Szégyenkormány

Király Rák I 2008.01.06. 18:12

18 éves a demokráciánk, már nagykorú. Eljött hát az idő, hogy kiosszunk néhány atyai pofont a nagykorúvá vált gyermek rossz nevelőinek. Azok a politikusok következnek, akik adott esetben még Svájcot is tönkre tudnák tenni. Talán, ki is küldhetnénk őket a miénkénél szerencsésebb országokba, amolyan biológiai fegyverként, elpusztítandó jól fejlett, nyugati gazdaságukat.

Próbáltuk áthidalni azt a tényt, hogy a kormányzatok össze-vissza változtatják az elnevezéseket és a feladatköröket. Nemegyszer kerültünk komoly dilemmába a személy kiválasztásakor. Ilyenkor egyéb érveket hoztunk fel. A magyar demokrácia legrosszabb kormányának névsora a hajtás után olvasható.

Oktatásügy

Komoly szakértőink között nemegyszer volt erős vita, hogy a sok jelölt közül ki nyújtotta a leggyalázatosabb teljesítményt az elmúlt kormányzati ciklusokban. Ennél a tárcánál azonban mindenki egyetértett abban, hogy Magyar Bálintnál nincs alkalmatlanabb jelölt a pozíció betöltésére. Ő volt az, aki az első balos oktatási miniszterként a 48-as szabadságharc és az 56-os forradalom helyett ismét az ősembereket kezdte el taníttatni a szerencsétlenebb hetedikes diákokkal, aki megalapozta Kóka János vagyonát a Sulinet programmal, második ciklusában pedig összehozta az eddigi legnagyobb érettségi botrányt. Nem is kell tovább sorolni. Magyar Bálint annyira pocsék teljesítményt nyújtott, hogy még saját pártja is jobbnak látta eldugni egy vastag uniós pénzekkel operáló pozícióba, és utódja, Hiller István sem győz szembemenni MB szakmaiatlan döntéseivel. Hogyan is lehetne valaki sikeres, ha egy ősi, román kémnő előtt alázkodik meg?

Egészségügy

Nos, itt igazán nehéz volt döntést hozni, hazánknak ugyanis a rendszerváltás óta nem volt a botrányosnál jobb egészségügyi/népjóléti minisztere. De tényleg, kár is felsorolni. Az egyenlő szavazatot kapott Mikola „Tehetséges családú” István, Kökény „Gyóccerbiznisz” Mihály, Molnár „Bosszút állok a MOK-on, Jaguár” Lajos, és Horváth Ágnes alá süllyedt azonban egy gyenge félszavazattal Gógl Árpád. Nem rosszabb ő, mint bárki a fentiek közül, viszont unalmassága és idétlen frizurája mégis a mezőny legrosszabb eü. miniszterévé teszi.

Honvédelem

A kisgazda botránytriumvirátus egyik legcsöndesebb, ám nem kevésbé korrupt tagja, Szabó János volt hazánk elmúlt 18 évének legrosszabb honvédelmi minisztere. Honvédelmi pénzek a rétegújság pártlapnak, két, tárcától lopott lakás, rengeteg pitiáner korrupciós ügy, amelyek során Szabó többször is tanúságot tett zsebdiktátori hajlamairól. Stílusa a legrosszabb kiképzőőrmesterekét idézte. HM-es pénzből próbálta kimosni párttársát, amikor megvádolták, tisztázás helyett viszontfeljelentett. Valószínűleg ez jó hozzáállás lett volna a lövészárokban, a civil világban azonban Szabó úr, fordított Szekeres Imreként nagyon nem találta a helyét. Ha most ő népszerűsítené a önkéntes katonaságot, a HM még a parkolási bírságot sem tudná kifizetni Rogánnak, csődbe menne, lehúzhatná a rolót.

Pénzügy

Azt gondolják Önök, hogy Bokrosnak és Veresnek köszönhetjük a megszorításokat, a nyugati világ leginkább bűntető adórendszerét? Nos, akkor tévednek. A nincs pénz, tehát vegyük el a néptől politika hazai úttörője nem más, mint Kupa Mihály, akinek ezt a piacellenes, kiróvó-büntető, ráadásul európai viszonylatban egyik legbonyolultabb adórendszerünket köszönhetjük. Ha Kupa nem lett volna, valószínűleg Dominika éves GDP-jének sem adnák ki ekkora hányadát a magyar offshore cégek. Érdemeit még az sem feledteti, hogy Veres „Csábos mosolyú” János minden idők legnagyobb hazugságait dobta be többször is a mélyvízbe. Bokros jelölését meg nem is értjük. Az ő elitista, radikálisan piacpárti, nonszensz szövegei tartják még valamennyire kordában a segélyezési politikára hajlamos nagy pártokat.

Rendőrminiszter, aka. Belügy I.

Időnként kiver minket a hideg veríték, ha eszünkbe jut, hogy valaki lehet olyan balfasz, hogy az első kicsit is nyugati típusú zavargás láttán, riadt hangon kijárási tilalomról kezd beszélni. Márpedig Petrétei József ezt megtette, és ezzel kiütötte a versenyből Pintér „Nem lesz több robbantás, elintézem” Sándort és Kuncze „Szarrászivat a maffia” Gábort.

Gazdaság

Hülye kérdés, Kóka János. Sikeres üzletemberként próbálja magát eladni, miközben pénzét, és azt, hogy kiemelkedett a mobillal seftelők köréből csak és kizárólag politikai kapcsolatainak köszönheti. Siker címszóval vágott bele az SZDSZ elnökjelölti kampányába, ahol a rendszeres második, Fodor Gábor a megvásárolt szavazatok ellenére is majdnem megverte. Miközben a tavalyi gazdasági növekedést egyedül a feketegazdaságnak köszönhetjük, mégis mivel jellemezné Kóka a gazdaságot? Hát persze hogy a sikerrel. Soroljuk még? Felesleges. Figyeljék csak meg, mennyivel rátermettebb lesz Kákosy Csaba. Az már csak hab a tortán, hogy Kamilla szívének meghódításakor többször keveredett olyan helyzetbe, amely a Mucuska-ügyön edzett SZDSZ-eseknek is vállalhatatlan volt.

Önkormányzat-fejlesztés, aka. Belügy II.

Alapvetően már az önkormányzati minisztérium elnevezés butaság, elvégre az önkormányzatiság arról szól, hogy ott, helyben megválasztják polgármesternek a kocsmárost, azt onnantól kezdve ő akciózik. Ehhez mérten dilettánsok töltötték be a pozíciót, nem is tudunk dönteni. Igazságos az lenne, ha mindet kiküldenénk egy-egy svájci tartományba. Kónya Imre mehetne Waadtba, Kuncze Maci a Berni Alpokba, Pintér megszervezhetné a Graubündeni olajmaffiát. És hogy melyik tartományba kellene küldeni Bajnai Gordont? Hát persze, hogy Wallisba!

Környezetvédelem

Elképesztő, hogy ezen a téren mennyire sok a dilettáns. Olyannyira, hogy Fodor Gábor egyértelműen a rendszerváltás óta a legjobb a tárca élén. Fodor Gábor, baszki! A környezetvédelem körül egyre inkább megszaporodó uniós pénzek és egyéb támogatások azonban mégsem hagyták kiveszni a tárcát, a magyar demokráciának egyik legkorruptabb, legtöbb botránnyal övezett minisztériuma olyan neveket élt túl, mint Persányi Miklós, vagy a csakazértis kisgazda Túri-Kovács Béla. Senki sem tett azonban annyit azért, hogy a környezetvédelem a korrupció szinonímájáva válljon a köztudatban, mint a kisgazda Pepó Pál. Neveken gúnyolódni olcsó dolog, ráadásul a bejegyzés közepe felé már nem is annyira vicces, így csak néhány hívószó: ciánszennyezés, bizottsági ülések sértődött negligálása, pályázati pénzek körüli mutyi csalás, és a minisztérium szakmai stábjának teljes kinyírása.

Külügy

Ki más is lehetne, mint a megtestesült elpirult mosoly és zavart nevetés a felvillanó szlovák középső ujjak láttán? Göncz Kinga, hát persze. Nem akarunk azért nagyon igazságtalannak lenni a miniszterasszonnyal, elvégre legnagyobb megdöbbenésünkre csak összehozott a tárcája egy semmitmondó külpolitikai stratégiát. Azt is megértjük, hogy kell valaki, aki úgy csinál, mintha nem Gyurcsány Ferenc lenne az ország igazi külügyminisztere és miniszterelnöke egy személyben. Így aztán végülis érthető, miért helyeztek egy bután mosolygó óvónénit a miniszteri székbe. Azért néha szólhatna két szót, amikor délen feszült a helyzet, északon egy zizzent kormánypolitikus tankokkal akar Budapestre jönni, és az Európai Unió jövőbeli legnagyobb haszonélvezője, Oroszország államfőválasztásra készül. Vagyis talán mégse szóljon semmit.

Mezőgazdaság

Érdekes, hogy miközben a közvélekedés szerint a jobboldal a vidéki, a baloldal meg az urbánus és a panelproli, mégis egyedül baloldalon sikerült vállalható földművelésügyi minisztert választani a rendszerváltás óta. Torgyán Józsi kétségtelenül nem értett semmit az általa irányított tárcához, ugyanakkor olyan húzásai voltak, ami miatt mégsem küldenénk ki Svájcba, félő ugyanis, hogy tankokkal jönne vissza. És egyáltalán, elküldenének egy olyan embert, aki képes volt ráuszítani a Fradi-rajongók ilyen-olyan egyesületét a búzaégető battonyaiakra? Aki körbeutazza a világot, majd megpróbálja lenyomni a nép torkán, hogy csak cseresznyét árult? És akkor még egy szót sem említettünk a Horn Gyulával folytatott parlamenti vidámfélórákról.

Küldjük ki inkább Gergátz Elemér nemes urat (tudják, Antall-kormány), akinek az elaprózott birtokrendszert, és ezáltal mezőgazdaságunk versenyképtelenségének egyik fő okát köszönhetjük. A torgyánozás egyébként sem igényel semmi felkészülést.

Kormányfő

Valójában a 18 éves demokráciánk legpikírtebb szégyenfoltja, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök lehetett. A 2002-es választás mutatta meg, hogy az országunk képes vakon megbízni valakiben, aki többet ígér, aki odaveti a nép elé a szikkadt virslit meg a lejárt szalámit. Medgyessy egy második Kádárként borult a demokráciába száműzött kis kommunista országunkra, aprópénzként szétszórva mindazt az erőfeszítést, amit az előtte lévő három (és fél) kormány, ha nem a legjobban is, ha korrupciós botrányokkal fűszerezve is, de megtett. Megyó kormányfőként is aktív szerepet vállalt az ország eladósodásában, ahogy egyébként azt kádári pénzügyminiszterként is tette. Egyetlen pozitívuma az, hogy görbe tükröt tartott az ország elé, még ha önkéntelenül is.

Különdíj
Nyilvánvalóan úgy gondolta Lamperth Mónika, hogy ha olyan gyakran vált minisztériumot, mint zavart tizenéves zenei ízlést, akkor majd kisiklik az ilyen szégyenlistákból, ugyanis nem fogjuk tudni besorolni. Valahol helyénvaló is ez így, hiszen a szégyenkorány minden tagjáról könnyű tárcájára asszociálni, Lamperthről azonban a butaság és a hiúság jut legtöbbünk eszébe, nem alaptalanul. Néhány megmosolyogtató lököttségtől (Zsidó sátor vallásos tagjainak zaklatása a Szigeten), minden nagyobb, baloldalhoz is köthető botrányban való érintettségen keresztül, egészen odáig, hogy a legjobban működő tárcákat is képes két perc alatt megbénítani, Lamperth magán hordozza a magyar baloldal összes rossz tulajdonságát, pont, mint Mikola a jobbét.

Nyilvánvalóan Önök sok politikust hiányolnak a listáról. Ők vagy megmaradtak pártpolitikusnak és minisztérium vezetését nem vállalták, esetleg túl erős mezőnyben versenyeztek, vagy annyira triviális jelöltek, hogy mindenki tisztában van alkalmatlanságukkal.

Hiányzik valaki? Hülyét kap a hisztis Pokorni Zoltántól? Érdemtelennek érzi Bokros Lajos kihagyását? Nagyon szeretné már beírni valahová, hogy Kovács László? Nem ért egyet? Kommenteljen!


A bejegyzés trackback címe:

http://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr81285716

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

abandi 2008.01.07. 02:11:31

TFL!
"De a magyar tanügy jelenlegi általános helyzete azt hiszem kilátástalanabb mint bármelyik más területé az országban, és még csak nem is látszik, hogy ki lehetne ebből mozdulni."

Említetted (mint pozitív példát) az alapítványi iskolák ajrópai szinten is kiemelkedő támogatását...
Hajrá, előre!!!

TFL · http://civilzone.eu 2008.01.07. 02:13:04

abandi

dark future védelmében (bár nem hiszem, hogy rászorul, de mégiscsak jobb, ha más mondja)

Ő azért nem az Index címlapjáról esett ide, legalábbis nem most, erre a posztra, régebben idejár, mint gondolnád, és néha igencsak veretes véleményeket fogalmaz meg a vitákban.

Még akkor is ha ezzel a komenntjével vitatkoznék. Szerintem ennyi irónia bele kell férjen, és nem baj, ha provokátorok vagy agymosottak is idekerülnek, ha a blog megmarad alapjában véve olyan "komolynak" és vitaindítónak, akkor még az agymosottaknak is segít látni, hogy lehet másképp is. Azt a pár anyámkínját meg el kell viseljük, ha valaki olyan, úgy is elmegy előbb utóbb, aki meg itt ragad, az pallérozódik.

abandi 2008.01.07. 02:18:32

TFL!
Ismerem "setét jövőt", de kösz a többitt...Semmi jót nem igérek...

TFL · http://civilzone.eu 2008.01.07. 03:01:00

abandi,

az rendben, hogy hajrá az alapítványi iskolákkal, és nagyjából rendben is van ez ma Magyarországon, a közoktatásban biza a csúcsokat ma az alapítványi iskolák viszik, mármint a hatékony, gyerekközpontú és nem lexikális tudást sulykoló okatatás területén.

A gond csak azzal van, hogy:
1) az alternatív iskolák, ahány van, mindegyik mást tanít, másféle alapokon oktat, másféle rendszerben, más módszerekkel, nehéz ezekre egy nemzeti oktatási programot alapozni. Plusz: nehezen egyeztethetők össze a közöktatás utáni, azaz főiskolai vagy egyetemi meglévő rendszereinkkel. Ezek általában a speciális oktatási igényeket kellene kiszolgálják a közoktatási rendszer melett, nem pedig helyette
2) az alapítványi iskolák szükségszerűen "pénzes" iskolák, mert az állami támogatás még így is messze nem elég a működtetésre. Azaz elit iskolák, akinek nincs pénze, nem tudja odavinni a gyerekét, tehát nem válthatják ki a közoktatást és erősítik az elitizmust
3) nem minden alternatív iskola (vagy iskola-lánc) hatékony és jó, van olyan is, ahol az eredetileg oktatási módszerként bevezetett idea dogmává vált, azaz hiába mondja magát hatékonynak és gyerekközpontúnak: rosszabb, mint az állami. És ezt sajna nemigen tudja ellenőrizni senki.

Szóval azért komplikáltabb ez a kérdés.

mediazsiraf · http://www.konzervatorium.blog.hu/ 2008.01.07. 03:02:30

Ahogy növekszik a látogatottságunk, úgy aljasodik el a kommentrész... Any suggestions for solving this problem?

Sushi 2008.01.07. 03:18:06

Megyó hülyeségeket beszélt, meg elágazódott. Értem. Na de ez hogy éri el a gyurcsányi magaslatokat? Sehogy. Éveken át hazudozni, 8000 milliárdot elkölteni a jóégtudjamire, megveretni egy nemzeti ünnep jubileumi évében a népet, szétverni az ellátó rendszereket, megkergetni a sajtót, élhetetlenné tenni az országot, az smafu?

A bársonyszékhez akár az egész ország lerombolása árán is ragaszkodni, felelősséget semmiért se vállalni, az embereket terrorizálni, diktatúrát álmodni, "egy ideig bérmálkozni", mutyizni és a népet buzerálni ősi román szokás, faszkorbácsot neki, cumit a szájába és 1000 év szigorítottat, lehetőleg kényszerzubbonyban.

TFL · http://civilzone.eu 2008.01.07. 03:34:37

Shimoda,

bár tudom, hogy pont én vagyok, aki többször is felléptem az "érvtelen" hozzászólások és a stílus ellen, meg pont én kifogásoltam provokatív posztot is korábban, de erre a fajta "aljasodásra" szerintem nincs megoldás. És talán nem is kell legyen, mert pont azt az elvet sértené, hogy a blog szerepe a "gondolkodó és előrevivő" típusú konzervatív kultúra terjesztése. Én legalábbis naiv optimistaként tényleg hiszek abban, hogy ha minél több ember látja, hogy kultúráltan vitatkozunk, akkor őket is arra ösztönözzük, hogy ezt tegyék. Ha pedig ez igaz, akorr engedni kell őket látni, és eltűrni, hogy bizony sokan aljaskodnak. A pártkatonák ellen pedig nem tudok jobb módszert az érveknél, ha kifogynak az ellenérvből, már úgyis magukat minősítik. Másrészt hogyan szűröd ki, hogy ki aljas, meg ki nem? Nem gerjeszt ez újabb, még aljasabb vitát és hozzászólásokat. Ráadásul hogyan magyarázod meg, hogy csak azért szűrsz meg embereket, mert más véleményen vannak, azaz bort iszol és vizet prédikálsz?
Van olyan pl., akit én nagyon nem szeretek, legalábbis az alapján, amit más fórumokon látok tőle, sőt, még szélsőségesnek is nevezném az alapján, de tisztelem, ahogy ide jön és legtöbbször kulturáltan vitatkozik, szívesen vitatkozok is vele. Sőt, amit a kommentek alapján megismertem róla, emberként is tudom tisztelni(Hogy ne célozgassak, meg is nevezném, Molnargorenyrol van szo, bár ha jól értettem ő már szinte szerző is lehetne).

Szóval szerintem bármiféle korlátozás csak rontana a helyzeten. A poszt szerzője döntse el, hogy mit moderál (és ne kommentelje utólag), ha pedig benthagyta, akkor annyi, legfelejebb akkor magyarázza meg, hogy miért hagyta bent.
Ráadásul én nem is érzem aljasodásnak, ez csupán az abszolút velejárója annak, hogy többen olvassák (nézzél meg néhány más blogot, ott mi van!!), azaz el kell fogadni így.
Néhány bulvár vagy provokatívabb poszt meg kell, különben még mi olvasók is belesavanyodunk a sok komolyságba.

mediazsiraf · http://www.konzervatorium.blog.hu/ 2008.01.07. 03:43:47

Királyrák:

"elmondja a főnökének"

Hehe, attól függ a főnök mennyit fizet a tanácsokért....

bytheway a trollokról. A következő szigorúan az én véleményem, nem a Konzervatóriumé.

1. Ez a blog fontos blog. Nekem fontos és úgy gondolom a többi embernek is az.
2. Fontos az amit képvisel. Nekem és másoknak is. Fontosnak tartjuk, hogy amit képviselünk, többen megismerjék.
3. Fontosnak tartom, hogy amiről beszélünk, többé-kevésbé fontos és égető problémák. Ebben fontos az, hogy sokan annak érezzék őket, és sokan nyilvánuljanak meg.
4. Be kell látni, hogy az olvasottságot lehet növelni dolgokkal. A "Hanyatlás politikai eszkatológiája" c. cikkünk nem volt indexcímlapos. A világ így működik. De ha valaki idetéved a Címlapról, és belelapoz a blogba, lehet hogy összefut az említett cikkel (most véletlenül emeltem ki egy olyan cikket, ami az olvasóknak csak egy szerény táborára tartott igényt, de nagyon fontos volt).
5. Az olvasottsággal együttjár a hülyék elszaporodása. Nagy számok törvénye, sok olvasó, több hülye. Kis olvasottsággal viszont a blogunk egy belterjes blog maradna. Ezt én hibának tartanám, és úgy érezném, hogy nem sikerült megismertetni a képviselt dolgokat a többi emberrel, ergó önmagunkban beszélgetünk, ami annyit jelent, hogy csak önmagunknak számítunk, ergó nem vagyunk fontosak. Ez probléma lenne.

6. Ez a bejegyzés szórakoztató. Fontosnak tartom, hogy a komolyabb témák között helyet kapjon pár olyan bejegyzés, melyet két kávé között cinkos mosolyok közepette el lehet olvasni. A humor pedig nagyon fontos.

A trollok és az ostobák jelenléte minden olvasott bloggernek probléma.

Mindenkit megkérek arra, hogy a) legyen türelmes b) ne foglalkozzon hülyékkel c) moderáljon, ha muszáj.

--> Egy egyház nem felel azért, hogy hívei milyen emberek, és egy egyházat nem szabad kizárólag a hívei alapján megítélni. Egy blog ugyanígy működik. Azért mert vannak ostoba elvakult keresztények, attól a kereszténység még nem az. Attól, mert ostobák írnak ide kommenteket, ez még nem egy ostobáknak fenntartott hely. Remélem mindenkibe szorult annyi intelligencia, hogy ezt a kettőt a) szét tudja választani b) túl tud rajta lépni.

Persze, ha valakiben annyi negatív feszkó van, hogy nem tudja levezetni, és mindenképp itt szeretné, ám legyen, de kéretik kulturáltak lenni, és lehetőleg minimálisan érvelni.

A "fogalmatok sincs, mirol beszeltek, ezt magyarul ugy hivjak, hogy felmuveltseg." nem érv, hanem vélemény. Érv nélkül az ilyen jellegű szövegekre nemhogy nem reagálnék, hanem moderálnám. Mégis, ki a fenének hiányozna Bill büfije, rajta kívül?

Joccakát.

mediazsiraf · http://www.konzervatorium.blog.hu/ 2008.01.07. 03:56:09

TFL:
"bár ha jól értettem ő már szinte szerző is lehetne"

Nem jól értetted, csak a testemen át. :) Egyébként én is érzékelem ezt, sokan akik idetévednek, máshol sokkal radikálisabban szövegelnek, viszont itt mintha rájuk lenne kényszerítve a hely szelleme, és érvelnek. Ezt én jónak tartom.

A moderáció abban az esetben helyes út, ha az adott szerző a saját postjának a kommentjeit moderálja, és előtte akár külön a bemutatkozsához ír is egy moderációs kátét, hogy ő kiket szór ki. Más szerző nem moderál a másik ember postjába, mindenki a maga háza táján tart rendet, ahogy az neki tetszik. A minimális elvek a HáziRendben benne vannak, tehát aki paraszt és bunkó, és reklámozik, az repül. A többi ízlés dolga.

Itt jegyzem meg, hogy szerintem nem is az ostobaság a gond, mert én a magam életkorával ezzel már megbarátkoztam, és kialakította bennem a szélsőséges elitista álláspontot (barátaim viccesen kultúrfasisztának becéznek, mert egész egyszerűen egyetlen percet is soknak találok az életemből, hogy ostobákkal beszélgessek). A gond azzal van, ha valaki nem érvel, csak véleményez. Én is sokszor ebbe a hibába esem, de én próbálom korrigálni. Mások nem, és úgy gondolom, hogy elsősorban kéynelemből nem teszik ezt. Gondolkodni időigényes és fárasztó, nem beszélve az elégetett cukormennyiségről ugye. Megértem, ha valaki lusta. Azonban azt nem értem meg, hogy valaki lusta és buta, továbbá modortalan is. Utóbbira semmi mentség nincs.

Én minden olyan véleményt kiszórnék a blogból, ami modortalan és becsmérlő. Egész egyszerűen esztétikátlan. És itt jegyzem meg: nem azért mert más véleményen van, hanem mert bunkó. Remélem nem sértem meg liberó barátainkat, de ízléseik ellenére igen sokan jönnek ide, és bizonyos hányaduk annak ellenére képes épkézláb módjára vitázni, hogy tudom, tökéletesen különbözőek a nézeteink. Ezt én méltányolom, és nagyon örülök neki.

Úgy gondolom, hogy nem tőlünk kellene tanulniuk a 'bunkó' kommentálóknak. A modortalan nézetkülönbségekből adódó véleményhuszároknak elsősorban azon elvbarátaiktól kéne tanulni, akik annak elenére képesek kulturember módjára vitázni velünk, hogy nem értenek egyet. És megintcsak, az ember a társaitól, és nem az ellenfeleitől tudna tanulni.

Persze ahhoz ész is kéne. Ugye. :)

TFL · http://civilzone.eu 2008.01.07. 04:03:57

Azér megnyugtattál :):):)

mediazsiraf · http://www.konzervatorium.blog.hu/ 2008.01.07. 04:09:00

TFL:

de pl. TomCatet tervezzük meghívni szerzőnek...... :)

TFL · http://civilzone.eu 2008.01.07. 04:22:18

Tomcat smafu, legyen ikább TGM. Vagy a mesterákos bácsi és az OroszJózsi :):) Vagy mind a négy?

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.07. 04:32:12

Moderálást tekintve gondolkodtam már különféle megoldásokon.

Igazából lehet, hogy nem is moderálásra, mint inkább valamiféle értékelési rendszerre lenne szükség. Egyrészt arra, hogy az olvasó belépés után saját magának állíthassa be azt, hogy egyáltalán kinek a kommentjeire kíváncsi, ill. kit emel ki (pl. más színnel, mint pl. TótaW blogjában). Így nem menne el annyi idő azzal, hogy idegesítő, hülye, bunkó stb. júzerek véleményét/böfijeit olvassuk.

Másrészt minden törzstag (tehát aki valamiféle rendszeres aktivitást mutat) mindenkit értékelhetne pl. egy 0-10 skálán. A vélemény változhatna is, sőt súlyozni lehetne a voksolók véleményét a saját pontszámukkal is. A véleményezés alapja a vitapartner felkészültsége, kompetenciája, stílusa stb. lenne, tehát nem az, hogy jó elvtárs vagy nem (esetleg lehetne olyan pontszám is :-)).

A harmadik megoldás lényege, hogy az egyes kommenteket spammé lehetne nyilvánítani (mint a youtube-on). Amiken sok spamje van, az automatice pihenne egy kicsit. Finomítható a dolog az egyes kommentek osztályozásával.

Stb. stb., szerintem ezek eredményes, ennek ellenére a szerzők szempontjából kevésbé melós megoldások lehetnének, némi blogmotor-fejlesztés árán persze.

fanyu 2008.01.07. 07:45:19

Ez a 18 éve volt rendszerváltás szöveg cak divatos semmi. Volt rendszerváltás a környező országokban, itt még nem volt, csak játszottunk. A környező országokban a kommunisták télleg le lettek váltva, itt csak más, talán még zsírosabb posztra kerültek, ugyanúgy ott vannak mindenhol mint 1970-ben, ugynúgy röhögnek rajtunk mint akkor. Itt nem volt rendszerváltás, csak eljátszottuk a nagyvilágnak hogy megcsináltuk. Senki nem vonta felelősségre őket, ugyanazok vezetik az országot mint anno. Meg lehet nézni a környező országokban, ahol volt rendszerváltás: Minden kommunista azonnal meg lett fosztva a posztjától, és többé nem vezethetett egy árva boltot sem. A besúgók listája elérhető az interneten mindenkinek, itt miért nem? Mitől félnek? Hogy a fél országház a besúgó listán lenne? Itt megtehet bárki bármit. És ezért van ez az ország ott ahol van.

biomechanoid 2008.01.07. 08:42:27

Kényszer alatt írok, kedves Hely Szelleme!

A hülyeség relatív. Szerintem. Nem feltétlenül az a hülye, aki iskolázatlansága folytán képtelen jól tagolt, értelmes mondatokban megfogalmazni mondanivalóját. Nem feltétlenül, vagy nem csak. Szerintem az is hülye, - ha már ennél a terminológiánál tartunk - aki izzadtságszagú modorossággal kísérli meg pótolni az intelligenciát, és eme fáradságos munka közben el is hiszi, hogy fossantása magasabb intellektust jelenít meg.
A diskurzus dimenzióját jól körül lehet határolni, de nem érdemes a körön kívül esőket csípőből hülyének nevezni.

is 2008.01.07. 08:53:04

fanyu: tehát ugyanazok vezetik az országot, mint 1970-ben. emlékeim szerint akkoriban a párttitkárok inkább voltak 40 mint 30 évesek, tehát ha ugyanazok vezetik, akkor most 75-80 éves vezetőink vannak, ahová csak nézek: minden polgármester 75-80 éves (kezdve Kósa Lajos bácsitól :-) ); minden miniszter 75-80 éves (Fodor Gabi bácsi :-) ) és minden képviselő 75-80 éves. A nagyvállalkozók is 75-80 évesek (Kóka bácsi :-) ), És a pártvezetők is 75-80 évesek. Vagy mégis, hol ülnek ezek az aggastyánok, és hol vezetik az országot?
még meddig bírja valaki azt mondani, hogy ugyanazok? 2025-ben is? 2089-ben is?
nem kellene szembenézni azzal, hogy ezt bizony már mi választottuk magunknak, hogy ezért, ami van, már nem kellene senkit hibáztatni? hogy mi választjuk meg folyamatosan akár az egyik, akár a másik oldali rablókat?
az biztos, hogy ha lesz egy új (persze nem fasiszta) párt, akkor én arra fogok szavazni, bárki is lesz. még egyszer nem követhetjük el a Centrumos bakit (hogy nem választottuk be). És addig se fogok egyik nagyra se szavazni: ha csak ugyanezek négyen maradnak, de 25-25-25-25%-ban, már muszáj lenne nekik megegyezni. akár bal, akár jobb: ne szavazz a nagyokra! csak ez visz előre-

mendson 2008.01.07. 09:05:08

Szervusztok.Gondoltam, hogy valami mélyen szántó módon szólok hozzá, de aztán....Mert mindanyiótok hozzászólása hasonlatos ahhoz mikor pár vakember az elefánt különböző részeit tapogatva ,különböző tárgynak láttatja,de elefántnak semmikép. Az okozatot (következményt) következetesen felcserélitek az okkal.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.01.07. 09:08:53

Nem kell olyan messzire visszamenni az időben, elég ha a KISZ tablót megnézed kicsivel a rendszerváltás előttről.

Sajnos azokat sokáig láthatod még.

Paranoid Android2 2008.01.07. 09:11:51

Szegény Gógl. Ő csak egyszerűen nem csinált semmit.
A reménytelenség lengi be ezt a projektet. A világ tíz leghülyébb embere közül 8 mindig a magyar kormányban van. A szám csak akkor csökken, ha egy másik ország kormányát is mélyebben megismered.

Lődörgő Hollandi 2008.01.07. 09:24:14

Tudom, halottakról csak jót vagy semmit, de azért ide kívánkozna Horváth "tömegbe lövetek" Balázs szereplése is...

jorda 2008.01.07. 09:27:29

Remek összeállítás ! Ez a múlt,de mit hozhat a jövő ? Érdemes ebben az országban fiatalnak lenni és itt tervezni életének következő 10 évét ?
Szkeptikus vagyok,egyáltalán nem ! Mi és miért változna bármit is Mo.-on.Az egész politikai osztályt el kellene takarítani,mindent újra kezdeni ! Van erre reális lehetőség ?
Nincs,tehát a "helyzet" csak fokozódik !

nas 2008.01.07. 09:29:13

azokon a tablókon bizony ott van a kövér lászló, a stump, áder, talán még maga OV is és sokan mások, akik mostanában keményen nyomják a "börtönbe a komcsikat!"-típusú szöveget.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.01.07. 09:52:42

Nas, tudjuk, ott, van jobboldalt a kibulizott magyarország linkje is. :)

wynarsky 2008.01.07. 09:57:19

Sziasztok.

Jó ez a lista, nagyon is. Ha másra nem, hát legalább arra, hogy prezentálja, mennyire alkalmatlan fogalmatlan barmok visznek minket előre :))) 18 éve.
De az egyik legjobb mondat szerintem a következő:
"Érdekes, hogy miközben a közvélekedés szerint a jobboldal a vidéki, a baloldal meg az urbánus és a panelproli, mégis egyedül baloldalon sikerült vállalható földművelésügyi minisztert választani a rendszerváltás óta. "
Erről azért lehetne egy másik fórumon nagyon sokat beszélni....Sziasztok.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2008.01.07. 10:09:54

Mintha az elaprózott birtokrendszert megalapozó, és az eredeti TSZ tulajdonoskok vagyonát a zöld bárók által ellophatóvá tevő kárpótlási törvényeket és földtörvényt Nagy Ferenc József Kisgazda miniszter rövid regnálása alatt hozta volna a Parlament.

Gergátz szerintem már csak asszisztált a kialakult helyzethez. Gondolom róla írta Bornai a dalt:

"dermedten nézem /
hogy múlik el minden /
mi valaha lényeges volt"

---

Szerintem is a taxisblokád ellen tüntetőknek a Parlament ablakából tökrészegen integető Horváth "Vakond" Balázs volt a legrosszabb Belügyminiszter.

baron Harkonnen jr. 2008.01.07. 10:17:54

Nekem a Tanú című film kapcsán jutott eszembe, hogy miért is nem ítéltek el senkit emberiesség elleni tettek miatt?

István 2008.01.07. 10:26:42

Szégyen blog, aki írta, hülyébb, mint a sok éves átlag! Vagy.... a szoik kirugták a pánzes állásából. Fogadok, hogy tanár és minisztériumban dolgozott vagy kapott juttatást...
Keress már megélhetést, te buta!

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.01.07. 10:35:28

Köszönjük értékes hozzászólását, kedves István. (o:

Szibarita 2008.01.07. 13:20:17

"miközben pénzét, és azt, hogy kiemelkedett a mobillal seftelők köréből csak és kizárólag politikai kapcsolatainak köszönheti"

Egy ilyen megallapitassal vitatkozni sincs ertelme, nem is teszem. Mielott ujsagot probaltok irni, olvassatok ujsagot, kulonben ilyenek fognak kijonni beloletek.

Ez hasonlatos ahhoz, minthogy mondjuk egy nyolcevessel sem fogok elkezdeni vitatkozni a nemzetkozi spekulativ toke hatasarol a keynesianus gazdasagi modellre, barhogy is eroskodik.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 13:58:42

Bill immáron három kommentel gazdagítja a "Sir Robin" - díjat, köszönjük!

Szibarita 2008.01.07. 14:05:28

Nezd, ha meg reklamozni is kivanjatok, hogy fogalmatok sincs, Koka mit csinalt az SZDSZ elott es hogy abbol vonjatok le a kovetkezteteseiteket, amiket a szinten felmuvelt haverjaitoktol hallottatok a teazoban, csak tessek, nem en csinalok hulyet magambol.

Ha en azzal jonnek, hogy Orban cigany vagy naci, elkezdenel velem vitatkozni? Szintekrol es azok belatasarol van szo.

Egy keresokifejezessel segitek, mielott meg nagyobb hulyet csinaltok magatokbol: Lepp Gyula.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 15:14:09

No, most eccerre fontos lett ágálni a magad nevében?:-)) mi van billiboy, felment a pumpa?:-)))
Azért mi csak kirakunk a Sir Robin díjhoz, megérdemled.

De világosíts már fel minket Kukajani érdemeiről ha mán itt tartunk!

biomechanoid 2008.01.07. 15:21:01

Bill, én segítek neked eligazodni a magyarországi vállalkozói szférában.
Kóka és Gyurcsány korábban stróman volt. Kicsiben ez úgy szokott történni, hogy az egyszeri magyar vállalkozó, hogy elkerülje az APEH vizsgálatait, egy korábban elhagyott személyiben történő képcsere után, egy tulajdonképpeni nem létező személyre íratja a cégét. A kóklerek hajléktalanokkal dolgoznak. Fent említett két személy Mercedes-es hajléktalanok voltak sokáig. Főleg a Lepp és ifj. Apró Antal által "megcsinált" cégeket vették a nevükre. Ez egészen addig ment így, amíg nem értük el azt apontot, hogy az ilyen pofátlanságot politikai szintre lehetett emelni. Akkor aztán más strómanok vették át a két fiúcska helyét, ők pedig politikai befolyásukat latbavetve állami megbízásokkal látták el a Lepp-Apró szindikátust.
Persze, savanyú a szőlő, hiszen sokan bevállalnánk a strómanságot, ha abból kiemelkedve milliárdos és érinthetetlen vállalkozóvá avanzsálhatnánk elő.

Ardarich 2008.01.07. 15:25:05

Muszáj ebből a jó helyből "lazán megaszondjuk a tutit a politikáról, kevés ténnyel és sok demagógiával"-típusú blogot csinálni? Nincs ezzel baj, csak ilyenből már van húszezer. Ha ez kell, olvasok tótavét vagy reakciót.

mediazsiraf · http://www.konzervatorium.blog.hu/ 2008.01.07. 15:25:36

biomecha és a TÖBBIEK, akik...

ha befejeztétek a picsogást arról, hogy "ejnye itt milyen normálisan lehet csak kommentálni, durci durci", akkor talán érdemben hozzászólhatnátok a bejegyzéshez is.

A hülyeség pedig egyáltalán nem relatív, _bizonyos emberek esetében_ pedig nagyon nem...

darkfuture:
jók az ötletek! :)

A diskurzuson nem az egyet nem értők esnek kívül, butuskák, hanem azok, akik butuskák.

kapis?

mediazsiraf · http://www.konzervatorium.blog.hu/ 2008.01.07. 15:28:31

Ardarich:

A kritika jogos, de újfent felhívom a figyelmedet, hogy ez egy félkomoly bejegyzés, alapvetően a szórakoztatás a célja, mintsem az elgondolkodtatás.

Olvass bele két legújabb cikkünkbe, egyik sem a "félvállról megmondjuk a tutit" bejegyzés.

mediazsiraf · http://www.konzervatorium.blog.hu/ 2008.01.07. 15:30:01

Egyébként én maximálisan támogatom a Sir Robin bejegyzést:

a 25 legostobább kommentezőnk címen. :)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 15:36:09

nem külön bejegyzésre gondoltam, hanem állandó menüpontra oldalt és oda gyűjthetnénk "Sir Robin díj" címen

alá meg az idézetet az MP dalból:)))

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 15:37:44

Robin a bátor elszaladt
Bátran elfutot, el ő
A vész láttán ahogy tudott
Farkát behúzva elfutott

El messzire, s ina szakadt
Midőn nyúlként bátran szaladt
Előre csak lassan jutott, mert közben többször elcsúszot
A bátrak bátra, hős Sir Robin

Nyúlként futott a hegyen is túl
A porba hasalt és talpat is nyalt
Hány embert megfúrt, hány seggbe bebújt
Leszúrta ő ki éppen arra járt.

Ardarich 2008.01.07. 15:50:31

shimoda:igaz
Amúgy másodjára elolvasva nem is olyan rossz poszt ez.
Mondjuk végül egy fideszes sem került a listára, pedig Pálinkás, Matolcsy, Mikola is erős játékosok, és Pintér "Dietmar Clodoval találkozó/ Lovin hullanéző" Sándornak is simán járt volna a döntetlenen túl egy kategóriagyőzelem, de OK, ez végülis nem patikamérlegelésről szól.
Göncz Kingát sikk cseszegetni, de én akkor már inkább Somogyi Ferencet tenném a "legrosszabb külügyér" dobozba.
És kimaradt a két legjobb műminisztérium, és két legjobb műminiszter, akik közül Deutschtompi már sokaktól hiányoltatott, de Lévai Katalin még nem.

mediazsiraf · http://www.konzervatorium.blog.hu/ 2008.01.07. 15:53:24

Ardarich:

A postban kormánytagok vannak. Ezért felsorolásodból páran eleve nem kerülhettek be. Persze Mikola a vállalhatatlanság netovábbja, dehát... :)

Lévai Katalinnak megbocsájtunk mindent, mert korához képest jó csaj... :)

Szibarita 2008.01.07. 15:55:00

Oda -es olyan kornyezetbe- rakjatok a hozzaszolasaimat ahova jonak tartjatok, az viszont meg mindig nem remlik, hogy vitatkoztam volna veletek.

Ha korabban leesett volna hogy azzal, hogy azt mondom rolatok, hogy "felmuveltek vagytok, mert Koka nem a politikai, hanem masmilyen jellegu kapcsolatai miatt lett az aki, ez pedig koztudomasu", mar joideje utananezhettetek volna annak amit allitok, nem csak akkor, amikor mar csak a google-be kell belepotyogni a kulcsszot.

Nem erzem, hogy feladatom lenne ugyanis a lelkes hulyeket azon tul oktatni, hogy az altaluk elmeletileg valasztott foglalkozas (nevezetesen a politikai koziras) bizonyos kotelezettsegekkel jar, nevezetesen a kozeletnek az atlagosnal melyebb ismeretevel. Aki nem tud arabusul, ne oktasson masokat az arabus nyelv helyes hasznalatarol.

Oszinten, milyen gyerekes mar ez a listazgatas is. "A legmuveletlenebb politikai kozirok" listat is alkossatok meg, ha mar mindenkepp dicsekedni akartok a szellemi statuszotokkal.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 16:01:05

Látom ez érzékenyen érintett billiboy, de ne szívd mellre. Most azért toporzékolsz, mint a kisgyerek, mert Kuka nem így hanem úgy volt görény.
De a te általános hozzábüfögéseid nem állnak másból, mint hogy beköpsz valamit, aztán ágyő. Ezt nem egyszer voltál szíves közzétenni itten, és te, mint az aufklérus egyszemélyes hadserege, mindenkit világosítgatsz föl a lovacskádról.

Minket ez szórakoztat, és megemlékezünk róla. Ez csak nem olyan vészes dolog azért no!

Szibarita 2008.01.07. 16:13:01

Oromteli, hogy az allitassal, mely szerint felmuveltek vagytok, eszerint egyetertesz. Ami szomoru, hogy lathatoan tovabbra is fenntartod a jogodat erre a tulajdonsagodra.

Ezek szerint mar csak az a kerdes marad, hogy van-e ertelme nektek olyan kerdesekben publikalni, amirol halvanylila fogalmatok sincs es amivel kapcsolatban igenyetek sincs a muvelodesre.

Az internetben az a jo, hogy minden felhulye nethuszar ot lepesben publicisztikat csinalhat maganak, igy senki sem akadalyoz meg benneteket, hogy olyan kartekonyak legyetek, amilyenek vagytok.

Semmi mas celom nincs az ide irogatassal, minthogy ravilagitsak, nem vagytok alkalmasak erre az onjelolt szerepre.

Mellesleg ne dimenzionald tul a sajat szerepedet: Nem bosszantotok jobban, mint mondjuk a polforum vagy az origo sekelyes ostobasaga.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 16:16:04

"Oromteli, hogy az allitassal, mely szerint felmuveltek vagytok, eszerint egyetertesz."

Kedves Bill, a cikket nem én írtam - te viszont úgy általánosítasz, hogy az még nekem is fáj, pedig engem is szoktak általánosítással vádolni.

Egyébként még a szabályzatban is benne van, hogy minden egyes cikk a SZERZŐJE véleményét tükrözi. De Te azért csak nyomod ezt a tipikus baller kategorizálást.

Annak örülök hogy magadat tartod a "fény"-nek.

De azért mégiscsak tovább toporzékolsz, mert idegesít, eddig ugyanis egy büfire tellett a többi posztnál, most sok büfi van egymás után, és legalább mind gyarapítja a gyűjteményt:)))

Köszönjük!:-)))

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 16:20:20

btw tudomásom szerint kukajani számítógépes-céges bizniceket futtatott, ill. csődbe ment cégeket futtatott föl. Én így emlékszem. Aztán épp a számítógépes manővereivel került kapcsolatba a politikával, meg a sulinettel.
Királyrák a mobiltelós sefteléssel nyilván ironizált, ám ennek érzékelésére te képtelen vagy - ami korántsem lep meg:((

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.01.07. 17:01:23

Tekintetes Bill Dauterive Úr,

idáig tördeltem a kezeimet, és végül most vettem magamnak a bátorságot, hogy meg merjem kérdezni: mit tehetünk - ha egyáltalán van még számunkra remény és lehetőség - hogy ne bosszantsunk Téged?

Szüntessük meg a blogot, és oszoljunk fel (a föld alatt)?

Vagy, esetleg volna-e lehetőség arra, hogy elküldd nekünk, hogy szerinted miről pontosan mit kellene írnunk, és mi az egyetlen helyes és nyilvánvalóan korrekt vélemény...?

Tiszteletteljes érdeklődéssel, alulról felnézve rád a szemét félig eltakarva, hogy ne vakítsa el a fény, egy méltatlan pondró, egyiketsem (így kisbetűvel, nem merlek mégjobban felbosszantani)

Szibarita 2008.01.07. 17:18:52

Aha, szunjetek meg a jelenlegi formaban, mivel lathatoan kozeleti irasra alkalmatlanok vagytok. Irjatok olyasmirol, amihez ertetek, ha mar muszaj irnotok.

Az pedig egeszen elkepeszto, ahogy mostanaig nem birtatok utananezni a Koka karrierjenek. Nem futtatott fel semmit es nem o keritette a ceget kapcsolatba a politikaval sem.

Es tenyleg dobbenetes, hogy altalaban nem erek ra, most meg megis, ebbol valoban erdemes messzemeno kovetkezteteseket levonni.

gyuribacsi 2008.01.07. 17:54:10

Hmmm... milyen könnyen elvesztek a személyeskedés mocsarában...
Dark future ötletei kiválók (szvsz). Ha már itt tartunk, egy teljesen személyes megjegyzés. Grafikus vagyok, feleségemmel kis cégben, mellette tanítom majdnem ugyanazt (ja, és 3 gyerekünk is van). Ez így lassan két éve megy. Élvezem a tanítást (bár nincs hozzá diplomám), de a pénzkeresős melóval együtt rengeteg időt elvesz.
Például blogírástól, -olvasástól. Mert ez időigényes dolog, csak "úgy" lehet, csak "úgy" érdemes. Kérdésem, ti hogy csináljátok? Mindenki dolgozik napi átlag 8-10 órát (hétvégén is), vagy ti jobban ráértek? Természetesen a rendszeres kommentezők válasza érdekel inkább.
Ja, és ha már itt tartunk: meddig van az embernek ilyesmihez kedve? 1 évig? 2? 5? ..??

Bocsánat, hogy kifaroltam a fősodoról ;)

biomechanoid 2008.01.07. 19:05:49

Shimoda:

Nem tudom, kivel kívánsz közös halmazba hajítani. Az indokát sem értem. Egyetlen irónikus megjegyzést eresztettem el, amivel pusztán annyit akartam kifejezni, hogy a hülyeség relatív. Némileg elvontan arra is céloztam, hogy nem szerencsés lehülyézni másokat. Az ugyan különös, hogy korábban a "tahó" megjegyzésemre többen érzékeny angolkisasszony stílusában háborodtak fel, most epdig a te hülyézésedre nem. Kettős mérce. Mindegy. Barátom, ennek a menyasszonynak töke van!
Végezetül: hogy engem lenézően butuskának nevezel, az elég világosan jelzi, hogy a hiba a te készülékedben van. Sűrgősen keress fel egy szakembert!

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.01.07. 19:06:24

Bill Dauterive,

Ok, nem tesszük, sőt fokozzuk majd a dolgokat. A hozzád hasonlók miatt mindenképpen megéri. És nem értünk egyet a VÉLEMÉNYEDDEL. Akkor most mit tudsz tenni? Megpukkadsz? (o:

De, ha már itt vagy, esetleg felvilágosíthatnál Hankóka karrierjét illetően, mert láthatóan nagyon közel állsz hozzá.

Pl. tudnál mesélni karrierjének a Sulinet-biznisz utáni legjelentősebb állomásáról, a Hankook-ügyről? Konkrétan az érdekelne, hogy ki volt a ciprusi offshore cég tulajdonosa, és honnan tudott arról, hogy a Hankook meg fogja vásárolni a telket? És hogy-hogy nem szívta a fogát, amikor kiderült, hogy 3 milliárddal drágábban veheti meg? Hankóka János így egyezett meg a Hankook-kal?

Érdekelne továbbá, hogyan értelmeznéd Hankóka Jánosnak azt a nyilatkozatát, amelyben az kérdezte ezzel kapcsolatban: "miért baj az, hogy néhányan jól keresnek?".

Vagy ez az egész aljas rágalom, és nem tudom, mit beszélek? Oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló? Lop-stop? (o:

További jó bosszankodást! (o:

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.01.07. 19:13:14

Gyuribácsi,

csak a magam nevében írhatok ezügyben. A személyeskedéssel kapcsolatban: alapvetően moderálásra lenne szükség, amelyben mindenki, aki nem érvel, nem a tárggyal kapcsolatban ír, vagy a másik felet személyben támadja, azt moderálni kéne. Ez vonatkozik a kommentelőkre, és sokszor a szerzőkre is.

Ha megnézed pl. a Bill gyereket, ő rögtön mindenkit a személyében támad, akárhol találkozol vele, magát a véleménnyilvánító személyét kritizálja. Ilyen szegényes eszközkészlete van, és az időhiányra hivatkozik. Érvelni én még nem láttam.

Aztán vannak olyanok, akik mindenre válaszolnak, és mindenre választ várnak. Ez az elvárás valahol jogos, csak tényleg energiát és szabadidőt kíván. Erre megint a moderáció lenne a megoldás, amire szintén nincs keret.

Ami az írást illeti, az ember a függőségre mindig talál időt. (o: Néha konfliktusok árán is. De egyébként, a bloggolásnak kisebb része az írás, nagyobb része a kommentezés máshol.

A közösség blog kicsit csökkenti a blogírókra nehezedő terhet, de azért látszik az is, hogy nem feltétlenül értünk mindenben egyet.

gyuribacsi 2008.01.07. 19:37:39

Köszönöm egyiketsem!
Hehh, tudtam, hogy nem szabad őszintének lennem... csak ugrok itten bele egyik jó írásból a másikba. Mert hogy felmentem az oldaladra (node ez már reklámnak számít:), és kedvem lett olvasni/írni/gondolkodni.
Időm viszont nem, megkaptuk az idei első munkát. És persze SOS. :/

Legjobbakat hölgyek-urak!

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 19:42:39

billiboy megszívta magát - ami engem szórakoztat - de még mindig nem számolt be részletesen Kuka karrierjéről.
Ez is csak ilyen másfajta "rágalomszámláló" biztos, oszt egyéb igazolás nincsen.

Eddig csak ugatás volt "ti nem tudjátok, én tudom", de azt nem tudtuk meg, mit tud - valószínűleg semmi.

Lehet hogy tényleg csak egy toporzékoló kamasszal kerültünk szembe? Másokat fikázni, azt igen, érdemben írni is valamit, azt már nem.

Sir Robin a bátor lovag...

Szibarita 2008.01.07. 19:53:20

"aki megalapozta Kóka János vagyonát a Sulinet programmal"

Ez se rossz.

Nem az en dolgom utananezni, en szemelyesen ismerem a konkret tortenetet. Az ujsagironak az ember nem bizonygat, hanem elvar tole egyfajta felelossegerzetet, kulonben a firkaszt propagandistanak hivjak a magyar nyelvben. Ennek minositett esete az, amikor az interneten minden szukseges forras fellelheto a jobb megismereshez.

Ti tenyleg nem szegyellitek magatokat?

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 19:57:33

gyuribácsi: Én nyolc (leadási határidő előtt 10-12) órában dolgozom, mellette tanulok, mert a jó pap holtig...

Azért a legjobbakat szoktam olvasgatni, de persze nem elég rá az időm. Valahol a csak emailező nethasználó, és a napi tizenöt órában kommentelő Molnárgörény között vagyok, közelebb az elsőhöz. :)

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.01.07. 20:06:12

Bill Dauterive,
Elég közel vagyok ahhoz a dolgokhoz (nem munka alapján), hogy én is ismerjem az ilyen történeteket.

Pont ezért kérdem, Te nem szégyelled magad?

biomechanoid 2008.01.07. 20:16:12

Számomra csak annyi a meglepő, hogy határtalan orcátlansággal a szemünk láttára lopják szét az országot, és mégis vannak olyanok, akik pártjukat fogják. Én nem vagyok egy gáncsnélküli erkölcsbajnoka, de közpénzek ilyen ordenáré módon történő lenyúlását meg-megmorgom a híradások kapcsán. Nem a lopással van bajom, hanem azzal, hogy morzsát sem hagynak, kitakarítják a padlást, mint Rákosiék. Az valahol megváltoztathatatlan, hogy az uralmon levők kicsit többet vesznek ki a közösből, de az, hogy mindent elvegyenek, nem ésszerű. Noha eltagadhatatlan párhuzam van a rákosi-féle banda és ezek között, azért csak a XXI. században élünk! Miért zabálják fel a jövőt? Nekik is vannak kölkeik, azok sem érdeklik őket?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 20:19:10

Kedves Bill, ha már ilyen bazinagy lendülettel robbantál itt be, és hülyéztél le mindenkit, nem csak a cikk szerzőjét, hanem ab ovo mindenkit, talán a tisztesség mégis megkívánná tőled, hogy most mán tessék állítani is valamit, meg érvelni.

Ellenkező esetben egy fröcsögő rinyagép vagy, mindenféle intellektuális kvalitás nélkül.

Akkor most már tessék sztorizni, vagy hallgatni, de akkor mélyen.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.01.07. 20:28:29

Mit csodálkozol, biomechanoid. Annak idején is a fél ország érdekelt volt a diktatúrában. Miért ne lennének most is olyanok, akiknek ez a jó, ami most van?

Gabrilo,
Sir Robin? :D

Hiller Haver · http://www.konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 20:32:10

Bill, mi undercover fodorista-miépes pénzelt kettősügynökök vagyunk. Megfelelő gázsi esetén megírjuk Fodorrol is, hogy éjszakánként hajléktalanokat gyújt fel. Így képzeled a propagandistát, vagy hogy?

(B+, hónapok óta nem találkoztam élő emberrel, aki bármiben is Kóka pártjára állt volna. Most már csak egy mdf-szavazóval kellene találkoznom, és tényleg hinni fogok a csodákban.)

gyuribacsi 2008.01.07. 21:16:48

Király Ráknak is kösz.

mediazsiraf · http://www.konzervatorium.blog.hu/ 2008.01.07. 21:41:39

PSZ:

"Most már csak egy mdf-szavazóval kellene találkoznom, és tényleg hinni fogok a csodákban."

Istenem, látom sziporkázol... :D

"Erre megint a moderáció lenne a megoldás, amire szintén nincs keret."

Van keret. Ha minden szerző a saját postjának a kommentjeit moderálja, a saját maga által felállított moderációs feltételek mellett.

aranyhaj.blogspot.com · http://aranyhaj.blogspot.com 2008.01.07. 22:18:03

Magyar Bálint védelmében meg kell jegyeznem, hogy a magyar oktatásügy botrányosan rossz (ezt ki tagadhatná?!), és Bolognai-féle újítások kedvező irányt vettek... volna, ha folytatták volna a reformokat.

Kupa Mihály utoljára a Centrumpárt elnökeként hallatott magáról érdemben; kereszténydemokrata választói helytelenítették, hogy amint nyilvánosságra került a választások eredménye, a baloldal felé somfordált.

Lamperth Mónika korrekt nő; lehet, hogy téved olykor (ki nem), de udvarias, derűs megnyilvánulásai alapján nem ellenszenves politikus.

A Göncz család tagjai iránt elfogult vagyok, már elvből megvédeném őket...

Medgyessy méltán került fel a listára; nem ő volt épp a legjelentősebb magyar miniszterelnök a rendszerváltás óta.

aranyhaj.blogspot.com

Királyokkirálya_:) 2008.01.07. 22:23:05

GABRILO: :) A Sir Robin-os gyűjtőbloghoz hasonló. A 90-es évek idején volt egy magyar szöveges-kalandjáték, A Csöves. Talán van itt olyan aki találkozott vele. Egyszerű szöveges-kalandjáték, ahol ha találkozol valakivel akkor kiír egy listát, hogy mit csinálhatsz. Na ebben a listában az egyik a következő volt. - ELSZALADOK, DE MÉG VISSZAKIÁLTOK. (Lánccal odasuhintok, Leköpöm etc... ezek voltak még a listán ha jól emlékszem)
Amúgy meg ha a Bill-hez hasonló tart hülyének, akkor az nem sértés. :)
Amit JORDA írt, az is elgondolkodtató, ha ő fiatal és ezt írja az nem a legjobb.
Na mindegy, most nem tudok semmi értelmeset írni. Még a végén ennek a Sir Robin Bill-nek lesz igaza. :) (Feladom)

Szibarita 2008.01.07. 23:00:20

A meglehetosen gyenge elvarasokhoz kepest is alulteljesitok kedveert jegyzem meg, hogy en Kokat eloszor olyan 2001-2002 korul kezdtem el utalni (nem is az utalni a jo kifejezes, inkabb a sajnalatot hasznalnam), igy -magamat nem ujraolvasva is- biztos vagyok benne, hogy sehol sem vedtem semmitol. Abban is biztos vagyok tovabba, hogy egyiketsem kb annyira ismeri az esemenyeket, mint barmelyik jolertesult mernokpalanta, es hogy az en szemelyi felelossegemet semmilyen mondvacsinalt moralis alapon nem lehet felemlegetni ezekben az ugyekben.

Ami viszont igazan vicces az, hogy igazabol a Kokaet sem, pedig isten latja lelkem, most sem vedem.

Nem fogom nektek elmeselni az altalam ismert torteneteket, mert

1) kiderulne, hogy ki vagyok,
2) nem lenne fair a tobbiekkel szemben
3) lenyegtelen abbol a szempontbol, hogy ti alkalmasok vagytok-e arra, hogy publikaljatok avagy sem.

Viszont olvastam annyit a sajtot, hogy pontosan tudjam, megfelelo erdeklodessel (es tenyleg nagyon keves intelligenciaval) nem lenne lehetetlen a kivulallonak sem ismerni az esemenyek velejet. Ti pedig itt hibaztok, nevezetesen inkabb zsigeri, buta, meglehetosen alavalo propagandat csinaltok, mint valodi ujsagirast. Ha az utobbira torekednetek, nem egy hozzaszolon kernetek szamon mindazt, aminek meg a fenti formedveny megirasa elott utana kellett volna neznetek.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 23:03:35

Áhá, most az inkognitóját félti! De kérdek én valamit:

Ha valami, mint kukajani sztorija oly bizalmas, hogy elmesélése esetén Rólad lehull a lepel, Ráknak erről miért kéne tudnia?

Ez csak egy nagyon gyenge kimagyarázás volt, Sir Robin.

Kívülről ugatsz, beszólsz, mindenkit nálad rosszabbnak állítasz be, emellett kijelölsz egy részt ami szerinted nem stimmel, de cáfolni képtelen vagy, és a bizonyítványodat magyarázod.

Mégiscsak egy hisztérika vagy, egy nyafigép. Érvek nélkül.

Szibarita 2008.01.07. 23:11:52

Felhivnam a figyelmed a harmadik pontra, nevezetesen: "nem relevans", ezt gondolom lenyeges pontnak.

A neten olvashato sztorikat eszemben sincs elmeselni, akkor se fogom, ha te a mai napig nem ertetted meg a kulcsszavas kereses funkciojat, mint azt az eddigi tevekenyseged fenyesen igazolja.

Tenyleg nem segitek tobbet.

Tulajdonkeppen azt irkaltok amit akartok, vegulis ugysincs meg eleg kutmergezo es felmuvelt, dilettans publicista.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 23:12:33

Bill, te olyan vagy, mint a thai crossdresserek. Pina reményében csábítod a feltüzelt kanokat, aztán, amikor nem tudnak menekülni, előrántasz egy göcsörtös brét.

Ha szaftos pletykákat tudsz Kókáról, akkor oszd meg. Ha nem, akkor kár minden szó.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 23:14:03

A Csöves nagyon nagy volt, bár a közepénél magamtól nem tudtam volna továbbmenni. :)

Szibarita 2008.01.07. 23:17:35

Gabril, azt mielott elmegyek aludni meg igazan megmutathatnad, hogy hol kertem szamon azokat a torteneteket barki mason, amiket nem fogok szemelyesen megosztani?

Ha gondolod, egy 5-10 perces szovegertelmezesi gyorstalpalot is tarthatunk (akar az egesz kollektivanak, ugy tunik nem vagy ezzel a tulajdonsagoddal), igy visszaolvasva ugyanis, meg a csirajat sem velem felfedezni az altalad szamonkert gondolatnak.

Marpedig en irtam, igy amikor az a kerdes merul fel benned, hogy "mire gondolhatott a szerzo?", nalam autentikusabb forrast nem talalsz.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 23:19:14

Kamilla kisasszony, átlátunk ám a nickneven!

Szibarita 2008.01.07. 23:21:46

Tenyleg komikus, ahogy nem ertitek, hogy itt nem arrol van szo, hogy en szemelyesen mit tudok, hanem arrol, hogy mit lehet megtudni egy netes keresessel.

Egeszen elkepeszto, ahogy a kovetkezo link:

www.google.com/search?q=Lepp+Gyula

mogott levo elso 10 linket nem birjatok vegigkattintani.

A fenti link mogotti szolgaltatast egy szaftos pletykabol tudtam meg, ugy hivjak "emberek koze jaras".

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.07. 23:37:44

Ne terelj.

,,Nem fogom nektek elmeselni az altalam ismert torteneteket, mert

1) kiderulne, hogy ki vagyok"

versus

,,hogy itt nem arrol van szo, hogy en szemelyesen mit tudok"

Akkor döntsd el, hogy tudsz-e valamit (amit más nem), vagy sem. Ha igen, írd be, mit. Ha nem, teljesen érdektelen vagy.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.01.07. 23:39:13

Furcsa gyerek ez a Bill, láthatóan fontos neki, hogy mi ne írjunk. És ezt többször is elmondja. Ilyet se pipáltam még. Szerintem kettős ügynök, tudja, hogy így éri el, hogy folytassuk. Vigyázzunk, ravasz! :o

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.01.07. 23:41:35

Bill,
ha a Hankook-ügyről is véleményt nyilvánítasz, akkor is elárulod, ki vagy? Feltűnően kerülöd a témát.

sz.g. 2008.01.07. 23:43:04

azt ugye tudjátok, hogy egy mondaton vitatkoztok (mármint Bill és a "többiek") - jelesül ezen: "Sikeres üzletemberként próbálja magát eladni, miközben pénzét, és azt, hogy kiemelkedett a mobillal seftelők köréből csak és kizárólag politikai kapcsolatainak köszönheti."

egyébként ebben van egy csúnya vesszőhiba, de én helyesírás-fetisiszta vagyok :). viszont; a csodálatos guglit használva, itt ez a cikk: www.nagyajolet.info/irasok/libikoka.htm nyilván a végén az összefoglalás nem objektív, de a többsége csak eseménynapló, annak meg úgyis mindegy. tehát nekem az jött le, hogy: Kóka egy "jó házassággal" bekerült az üzleti életbe, egy kis céghez, amely a matáv szerepvállalásával felduzzadt, majd kétszer eladták és egyszer visszavették - ebből gazdagodott meg, és ebből származnak a politikai kapcsolatai, és nem fordítva.
tehát egy ilyen mondattól tényleg félművelt lesz valaki? hát nem hinném, hogy Kóka üzleti pályafutása lenne "a műveltség" kritériuma, mindenesetre asszem értem, hogy mit akart mondani a szerző. valami olyasmit, hogy annak ellenére, hogy "a nagy üzletember" feeling alapozza meg Kóka politikusi imidzsét, valójában nem egy Krausz Simi a fickó... ;)

mediazsiraf · http://www.konzervatorium.blog.hu/ 2008.01.07. 23:48:45

Bill = Bajnai Gordon pizsamában. Ez van akinek még nem esett le? :D

Szibarita 2008.01.07. 23:55:31

Kiralyrak:

"En -marmint kiralyrak- egy felmuvelt zugfirkasz vagyok"

Ugyan en elismerem, hogy te nem pont ezt mondtad, dehat ha te otletszeruen valaszthatsz kontextust a szavaimnak, en ossze-vissza cserelgethetem a betuidet.

Szibarita 2008.01.07. 23:58:39

Na, meguntam.

Legkozelebb irtok valamirol, legyetek olyan kedvesek es legalabb egy keresesnyit nezzetek utana a targyalt szemelynek es ha mar nem birtok lemondani a (szokasosan) zsigeri netes "jobboldali" totemallat szereperol, legalabb a frocsogesbol vegyetek vissza, ha mar fogalmatok sincs, mirol beszeltek.

En meg majd hasznalok valamit, amivel nem jelentek meg az index fooldalan a bongeszomben.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.01.07. 23:58:43

Mindenesetre részemről mehet a Sir Robin válogatásba. :D

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.08. 00:24:40

Persze hogy megy! Szegény billiboy a löttyös nagy lendületét nem sikerült megalapoznia érvekkel. Csak büfögött végig, de úgy, hogy az utolsóknak már a szagát is érzem.

Neki szívügye hogy ne írhassunk. Hát, ez nagy gyakorlat balleréknél. Honlap azért nincs kitéve a neve mellé, mert az az emeszpé(pont)hu lenne, és azzal meg mégse merne tán ilyen nagy mellénnyel fröcsögni.

De a locsogáson kívül másra nem képes.

"A vész láttán ahogy tudott, farkát behúzva elfutott, bátor Sir Robin!"

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.08. 00:43:51

,,En meg majd hasznalok valamit, amivel nem jelentek meg az index fooldalan a bongeszomben."

Javaslom az UTP kábelt. Azt kell kihúzni.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.08. 00:55:07

:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

biomechanoid 2008.01.08. 09:30:55

A hankook-ügyhöz szólnék pár szót.
A cég azért kapott állami támogatást, hogy meghatározott volumenben munkahelyet teremtsen. Mármost a Hankook ezt úgy tette meg, hogy külsősökkel szerződött, akik saját munkaerbázisukat mozgósították, - nem kevés esetben Szlovákiából. A jogszably értelmében a Hankook nem teremtett munkahelyet, ezért szerződést szegett, vagyis a milliárdokat vissza kéne fizetnie. Ugyanis munkahelyteremtőnek az minősül, aki bejelnti a melóst, és vállalja annak közterheit. A Hankook adót nem fizet, alkalmazottat csak korlátozottan vett fel, úgy 90-10 arányban. Vagyis 100 emberből mindösszesen 10 Hankook alkalmazott.

Az ingatlan panama részére már ki sem térek, anélkül is legalább 50 milliárdos csalás.

a doktor ur · egyetlen1.blogspot.com 2008.01.08. 11:51:55

Gabrilo: ahhoz képest, hogy milyen szépen kiosztottad shimodát a saját posztján MG kikukázásáról, majdnem hasonló sikereket tudsz felmutatni BD kapcsán e helyt. A különbség annyi csupán, hogy Bill ment magától...

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.01.08. 12:45:04

Azzal a különbséggel, hogy Bill csak fikázni jött.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.08. 16:25:41

Doktorúr: MG-nek voltak érvei. Bélucitól hiába vártuk. Nem mindegy.

a doktor ur · egyetlen1.blogspot.com 2008.01.08. 18:17:52

Najó, van benne valami. Elismerem. A többit a másik poszt alatt...

abandi 2008.01.08. 23:38:04

Na jó!!!
Lopjanak, zsigereljenek tovább!
De: az oktatásügy:
TFL!
Az alapítványi (zártkörű: zsidó-keresztény-egyéb, vagy pénzért, de felekezet nélkül)
az elitképzés!!!
Rendben az is, hogy : a számteches gépesített világ egyre kevesebb 3 műszakos soron dolgozót kíván...A népesség meg nő...(az iparilag fejletlenebb régiókban, globálisan...pld Szabolcs-Szatmár megye)
Más:
Dark Feature blogolási korlátozása engem emlékeztet a setét múltra!!!
Javaslom: Változtasson nevet!!!

Terpentin 2008.01.09. 23:59:41

Azt ne feledjük, hogy Magyar Bálint nevéhez fűződik Kóka vagyonának létrehozása.

Ugyanis az ő neve alatt futott a szakma által az első pillanattól kezdve bírált Sulinet program, ami egészen véletlenül az akkor még a Kóka kezében lévő Elender-nek tejelt hosszú évekig iszonyatos összegeket a piaci ár többszöröséért biztosított bérelt vonali internet elérésért.

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2008.01.29. 22:08:59

Ááá ez elég jobbos, kicsit télleg kilóg populistába, as darkfuture
De azért:

Belügy: Pintér Sándorral egybeforrt a szervezet bűnözés és a politika. Még a vidéki Fidesz szavazó ismerősöm is csak lesett, hogy ezt meg hogy.

Gazdaság: Matolcsy János tervgazdász, aki ráállította az állami beruházás vezérelt alacsony tenmpójú növekedési pályára az országot. Hiába szorongatta Járai két évig az államot, Matolcsy gyorsan zárójelbe tett mindent.


És mekkora tévedés, hogy Magyar Bálintot el lehet csak úgy dugni, már megint visszamászott valamelyik ablakon... az autoriter liberális hungarikumának Őkegyetlensége. De amúgy azért Bologna meg ezaz, ha a pártra nézve egy átokverés is

Refuse/Resist! 2008.01.30. 10:00:30

"De amúgy azért Bologna meg ezaz"
LOL!
A természettudományos képzést SZÉTVERTE.
Szabad szemmel látható a hihetetlen mértékű lepépülés.
Hibás ebben a Pokorni is, hisz folytatta a NAT-ot.
A bologna meg kívülről ránkkényszerített cucc, és önmagában nem hordoz értéket.

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2008.01.30. 21:20:10

melyik szinten verte szét a természettudot?

Szerinted a Fazekas & co.- t olyan könnyű lenullázni?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.03.22. 02:14:36

Hol van Deutsch Tamás, ifjúságiügyi csödör?
Pintér szerintem egyértelműen veri Petréteit.
Illetve Medgyessy után, még Antallt is megemlíteném, mint remek versenyzőt.

sárfalvi 2017.09.29. 07:53:33

Megnyugodtam, a mai FIDESZ nevű rablóbanda egyik funcija sem került föl a leghülyébb miniszterek szégyenfalára...még a Ki a leghülyébb a FIDESZ-ben? c verseny dobogós nyertesei sem, mint L.Simon, Németh Szilárd, vagy maga Kósa Lali aki most lépett elő a diploma és tárca nélküli miniszterek sorába...

Off: Az ORIGÓ nevű PÁRT médiában végleg megszűnt a hamis hírei kommentálásának lehetősége, vagy csak én nem találom?

Habár a hátán korbács csattog,
hasára FIDESZ csizma lép,
Egy két nótát a szabadságról,
Szívesen hall a szolga nép.

sárfalvi 2017.09.29. 07:54:30

@abandi: Megnyugodtam, a mai FIDESZ nevű rablóbanda egyik funcija sem került föl a leghülyébb miniszterek szégyenfalára...még a Ki a leghülyébb a FIDESZ-ben? c verseny dobogós nyertesei sem, mint L.Simon, Németh Szilárd, vagy maga Kósa Lali aki most lépett elő a diploma és tárca nélküli miniszterek sorába...

Off: Az ORIGÓ nevű PÁRT médiában végleg megszűnt a hamis hírei kommentálásának lehetősége, vagy csak én nem találom?

Habár a hátán korbács csattog,
hasára FIDESZ csizma lép,
Egy két nótát a szabadságról,
Szívesen hall a szolga nép.

Géza Fispán 2017.09.29. 09:15:38

Mindent elárul a FIDESZ nev
Matolcsy alattvalói bankkölcsöneinek kamata:
forrás :
Célpont :
hirtv.hu/celpont/alomhitel-1404123

Géza Fispán 2017.09.29. 09:16:31

SOROS TERV
Soros terv és az igazság
2015-ben valóban 1 000 000 menekült (!) befogadását javasolta
2016-ban már csak 300 000rúl írt

2015-ben úgy fogalmazott, hogy a befogadás terhét közösen kell viselniük
2016-ban már azt, hogy a menekültek szétosztása csak önkéntes alapon történhet.

Arról pl egyszer sem írt, hogy le kéne bontani a határ zárat, 215-benisfelvetette, hogy biztonságos útvonalat kellene biztosítani a menekülteknek.

2016-ban ezt azzal egészíttette ki , hogy meg kellene erősíteni az Unió külső határait.

Lézer Jani e felvetett kérdésekre ti. hogy a tényeknek megfelelően kéne tájékoztatni a nemzeti konzultációs kérdésekről ( az ellentmondások felvetésére így válaszolt:
„A HITELES TÁJÉKOZTATÁS JOGOS KÖVETELÉS! EZ EGY JOGOS FELVETÉS EGY ILYEN KÉNYES TÉMAKAPCSÁN, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM AZ, HOGY A KORÁBBI NEMZETI KOZULTÁCIÓKNÁL RÉSZLETESEBB TÁJÉKOZTATÁST AD EZ A KÉRDŐÍV AMIT MEGISMERTEM ÉS A HOZZÁFŰZÖT KOMMENTEK.”

Az LMP kikérte a kormánytól :
_ Mondja meg a magyar kormány, hogy pontosabb mi a Soros terv?
_ Mondja meg a magyar kormány , hogy mit ért ő a Soros terv alatt?
_Mutassa be azt a dokumentációt amelynek a birtokában van, Soros terv címszó alatt és akkor a magyar lakosság ezt megismerve fog tudni válaszolni a konzultáció kérdéseire, amennyiben válaszolni kíván.

Nem akarják kiadni, pénzért sem, ahogyan a közérdekű infókat sem, pl mennyit loptak el a TAO pénzekből az "akadémián" :) Nem a Fekete Györgyén, hanem Mészáros Lőrincén, a nemzet gázszerelőjéén, aki atomfizikus és média szakértő.... :) A TAO ajándék pénzeibe való betekintést "törvény" tiltja...

Kedves Fijug!
Elindult volna a nevezetes birnami erdő ? Közeleg a vég ? Lásd még Isten malmai intenzitását ! :)

Géza Fispán 2017.09.29. 09:17:45

@sárfalvi: NINCS KOMMENT lehetőség. Minek is ? Amit ott leírnak, nincs is szükség rá. :)

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc