Másnapos embert az előző éjszaka ciki történéseivel szórakoztatni nem éppen illendő dolog, de annál szórakoztatóbb. Ez az érzés az elkövetett marhaságokkal egyenesen arányos: minél kínosabbak a sztorik, annál több részlet derül ki és annál jobb is azokat elmesélni.
A 17. században, La Fontaine idején, az egyébként nyilvánosan elkövetett hülyeségekre sajnos csak az állatmesék eszközével mutathatott rá a szerző. Modern korunk már lehetővé teszi, hogy ne kelljen válogatni a metaforák és egyebek között, ha egy kapitális kreténségre bukkanunk, és égünk a vágytól, hogy ezt mással is megoszthassuk. Sőt! Igenis felvilágosult kötelességünk ezt a legszélesebb közönség elé tárni.
A szegény, szerencsétlen, ostoba szocialisták egy jó ideje az állatmesék klasszikus balekjei lennének, de még így is szinten tartják magukat, ami azért nem rossz teljesítmény. Az elkövetkezendőkben egy kis retrospektív körútra indulnánk, méltó emléket állítva e remek pártnak és komisz kistestvérének, a szabad, demokrata Szövetségnek.
2002 nyara: kirobban az ügynökbotrány, M. Péter miniszterelnök (D-209) az első száz nap hevében elfelejt valamit közölni a mámoros nyilvánossággal, persze ez nem is úgy volt, mondják a hívek, mert védte az országot stb. Az SZDSZ kicsit hisztizik, azért Kis János is kilép, de annyira nem zavarja meg őket a történet, mehet minden tovább, bár ezért a Péter még nagyon meg fog fizetni.
2004. augusztus – szeptember: Péter megfizet. Pedig az év egész jól indult, lett volna itt közvetlen elnökválasztás, kisebb parlament, sőt még közös európa parlamenti választási lista is! Ellenben lőn hatalmas zakó az MSZP-nek. Az SZDSZ persze rendezni szeretné kapcsolatát impotens férjével, és erre akad is alkalom. Amikor a karizmatikus Péter épp Csillag miniszter körül kering, hirtelen megbukik, és helyére huppan Az Ember Akit Nemsokára Nagy Hazugságon Kapnak. A történet cirka egy hónap alatt le is játszódik, és az eredményét visszanézve csak haszontalan pótcselekvés volt.
2004. december: Egy nehéz és eredménytelen népszavazás, mely után Gy. Ferenc többé nem lehet egy egész nemzet miniszterelnöke.
2005. augusztus: A száz lépésnek már jórészét megtette a koalíció, de a köztársasági elnök személye még nem egyértelmű. Az SZDSZ elemében van, hiszen végre nem égető gazdasági megoldásokkal kell előállni, be is mutat Szili Katalinnak, a „nép barátjának” (ha már Glatz „multi-tool” Ferenc nem lehet jelölt). Az önbizalomtól liluló fejű szocialisták persze nekirohannak az ajtónak, csak azt valaki közben kinyitja. Eredmény: Szili hoppon marad, mosolyszünet Gy. Ferenc és K. Gábor között, és a rendszerváltás óta az egyik legérdemesebb ember kerül a posztra (bármit is mondjanak ághrólszakad politológusok). Azért köszönjük meg a liberálisoknak!
2006. április: Ki gondolná, hogy ennyi bíztató előjel után még választást is lehet nyerni! Az összetevők az alábbiak: egy szerencsétlenül tervezett és megvalósított ellenzéki kampány, irritáló külsős emberekkel, lényegi mondanivaló nélkül, összekeverve egy dinamikus, de a valóságban felfújt modernizátorral, aki két csomag üres papírt és színes pps-diákat nevez a programjának. Mindez egy olyan társadalmi közegben, ahol mindenki szívesen látná a szükséges változtatásokat, de persze azok azért ne is fájjanak nagyon. Egyszerű a képlet. Ferenc győz, és jön egy hónap hosszú hallgatás…
2006. szeptember: Hiszen – mint egy májusi, szeszgőzös napon kiderült – az MSZP-nek nem is volt programja! Elhangzott viszont egy olyan szöveg, ami normális esetben minden ellenzéki párt lottóötöse, és szintén normális esetben egy felelős kormányfő egy ilyen után levonja a konzekvenciákat. Végül győz a felvilágosodott tenni akarás, és a töketlenkedés feltétlen szeretete, nehogy már kormányozzák is ezt az országot. A kormányprogram havonta-kéthavonta változik, újabb és újabb zászlóshajók tűnnek fel a Keleti égalján, hogy aztán Nyugaton csendben elmerüljenek.
2008. március: A nagy kormányváltó akaratból végül csak három népszavazási kérdésre futotta, de még így is sikerül úgy megrázni a koalíció fáját, hogy az szétessen a vereség súlya alatt. És csak 300 forintba került. Tény, hogy veszélyes szokás indulhat most el a keresztbe-népszavazással, és valószínűleg ezt a narancsos kollégák is felfogták. Vagy majd felfogják akkor, ha őket veszi célba a szent nép szava.
2008. május: Elkezdődik a kisebbségi kormányzás és a bársonyos reformok bűbájos időszaka. A 100 lépéshez hasonló evickélést csak a fránya gazdasági világválság teszi lehetetlenné, és azért azzal mégis csak foglalkozni kell… Az SZDSZ hirtelen rátalál lelkiismeretének hangjára, most, hogy ócska háttérmutyikkal már nem tudja befolyásolni a behemót szocialistákat. Parlamentet azért nem oszlatnának, az eddigi zavaros alkalmasabb a horgászásra.
2009. március: Ferenc utolsó mutatványa, a kalapból persze nem tud kihúzni senkit, inkább tovább kutat. Egy ország szeme láttára. Az eredetiség itt is pluszpontot érdemel, hiszen választottja nem más, mint utolsó csatlósa, sörös és beszélgetőtársa, Sancho Panzája, Bajnai Gordon. A kígyó a saját farkába harapott…
Szédítő és émelyítő is egyben. Mint a saját hangját és egyéniségét kereső tinédzser szenvedte végig a baloldal az eddigi hét évet, és hátra van egy kerek esztendő a kísérletezgetésre, ruhapróbára és bespájzolásra. A kérdésre, hogy ezidő alatt jutottunk-e előre is valamit, mit válaszolhatnánk egy zavart mosolyon kívül? És persze előkerül a legég(et)őbb kérdés is a batyuból: milyen jól felfogott érdekből, vagy/és jó tapasztalatból kiindulva támogassa az ember mostantól voksaival a mostani (újra) két kormánypártot? Egy, már egyértelműen hamis illúzió miatt? Vagy azért, mert különben ránkszabadul a narancsos veszedelem, a programtalanság, a fasisztaáradat, az intolerancia szökőárja?
Tényleg újra a félelemre és a proteszt-szavazókra akarja az MSZP és az SZDSZ alapozni az újbóli megválasztását? Ez még az eddigi hét évnél is nevetségesebb és szánalmasabb ok. Én csak azt mondom, aki ebben hisz, legyen büszke rá, és hirdesse ezeket az igéket 2010 után is az ellenzékből, remélve, hogy talán még 2014-ben valaki hisz is neki. De azért a nagyítót ne hagyja otthon.
/Kép: Négymadár/
