Reményeim szerint ez a bejegyzés egy sorozattá bővül, így szükségesnek tartom elmondani, hogy miről is fog szólni ez a sorozat, így az első bejegyzésben.
Egyik
Szerzőtársam "vesszőparipája", hogy "
ebben az országban mindenki válaszokat akar hallani, és nem kérdéseket feltenni". Azon túlmenően, hogy maximálisan egyetértek ezen megállapítással, mégis felmerül bennem, hogy vajon megragadhatóak, összefoglalhatóak-e a konzervativizmus válaszai bizonyos kérdésekre.
Remélem Szerzőtársaim nem a gondolkodás (értsd: kérdezés művészete) halálát látják kísérletemben, hanem a pragmatizmus szükségszerűségét, nem beszélve arról, hogy az általam kifejtett válaszok szintén vita tárgyai lehetnek.
Továbbiakban a tőlem megszokott tömör és lényegretörő kifejtéseket lehet olvasni két alapvetően politikai témájú (is) kérdésről, illetve az azokról adott konzervatív válaszokról. Minden bejegyzés két kérdést tesz fel, mely inkább témamegjelölés. Az első két kérdés a két legnehezebb kérdés:
1) Mit gondolnak a konzervatívok a demokráciáról?
2) Mit gondolnak a konzervatívok a szabadságról?
1) Mit gondolnak a konzervatívok a demokráciáról?
Nyugat-Európai országokra értve, ennél jobb berendezkedés nincs. Ez nem jelenti azt, hogy a rendszer tökéletes. A modern tömegdemokráciákban a közösség elvesztette morális és etikai közösségét, közös értékrendszerét, mely veszteség egyebek mellett oka a demokratikus intézményektől való elidegenedésnek. A szabadságjogok szükségszerűnek beállított egyenlősítése miatt sérül a szabadság eszménye, és a jogvédelem önnön farkába harapva erőszakolja meg a szabadság fogalmát az egyenlőség nevében. A nyugati országokban a demokráciát meg kell reformálni, új alapokra helyezni, mely egy közös értékrendszer felállítása útján (akár konzervatív pártok előretörése pl., akár szabadelvű-konzervatív világlátás térnyerése stb.) megvalósítja a közösségi összetartozást, visszahelyezi az intézményeket az őket megillető helyükre. Azért működik a nyugati országokban a demokrácia, mert ennek van hagyománya, és nem azért mert ez a kizárólagosan jól működő rendszer a világban. A konzervatívok elvetik a demokrácia, mint eszmény, kizárólagos és megkérdőjelezhetetlen ideológia terjesztését olyan országokba, ahol ennek nincsenek hagyományai. A karizmatikus, autoriter, tekintélyelvű (nem totalitárius) kormányzási modell is elfogadható, ha ennek van hagyománya az adott régióban. A konzervativizmus szerint a demokrácia nem egy messiás. A konzervatívok szerint a demokrácia nem a többség hatalma és győzelme a kisebbség felett, hanem minden demokratikus párbeszédben résztvevő (állampolgár) nézeteinek és igényeinek a figyelembe vétele, vagy az erre való törekvés, és az így megvitatott és kialakított döntés véghezvitele, akár a többség érdekeinek a sérülése által is. A demokrácia elsődlegesen a párbeszéd és a vita szinonimája a konzervatívoknak, azonban mivel a konzervatívok irtóznak mindennemű forradalmizmustól, radikalizmustól, és szélsőségtől, ezt a párbeszédet nem átallnak érthető és konstruktív mederbe terelni, akár a vélemények egyenértékűségének a megkérdőjelezésével is.
2) Mit gondolnak a konzervatívok a szabadságról?
Mindenek és minden fölött áll. Megvalósítandó ideál, melynek elérése érdekében maga mögé utasítja az egyenlőség kérdését is. Ez a szabadság nem azt a szabadságot jelenti, amit a piac garantál ("aki kapja marja"), illetve nem az a szabadság, hogy mindenki azt mond amit akar, úgy ír, ahogy akar, és ott ahol akar, azt meg kell hallgatni. Nem egy olyan szabadság, mely politikailag az egyén szintjén úgy nyilvánul meg, hogy időnként elmegy szavazni (mindenki...).
A konzervatívok szabadságfogalma a közösség keretein belül virágzik, szolidáris a másik ember iránt, és ezen közösségi korlátok között teljesedik ki, a közösséget alkotó egyének belső szabadságán alapszik. Éppen ezért a konzervatívok számára a vallás, a család, a közösség nem béklyó, mely megköti a szabadság kiteljesedését, hanem eszköz a szabadság elérésére.
A konzervatívok politikai szabadsága szintén a közösség strukturális egységén alapul, melyben az egyénnek jogai és kötelezettségei vannak, melyekből előnyökhöz juthat. A jogok és a kötelességek kiegészítik egymást. Éppen emiatt a konzervatívok elutasítanak mindennemű közösség feletti uralkodót, sőt a demokratikus többség néven illetett despotizmust is. Jogok és kötelességek szinonimák az egyéni látásmód szabadság és szolidaritás szavaira.
A konzervatívok szerint a szabadság eme közösségi értelmezése elengedhetetlenül feltételez egy közösségi összetartozást, mely morális alapot ad az embereknek. Pont ez az, ami megóvja a társadalmat a morális zülléstől és válságtól, pontosan attól, aminek ma vagyunk tanúi. A konzervatívok szabadsága éppen ezért etikai alapú.
Ezen fogalmak (reményeim szerint világos és nem félreértelmezett) tisztázása szolgál a következőekben alapul a sorozat további kérdéseihez.
Legközelebb a piacgazdasággal és a környezetvédelemmel foglalkozunk.
