Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

A kislétai cigányok és Szlovákia

Konzervatorium I 2009.08.13. 13:05

Az utca embere előbb sejti a magyar kormány vagy épp az MSZP mesterkedését a dolgok mögött, mint valamiféle elvetemült rasszista szervezkedést. Muszáj Herkules írása.
 
 
 
 
 „Hagyjuk-e, tűrjük-e, véreim, cigányok,
Hogy erőt vegyenek ezek a zsiványok?
Eltöröljék a föld színéről fajunkat,
Kordovány bőrünket, fekete hajunkat?
 
(Arany János: A nagyidai cigányok)
 
 
A magyar rendőrség februárban, a tatárszentgyörgyi eset idején még a szokásos elhallgatási taktikát (kevésbé udvariasan: sumákolás) folytatta, ahogy a Kádár-korszakban is gondosan ügyeltek arra, hogy az „állampolgárok” vagy a „lakosság” (ezek voltunk mi) kedélyét semmi se zavarhassa meg. Tatárszentgyörgynél még ahhoz is nem kevés idő kellett – egyébként nem csoda, hiszen egy helyszínelő levizelte az egyik nyomot, és a rendőrségnél még a helyi tévések is előbb értek a helyszínre –, hogy felismerjék és főleg persze elismerjék, az áldozatokat nem a tűz, hanem tűzfegyverek ölték meg. Kisléta után azonban a rendőrség már a lázas tevékenység és az elszánt szakszerűség benyomását akarja kelteni. Nemcsak a nyomravezetői díjakat emelték hatalmas, 100 millió forintos összegre, hanem külföldi szakértőket, ez esetben az FBI nyomozóit is bevonták a munkába, akik elsősorban az elkövetői profilalkotásban segítenek. Bencze tábornok arról is biztosította a közönséget, hogy a nyomozás sikeréhez minden technikai és pénzügyi feltétel biztosított, így munkájuknak semmilyen akadálya nem lehet.
 
A cigányok elleni gyilkos merényletek sorozata már a tavasszal is jó alkalom volt arra, hogy a magyar baloldal mellett immár a nemzetközi sajtó is a magyarországi rasszizmus féktelen terjedésén köszörülje a nyelvét. Megindítónak szánt, de elfogultságokkal teli riportokban számoltak be a gyilkosságok áldozatairól, s persze rögtön összekötötték a bűntetteket a magyarországi cigányok tarthatatlan szociális helyzetével, illetve az országot elöntő szélsőjobboldali hullámmal. A bécsi balliberális Der Standard legújabban már magyar Ku Klux Klánról értekezik, s ijesztőnek találja a közönyt, amivel a magyar társadalom az eseményeket fogadja. A magyar szélsőjobboldaltól rettegők kórusa azonban egy újabb, igencsak egyedi szólistával egészült ki: Jan Slota az ENSZ segítségét is kérné a magyarországi cigányok védelmében, pártjának egyik alelnöke meg drámai színekkel így festett le a magyar közállapotokat: „A tereken masírozó Magyar Gárda, a rendőrség passzivitása, a 64 Vármegye Mozgalom és a Nemzeti Őrsereg hosszú ideje tartó provokációi és megemlékezései az emlékműveknél, a Jobbik és programjának politikai elfogadása, az erőszak és a romák brutális legyilkolása - ez is a mai Magyarország valósága. A meggyilkolt roma anya az utóbbi két év alatt legalább a nyolcadik áldozat”
 
A szomszéd országok – szomszéd nemzetek – viszonya persze a legritkább esetben barátságos. De ez nem a „kelet-európai kisállamok nyomorúsága”, ahogy egy másik jó szándékú, de csak éppen az alapkérdésekben tévedő baloldali ikon, Bibó István is feltételezte, hanem a nyugati világ centrumára, az egykori európai nagyhatalmakra ugyanígy igaz. A svédek háborúztak a dánokkal, oroszokkal és lengyelekkel, a németek a lengyelekkel, a franciák mindenkivel, az olaszok – lévén sok kis államocska mozaikja – többnyire egymással. Európán kívül sem volt másképp: ha Kína épp nem volt egységes és következésképpen expanzív birodalom, akkor Vietnám játszotta a helyi zsebbirodalom szerepét, s hódította meg Laoszt és Kambodzsát, ahogy a viet kong tette a ’70-es években. Csak a történelmet nem ismerő naiv baloldaliak gondolják azt, hogy hazánknak a szomszéd országok és népek szövetségesei. Nem azok. Riválisaink. S ezt Slota és a többiek pontosan, jól érzékelik.
 
Egyáltalán nem meglepő, hogy a szlovák politika ilyen határozottsággal találta szükségesnek az állásfoglalást a magyar, különösen pedig a magyarországi cigányok ügyében. Igencsak jókor jön nekik a dolog: nemcsak a nyelvtörvény körüli belpolitikai viharok közepette hasznos mással és főleg másokkal foglalkozni, hanem az EU kistigrisének tartott Szlovákia egyre fokozódó gazdasági problémái miatt is. Legutóbb épp Caplovic miniszterelnök-helyettes szónokolt arról, hogy nem engedik be országukba a csehektől és magyaroktól érkező rasszizmust. Pedig érdemes akár csak az Indexen végigkeresni a szlovákiai romák elleni támadásokról szóló tudósításokat. A dolgok ott sem állnak jobban, sőt![1] A cigánykérdés Szlovákiában is együtt jár a keleti országrész egyre fokozódó leszakadásával, s persze a szlovák-cigány együttélés sem problémamentes, amit csak tovább fokoz, hogy a szlovákiai cigányok egy része magyarul beszél… 
 
Furcsa, hogy Petőfi Attila tábornok a külföldi megbízókat vagy elkövetőket firtató kérdésre azt válaszolta, hogy nem lehet egyiket sem kizárni, míg pár nappal korábban Bencze József egy sajtótájékoztatón kifejezetten tagadta, hogy külföldi elkövetőket feltételeznének a háttérben. Nem véletlen, hogy a külföldi titkosszolgálatok esetleges szerepe az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának múlt heti, zárt ülésén is felmerült. A titkosszolgálatokért felelős államtitkár cáfolta, hogy a külföldi titkosszolgálati kapcsolat felmerült volna, míg Simicskó István a nyomozás elszabotálásával vádolta meg a kormányt, melynek célja szerinte az, hogy a gyilkosságok által keltett társadalmi feszültség továbbra is fennmaradjon. Ez ugyan igen kevéssé valószínű, de a hazai közállapotokra nagyon jellemző, hogy az átlag magyar polgár – az utca embere – előbb sejti a magyar kormány vagy épp az MSZP mesterkedését a dolgok mögött, mint valamiféle elvetemült rasszista szervezkedést. Talán éppen ezért is nézi a magyar közönség olyan egykedvűen az eseményeket. 
 
Ha szerencséje van a rendőrségnek, akkor talán elfogják a tetteseket. Nem valószínű, hogy a móri bankrablás nyomozásának mintájára elő mernek állni kellően meg nem alapozott bizonyítékok alapján előrángatott ál-tettesekkel, akár magányos rasszista elkövetőkkel, akár pedig a titkosszolgálat által megkreált magyar Ku Klux Klán egy-két bohózati figurájával. De hát ki tudja, főleg a robbantásos filmmel kapcsolatos baklövés után. Sokkal valószínűbb azonban, hogy nem fogják elfogni a tetteseket, főleg akkor nem, ha rossz helyen keresik a lehetséges elkövetőket. Sajnos azonban a Petőfi tábornok által emlegetett magányos elkövető vagy elkövetők teóriája gyanúsan hasonlít a móri bankrablás elfogott két tettesének és a soha nem is keresett harmadik társnak az esetére, illetve a tényleges indítékkal kapcsolatos rendőrségi ködösítésekre.
 
És ha tényleg az a helyzet, hogy a gyilkosság-sorozat egy külföldi titkosszolgálat által szervezett destabilizáló akció – nem feltétlenül orosz, akár szlovák is lehet – akkor az igazság sose fog kiderülni, s az országon rajta marad a bélyeg, hogy itt ki akarják irtani a cigányokat. Vagyis az akció könnyen sikeresnek bizonyulhat.
 
 
Muszáj Herkules
 
 

Ha tetszett az írás, szavazz a Goldenblogon a Konzervatóriumra!

 


·                              [1]
 
·                              Kommandósok oszlatták fel a szlovák romaellenes tüntetést
·                              Újabb szlovák politikus beszélt tervszerű romairtásról
·                              Slota a nyakunkra küldené az ENSZ-t
·                              Roma gyerekeket aláztak szlovák rendőrök
·                              Késelésből lett már pogrom
·                              Rasszista támadás a szlovákiai Kassán
·                              Neonácik támadtak romákra Szlovákiában
·                              Szlovákiában elítélték a roma férfit halálra kínzó rendőröket
·                              Magyarokat üldöztek részeg szlovákiai romák
·                              Roma családot vertek meg Szlovákiában
·                              Betonfallal különítenék el a romatelepet
·                              Katonákat vetnek be a szlovákiai romák ellen
·                              Csehországba menekülnek a szlovákiai romák
 

A bejegyzés trackback címe:

http://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr401306895

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ménrót 1. rész 2009.08.14. 10:33:00

  „Hunor s Magyar, két dalia,   Két egytestvér, Ménrót fia.”     Óriási vita folyik a magyar őstörténetről, honnan származunk, hová tartunk? Sajnos, akárcsak a politika, a magyar tudományos élet is két tábo...

Trackback: M. Péter György nyílt levele a magyarországi rasszizmusról Los Angelesből 2009.08.13. 19:22:20

Kedves honfitársaim! Roma barátaim! Szomorú vagyok, szomorú, mint a farkatlan füles a szivárvány tövében. Lógathatnám kamillába csepegő orrom, de az áruló írástudók nyomába lépnék, ha értelmiségiként most nem emelném fel stencilfoltos mutatóujjam, és n...

Trackback: Cigánynak lenni rossz 2009.08.13. 14:31:25

Magyarországon valakik cigányokat gyilkolnak. A sorozat teljesen nyilvánvaló, az indíték még nem, de ez a cigánysoron élő romák szempontjából mindegy. Lényegtelen, hogy rasszista-e a motiváció, esetleg csak vicc. A cigánysorról nyilvánvalónak tűnik, ho...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

magyar-magyar szótár 2009.08.13. 13:32:09

Kedves Muszáj! Arany János A nagyidai cigányok című pamfletto-éposz(paródiáj)a az 1848-49-es forradalom és szabadságharc parabolája. Értelemszerűen a cigányok a magyarok. Értelemszerűen a gordovány bűr s a kondor hajak (pl bajsz) es ősmegyeri vonások. Amint igen magyaross a szituáció is. Talán ezért apróbetűs és kurzív a recepcióban :)

A szlovákoknak tényleg van hol sepregetniük.

A többi sejtésre nem reagálnék, mert itt az utcában egy fekete Nissan Navarra jár fel-s alá. A falurádió (Bötyke nyénnyéjék) szerint, ha Vadász Putyu és a haverjai lettek vóna, az anyósáék már 10 millka nyomravezetői díj sekélységében felnyomják őket. De hát mit tudnak Bötyke nyénnyéjék, szerintük a Toller baleset meg a Dubcek is megrendezett volt. Ezek a butta falurággyók, mennyi hűjjeséget összebeszélnek!

Pelso.. 2009.08.13. 13:48:01

"az utca embere – előbb sejti a magyar kormány vagy épp az MSZP mesterkedését a dolgok mögött"
-ez világos, csakhogy mit számít, hogy az utca embere mit sejt. Nagyobb gond, hogy nincsenek tények (eredmények), a mindenki kénye-kedve-érdeke szerinti fantáziálás csak az indulatokat korbácsolja.

reichenberg kenéz 2009.08.13. 14:22:14

1. A társadalom egy jelentős része örül h. ölik a cigányokat.
2. A baloldal (akár ők rendelték meg, akár nem. szerintem inkább nem) politikai tőkét próbál ebből csiholni, de még ehhez is béna és hiteltelen.
3. A jobboldal kussol.
4. A széljobb undorító szemét mocskos módon acsarkodik, fenyeget, nyomul.

Kurvára forr már ez a leves.

Zetek 2009.08.13. 15:52:09

"Talán éppen ezért is nézi a magyar közönség olyan egykedvűen az eseményeket." Mégis, mi a búbánatot kellene tenni? A társadalomnak csak kötelességei - pl. nagyon aggódni - van joga velük szemben?

szmoker (Homo Trollicus) 2009.08.13. 16:42:31

@reichenberg kenéz:
1. nem. senki nem örül - egy pár elmebetegen kívül - hogy ölik az ártatlan cigányokat.
2. ez igaz.
3. A Patás és csürhéje :) ezt teszi jó pár éve. Sokatmondó hallgatás.
4. ? fejtsd ki. Azon túl, hogy a nácziakok fúj.

Nyúlontúli 2009.08.13. 18:39:38

2: Mondjuk egy fennálló kormány, egy napi országos nyilvánosságot kapott, felderítetlen sorozatgyilkossággal, amely az emberek biztonságérzetét az állandó média jelenlét miatt brutálisan rombolja nem tud politika tőkét kovácsolni.
Mindenképp népszerűséget veszít. Az álságos más a felelős mutogatással csak mérséklik a tüzet.
4: magyar gárádát + kurucinfo itt had ne menjünk bele hogy az ocsmány, fröcsögő, gyűlöletkeltő kampányukkal milyen szellemi táptalajt nyújtottak a helyzet idáig fajulásában (már amennyiben rasszista gyilkosságról van szó). És hogyan igykeznek súlyosbítani a helyzetet.
3: Hát szomorúnak tartom hogy nagyon taktikusan hallgatnak, hogy egy esetleges nyilatkozat ne faragjon le szavazókat a hatalmasra nőtt tábor egyik szélén se. Ez ugye azt jelenti a szavazat fontosabb mint a gerinc. Persze nem politikus volna ha nem igy volna. Csak mindig szomorú ujra észrevenni ezt.

tewton 2009.08.13. 19:11:25

Kedves Muszáj,
"Talán éppen ezért is nézi a magyar közönség olyan egykedvűen az eseményeket."

1) már miért is ne tenné? egy csomó meglehetősen homályos ügy (hol a helyszínelők hugyozzák le a nyomokat, hol a rokonyok potyogtatnak hüvelyeket utólag a hóra), amit leginkább a kormánypártok használnak ki. Normális ember sajnálja az áldozatokat, de amint feltűnnek a romák saját fajvédői, akik kiokosítják a tanúkat, azonnal kételyek merülnek fel. Ezért az egykedvűségért sokat tett Baecher Iván és a többiek, akik az első eset után azonnal rasszizmust kiáltottak.

2) mit is kéne tennie a közönségnek? még 3 kartát, még két lufis antifasiszta felvonulást a fővárosban? melyik közönségnek is?

3) "az országon rajta marad a bélyeg, hogy itt ki akarják irtani a cigányokat." -- pláne ha amerikai székhelyű pénzügyi tanácsadó cégek ezt úgy kürtölik szét, hogy itt jogtiprás és terror van, míg a szomszédos Szlovákiában ezek a problémák meg vannak oldva. Logisztikai szempontból majdnem ugyanaz.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.08.13. 20:39:59

Úgy látszik nem vagyok az utca embere...

A "nem lehet kizárni" és a "nem feltételezzük" nem ellentmondás.

Az, hogy mindenki politikai tőkét akar belőle? C'est la vie. Erre nem érdemes spekulációkat alapozni. Tudom, hogy a cui prodest logika ezt sugallja, de valóságban a legtöbb ilyen esemény mögött egyszerű opportunizmus húzódik meg. Történt valami és kihasználják, de nem ők idézik elő.

Azt csak mellékesen megjegyzem, hogy nem nagyon van olyan szomszédos országpár, aki ne háborúzott volna már valaha. Ennek ellenére Kanada, az USA és Mexikó viszonya igen szerencsésnek mondható. A finnek is jól kiheverték az 500 év svéd megszállást stb. Nekünk sincs ám minden országgal konfliktusunk, pl. Ausztriával (a folyószennyezés ügyét leszámítva) semmi bajunk és Horvátországgal se sűrűn veszünk össze...

Bell & Sebastian 2009.08.13. 23:48:26

Magyarország kicsi, itt mindenki mindenkit ismer.
(a kínai bölcsesség szerint) Ergo: gyors eredmény várható.

A kérdés feltevésének úgy több értelme lenne:
- Ki a megrendelő? (Nem feltétlenül azonos a tettessel!)

Orosz, szlovák, izraeli, román vagy honi cigány?
Sohasem fog kiderülni, legfeljebb a felszíne. Az FBI segítség meg nevetséges. Hacsak nem dezinformálni jöttek, vagy Ládás Billyt keresik Ózdon.

Egy biztos: ezek terrorgyilkosságok. Azt meg az USA/Izrael szokta generálni, lúzerek feláldozásával.
Internacionalista segítségnyújtás ez a jó elvtársaknak, a rossz, igazi (oroszbarát) szocik ellenében.

A válasz a Jobbik/Magyar Gárdára, anticionizmusra, olyan bankár-pénzen vett, magas kamatot generáló.

Csomorkány 2009.08.15. 07:27:30

Ennyire elcseszett cikket rég olvastam a Konzervatóriumon.

Először is Arany János nevében küldök egy virtuális fenékberúgást a mottóért. Amikor 6 embert meggyilkoltak vélhetően etnikai hovatartozása miatt, akkor ne poénkodjunk már eredetileg másról szóló Arany idézettel azon, hogy valójában hogy senki nem akarja kiirtani a cigányokat. Legalább egy csoport tényleg ki akarja, és tesz is az ügy érdekében, és ez nem túl vicces.

Másodszor a rendőrség bénázásán gúnyolódni úgy, hogy eközben semmi részvétet nem mutatunk az áldozatok iránt, gyomorforgató.

Harmadszor azon aggódni, hogy valamiféle tartós bélyeg marad rajtunk napi bűncselekmények miatt, nevetséges.

Kedves cikkíró, a tartós bélyeget nem ragasztotta rád senki más. Magad vetted föl önként. Leveheted, de ahhoz tenned kell. Neked.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.08.15. 11:22:00

"Csak a történelmet nem ismerő naiv baloldaliak gondolják azt, hogy hazánknak a szomszéd országok és népek szövetségesei. Nem azok. Riválisaink. S ezt Slota és a többiek pontosan, jól érzékelik."

Ezért akarta - joggal, okkal - a szocializmus a "múltat végképp eltörölni". Most komolyan, valakik, valamikor, húztak egy vonalat egy térképre. Most akikkel a vonal azonos oldalára kerültem valamiért, azok "mi" vagyunk, a vonalon kívüliek meg köcsög "ők", riválisok etc.
Ha a vonalat néhány centivel arrébb húzzák, akkor most néhányakkal "mi" vagyok, néhányakkal meg "ők", fordítva, mint most. Ezt az egész nemzetkérdést mesterséges értelmetlenségnek tartom.

Sutty 2009.08.16. 11:42:06

Tisztán emlékszem, sosem felejtem, találkoztam álmomban "sátán fiával". Emlékszem az arcára, az egyik oldalon égési sebes, csúnyán. Az arc másik oldala hibátlan, sötét rövid hajú, jó arcú, kék szemű, zsidó (jó értelemben) vágású félember, max 170cm magas, átlagos testfelépítésű, szellemi kisugárzását érezvén többezer évnyi tapasztalat van a háta mögött. Iszonyatosan gyorsan mozog. Éppen felrobbantott egy utcányi autósort az orrom előtt. Szálltak az emberek velem együtt, amerre néztem, - a földre kerültünk. Hanyatt feküdtem, úgy éreztem túléltem. Mire ez leesett, odaugrott hozzám, fölém hajolt. Nézett. Nem végzett velem végérvényesen.... - Amit művel, egyedül képtelen lenne rá, ezért gondolom azt hogy egy felsőbbrendű emberi faj teremtménye. Összetartásból meríti erejét és mások kínjából. Úgy tudom, sokat kísérleteztek emberekkel Hittler idejében. Magas intelligenciájúak akkoriban is léteztek, de intelligenciájuk sosem volt elég ahhoz, hogy hatalomvágyukban lubickolva átlássák,- rossz irányba haladnak. A gonosz közöttünk van, és egymás ellen fordít bennünket. NE HAGYJUK EMBEREK! "We got to keep on walkin' on the Road to Zion, Man!"

Sutty 2009.08.22. 12:18:48

NÉP, ha valamit nem értesz, kérdezz becsületesen. he..

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.28. 15:03:50

@Sutty:

Köszönöm szépen. Hátratett kezekkel is kell ülni? Esetleg föl kell állnom a kérdezéshez?

és mi pontosan a becsületes kérdezésmód meghatározása ami a továbbiakat illeti? Úgy kell kezdenem, hogy légy szíves megondani azt, hogy.., vagy úgy hogy Ha nagyon szépen megkérlek esetleg fölvilágosítanál atekinteben, hogy,

vagy hogy?

Tudod az a he? nagyon heéyénvaó volt, ha szabad egy állspontot megkockáztatni. Eszményien fejezte ki a maga tömörségében ugyanis teljes értetlenségemet a bejegyzés láttán. De ne fáradj, kibírom nélküle, és nem biztos, hogy hamarosan újból erre járok.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc