép közé jár, jópofiskodik"
Ez nem a balos értelmiség heppje, hanem sajnos a teljes magyar közvélemény igénye.
Az állítólag "tiszteletet megkövetelő" Sólyom nem is álmodhat olyan népszerűségi mutatóról, mint Göncz. Persze ő nem is álmodik ilyesmiről, nem arra utazik, hanem az általa fontosnak vélt értékek követéséről. Az hogy ennek túl sok eredménye/hatása nem látszik, az annak a következménye, hogy sajnos össze vagyunk zárva 10 millió plebejussal.
Itt bizony az etalon a paraszttal pörköltöző miniszter.
És ezt csak erősíti az összes disznóvágással összekötött kihelyezett kormányülés, panelban melóscsaláddal ebédelés hogy jobbra nézzek, vagy Gy.F. levesfőzéi tanácsadása és mármár Mátyás-királyi elveszettgyerek-megtalálós elmebaja, hogy balra.

dr. Sigmund Fraud 2009.09.16. 15:40:21

@drkovax: Egyébként a tiszteletet kikövetelni nem lehet. Csak kiérdemelni.

méhészborz · http://debi.blog.hu/ 2009.09.18. 15:25:05

A (két) post kiváló, gondos,alapos munka.
Kár, hogy a kommentek elrontják...(tudom, ez a komment is)

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

  • Hibás feed URL.

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc