Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Bächer Iván: "A fasisztákra fogok szavazni"

Ron bácsi I 2009.08.17. 13:25

Jó kis botrány van kibontakozóban: a hosszú évek óta rendszeresen a Népszabadságba publikáló Bächer Iván, akinek könyveit is a Népszabadság Könyvek kiadó adja ki, írt egy tőle megszokott, nem túl izgalmas, kissé slendrián szösszenetet, amiben a szocialistákat ekézi, elég keményen (utóbbi tőle nem megszokott). Aki nem  halott volna Bächerről: az eladott példányszámokat tekintve sikeres, harmadvonalbeli, középszerű íróról van szó. Szereti az olyan egyszerű fogásokat, mint a hatásvadászat és a túlzás, ám igencsak kiverte a biztosítékot, amikor MSZP-kritikáját azzal zárja, hogy "szavazzunk a Jobbikra."

(A funkcionális analfabétáknak: nem, Bächer nem lett jobbikos, és nem lett fasiszta sem. Bächer a szocikból 'őszintén' kiábrándult, a Jobbikot meg csak írói fogásként, és a helyzet abszurditását kiemelendő ajánlgatja.) Lett ezen nagy felhördülés, a Népszabadság visszadobta az írást, az valahogy elkezdett az interneten keringeni, végül a sajtóetikát rendre újraértelmező Magyar Hírlap Bächer megkérdezése nélkül lehozta a szöveget. (Részletek itt, ahol kiderül, hogy Vörös T. Károlynak is szövegértési gondjai akadtak, amikor azt mondja, hogy "Nem értem, hogy juthatott idáig egy ilyen végtelenül tehetséges ember"...)

Íme tehát az ominózus írás, előtte még megjegyzésként csak két dolgot fűznék hozzá. Az egyik, hogy ismét lelepleződött a végtelenül gusztustalan pártsajtó működése: ha ütközik az MSZP érdekeivel, a Népszabadság még saját szerzőjének írását is visszadobja. A Magyar Hírlap pedig, ha ezzel a szocialistákat támadhatja, egy abszolút baloldali szerző kritikus írását is hajlandó lehozni, a szerző tudta nélkül. A másik megjegyzés: kicsit elmélkedjünk Bächer ideologikus gondolkodásmódján is, aki a világot csak antifasiszta-fasiszta szembenállásként tudja értelmezni. És azon is el lehet gondolkozni, hogy miért nem jutott mondjuk Bächernek eszébe az, hogy ha a szocialisták hozták ránk a fasizmust, akkor talán a Jobbik elleni küzdelmet bízzuk rá a Fideszre, az MDF-re, az LMP-re?

Séta

 

A fasisztákra fogok szavazni, döntöttem el, mire a Körútra kiértem. A fasisztákra leszek muszáj szavazni. Nem tehetek majd mást. Rájuk kell szavaznia minden tisztességes, demokratikus magyar polgárnak. Másképp nem lesz soha tisztességes, demokratikus polgári Magyarország.
Túl kell esni rajtuk. Emberek fognak meghalni, amint hogy már eddig is haltak meg emberek. Valószínűleg még sokan fognak meghalni, egészen pontosan: sokan lesznek megölve.
De polgárháború az nem lesz. Ahhoz két fél kell. Itt viszont csak egy van, csak egy veselkedik, csak egy akar vért, és csak egynek van fegyvere. Mert fegyverkeznek, ez immáron kétségbevonhatatlan tény.
Tulajdonképpen akkor kerekedtem fel, akkor indultam mégis útnak, amikor elébem tették a dokumentet: fegyverkeznek. Ügyesen, okosan. Olyanokat toboroznak, akiknek van fegyverviselési engedélyük: obsitos rendőröket, katonákat, biztonsági őröket, derék vadászokat.
Sejtettem ezt, de most már meg is bizonyosodtam róla. Gondoltam, akkor mégis elnézek.
Aznap délelőtt jött a levél, civil szervezettől, fölhívás antifasiszta tüntetésre, kétségbeesett, dörgedelmes szavakkal, eddig és ne tovább, nem tűrhetünk tovább, tenni kell, föllépni, tiltakozni, megmutatni, hajrá Fradi, és így tovább.
Azt nem értettem, miért a zsinagóga elé kell szervezni egy antifasiszta tüntetést, mi köze az antifasizmusnak a zsinagógához, de gondoltam aztán, ott volt hely, elvillamosoztam, troliztam szépen addig.
Aztán, mikor odaértem, már oldalogtam is tova. Jó, ha harmincan álldogáltak ott, de ami a nagyobb baj: rögtön a főhelyen egy szocialista politikus feszített.
Hát azt már nem.
Már mentem is a Wesselényi utcán a Nagykörút felé.
Akik a nyakunkra hozták a fasizmust, azokkal nem fogok együtt tüntetni ellene.
Hát mi közöm lehet nekem ezekhez, ezekhez a hitvány, gyáva senkikhez? Akik tömeggyilkosoknak emelnek állami díszsírhelyet, és aztán azt koszorúzzák rendületlenül?
Eddig azt lehetett mondani legalább: egyik is lop, másik is lop, de emezek legalább nem rasszisták, nem nácik. Radnóti gyilkosának díszsírhelye, Dunaszerdahely és Miskolc után már nem lehet mondani ezt se.
Ők antifasiszták? Hát ők idézték a kórt elő. Gyávasággal, kulturálatlansággal, hitványsággal és mindenekelőtt: az eszelős korrupcióval.
Ahol felbukkannak, ott lopás esik. Metró: lopás. MÁV: lopás. Posta: lopás. Autópálya: lopás. BKV: lopás. Villamos művek: lopás. Margit híd: lopás. És ez itt, a hetedik kerület: lopás.
Nem tudnak lopás nélkül lenni már.
Javíthatatlanok.
Átballagtam a Rumbach Sebestyén utcán, és újra elámultam a romvároson. Amelynek polgármestere lassan fél éve börtönben ül. Miről beszélünk? Nincs miről beszélni. Ezek javíthatatlanok. Szili Katalin fog újítani majd. Aki olyan, mint a cigány lova; újra és újra nekigyalogol a falnak, de nem vak, csak bátor.
Megyek a Dob utcán, és arra gondolok: ha én ennyire utálom őket, mennyire utálhatják őket a többiek.
Odaérek a kiglancolt Gozsdu udvar kapuja elé. Kivételesen nyitva van. Mert nem szokott nyitva lenni. Nehogy átjárjon valaki a világörökség átjáróházán. De úgy látszik, rájöttek, hogy ez senkit sem zavar. Lakója ugyanis nincsen a házmonstrumnak. A boltok, irodák is kivétel nélkül üresek. Beleloptak a romvárosba egy kísértetházat. Végigsétálok a Király utcáig. Kong a ház. Megcsinálták a semmit.
Nem kár értük.
Jöjjenek a derék nácik. Legalább tiszta lesz minden. Tiszta lesz a mocsok. Borzalmas lesz, de egyértelmű.
Ballagtam a rommá tett romvárosban a Kiskörúttól a nagy felé.
Némely romon vakító tábla jelzi: műemlék. A városvédők igyekezetének kicsiny kis nyoma. Rájuk sem hallgattak, amint hogy nem hallgattak senkire. És nem hallgatnak még ma sem. Elveszítenek mindent és mindenkit, de nem zavarja őket.
Eszembe jut, mennyi fiatal volt 2006-ban a két választási forduló között az Andrássy úti nagygyűlésen.
Egy év se kellett és elzuschlagosították őket.
Az akkori ifjúszocialisták tömegesen mentek panaszra a szocialista tótumfaktumokhoz: jelezték, hogy van itt egy fiatalember, aki lop, csal és hazudik, és tönkre fog tenni mindent. A „nagy öregek” meg összehívták az ő etikai bizottságukat, aztán mosolyogtak atyain: ne törődjetek vele, menjetek csak szépen haza, gyerekek.
És a gyerekek elmentek.
Csak éppen nem haza. Otthagyták a hitvány pártot, és elmentek szépen tanulni, üzletelni, elmentek külhonba zömmel; az egyetemisták, a fiatalok, a műveltek, a nyelveket tudók elmentek mind.
2006-ban ezerkétszáz ifjúszocialista volt, egy évre rá nem maradt ötven se belőlük.
Így fiatalítottak Hillerék, Lendvayék, Sziliék. Akik most újítanak. Eddig mit csináltak?
Hagyták, hogy csinálja az emberük tovább. És most hagyják, hogy a börtönben rohadjon el. Nekik nincsen közük, ők nem tudtak semmiről. Rájuk szavazzak? Akik a maguk emberével is így bánnak el? Hát nem.
Jöjjenek a nácik. És akkor ezek elmennek legalább.
Nézem a Zeneakadémiát. El fogják lopni ezt is, ha maradnak. Csinálnak belőle szállodát. Mert ellopnak mindent, ami érték, ami kultúra, ami magyar.
Kisütés. Azt mondják, hogy a laptopok akkumulátorát ki kell sütni néha. Teljesen. És akkor lehet újra tölteni, lehet kezdeni mindent elölről. A nulláról. De ahhoz le kell nullázni az egészet.
Hát azt kell csinálni itt is. Ha öt képviselőjük marad, akkor az az öt régi lesz. Azok, akik miatt ide jutottunk. A fasizmus küszöbére.
És annyi pofon, padlófogás után, csinálják tovább.
Javíthatatlanok és menthetetlenek.
Egyféleképpen lehet szabadulni tőlük. A Jobbikra kell szavazni.
Kiérek a Körútra, megnyugodva kapok a villamosra.
Talán ma még haza is érek.



Bächer Iván

(Mi a szöveget innen szedtük. A Bächer által is említett Hunvald-sztorihoz jó kis háttérinformációkat a volt budapesti főépítésszel, Schneller Istvánnal készült interjúnkban találsz. Bächer második cikkéről meg itt írunk.)


A bejegyzés trackback címe:

http://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr371314872

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Iván a zongoránál 2009.08.18. 12:29:41

Annyira, de annyira uborkaszezon van, hogy még a Népszabadság és egyik publicistája/fő/almunkatársa közötti összezördülés/félreértés/kibékülés is hírértékű. A sztori alapja eléggé ismert már: Bächer Iván valamelyik barátja fasisztákkal barátkozik, és e...

Trackback: Bacher, der Macher 2009.08.17. 13:46:35

Előszó: umlautos A-m nincsen! Mandiner.hu, blogajánló, Navracsics Tibor értelmezi Bacher Iván írását. Ő még érti, ám ad neki perdületet, és onnantól már nem értik. Ahogy Bacher írását sokan már eredetiben sem értik a közreadó oldalon. Bacher nem arró...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Bell & Sebastian 2009.08.17. 13:42:41

Milyen név ez a Bächer Iván? Német-orosz?
Akkor jó lóra tett, nyerni fog! Lát a jövőbe!

(valaki szóljon a lengyeleknek, már megint darabolás lesz...)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.08.17. 13:51:47

Fordul a szélkakas, egyre több balos fedezi fel magában a szunnyadó konzervativizmust?

akak 2009.08.17. 14:08:34

becher jótollú publicista, csakúgy, mint bayer

dunabeat. 2009.08.17. 14:14:15

Nem tudom, mennyire ismeri Bächer műveit, aki középszerű írónak minősíti, szerintem a Kezdőbetűk még egész jó, annak idején volt néhány kiváló novellája.
Újságírói tevékenységéről sajnos nem tudok ilyen elismerően szólni, helytálló az a megállapítás, hogy szinte kizárólag a fasiszta/antifasiszta törésvonal mentén képes gondolkodni. (Ráadásul mindezt már könyveibe is beemeli, pl.: a Zónázó című, vonatozásos történeteiben külön fejezetet szentel egy - a vonaton gyűlölködő - jobboldali nőnek. Maga a könyv amúgy pocsék.)

"a Jobbikot meg csak írói fogásként, és a helyzet abszurditását kiemelendő ajánlgatja."

Na ez az, amiben nem vagyok biztos. Bächer politikai jellegű írásaiból süt a Fidesz iránti gyűlölet, és hiába kerestem bennük az iróniát, annak nyomára máig nem bukkantam.
Lehet, hogy funkcionális analfabéta vagyok, de simán el tudom képzelni, hogy a szocikban őszintén csalódott, és a Fideszt annyira utálja, hogy... De ebbe még belegondolni is szörnyű... Hát már Bächer elvtárs is...
Itt tényleg barna eső szemetel!

Ron bácsi 2009.08.17. 14:18:18

@dunabeat.: "Nem tudom, mennyire ismeri Bächer műveit, aki középszerű írónak minősíti, szerintem a Kezdőbetűk még egész jó, annak idején volt néhány kiváló novellája."

Ismeri.

A magyar irodalmi életben meg majdnem mindenkiről leírják, hogy "volt néhány kiváló novellája".

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2009.08.17. 14:28:02

@dunabeat.: "helytálló az a megállapítás, hogy szinte kizárólag a fasiszta/antifasiszta törésvonal mentén képes gondolkodni"

Vagyis megérdemli azt a logikai kényszerpályát, amelyikre rákerült.

mildi 2009.08.17. 14:41:22

"Az egyik, hogy ismét lelepleződött a végtelenül gusztustalan pártsajtó működése: ha ütközik az MSZP érdekeivel, a Népszabadság még saját szerzőjének írását is visszadobja." wtf?! végül is ki látott már olyat, h egy újság saját szerzőjének írását is visszadobja, biztos példa nélküli....de persze, ha népszabó tesz ilyet, akkor az már gusztustalan seggnyalcsi....
+ ugyan mondjál már kis hazánkban egyetlen, magát normálisnak, hitelesnek etc tartó on/offline újságot, ami a jobbikra való szavazásra buzdított volna!

bächer amúgymeg -gondolom- qrvamérges. van neki miért. megértem. ilyen esetben rajzolgatni kell a szavlapra, nem jobbikra szavazni. agyára ment a langyos sör.

clownfish 2009.08.17. 14:52:44

Ron bácsi Bächerről: "Szereti az olyan egyszerű fogásokat, mint a hatásvadászat és a túlzás"

Ron bácsi: "Bächer Iván: "A fasisztákra fogok szavazni"...
...amikor MSZP-kritikáját azzal zárja, hogy "szavazzunk a Jobbikra."...
...nem, Bächer nem lett jobbikos, és nem lett fasiszta sem. Bächer a szocikból 'őszintén' kiábrándult, a Jobbikot meg csak írói fogásként, és a helyzet abszurditását kiemelendő ajánlgatja"

blikk: "Kiszel Tündének leégett a szemöldöke!!!...
...mivel legújabb 2009-es naptárának első példányát bepörkölte a lézernyomtató."

haladj te is tovább a minőségi publicisztika rögös útján, és elérhetsz a móricka-nirvanába.

akak 2009.08.17. 15:11:29

@clownfish: pláne, hogy a Konzervatórium fideszes pártposztok tömkelegét adja ki magából. Becher ír házakról, utcákról is, eléggé jól.

jan 2009.08.17. 15:34:15

Bachernek azért a javára írandó, hogy nagyon szereti a magyar kultúrát, és különösen odavan Erdélyért, azon belül is Kós Károlyért. (Én se találom az umlautot.)

mildi 2009.08.17. 15:51:57

@jan:
ä a+altgr
Ä e+altgr

HaKohen 2009.08.17. 15:57:09

@dunabeat.:

"...hiába kerestem bennük az iróniát, annak nyomára máig nem bukkantam.
Lehet, hogy funkcionális analfabéta vagyok..."

Az utóbbi mondatoddal egyetértek az előbbi mondatod mián.

Ennyit Bächer Ivánról. (umlaut ä, az én billentyűzetemen AltGr + A)

HaKohen 2009.08.17. 15:59:31

@mildi:

Bocs, de még nem volt itt a te szöveged, ami ráadásul teljesebb, mert a verzál Ä-t is tartalmazza. (Habár ez nincs benne a Bächer nevében.)

Vidéki 2009.08.17. 17:13:35

Nagyon jól jellemzed: „hogy (Bacher) szinte kizárólag a fasiszta/antifasiszta törésvonal mentén képes gondolkodni.”

Akinek a gondolatmenete nem egyezik az övével, arról szemrebbenés nélkül kijelenti, hogy „náci”, vagy „fasiszta”.

Lehet-e egy ilyen elvakultan, egyoldalúan gondolkodó ember egyetlenegy szavát is elhinni?

„Bächer politikai jellegű írásaiból süt a Fidesz iránti gyűlölet.”

Radnóti írta kora emberéről:

„Míg tévhitekben tajtékzott téveteg,
Befonták életét vad kényszerképzetek.”

Bereznay András (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net/ 2009.08.17. 17:50:24

Az írással először akkor találkoztam amikor egy ismerősöm megküldte. Így kommentáltam:

Elolvastam. Sajnos. Illetve nem sajnos, mert legalább a hülyeség paletta amit a hazában látok még egy árnyalattal gazdagodott.

Eddig olyan jókat modott ez a Backer Iván? Miért pont ez a marhasága lett figyelemreméltó? Mert még nagyobb?

Micsoda észveszejtő embertelen állati butaság kell egy ilyennek a leírásához? A tisztánlátásnak a teljes hiánya, a görcsös mindenáron valamit szavazni akarás, érzelmileg, hogy ha rossz, legyen még rosszabb, majd most megmutatjuk? Le nem tudom írni azt a megvetést amit ez iránt érzek. Hogy az MSZP-t jól írja le, nem jelent semmit.

Ugyanaz az önpusztító logika, amivel tömegek lódultak ét 1994-ben a négy évvel korábban nagyon elutasított MSZP-hez. Pontosan ugyanaz az ostoba, indulati, valamit, csak egy érzést értelmetlenül megmutatni akarás. Aztán mit mutattak meg? Saját tehetetlenségüket, kezdeményezésre képtelenésgüket, egy mazochista érzést, képlékeny massza jelleget.

Állandóan csak a még rosszabb felé menés haladása. Nagyon rossz nézni.

Pedig lehetne megállni, megbeszélni egymással, hogy ezt a rendszert úgy ahogy van le kell húzni, meg kell szüntetni, majd mi, emberek építünk magunknak újat helyette. Ehelyett botorkálnak egyik csapdából a másikba, egyik csöbörből a másik vödörbe, egyre keserűbben, egyre rosszabb föltételek között, egyre több gazságot fgadva el. Mert hiányzik a bátorság az egyetlen kiútra, a saját kezdeményezésre. Addig nem megy el a képzelőerő. Az naívság. Az fantázia. Csak szavazni tudunk, hogy valami változzon, gondolkozni nem, hogy annak van-e értelme. Mert megmondták, hogy a szavazás az út, okosak mondták, hát engedelmeskedünk, nehogy ne legyünk elég demokraták. Ennyi félrevezetettség, már lassanként hihetetlen nekem. A magyar nép úgy ahogy van elveszetette a józan eszét.

Örülő Vincent 2009.08.17. 18:04:09

@Bereznay András: Ember, Bacher Ivan nem fog a Jobbikra szavazni. Jonathan Swift pedig nem akart ragut fozni az ir kisdedekbol.

Csomorkány 2009.08.17. 18:55:48

@Bereznay András: És részemről nálad a pont. Meg annál (talán mildinél), aki leírja, hogy aki ennyire kiábrádult, az rajzoljon virágot a szavazólapra, azután csináljon valami saját dolgot, amivel használ ennek az országnak.

Ha egy szoci szavazó eljut idáig, akkor van remény. Be kell valljam, én FIDESZ-szavazóként szintén elég közel állok a virágrajzoláshoz, de most még adok nekik egy esélyt.

Aki csak azért szavaz a Jobbikra, mert a többi pártból kiábrándult, az idióta a szó eredeti, görög értelmében: nem érdeklik a köz dolgai, csak a saját hasfájása.

Akinek egy újságcikk tanúsága szerint csak odáig terjed a látóköre, hogy ezzel ironizáljon, annak a látóköre hogyismondjamcsak, szűk.

zenebono 2009.08.17. 19:23:10

@Vidéki:

Nem lehetne pontosan idézni Radnótit?:

"s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek."

jános515 2009.08.17. 19:42:44

Hát akkor én egy idióta vagyok mert én a Jobbikra fogok szavazni! Hogy miért? Azért mert a mostani politikai elitnek nevezett zsivány banda, csak magával és nem az országgal foglalkozik.Amellett meg ténylegesen teszek a köz dolgaira, mert ö is tesz rám! Ugyanakkor mit jelent az hogy a köz dolgai? Mert ha a politikusok szemétségeire , lopásaira, gátlástalan és gyomorforgató tevékenységükre gondolok, akkor nem a hasam fáj, hanem hányingerem van tölük! És mit tudok tenni? Semmit, mert ez a demokráciának nevezett sz@rság, minden csak nem demokrácia! Ettöl még a Kádár rendszer is tisztességesebb volt! Azonkivül, talán a Jobbik az a képzödmény aki akik nem sározódtak be, a " gengszterváltás "utáni idökben, akik nem loptak csaltak, hazudtak( igaz, nem is volt lehetöségük rá). Azonkivül, ök azok akik védelmükbe vették a vidéki kisembert, amikor az államhatalom jogrendje és rendörsége nem foglalkozott vele, mert más dolga volt-- lopni kellett és marakodni a hatalomért, a boritékokért, az autókért és a zsiros helyekért! Akkor tényleg én vagyok az idióta? Vagy azok akik nem értik és érzik hogy ebben az országban már nincs semmi, ami valaha a miénk volt, hogy a demokrácia cimszó alatt emberek lettek, a " spontánprivatizáció" után milliárdosok? Nos, hogy is van ez az idiótizmus, vagy hasfájás? Csak megnyugtatásul, talán azok a szük látókörüek, akik azt hiszik hogy mindig, mindent jobban tudnak mint a másik és még emellé, cimkéznek is!

Bereznay András (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net/ 2009.08.17. 19:59:39

Ugyanazok a problémáim a helyzettel, mint neked, de ha jobban megnézed rájöhetsz, hogy a jobbik minden csak nem demokratikus alternatíva. Úgy nézem semmi másról nincs szó, mint, hogy a konjunktúrát kihasználni igyekezve egy újabb társaság kér részt a koncból, és a beszállásával viszi tovább magát a rendszert. Rendes ember nem beszáll újabb párt alapításával, hanem a csapdát számolja föl. Emlékszel még mi volt a Jobbik problémája a hozzá különben nagyon közelálló MIÉP-pel? Összevesztek a pénzen. Gondold meg. Gondolja meg mindenki.

Bell & Sebastian 2009.08.17. 20:16:17

@jan:

Húzd át a karaktertábláról.
(jobbkezes svasztika, sarló-kalapács is van, de attól leáll a blogmoci) :)

Örülő Vincent 2009.08.17. 20:55:48

@Bereznay András: Mi baj van a tartalmával ? Ez ún. megmondósprovokatívérzelmikitörés jellegű publicisztika akart lenni a Népszabiban. Van igazsága ? Van. Akár akkora is, hogy megmondósprovokatívérzelmikitörést produkáljon. Ez izlés dolga. Én speciel megértem. Nincs ezzel az írással semmi baj, szerintem ezt le lehetett volna hozni a Népszabiban, hagy pattogjon a Gréczy.

Az, hogy a Magyar Hírlap simán ellopja más ember szellemi tulajdonát, az egy másik dolog.

jános515 2009.08.17. 21:04:22

András! Igazad van, de ha már 20 éve csak azt látjuk, hogy a " demokrácia(?)" mögé bujva, megy az etetés, a vakitás, miközben milliárdok mennek zsebbe, nap mint nap, akkor nincs tovább megértés és türelem. Inkább jöjjön valaki, vagy valami -de ezt a megélhetési politikusi réteget, ezt az uram-bátyám féle kótya-vetyét, amely nyálcsorgatással jelenik meg,- eltünteti. Mert a ma jelenleg regnáló pártok mindegyike korrupt, képmutató, hazug és gerinctelen csaló.Ettöl és még akkor nem beszéltem a közbiztonságról--bármi jobb, mint a mostani langyos, átláthatatlan, zavaros viz. Aki halászik benne, annak jó. De akkor mivelünk, az országgal, a gyerekeinkkel , az unokáinkkal mi lesz?Vagy várjunk? De mire és meddig?!

zöld hold (törölt) 2009.08.17. 21:15:41

Egy halk megjegyzés:
Bächer Iván nem harmadvonalbeli, és nem középszerű író.

Bächer Iván a 8 legkiválóbb újságíró egyike.

Lehet tippelni a többi 7-re. :)

Bereznay András (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net/ 2009.08.17. 21:27:22

@Örülő Vincent:

Hogy mi baj van a tartalmával, arról láttad mit gondolok. Nincs hozzátennivalóm.

Nem értünk egyet abban, hogy igazsága van.

Abban igen, hogy a Magyar Hírlaptól az eljárás egyszerűen hihetetlen, de ahogy nagyon helyesen mondod, az egy másik dolog. Az nagyon rokonszenves Bächer-től amit olvastam, hogy mondott, hogy nem perli be, mert azzal elismerné, hogy Magyarországon van jogrend. Viszont ezt szerintem nem jó összekeverni az írással magával, mert ahogy mondtad.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2009.08.17. 21:40:04

A, lehet Bächer hülyeségeket ír, de újságíróként nagyon jó a szociriportjai pl kiválóak.
B, Ez egy publicisztika, a népszabi megteheti, hogy visszadobja, inkább az indoklással van gond.
C, az a válsága a baloldalnak, hogy nem látják azt amit Bächer ír.
D, az a baja a jobboldalnak, hogy azt hiszik, Bächer csak az MSZP-ről ír.

Bereznay András (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net/ 2009.08.17. 21:40:44

@jános515:

Ismered a közmondást, hogy a kétségbeesés rossz tanácsadó. Nem tudok jobban egyetérteni az állapotokról, de akármennyire is kivan az ember, nem ok, hogy valami fölismerhetően rossz felé forduljon, csak mert az ígér. Éppen elég ígéretnek dőlt már be a magyar nép.

Talán láttad, hogy milyen elképzelésem van arról, hogy mire várjunk és meddig. Pontosabban ne is várjunk. Tapasztalatból tudom, hogy ez keveseket győz meg, de csak azért, mert nincs önbizalmuk és mást el sem tudnak képzelni, mint, hogy majd jön valaki, vagy valakik és majd megcsinálják. Jön is, csak másért és ígér, és becsap és így megy ez egyre rosszabb irányba.

Az elképzeléseim ha, nem láttad, a nevem alatti linkben. Minden rendben lesz, ha a közöségnek egyszer lesz újra kollektív önbecsülése. Nincs más megoldás, mint, hogy öszeszedi magát, hogy legyen. Ha ez nem lesz, nem lesz semmi. Viszont ez könnyű. Nem kell játszani az ő játékaikat. Majd látni fogod, hogy értem.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.08.18. 00:42:39

bächer publicisztikái tényleg középszerűek. a dolog azért vicces, mert evvel erősen a felső harmadban tud lenni.

mondjuk, ha főszerk lennék ezt az írást én is visszadobtam volna. gyengus, halvány, sótlan, határidős.

Vidéki 2009.08.18. 06:12:15

@zöld hold:
Írod: „Bächer Iván a 8 legkiválóbb újságíró egyike.”

Akinek a gondolatmenete nem egyezik az övével, arról szemrebbenés nélkül kijelenti, hogy „náci”, vagy „fasiszta”.

Lehet-e egy ilyen elvakultan, egyoldalúan gondolkodó ember egyetlenegy szavát is elhinni?

Ha egy ilyen mentalitású ember, mint Ő ma Magyarországon a legkiválóbb 8 újságíró egyike lehet, akkor dögrováson van a tisztességes újságírás.

franta 2009.08.18. 09:36:53

@jan: umlaut = Alt 132 = ä
Alt 142 = Ä

Pisti, az aragorn 2009.08.18. 10:54:35

És az újabb szösszenete, ezt ezúttal lehozta a Népszabi:
nol.hu/belfold/20090818-okollel_a_zongorat

Elmagyarázza jól, hogy a szerző arra gondolt, hogy gondolta a fene...

orsi00 (törölt) 2009.08.18. 11:15:43

Nagyon bírom, amikor firkászok kezdik a politikusokra kenni a felelősséget, és követelik az eltűnésüket, mint például Publicus (vagy hogy hívatta magát), meg most Bächer. Egyszer, csak egyszer mondaná valamelyik: eltűnünk mi is, ha ők is. Fel se merül bennük az, hogy ezek még a nyakunkon vannak, abban nekik is óriási a szerepük.

Bereznay András (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net/ 2009.08.18. 11:31:58

@Pisti, az aragorn:

Jó, hogy kitetted. Érdekes.

Írja:

„De oda kell figyelni rá. El lehet gondolkodni rajta. Miért hülyült meg ez az ember? Miért veri ököllel a zongorát?”

Hogy egészen szerénytelen legyek, már régen megmondtam. Ott a link. Majd két éve van ott. Miért nem foglalkozik abból a rétegből ahova Bächer tartozik senki a Kibulizott országgal? Kínjukban inkább a Jobbikra szavaznának, mintsem hogy szembenézzenek saját rétegük felelősségével és a fejüket törnék, hogyan lehet JAVÍTANI? Persze a Kibulizott ország-ot nem lehetne lefasisztázni, miközben enyhén szólva velük sem egyezik, így nem tudnak mit kezdeni vele. Úgy csinálnak mintha nem lenne. Általában az igazsággal nem tudnak mit kezdeni. Félnek tőle.

Bereznay András (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net/ 2009.08.18. 11:33:25

@orsi00:

Tökéletes hozzászólás! Bár sokkal több ilyen lenne.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.18. 17:59:15

„ha a szocialisták hozták ránk a fasizmust, akkor talán a Jobbik elleni küzdelmet bízzuk rá a Fideszre, az MDF-re, az LMP-re”

mmmm mmm mmmm

Kopi3.14 2009.08.18. 20:49:21

Valaki tudatlanságom sötét rengetegébe gyújtana egy kis fényt, ki Radnóti gyilkosa, akinek a szocik szobrot emeltek és koszorúzzák?

A Sétában van sok igazság. Én azonban úgy látom lesz itt még egymás ölése, ténylegesen is, nem csak képletesen. Valahogy csak ki kell derüljön az mit jelent, hogy fel is fogja a drága nép. mrt "Nekünk Mohács kell".
Egyébként probléma vele, hogy a baja nem csak szoci, inkább magyar betegség. Ahol lehet a magyarok nagy része próbál sumákolni. Ha csak egy forintja is lesz több, már megteszi. Hogy közben esetleg máshol meg okoz kettő hiányt, leszarja. Szép példa a fenn is citált BKV: a jegyvásárlások, bérletvásárlások bevételét odaadja az állam a cégnek. De bkv-s blogokon mi a fő komment: ezért a szarért én nem fizetek, inkább bliccelek rajta. Majd ha lesz jobb szolkgáltatás.

A többi lopás, pénzek trükkös kicsempészése is társadalmi felelősség. Nem kéri számon senki, az újságírók is csak ideig-óráig foglalkoznak ilyen ügyekkel. S azért itt egy kis FIDESZ felelősséget is felvetnék-a Tocsik ügyet sikerült rosszul kezelniük, s azóta mindenhol az erkölcsbe ütközést embelegik, mint túlsáosan nagy összeg kifizetése, sikerdíj, akármi. Ahelyett, hogy hűtlen kezelés, foglakozás körében elkövetett gondatlan károkozás, különösen nagy értékben és hasonló vádakkal támadnák azokat az állam nevében a szerződést aláírókat, a másik oldalról érkezőt akarják mindenárn bántani. Így soha nem lesz ebből tényleges felelőségre vonás, csak ijesztgetés vele.

dunabeat. 2009.08.19. 11:57:19

@HaKohen: Igen, a mosakodása kapcsán már valóban bizonyos, hogy ironizálni próbált Bächer mester, csak túl jól sikerült neki. (A politikában, főleg az antifasiszta-fasiszta törésvonal - legfőbb és szinte egyetlen témája - kapcsán továbbra is azt állítom, hogy eddig nem volt rá jellemző ez).
Mindenesetre ebben a zongorás írásában szó szerint leírja, hogy gyűlöli a jobboldalt. Ezek után nem tudom, mennyire lehet komolyan venni a politikai írásait. (Már annak, aki eddig komolyan vette.)
Mindenesetre úgy látszik, Vörös (nomen est omen) T. Karcsinak nem nyerte el tetszését ez a Bächer-féle irónia.

zsirostenyer 2010.05.25. 05:37:21

Ron bácsi:
"Aki nem **halott** volna Bächerről"...

Gondolom ez csak egy fraudi elszólás volt.
Kérem javítsa.
A végén még azt hiszi az ember, hogy az Indexen van.

HaKohen 2010.05.28. 13:00:15

@zsirostenyer:

És mi az, hogy "fraudi"?!

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc