Válság? Valóság? Virtualitás?

Konzervatorium I 2009.06.16. 18:05

A baloldal provokátorai addig folytatták a díszfigurák játéktérre bedobását, és a baloldal felé húzó média addig folytatta ezek felnagyítását, amíg tényleg megjelent egy radikáljobbos középpárt.

Máthé Áron írása

 

Íme, egy szép példája a leleplezésnek!
Korovjov

/Bulgakov: Mester és Margarita/

Az Európa Parlamenti választások hétvégéjének a választási eredményeken kívül volt még egy nagyon fontos eseménye: Schmuck Andor, az egykori Xénia-lázas „úttörőminiszter", a Tisztelet Társaságának főszervezője, örök hűséget esküdött választottjával. A nagyszabású eseményre a budapesti Szent István Bazilikában került sor. Parádés esküvő volt: limuzin, tisztelgő díszhuszárok, csillogás, glamour. Mindenki részt vett az ünnepi szertartáson, aki számít a média világában. A résztvevők többsége nem csak szerepel a tévéműsorokban, hanem készíti is a tévéműsorokat, azaz a média virtuális világát alakítják. Ez a virtuális világ a tévén, bulvármagazinokon, interneten s számos egyéb csatornán keresztül Magyarországon a táradalom elsöprő többségére gyakorol kisebb-nagyobb, vagy akár fel sem becsülhető mértékű befolyást.

Virtuális valóságot valamennyi társadalom teremtett magának. Szimbolikus tereket, kultikus eseményeket, mitikus rendszereket, és természetesen meséket. Az előbbiek célja a közösség öndefiníciójának felépítése, céljának meghatározása, s ezek szükség szerinti újrafogalmazása. Az utóbbi rendeltetése a kikapcsolódás, a napi gondok elűzése volt. Ez a fajta virtualitás azonban nem szakadt el a realitástól, azzal szerves egységet alkotott. A politika és a virtuális tér között mindig is közvetlen összefüggés volt, hatottak egymásra. A fogyasztói társadalom iszonyatos hiányjelensége, hogy a látszatvilág diszfunkcionálissá vált, önmagáért valóvá, s értéket a legritkább esetben teremt. További riasztó jelenség a látszatvilág eluralkodása: a valójában ható erők - akár nyilvánvaló, akár mögöttes tényezők - állandó eltakarásáról beszélhetünk.

A látszat csal - tartja a régi bölcsesség. Érdekes módon megfigyelhető, hogy a baloldalhoz köthető politikusok a legtöbbször sokkal jobbak a virtuális cselekvésben, mint a valóságosban, s mintha sokszor a valósággal szembesülve kénytelenek lennének visszavonni szépen hangzó szándéknyilatkozataikat. A rendszerváltás utáni Magyarország történetében erre a leghumorosabb példa kétségtelenül Horn Gyula nyugdíjasoknak szánt ingyen repülőjegy-akciója volt. A magyar posztkommunista utódpárt következő nagy reménysége, Gyurcsány Ferenc mutatta be talán a virtuális cselekvés legszebb példáit. Itt hosszasan lehetne sorolni, már debütálásától kezdve, amikor „véletlenül" a kamerák kereszttüzébe került „mindennapi" futása közben a Margit-sziget felé, folytatva az elveszett és megtalált kislány meséjén keresztül egészen a 2006. szeptemberi eseményekig. Az első két példa még megmosolyogtató (jóllehet a sajtó felelőssége itt is felmerül), az utolsó azonban - az őszödi beszéd „kiszivárogtatása" és a tévéostrom - már sokkal súlyosabb kérdéseket vet fel.

Ha valaki a tévéostrommal kapcsolatos megalapozott feltételezéseket még összeesküvés-elméletnek akarja minősíteni, ám tegye - de akkor is számos olyan esetet lehetett látni a 2002 óta tartó baloldali kurzus regnálása alatt, amelyre bízvást az összeesküvés-gyakorlat kifejezést használhatjuk. Bácsfi Diána felbukkanása (háttérben ex-nemzetbiztonsági édesapjával); a 2006-os választási hajrában az állítólagos szlovákiai terroristák beharangozott szándéka merényletek elkövetésére; a rendőrpalota elleni géppisztolyos támadás. Ezek csupán az emlékezetesebbek közül valók, a sor még sokáig folytatható lenne. Néha az „összeesküvés" végrehajtásához nem is kellett titkosszolgálati háttér, elég volt a virtualitás iránt fogékony személyiségek önjáró akciója és a politikai támogatás. Ebben a műfajban a legkellemetlenebb felsülést számukra alighanem a szamurájkardos Józsika esete jelentette.

Mindezek az események óriási súllyal jelentek meg a médiában - ez még a kisebbik baj, a nagyobbik az, ahogy megjelentek: a baj az értelmezésükkel és a prezentációjukkal volt. Az ehhez hasonló esetekben lényegében folyékonnyá, megfoghatatlanná válik a valóság; a realitás helyébe virtualitás lép. Egyes időszakokban az egész ország életét próbálták spin doctorok a fabrikált storyline mentén történő események köré szervezni. Ezekkel a storylineokkal az a probléma, hogy nagyon mesterségesek, s pusztán a pillanatnyi haszonmaximalizálás a végcéljuk (akár pénzbeli, akár politikai haszonról beszélünk); a spin doctorokkal pedig, hogy végtelenül cinikusak és tudálékosak. Itt ne csak politikára gondoljunk. Valószínűleg mindenki emlékszik még a Big Brother és Való Világ elnevezésű reality-showk idején keltett felhajtásra; pedig ezekről mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy az emberi lét valóságát mutatták volna be. Érdekes módon a hazai kereskedelmi média és a baloldal egyaránt meglepő fogékonyságot mutatott a hasonló látszatjelenségek, a mindent lefedő virtualitás iránt. Ha például a Kövér László „köteles beszéde" körüli sajtókampányra gondolunk, amely Gyurcsány - saját bevallása szerint - egyik legügyesebb kezdeti hazugsága volt, felmerül a kérdés: vajon hol volt a főáramú média valamelyik ügyes oknyomozó riportere, aki leleplezte volna a riogatás nagymesterét? De még ennél is súlyosabb a helyzet: ez az esemény csak azután kaphatta meg a valós értelmezését, miután az, aki kitalálta és szervezte, maga vallott arról dicsekedve.

Nemrég következett be az a pont, amelyet látszatvilág megkoronázásának is tekinthetünk. A TV2 egyik showjában élőben mutatták, hogy a meghívott szereplők egymásnak esnek és verekednek. Ezt követte másnap a Réz Andrással készített leleplezőnek szánt interjú, amelyben az esztéta közölte, hogy az előző napi verekedés előre meg volt rendezve, a szereplőkkel előre megbeszélték, és hogy ez a trend régóta létezik, s egyre kevésbé szabad hinnünk a tévében látottaknak. Nyomban találgatások láttak napvilágot az interneten, miszerint nemcsak a show volt előre megrendezett, hanem a Réz-interjú is... Ha belegondolunk, akár ez sem zárható ki. Nem elhanyagolható tény az eset kapcsán, hogy a Réz Andrást kérdező egyik riporter, aki showban mutatott verekedés valódiságát kapásból elhitte, Demcsák Zsuzsa volt. Őt nemrég még kormányszóvivőnek jelölte Gyurcsány Ferenc. Személyében annak a fogyasztónak a mintapéldányát láthatjuk, aki elhiszi, sőt el akarja hinni az eléje vetített képet. Vajon véletlen, hogy ő is a baloldalhoz kapcsolható? Aligha kétséges, hogy a doktriner baloldal a szerves tradíciók megőrzése, alakítása helyett hitpótlékok gyártásával van elfoglalva, egy új valóság létrehozásának céljával.

Magyarországon a valóság gyártásának cinikus igénye találkozott a leginkább az SZDSZ holdudvarához köthető értelmiség idealista igényével egy új valóság iránt. Az együttműködés hasznos volt: a posztkommunista hálózatot ideológiát kapott az üzlethez, a balos értelmiség pedig nekifoghatott, hogy megteremtse saját látszatvilágát - társadalmi és gazdasági értelemben egyaránt. Ez régi baloldali hagyomány egyébként: e hagyomány követői mindig is inkább az elméletekhez próbálták igazítani a valóságot, mintsem, hogy a valóságban felmerülő problémákra reagáljanak. Például a kommunista diktatúra által erőltetett nehézipar-fejlesztésének másodrendű, de fontos célja volt, hogy a kommunizmus addig meglehetősen kis létszámú hivatkozási alapját kiszélesítsék: azaz, hogy nagy létszámú nagyipari munkásságot teremtsenek. Azonban az ilyen ügyek néha fordított logika szerint sülnek el, a közelmúlt példáit szemlélve. Bácsfi Diánát már említettük; de emlékszünk még Szabó Albertre? Vagy Király B. Izabellára és a skinheadekre? Vagy Göncz Árpád kifütyülésére és az azzal kapcsolatos háttérmunkára? A rendszerváltás óta a baloldal írástudói és farizeusai addig szónokoltak a „szélsőjobboldali" erők előretöréséről, a baloldal provokátorai addig folytatták a díszfigurák játéktérre bedobását, és a baloldal felé húzó média addig folytatta ezek felnagyítását, amíg tényleg megjelent egy radikáljobbos középpárt.

S hogy miért aktuális mindez? Szilvásy Györgyöt, a volt titkosszolgálati minisztert nemrég gyanúsítottként hallgatták ki az egyik jól megtervezett és megvalósított kis storyline miatt, amely az UD Zrt. megfigyelési botrányaként híresült el. Az úgynevezett cigányok elleni támadások kérdése pedig még a baloldalinak mondható fejekben is megfogalmazta a titkosszolgálatok közreműködésének gyanúját. Az ilyen jellegű tevékenységre az inside job kifejezést használják - ez a titkosszolgálatok által elkövetett provokációs célú tevékenységet, vagy merényletet is jelenti. A hazai inside job-lehetőségek vizsgálata automatikusan a minimum paranoid, de inkább a hülye minősítést váltotta ki a médiában, s az inside job kérdése számos esetben a tabuk közé emelkedett.

A tabuvá merevített témák, kérdések pedig egyszerűen kimaradtak a látszatvilágból, a valóságosban azonban nagyon is hatottak. Sajnos, ismét a magyar közélet (egyik) állatorvosi lovához, a cigányság kérdéséhez kell visszatérnünk: miközben romák sérelmére elkövetett bűncselekményeknél az áldozat etnikai hovatartozását sosem felejtette el megemlíteni az állami és kereskedelmi média (a tévék, rádiók, jelentősebb hírportálok), addig a romák által elkövetett bűncselekményeknél sokszor magát a bűncselekményt is elfelejtették közölni, különösen, ha nem-roma ellen követték el. Ennek eredménye az lett, hogy egyrészt súlyosan aláásta a bizalmat a tömegtájékoztatásban, hiszen ütközött a társadalom mindennapi tapasztalataival. Kettős beszéd alakult ki ismét. A tabuk és az elhallgatások másik eredménye, hogy egy olyan honlap került a látogatottsági lista élére, amely lényegében nyílt provokációt folytat, az esetenkénti adatszerűen hiteles tájékoztatás mellett. Mindez a társadalmi pszichózist, az összeesküvés-hitet erősítette meg, amely hit esetében a hit tárgya jópár esetben gyanúsan valósnak tűnik.

Természetesen nem szabad az igazi paranoia hibájába esnünk, s nem lehet egy minden szálon összefüggő összeesküvés-elméletet ráhúzni a média, a kormány vagy bárkik tevékenységére. Az is nyilvánvaló, hogy a média legtöbb esetben a szenzációéhsége miatt csap le bizonyos témákra. Ez a típusú szenzációvadászat azonban hogy, hogy nem, az elmúlt két évtizedben leginkább a baloldal malmára hajtotta a vizet. Nyilván fel lehet fedezni néha a direkt irányítottságot is, de lehet ebben a médiamunkások hozzáállása is - és végül lehet az is, hogy ez a fajta szenzációtálalás önmagában is a fogyasztói világ „ideális" embertípusának pszichés igényeihez alkalmazkodik, s azt egyúttal alakítja is - a „megvezethetőség" irányába. Végül az a helyzet alakult ki, hogy a baloldal a média asszisztálásával addig gyűjtögette a virtuális szemetesbe a valós mocskot, amíg az napi szinten elkezdett onnan kimászni. Pontosan ezt elégelték meg a magyar választók, akiket feldühített az, hogy az értelmiség hangosabb, balfelé hajló része álproblémákat feszegetett és a látszatvilág szabályszerűségeit ráolvasás-szerűen ismételgette. Ettől a valóság ugyan nem változott meg, viszont a polgárok többsége érezte úgy a saját bőrén, hogy Magyarország egy nem-élhető országgá vált.

Június 7. egyik legfontosabb üzenete valószínűleg az, hogy Magyarország nem akarja tovább elviselni a látszatvilág túltengését és a virtuális valóság helyett szeretne reális megoldásokat kapni, s azok megvalósításában részt venni.


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr61189302

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Havi Fricska 2009.06.17. 10:36:51

EXKLUZÍV! Az MSZP megújult honlapjaCsak a Havi Fricskán tekinthető meg az MSZP új honlapjának tervezete. A szocialisták szavazóbázisuk felfrissülését várják az internetes offenzívától. Baja Ferenc, az MSZP innovációs és informatikai tagozatának…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Devergo 2009.06.16. 18:35:34

Azért a tárgyilagosság kedvéért a Jobb Oldalon is létezik
ilyen látszat prezentáció. Talán ilyennek mondhatjuk a
"Szíven szúrt ország"..... nevű alkotást is. Nem tudom, hogy a veszprémi gyilkosságból hogyan lehet egy egész ország
szíven szúrására következtetni. Akár hogy is szeretnénk tagadni emellett sajnos megtörténtek a roma lakosság
kárára különféle faluszéli esetek is. Vagy a romák már nem minősülnek embereknek......

-d(-_-)b- 2009.06.16. 19:00:12

@Devergo: oké, akkor az állás:
baloldal - jobboldal: végtelen - egy

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.06.16. 19:19:03

Nem azért sikerült nálunk ez a "virtualizálás" ilyen "túljól", mert a magyar értelmiség erre volt kondícionálva?

A szociálizmusban ez volt: "a szocializmus is egy megkérdőjelezhetetlen elv totalizálására alapozta hatalmát: ez az elv – a szocializmusban – a „történelmi szükségszerűség” elve volt. A hatalmat gyakorló elit, az „élcsapat” (a Párt), mivel elfogadta és elsajátította (magáévá tette) a marxizmus-leninizmus eszmerendszerét, a „dialektikus materializmus” logikája szerint gondolkodott, így alkalmas és képes volt (és csak ez az elit volt alkalmas és képes) a „történelmi szükségszerűségek” fölismerésével és érvényesítésével a „lehető világok legjobbikába”, a kommunizmus felé (és bele) vezetni a társadalmat. Slussz! Vitának helye nem volt, az agyalás nemcsak fölösleges, de szánalmas is lett volna, mert: ugyan ki is vitatkozhatott volna az „istenekkel”?"

Nem ezt a szemlélet mentődött át új köntösben a mába. Az eszme fölülírja a valóságot. Slussz! Hinni nem kell benne, csak kiszolgálni és onnéttól gond egy szál se'. Letudtuk a felelősség problémáját és a tévedés veszélyét is. És még meg is fizetik az aljasságunkat...

Csöndben jegyzem meg, hogy ez a szemlélet nem csak a baloldali politikai, értelmiségi, média- és művészelit sajátja, hanem a jobboldaliaké is. (A balosok, hatalmi pozícióban lévén, jobban leszerepelhettek az elmúlt években/évtizedekben.)

Mi mást tehetnénk, mint hogy küzdünk a valóság meghódításáért?!. Úgy, mint pl. a


magyarido.blog.hu

ü
bbjnick

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2009.06.16. 19:29:19

Előre bocsátom, hogy nagyon tetszik az a szemlélet, ahogyan nekiálsz leleplezni a sajtó és a politika manipulációját.

Civileknek dolga lelplezni a hazugságokat!

Azonban megdöbentően egyoldalú manipuláció, hogy ez a betegség csak a jobb oldali médiabirodalom betegsége volna. A jobb oldali virtuális világ sokkal mélyebb szerteágazóbb politikai szoializációs hátteret vonultat fel.

Megpróbálhatjátok rákenni ezt az egészet a baloldalra, mármint azt, hogy az ő ügynökei csinálták az utcai őrjöngés minden lépését, de akkor azügyben vallajtok már színt, hogy ki küldte Orbán embereit minden nap a Kossuth térre szónokolni az utcai örjöngő mozgalmaknak?

Ki csinált glóriát a TV ostromlók feje fölé? - csak nem a Hír TV?

Soroljak még 3000 példát? Egyszerű, bármelyik 48 órát kivághatod nekem az ECHO vagy HírTV adásaiból.

Súlyosan könnyűnek találtatna azon a mérlegen, amit itt megszerkesztettél!

Ennek ellenére gartulálok, mert nagyon szakszerű amit megfogalmaztál! Én a magam részéről sokat tanultam belőle!

Bízom benne, hogy a FIDESZ, aki visszavezette az ideológia alapú vízgereblyézés jellegű politilázás Kádári hagyományát, remélhetően szintén felfedezi magának ezt a nézőpontot!

Az országnak javára vállna, mert sokat árt az, hogy a pofánkba hazudnak jobb és bal oldalon "reggel, délben, és este!"

zongora 2009.06.16. 19:31:04


A II. világháború kapcsán is lehet olvasni virtuális valóság teremtéséről W.Stevenson Titkos háború c. könyvében (A Man Called Intrepid ). A szerző a brit titkos szolgálat oszlopos tagja volt. A könyv széles skálán mutatja be
az ilyen manipulációt.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.16. 19:49:24

A manipuláció és önbecsapás nem baloldali sajátosság, hanem nagyon is része az emberi természetnek.

"Az is nyilvánvaló, hogy a média legtöbb esetben a szenzációéhsége miatt csap le bizonyos témákra."
Ez az esetek 90%-a.

"Június 7. egyik legfontosabb üzenete valószínűleg az, hogy Magyarország nem akarja tovább elviselni a látszatvilág túltengését és a virtuális valóság helyett szeretne reális megoldásokat kapni, s azok megvalósításában részt venni."
A lószart, csak most már másik mesét akarnak hallani.

Czelder Orbán 2009.06.16. 19:58:24

Vaze. Ez durvább mix, mintha Novák Attila és Békés Márton eddigi írásait összeszoroznánk.
Mondd, mit szívsz? Feltétlenül ki kell próbálnom.

Komolyan, most aztán hűdenagyon leleplezted a "gazokat"...

Én egyszerűen csak azt látom, hogy egy rakat proli irányítja az országot, akiktől felesleges bármiféle eszmei irányzatot számon kérni.

....

Jézusom, Békés Márton és Novák Attila legalább beleadott apait-anyait egyik-másik írásába...

szépmező 2009.06.16. 20:15:01

szerintem az a kulcsmondat, amikor arra utal, hogy az elmúlt időszakban a szenzációhajhászat is politikailag korrekt módon folyt, s ez többnyire a baloldal számára volt előnyös.
pl miért hívják még mindig "romák elleni támadásoknak" ?

Itten van Tóta W bácsi írása:
w.blog.hu/2009/03/05/cui

@Czelder Orbán:
Az eszmei irányzatuk nagyon egyszerű: megvezethető fogyasztókat gyártani, és ebben lelkes partner volt a média túlnyomó része.

zongora 2009.06.16. 20:43:37

@Lord Valez

Az önbecsapás saját magunkat és pár embert érint, ellenben a politikai elit manipulációi...

"A lószart, csak most már másik mesét akarnak hallani. "

Volt már rá példa, hogy valaki olyasmit képviselt, amit a többség nem akart hallani.
Pl.: Jézus

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.16. 21:10:46

@zongora:
Azért tudják megtenni, mert ilyen az ember. Hinni akar. Mindegy miben, ő megteremti a maga képét a világról, akkor is, ha a világ nem fér bele.

És megválasztották, vagy kivégezték?
Egyébként nem biztos, hogy a többség nem ezt akarta hallani. Csak az, hogy az elit nem akarta.
Nem értem, hogy ez, hogy jön ide.

drkovax 2009.06.16. 21:35:45

@zongora:
off
De a többség azt akarta hallani. Ezért kellett meghackelni a korabeli médiát, hogy a tömeg az "Atyának a fiát" követelje Pilátustól ... (vagyis arámi nyelven "bar-abbas"-t ...)
on

kispista 2009.06.16. 21:39:00

@Devergo: A cigány aktivista fiának uszító plakátolására gondolsz? Amiben a Gárda nevében fenyegette a cigányokat, akik utána szamurálykardokkal garázdálkodtak Rakamazon.

___________________________ (törölt) 2009.06.17. 00:08:34

Hű, de érdekes egy cikk! Jól sejtem, hogy valamilyen szinten ez a baudrillardi szimulákrumelmélet adaptációja? Hogy van négyféle szint:

- reális szimuláció (azaz igazmondás)
- irreális szimuláció (azaz hazugság)
- szimuláció, ami azt fedi, hogy amit szimulál, nem is létezik (ezért aztán se nem igaz, se nem hamis, mert nincs mihez képest igaz v. hamis legyen, egyszerűen csak ilyen nincs, és kész)
- hiperreális, ami a valóságtól tökéletesen független világ, a maga saját szabályaival, amelyeknek a világhoz semmi közük sincs, virtuális valóságként működnek?

rosta 2009.06.17. 13:36:48

@Saman: Engem a Gyurcsány küldött a Kossuth térre annak idején. Gyakorlatilag a társadalom minden rétege ott volt a saját jószántából és hallgatta a legkülönfélébb beszédeket. Ha a fidesz szervezte volna, akkor éreztünk volna valamiféle rendszerező erőt, amit nyilván támogattunk volna, de semmi ilyesmi nem volt. Pusztán a felháborodásunk és a véleménnyilvánítási akaratunk vitt oda bennünket. No meg az, hogy ezt a szemét garnitúrát valahogy el kellene takarítani. És nem őrjögtünk, hanem nagyon jó hangulatban áldogáltunk és tettük a megjegyzéseket a böszmére. Talán nem kellett volna?

A jobboldali sajtónak különben könnyű dolga volt, csak le kellett hajolni a mindennapi botrányért. Európa leggyalázatosabban kormányzó társulatáról, a Gyurcsányról írni nem okozhatott nehézséget az újságíróknak. Persze ez nyilván vérig sértette a ballibeket.

A baloldali média, a közszolgálatiak, meg a nagy kereskedelmiek, a közszereplők eleinte bírták a tempót szokásos liberális tematizálással, a PC dumájukkal, vagy a szimpla hazugsággal. Lásd a Vágó Fábry vitát, hogy a fidesz az oka a gazdasági bajoknak és nem a kormány. Még a vége felé is a hurráoptimista tematizálást művelték. Aztán amikor minden nap az ellenzék felmutatott egy a kormányt bíráló nyugati liberális lapot, vagy egy gazdasági lapot, hogy rohanunk a szakadékba, vagy az adatokra támaszkodva rámutattak, hogy utolsók lettünk európában, akkor már kevés volt a hanta, borult minden. Olaszliszkán kiderült, hogy a PC beszéd egy nagy linkség, a kormányzat mindkét pártjáról, hogy szimpla bűnözők. Vége volt. Nem tudták már visszagyömöszölni a tehénbe, ami kijött.

Ehelyett már a holnapra gyúrnak. Most ott tartunk, hogy az eddig ballib emberek kezdik dicsérni a fideszt, és tagadni azt, amit fél éve még harsogtak...

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2009.06.17. 15:10:17

@rosta: Kedves Rosta! Én nem vitatom, hogy a Kossuth tér egy spontán állampolgári megmozdulás alapvetően.

De a FIDESZ elképesztő köpönyegforgatást mutatott be ezügyben (is). Előbb szent forradalmárok voltatok, utána meg csőcselék! Időben elválik a két korszak.

Ugyan így a FIDESZ médiái ezerrel zsidóznak egy darabig, utána meg előrángatják a FIDESZ Zsidó tagozatát és hetekig azt bizonygatják soha sem volt közük az antiszemitizmushoz.

Ezek hatalmas blöffök. Gátlástalan hazudozók csinálnak ilyesmit. Éppen ezért reménykedem benne, hogy ahogy Gyurcsányékról meghozta a nép az ítéletet, meg hozza majd Orbánról is mert egy fillérrel se ér többet.

"Hazudik reggel, este és délben!" - mi meg fizetjük az árát!

rosta 2009.06.17. 18:44:34

@Saman: Én erre úgy emlékszem, hogy az rtl klub és a többiek leadták az mszp-s politikusok nyilatkozatát, hogy tízmilliókat kell kifizetni talajcsere miatt, merthogy a kossuth tériek annyira beszennyezték a park talaját. Aki ott volt az tudta, hogy ebből semmi sem igaz, de ez csak kb 20 000 ember volt. Az ország többi részének meg ezt sulykolták, szerintem sikerrel.

Kb ilyen volt a ballib média a továbbiakban is, amint a szerző mondta egy kis eufémiával, felépített egy virtuális valóságot.

Ami a fideszt illeti, bennünket Kossuth térieket támogattak, mint békés, véleményünket nyilvánító civileket. Másrészt az esténként kukákat, állványzatokat felborogató, felgyújtó társulatot hivatalból elitélték, szerintem helyesen, merthogy nem megoldás mások tulajdonában kárt tenni, főleg egy demokráciában. Persze kiderült, hogy ez csak olyan, mint a demokrácia, na és a gyújtogatók többsége beépített ember volt. Kellettek a szép, de vészkeltően lángoló fotók az önkormányzati választások előtt...

Ami a zsidózást illeti szerintem rosszul ítéled meg a helyzetet. Ha a Gázai övezetben végzett népírtás elítélését nevezed zsidózásnak, hát akkor fél Európa zsidózott, nemcsak a fidesz párti sajtó. Másrészt a fidesz folyamatosan tiltakozik olyan erők nyilvánossága miatt, akik ki sem mehettek az utcára az ő kormányzásuk alatt.

Ami az antiszemitizmust illeti számomra legjobb példa a Zuschlag, amint a haverjai között a holokauszt áldozatain viccelődik, majd elítéli a fidesz állítólagos antiszemitizmusát a mikrofonok előtt.

Ami Gyurcsány és Orbán összemosását illeti no ez mutatja számomra, hogy a következő parlamenti választás egyáltalán nem lefutott meccs. Ha a fidesz meg tudja szerezni az mszp jelenleg alvó szavazóbázisával szemben a többséget, az csodával határos lesz.

szépmező 2009.06.17. 19:12:23

@Czelder Orbán:

nem a szerző lelplezett le valamit, hanem az EP választáson a népek leplezték le a kamuvilágot.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.17. 21:13:53

@szépmező:
Kik? Akik a Jobbik mesevilágára szavaztak? Vagy, akik a Fidesz olcsó populizmusára? Netán, akik még kitartanak az MSZP mellett? Melyikük leplezett itt le bármit is? Ugyan már.
Egyszerűen csak megunták az egyik társaságot. Ha itt bármiféle feleszmélés vagy ilyesmi történne hatalmas baj lenne, hirtelen nem lenne többé érv, hogy bezzeg a mocskos X, hanem értelmes, reális gondolatokkal kellene előállni.

Czelder Orbán 2009.06.17. 21:55:20

@szépmező:

Mondd, biztos vagy ebben?? A Jobbik és a MaDöF eredményei nekem nem ezt sugallják. Mondjuk az egy érdekes téma, hogy az eredmények pontosan mit is tükröznének.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.06.18. 08:34:01

ha idegesít a hazudozás, akkor már nem is lehetek baloldali?
(Mondjuk mióta itt olvasgatok, a "baloldali" szó definíciója igen sokat változott a fejemben.)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.18. 09:38:47

@peetmaster:

nem feltétlenül ez a leghitelesebb forrás, ha a baloldali szó jelentését akarod definiálni.

tkp a konzerv kollegák szitokszóként használják, és mindenki megkapja, aki olyat csinál, ami nekik nem tetsző.

persze, ha valaki, aki per definitionem jó fej az akkor se lehet baller, ha épp megválasztják a munkáspárt elnökévé.

szóval a bal és jobb szavaink jelentését kibogozni már elég nehéz.
használd úgy, mint a konzik, a tőled távol álló oldalt jelentőt káromkodásként. az a biztos.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.06.18. 09:53:30

@mcs: :)
azaz :(
én is ilyesmit láttam itt, de nem mertem beszólni érte, mert egyrészt nem vagyok olyan széleskörűen művelt :P, meg hát tényleg nem egyértelmű, hogy melyik szó mi.
Sok vitát olvastam itt és máshol végig, legtöbbet beleszólás nélkül, ahol a vita 70%-át az okozta, hogy nem ugyanazt értették a szavakon a résztvevők.

rosta 2009.06.18. 10:57:49

@mcs: Nem értem miért kell a szavakon lovagolni. Ez olyan kellemetlen, hogyha nincs más mondanivaló, akkor az az érv, hogy a másik rosszul használja valamelyik címkét. Mindnyájan tudjuk, hogy a balliberális kifejezés kiket fed most Magyarországon.

A baloldaliság definíciója valahol ott kezdődik ismereteim szerint, hogy amint a polgári forradalmak kiterjesztették az emberek szabadságjogait megszüntetve az öröklött címek és rangok uralmát, hasonlóképpen a baloldaliak is ki akarják terjeszteni az emberek szabadságjogait megszüntetve az öröklött vagyonok hatalmának az uralmát. A tehetségre és szorgalomra alapuló munka lenne az alapja a boldogulásnak.

Nyilván közel-távol nincs egy olyan társulat, akire ez jellemző lenne. Még a fidesz az, amelyik leginkább erre araszolgat nagy óvatosan, kihangsúlyozva, hogy őket semmiféle ideológia nem vezérli (lásd Bibó identitás :). Mégis a balliberális kifejezést a kormányzó pártokra használjuk, merthogy így van tematizálva a közbeszéd, eszerint vonzanak tömegeket magukhoz ezek a pártok.

No ezért szitokszó a baloldali kifejezés a másik oldal szóhasználatában, merthogy ezek a pártok eszerint fogalmazzák meg a tevékenységüket. Amit leginkább libertárius-bolsevik tevékenységnek neveznek azok, akik szeretnek az ilyesmin rágódni.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.06.18. 13:32:23

@rosta: ez ok, csak ugye gyakran hallhatjuk itt, hogy a köznyelvi kategóriák pontatlanok. Így aztán nehéz helyzetben van, aki pl. a baloldaliság általad adott történeti definícióját védenék a szintén általad adott "tematizált" definícióval szemben is akár.

rosta 2009.06.18. 15:12:51

@peetmaster: Hát igen, elég nehéz védeni a balos gondolkodásúnak az olyan pártokat amelyek egyrészt marxista osztályharccal leamortizált baloldalisággal, kádári alapon állnak. Másrészt nehéz védeni azokat a pártokat, amelyek az öröklött vagyonok urait szolgálják ki ezerrel és önmaguknak is ilyen személyes vagyon gyűjtése és ilyen hatalom elérése a célja.

Hasonlóképpen kínos a mai baloldali embernek, hogy a szorgalomra és tehetségre alapuló munkát, az ezt pártoló politikát kellene védenie. És nem teszi, otthon marad a szavazásnál, merthogy az önmeghatározás alapján ballib pártok nyilván lopnak ezerrel, tönkrevágták az országot.

Maradna a démon fidesz, a populista Orbán, dehát rá soha nem fog szavazni.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.18. 15:30:02

@rosta: látod te magam sem tudod eldönteni, hogy a baloldalit a -nem baloldali- regnáló funkcionáriusokra érted, vagy az eszme alapú balra, vagy az európában jellemző mostani balosokra, vagy a balosként viselkedő, de magukat -tévesen- jobboldaliaknak definiálókra.

akkor meg mire fel a dölyf?

btw, szerintem eléggé félrevisz téged is, meg a helyi hmcs bloggereket is, ha baloldali, meg jobboldali emberekről beszélünk.

ilyenek nincsenek. pártok se, de emberek főleg nem. irányultságok vannak, meg részérdekek, pillanatnyi, de folyvást változó állapotok, ráadásul témánként erős szórással.

vegytiszta bal, lib, vagy jobb ember nincs és nem is lehet. a szimpatizáns találóbb, hamár kategóriák kellenek.

ráadásul, hasonlóan az ország többségéhez, elkövetitek az a hibát, hogy egy habitust autómatikusan hozzákapcsoljátok az azt képviselő, vagy névleg képviselő párthoz.

saját magadnak emelsz korlátokat evvel, nem értem miért szükséges ez?

rosta 2009.06.18. 16:29:42

@mcs: Amikor a baloldali ember dilemmáját írtam le, az nem az én dilemmám volt. Félreértesz. Én csak szemlélője vagyok annak, hogy az un. baloldali szavazó, aki korábban úszhatott a napi sajtóból ömlő ideológiában, az mennyire magára maradt. Merthogy sem ideológiai támaszt nem kap a szerencsétlen a baloldaliságához, sem jószívvel választható pártot sem talál a gondolataiban még homályosan felrémlő baloldali eszményekhez a szerencsétlen.

Szerintem nincs igazad, baloldali ember, jobboldali ember, liberális ember van. Persze, ha platoni értelemben, mint elvont ideát kezeled a fogalmakat, akkor annak csak a homályos földi mása létezik, és ilyen értelemben igazad van. De hát nem ilyen értelemben beszélgetünk.

Inkább úgy fognám meg a kérdést, hogy az emberek egy részének még létezik belső iránytűje, amely nem változik meg attól például, ha az általa támogatott párt identitást cserél. Másoknak viszont a párt lett például az iránytűje. Bármit is csinál a párt, azt ő elfogadja.

Például azzal, hogy az mdf-et átvette a hitgyülekezete, és más lesz a párt eszmeisége például a magyarság kérdéseit illetően mint eddig volt, nyilván sok mdf-es szavazó nem ért egyet. Erre az átállásra nem lesz hajlandó sok mdf párti szavazó, nem fognak Dávidékra szavazni ezentúl. Másrészt ott van példának az mszp szavazótábora, amely csaknem húsz éven keresztül töretlenül megmaradt. Véleményem szerint még ma is létezik, még akkor is, ha ma alszanak. Számukra a különben állandóan változó párt az iránytű, amelynek iránymutatása szerint folyamatosan változik a dolgokról alkotott véleményük. Őket nem belső iránytű vezérli, hanem az örökké változó párt.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.18. 16:47:33

@rosta:

"Merthogy sem ideológiai támaszt nem kap a szerencsétlen a baloldaliságához, sem jószívvel választható pártot sem talál a gondolataiban még homályosan felrémlő baloldali eszményekhez a szerencsétlen."

ó, dehogynem. és örülhet is, nemsokára kormánypárt lesz.

nem, nincs baloldali ember. se jobb, se liberális.
mutass egyet és megmondom, hogy miben képvisel jobb, miben bal és miben lib elveket. ezek olyan tág fogalmak, hogy élő embert nem tudsz beletuszkolni ilyen kategóriákba.

a konzervek ügyesebben választottak, az ő ideológiájuk jobban testre szabható, megférnek egymás mellett ezek az ellentétek.

rosta 2009.06.18. 17:03:53

@mcs: Ez a nincs baloldali, meg jobboldali ember tipikusan olyan dolog, mint amikor a Gyurcsány kijelentette, hogy fidesz ne akarjon alacsonyabb áfát adni az alapélelmiszereknek, merthogy nincs olyan, hogy alapélelmiszer. Annyiféle kenyér, meg tejtemék van, hogy lehetetlen meghatározni az alapélelmiszer termékek körét és ez alapján megadni az alacsonyabb áfát.

Aztán érdekes módon kiderült, hogy van olyan alapélelmiszer termék kör, amiben meg lehet egyezni, és lehet kisebb áfát adni az alapélelmiszereknek.

Mindent lehet, csak akarni kell... :)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.18. 17:52:10

@rosta:

"Mindent lehet, csak akarni kell" na, ja.

akkor szülj már hármasikreket légyszíves. lehetőleg 3 hónap múlva. köszi.

excopp 2009.06.19. 07:50:14

"Az úgynevezett cigányok elleni támadások kérdése"

- innen kell megtudnom, hogy az úgynevezett támadások sértettjei - hiába vallották magukat roma identitásúnak - nem is cigányemberek?
- vagy csak kissé pongyola a fogalmazás...

Kontrabass (törölt) 2009.06.20. 00:30:11

Ez is érdekes az ámítás-világban:

"hol volt a főáramú média valamelyik ügyes oknyomozó riportere, aki leleplezte volna a riogatás nagymesterét?"

Ezen konkrétan röhögtem. Miféle oknyomozó?? Tudósítanak, (ergo felveszik az eseményt, oszt ennyi), aztán vágnak belőle egy fél perces valóságon alapuló reklámfilmet, ma ez a hírszerkesztés idehaza.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása